The Witcher 3

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

bélanéni
#9634
"Zed's dead"
Ez nem tudom, szándékos utalás volt-e <#idiota> (Pulp Fiction), de nekem úgy tűnt.

Gigabyte B450 Aorus Elite, Ryzen 3600X, 32GB DDR4 3200MHz, PowerColor 5700XT Red Devil, 256GB + 2TB M.2 SSD

#9633
Nem feltétlenül, az a párbeszéd csak akkor van benne ha megöltük. Ha előtte, de legalább 30-as szinten kezdesz bele, más lenne a párbeszéd.
#9632
Így hétvégén alkalmával jobban bele tudtam merülni a játékba, olvasva a fórumot, látom megy a vita mikor is játszódhat a kiegészítő története,
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
mikor Shanihoz megyünk rákérdezhetünk mi a helyzet vele, Geralt kérdi mi lesz most, hogy Radovid nincs többé (én "megöltem" a tetűt), tehát annyi bizonyos, hogy Ciri megtalálása után játszódik.
RatBaG
#9631

Per Aspera Ad Inferi.

Myselor
#9630
ez igaz,igazatok van így belegondolva,mivel ciri felől is lehet egy bizonyos részen érdeklődni,tehát valahol ciri megtalálása előtt ,na de akkor neekm már volt yen szóval na 😄 nem kell shani
#9629
Jah. Vehetjük úgy, hogy a kieg (vagyis nem vehetjük, hanem úgy is van 😄) még a játék végén levő epilógus előtt játszódik, ahol Dandelion meséli, hogy kivel mi történt.
molnibalage83
#9628
Stop. A Kieg a kettő között van vagy még akkor sem, mert a főszál lezárása előtt is tolhatod. Tehát a kaland még azelőtt van, hogy Gertalt letelepede.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#9627
Zseniálisak. Nem csak kinézetre, hanem ahogy a viselkedésük, beszédstílusuk is meg van írva. Már csak maguk a Crones megmutatja, hogy mennyire zseniális játékról van szó.
#9626
Remekül el vannak találva. Egyszerre undorítóak és ősiek. Szinte érezni hogy mennyire gonoszak...
Utoljára szerkesztette: Prof William, 2015.10.16. 23:22:15
SzirmosSzisza
#9625
Mondjuk az emberi formájukban jól néztek ki. Bár mikor az emberből csináltak levest és a levágott/harapott fejet dobálta picit erős volt.

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

#9624
Én azt bánom hogy a Crones (alias The Ladies) - el nincs románclehetőség.

Pedig a középső nagyon csini. Szeretem ha egy fehérnépen van mit fogni, az a fejére húzott méhkas meg már csak hab a tortán. 😊 Szeretem a rejtélyes nőket... 😊
AntiHero
#9623
Én szemrebbenés nélkül döntöttem meg.

Ugyan is én hiába Trisst akartam se ő sem Yen nem maradt mellettem a játék végére. Pedig csak Trissre koncentraltam..Yent meg lesz*rtam. 😄

Stream: http://www.twitch.tv/antihero_hun

Rita79
#9622
Hihetetlen ez a játék (írom többedszerre is már). Második végigjátszásra is tud rengeteg újat hozni. Kis párbeszédekbéli döntések vihetnek bele kisebb-nagyobb mini küldetésekbe, amiről pl. az első végigjátszáskor nem is sejtettem volna. Ilyen pl. sztem spoiler nélkül a Báró családi ügyeinek intézése a mocsárban, meg Radovid király ügye is a vége felé, stb....

i9 9900K @ 5Ghz | EVGA FTW3 RTX 3080 Ti 12G| 32GB DDR4 | 32" ACER Predator | Gigabyte P850GM 80+ Gold | PS4 Pro

#9621
Azért ezt az új szakembert felfejleszteni nem olcsó... 30000 korona 😄
genndy
#9620
Nem mintha Yen nem kufircolna ugyanúgy minden útjába akadó varázslóval (leginkább) közben...

Nekem még nem akar semmit Shani, egész egyszerűen úgy kell válaszolgatni hogy ne flörtölgess vele, ne legyen románc, stb. Elég ha te tudod hogy kihez hűséges Geralt és úgy válaszolsz, ezért vannak a lehetőségek.

Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit mondani szeretnél jobb, mint a csend.

Myselor
#9619
hát most na,én nem tudtam magam rávenni 😄 én csak yent szúrtam .maradi vagyok úgylátszik xd
#9618
Geralt is szereti Yent, de nem hűségesek egymáshoz. A könyvben is nagyon szereti Yent, mégis megdönti Shani-t, pedig akkor találkoznak először!
De hát...nem öregedő...100 éves emberekről van szó.
Myselor
#9617
nem mindenki él így 😄 van akinek számít ha szeret valakit
cylonflatus
#9616
Köszi! A Shanival kapcsolatos dologra meg öregapám az élethez adott egyik jótanácsát tudom idézni: "kisunokám ne feledd, mindenkit meg kel bszni akit lehet."

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

#9615
Ennyi? Akkor nem érdekes.
#9614
https://www.youtube.com/watch?v=OLHTRyMla9E
#9613
Kijátszottam a kiegészítőt, nagyon jó sztori volt. Igazán érdekes, és titokzatos volt az ellenfelünk. Fulllos vipera cucc megszerezve.
39. szint. Ám találtam olyan kard ábrát , ami 45. szint után érhető el! Kicsit durva. De hát gondolom kell valami a második kiegészítőre is.
Most 201 óránál tartok a játékban egyébként.

Nagyon kíváncsi lennék a következő kiegészítőre. Kár, hogy sokat kell rá várni, kissé türelmetlen vagyok 😊

És van még itt kérdéses dolog. Velen-ben a Nilfgaardi tábor közelében van egy épület, ahova nem lehet belépni. House of Respite vagy mi angolul. Oda hogy lehet bejutni? Vagy csak úgy ott van?

Myselor
#9612
semmiben nem befolyásolják.nincs köze egymáshoz utána játszódik végülis történetileg.engem amúgy az zavar hogy geralt vígan él yenneferrel vagy triss-el de azért a shani-s részeknél ez kurvára el van felejtve
cylonflatus
#9611
Lenne egy kérdésem: a kieg történetét mennyire befolyásolják az alapjáték eseményei? Éppen másodjára tolom a játékot, most 25 szintű vagyok. Megvan az előző végigjátszásom játék végi mentése, de inkább ezzel a második játékkal kezdenék neki, ezzel is úgy, hogy ha elértem a harmincas szintet, de még a befejezés előtt (mondjuk a Ködszigetek előtt) kezdek neki a HoS.-nak. Viszont nem szeretnék lemaradni ez miatt egy mellékküldiről se.
Utoljára szerkesztette: cylonflatus, 2015.10.16. 19:19:57

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

cylonflatus
#9610
Nekem nem adódik össze. Benyomom a vizet, az 10 mp-et tölt. 7-nél rányomok egy 5-ös kenyeret, semmi. 4-nél egy 10-es sonkát, semmi, a számláló maradt ugyanazon az értéken, viszont az inventoryból kivonta a kaját. De ha hozzá is adná az értéket úgy se lenne az igazi. Ok, hogy tovább töltené az életet, viszont ennek az összeadósdinak pont a lényege veszik el, mert ugye az volt ebben a poén, hogy együtt használva gyorsabban töltötte az életet. Mindegy, ez legyen a legnagyobb bug.
Észrevettem még egy-két apróságot. Pl a tej az 1.8-ig 30mp-et, most már csak 10-ig tölti az életerőt. Ez lehet, hogy szándékos, de sajnálom, mert az elején, amikor még gyenge a karakter mindig örültem egy kancsónak. Az viszont már lehet, hogy nem, hogy az alkímia menüben a hatékonyabb ördögi pöffeteg bombának ugyanazok az értékei, mint a magasabb szintű verziójának. Azt hiszem még a méhkasnál van ugyanez, csak azt a hatékonyabb verzió fejlesztése után kartácsnak hívja.

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

Myselor
#9609
na én is végére értem a kiegészítőnek.nagyon jól sikerült tényleg annyira ötletes volt hogy csak na😊 a karakterek a történet mind nagyon rendben van imádom.nagyon érdekes hogy szinte a legelső karakterből akivel beszéltünk csinálták a dlc-t 😄 állat. ki tudja a másik is lehet már felbukkant az alap játékban csak még azt sem tudjuk hogy ki vagyis kiről szólhat 😊 nekem elég sokáig tartott azért.nemtudom hány óra lehetett de szerintem kellően hosszú és szórakoztató végig. a mellék küdletéseknek sok hasznát most nem vettük egy witcher megbízás lehetett volna benne ezt hiányoltam a rúna mester mert nagyon hasznos dolog.na akkor várjuk a blood and winet😊
Utoljára szerkesztette: Myselor, 2015.10.16. 15:31:37
#9608
Tegnap előtt találkoztam vele, én természetesen minden vádpontot tagadtam. 😄

Amúgy pont a legjobbat hagyták ki a cikkből: azt is megkérdezi, hogy szoktunk-e illetéktelenül behatolni a házakba, és onnan elemelni ezt-azt. A videóban 2:56-nál kezdődik ez a rész.

Szerk.:

Keszeg csak azért volt ott, mert túlsúlyt cipeltem, és így gyorsabb volt feljutni. Szóval csak a véletlennek köszönhető, hogy ott van, de legalább jókor, jó helyen. 😄
Utoljára szerkesztette: S1M0N, 2015.10.16. 13:07:02

#9607
A NAV keze ide is elér.

Igen S1M0N látom, minden elismerésem, egy kész művész veszett el benned, és Keszeget is nagyon ügyesen használtad fel.
Utoljára szerkesztette: MertHogy, 2015.10.16. 13:04:03
#9606
Hehe, én most megkerestem, és meg is találtam. 😄

Képek:

(Paint level 2000 <#mf1>)

Spoiler (katt a megjelenítéshez)












Szerk.:
MertHogy
Na, látom sokáig szórakoztam a Painttel... 😄
Utoljára szerkesztette: S1M0N, 2015.10.16. 12:56:00

#9605
Bár lehet tényleg van összefüggés, mert a lenti képen, szereplő épület hasonlít a videóban látott városra. De a fene tudja biztosra megmondani , ennyiből.

Viszont, az érdekel engem még, hogy jöjjön a kártya pakli másik fele, a második kiegészítőhöz.
#9604
Igazad lehet, csak akkoriban sok helyen visszaláttam ezt a képet és el is hittem, hogy ez hivatalos, de mindegy is.
Gelencsér Peti titkos ládája meg találva (azért annyira nem zsíros kis cucc van benne Petikén, mint ahogy te azt mondtad).
Egy kis segítség:


#9603
Abban egyetértek veled 😊
Majd jövőre kiderül mi lesz ez pontosan.
#9602
Bár...hm,

Ezen a képen a Blood and Wine felirat felett látható tornyos templom épületek, ha ráfogjuk hasonlít a videóban látható városra. De azért ez spekuláció , nem kell készpénznek venni.
#9601
Én csak azt mondom, korai következtetést levonni, nem lehet tudni biztosra a videónak van-e köze a Blood and Wine-hoz, mert semmi hivatalos kép, információ nem jelent meg idáig.
#9600
Nem véletlen nem DLC, hanem Expansion 😊
#9599
Aha, akkor meg az is lehet, hogy nem is hivatalos kép, hanem csak valami fan álltal beleszerkesztett dolog. Volt már ilyenre példa. Vagy, véletlenül kiszivárgott kép. Szerintem a második kiegészítőről még semmilyen hivatalos anyag sincs, és egy darabig nem is lesz. Még jó pár hónap mire kiderül.
#9598
A videóban nincs is benne, ezt a képet ilyen formájában a steamen találtam, elkezdtem keresni, de most valahogy nem találom, az expansion pass alatt volt, de most nincs ott.
#9597
Értem én, és lehet a hiba az én készülékemben van, de hiába néztem végig a videót, megállítva, kockánként, semmi ilyen feliratot nem láttam.
#9596
Akkor nem jól fogalmaztam, arra gondoltam, hogy a videóban látható képkockára írták rá, a kieg. címét, az jelenthet valamit.
#9595
Igen? Érdekes, én semmi ilyesmit nem látok a videó végén, hogy ott lenne Blood and Wine felirat, maga a videó meg még az alapjáték előtt jött ki és magyar csapat készítette.
genndy
#9594
Az biztos hogy CDP is egyeztetett a térképről Sapkowskival még az első Witchernél, bár abban is maradtak hibák.

Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit mondani szeretnél jobb, mint a csend.

#9593
Brokolion is kimarad, ha csak nem egy új önálló witcher játékban. Bár szerintem Velen fele is nagy, legalábbis egy DLC-nek. Persze kitudja, azért a fejlesztők mindig igen magasra teszik a lécet.
#9592
Valószínű, hogy ez egy kitalált térkép, illetve bővítve lett a játék készítők térkepe, ha jól emlékszem a witcher első részéhez jár már egy nagyobb területet felölelő térkép, de a kettőhöz biztos, ez bővíthették tovább.

DantesHUN:
A trailer végén pont ez látható, gondolom nem véletlenül:


Utoljára szerkesztette: MertHogy, 2015.10.16. 10:55:48
#9591
Viszont Fringilla Vigo szerintem majd szerepel benne, őt a császár tartotta fogva, a játék végén, a hajón.
#9590
Én inkább a Veleni térkép negyede/fele méretű új térképre gondolok. Mégis csak egy királyságról van szó + egy (minimum) 20 órás kiegészítőről.

Egyszer Brokolion-be kellene eljutni. A könyvek alapján az is érdekes hely...
#9589
Szerintem Gyümölcsöskert nem kicsi. Persze mihez képest. Ha ekkora lesz a DLC az elég, és nyílván nem egész Toussaint-ban fog játszódni. Persze ha nagyobb lesz, akkor még jobb.

Miből gondolod hogy a trailer ott játszódik?
#9588
Ki csinálta ezt a térképet? Csak azért kérdezem, mert Sapkowski sose adott ki/adatott ki térképet a világról. A CD Projekt RED is saját maguk találták ki, hogy mi hol legyen. Esetlegek a könyvekben levő leírások alapján következtettek arra, hogy mi hol van és mi mihez képest hol terül el. Ok, az ilyesmi, hogy mi mivel határos, meg a többi országhoz képest, hol terül el, az le van írva rendesen, de hogy konkrétan négyzetkilométerre mekkora egy-egy ország, vagy milyen alakú ez hivatalosan nem szerepel sehol.
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2015.10.16. 10:47:50
#9587
Nem biztos, hogy olyan kicsi lesz az a pálya, ez a trailer ott játszódik, lehet visszaköszön a játékban küldetésként, vagyis nagyom remélem.
A witcher világ teljes térképe:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Utoljára szerkesztette: MertHogy, 2015.10.16. 10:39:14
#9586
A következő kiegészítőben Toussaint-ba megyünk. Ez valami ország, délre a mostani területektől, Nilfgaardi fennhatóság alatt elvileg. Ha tippelnem kéne, kapunk egy legalább akkora területet, mint a Witcher 3 kezdő pályája a Gyümölcsöskert, esetleg egy nagyobb faluval.
Shep
#9585
Elég sokat javítottak a teljesítményen, mert tegnap megnéztem és már a hairworks-öt is be tudom kapcsolni, meg sok mindent überre és mégis jól fut, eddig ha a hajat belőttem elég csúnya lassulások voltak.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!