122
  • narumon
    #122
    "Én meg lehet elszarakodok egy órát, de kapok egy szebb, átgondoltabb UI-t."

    A különbség az, hogy te neked ott ezt MEG KELL tenned. Én meg MEGTEHETEM HA AKAROM! Nagy különbség. Ha van kedved szórakozni akkor iOS alatt sem tart vissza senki - olyan UI-t meg szoftvereket raksz rá amilyen csak akarsz. (Ezt valahogy mindig szeretitek figyelmen kívül hagyni)
  • narumon
    #121
    "A TELEFONOMRA NINCS HIVATALOS ANDROID 4"

    Na itt kezdődnek a gondok. És kb itt be is zárul a kör. És azt nem értem, hogy az emberek ehhez miért tapsolnak?

    "Ezt akartam kifejezni azzal a hozzászólásommal, csak akkor még nem tudtam, hogy az Apple marketingstratégiájába tartozik a vásárlóik tévhitekbe csalása és elködösítése is a konkurenciával kapcsolatban. Így, hogy már rájöttem erre, igazán sajnálom, hogy emiatt áldozatként, önhibátokon kívül negatív képet festetek magatokról."

    Ezt a hozzászólást miből sikerült összehoznod? Abból, hogy iOS-nél is ugyanazt a supportot kapod? Emberfüggő a support és nem rendszerfüggő. Ha egy jópofa fejlesztővel beszélsz az nem lesz hirtelen faszkalap csak mert iOS kérdést tesztel fel neki. (Erre valahogy nem reagáltál). Sőt úgy általában nem válaszoltál semmire és sajnos a negatív tapasztalatok miatt hajlamos vagyok úgy értelmezni, hogy nem is foglalkoztál vele és legközelebb is előjössz a minden valóság alapot nélkülöző állításoddal. :(
  • Dodo55
    #120
    Igen, nyomsz egy gombot és felszántódnak a föld nagyvárosai, városrészek kerülnek víz alá, etc... :) Tudom lerágott csont, de akkor is.

    Én meg lehet elszarakodok egy órát, de kapok egy szebb, átgondoltabb UI-t.

    Meg ha már sznobság, ha szerinted egy 30 ezres telefonra ráerőszakolni egy rendszert amit _elvileg_ nem is lenne képes futattani sznobság, akkor dupla annyi pénzt kiadni a konkurencia azonos tudású telefonjaihoz képest azért, hogy egy gombnyomással frissíthess FW-t, és egyéb luxus-kényelmi funkciókat használhass az mi?
  • M2 #119
    "-Gyári állapotában atomstabilan működik a telefonom
    -Ennek ellenére vagyok akkora barom, hogy nekem Android 4 kell rá, mert az jobban tetszik"


    Látom Te nem érted! Én nyomok egy (azaz egy darab) gombot és a legújabb rendszerrel atomstabil. Te meg szenvedsz és még örülsz is, hogy van aki segít a szenvedésedben. Hát látom van akinek a sznobság bármilyen szenvedést megér!


    "ahogy azt a nagy cégek supportosai teszik."

    Próbálkozhatnál normális cégekkel. Például.
  • Dodo55
    #118
    Látom nem érted.

    A TELEFONOMRA NINCS HIVATALOS ANDROID 4

    illetve

    A GYÁRI ANDROID 2.3.6 ATOMSTABILAN MŰKÖDIK RAJTA ÉS FŐBB FUNKCIONALITÁSOK TERÉN SEMMIVEL NEM TUD KEVESEBBET AZ ANDROID 4-NÉL

    Most, hogy már ismeretében vagy ezeknek a tényeknek, illetve jóhiszeműen feltételezem nem szenvedsz semmiféle értelmi fogyatékosságban, beláthatod az alábbiakat:
    -Gyári állapotában atomstabilan működik a telefonom
    -Ennek ellenére vagyok akkora barom, hogy nekem Android 4 kell rá, mert az jobban tetszik
    -Jó fej embereknek köszönhetően kiélhetem ezt a beteges vágyamat, mert a Samsung helyett elkészítették rá
    -Ezek a jó fej emberek hajlandóak közvetlenül szóbaállni mindenféle (képletesen) útszéli csóró senki fasszal akiktől egy fillért sem kaptak ráadásul, mint pl velem és szakmailag korrekt segítséget nyújtani, nem pedig automatikusan és csukott szemmel noobusernek nézni, mint ahogy azt a nagy cégek supportosai teszik.

    Ezt akartam kifejezni azzal a hozzászólásommal, csak akkor még nem tudtam, hogy az Apple marketingstratégiájába tartozik a vásárlóik tévhitekbe csalása és elködösítése is a konkurenciával kapcsolatban. Így, hogy már rájöttem erre, igazán sajnálom, hogy emiatt áldozatként, önhibátokon kívül negatív képet festetek magatokról.
  • M2 #117
    "Számomra ez a típusú support milliószor többet ér, mint akármilyen 0-24 "ellenőzizd, hogy biztos be van -e dugva a konnektorba" típusú telefonos."

    Számomra meg az ér milliószor többet, ha már az első lépésedet sem kell megtennem, hogy legyen egy atomstabilan működő telefonom.
  • Papichulo
    #116
    Dodo55: "Ezt hallottam, de csak szőrszálhasogatás :)"
    EU : "Google Inc's new privacy policy is in breach of European law"
    Hadd gondolkozzam, hogy melyiknek van nagyobb hangsulya a vilag es az en szememben!

    Plusz:
    "adatvédelmi illetve biztonsági probléma sem volt vele még soha a világon." vs. "EU : "Google Inc's new privacy policy is in breach of European law""

    Dodo55: "előbbiben vitathatatlanul jobb az Android"
    Lifehacker.com: "Forget Android: the iPhone Is a Better Phone for Hacking, Tweaking, and Customization"

    Vatathatatlan? Aligha... :)

    Erdekes ertelmezeseid vannak neked...

    "amikor végre találtam egy stabilnak tűnő Android 4 romot a Gio-mra"

    Mar ugy latom magam elott, ahogy egy TV-reklamban ez a szlogen! "Vegre! Egy stabil ROM!"
    Fel nem tudom fogni, hogy miert nem ertik meg itt emberek, hogy ez az emberek elhanyagolhato reszenek jelent boldogsagot, hogy egy-egy plusz funkcioert FW-t (nem ROM!) kell keresni. A felhasznalok nagyresze nem akar ilyennel foglalkozni! Hasznalni szeretne a telefonjat arra ami valo es nem egy hobbieszkoznek tekinti, amivel folyamatosan foglalkozni kell.

    "Számomra ez a típusú support milliószor többet ér"

    A kiemelessel maris visszatertunk az elozo ponthoz. Te vagy az extrem eset es nem a tobbszaz millio iOS felhasznalo a hulye/birka/whatever mivel o nem kivan ilyesmivel foglalkozni, hanem out-of-the-box egy jol mukodo keszuleket szeretne, hosszutavu termektamogatassal!

    Az meg mar tenyleg teged minosit, hogy olyanrol nyilatkozol, amit bevallottan nem is ismersz (eg. iCloud).
  • narumon
    #115
    "Testreszabhatóság terén egyébként ami engem a napokban lenyűgözött éppen az Androiddal az az volt, amikor végre találtam egy stabilnak tűnő Android 4 romot"

    Testreszabhatóság alatt nem a romokat értem hanem, hogy mit tudjon a telefonod. (bár gondolom ez androidnál rom kérdés is). Nost iphone esetében ugye marad az iOS ahhoz nem kell nyúlni (szerencsére) azt meg hogy mit akarsz, hogy mit és hogy tudjon az csak programok kérdése. Hidd el nem nagyon tudsz olyat mondani amit nem tudna az android meg igen.

    "Írtam bugreportot, amire a rom fejlesztője órákon belül válaszolt, hogy milyen tweaken állítsak, megtettem, semmi fagyás azóta :) Számomra ez a típusú support milliószor többet ér, mint akármilyen 0-24 "ellenőzizd, hogy biztos be van -e dugva a konnektorba" típusú telefonos."

    Nem teljesen értem. Iphone esetében nem tudsz írni a szoftver fejlesztőjének mert megtiltották? Ott is el tudod ugyanezt játszani, ebben sem látok semmi különbséget.
  • narumon
    #114
    "iGO van Androidra is :)"

    Nem mondtam, hogy nincs, mint ahogy google maps is van iOS-re (ha minden igaz akkor most friss is lesz), de én maradok iGO-nál.

    "A testreszabhatóságok és a központosítást nem értem, előbbiben vitathatatlanul jobb az Android, ez köztudomású tény, míg központosítás terén is legalább tud annyit, mint az iOS."

    A vitathatatlanon azért vitatkoznék, én úgy fogalmaznék akkor, hogy az iOS is tud annyit mint az android. A központosítást nem igen értem, nekem az összes androidos ismerősöm panaszkodik erre. Én feldugom az iphonet akkor szól, hogy frissités van akarom-e? igen és kész. Androidon ott kezdődik, hogy ha kijön egy új rendszer az lehet, hogy hónapokig nem elérhető arra a telefonra ami neked van - ha beszoptad akkor soha nem lesz rá elérhető csak hekkelgetéssel. Bár a Samsungnak van (egy állítólag nagyon rosszul működő) Kies nevezetű központi szoftvere, de mi van azokkal akiknek mondjuk HTC telefonjuk van, vagy ZTE? A megjelenő szoftvereknél árgus szemekkel kell figyelned, hogy a te hardvereden megy-e rendesen mert olyan mint egy PC - ha nem megy a szoftver vegyél egy erősebb hardvert. Ezek nekem mind mind lórugás szerű negatívumok, valószínűleg egy is elég lenne belőle, hogy ne vegyek olyan telefont. Én elnézem némelyik androidos haver mit szív és hogy szídja a telefonját - hát nekem ez nem kell.

    "szolgáltatásokat meg nem kell senkinek bemutatni, plusz adatvédelmi illetve biztonsági probléma sem volt vele még soha a világon."

    Igen hát adatvédelni nem is lesz soha, hiszen a használatával aláírtad, hogy az adataiddal azt csinálnak amit akarnak! :)
  • Dodo55
    #113
    Ezt hallottam, de csak szőrszálhasogatás :)

    Ég és föld a facebookgatekhez vagy az Apple szétsocialengineeringelt telefonos supportjához képest.

    Testreszabhatóság terén egyébként ami engem a napokban lenyűgözött éppen az Androiddal az az volt, amikor végre találtam egy stabilnak tűnő Android 4 romot a Gio-mra, ami egyébként a Samsung hivatalos álláspontja szerint hardware-es okokból képtelen azt futtatni. Valóban sokkal stabilabb a rom, mint eddig bármelyik Android 4 alapú, minden tökéletesen működik vele végre, viszont néha azért fagyott. Írtam bugreportot, amire a rom fejlesztője órákon belül válaszolt, hogy milyen tweaken állítsak, megtettem, semmi fagyás azóta :) Számomra ez a típusú support milliószor többet ér, mint akármilyen 0-24 "ellenőzizd, hogy biztos be van -e dugva a konnektorba" típusú telefonos.
  • Papichulo
    #112
    "A testreszabhatóságok és a központosítást nem értem, előbbiben vitathatatlanul jobb az Android"

    Azert ez nem ennyire fekete-feher. Van aki vitatkozik veled :)
    http://lifehacker.com/5916593/forget-android-the-iphone-is-a-better-phone-for-hacking-tweaking-and-customization

    "Igaz nem ismerem az Apple Cloudot"

    Latszik. Tud olyan dolgokat, amiket a Google analogiaja nem. Tobbek kozt kepes arra, hogy telefonvaltaskor minden ugyanugy fog kinezni es mukodni, mint az elozo telefonodon. Mindemellett elismerem, hogy a Google szolgaltatasai is nagyon jok, van amiben a legjobbak.

    "plusz adatvédelmi illetve biztonsági probléma sem volt vele még soha a világon."

    Khm...
    "Data protection agencies in European countries have concluded Google Inc's new privacy policy is in breach of European law, EU Justice Commissioner Viviane Reding said Thursday." - http://www.reuters.com/article/2012/03/01/us-google-privacy-eu-idUSTRE82011K20120301
  • Papichulo
    #111
    "Mondjuk úgy jöhet hozzá, hogy ha Apple, vagy HTC között kellene dönteni, akkor én bizti a HTC-re szavaznék"

    De nem kene "lehulyezni" masokat, amiert ok meg mas szempontok szerint jutnak mas konkluziora...
  • Dodo55
    #110
    iGO van Androidra is :)

    A testreszabhatóságok és a központosítást nem értem, előbbiben vitathatatlanul jobb az Android, ez köztudomású tény, míg központosítás terén is legalább tud annyit, mint az iOS. Igaz nem ismerem az Apple Cloudot, az emberi tényezőből adodó botrányos biztonsági résén kívül mást nem hallottam még róla, de a Google Accounts-ot (köznyelven csak GMailt-t :)) és a hozzá tartozó ingyenes cloud szolgáltatásokat meg nem kell senkinek bemutatni, plusz adatvédelmi illetve biztonsági probléma sem volt vele még soha a világon.
  • narumon
    #109
    "Mondjuk úgy jöhet hozzá, hogy ha Apple, vagy HTC között kellene dönteni, akkor én bizti a HTC-re szavaznék (mondjuk HOX: ár + testreszabhatóság + googlemaps + nagyobb kijelző, stb miatt)."

    No mivel éppen a másik topciban is ez a téma ide csak azért válaszolok hogy érzékeltessem miről beszélek. Ha a kettő között kéne választani akkor én bizti az iphonera szavaznék (mondjuk HOX: testreszabhatóság + központosítás + IGO + design, stb miatt)
  • NEXUS6
    #108
    "Abszolut nem akartam vitatkozni, csak ra probaltam vilagitani, hogy mekkora bullshit es tulzo szamokkal dolgozol es aztan csodalkozol, hogy flamekeltessel vadolnak..."
    Nos nem tagadtam, hogy túlzó, és bevallom direkt paprikázom néha a hangulatot.;)

    "A videoban - szerintem - kipecezett hulyegyerekek voltak, mint peldaul azokon videokon, ahol USA allampolgarokat kerdeznek meg, hogy hol van Iraq, vagy mondjanak egy orszagut U-val."
    Egyetértünk, ezt én is írtam. Azonban ennek ellenére sem tudom én sem és te sem, hogy az ott megjelenő pár ember mennyire reprezentatív minta, hogy úgy mondjam. Nekem azért nincsenek túl magas elvárásaim az átlagfelhasználóval kapcsolatban.

    "Mult heten bekeveredtem a Sagrada Familia-ba es szornyu volt latni, hogy emberek telefonokkal es tabletekkel(!) fenykepznek... egyszeruen nekem fajt. Mindazonaltal az mp3 lejatszot nalam mar kivaltotta a telefon, annak ellenere, hogy a korabbi Cowon D2-m jobb minosegu volt, de egyszeruen kenyelmesebb csak egy telefont cipelni - meg az is kozrejatszott, hogy ezt otthagytam a baratnomnel Limaban... :)"
    Nos a pédában egyezünk:D Mert én meg 3 hete jártam Barcelónában és én is mindent leokostelóztam. Aztán amikor számítógépen megnéztük a képeket elkámpicsorodtam, legközelebb biztos inkább a fényképezőt használom. Jó volt a GPS is. De mondjuk volt térképünk. GPS-sel, google maps-szel persze pillanatok alatt sikerült mindíg irányra állni (nem is annyira a pozíció sokkal inkább a beépített iránytű miatt!!!!), ez csak a térképet használva minimálisan tartott volna hosszabb ideig.

    "Summa summarum, a smartphone sokmindent ki tud valtani, de semmiben sem a legjobb, viszont kenyelmes, hogy egy keszuleket kell csak cipelni, tolteni, vigyazni ra, stb... a legtobb embernek - koztuk nekem is - ez megfelelo. De ez hogyan is jott az Apple&HTC kerdeskorhoz? :)"
    Egyetértek, tényleg ezt tudja az okosteló!!!
    Mondjuk úgy jöhet hozzá, hogy ha Apple, vagy HTC között kellene dönteni, akkor én bizti a HTC-re szavaznék (mondjuk HOX: ár + testreszabhatóság + googlemaps + nagyobb kijelző, stb miatt).
  • Papichulo
    #107
    "Most komolyan ezen akartál volna vitatkozni?"

    Abszolut nem akartam vitatkozni, csak ra probaltam vilagitani, hogy mekkora bullshit es tulzo szamokkal dolgozol es aztan csodalkozol, hogy flamekeltessel vadolnak...

    "Amúgy szerinted, hogy kéne felmérni azt, hogy az emberek divatcikként vásárolnak valamit?"

    Sehogy nem kene felmerni, de viszont ekkora hulyesegeket es tulzasokat sem kene kijelenteni, mint amit te tettel. Foleg nem fennakadni azon, hogyha valaki szamonkeri rajtad!

    A videoban - szerintem - kipecezett hulyegyerekek voltak, mint peldaul azokon videokon, ahol USA allampolgarokat kerdeznek meg, hogy hol van Iraq, vagy mondjanak egy orszagut U-val. Garantalom neked, hogy minden sztereotipiara lehet konkret igazolast talalni. Te viszont sok esetben ezekbol altalanositasz, amit semmi mas nem tamaszt ala, kizarolag a te - gyakran - megalapozatlan eloiteleteid, esetleg mendemondak.

    "Világon hány ember lenne meg un. okosteló nélkül, a jelenlegi technikai szinten!?"

    En atkozottul jol megvoltam a Motorola 7200 vagy Ericsson T28 telefonjaimmal 15 eve is. Imadtam oket! Persze, hogy meg lehet lenni smartphone nelkul, egy masodpercig sem vitatkoztam ezzel. Sot, ma mar olyan dolgokra is smartphone-t hasznalunk, amire nagyreszt alkalmatlan. Mult heten bekeveredtem a Sagrada Familia-ba es szornyu volt latni, hogy emberek telefonokkal es tabletekkel(!) fenykepznek... egyszeruen nekem fajt. Mindazonaltal az mp3 lejatszot nalam mar kivaltotta a telefon, annak ellenere, hogy a korabbi Cowon D2-m jobb minosegu volt, de egyszeruen kenyelmesebb csak egy telefont cipelni - meg az is kozrejatszott, hogy ezt otthagytam a baratnomnel Limaban... :)

    Summa summarum, a smartphone sokmindent ki tud valtani, de semmiben sem a legjobb, viszont kenyelmes, hogy egy keszuleket kell csak cipelni, tolteni, vigyazni ra, stb... a legtobb embernek - koztuk nekem is - ez megfelelo. De ez hogyan is jott az Apple&HTC kerdeskorhoz? :)
  • NEXUS6
    #106
    Höhöhö.

    Most komolyan ezen akartál volna vitatkozni? Hogy leírok egy nyílvánvalóan fals számot, amit csak azért írtam oda, hogy szemléltessem a mondandómat? De anank ellenére, hogy erre rá is kérdeztem csak belemennél a szörszálhasogatásba.

    Részemről viszont ez nem nyert!;)

    Amúgy szerinted, hogy kéne felmérni azt, hogy az emberek divatcikként vásárolnak valamit?
    pl:
    "Ön csak azért vásárolta ezt a terméket, hogy mások elött felvághasson/vagy ne égjen le, hogy nem követi a divatot/mert a rákattant egy látványos de valójában igen csak nélkülözhető játékszerre?
    Igen - Nem (aláhúzandó)"

    Egy ilyen kérdésre a választ esetleg mint pl a linkelt videóban is 1-2 nagyon gyenge képességű emberke azért így is bevállalja (jól beégetve magát), de a legtöbb embernek, még ha ez/ezek is a fő motivációja kell valami racionalizálás. "Igen, de ... marha sok mindent tud; a feleségem nem hagyott békén, neki vettem; jól kommunikál a már meglevő eszközeimmel; sokkal ergonómikusabb, mint a többi...stb"

    Szerinted mi az, amit egy okos teló tud csak, és kifejezetten az iPhone, ennek folyományaként a Világon hány ember lenne meg un. okosteló nélkül, a jelenlegi technikai szinten!?
    Elárulom, mindenki!!!
  • immovable
    #105
    Csak viccnek szántam. :) Tőlem mindenki azt vesz amit csak akar.
  • Papichulo
    #104
    "Hát ez bizony súlyos, nem is tudom hogy fogok tudni alunni."

    Magadra vetted? A coming-out mellett dontottel? Szukos volt mar az a szekreny?:)
  • NEXUS6
    #103
    Hát ez bizony súlyos, nem is tudom hogy fogok tudni alunni.
    Azért a fanok tessenek benézni az esgé legújabb mobilos cikkére is. De inkább csak reggel nehogy rémálmaik legyenek.
  • Papichulo
    #102
    Ujabb csapas az oromkodo hatereknek :)

    "After reports earlier in the week that the South Korean technology giant was raising application processor (AP) prices on Apple by as much as 20%, a Samsung Electronics official denied the reports to The Hankyoreh, a Seoul-based newspaper.

    The unnamed official noted that prices are set at the beginning of the year and aren't changed easily." - http://www.thestreet.com/story/11766909/1/apple-investors-can-relax-a-little-bit.html
  • igazamvanvagyig
    #101
    Nem írtam én rosszat a kiáról.Az amerikaiakat tartják fejjátszós sznobnak,mert iphonejük van de autóvásárlásnál újabban látszik,hogy ész érvek melett döntenek.
  • Vol Jin
    #100
    Zárójelben jegyzem meg, hogy az aktuális Galaxy S egy árkategória az aktuális iPhone-l.

    De egyébként vicces.
  • fergusonpapa
    #99
    csak az ándroid!!!!!!!!!!!
  • Papichulo
    #98
    "Csak kérdezem, hogy direkt rúgod ezeket az öngólokat, vagy csak nem olvasod el azt amit kigúglizol?"

    Se nem pro, se nem contra nem szantam ezeket a cikkeket. Neked volt szukseged informaciokra es mivelhogy magadtol keptelen voltal talalni errol barmit is, ezert segitettem. Vagy ugy erzed, hogy barmit is akartam bizonyitani? Melyik allitasomnak mond ellen peldaul ez a korral kapcsolatos megallapitasod?

    En a 99%-os adatok forrasat szerettem volna toled megkapni, de ez azota sem sikerult... meg mindig varom, valahogy igy: "kijelentes - 9x% - forras" :)
  • NEXUS6
    #97
    Köszi, az első cik pl. rögtön megerősíti amit eddig is írtam, hogy a iPhone felhasználók között nagyobb a fiatalok aránya(35 év alatt), szemben ugyan ennek a korosztálynak a jelenlétével az android esetében.

    Csak kérdezem, hogy direkt rúgod ezeket az öngólokat, vagy csak nem olvasod el azt amit kigúglizol?

    Ehhez én hozzátenném a következőt, bár elég régi adat, eddig azért nem is akartam beszúrni, az iFon felhasználók, amellett, hogy viszonylag fiatalok, még ráadásul elég jól el is vannak anyagilag eresztve!
    Link

    De ez a te második linkedből is azért kiderül.
    ;)

    ZFP
  • NEXUS6
    #96
    :D
  • Dodo55
    #95
    "iDiot" :DDDDDDDDDDDDD

    Ez kurva nagy :D
  • immovable
    #94
  • Papichulo
    #93
    "Ha 1%-ot tévedtem, és olyan statisztikát linkelek be, akkor inentől kezdve azon fogunk vitatkozni?"

    Csak linkelnel mar be egyszer barmilyen statisztikat is! :)

    "Amúgy meg mondd meg te, hogy milyen is az Apple célközönsége, te ismered a céget jobban"

    Ugyan en nem allitottam, hogy mindenben jobban ismerem a ceget, de ennek ellenere en kepes voltam a google-be beirni relevans keyword-oket, melyekre meglepo modon relevans talalatokat is kaptam :)

    Ime:
    http://readwrite.com/2012/10/08/sorry-samsung-iphone-is-not-your-mothers-smartphone
    http://osxdaily.com/2011/08/22/ios-vs-android-user-profile-infographic/
    http://blog.nielsen.com/nielsenwire/online_mobile/iphone-vs-android/

    Most akkor ezekbol - vagy az altalad szabadon valasztottakbol - probald meg alatamasztani a korabbi kijelenteseidet! Remelem innen mar boldogulsz.

    ps: Zambo For President! :)
  • NEXUS6
    #92
    Ha 1%-ot tévedtem, és olyan statisztikát linkelek be, akkor inentől kezdve azon fogunk vitatkozni?;)
    Amúgy meg mondd meg te, hogy milyen is az Apple célközönsége, te ismered a céget jobban!

    Zámbó Krisztián mindíg egy élmény.
    "Goóldenállllj!"
    ;D
  • Papichulo
    #91
    "olyanról vitatkoztok, amiben az emberek 99%-a egyetért"
    "EZ egy divatcikk, az emberelk 99%-a pont ezért veszi. "

    WTF? Honnan jonnek ezek a szamok? Csak nem valami sg.hu-n alapulo statisztika? :)

    "láttam tegnap Zámbó Krisztiánt"

    Az igen... te aztan tudsz elni :)
  • Landro
    #90
    HTC iOs-el
  • Papichulo
    #89
    "Finnországban, a mobiltelefonok és a gummicsimmák őshazájában viszont kb fele annyian élnek, mint nálunk."

    Ezzel mit akarsz alatamasztani? Hogy ez lenne a Sony/Samsung/HTC/Apple/RIM/stb... fo piaca? Ide pozicionalna barmelyik ceg is a termekeit? Vagy mi?
  • NEXUS6
    #88
    "#84 Nagyon szép és igaz amit Magyarországról írtál de üzleti piaci szempotból egy porszem vagyunk annál is inkább mivel egy külföldi nagyobb város lakossága vetekszik a mi kis országunkéval."

    Finnországban, a mobiltelefonok és a gummicsimmák őshazájában viszont kb fele annyian élnek, mint nálunk.
    Most akkor?
  • NEXUS6
    #87
    Szerintem le vagy maradva autózásban (is) vagy 10 évet. A Kia manapság igen is egy elismerten jó márka!

    Más kérdés, hogy én sem vennék, pont a Dodo55 által felsorolt a mai kocsikra jellemző tulajdonságok miatt.
  • NEXUS6
    #86
    Vazze nem zavar, hogy olyanról vitatkoztok, amiben az emberek 99%-a egyetért, még azok a lükék is, akik itt a videón nyilatkoznak.
    EZ egy divatcikk, az emberelk 99%-a pont ezért veszi. Ti nem, én ennek örülök, de most mit csináljak?
    Most akkor azoknak a tisztán látásával van gond, akik ezt így látják (többség), talán, esetleg!? Vagy mégis a tiétekkel?
    Csak kérdem.

    "Végre megnéztem, vicces videó sok fiatallal, akiknek még fogalma sincs az életről (ilyen idősen nekünk se volt)."
    Hozzá tenném ezen kívül nekem még pénzem sem volt, pláne egy ilyen drága kütyüre!
    Te ezzel az aspektusával hogy voltál?

    "- a vásárlók egy ezreléke alapján alkotsz képet,"
    Na ezt honnan tudod, hogy az a 200 ember hány ezreléke a vásárlóknak, illetve milyen a többi?
    Amúgy abban igazad lehet, hogy ha egy cég hasonló nyitóbulis média eseményre vetemedik, akkor ott összegyűlnek ám a nagyon lelkes emberek.

    "- benyalod, amit egy videón eléd tálalnak,"
    Én mondjuk láttam több videót is erről az eseményről, bizonyos szintű túlzás volt bennük. Talán csak egynél volt, ahol megtalálták azt az egyetlen fazont, aki nem engribörcöt akart rá telepíteni másnap, hanem szolgálati telónak használni. Ki is lógott ezek közül a lelkes fiatalok közül.

    "- nem tudsz örülni mások örömének,"
    Dehogynem, láttam tegnap Zámbó Krisztiánt, amikor életében először és talán utoljára kiénekelt egyetlen helyes hangot. Láthatólag ő is nagyon boldog volt. Életem egyik legnagyobb eseménye volt, végre együtt rezegtünk ha csak egyetlen rövidke pillanatig is az univerzummal. Az jutott eszembe, hogy talán nem is lesz olyan xar az a világvége, amit a Mijáúk lyósoltak! Heppi end Písz!!!
    :DDD
    Érted!?;)

    " nulla benned a tolerancia."
    Itt nem toleranciáról van szó, hanem rólad pl! Arról, hogy felfogod azt, hogy olyanban hiszel és olyan módon, ahogy talán rajtad kívül senki, és hogy ez a dolog ezt nem is éri meg!
    Szerintem ezen most gondolkodj el kicsit.
  • igazamvanvagyig
    #85
    Akkor neked kia kell 7 év garanciával.A sznob ostoba amerikaiak viszik mint a cukrot és mivel olcsóbb mint a 12 hengeres és már csak a fogyasztás külömbözetből 10 évre megvan nekik a legújabb iphone mindig.

    #84 Nagyon szép és igaz amit Magyarországról írtál de üzleti piaci szempotból egy porszem vagyunk annál is inkább mivel egy külföldi nagyobb város lakossága vetekszik a mi kis országunkéval.
  • Dodo55
    #84
    "MO az csak egy porszem a vilagon es nem a kozepe neki"

    Nem fejtem ezt ki most bővebben, mert nem vág össze teljesen azzal amihez ezt a megjegyzést tetted, viszont azért gratuálok, nagyon büszke lehetsz magadra...

    Egy dolog, hogy külföldi államok teljes hálátlanságok mutatnak felénk a világ technológiáinak fejlődésében élert pótolhatatlan érdemeinkért, hiába haszonélvezői ezeknek belekényszerítenek minket is a hülye gazdasági játékaikba figyelembe nem véve, hogy pénzben kifejezhetetlen értékeket adtunk mi már nekik kiemelkedő tehetségű emberek személyében, világmegváltó találmányaik formájában, de hogy ezt egy magyar állampolgár se vegye számításba, és porszemnek nevezze hazánkat az azért igen.
  • Dodo55
    #83
    #74: Státuszszimbólum, azaz! Ez a legmegfelelőbb szó rá, a divatcucccal kicsit felületesen fogalmaztam korábbak.

    #75: Jobb modellnek minősül ami hardware-esen felér az iPhone főbb specifikációival és Android 4.x rendszer van rajta, ami már hihetetlenül jól optimalizált és sokkal felhasználó és poweruser barátabb mint a 2.x sorozat.

    A Suzuki (főleg a 88-04 Swift szériákra gondolok) meg amúgy inkább a modern Trabant, olcsó, könnyen fenntartható, nagyon megbízható népautó :)

    #81: Bármennyi pénzem lenne, autóvásárlásnál azok lennének az elsődleges szempontok, hogy jó vezetési élményt, közvetlen kezelhetőséget nyújtson, és műszaki okokból soha ne kelljen szervizbe vinni, minden rutin karbantartási művelet egy garázsban elvégezhető legyen (nem szeretem ha mások hozzányúlkálnak a műszaki cuccaimhoz, idesorolva az autókat is), ne legyen tele mindenféle elektronikával, amikben programozó létemre nem tudok megbízni, meg van rá az okom, meg élő példa rá az az ominózis Prius baleset, pedig a Toyota a világ legelismertebb autógyártója, és mégis becsúszott az az emberéletet követelő hiba... Max második-harmadik autónak lennék hajlandó bevállalni valami újabbat, hobby célból, valami nagyon szépre sikerült csúcskategóriás sportautót.