Kísértet-galaxisokat leplezett le a Hubble
Oldal 1 / 2Következő →
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#88
"Ja, és az szingularitás eseményhorizont magyarul, szólval igazi képzavar amit itt összehordtál"
He? Mióta ugyanaz!?
A szingularitás az a pont, ahol a függvény végtelen értéket vesz fel. Az eseményhorizont meg az a felület, ami mögött az objektum szökési sebessége nagyobb a fénysebességnél. Már megbocsáss de a kettõ hol ugyanaz fogalmilag, vagy jelentéstanilag?
"Egyébként számítások szerint 180 milliárd év kell egy fektet lyuk felrobbanásához, annyi idõ még nem telt el."
Eztet meg honnan vetted? Jaaa, hogy arra gondolsz, hogy a feketelyukak tömege a párolgásuk, az az a Hawking-sugárzásuk miatt esetleg egy átlagos feketelyuk esetén 180 Mrd év múlva lefogy annyira, hogy mikrofeketelyukként egyre intenzívebb lesz sugárzása? Mondjuk a Hold tömegû feketelyukak persze termikus egyensúlyba kerülnek a mikrohullámú háttérsugárzással (kimenõ-bejövõ energia egyenlõ), de ha igaz a BB elmélet persze akkor a mikrohullámú háttérsugárzás is még hidegebb lesz ekkorra. Talán.
Amúgy meg egy több millió naptömegû fekete lyuk mitõl robbanna fel 180 Mrd év múlva, mert az alkaloida idõzített pokolgépet rakott rá, vagy mifene?
"Ajánlom a wikit, mert ugyanaz mint a fizika szerint. Ha már arra jársz nézz rá a Planc hosszra is, hátha ragad rád valami."
Köszi, szoktam nézegetni, de ami fontosabb én még emléxem arra is, amit középsuliban, meg fõiskolán tanulgattam fizikából. Sõt ma már nem divat ugyan, de ilyen támájúkönyveket is olvasgatok azért. Amúgy meg elárulom, hogy tudom, hogy mi az a PLANCK-hossz, de azért köszi a tippet!;)
"Hülyeség. Az anyag nem tágul, (õsanyag mi?) a tér tágul. Példa: van egy tésztád benne mazsolával, a tészta a tér a mazsola az anyag. Eddig érted? Amikor keleszted a tésztát, akkor tészta dagad (=tágul). A mazsola (=anyag) benne passzívan tágul a tésztával."
Ámber, szövegértés jöjjön már elõ abból a mélységes denevérekkel teli kriptából, ami a két füled között leledz. A kérdés az, hogy hol a tér, az univerzum határa, és hol a te utolsó mazsolaszemed, hogy ezt a közkeletû, ámbátor meglehetõsen jámbor példát én is használjam a téridõ nagy kontinuumára. Eárulom, a mazsolaszemek gyak ott zsúfolódnak a középpont körül továbbra is, ahhoz képest ameddig a tér maga nyújtóz, az az a jó kis kelttészta.
:D
"A tér nem Euklideszi geometriát követ."
Pont hogy a standard BB modell szerint az univerzum nagy léptékû topológiája sík, az az euklideszi!
Nézzél csak utána!;)

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
#87
A tér nem tágul. Kipróbáltam.
Amióta megvan a házam, az asszony csak pakolja bele a holmijait, a tér meg csak szûkül és szûkül.
Kicsit iszok, az elõszoba falai is egybõl közelebb kerülnek egymáshoz.
Háholazigazság? <#rinya>#rinya>

#86
"Momentán az is elég lenne ha látnánk egy meztelen szingularitást, ami nem vesz körül eseményhorizont (vagy is nem fekete lyuk a klasszikus értelemben). Ekkor meglátnánk, hogy Einsteinnek igaza volt-e, vagy egyáltalán mik a szingularitás valós fizikai tulajdonságai, mert egyelõre ez csak egy végtelenbe tartó függvény. Egy absztrakció."
Nézd, se csupasz se végtelen szingularitás nem fogsz látni, hiába erõlteted. És ha végtelenbe tartó függvény akkor mi van? Semmi. Nem tudjuk milyen egy egy szingularitás. Ja, és az szingularitás eseményhorizont magyarul, szólval igazi képzavar amit itt összehordtál.
"A gond az, hogy a világegyetem õsi állapota egy szingularitás gyak, és sajna nem nagyon ismerünk robbanó fekete lyukakat:) Sem."
És ha nem ismerünk olyat akkor mi van? A fekete lyuk és az õs gravitációs-szingularitás nem ugyanaz, csak hasonló. Egyébként számítások szerint 180 milliárd év kell egy fektet lyuk felrobbanásához, annyi idõ még nem telt el.
"Õööö, a te fogalmaid szerint mi is az anyag tulajdonképpen? Mert olyan anyag tényleg nem volt, mint ami most körül vesz bennünket, ha igaz az elmélet."
Ajánlom a wikit, mert ugyanaz mint a fizika szerint. Ha már arra jársz nézz rá a Planc hosszra is, hátha ragad rád valami.
"Azonban a tér azért gyorsabban tágult, mint az az õsanyag, amibõl aztán a galaxisok lettek, ha jól tudom. Az univerzum nem az utolsó kóborló proton, vagy fénysugaracskánál ér véget, ha van egyáltalán ennek a kijelentésnek valami értelme. Az univerzum Euklidészi tere a végtelenbe tart, legalább is asszongyák."
Hülyeség. Az anyag nem tágul, (õsanyag mi?) a tér tágul. Példa: van egy tésztád benne mazsolával, a tészta a tér a mazsola az anyag. Eddig érted? Amikor keleszted a tésztát, akkor tészta dagad (=tágul). A mazsola (=anyag) benne passzívan tágul a tésztával. Ennél egyszerûbben nem tudom megfogalmazni. A tér nem Euklideszi geometriát követ.

#85
Az atomok sem tartoznak a "mindenki számára észlelhetõ" jelenségkörbe, akkor ezek szerint az atomok sem léteznek?
Eleddig egyszer nem hoztál fel épkézláb érvet arra, hogy miért is kamu az egyik, és hogy neked miért is volna igazad. Mondogatni mindenki tudja, hogy ez hülyeség, az hülyeség.
Másrészt nem igazán vagy tisztában azzal, hogyan mik a kritériumai a tudományos elméletnek:
- az általa alkotott modell magyarázattal szolgál a megfigyelt jelenségekre,
- az állításai reprodukálható mérésekkel ellenõrizhetõek,
- ellenõrizhetõ jóslatokat állít fel.
A modern tudományos elméleteket azért fogadta el a tudományos közvélemény, mert ezeknek eleget tettek, nem pedig "melyiket üvöltötték hangosabban" alapon.
Az pedig, hogy mi az, ami valójában létezik, nem tudományos, hanem filozófiai probléma. A tudományos elméletek modellekkel dolgoznak. A relativitáselmélet a téridõ pontosan definiált fogalmát használja a világ leírására. Hogy az ebben használt tér és idõ fogalmak mennyiben egyeznek a köznapi értelemben vett tér és idõ fogalmakkal, nem érdekes.
A XX. század legnagyobb tudományos eredményeit minden indoklás nélkül szélhámosságnak titulálni pedig nem elfogadható kritika, hanem határtalan arrogancia. Ha azt szeretnéd, hogy állításaid komolyan vegyük (nyilván ezért írod, nem csak poénból, de javíts ki, ha tévedek), akkor illendõ lenne érvekkel alátámasztani a vádakat. Úgy vélem, ez érthetõ elvárás egy vitában.

#83
Mert attól még, mert a többség trollnak gondol, és sokszor nincs igazad, sokszor nagyon jó és nem szokványos meglátásaid vannak és általában szivesen olvasom a véleményedet.
#82
Arra a komoly ervre valaszolt, hogy az nem igaz.
Mert azt te sem indokoltad meg, mert ne lenne igaz.
Szerintem ez egy koztudott dolog, hogy a GPS igy mukodik.

#81
Mert aztán a "pechedre nem igaz" egy marha komoly érv...
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
#79
"Mar hogy ne lenne igaz?" - komoly érv... Ennyit errõl.
#78
Talán téged kérdeztek?
Helyettem ne válaszolgass. Inkább maradj meg a szintednek megfelelõ "ne etesd a trollt" gagyi dumánál. Többre nem nagyon vagy egyébként sem képes.

#77
Buszke lehetsz ra, ha hamarabb hasznaltad, ez valoban erdem:)
Mar hogy ne lenne igaz??
Mar hogy ne lenne igaz??
#76
GPS-t szerintem hamarabb használtam már, mint te, és rendszeresen használom, ha szükség van rá.
A belinkelt dologról: ezt sokan elsütik különbözõ formákban, csak pechedre nem igaz.

#74
Szövegértelmezési problémával küzdhetsz. Amiket felsoroltál, az szerinted a "mindenki számára észlelhetõ" körbe tartozik?
Amiket felsoroltál, azokkal tudtak is mit kezdeni (leszámítva a mondvacsinált szélhámosságot), csak jöttek a szélhámosok a kamu dolgaikkal, és õk voltak a hangosabbak.

#72
Kivéve, ahol nem:
- részecskegyorsítók (a gyorsító mezõk frekvenciájába bele kell kalkulálni a relativisztikus tömegnövekedést)
- tömegdefektus
- gravitációs lencsehatás
- bolygók perihélium-precessziója
- kozmikus müonok felszíni detektálása
- elektrodinamika kauzalitássértése (az elektronra kapcsolt gyorsítómezõ már azelõtt gyorsítja az elektront, mielõtt bekapcsolták volna)
Ez mindegyike olyan jelenség, amivel egyszerûen nem tud mit kezdeni a klasszikus fizika. Ha szerinted a teljes XX. századi fizika szélhámosság, akkor miért nem publikálod az eredményt? Mi a fenti jelenségek klasszikus magyarázata?

#71
A tapasztalat (a mindenki számára észlelhetõ) azt mutatja, hogy a klasszikus fizika nagyon jól mûködik.
#70
Ezt miért nekem címezted?
#69
Nem fogadom el.
#68
Ez így van. Sajnos hülye vagyok a fizikához, de mivel érdekel, ültem be egyetemen fizikából docens elõáadására, aki éppen a téridõrõl beszélt.
#67
"Nincs téridõ. Tér van, meg az anyagi világ változását meg lehet határozni egy bevezetett segédfogalommal, az idõvel.
Téridõ a scifiben van, meg pár szélhámos elmélkedésében."
Erõs szavak ezek, fõleg a szélhámos része tetszett! Azért kár, hogy néhány szélhámos nem kérdezett rá a fizika szigorlatodon ezekre a témákra, mert hátha õket is ezzel a jelzõvel illetted volna. :-)
Elhiszem, hogy klasszikus fizikából nagyon jó vagy, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sok, amúgy a klasszikus fizikában komolyabb jártasságot szerzett ember azért Einstein-nél nem okosabb!
Egyáltalán nem bántani, sértegetni akarlak, de azért érzed, hogy a szélhámos azért erõs volt kicsit nem?
További szép napot mindenkinek!

#66
Nem értem az egészet. Ez a cikk tulajdonképpen azt állítja, hogy ezek a galaxisok hidrogén ionokból állnak? És hol vannak az elektronjaik, "elszáltak"? Ha nem, akkor miért nem álltak össze újra ennyi idõ alatt sem? Ha nincsenek a galaxisban, akkor a protonokkal mi a helyzet? Elvégre taszítaniuk illene egymást a töltések miatt. Ezt legyõzi a gravitáció vagy nem? Hogyan kell ezt elképzelni? Protonbolygókból állnak vagy inkább protonködbõl vagy valami másból? Ha protonbolygók lennének, akkor a gravitáció nyert, de akkor a nagyobbakban nem kellene megindulnia a helium ion képzõdésnek? Annak nem kellene fényt kibocsájtania? Ha nincs fény, akkor ez azt jelenti, hogy valójában ezek a "kisértet galaxisok" inkább proton ködök?
#65
Hat volt egyszer egy sotet este utan hazateleportaltam:)
De ha a fekete lyukakban nem is hiszel, a relativitas elmeletet csak elfogadod.
Az is bemutatja az ido mennyire szubjektiv es befolyasolhato.

#64
szobatudosok, kesz vicc...
menjetek inkabb ki a kertbe kapalni vagy buborkat szedni , csinaljatok mar valami hasznosat is az eletben :D

Mi van, bamba paraszt, még most sem buzog föl benned Árpád vére?” (McSzéchenyi)
Nevezheted húrelméletnek is.
Akkor még egyszer mondom, és értsd szó szerint. Az Univerzum minden jelenlegi pontjára igaz, hogy része volt az epicentrumnak. Tehát nem az anyagra gondolok, hogy az onnan a robbanásból jött, hanem a tök üres vákuumra is gondolok egyben. A galaxisok egyáltalán nem távolodnak, repkednek szanaszét. A galaxisok kézé nõ be a tér. A probléma, hogy egyáltalán nem érted azt, amirõl kérdéseket teszel fel.
#61
"Én már unom a fajtádat." - ez kölcsönös.
#60
Csihadjál már barátom!
Ez nem keresztes háború, remélem nem a rõzsét gyûjtöd éppen, hogy felgyújtsd aki nem ért egyet veled.<#papakacsint>#papakacsint>
Beszélgetünk, mint úriemberek szoktak a kocsmában a fröccsök mellett.
"Fekete lyuk, ha látod szólj, csak mert az is szingularitás."
Nemmondod!<#hehe>#hehe>
"Hiszem ha látom "elv" tudománytalan és ostobaság, a rádióhullámokat sem látod."
Momentán az is elég lenne ha látnánk egy meztelen szingularitást, ami nem vesz körül eseményhorizont (vagy is nem fekete lyuk a klasszikus értelemben). Ekkor meglátnánk, hogy Einsteinnek igaza volt-e, vagy egyáltalán mik a szingularitás valós fizikai tulajdonságai, mert egyelõre ez csak egy végtelenbe tartó függvény. Egy absztrakció.
A gond az, hogy a világegyetem õsi állapota egy szingularitás gyak, és sajna nem nagyon ismerünk robbanó fekete lyukakat:)
Sem.
"Nem volt anyag. Érted? OMG! A tér tágult és a térrel együtt az anyag. Még azt sem érted, amit támadsz. Ember, ez nagyon ciki."
Õööö, a te fogalmaid szerint mi is az anyag tulajdonképpen?
Mert olyan anyag tényleg nem volt, mint ami most körül vesz bennünket, ha igaz az elmélet.
"Nem is jutott ki sehova, hanem kitágult."
Azonban a tér azért gyorsabban tágult, mint az az õsanyag, amibõl aztán a galaxisok lettek, ha jól tudom. Az univerzum nem az utolsó kóborló proton, vagy fénysugaracskánál ér véget, ha van egyáltalán ennek a kijelentésnek valami értelme. Az univerzum Euklidészi tere a végtelenbe tart, legalább is asszongyák.

#59
Ha ilyen überokos, akkor penderíthetné a választ #55-re.
#58
Így van, én nem tudnám, de szerencsére te tudod, hát légy boldog vele. Én már unom a fajtádat.
#57
Vannak ilyen elméletek:
Pl: Digitális fizika
Én is valami ilyesmiben hiszek. Ebben az esetben a fénysebesség gyakorlatilag a szomszédos kvantum/pixel reakció idejébõl, késleltetésébõl fakad. A kvantumok hullámfüggvénye gyakorlatilag az az elmosódás, amit bizonyos mozgásoknál lát az ember a monitoron. Értelem szerûen ha az elmosódásra ráklikkelsz, akkor kapsz egy pixelt, ha eltalálod. Ahogy a kvantumból is kijön a részecske ha megméred, a hullámfüggvény összeomlik.
Pl: Digitális fizika
Én is valami ilyesmiben hiszek. Ebben az esetben a fénysebesség gyakorlatilag a szomszédos kvantum/pixel reakció idejébõl, késleltetésébõl fakad. A kvantumok hullámfüggvénye gyakorlatilag az az elmosódás, amit bizonyos mozgásoknál lát az ember a monitoron. Értelem szerûen ha az elmosódásra ráklikkelsz, akkor kapsz egy pixelt, ha eltalálod. Ahogy a kvantumból is kijön a részecske ha megméred, a hullámfüggvény összeomlik.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
#56
Igy van a legjobb kérdés hogy miért robbant fel. Mert a bing bang elmélet nagyjából olyan mint a cigány tárgyalása hogy kérem alássan tisztelt biró úr az úgy kezdõdött hogy visszaütött...
#55
Nagyon ellene vagy az õsrobbanásnak. De akkor mi mellett vagy?
#54
Nincs téridõ. Tér van, meg az anyagi világ változását meg lehet határozni egy bevezetett segédfogalommal, az idõvel.
Téridõ a scifiben van, meg pár szélhámos elmélkedésében.
"Nem magyarázom el, google a barátod" - elmagyarázni nem kell, úgysem tudnád. De ez a gugli a barátod szöveg hajaz arra, hogy kérdezd meg a papot.

#53
Az õsrobbanás pillanatában mi volt? Mi robbant fel, és miért? És ami felrobbant, az honnan volt? Ha nem olyan nehéz, akkor ezekre könnyen tudsz válaszolni. Ha nem, akkor elõször is vesd le a nagy mellényt, és utána maradj csöndben.
Hol tágult a tér? A semmiben? Vagy netán a tér 1.0-ban tágult a tér 2.0?

#52
Nincsenek különbözõ korú galaxisok. Téridõ van, minél messzebbre nézel, annál régebbi múltat látsz.
Nem magyarázom el, google a barátod, meg téged (titeket?) úgysem érdekel.

#51
Nem valami anyag robban fel hanem a tér tágult, az õsrobbanás pillanatában nem volt anyag. Big-ban után keletkezett anyag, és tágult tovább a térrel együtt. Nem olyan nehéz... Így érted?
#50
"Nem volt anyag. Érted? OMG! A tér tágult és a térrel együtt az anyag." - ??? most akkor döntsd el, hogy volt anyag, vagy nem. Mert ha nem volt anyag, akkor a táguló térrel (LOL) nem tudott anyag tágulni, mert nem volt.
#49
"Majd ha látunk gravitációs szingularitást, pl az LHC-ben elõállítunk valami mikrofeketelyukat, akkor beszélhetünk róla. Addig a szingularitás elmélet, fikció."
Fekete lyuk, ha látod szólj, csak mert az is szingularitás. Hiszem ha látom "elv" tudománytalan és ostobaság, a rádióhullámokat sem látod.
"Ha az õsrobbanás nem volt robbanás akkor pl egy szupernóva robbanás sem az?"
Mond már el, mi köze van a szupernóváknak a Big-banghez? Robbanás szó úgy látom az agyadra ment. Ne az elnevezésekbõl próbálod meg megérteni a fizikát.
"Egy forró nagynyomású állapotból az anyag átment egy hidegebb, nagyobb térfogatú, alacsonyabb nyomású állapotba meglehetõsen gyorsan, közben kikondenzálódtak belõle mindenféle cuccosok, különbözõ fázisátmenetek, szimmetria sértéseknek köszönhetõen. Ebben mi is mond ellen a robbanásnak."
Nem volt anyag. Érted? OMG! A tér tágult és a térrel együtt az anyag. Még azt sem érted, amit támadsz. Ember, ez nagyon ciki.
"Ja bocs elfelejtettem, de hüle vagyok, pont a szingularitás, mert hogy annál az energiasûrûségnél az anyag soha nem jutott volna ki az önmagába záródó téridõbõl."
Nem is jutott ki sehova, hanem kitágult.
"Hoppá. És voila erre van kitalálva a felfúvódás, amit elõ lehet húzni, mint a bûvész a nuszit a cilinderjébõl.
Szeretem a bûvész mûsorokat, de tudom, hogy átvágás az egész, egy kicsit túl van öltöztetve ez az elmélet, túl sokat gyalultak rajta ahhoz, hogy számomra elfogadható legyen.
Van másik is, én abban HISZEK. És szerintem nem kell ebbõl vallásháborút csinálni, mindenki másik realitásban hihet. Ezt hívják szabad akaratnak, amivel istenke megajándékozott bennünket."
És hoppá elértünk, a semmitmondó részhez. A fenti hülyeség önigazolásaként. Te ezt élvezed? Gratulálok hozzá.

igen 1x az volt :)
de én arra gondoltam, hogy pl. mi most a robbanáshoz képest hol helyezkedünk el.
Mert könnyen lehet, hogy néha olyan dolgokat látunk amiket nem láthatnánk.
Példa: ha mi most is a középpontban vagyunk akkor minden irányban közel 14milliárd évet évet nézhetek bele a világûr múltjába. Namost ha elmozulok középrõl akkor lehet az egyik irányban már 20milliárdot is nézhetek a másikban viszont csak 8-at. Namost ha a 8 felé nézve is több mint 14milliárdot látok akkor az ösrobbanás a) vagy nem volt b)nem 14milliárd éve volt hanem jóval régebben c) a robbanás csak egy helyi dolgog volt a mi környezetünkben.

#47
"Igy van az õsrobbanás csak egy mese" - ebben egyetértünk.
#46
Látom, nagy feketelyuk szakértõ vagy. Meséld el az élményeidet. De ne a szélhámosok és álmodozók elmélkedéseit, mert azokat én is ismerem, csak persze én nem fogadom el.
#45
Nem dõlt meg semmi. Csupán annyi történt, hogy több szélhámos van.
Ahol most vagy, meg meg ahol nem halmaz minden elemére igaz, hogy a középpont volt.
Nem feltétlenül ezt jelenti.
#42
+1
Pont a nagy anyagmennyisegeknel latszik, pl. fekete lyuk, hogy a ter meg az ido mennyire fugg magatol az anyagtol.
Anyag nelkul meg ertelme sincs ezekrol beszelni.

#41
"Tér van, volt, lesz, ez független az anyagtól, a kiterjedése végtelen. Az idõnek sem kellett keletkeznie, hiszen az nem egy létezõ dolog, hanem egy viszonyítási érték, amivel a változást tudjuk meghatározni, egyébként ez egy származtatott fizikai segédfogalom."
Ezt még Newton és kortársai hitték, ami a XX. század elejéig tartotta magát. De ott megdõlt.
Azt kell, hogy mondjam, a fizika tudásod el van maradva kereken 100 évvel.