1412
-
Bandicoot #332 Mai "degenerált" fiataloknak ennyi is elég? SW filmeken nőttem fel, fiatalnak már nem mondanám magam. Degenerált lennék mert 1-2 dologtól eltekintve SW rajongóként nekem tetszett a film? Illetve eddig úgy tűnik belebuknak? Mitől is tűnik úgy? Pár fanyalgón kívül akik logikátlanul kötnek bele mindenbe, szinte teljesen pozitív a film körüli visszhang, sokkal pozitívabb mint az előzménytrilógiánál amibe szintén nem bukott bele senki. Bele lehet kötni a filmben valóban sokmindenbe de ettől függetlenül egy teljesen jó felvezetése volt, illetve folytatása a Jedi-nek. Az egyedüli kérdés csak az hogy mit hoznak ki a további két részben a témából. Valóban lehet ordító bukta de lehet brutálisan jó is. Ebből a filmből ez nem derül ki, csak annyi hogy az alapok jók.
Nem is értem egyes emberek reakcióját. Az SW trilógiák első részei mindig is felvezetések voltak. Mit vártak azok akiknek a fénykardozás nem jött be? Kapásból akkora csatát mint mondjuk Luke/Obivan és Vader harca? 30 évvel a Jedi után mit vártatok hogy rántsanak elő egy új fullos Vader-t? Miért probléma egyeseknek (ÁLLÍTÓLAGOS Sw fanoknak) hogy a film egy elég nagy fanservice és eléggé az új remény és a birodalom visszavág alapján épül fel?
De a legjobban azon mosolygok amikor az állítólagos fanok akik nyilván az előzménytrilógiában fujjoltak JarJar-Binks esdeklő,menekülő,poénkodó karakterére, kiemelik hogy Finn karaktere frankó.:)
Az a vicc hogy ezek az állítólagos fanok akiknek a kedvence a régi trilógia, ordító ellentmondásokba mennek magukkal a legtöbbször, sőt látványosan sokszor még az eredeti trilógiát sem ismerik - avagy rosszul emlékeznek, lásd például azokat akik szerint Luke több hónapos-éves erővel kapcsolatos kiképzés után volt képes a Jedi trükkökre, holott a Birodalom elején mindenféle képzés nélkül magához húzza a fénykardját, és Yoda csak ezután késöbb vezeti be az erő használatába. DE ami ebben a filmben történik az vicc.:)
Tényleg sok dologba bele lehet kötni,én is megtettem,főként ami számomra az élményt eléggé rombolta az a film zenéje ami egyszerűen semmitmondó, mintha nem is Williams komponálta volna,csak néha rákeverték volna nagyritkán az ismerős dallamokat... Ugyanakkor tény hogy vannak benne fura (elb*szott) jelenetek,és a marveles humorizálás is túl van tolva (érdekes módon pont a sok állítólagos fan által kedvelt Finnél főleg, ezt sem értem a humorizálás gond,de Finn karaktere szuper? ).
De hogy bukás lenne,meg mint SW film gyenge? Csak röhögök az ilyen írásokon.:)
Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2015.12.20. 11:46:15 -
Bandicoot #331 * klónhadsereg már az eredeti trilógiában sem volt.:) -
SzinesGeza #330 "nagy üresjárat az egész film.......... egy az egyben az ùj remény"
Ez most egy elég nagy ellentmondás. Vagy az Egy új remény is üresjárat volt? -
#329 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Nálam a legnagyobb talány az,hogy mit fognak kezdeni a VIII-ban Luke-al. A film elején már sejtettem,hogy nem fog szerepelni sokat,és ahogy haladt a sztori már mondtam is havernak,hogy figyeld meg a legvégén fog feltűnni a zárójelenetben...na igazam lett :D Ebben a részben ezt el lehetett adni,de a következőben már ténylegesen szerepeltetni kell az öreget,így hogy valószínűleg Rey az ő lánya... -
#328 10/10
Tegnap láttuk, óriási élmény volt. -
#327 Hat, szerintem meg te ultel mas teremben....de mind1.
Azert lenne erdekes tobb ezer evvel a skywalker sztori elotti dolgokrol hallani, mert azokrol meg nem keszult film. Milyen jo lenne mar elozmenyt adni ennek a 6 resznek. Most oszinten, eleg nagy faba vagtak a fejszejuket a tenyleges folytatassal. Tokeletesen le volt zarva a 6. resz amit most megbolygattak. Eddig nagyon ugy tunik h belebuknak, vagy a mai degeneralt fiataloknak ennyi is eleg! Es meg azt se lehet mondani h nem tetszik a valtozas. A neger srac nagyot alkot, igaz nem Al Pachino szerepek de nagyon szimpi a srac. -
#326 Én teljesen egyetértek. Egy nagy üresjárat az egész film, és végig érződik h a pénzért dobta össze a Dismey...Ráadásul egy az egyben az ùj remény.... -
Pares #325 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Szerintem addig, amíg ki nem lőtték a Köztársaság központi bolygóját (meg még kettő (vagy három?) másikat), addig nem is tudtak róla. De meg kéne néznem mégegyszer a filmet, mert ebben nem vagyok biztos. Valószínűleg pont elkészülhetett, mert először lőttek vele. A galaxisban meg baromi sok csillag van, nem lehet olyan nehéz elrejtőzni valami jelentéktelen csillagrendszerben. Ráadásul nem valamit építettek az űrben, hanem egy bolygót alakítottak át. Bár egyelőre nem sok infónk van róla, de szerintem ez az Új Köztársaság se messze nem terjed ki akkora területre és nem tagja annyi csillagrendszer, mint a réginek, így akkora katonai ereje és befolyása se lehet a galaxis fölött. Ugyebár a klónhadsereget és a hadiflottát (legalábbis annak nagy részét) valószínűleg a birodalom romjaiból felépült Első Rend örökölhette, nem az Új Köztársaság (ha jól emlékszem Ren még Hux orra alá is dörgöli, hogy nem is érti Snoke miért nem inkább klónkatonákat használ Hux megbízhatatlan emberei helyett). -
#324 Valaki elmondaná hogy a
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Köztársaság előtt hogy tudtak egy ekkora fegyvert építeni, mint ez a hatalmas Napágyú? Az ellenállás miért nem hiúsította meg? -
Pares #323 Szerintem mi nem ugyan azt a filmet néztük, de mindegy...
"Exar Kun, Darth Plagueis a Sith rend kiakakulása stb stb. Miért nem lehetett ezek közül választani?"
Talán mert a Star Wars trilógiák a Skywalkerekről szólnak, és nem több száz vagy ezer évvel Skywalkerék előtt élő egyénekről... duh -.-
Amúgy használhatnál Spoiler tageket is. -
#322 Sziasztok! Az olvasson csak aki már látta! SPOILER VESZÉLY
Keresgéltem már Star Wars 7 topikokat, kritikákat, ahol hozzá is lehet szólni a dolgokhoz. Mi ma néztük meg dél körül. Én nem is tudom...nem vártam sokat a filmtől, egyetlen egy trailert sem néztem meg a spoilerveszély miatt és a hype se érdekelt, még is értetlenül állok. Fegyvert tartottak a kritikusok fejéhez? Csoportosan? Vagy mi a franc? Megjelenik Csuvi, Han, Luke (akár egy szobrot, vagy egy 2-3 funkciós robotot is felkérhettek volna a szerepre ezzel az erővel) és konkrétan ennyi köze van a Star Warshoz ennek a filmnek.
NINCS BENNE SEMMI TÖRTÉNÉS. Wtf? Néztem a filmet 1 órája és rájöttem, hogy SEMMI nem történt még. De még a végén sem. Mintha össze vissza forgatták volna az előző részeket, beletettek volna pár olyan jelentetet ami alapján meg kell nézned legalább egyszer (idős Harrison Ford stb), star wars környezet, fénykrad, és ennyi. A maradék töltelék. Han fia? Ki a franc az? Egy hisztis majrés szerencsétlen. Most komolyan ez a hisztis, Emos az egyik antihős a filmben?
Mivel elég nagy SW fan vagyok, ezért nem értem miért lett ilyen siralmason kevés / gyenge ez a rész. Mondom ezt úgy, hogy tényleg nem vártam sokat tőle. Ti is tudjátok mennyi, de mennyi háttértörténetet lehet elolvasni. Szerintem egy húszezer oldalnyi anyag már biztos összegyűlt. Exar Kun, Darth Plagueis a Sith rend kiakakulása stb stb. Miért nem lehetett ezek közül választani?
Vannak olyan 2 órás filmek amikben el tudok veszni. Ebben nem tudtam. Ez egy futószalagfilm SW rókabőrben. Szerintem ez egy egyszernézhetős űrfilm. SW folytatásra egyáltalán nem méltó. -
Pares #321 Én már megnéztem ma délelőtt :) Nekem nagyon tetszett, dinamikusabb az előző filmeknél, meg a hangulata is valahogy egy kicsit más. Egy kis humort is sikerült belecsempészniük, de nem tűnt erőltetettnek. Csak azt sajnálom, hogy vége volt, megnéztem volna még a VIII. és IX.-ik epizódot is utána :D A látvány és a hangok természetesen 10/10. Majdnem az egész film alatt libabőrös voltam, volt azért jópár olyan pillanat, ahol kicsit leesett az állam, meg "na neee", aztán jött a megkönnyebbülés, vagy éppen a sokk. És nem akarok spoilerezni, de azért nem dobták ki teljesen az EU-t a kukába :) Néhány dologban a IV. epizódra emlékeztetett, ami nyilván szándékos is volt... Mindenesetre szerintem nagyon jó bevezetés volt az új trilógiába. -
#320 Le is mentettem, köszönöm :O -
kjhun #319 Akkor, fogj egy A3-as lapot és nyomtasd ki a moziplakátot. :D ~120MPX szerintem elégséges kell hogy legyen hozzá. A Gúgel képkeresője sem talál ekkora méretűt.
Utoljára szerkesztette: kjhun, 2015.12.16. 20:27:03 -
#318 Nagyon gondolkozok rajta, de nem akarok lelőni semmi ilyesmit :D
Kifejezetten nem néztem utána semminek se, új szereplőknek a nevét se nagyon vágom, trailereket megnéztem orrba-szájba naponta kb. és ennyi, de még odébb lesz mire a moziba jutok, úhhh hogy fogom én ezt túl élni hogy ne fussak semmi spoiler szerűbe -
kjhun #317 Le akarod szedni őket?
Vajon, azon a nyamvadt Usenet-en fent van? (Állítólag 13.-a óta.) És, ami fura, már 12.-e óta fent van, az állítólagos feliratozása is a filmnek angol nyelven. -
#316 Áhh de bennem vagy hogy rá googelezzek -
kjhun #315 Még nincs, ha minden igaz. Viszont a film OST-je 320-as MP3-ban már kikerült.
A zenék listája:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
01 – Main Title and the Attack on the Jakku Village
02 – The Scavenger
03 -I Can Fly Anything
04 – Rey Meets BB-8
05 – Follow Me
06 – Rey’s Theme
07 – The Falcon
08 – That Girl with the Staff
09 – The Rathtars!
10 – Finn’s Confession
11 – Maz’s Counsel
12 – The Starkiller
13 – Kylo Ren Arrives at the Battle
14 – The Abduction
15 – Han and Leia
16 – March of the Resistance
17 – Snoke
18 – On the Inside
19 – Torn Apart
20 – The Ways of the Force
21 – Scherzo for X-Wings
22 – Farewell and the Trip
23 – The Jedi Steps and Finale
Inkább DVDSCR minimum, mintsem CAM/HDTS formában, ha már letöltenéd. Csodálkozom, hogy nincs még kint. Bezzeg, az EP1 már 1 hónappal a mozipremier előtt kint volt.
Utoljára szerkesztette: kjhun, 2015.12.16. 17:10:15 -
#314 Ez még viccnek is rossz volt. -
eddaniel #313 készíthettél volna hozzá cseh feliratot, vagy legalább megyart, a húszévnéll idősebbek nem tudnak németül -
eddaniel #312 le lehet már tölteni valahonnan a kamerás verziót?
hátha valamejik hálivoodi celeb felvette és töltötte? -
Pares #311 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Snoke = Darth Plagueis?
-
#310 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
... és a kutya meg ... áh :D
-
#309 -
Pares #308 A videó leírásában ez áll:
"...and put every clip in order as how we believe the movie will play out. Are we right? Are we wrong? Let us know in the comment section below! Is this the plot you would like to see?" -
#307 a Disneyland Experience vágta össze és töltötte fel.. :D -
Pares #306 Nem nézem meg, de azt honnan tudják a trailerek alapján, hogy melyik jelenet melyik után van? -
#305 ha valaki megnézné a filmet 7 percben.. az eddigi előzetesek időrendi sorrendben összevágva..... :D
-
Pares #304 Google nem talált semmit. Hol olvastad? -
#303 -
#302 Ti hallottatok erről? Egy sci-fi oldalon olvastam. hogy a tesztvetitésekről csalòdottan jöttek ki a nèzők. De a Disney már levetette a hírt.... -
#301 Ez alapján ...
...SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!egyre inkább úgy érzem, hogy Luke lesz a főgonosz, VAGY Luke fia lesz Kylo Ren. Luke pedig vagy jön rendet csinálni a gyerek után, vagy pont fordítva. :D -
#300
Borzasztó ez a gömb droid -
Quantumleap #299 Az milyen durva lenne, ha a prológ nem a megszokott lenne, hanem valami egészen más. Garantált, hogy a premieren a nézők minimum negyede kimenne a moziból. :O :)
Félre a tréfával, én az előzménytrilógiánál határozottan nem örültem annak, hogy a felolvasást magyarításra cserélték. Erre tényleg mi szükség volt? Egyrészt egységbontó, másrészt a felolvasás valahogy jobban átadja a feelinget. És ez ugye olyan dolog, ami nem a készítőkön, hanem a magyar forgalmazókon múlik. Nem tudom, reménykedhetem-e az új trilógia esetében. -
DantesHUN #298 Ez semmi és a halálcsillag összeesküvés? Az már valami -
Pares #297 Elsőre elég komolytalannak hangzott, de végigolvasva és jobban belegondolva akár még el is tudom képzelni, hogy tényleg a fanrage miatt lett átírva a karakter. Főleg a JJB-Yoda párhuzam az, ami elgondolkodtatott :) Palpatine is zseniálisan játszotta a szerepét. Mondjuk ennek az egész elméletnek az mond ellent, hogy Sithekből Darth Bane óta mindig csak kettő van, egy mester és a tanítvány. Palpatine-nek meg a második részt leszámítva mindig volt tanítványa. -
Quantumleap #296 Jar jar lehet a Star Wars főgonosza
Utoljára szerkesztette: Quantumleap, 2015.11.05. 20:02:16 -
#295 jaja, egyesével kivéreztették őket -
#294 Több száz ritka tengeri madár haláláért felelős az új Star Wars... -
Quantumleap #293 Nyilván decembertől, mint más azon hónapi filmekre.