The Witcher 3

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#11137
A WItcher 2-ben lévő átvezetőkből kiderül minden, hogy mi történt az utolsó könyv és a Witcher 1 közöt.
genndy
#11136
A játék a könyvek után játszódik.
A striga az első novella, illetve a W1 játék intrója, aztán a játékban még egyszer elátkozzák a csajt, akkor kell meggyógyítani/megölni. Mókusok: amíg tart a háború/viszály ott vannak, a W3-ban már nem találkozunk velük (egyébként is kb. elvégezték a dolgukat). Dijkstra benne sincs a W1-2-ben, az első lábtörése a könyvben van, a második lehet a W3-ban. Szalamandrák nincsenek a könyvben, az teljesen a W1 cselekménye. A W1-ben egyébként az első kiírt dátum rossz.
Azt még megvárom amíg valaki beírja aki olvasta az összes könyvet, hogy hol van vége az utolsónak (de egyébként ott ahol a W1 kezdődik, Geralt menekül és KM-ben köt ki, amnéziásan).

Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit mondani szeretnél jobb, mint a csend.

Palinko
#11135
igen a 3. játékban totál körülötte forog, viszont az 1. és 2. részben még csak említést sem kapott 😄

genndy #11133

nem értek egyet első könyvben van a striga leölése, közben a játékban az csak a végén volt, a mókusok pl a második részben kaptak nagy szerepet a könyvben meg a 3. szerepeltek először, Dijsktra lábtörése is a 2. játékban van, a könyvekben a 4. könyvben megy. mondjuk az első könyv salamandrái nem szerepeltek még a könyvben. őszintén szólva most hirtelen ezeket a párhuzamokat fedeztem fel gyorsan, szerintem párhuzamosan játszódik, másik verzió, tudom is én de hogy nem utánuk vagy előttik játszódik az fix.

molnibalage83 #11134 lehet erős és bőven elhamarkodott kijelentés, de egyelőre tartom. nem azt mondom hogy veszteséges MMO-t fejleszteni, nem azt mondom hogy nem jön ki újjal senki a jövőben mert még mindig bőven megéri. egyszerűen az az állításom, hogy az MMO-k fénykora már elmúlt, egyedül a WoW tartja magát vajon meddig? már régóta temetik, de már tényleg több mint 10 éves, egyre többen csalódnak az új kiegészítésekben, ráunnak az emberek stb. mai piac úgy néz ki, hogy piacot egyértelműen tarolják a MOBA-k. Smite, Dota 2 és első a League of Legends brutális embermennyiséget mozgat meg. szerintem a MOBA aranykora van most, aki mást állít annak kicsit elavultak a statisztikái 😊
molnibalage83
#11134
MMO-k kora lejárt...? WTF? (Bár én eggyel sem játszottam soha..)
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.04.10. 20:11:12

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

genndy
#11133
Ciri. Ciri. Ciri. Egy "r". Sokadszorra most már idegesít.

@Palinko. a játékok mind a könyvek után játszódnak.
Utoljára szerkesztette: genndy, 2016.04.10. 19:44:03

Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit mondani szeretnél jobb, mint a csend.

#11132
Jól érzed Cirri főszereplővé lép elő a könyvekben. De ha belegondolsz, bár a játékban őt csak kicsit irányítjuk, de minden körülötte forog.
Palinko
#11131
igen a döntések a döntések, bele kell törődni hogy bizonyos döntés csoport "be lesz csatornázva" egy szálra, mert már annyira ágas bogas lenne, hogy túl sok szempontot kéne figyelembe vennie a játéknak és 100 különböző játék lenne 😊 viszont az hogy segítünk valakinek vagy mégsem azt mégis jobban közös nevezőre lehet hozni, a Ciris dolgot viszont már igen nehezen. ha jobban belegondolok 2/3 végimenetelt még lehet úgy csűrni csavarni, hogy Cirit irányítsuk, a 3-at is ha úgy irányítanák már elég szappanoperás lenne 😄

nekem elsőre szerencsére a legjobb befejezés jött ki ott könnyű a dolguk
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
második befejezésnél még kimagyarázhatják talán hogy Ciri otthagyja a trónt és vajáknak áll, valaki renegát veszi át a helyét, bár ez nem igazán életszerű, sőt még fantasy szerű sem. a meghalós végkimenetnél pedig ugye esélytelen elvileg, hacsak nem hozzák vissza valahogy az életbe egy szappanoperához illő fordulattal, hogy meg sem halt igazából mert bla bla bla. igazából ezért én meg sokan mások kétségbe vonják, hogy Ciri lesz a 4. rész irányított hőse, bár az valószínű hogy szerepe lesz benne. főleg most hogy olvasom a könyveket (a 4. rész közepénél tartok jelen pillanatban) úgy érzem Ciri szinte már nem is mellékszereplő, hanem annyira főszereplő mint Geralt, igazából az első könyvtől követjük nyomon, amikor épp csak embrió volt 😄 szóval a játékokban meglepő hogy csak a 3. részben került elő. igaz sok dolog nem úgy van de érdekes a két dolog viszonya, mert 6. könyv a tó úrnője (címéből ítélve) viszont már az 1. Witcherben volt dolgunk az úrnővel 😊
#11130
Nos, hát a lezárás ügye, attól függ melyik verziót nézzük. A legpozitívabb lezárásánál, gyakorlatilag arra utalnak, Geralt története véget ér, de most kezdődik Cirri története...aki megkapja az ezüst kardot. De hát van két másik lehetőség is.
#11129
2014 közepe tájékán feltörték az egyik dolgozó google fiókját, igaz, ez lassan két éves adat, de abban szerelt, hogy a 4. részre milyen hatással lesz a harmadik befejezése, persze ez mondhatni semmit se jelent.
Emlékszek, akkor már lehetett tudni az egyik befejezést, konkrétan, hogy Ciri császárnő lesz.
Utoljára szerkesztette: MertHogy, 2016.04.10. 13:11:08
Palinko
#11128
őszintén szólva ez a lezárás nekem elég esetleges, én úgy értelmezem a 4. részre véglegesnek tekinthető de már ki tudja mit hoz majd az azutáni stb. szerintem attól is függ az író mit fog írni, kapnak-e majd ihletet tőle, nem gondolom hogy létezik lehetetlen a könyveket is 14 év után folytatta és 2013-ban jelent meg új, most nem tudom dolgozik-e az író valamin de simán lehet még azokból is új.

MMO-t felejtsük is el mint egy lidércnyomást 😄 szerintem maguk is látják, nem lesz abból semmi, egyik játékból sem lett hangos sikerű MMO a WoW-ot kivéve de az is annak köszönheti szerintem, hogy elsők között volt. lehetne sorolni miből akartak MMO-t, még az Elder Scrollsból is, meg megannyi erős brand Star Wars, Star Trek, majdnem a Dragon Ageből is, de mind mérsékelt siker lett csak, kicsit mintha lejárt volna az MMO kora ezért is gondolom hogy biztosan nem lesz Witcherből, jóval népszerűbbek az esportként is űzhető többjátékos játékok.

én a karakter generálós Witchert is el tudnám képzelni, bár valóban kicsit kötöttebbek voltak az eddigiek, de én is kevésbé gondolom hogy Elder Scrollosítható lenne, főleg mert azokban a céhes küldetések a legérdekesebbek itt meg ugye nehezen elképzelhető az a megvalósítás. azon gondolkodok érdekes lenne előre ugrani az időben, megnézni Kaer Mohrent teljes dicsfényében, vagy akár Vesimirt irányítani és ott fejeződne be a 4. rész hogy megkapják Geraltot még kisgyerekként.
#11127
Geralt történetét lezárták, ezt egyértelműen megmondták. De attól még a világban van sok lehetőség, csak kérdés, hogy mit tudnak kezdeni vele.
Csak nehogy valami MMO-baromság jusson eszükbe. Rettentően nem illene sapkowski világába, egy MMO ahol ezer szám futkosnak witcherek.
De egy olyan RPG se illene bele, szerintem, ami mondjuk az Erdel Scrols-formát követné. Lenne testre szabvható női witcher meg ilyenek...

Ellenben, egy másik legendás witcher történetét is ellehetne mesélni.Vannak még Geralt-on kívül páran. Más országokban, más földrészeken.
Palinko
#11126
azért gondoltam hogy nem lennék mert a rajongó többet és többet akar. én is rajongó vagyok, de tudom Geraltot most félre kell tenni egy pár részig biztosan.

Gothic széria egyrészt jó példa, hogy az elődök minősége nem garancia a következő részre, viszont másrészt meg rossz, mert ott azért ha jól rémlik a stúdió is szétesett, licensz harcok stb folytak, bár ezekkel biztosan jobban képben vagy tőlem, mert szereted a szériát. a CD Project meg egész egységesnek tűnik, nemigen lépnek le az emberek, ma elképzelhetetlennek tartom hogy ne legyen W4, a CD Project is lenyilatkozta tavaly mikulás felé, hogy biztosan lesz. én annyira szeretem a szériát, hogy ennek örülök ha el is rontják, csalódott leszek, de remélem úgy tudok majd hozzáállni, hogy legalább megpróbálták és nem von le semmit az első 3 fényéből. szerintem nagyobb csalódás érne ha nem folytatnák mert az esélyét sem adnák meg egy újabb nagyszerű játéknak és joggal várjuk (az eddigi fejlődési görbéjüket figyelembe véve) hogy szintet tudják tartani a minőséget, sőt még fejlődni is tudnak talán itt ott.

vannak olyan játékok ahol én is azt mondanám hogy elég volt annyi amennyi volt, de a Witcher univerzuma, hangulata annyira magával ragad, hogy nem tudom soha megunni, mint ahogy a Mass Effect világára is azt mondom, hogy bűn lenne nem folytatni.
genndy
#11125
Én se bánnám egy csöppet se ha ezzel tényleg lezárnák az egészet (Geralt+Cirit viszont tényleg zárják le). Van egyébként benne potenciál, mert jó a világ amit Sapkowski kitalált, de ennek a sorozatnak nagyon szép íve volt, kerek volt, lezárták, akkor sem fogok sírni ha nem jön több witcher játék (legfeljebb újból előveszem az 1-től az egészet).

Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit mondani szeretnél jobb, mint a csend.

molnibalage83
#11124
Miért ne lennél? A W3 szép lezárást adtott Geralt kalandjainak, én meg lennék W4 nélkül is. A széria színvonala folyamatosan emelkedett és a játék történelem egyik ikonja ma annak ellenére, hogy ez sem hibátlan. Őrizzék meg így a széria hírnevét.

Nézd meg, hogy pénzügyik okokból mit műveltek a Gothic szériával a negyedik résszel meg a III. kiegjével. Broáf...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

molnibalage83
#11123
Unalmas lett volna. A W3 eddig messze a legjobban oldotta ezt meg. Egy rakás RPG-vel a baj hogy iszonyatosan nagy és üres területek vannak, lásd Gothi II és III minden erényük ellenére.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Palinko
#11122
de az a baj, hogy ha nem töltik ki tartalommal brutál sok kritikát kapott volna. mit érne ott 50 tanya ha sehol semmi küldi? én vidám voltam hogy Novigradot és Velen régióját összekötötték igazából semmi átmenet nincs a kettő között csak elméletben, White Orchard meg hogy külön van az nem gáz az igazából a "training map", kb csak a játékot tanulod ott meg kezelni, más funkciója nagyon nincs. Skellige meg az oda eljutási árból ítélve nem egy köpésre van, megoldhatták volna hogy áthajózzon az ember, de minek? őszintén Te hányszor hajóztál volna át? mert még a questeket csinálom tuti egyszer sem mert hajtott a kíváncsiság a küldi után, mikor befejeztem a játékot talán egyszer átmentem volna érdekességként, de igazából a szigetek közti hajókázás is pont adta ugyanazt az élmény akkor meg minek? Kaer Morhen megint csak egyértelmű, ha olvastad a 3. könyvet tudod egyáltalán nem egyszerű oda eljutni, eldugott kis hely, az lett volna csak a büntetés ha meg kellett volna keresni előbb mondjuk Novigradból indulva 😄DD
#11121
Azért lássuk be elég kevesen vágynak órákon át lovagolni a semmibe, hogy átmenjenek a másik területre fizikailag, amikor egy kattintással is megtehetik. De elég nagy területek vannak, ha lovagolni akarsz most is megteheted Velen déli részétől a Novigradi északiik elég combos 😊 Ha pedig ez sem elég, pattanj hajóba és járt be az összes szigetet Skelligén 😄

Lehet elütöttem pár szót, nem érdekel így is érthető.

#11120
én azt se bántam volna,ha összekötötték volna a területeket bejárható/átjárható változatos helyekkel,névtelen tanyákkal,hogy ne csak travelpointokkal mehessünk át másik megyébe...
#11119
Szerintem kivághattak a Cirris részekből, akármennyire húzza az ember nem jön az ki 10 órára.
Palinko
#11118
köszönöm, nagyszerű, művészi hajlamú felvételek lettek és őszintén mondom hogy meglepődtem hogy valóban ott vannak a viskók 😮 meg még sátor is. mondjuk ahogy így össze van dobálva, meg mind egyforma lehetett vagy 10 perc ezt így megalkotni de valamiért úgy gondoltam nincs kidobni való idő és pusztaság lesz ott egyszerűen. vagy ide is tervezhettek valamit? kár hogy nincsenek erről nyilatkozatok, de megértem hogy nem szeretnek erről beszélni nagyon.

Ciri-s rész bár nem stopperrel mértem meg is volt 5-10 óra. inkább 5, de aki nem rohant annak több is.
#11117
Erre gondoltál:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Mondjuk anno 5-10 óra játékidőt mondtak Cirire, ahhoz képest talán lett 2 óra.
#11116
Ennek talán utánajárhatok neked. 😉
#11115
Jó hát tőlem jöhetne egy Cirri-s DLC is.
Palinko
#11114
ezzel a véleménnyel valószínű nem leszek népszerű, de én nagyon örülnék, ha a 2. expansion után csak patch jönne ki maximum. elfogadtam, bár elég nehezen, hogy Geraltot el kell engednünk lassan, szép lezárása volt, ha még az utolját nem is tudom akkor is kijelenthető. valszeg a 3. expanzió végére megkapunk egy újabb epikus csúcsot és akkor elrendezzük magunkban a történetet.

pár dlc-vel lélegeztetőgépen tartani felesleges, inkább koncentráljanak a CP2077-re, adják ki idén év végén (valószínűtlen) vagy jövő tavasszal (talán) és kezdjenek bele a W4-be. igazából lehetne a 3-ból rétestésztát csinálni mert nagyszerű alap és még jövőre is jönnének ki hozzá expensionok stb, de ez csak azt jelentené, hogy hátráltatja a következő rész megjelenését.

úgy hallottam a CP2077 csapatot meg a Witcher csapatot nem nagyon szándékozzák keverni, de akkor is ha a Witcher csapat még a 3. résszel foglalkozik nincs ideje a 4.-re, akik meg játszanak mindkét csapatnál hátráltatják a CP2077 et ami hátráltatja majd a Witcher 4 megjelenést stb. remélem érthető mire gondolok és belátjuk, hogy legjobb ha a blood and wine lezárja ezt a fantasztikus történetet.

nem örülök én sem Geralt elvesztésének, de ez a 3. rész a legjobb ami történhetett "vele", a másik két opció, hogy unalmassá nyújtják és érdektelen lesz vagy valami katasztrofális részbe került volna a lezárása
Palinko
#11113
óh ha már ilyen kis felfedező vagy 😄 megtennél értem is egy utazást? az előbbi helyszíntől kicsit délre, igazából a térkép délkeleti csücskénél van a Nilfgaardi tábor, valamennyire bejárható ugye gyalog is, de ahol van a sok "ház" a térképen oda már nem mehetünk el, készítenél onnan is pár képet hogy le van modellezve, csak már nem tudtak milyen questeket még oda kitalálni vagy hogy van? 😊
#11112
Köszi a segítséget! 😊 Igazán fel vihetnék a lvl cap-et 100-ra... 😄
#11111
Na, az jó hír ha jön a könyv. Azt is nyilatkozták ,hogy legalábbis írta valamelyik oldal, hogy még a kiegészítő után is terveznének bővítéseket a Witcher 3-hoz. Apróbb DLC-k , esetleg, szerintem.
#11110
"próbálod ránkerőltetni, hogy több ezer bug van a játékban" nem erőltetek senkire semmit, pláne, hogy több ezer bug van a játékban. Írtam ilyet? nem. Azt írtam, hogy több száz bug volt (múlt idő) amit javítottak, de ettől még benne maradt pár bug. Ez az a tény amit ti fanboyok nem akartok észrevenni. Még ha videón látjátok akkor is mutogattok más játékra, meg az amd-re, meg a szomszéd nénire, mindenre csak a fejlesztőkre nem.. ez olyan kínos, nem érzitek?

A következő dolog, amiben teljes képzavarban vagy azok a bugok. Nevezhetjük programhibának, anomáliának. Ha programoztál volna (tudom, hogy nem) akkor tudnád, hogy van több fajtája. Vannak állandó hibák, gyakoriak, ritkák, stb. Rengeteg dologtól függ, hogy valakinek előjön-e vagy sem. Ezt a patch notesba jelölik is (amit tudom, hogy nem néztél meg, mert akkor nem erőlködnétek, hogy mennyire bugmentes a játék) "rare issues"-ként. Ez azt jelenti, hogy nem állandó hiba, és nem is jelentkezik mindenkinél és mindenhol. Így az, hogy te pont nem találkoztál vele az nem mérvadó, szerencsére én sem találkoztam olyan hibákkal mint amiket most is írnak a W3 hivatalos fórumján. Vagy azt hiszed, hogy a már több száz javított bug mindenkinél előjött? ugye nem? 😄

Végezetül nem gondolom, hogy bugtanya lenne a W3, tekintve majdnem tökéletes a játék, így eltörpül ez a pár benne maradt bug (amit lehet a 1.13-ban javítanak majd) <#wink>

t

#11109
Az is lehet terveztek oda valamit, de végül nem készült el, vagy kitudja mi lesz a következő kiegészítőben, azt is fel kell valahogy vezetni, el helyeznek egy birtokot mondjuk oda, meghív minket egy titokzatos idegen, mondván beszélni szeretne velünk, meggyőz arról, hogy utazzunk el Toussaintba egy fontos esemény miatt...

CPR azt nyilatkozta, hogy 2016 még a witcheré, na már most június körül érkezni fog az utolsó kiegészítő, és utána mi lesz az év hátralévő felében, tuti az idei E3-on lesz CP2077, de reméljük valami a witcherrel kapcsolatban is.
Egyébként a PlayON nyárra igéri a 6. kötetet magyarul.
Utoljára szerkesztette: MertHogy, 2016.04.09. 18:11:24
#11108
Fura. Érted, szerinted minek programoznak oda egy kis tavat például, ha nem lesz ott semmi? Én azt gondoltam, esetleg bővítenek arra. Mielőtt a első kiegészítő megjelent, a kibővült terület egy részét bele lehetett járni, de az épületek még nem voltak ott, csak nyomuk.Ez is ilyennek tűnik.
Vagy lehet, olyan pálya részek kerülnek oda, mint ügye a viperkardos, tehát nem szabadonbejárható . Valami céljuk biztos volt, nem csak úhy odaprogramoznak egy területet, meg tavakat.

Ja és mindez annak tükrében is érdekes, hogy semmi infó nem szivárog ki a második kiegészítőről.

Illetve, azt mondták terveznek még dolgokat, volt valami ilyesmi nyilatkozat is.
Utoljára szerkesztette: DantesHUN, 2016.04.09. 17:52:03
#11107
A többi üres, az a pici tó ott van, de körülötte semmi.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
#11106
Ne ragadj ki egy fél mondatot a szövegkörnyezetből, mert kissé mást jelent. Ennyi.
#11105
Érdekes. És a többi részén? Mert nagy terület ez. De viszont ha így van, akkor lehet, hogy mégsem lesz ott bejárható terület, a kiegészítő után sem. Nagyon furcsa.
#11104
Azt írták, hogy "gyakorlatilag bugmentes", erre te "Azt se mondta senki hogy bug mentes".. szóval, miért nehéz a felfogásod és miért vádolsz mást hazugsággal? 😉

#11103
Freecammel elrepültem oda, az általad bejelölt terület, bal alsó sarkában, ahol az a sűrű erdős rész van, ott van a HoS végén lévő pálya, ahol az ezüst vipera kard van.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
#11102
Itt van Ez a terület.. Ide nem lehet elmenni. Vajon miért? Talán a következő kiegészítőben lesz elérhető mint a Hearts of Stone-nál? Nem hiszem, mert az teljesen új területet kap, elvileg, Toussiant-t vagy mit.
Nekem elég fura, hogy vannak nagy részek, amik elvileg kidolgozottak, de mégsem lehet oda menni. Mert ez nem olyan mint a térkép széle máshol, hát milyen messze van a térkép tényleges széle, és milyen nagy a terület ami nem járható be, és szárazföldön csatlakozik a bejárható területhez, hegy, folyó sem választja el, egyszerűen a piros vonalon túl nem lehet menni. Nekem az a érzésem ,hogy később kerül oda még valami. Bár ügye a köv. kiegészítő meg új területet kap...fene tudja.

Nincs mod amivel mégis át lehet menni?

MerlinW
#11101
Neee, ne csináljuk ezt itt is kérlek.

[merlinw.org]

genndy
#11100
Azért nem tudod, mert csak egyszer lehet. 70. a max. szint, úgyhogy nem lettél messze tőle.

Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit mondani szeretnél jobb, mint a csend.

#11099
Talán inkább te olvass, és ne ragadj ki szavakat a szövegkörnyezetből ,hogy az mást jelentsen. Ez kissé hazugság és hamisítás. Ja, és a bunkó kötözködős beszólogatóst stílust meg otthon alkalmazd.

Utoljára szerkesztette: DantesHUN, 2016.04.09. 15:33:23
#11098
Sziasztok!

Egy olyan kérésem lenne,hogy nem tudom,hogy kell új játék pluszt indítani másodszor.Sehogy se sikerül.A story-t 68-as szinten fejeztem be és folytatnám innen megint,csak olyan régen volt már,mikor 30-ason csináltam ezt a módot,hogy teljesen elfelejtettem.
Le tudná írni valaki lépésről-lépésre,hogy hogy is kell,mert szerintem valamit rosszul csinálok.
Köszi! 😊

Petike
#11097
Megint nem olvasol csak írsz a nagy világba, lejjebb erőlködnek, hogy idézem a kedvedért: "gyakorlatilag bugmentes". Na, most rakd össze a dolgokat 😉

genndy: én ezt próbáltam, de valszeg valamit elcsesztem mert nem indult utána a játék. Ha valakinek sikerült működésre bírnia az leírhatná pontoson mit hogyan csinált, mert ez jól jönne nekem is

#11096
Ha már mod, sikerült valakinek a quen modot gatyába rázni 1.12 alatt? Nem lenne baj, ha működne, de sajnos nem.

Lehet elütöttem pár szót, nem érdekel így is érthető.

genndy
#11095
All Quest Objectives On Map
Ez sem tökéletes, de a legjobb amit találtam. Igénytől függően több változata is van, el kell olvasni a leírását.

Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit mondani szeretnél jobb, mint a csend.

Palinko
#11094
ja elkéne egy olyan mod ami aktiválja az összes nem teljesített küldetést. így akár azt is meglátva milyen út lett volna ha mást választunk itt meg ott, meg aktiválná a rejtettebb küldiket is.
#11093
Azt se mondta senki hogy bug mentes. De nagy különbség van pár kisebb bug, meg aközött, amikor kompletten a főküldetést nem lehet tovább vinni.
#11092
witcher 3 és a bugmentesség? 😄 párral találkoztam végigjátszás közben, egy helyben topogó emberek, bezárt ajtók amin szellem módjára simán átsétáltam, stb. igazából itt is vártam egy EE-t mint az előző részeknél, mert azokkal is volt gond, de végül is a bugok többségét szépen kigyomlálták a javításokkal

#11091
Anno csináltam egy küldetés térképet a hivatalos e-guide alapján, hogy majd ez alapján nem marad ki semmi, aztán még se használtam. Csak mellék küldetések (kivétel a gwentesek), területekre bontva, helye és a küldetés neve angolul, elvileg rajtuk van minden.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
#11090
Na és vajon hány ilyen lehet még, és van-e aki mindent megtalálta?
#11089
Nagyon jó hogy még lehet találni Ilyen elrejtett küldetéseket. Én is belefutottam párba, úgy hogy azt hittem, már mindent megcsináltam.
Zegi Norbi HUN
#11088
Köszi, meg is csináltam 😊 Kőmedált adott ajándékba a nő, majd jó lesz a vitrinbe a többi mellé 😄
Utoljára szerkesztette: Zegi Norbi HUN, 2016.04.08. 12:41:39

&#10084;The Witcher 3&#10084; &#10084;Batman&#10084 &#10084;Bioshock Infinite&#10084; &#10084;Linkin Park&#10084; &#10084;Ford Mustang&#10084; &#10084;Assassin's Creed Rogue&#10084;