Star Citizen

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#5778
Épp hardver fejlesztésben vagyok, gyerekek. Annyira örülök, hogy ez is eljött végre. Irigykedjetek. Főleg torzi irigykedjen! Vettem egy új monitort, holnap veszek egy új alaplapot, egy ssd-s winchestert, meg 4 giga ramot minimum.

Miután 1 hete összedőlt az asztal, amin a pc ház meg a monitor volt, a monitor képernyője az ütődéstől tönkrement,, és a számítógépház komponensei közül is elszállt valami, tekintve hogy új monitort rádugva is azt jelezte ki, hogy nincs jel, bootolás nem történt. Szervíz most közölte, hogy az alaplappal van a gond, és forraszgatni akarnak rajta, de mondtam hogy ne barkácsoljanak, legyen új, és legalább kiderült hogy a videokártya, a processzor, meg a ramok nem sérültek. Még lehetnek érdekességek, pl. a winchestereket nem vittem el a bizalmas tartalom miatt (nem pornó!!! de), szóval emiatt veszek most egy ssd-t, hogy legyen mire rendszert telepíteni, ha kiderül hogy azok is kuka. Ha meg mégsem kuka, akkor arra megy rá a Star Citizen. És hogy mért nem rakom ezt offba? Mert a tévéről netezem, és nem egészen azok az upgrade-ek vannak a böngészőjén, amikre itt szükség volna, és nem jelenik meg az offtopik lehetőség. Mindenképpen közölni akartam veletek a lehetetlen állapotokat, melyekben most senyvedek. Tanulság: asztalra sose rakjátok fel a számítógépházat. Én is csak a macska miatt tettem, nem akartam hogy belemásszon, miután szeretem kibontva tartani a házat, hogy kurkászhassam ha van valami. Tanulság2: zárjátok be a házat a macska elől, ne akarjátok kurkászni mi benne van.

És akkor egy kis ON a végére:

Szeretlek Chris Roberts, te eszkimófejű isten! De ha nem lesz karácsonyra valami épkézláb játékmenet, akkor kurvárva utálni foglak most már!! :)
#5777
Hehehe. Pontosan mire rágott be a közönség az új videónál? Mer hogy ez az inside sorozat sokkal gyengébb a korábbiaknál, az nem mostanra kellene kiderüljön. Mondott valamit a Jared, amire begurultak? :D Jut eszembe gamescom-ra készülnek Chrisék?
#5776
Köszi, ki is próbálom. :)
Bucser
#5775
Csak ugy indulj el quantum jumpra hogy all a hajo.

Vagy amikor elkezd rangatozni a hajo interdiction miatt csinalj egy power offot. azonnal kirantja a hajot a quantumbol igy soha nem futsz ossze a kekekkel.

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

#5774
Akkor úgy néz ki a rendőrségi túlkapások miatt elindulok a lejtőn és bűnözni kezdek. Még egyszer meg mernek állítani, egyszerűen lelépek. Enyém a leggyorsabb hajó az univerzumban, szkenneljék az anyjukat.
#5773
Verifájoltam, sikerült bejutnom...de megint jöttek a kékek. Azonnal engine off, leálltam. Fülelek, hogy elég-e, de nincs szerencsém, jön a már korábban hallott utolsó figyelmeztetés. Erre nyomtam egy power offot is. Nem tudom, hogy ennél jobban hogyan tudnám megadni magam. Szálljak ki az űrhajóból feltett kezekkel? Szétlőtték a hajót power offban is. Most akkor ugye felmerül a kérdés, hogy hogy a tökömbe kell együttműködni a buta ai-val? :)
#5772
:-DD Ma újra nekivágok.
Gilmoor
#5771
Ionward nem tudom mi lehet nálad, én tegnap (hosszú kihagyás után) kipróbáltam, és a következők a tapasztalatok:
Launcher indítás után kiírta, hogy van már frissebb launcher és megkérdezte, letöltse -e. Igen. Erre leszedte az új launchert (1.2 ha jól emlékszem), majd a megszokott felület jelent meg (login ablak) és még mielőtt beloggoltam volna, felajánlotta, hogy telepíti a 3.6-ot. Olyan sebességgel töltötte le a 4,5 GB patchet, hogy csak pislogtam. Majd beloggoltam és azonnal beengedett. Karakter generálás stb,, ébredés stanton állomáson, minden gyönyörűen futott. i54690s R9 380 4GB nitro 16GB ram 250SSD. Simán felvettem egy delivery küldetést 7500 credit, port olisarról acorp mining facilitybe. Csomagot felvettem, hajót lekértem, beszáltam (még a csomag lerakása a hajó padozatára is tökéletesen működött). Elindultam, repültem 43 millió kilométert, útközben tankoltam, megérkeztem, majd leszálltam acorp mining facility (holdon) és ekkor az ülésből kiszállás helyett katapultáltam, mert a Z betűt nyomtam (ne kérdezd miért). Kirepültem a hajófülkéből, leestem, nyakonszúrtam magam egy med-pen -el, majd meghaltam. A leszállítandó csomag a hullámtól 3 méterre a hajó padlón hevert, a címzett pedig 15 méterre az épületben. Ezután kifagyott a program, de megértem. Nekem sem sikerült még feldolgoznom az eseményeket, gondolom ekkora lámasággal már a program sem tudott megbirkózni.
Ettől eltekintve egész jól éreztem magam :)

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

#5770
Ez valami más lesz. PTU 3.6 betöltött, ez meg nem. Javítják nyilván.
Hogthar
#5769
SSD ott van az erősen ajánlott kategóriába.
#5768
Tegnap nem sikerült kifürkésznem, hogy bugos-e a deliveres küldi, tekintve hogy a loading képernyőnél meghalt a buli. Rutinos SC-fanként a Stanton univerzumra kattintás után tettem egy kört a ház körül, bezártam az ajtókat, lekapcsoltam a villanyokat, visszatértem, és akkor kisebb meglepetésemre nem a sisakban elaludt karakterem Stanton-motelben felrévedt állapotát láttam magam előtt, hanem még mindig csak loadingolt. Semmi baj, újraindítottam. Majd elkezdtem nézni a historyt asszem, mer a szokásos hitleres témát feldobták valami extrával, és az érdekelt. Bealudtam, 2 óra múlva felriadtam, odacsoszogok a géphez, és vissza vagyok dobva a főmenűbe. Hogy ez most azt jelenti, hogy végül beengedett, majd inaktivitás miatt kidobott, vagy be se engedett, ez az irgalmatlan talányos rejtély, amit ma tesztelek majd, de kezdem felbaszni magam. Chis, azonnal szereld meg ezt az izét!
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.07.24. 10:38:03
#5767
Néztem a Top Gun trailerét, és beugrott, hogy Chris Roberts nickneve a Star Citizenben Maverick. Legalábbis valami korábbi videóban mintha ilyen névvel bénázott volna a közönség előtt. Összekombináció: lehet hogy Tom Cruise-t is belerakta a játékba. Hát ez az ember a Top Gunon nőtt fel, még a nickneve is onnan van. Belerakta. Tudom. Kivéve ha sokat kért, mert akkor nem rakta bele.
#5766
Ja jaj, most töltöttem le a live 3.6-ot, este tesztelem az egyszerűbb küldetéseket. Remélem javítottak rajtuk. A szaros deliveres küldetéseket tudjam már megcsinálni 90% biztonsággal.
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.07.23. 17:10:49
#5765
az a Thrust intenzitása % ban? Igen
#5764
láma kérdés a HUD-on jobbra a %-os csík az mi pontosan? az a Thrust intenzitása % ban?

balra van ugye a speed limiter csúszka az megvan
#5763
Én benne lehetek, ha tájékoztattok, hogy ezt a csatlakozást hogy is kell csinálni. Ja meg tudnom kell hogy tudunk dumálni. Biztos van valami opció a játékon belül csak sose próbáltam. Utána is nézhetnék ezeknek persze, de Torzi miatt nem teszem. Mert az ilyesmi rombolja az idegrendszerét, és az jó érzés nekem. :)
Caliph
#5762
amúgy ha pl szombat este unatkozna a topic,tarthatnánk egy talit valahol ingame. persze nem kötelező,csak összejönnénk és lerammolnánk Iont stb :D
vagy rákötöznénk a heraldjára és stanton körüli pályára állítanánk autopilottal...:D
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.07.19. 14:37:36

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#5761
Catert nem engedik próbálgatni, így heralddal száguldoztam kicsit. Elmentem a Ceilinre, hogy majd hooverezek, állítgatom be a joyon ismét a sebességlimitert, még a beállításokban vagyok mikor megjelennek a rendőrök. 70 m/seccel sodródtam csak, gyorsan leveszem nullára, oké megállok. Erre közlik hogy utolsó figyelmeztetés. Mondom, mi? Következő pillanatban tüzet nyitottak, darabokra lőttek mielőtt még megléphettem volna. Panaszt fogok tenni az ArcCorpon. Ez meg miféle rendőri protokoll? Amerikában vagyunk, vagy mi? Azt se tudom mit kellett volna csinálni. Mondjuk lehet az Engine OFF segített volna. Ilyen piszok-mocsok rendőröket. Különben sincs rakományom, nem fér bele semmi. Szemét kékek!
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.07.19. 13:58:59
#5760
Például a heraldnál meg tudom azt csinálni, hogy kvantumban felállok, és beülök a hátsó székbe, és mintegy utasként heverek egy fotelben, és kilátok előre. Vagy hátra megyek az ágyhoz, belefekszem, és úgy is kilátok előre még. Ugyanez a prospectornál úgy néz ki, hogy hátramész egy zárt kockába. Klausztrofób élmény, mindenütt az a fényes fal. Heraldnál még ez is olyan, hogy minden kicsit sötétebb, nem bántja a szemet. A büdös francot fogom én olvasztani a heraldomat! Veszek hozzá egy caterpillart ha eljön az ideje. Vagy mittudomén!! :D
#5759
Constellation szériának szerintem nagyon jó a mérete, még pont nem akkora, hogy elbaszhatnák belülről. Tényleg csak egy problémám van vele, hogy úgy döntöttek nem kell neki orrfutó, mer úgymond annyira seggnehéz, hogy nem kell. De én meg rosszul vagyok ha ránézek. Nem merek előre menni, nehogy letörjön az orra. Lehet hogy nem bukik orra, de félek hogy kettétörik, ha sokan vagyunk elől. :D Szóval majd ha lesznek szívesek az orrába tenni valami leszállótalpat, akkor tárgyalhatunk.

Caliph
#5758
hát nemtom,ez egy munkahajó nem lakóhajó,illetve szerintem kb 5 éves korom óta nem gurultam le az ágyamról,és most sincs rajta korlát :D


nézegetem a videókat a Starbase nevű játékról,inkább space engineerhez hasonló de tettszik...csak jelzem az űrfanoknak hátha másnak is bejönne
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.07.18. 20:25:17

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#5757
Nekem valamiért a Phoenix tetszik most a repülhető hajók közül. Nagyon nem praktikus, de tetszik. A 650-et pl nagyon nem érzem.
#5756
Prospector mégse tetszik. Naturális belülről, mint az avenger. Olyan mintha egy műtőben lennék, vagy méreginjekciós kivégzőkamrában. Ilyen hajóban én nem fogok lakni. Lefekszem az ágyra, és még takaró sincs, és még valami korlát sincs, ami védene attól, hogy leguruljak. Ami tetszik benne, az a zárt fürdőszoba-klozett. Ettől olyan a hajó belülről, mint egy bevásárlóközpont vécéje. :-D Összehasosnlításul herald az szerelem volt első látásra kívül-belül, ettől meg megütköztem, hogy húha, itt még a padló is hideg, nem merem levenni az űrhajós csizmát. Elengedem a témát, koncentrálok a caterpillarra a ptu-ban.
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.07.18. 09:18:41
#5755
,8,1 ;)
#5754
Launcherben van egy Live/PTU kapcsoló. Hah, fejlődünk!

Köszi Torzi. Talán mégis elviszlek a krakennel egy körre. Persze fogdában leszel. Meg először kellene egy kraken. :D

Uuu, fel vagyok ajzva a játékra, de jó lesz. :)
Torzonborz
#5753
Nem kell már külön ptu lancser. Live/ptu-hoz is egy kell (v1.2.0).
Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.07.17. 09:20:17

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

Hogthar
#5752
Weboldalon a profilodnál először jelentkezned kell PTU-ra.
Kapsz egy email, amiben benne lesz a jelszó.
Letöltöd a PTU launchert, aminek a belépéséhez a felhasználóneved és a kapott jelszó-t kell használnod.
A PTU launcher pedig ugyanúgy működik mint a PU Launcher.
Ezekből már biztos beugrik, miként is kellett korábban.
Torzonborz
#5751
LOAD "Star Citizen PTU",8

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#5750
Mintha már lehetne csatlakozni a PTU verzió teszteléséhez. Nem mintha nem tudnám egészen pontosan mit is kell ehhez csinálni, csak mégse tudom, mivel 3 hónap alatt mindig elfelejtem, szóval tehát akkor szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan is kell ilyenkor a 3.6 zséta verziót beapplikálni a szoftvereink közé? :)
#5749
Jó de ilyen nincsen, mer vannak helyettesítő emberek, és 3.6 előtt vagyunk. Mi az hogy elmennek nyaralni? Szakállas mukinak tessék visszajönni, úgy is csak leég a napon.
Torzonborz
#5748
3 hét szabira mentek.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#5747
https://robertsspaceindustries.com/comm-link/transmission/17137-Inside-Star-Citizen

In the season finale, we take a look at the three-headed chimera of AI systems (social, ships, and combat) and find out what Alpha 3.6 features the devs are most excited about.

Nem tudom láttad e ezt a részt, de ha igen és jól emlékszem akkor elmondják benne, hogy egy kis pause következik most az Inside-os részeket illetően. 3-4 hét talán?!
#5746
Elite, PC2 illetve egyéb szimulátorok, de persze bármit kipróbálok általában... <#nyes>

Amúgy elite-ben akárhogy pörgök forgok a térben soha nem szédülök el, akkor mástól sem nagyon hiszem... <#gonosz1>

https://fxmason.blogspot.com/

#5745
cockpitban talan lehetseges, de egesz jatekra nezve sztem nem (elso immershun ladder animacional elszedulnel elhanynad magad vagy az fps modot hogy is kepzelnek el) amugy elite vr tenyleg eg es fold. mivel tolod meg? en nemreg vettem meg az imagine dragon pakkot a beat saberhez- ezt feltetlen ajanlom
Torzonborz
#5744
Írtam már korábban, a VR támogatás tervben de csak vulkan api implementáció után várható. Amúgy azt hiszem, hogy most is lehet valami tákolással használni a VR biliket.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#5743
Inkább abban reménykedem látva, hogy lehet képesek lesznek optimalizálni rendesen a játékot, meg persze ha be tudják fejezni, hogy lesz VR támogatás. Azért elite-ben is nagyon adja magát VR-al és csak azzal tolok már minden játékot. Sajna egyszer kipróbálja az ember a VR-t és többé nem akar másként játszani, legalábbis nálam így volt. (Na jó azért a total warhammert meg a cities skyline-t kénytelen vagyok anélkül tolni... :D )

https://fxmason.blogspot.com/

#5742
Azt lehet tudni mi van az Inside videókkal? Előzőt ráfogtam július 4-re, elvileg tegnap kellett volna kicsapniuk a következőt, de nem tették. Mért nem? Információéhes vagyok, például akarom látni, ahogy a carrackot elcseszik! :D
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.07.12. 17:11:29
Torzonborz
#5741
Várd meg míg live lesz 3.6, most még azért vannak fura bugok, meg úgyis új launcher van.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

macleody
#5740
Nemá, tegnap töröltem le a gépről, most megint rakjam fel a TrackIR miatt? :)
#5739
Jó ez zseniális, én is így akarok lubickolni a gépemmel.
Torzonborz
#5738
Trackir-el csinálta a srác, de mással is működik.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

Hogthar
#5737
Ezzel már a TrackIR és a Tobii is jól fog működni?

Nem olyan rég vettem Tobii-t, kitaláltam milyen jó lesz szemmel célozni, mivel a fejjel eléggé zsibbasztó és nem is túl kényelmes.
Az új fm-hez viszont új célzás rendszer is érkezett aminél már a fejmozgást nem követi le a gimbal.
Szóval a fejkövetés használhatatlan a HUD miatt, és már haszna sincs :D
Remélem ezzel fixálódik a hud is és akkor legalább a nézelődés hasznos lesz.
Torzonborz
#5736
Na legyen egy kis on a sok fasság mellett.
Bekerült a headtrack támogatás:
//www.youtube.com/embed/7hF8HpJnsqA

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

Hogthar
#5735
Nekem az esetről hamarabb jut eszembe a kocsmában a megmondó ember, akinek hiába mondják többen is akkor se fogadja el.
Há mundom, hogy úgy van ah"hkk"ogy mundom! Tik mind maradiak vagytok!

Én racionális embernek tartom magam, meg lehet győzni, ha eléred, hogy maga a C.I.G. írja ki, hogy törpebolygó(amit kétlek mivel nem annak szánják) akkor elfogadom, addig fölöslegesen írsz erről.
Utoljára szerkesztette: Hogthar, 2019.07.11. 09:16:51
Caliph
#5734
Elizbeth jó nő? van csávója?

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Torzonborz
#5733
Nem hagyja abba, hiába írod neki képtelen rá.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#5732
Törpebolygó-tagadó emberekkel természetesen nehéz, de nem lehetetlen a küldetés. Jezsuita űrmisszionárius vagyok, aki eljött az indiánok közé, hogy meggyőzze őket a Delamarról. Nyilakkal fogadtok, de én szeretettel válaszolok, kivéve ha felhúztok, mert akkor anyázok, ami a csövön kifér. Na mikor csapják már ki a 3.6-ot?? Játszani akarok most már, elegem van!! :)
Hogthar
#5731
Szegény te(vagy inkább szegény mi), tényleg azt hiszed, hogy bárkit is megtudsz győzni erről?
Csak erőlteted a témát és ismételgeted magad, de ezen a ponton szerintem te sem gondolod komolyan. <#ejnye1>
Elizabeth mi? <#hehe>

Írtam korábban is, feedback! Nem olyan nehéz azt, tudsz nyitni ticket-et is vagy ha félsz a nyilvánosságról(én félnék) akkor külön tudsz írni visszajelzést a fejlesztőknek amit senki más nem lát.
Nem veszíthetsz semmit.
#5730
Ezt most Elisabeth miatt írod? Biztos okos lány, csak itt figyelmetlen volt, te pedig komolyan vetted. Mi pedig ismét vitatkoztunk egy napot a Delamaron. Lehet hogy mi vagyunk az egyetlen csoport, amely a Delamarba képes ennyit fektetni. Kuriózum lehetünk, és még nem is fedeztek fel minket! :D
Torzonborz
#5729
Amúgy ilyenkor mit érzel? Sajtreszelővel még ráteszel egy lapáttal csak hogy jobb legyen?

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/