Surface - az első visszajelzések pozitívak
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"Vagy csináltok jobbat, és akkor a fogyasztó jár jól, vagy én viszem a piacot, és akkor én járok jól."
Szimpi. Mostmár csak a Win 8 a kérdés. Nálam az átállást 2 dolog fogja meghatározni. 1: mennyire lesz használható a metro felület asztali PC-n, 2: mennyire lesz kompatibilis a régi kedvenc játékaimmal. Ha mindkét feltétel korrektül teljesül, már veszem is a W8-at.
Nos, én azt tudom, melyik volt az elsõ, ténylegesen mûködõképes tablet. Az pedig a Compaq TC1000 volt 2002-ben. z lényegében egy hibrid megoldás volt, egy 10"-os kijelzõt lehetett elforgatni, így lehetett a laptop és a tablet üzemmód között váltani.
Volt szerencsém használni ezt a típust anno és össz-vissz egyetlen (bár elég komoly) hibát találtam csak nála: az elforgatást egy vékony kábelköteggel és egy csuklóval oldották meg. Ez nem is lett volna baj, azonban sajnos a kábel túl merev volt, így könnyen betört. Ezen a hibán kívül nem volt vele baj, gyors volt, könnyen kezelhetõ (pozicionálásban szerintem még ma is verné némelyik tabletet) volt, ráadásul a kora minden kihívásának megfelelt hardveresen is.
Mégis mindenki azt mondta akkor, hogy ez így hülyeség, vagy laptop, vagy tablet. Meglepõ módon 10 évvel késõbb mi az irányvonal? A noti és a tablet hibridjét próbálják megcsinálni...
A HP, ha fogná azt a designt, kicsit lecsökkentené a súlyát (a mai technikával az akkori 3 kilós gép ma simán összehozható lenne olyan 1 kilósban) és kijavítanák a csuklónál betörõ kábel problémájat, akkor ma hatalmasat arathatna azzal a géppel.
Felhasználó: mindig a gép a hibás Rendszergazda: a hibát először ne a gépben keresd.
A csusztatasod ravasz, de attol meg BAROMI HATALMAS csusztatas😊
Az MS tablet-pc idejeben:
1. Nem volt kapacitiv, csak rezisztiv erintokepernyo.
2. Sokkal dragabb volt mobil eszkozoket eloallitani, mint most.
Az Ipad rezisztiv kijelzovel nem lenne mas, mint egy rakasz hasznalhatalan szemet😊 Ahogy kb. az volt az erintos WindowsMobile is ceruza/keyb. nelkul...
A Microsoft táblaPC-je mûködött, csak joval dragabb volt mint egy laptop, ezert nem terjedt elconsumer korokben, ipari korokben inkabb... Radasul nem is volt meg akkor ekkora igeny a mobil mediafogyasztasra (GPRS... hehehe)...
Maradjunk annyiban, hogy megelozte a korat😊
Most viszont elkezdi kiszorni az MS a sajat markas keszulekeket (tablet/telo), megveszi bagert a Nokiat es pikk/pakk lenyomja az ipad-et a W8 branddel😊
Az emberek őrültnek tartanak. Ez talán igaz is, és akkor mindegy, ha eggyel több a holdkóros. Viszont, ha igazam van, és a tudomány téved, akkor Isten irgalmazzon az emberiségnek. Viktor Schauberger
Tudom apple fan-nak már az is másolás, hogy fekete és van keret.

És miért nem a Microsoft, ha övék volt az eredeti koncepció?
Ami meg a lenyúlást illeti:
Az Apple a Kodakkal együtt fejlesztette ki az elsõ kereskedelmi forgalomban kapható digitális fényképezõgépet... és hatalmasat taknyoltak vele.
Most akkor a teljes digitális fényképezõgép iparág az Apple-t és a Kodakot nyúlja?
Annak ellenére, hogy az apple-kodak fényképezõgépében és a mostaniakban mindössze annyi a közös, hogy digitálisan rögzítik a képet?
Oda fejlõdött a technológia (flashmemóriák, jobb aksik, jobb felbontású szenzorok, stb.), hogy most már van értelme digitálisan fényképezni, a Nikon, Sony, Canon, stb. meg csak elõbb próbálkoztak újra, mint az Apple vagy a Kodak?
Ha pedig ezek után az Apple kijönne egy olyan fényképezõgéppel, ami a megszólalásig hasonlítana mondjuk egy Canon 1D-re, legfeljebb pofásabb objektívsapkát raknának rá, akkor az nem lenne lenyúlás, mert anno övék volt az elsõ digitális fényképezõgép?
A lényeg: különbség van ötlet és fejlesztés között. Lehet ugyanarra az alapötletre mûködõ és mûködésképtelen megoldást fejleszteni.
A Microsoft táblaPC-je nem mûködött, az iPad meg igen. Lehet azon nyammogni, hogy kié az "én találtam ki elõször" érdem, de a lényeg akkor is csak az, hogy ki állt elõ használható eszközzel.
lófaszt
az derült kiderült hogy oda fejlõdött a technika hogy használható lett (értsd elmegy konnektor nélkül, elég a teljesítménye, rendes érintésérzékelés), és az epl próbálkozott újra elõször (bár az okostelefonok után már nem volt zsákbamacska).
tudod a 80-as évekbe is lehetett volna 3d játékokat csinálni, csak nasa gépekre...
Az appletól nehéz lenyúlni, mert az egész cég egy nagy lenyúlás. Innen onnan lenyúlnak mindent, óriási újdonságnak mondják, amirõl meg más megfeledkezett azt meg szabadalmaztatják.
Szóval az m$ lenyúlja a lenyúlóktól azt amit õk lenyúltak...
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
Azt állítottam, hogy a Microsoft 2002-es tabletPC-je ordenáré bukás volt, de nem azért, mert a táblaPC önmagában rossz koncepció, hanem mert az MS megoldása használhatatlan volt.
Aztán jött az iPad és kiderült, hogy lehet ezt jól is csinálni.
Erre a Microsoft nem a saját 2002-es megoldását fejlesztette tovább - hiszen azt jóval az iPad megjelenése elõtt kukázták -, hanem copy-paste iPad. Ez önmagában is vérciki, de hogy még a marketinget is egy az egyben nyúlják, az az informatika történetének egyik legszánalmasabb jelensége.
És ha már hasonlatokkal élünk, akkor csináljuk következetesen: az elsõ repülõgépet sem attól a pillanattól jegyzik, amikor Okos Joe tollakat ragasztott a karjára és levetette magát egy szakadékba, hanem az elsõ, valóban repülni képes szerkezet elsõ valódi repülésétõl. Okos Joe (örököse) meg erõlködhet ugyan, hogy lenyúlták az ötletét, de aki a szakadék mélyén landolt, az ne okítson repülésrõl.
Értelmesen nem is tudtok hozzászólni.
A microsoft egy dolgot talált fel, és az nagyon híressé vált: a kék halált.
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
Míg a bolti verzió kint nincs, addig nem beszélhetünk végleges verzióról, pusztán tesztrõl! Ezt figyelembe kell venni a felmerülõ hibáknál is!
Felhasználó: mindig a gép a hibás Rendszergazda: a hibát először ne a gépben keresd.
Inquisitor: Igen amint elküldtem rájöttem, hogy ez lehet nem lesz jó példa de bíztam benne, hogy senki nem fogja tudni a történetet 😄
Akkor a robbanómotor na. 😄
Viszont a villanykörtés példa pont nem volt jó, mert annak "feltalálója" híres volt arról, hogy összelopkodta mások találmányait és sajátként prezentálta, természetesen villanykörte és évekkel elõtte létezett már.
Azert az elmult 14 evben egy kicsit javithattak volna a win98-on, hogy legalabb egy bemutatot kibirjon. <#nyes>#nyes><#falbav>#falbav><#mf2>#mf2>
Az hogy 68-ban csináltak valamit ami úgy nézett ki mintha menne (amúgy nagyon jó film) az nem azt jelenti, hogy valós volt. Ennyi erõvel 20 éve az évgilágon semmit nem találtak fel mert már mindet lehetett látni filmben vagy olvasni könyvben.
Egyébként egy iPAD vagy más mobiltelefon/PDA procis cuccok sosem voltak "tábla pc" szerintem. Nem is egy kategória.
2002 ben igen.
Vagy a villanykörtét sem akkor találták fel amikor, hanem most mert már van energia takarékos ?....
2002 ben lett meg az elsõ "használható" verzió. Hova szarjak, hogy akkor nem kellett senkinek? Ez nem változtat azon a tényen, hogy az Apple-nek köze nincs a feltaláláshoz.
Amúgy volt neki piaca, csak a magas árak miatt speciális helyeken, ipari és katonai formában. Azt hiszem Toshibától láttam valami i3 procis ütés, dobás, víz, sav, stb. álló ipari verziót utoljára. Egy ilyen árán kapsz 4-10 iPad-et ...

A használható táblát, normális háttérrel (appstore, multitáccs, spec. OS, szinkronizáció asztali géppel, stb) pedig az epül.
Plusz a piac akkor nem tartott rá igényt, most tart. Ehhez el kellett telnie közel egy évtizednek, most készült fel rá a fogyasztói társadalom.
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
2002 Microsoft 2010 Apple.
Ha legbutább cigány is tudja, hogy 2002 elõbb volt mint 2010, de asgh még ennél is butább ezek szerint.
De vard ki, minjart bebizonyitja itt a forumon, hogy valojaban milyen gazdag, megis azzal bassza el az idejet, hogy egy multit fikaz minden haszon nelkul😊
Elmondanám neked, hogy az ÖSSZES ilyen bemutató mind mind egy SABLON duma. Ebben nem lehet újítani. De mint tudjuk az egész marketinget az Apple találta fel igaz?
Uram borogass.
Ha ez a videó szimplán csak a Microsoft koppintásáról szólna, fele annyira cikis nem lenne, mint így, hogy egy eredetileg Microsoft által fejlesztett termék koppintását kell most "vissza-koppintaniuk", hogy le ne szakadjanak az iparágtól. Az már csak hab a tortán, hogy még a színpadi show-t és a marketing szlogeneket is átvették az Apple-tõl biztos ami biztos alapon, annyira nem bíznak a saját megoldásaikban.
akkor rakjuk be a 2002-es Bill Gates es bemutatót is? Lehet bukna szegény Jobs?
http://en.wikipedia.org/wiki/Microsoft_PixelSense
<#zavart1>#zavart1>
Egyébként meg láttam már Irix OS-t szétfagyni, pedig anno azt tartották egyik legstabilabb dolognak.
Azért 2008-as elsõ bemutató óta elég sokat fejlõdött ...
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
Oké, lekicsinyítették.

Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
Surface Pro Enterprise Ultimate Gold Edition <#taps>#taps>
De szerintem "feláldozták" a nevet (mivel a köztudatban amúgy sem terjedt el), mert trendi és illik egy tablet-hez :-) Kérdés, hogy mi lesz a neve akkor az eredeti Surface-nek? CleverDesk, vagy mi? :-)
A napokban láttam egy winphone-os reklámot a tévében, amire a lakótársam egybõl rávágta hogy windóz már a telefonon is? ANYÁD. Persze ez egy a milliárdból, de szerintem sokan reagálnak rá így elsõ nekifutásra kipróbálás nélkül.
Én örülnék ha befutna, nálam az ideális verseny 33% droid, 33% alma, és 33% ablaktelefon lenne. Kiegyenlített verseny, egymást hajtanák, mindenen tudnál mindent használni, lenne innováció, harc az OS-ek között, amivel mi userek csak jól járnánk.
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
Ha ez az új ketyere a surface, akkor ez mi? Elég ciki lesz majd rendelni egy surface-t és majd izgulhatsz hogy melyik MS surface cuccot kapod. Kis táblagenyó vagy 32"os asztal .. nem mindegy.