754
Avagy: Ami a Bibliából kimaradt
  • Zero 7th
    #634
    A vallás csak egyházi politika. Ugyanúgy ideológiákat ad el, mint a politika, ugyanúgy emberek meggyőzése a cél, akár erőszakkal, mint a politikában. Csak nem pártok meg uralkodók vannak egymás ellen, hanem egyházak. Gyakorlatilag egy másik hatalmi szint, ami a politikával majdnem teljesen egyenértékű. Legalábbis az újkorig teljesen ez volt a helyzet.
    Aztán jött a felvilágosodás, és picsán lettek rúgva a vallások, hogy foglalkozzanak a lelki dolgokkal, a világi hatalomból meg ki lettek paterolva.
  • e57
    #633
    Aki szerint joggal összevethető a raptorjézus/spagettiszörny "elmélet" a keresztény tanításokkal, azok egyértelműen nem értik mit jelent a vallás (=vállalás), mit jelent hinni, és mit tudni. A hit az még csak fél út. Aki megérti a keresztény tanításokat (ami nem is csak a kereszténységnek az alapjai), az már nem hisz, hanem tud. És akkor már tudja, mennyire értelmetlen vita az, hogy létezik-e isten. Kb., mint hogy van-e időjárás....
  • hihy
    #632
    "Ravasz László dr. cikke elején a clunyi és tridenti reformmal hasonlítja össze a protestáns reformációt. Reform, változtatás vagy újítás kétféle okból történhetik. Az egyik Krisztus tanítását, a másik a Krisztus tanítását hívő embereket akarja megváltoztatni. Krisztus tanításán, dogmáin változtatni lehetetlen. Az embereket azonban változtatni, őket megreformálni nemcsak lehet, de kell is. A katolikusok a clunyi és a tridenti reform idején változtattak az embereken, azoknak fegyelmén, kormányzásán, tanítási rendszerén. A meglevő tanítást csak élesebben körvonalazták, kidomborították, a lényegen azonban nem változtattak semmit. Mert az változtathatatlan, örök, mint a kétszerkettő. Ezzel szemben Luther reformációja a katolikus felfogás szerint Krisztus tanítását változtatta meg."

    hát ez, csak finoman
  • hihy
    #631
    Én nem is azt állítom, hogy a legelső mozzanat a tűzrakás volt, hanem azt, hogy amikor megerősödtek, olyan gyakorlatot kezdtek, ami nem igazán illett Jézus tanításai közé. Ha látta voln mit művelnek a nevében, szétzavarta volna az egész díszes brancsot a széles pi...mezőre.
    Tisztelet a kivételnek, akik nem haladtak mainstream-mel.
    Itt megint csak felrémlik előttem a későbbi reformáció, akiknek elég volt a rengeteg aljasságból.
  • ManoNegra
    #630
    Azért ez nem teljesen igaz. Az elején talpas próféták térítettek nagy sikerrel széltében hosszában, Örményországtól Etiópiáig és sok helyen őket üldözték tűzzel vassal.
  • hihy
    #629
    Legnagyobb támaszuk Dél-Amerika.
  • hihy
    #628
    Hát szerintem ez valláshoz köthető, igaz némi politikai felhangokkal. Ma ennyit, holnap többet.
  • hihy
    #627
    Igaz. De az is igaz, hogy tüzes vassal is segítették a gyors elterjedését.
    Ha nem lett volna "kötelező" hit, talán más utat is bejárhatott volona.
    Próbáltad volna pl Szu-ban a kereszténységet felfuttatni.
    Vagy a középkorban az iszlám területén. Minden kiskakas a maga szemétdombján az úr.
  • ManoNegra
    #626
    A katolicizmus elhagyja Európát

    Sőt, XVI. Benedek sokkal kevésbé volt népszerű, mint elődje II. János Pál, akit éppen a liberális értékekkel való kacérkodással vádoltak. Az európaiak többsége láthatóan nem hallgatott a konzervatív német egyházfőre. A pápa lemondásával pedig az európai katolicizmus válsága egyértelművé vált, olyannyira, hogy Kurt Koch, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke így fogalmazott: „A kereszténység jövője nem Európa”. Elmondása szerint, amennyiben választani kellene egy európai és egy nem európai jelölt között feltéve, hogy mindketten egyaránt méltóak a titulusra, akkor ő afrikai vagy latin-amerikai pápát választana.
  • ManoNegra
    #625
    Viszont tenni itt a hülyét, és úgy csinálni, mintha nem értenétek, mire akar kilyukadni, az csak olaj a tűzre.

    Arra valószínűleg mindannyian rájöttünk hogy így gondolja, és el is fogadjuk. Azt viszont nem értem miért nem működhet ez fordítva. Elsütötte a poénját egyszer, kétszer, az is rendben van, de már negyedik hónapja sütögeti el, az azért nem semmi.

    Ha azt nézzük hogy hülyeség amit a vallás tanít, akkor is ezer más olyan területe van ennek a témának, amit meg lehet beszélni, mégis csak kétezer éves hagyományról van szó, ami meghatározta a mi történelmünket is. Az alapműveltséghez is hozzátartozik.
  • Zero 7th
    #624
    Politikában a bármilyen kérést követelésnek hívják. Kár volt ilyen hangulatkeltő módon kiemelni azt a szót...
  • Zero 7th
    #623
    Szerintem itt kicsit fordítva ülsz a lovon. Nem azért terjedt gyorsan, mert államvallás lett, hanem azért lett államvallás, mert annyi ember tért már át rá, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

    Utána már nyilván az állami támogatás is még inkább gyorsította a terjedést, de nem jutott volna el odáig, ha már eleve nincs nagy rajongótábor.
  • Zero 7th
    #622
    Egyébként ez lenne a lényege, hogy rávezessen titeket, hogy Raptorjézus és a Repülő Spagettiszörny semmivel sem idiótább nézet, mint a kaporszakállas, aki saját magának a fia, plusz egy megfoghatatlan szubsztancia.

    Hozzáteszem, hogy szerintem is hülyén csinálja, és trollkodás amit művel.

    Viszont tenni itt a hülyét, és úgy csinálni, mintha nem értenétek, mire akar kilyukadni, az csak olaj a tűzre.
  • hihy
    #621
    Ez pontosan igaz. Állatokkal etették meg őket, tüzes trónra ültették stb.
    DE akkor nem lehetett volna nekik azokból tanulni, és nem a rajtuk elkövetett aljasságokat feleleveníteni? Hogy gyorsan elterjedt? Persze, mert egy igazán nagy hatalmú ember tette államvallásá. Próbált meg volna bárki is ellenszegülni. Amikor pedig a többi állam is igazán megerősödött, akkor már a kereszténység a felmenőágban volt, a többieket pedig eltűntették a süllyesztőben.
  • ManoNegra
    #620
    Eleinte a mára elterjedt kereszténységet is üldözték. Számomra az furcsa, milyen (relatíve) gyorsan államvallás lett Rómában. Na meg a németeknél, franciáknál stb.
  • hihy
    #619
    Nem gondolod, hogy a kat egyház (főleg) jobban érezné magát, ha az összes hét milliárd emberke őt követné?
    Nem hiába volt a világon az a nagy "békés" hittérítés. Viszont már Eorópában is csúsztak lefelé, és ezt megelőzendő számos reformert kivégeztek. Pedig te szentég, egy Istent imádtak.
    Ne haragudj, hogy kissé eltértem.
  • hihy
    #618
    De mondd meg őszintén, te bizonyos lettél volna akkor benne, hogy melyiket kövesd? Melyik az igaz?
    Így hát sokkal célratörőbb volt erőszakkal az "igazi" kereszténységet terjeszteni. Ha téged is sütögetéssel bizattak volna nem-e gyorsan rohantál volna a kat. templomba.
  • ManoNegra
    #617
    A gnoszticizmus a keresztény egyház szemében eretnekség volt, tehát nem csoda hogy nem tartják őket kereszténynek. Azért is kellett eretneknek nyilvánítani, mert rohamosan terjedt térítés nélkül is.
  • hihy
    #616
    Igazat adok neked.
    Én is említettem, hogy nagyon sokszor bután próbálta meg érvényesíteni, azt amit ő képviselni akar.
  • hihy
    #615
    Sok helyen a gnosztikusokat nem tekintik a kereszténységhez tartozóknak. De kérdezem én, ha akkor nem a mostani irányzat képviselői vannak többségben, nem-e fordítva lenne a helyzet.
    A többségi kérdés, pedig nagyon is viszonylagos, ha figyelembe vesszük Európa iszlám felé menetelését. Mert igenis van rá esély. Nehogy 30-50 év múlva egy keresztény templom felépítéséhez kelljen engedély kérni, s nem úgy mint a mai Eu-bam, ahol már KÖVETELIK a mecsetek felhúzúsát.
  • ManoNegra
    #614
    Én őt sem akarom kizárni, ha megnézed, amikor próbált normálisan beszélgetni, akkor senkinek nem volt vele baja. Viszont mindig visszatért az "eredeti témájához" és agresszíven térített. Itt beszélgessünk a vallásokról, és azon belül is lehetőleg az ősi kereszténységről.
  • hihy
    #613
    Látod így is lehet beszélgetni.
    Ez nem egy homogén társaság, ahol mindenki egyformán béget.
    Persze kizárni bárkit lehet a többség akarata alapján, de az már nem demokrácia.
    Csodáltam is hozzáállásodat ahogy vitába szálltál Fehér-Csokival.
  • ReszegKoldus
    #612
    +1
  • hihy
    #611
    "Nehéz pontos leírást adni arról, hogy mi is volt a gnoszticizmus. A gnosztikus hagyomány célja az egyéni megvilágosodás. Kialakulása Kr.e. 1. és 2. században. Ismertebb tanítóik: Simon mágus, Markion, Baszilidész, és Valentinus. A 4-6.században a katolikus egyház üldözi, tagjait máglyára küldi, a gnosztikus szövegeket összeszedik és elégetik. Semmit sem hagytak a jövő nemzedékeinek. Forrásként ezért csak azok munkáira támaszkodhatunk, akik megsemmisítették, szétzúzták ezt a vallást. A szent iratokat elégették ugyan a katolikusok, de a 4. században Felső-Egyiptomban egy csoport összegyűjtötte, és egy agyagkorsóba elásta a szövegek gyűjteményét. 1945 decemberében, Nag Hammad városában, egy földműves megtalálja. A korsó tizenhárom papirusztekercset, és sok különálló papiruszt tartalmazott. Hazavitte a tekercseket, ahol az anyja a különálló papiruszokat eltüzelte. Majd az állami műkincsfelügyelet vásárolta meg egy részét. A maradékot kicsempészték Egyiptomból, és az Egyesült Államokban kínálták eladásra. Ezt a gnoszticizmus szakértője, az Utrechti Egyetem vallástörténeti professzora, Gilles Quispel vette meg. Miután lefordította, megdöbbenve látta, hogy egy ismeretlen keresztény evangélium, ami sehol sem szerepelt az Újtestamentumban. Ez volt a Tamás evangéliuma. A kopt nyelven írt szövegek azt mutatták, hogy a 3-4. században készítették őket. Ebben az időben a keresztényre tért Római Birodalom, már üldözi az eretnekeket, gnosztikusokat."

  • ManoNegra
    #610
    Nem én keveredtem korpa közé, szerinted teljesen rendben van ha itt trollkodnak, máshol meg a tudomány védelmezőjeként tünteted fel magad. Viszont ha szerinted ez így rendben van, akkor meg nem tudom mi a bajod?

    A modik meg szarnak rá.
  • hihy
    #609
    Szerinted én a dinókról pofáztam eddig? Te raptoroztál le engem.
    Ne feledd, aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
    De hagyjuk félbe, mert kapok egy, vagy több büntit.
  • hihy
    #608
    Hogy kiigazítsalak. Nem raptorhihy, hanem hihyraptor.
    Bocsi!
    Amúgy pedig azzal egyetértk, hogy Fehér-Csoki nem szerencsésen fejezti magát, sőt mondhatom, azt, hogy bután.
  • ManoNegra
    #607
    Ki vonja kétségbe a raptorok létét? Nézzél fel milyen topik ez, szerinted a dinoszauruszokról szól?
  • hihy
    #606
    Én nem hiszem, hogy létezett raptorjézus, de abban sem vagyok holt biztos, hogy Jézus úgy mint, létezett. Hogy egy Jézus nevű ember, aki a kereszténységet terjesztette, nem vonom kétségbe. Bár a régészeri ásatások az Ő létezést sem támasztják alá, ellentétben sok régebben élt személlyel,de talán elfogadom, mint egy halandó, jólelkű ember létezését.
    Miért kellett a Bibliát megegyelni? Most amikor tudjuk, hogy az akkori zsinat mit cselekedett, miért nem lehet megvizsgálni azok tartalmát is, de úgy, hogy az, azok beleférjenek a keresztényiségbe?
    A raptorok, hüllők létezését viszont milyen jogon vonod kétségbe?
    Hiszen ugyanakkora a bizonyíték a létezésükre, mint Istené.

    Ps: mások szopogatása pedig nem szokásom, de ha kedved van rá, akkor előtte veresd ki a fogaid:)))
  • ManoNegra
    #605
    Lássuk csak, raptorhihy, a tudomány lekenyerezhetetlen harcosa, milyen tudományos bizonyítékokat tud felhozni raptorcsoki állításainak alátámasztására.

    >> #8 #9 #50 #53 #60 #68 #196 #198 #200 #204 #332 #334 #336 #343 #355 #513 #515 #518 #520

    Amíg ezen dolgozol, adig sem fogsz más topikokban picsogni, hogy jaj ezek a nemtudományosok mindig butákat írnak...
  • ManoNegra
    #604
    Mármint mi raptorhihy? Hogy létezett valaha a raptorjézus? Végülis igazad van, rengeteg régészeti feltárás alátámasztja a hülye haverod agymenését... Nyissatok egy raptorjézus topikot, aztán ott szopogathatjátok egymást...
  • hihy
    #603
    Mitől vagy benne biztos, hogy a Fehér-Csoki vélekedése a nagyobb hülyeség, és nem a tied?
    Amúgy Fehér-Csoki is sokszor átmegy bohózatba, ami sokat von annak az értékéből, amit ki akar fejezni.
    A keresztény hívők száma kb kettő milliárd. A maradék öt sült hülye??
  • ManoNegra
    #602
    Na te is megjöttél raptorhihy?
  • hihy
    #601
    Főleg, ha valaki ugyanabba a halmazba tartozik.
  • ManoNegra
    #600
    És akkor valami ontopikot is írsz, vagy csak trollkodni jöttél?
  • uwu420
    #599
    Á nem úgy van ám az.
    Csak azért küldtem hogy egy rövid ideig jól érezhesd magad, és kibírd a mai napot.
  • ManoNegra
    #598
    Na látod. :-)
  • uwu420
    #597
  • ManoNegra
    #596
    Jó, te csak fehércsoki fantasztikus humorát értékeled. Figyi >>> raptorjézus <<<

    Na? jó volt mi?
  • uwu420
    #595
    Hát legalább megpróbáltad.
    Van egy jó módszer humortalan embereknek: Ha jó sokat írsz, sokkal nagyobb valószínűséggel kerül bele vicces dolog, még akkor is ha te magad észre se veszed.
    Ne küldd el elhamarkodottan a hozzászólásadat! Így te is lehetsz vicces, legalábbis a karakterek számával növelheted az esélyeidet.