Mass Effect: Andromeda
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Azt nem tagadom, hogy egy ArmÁ-nál sikeresebb egy CoD a casual vonala miatt. Ugyanakkor az ArmA egy durva szimuláció, bevallottan rétegjáték. Egy bizonyos fokú "casualság" kell, de csak annyi, hogy a játék fogyasztható legyen az átlagembernek, ne pedig csiszolatlanul egyszerű. Erre a legjobb példa a Battlefield; egy CoD-hoz képest komoly harci szimuláció (egyébként persze nem az), mégis mára közel ugyanakkora játékosközönsége van, sőt, ez a BF1 és az Infinite Warfare megjelenése után valószínűleg már nagyobb is lesz.
Az ME1 épp elég casual volt, szerintem senkinek nem okozott fejtörést se a harcrendszer, se az RPG elemek, sőt, még akár kicsit szofisztikáltabb is lehetett volna, de azért még bőven jó volt. Az a baj, hogy a második és harmadik részben tovább casuálosították, mintha bizony az első rész olyan hardcore RPG lett volna. Ez még a második résznél elment, de a 3-nál már menthetetlenül érződött a gagyiság, legalábbis RPG elemek terén. A harcrendszer csecse volt, de erről már leírtam, mit gondolok.
Utoljára szerkesztette: yossarianHUN, 2016.07.09. 11:35:01
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Itt van a kutya elásva. Ebben a mondatban meg is mutattad, hogy a bevétel szempontjából hogyan viszonyulnak ezek a játékok egymáshoz. A Battlefront is anyagilag hatalmas siker volt, elment belőle bőven 10 millió fölött. A casual beletette a 20 óráját, aztán otthagyta, mert a casual kevés kivétellel mindent otthagy néhány tucat óra után. És most nem azt mondom, hogy ki-ki nem ragad le egy játéknál vagy stílusnál mélyebben. És persze, lehet árnyalni, hogy mi az alkalmi játékos.
A Battlefront az EA sara, ott burkolatlanul kimondták, hogy azt szeretnék, ha a 10 éves kisgyerek apuka mellett ülne a kanapén, miközben együtt játszanak. Na ez óriási baromság volt.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Aztán a casual is baromi relatív fogalom, elvégre ki mondja meg, hogy mi casual, és mi nem? Egy ArmÁ-hoz képest egy Battlefield rohadt casual, a BF-esek meg a CoD-osokra mutogatnak, hogy haha, mekkora casual lámák. Szóval szerintem nem érdemes fogalmakkal dobálózni, inkább józanul felmérni, hogy mit, hogyan érdemes beépíteni egy játékba, hogy az egyszerre nyújtson kihívást és mélységet, de anélkül, hogy öt perc után beletörne az átlag player bicskája (á la Dark Souls 1-2). A fent említett Battlefront és a Mass Effect 3 szerintem már kicsúsztak ebből a kategóriából.
Azt nem érdemes tagadni, hogy a ME3 harcrendszere nagyon jó volt, de aki egy harcrendszer köré épített játékkal akar játszani, az nem az RPG-k között fog keresgélni. Aki az RPG-k között keresgél, az RPG elemeket akar (ha még csecse harcrendszer is van, az már csak a hab a tortán), ebben a tekintetben meg fájdalmasan nagyot zakózott az ME3, főleg a korábbi részekhez képest.
A franchise-k terén aztán általában arrafelé mennek, amerre a legnagyobb népszerűség van, és ez valóban a casual. Még a Dark Souls 3 is lehelletnyit elmozdult a casual irányába, egyszerűen azért, mert egyre szélesebb körben vált ismertté, így már meg kellett felelni az alkalmi játékosok elvárásainak is.
Véleményem szerint az EA és néhány más kiadó eleve az alkalmi játékosokra épít, és ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Előny, hogy a játékok tőkét kapnak, hátrány viszont az, hogy a casual felé mennek, miközben pl. egy indie megmaradhat sokkal inkább rétegjátéknak.
ME3-ban viszont pont a harcrendszer egyszerűsítése miatt sikerült megalkotniuk az egyik legélvezetesebb online lövöldét, ami egyszerűen zseniálisan sikerült, így én nem rónám fel ezt ennek a résznek hibaként, sőt, a ME első két részének a harcrendszerét is a harmadikéhoz igazítanám.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Az ME3-nál meg azért szerintem igenis volt minőségromlás, nem az írók, és nem is a sokat kritizált lezárás miatt, hanem egyszerűen mert kb. egy Gears of War-szerű TPS lövöldévé butítottak egy elméletileg minőségi RPG-t. Én már akkor a szívemhez kapkodtam, mikor behozták az idióta Paragon-Renegade rendszert a 2-ben. Ez a 3-ban odáig fajult, hogy vagy egy tök semleges, vagy egy fogcsikorgatóan nyálas, vagy egy indokolatlanul paraszt választ tudták adni a párbeszédekben. Azért nehogy már 2012-ben ezt összetettségnek nevezhessük, anélkül, hogy égne a pofánk. Ezeken én már mind-mind az EA casualmániáját éreztem.
Repetitív játékmenet....
Nos. Az én munkám általában akkor fantáziátlan, ha nem szeretem csinálni. Mivel olyan munkát vállalok, amit szeretek így a körülmények a ludasak ilyenkor. (Lásd; főnökség, az idióta követeléseivel)
Nem mondom, hogy 1-1 alkotás nem jó, amit EA csinál, vagy bármelyik "nagy" kiadó. Azt mondom, hogy a nagy része sajnos nem jó. És ez sajnos ténykérdés, szerintem. Akár NFS szériát, sportjátékokat nézem. Rókabőr, rókabőr hátán, évente kiadva. De, nagyon sok példát lehet felhozni erre, nem csak amit említettem, és nem Csak EA, hanem pl Ubi szinten is.
http://www.freetvmaci.info/
EA próbálkozott a minőséggel, a Kingdom of Amalur például nagyon jó lett, anyagilag viszont tiszta bukás. A BioWare a ME után kiadta a ME2-t és a Me3-at is, egyáltalán nincs minőségromlás, egyedül a játékmechanika változott, és a ME3 vége ugye sokaknál kicsapta a biztosítékot, de ez nem EA sara, hanem az íróké.
DA esetében a DA2 csúnya visszalépés volt, viszont a DA:I éppen ennek a kritizált részeit próbálta helyrehozni. A változatos világ létrehozása sikerült is, és iszonyat mennyiségű a tartalom, de a repetitív játékmenet erősen rontja az élményt. Erre sem tudom viszont jó szívvel azt mondani, hogy EA, mert kizártnak tartom, hogy az EA repetitív játékmenetet követelt volna a BioWare-től. Egyszerűen próbálkoztak valamivel a srácok, és így jött össze.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
De bármelyik EA játékot megnézed, a minőség romlása folyamatos. Látszik, hogy olyan emberek szólnak bele, akiknek gőze nincsen a játékokról. De, hogy igazságos legyek, azért a 2000-es évek első felében ez nem volt így. Évszámot nem tudok mondani, de volt, hogy a játékaikba bele lehetett kötni, mégis minőségi darabok voltak. Újabbak pedig... Fantázia=0, igényesség=0, koncepció=0. Egyik rókabőrt követi a másik. És ez sajnos nem csak EA betegség. Gyakorlatilag, ahol a nagy kiadók szólnak bele a dologba, mind ilyen.
http://www.freetvmaci.info/
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
http://www.freetvmaci.info/
Én is remélem, hogy nagyon jó lesz a sztori. Beharangozták ugye, hogy most a főhős is kezdő, és vele együtt fogjuk megismerni ezt a világot, hát legyen. :-)
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Lasd a ME1-et (ahogy te is irtad), amely egy egyszeru kalandnak indult, valami gonosz fohos spectrevel, aztan kvazi a jatek 2/3-nal kiderult, hogy ez a "nagyon gonosz" turian is miskakancso ahhoz a veszelyhez kepest, ami rank var. De addigra mar a jatekos megkedvelte a hajot, a legenyseget, az egesz felallast es volt erzelmi kotelek. Es itt lett pl a Fallout 4 kisse elbaszva - kontrakent, szerintem -, mert a "new game" felirat utan 5 perccel mar ott allsz a szabadban, es at kellene erezned az, hogy neked most elraboltak a fiadat a gonosz emberek. Mindezt egy 5 perces tutorial misszio es karaktergeneralas utan. Hat, nehezen ment, ember nem volt meg ennyire kozombos a sajat csaladtagja irant, mint mi az elrabolt gyerekunkhoz.
Na most itt meg adott egy teljesen ismeretlen, vadonat uj galaxis, vadonat uj fohos, vadonat uj legenyseg es hajo. Kell jo par ora jatek ahhoz, hogy az ember megszeresse (vagy legrosszabb esetben is elfogadja) az uj felallast es komolyan erdekelje majd az ujonnan erkezo fenyegetest, legyen az barmekkora meretu, jelentosegu, alaku, stb. Mert a "vilagunk veszelyben van" mar volt, uj valami kell, ahhoz pedig kell egy komolyabb alapozas. Talan a konyvek segitenek nemileg, csak hat ez is inkabb opcionalis, mert nem fogja minden gamer elolvasni, vagyis erre alapozni nem lehet.
Meglatjuk. Lehet, hogy neha elcseszik a technikat a Biowarenal, de az biztos, hogy irni es meselni nagyon tudnak, abban nem volt meg hiba 😊
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.06.29. 15:09:58
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Na, ha ezt ki is mondták, annak szívből örülök, mert a ME-trilógia beleégett a szívembe, így ha tartani tudják a hasonlóan feszes narratívát, akkor máris kilóra megvettek maguknak.
Remélem, hasonlóan érdekes helyszíneket és karaktereket kapunk, de hogy a reaper-fenyegetéshez hasonló horderejű átfogó problémát hogyan teremtenek, azt még elképzelni sem tudom. Az alap trilógiánál meg ugye ez a fenyegetés volt az, ami egyre nőtt, aminek az árnyékában tevékenykedtünk, és ami a harmadik részre "beérett". Nem tudom, lehet-e ezt fokozni, de ha sikerül az Andromeda, akkor jó ideig el fogok veszni majd abban a világban. :-)
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Nem hiaba mondta a Bioware, hogy az Andromeda eseteben visszaternek a regi onmagukhoz, es inkabb nem kiserleteznek, hanem a Mass Effect elso reszebol meritenek a folytatashoz, nem pedig mas studional latott otletekbol, amelyet aztan lehet, hogy megint nem sikerul jol implementalni. Jobb is, ha marad mindenki a sajat stilusanal, ami nem megy, azt ne eroltessuk! 😊 En emiatt vagyok bizakodo az Andromeda fele, valahogy ugy erzem, hogy tanultak az elmult evekbol es nem fogjak elbaszni. Aztan persze majd kiderul, de a remeny hal meg utoljara.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.06.29. 14:38:37
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Mivel az EA a megrendelő, bizonyos igényeket és vágyakat bizonyosan megfogalmaz a BioWare felé, ugyanakkor a ME2-n és ME3-on sem éreztem, hogy "jajdeszar, mert EA" játékok lettek volna.
A DA:I megvalósította azt, amiről egyébként rengeteg játékos ábrándozott (MMO-t single playerben nyomni). Mind láthattuk, hogy a valóságban ez a modell nem működik annyira jól, de szerintem bátrak, hogy egyáltalán ki merték próbálni, mert az egyetlen, amit a DA:I-ra nem lehet mondani, az az, hogy ne lenne benne tengernyi munka.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Teljesen más stílus, de UFC 2 is nagyon jó lett,
Battlefront azért olyan, amilyen, mert EA azt hitte, hogy ez majd jobban behúzza a casual réteget a kompetitív lövöldébe, illetve a Star Wars franchise-t népszerűbbé teszi a fiatal generáció körében,
Én még mindig bízom benne, hogy a DA:I csak egy kísérleti irányvonal volt. Láthatták, mi működik és mi nem.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
[merlinw.org]
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.06.28. 18:13:04
[merlinw.org]
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Ezért félek az ME:A-tól. A bio jó volt egy relatíve lineáris, de jól felépített történetszál elmesélésében. Aztán felszálltak az open world járatra, mint mindenki Skyrim után és tartok tőle, hogy nem Witcher 3-at kapunk majd a nap végén, hanem inkább DAI in space-t.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
egyébként ilyen fejlesztéseknél már az a gond, hogy ha sokat tologatják a munka egy részét kidobhatják... úgy volt idén elkészül, nem jövőre se biztos már, szóval elavul a kinézet stb... ezek nem jó jelek, valamennyi veszteséget tuti be kell nyelnie majd az EA-nek de ott van ilyesmire keret szerencsére.

Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.06.15. 20:09:53
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2016.06.15. 10:01:33
De nagyon-nagyon meglepődnék, ha ezt tartani tudnák. Talán nem is baj. Inkább várok még, csak legyen jó az a játék.
Utoljára szerkesztette: Prince23, 2016.06.14. 20:20:27
ui.: Valamint az egyik Naughty Dog-os arc sem jósolt sok jót a twitteren a megjelenéssel kapcsolatban, azalapján, hogy még egy hosszabb összefüggő gameplayt sem mutatott a BioWare az E3 anyagban, szóval könnyen lehet hogy még fájóan alfa az egész...17' Q1 végére meg lesz egy erős 'béta 2'...
Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.06.14. 16:44:37
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Most lefogadom, hogy inkább később, mint korábban.
link
Ez ugye elég régi hír már. Szerintem meg nem is fogják tudni tartani.