Europa Universalis IV
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#6890
Nem szeretem az ilyen kijelentéseket. Mert mi az amit úgy ítélnél meg, hogy megérné?
Ez nem egy ilyen fantasy játék, hogy "új területek, új szintek, új szörnyek" kerülnek bele, elég kötöttek a határok (bár a timeline-t kicsit tolhatnák kifelé a modernebb korok irányába, csak akkor alapvető szabályoknak kellene megváltozniuk).
Inkább ilyen mechanikai változások vannak, mint most is:
- espionage rész teljesen át lett szabva, eddig csak mutatóban volt benne, mert a fabricate claimen és nagyritkán a support rebelsen kívül semmi mást nem használtál, most talán hasznos új fegyver az eszköztárban, mert brutálisak a negatív módosítók, amiket másokra pakolhatsz (nem mellesleg dönteni kell, hogy építed a hálózatot vkinél vagy counterespionage-olsz egyes nemzeteket), ehhez pedig jelen kell lenni állandóan egy diplomatának -> felértékelődnek azok az ideák, amik +1 diplomatát adnak
- hajózás, vizi dolgok teljesen át lettek alakítva, de ehhez még nem volt szerencsém, mert 2 db parti területtel sailor hiányában egyetlen hajót sem tudtam még építeni (volt max. 9 db sailorom, de egy hajóhoz kellett vmi 50-100-as nagyságrend?), ezt még át kell néznem
- kb. a gazdaság/fenntartás rész szintén át lett szabva a state/territory rendszerrel, ahogyan a corruption is, tegnap kb. másfél órát sikerült játszanom egy új lengyel kampánnyal, de bőven kellett húzogatnom a gazdasági csúszkákat és kicsit elengednem a korrupciót, mert nem győztem pénzzel, jaaaa... és mindezzel adtak egy friss csavart és nem kis súlyt a vallási egységnek/konvertálásoknak/ideáknak... ugyanis a vallási különbségek is növelik a korrupciót, ami meg vagy viszi a pénzed vagy viszi a fejlődésed... birtokolt területek/statek szintén nagyon viszik most a pénzt, úgyhogy az adminisztratív utolsó ideák szintén nem kicsit értékelődtek fel
- diplomácia szintén átalakulni látszik, a mini trade republicok már nem is olyan védtelenek, köszönhetően a trade league-nek... Velence ezzel úgy kapta szét az oszmánokat, mikor az oszmánok támadtak, hogy öröm volt nézni (mondjuk ebben nekem is volt részem)
Szóval elsőre nem is gondolnád, hogy egy változtatás milyen sok mindent hozhat magával, szerintem egyelőre ez az egyik legfelkavaróbb kiegészítő és amit eddig láttam belőle, az alapján nagyon tetszik. Kőkeményen mikromenedzselnem kellett tegnap békeidőben, mert egy kicsit nem figyeltem és máris úgy figyelt be a loan, hogy csak úgy zörgött... keepek kikapcsolása, korrupció elengedése, hadsereg konszolidálása, estatek optimálisan tartása, stb.
Nekem nagyon tetszik egyelőre, azért meg imádkozni tudok csak, hogy a gép ne csaljon olyan aljasul, mint eddig. 😄

Fú beléptem a játékban és azt sem tudtam mi van. 😄 Lehet meg kellett volna nézni a patchnotetot.. 😄
I decide when I'm done.
#6888
Ha a free patch-et nézem,akkor két dolog tetszetős:
Admirals now have siege ability which increases blockade efficiency by 10% per point.
Added continue button to end game screen to allow you to go beyond the supported end date if not playing ironman.
Előbbi hasznos lesz a partmenti 8-as erődök ellen,utóbbi mondjuk sokat nem lesz használva,lévén normál módhoz van csak,de lehet világuralom is lassabban.

#6887
Hmm hmm megint nem tudok mast mondani, hogy 4000ftot nem ért meg ez a kieg 😞
#6886
vajon fog működni a gfx overhaul,ha megint kicserélem a file-kat
#6885
Hát a szőröstalpúakat ne vegyük egy kalap alá a mieinkkel 😛
Kellett mint egy marék föld, főleg az új szlovák állammal
bár tény, hogy a kor kultúráját nehéz bekategorizálni , főleg a kárpát medencében 😄

I met God. She's black
#6883
aha
Added Carpathian culture group for Hungarian, Romanian as well as the two new cultures Slovak and Transylvanian.

#6882
Ez most komoly?
#6881
Szendro... Na jó én kiégtem 😄
#6880
<#eljen>#eljen>
#6879
Új magyar provincianevek 😄 

A green man gaming-en leárazás van , dlc-k és az alapjáték is.
az APRIL20 kóddal 20% le is megy még belőle😊
az APRIL20 kóddal 20% le is megy még belőle😊
I met God. She's black
#6876
Magyar culture group removed.
xd
xd
#6875
Szerintem a garantálás az osztrák pu ellen semmit sem ér 😄
#6874
Az szerintem az osztrák PU ellen van, nem azért, mert haverok.
#6873
Najóó ilyet sem láttam még, pedig már játszok egy ideje a játékkal! 😄 

#6872
Na, nem tudom ki hogy van fele, de nekem tönkrevágta a tegnapi mentett játékomat a frissítés XD Nem baj, tapasztalatszerzésnek jó volt
intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB
#6871
Jaja, meg a random eventek, is. pedig nem vagyok elveszve a történelemben, de pl kelet ázsia, meg afrika annyira nincs meg és ahogy utánanéztem pár random eventnek, mindnek van elég komoly valóságalapja.
#6870
Mindegyik vmilyen történelmi vagy popkult utalás. 😊
Van olyan, ami a zinternet legrégebbi és legmélyebb bugyraiból származik, lásd: All your trade are belong to us! 😄
De van olyan is, aminek utána kellett nekem is olvasnom, pl. "No trail of tears", aminek következménye az lett, hogy végigolvastam az amerikai indiánok modern kori hányattatásainak történetét. Na pont ezért jó egy ilyen történelmi játék, érdeklődést kelt, oktat, nevel.
Utoljára szerkesztette: Chris, 2016.04.05. 10:52:04

#6868
Szép kör! Tudnál iderakni nekem egy F11-es screenshotot a dipó mapról? 😊
I decide when I'm done.
#6866
Na patch előtt ez lett:
Hamburg - 1821 (és egy pár nemzetek csatája 😊 )

#6865
kikapcsolod az autofrissítést és problem solved... már ha steamen van.
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
#6864
Igen, de akkor rossz a következtetésed 😛 Mert az achiban a mennyiség is fontos, nem csak, hogy "legyen egy zsoldosod".
Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2016.04.04. 18:09:22

#6863
az álmosvölgy legendájában is a lovas egy hesseni zsoldos volt,onnét ragadt meg
#6862
Jobb későn mint soha, mert te mindegyiket tudod honnan van ? 😛
#6861
kár h holnap patch,ezt most végigjátszottam volna

#6860
csak most jössz rá,grat xd
#6859
Megvan honnan szedték a Hessian Mercenaries achit 😊 Nagyon szeretem a törit, és elég sokat olvasok utána a régi dolgoknak, ma bukkantam rá, hogy az angolok anno az amerikai függetlenségi háborúban legnagyobb számban hesseni zsoldosokat "foglalkoztattak" a külföldi nációk közül.
Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2016.04.04. 17:38:46

#6858
érdekes lesz majd a seregek kölcsönadása más államoknak
#6857
Tehát mindenre hatással lesz. Fabrikálásokra, ostromra, lázításra, AE csökkentés, különféle szabotáslások MP, kereskedelem stb. Örülök neki, mert így legalább lesz értelme az ideának, meg az vele kapcsolatos Eventeknek. Csak az arányt lőjjék be jól, túlzásba ne essenek, hogy minden kilázad már az ország alól.
Gondolom védekezni is lehet majd ellene megfelelő spy networkkel, ideával és Advisorokkal.

#6856
Korábban szó volt a kémkedés átalakításáról. Íme néhány változás egy korábbi dev diaryból. Ha ez így marad, szerintem nagyon durva lesz, tényleg belülről tönkre lehet tenni más országokat:
There are three passive benefits to having a strong spy network in another nation. First of all, if you have the Cossacks expansion and picked the Espionage Ideas, you have access to Study Technology, which is no longer a source of power, but instead a possibility to reduce technology costs by up 30% from having networks in nations ahead of you (the size of the discount depends on how far ahead they are in each tech). Secondly, the new expansion grants up to 20% higher siege ability against nations where you have a spy network. Finally, the new expansion gives you up to 10% less AE in that country.
Of course, all of those scale with the power of the spy network.
Espionage now contains the following actions.
Fabricate Claim: Gives you a claim on an eligible province for a low cost.
Justify Trade Conflict: Gives you a trade conflict CB if conditions are applicable for a low cost.
Support Rebels: Selected rebel faction gets +10% chance to progress towards revolt each month for 5 years for a very high cost. It will also cost a fair amount of cash to support ythe troops.
The following requires the Espionage Ideagroup.
Sow Discontent, applies +3 unrest and reduces legitimacy, republican tradition, devotion or unity for 5 years for a high cost
Infiltrate Administration: Lifts Fog of War over the target country for 5 years for a medium cost.
Sabotage Reputation: -3 diplomatic reputation for 5 years for a medium cost.
Agitate for Liberty: Selected subject has +25 liberty desire that lasts 5 years for a high cost.
There is also four new actions enabled by the new expansion, two of those we’ll tell you about here, two others are for future development diaries.
Sabotage Recruitment: Gives 20% less manpower and Sailor recovery speed for 5 years for a medium cost.
Slander Merchant: Reduces Global Trade Power by 33% for 5 years for a high cost.

Én csak 700-900 aranyig tolom magam, ha hirtelen kellene merc vagy nagyobb sereg, birjam egy ideig a havi minuszt. Aztan ha keves johet a loan spam. 😄
I decide when I'm done.
#6854
Attól függ. Ez a legtöbbet hozó tartományod adózással?
Én hadisarcból szoktam fejleszteni, mások pénzéből fejlődök. Ha úgy érzed van felesleges befektetni való összeged a kincstárból (azon felül is van, ami váratlan helyzetre kell, háborúra, negatív eventre) akkor tényleg érdemes elnyomni. Persze a lehető legjobb területre, "föntről lefele építkezve".
A játék úgyse szereti, szerintem ha halmozod túlságosan a pénzt. Mintha gyakrabban jönnének a negatív, pénzbe kerülő eventek, ha tele a kincstár.

#6853
Erre miért nekünk kell tudnunk a választ? Számold ki, vajon neked megéri a befektetés, ami 2000 hónap, azaz kb. 166 év alatt hozza vissza az árát? A játék 377 évig tart.
Ezeket akkor éri meg megépíteni, ha nagyon növel.😊 legalábbis én akkor szoktam
I met God. She's black
#6851
Értem, köszi! 😊 Workshopot lesz valaha értelme építeni? 100 aranyba kerül, és havi 0,05 arannyal dobja meg a termelést XD
intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB
#6850
jó lesz neked
#6849
Köszi! Nem tudom, hogy ha tolerálom az eretnekeket, az jó lesz-e nekem hosszú távon, vagy sem. A Religion füénél ugyan van egy toelrance jelző szám, de azt már nem tudom lekövetni, hogy az mikor jobb: ha magas, vagy ha alacsony?
intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB
#6848
érdekes dolgok lesznek
http://www.eu4wiki.com/Developer_diaries#Mare_Nostrum

Területeket tudnak áttéríteni. Minél több van, annál több tud egyszerre dolgozni értelem szerűen. A missionary strenght pedig úgy működik, hogy egy provincián vannak módosító értékek, most így hirtelen egyet sem tudok megmondani mondjuk. Nade, ha a vallásos résznél vagy ingame, ahol a provinciákat látod hogy melyiket tudod áttéríteni, ott a számnál kiírja hogy milyen módosítók vannak. Ha minuszban van a missionary strenght, akkor nem leszel képes áttéríteni a területet a te vallásodra, viszont ha pluszban van, és minél nagyobb, annál gyorsabban megy. A szám hónapot jelöl. Minél több provinciában a tiéd az uralkodó vallás, annál nagyobb a religious unity. Ez azt jelenti hogy nehezebben lesznek pl. vallás miatti felkelések😊
I met God. She's black
#6846
arra jók,h áttérítik a más vallású tartományokat,így kisebb lesz az unrest
#6845
Urak! Poroszországgal játszom, 1572-ben vagyok,és sem most, sem előző játékaimban nem nagyon ügyeltem a misszionáriusokra, ugyanis semmi hasznukat nem vettem. Mire használhatók ők? Vagy egy csomó rendelet, ami a misszionáriusok hatékonyságát növeli, azokat sem iktattam be. Mire jók, mire lesznek jók? Hozzáteszem most zajlik a nagy Katolikus-Protestáns ligásodás, vallásháború előérzetem van, ebben például lehet szerepük?
intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB
#6844
Az ilyeneken valamiért már meg se lepődök.. 😄
#6843
a pápa szövetséges a törökkel xd

#6842
Looool 😄
Nem rossz a csaj amúgy, bár az én ízlésemnek, kicsit nagyok a dudái 😊

#6841
lol 😄D