Cyberpunk 2077
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Rockstar kiadta a három ikonikus rész "remasterelését" egy mobilcégnek, ahol dolgoznak vagy öten.
1. a három játék együtt teljes áras, külön nem vehető (egyelőre)
2. a játékot nagyrészt AI upscalinggelték, ezért tele hibával és buggal, mert ember nem meózta le kiadás előtt, látszik is
3. nem az eredeti kódot, hanem sokkal szarabb mobilportot portolták vissza pc-re és konzolra, tehát egy port portját kapjuk ...
A játék tele olyan grafikai bugokkal, amit én még életemben nem láttam AAA kiadásnál. GTA SA-t első nap játszottam anno, semmi ilyen nem volt benne. De elcseszték pl. az eső effektet is: tej esik az égből és víz fölött nem is látszik. Aminek az eredmény valami olyasmi lesz, mint amiket régen Jim Sterling mutogatott be a steam kamujátékairól szóló sorozatában. Mindezt a rockstartól. 😊
És végül pár apróság: licenszelés miatt kevesebb a zene itt, mint a régiekben, ezeket újakkal persze nem helyettesítették, tehát ennyire definitive ez a kiadás. Kevesebb, mint a régi volt. A régieket persze levették, a moddereket meg befenyítették.

Az a kemény, hogy a portot/remastert végző csapat, a Grove Street Games egy 5 főből álló cég... xD
[merlinw.org]
mi történt ezzel, csak hireket meg meme-eket hallottam.
Meg hogy ez lesz a kövi nagy CDPR refund. Mifasz van a rockstarnal?

Þór vígi þessi rúnar
Azért javaslom, hogy próbáld ki főleg a San Andreast, ha van game passod ingyen van. Egészen elképesztő, amit ki mertek adni.
Ja, meg megsüti a videokaridat, ami külön bónusz mert most úgy is könnyű új GPU-t venni, meg olcsó is. 😊
NW-öt kihagytam szerencsére.
NW-öt kihagytam szerencsére.
#5580
new worldot kihagyod? ahol a játék chatjéből tudtad átprogramozni a játékot? amatőr
Tenyleg eros volt a felhozatal, a CP meg a WC3 Reforged koszonte is szepen a Rockstarnak, hogy "elvitte" az elso helyet 😊
Egyebkent pont a napokban beszelgettunk errol magunk kozott, hogy a CDPR fejlesztok vegul csak megkaptak a kert kb. masfel ev plusz idot a fejlesztesre, igy emiatt jovore egy nagy, tartalmas es minosegi rebootra szamitunk, ami - ha nem is gyorsan - feledteti valamennyire majd a botranyosan szar premiert.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Nézte valaki a GTA Trilogy The Definitive ( 😄DD ) Edition-t?
Ezzel elvitték a legbugosabb játék címet, pedig kemény volt a verseny. Én a CDPR helyében perelnék. 20 év alatt sikerült három jó játékból három játszhatatlan szart csinálni.
Hol vannak már a régi szép idők, Fallout New Vegas-szal, meg pörgő, lufifejű Doc Mitchell-el...

#5577
Ezert kell megjeleneskor lehuzni utana alacsony elvarast konnyu megugrani, es hat lassuk be 3D-be eddig mindenkinel beletort a bicska/fog/felelos ertekitelet stb.
A tegnap esti gaming sessionöm végén futottam ebbe bele, majd meglátjuk.
Bár én inkább arra gondoltam, hogy megcsinálok egy másikat és utána próbálok rá megint.

Per Aspera Ad Inferi.
Nálam is volt ilyen egyszer. Asszem kellett nyomnom egy full reload-ot, de szerintem másik BD-nél. (Játék kilépés, visszalépés és megjavult)
Utoljára szerkesztette: Carlos, 2021.10.28. 08:53:52
Utoljára szerkesztette: Carlos, 2021.10.28. 08:53:52
Þór vígi þessi rúnar
A Poem of the Atoms zen mesteres mellékküldinél más is járt úgy, hogy az utolsó résznél (a körforgalomnál) a bd elindulása után a loading screen loopolni kezd?
Végigmegy, villan egyet, megint végigmegy, stb.
Végigmegy, villan egyet, megint végigmegy, stb.
Per Aspera Ad Inferi.
Sajnos igen. Idén se dlc, se nextgen peccs. Jövő év elejére talán jön az utóbbi, dlc-ről egyelőre nincs info, gondolom valamikor utána.
Ha engem kérdezel: készítik az új Witchert. Lesz persze dlc a CP-hez is, de kicsit elengedték szerintem ezt az egészet. Az erőforrások már az új Witcherre vannak ráindítva.

Amúgy most akkor ISMÉT nem sikerül semmilyen korábbi ígéretet betartani erre az évre vonatkozóan? Egy DLC-t sem sikerül kitojni magukból, komolyan? Egy év eltelt...1.31-nél járunk. Oké. Használhatóbb a kistérkép, a küldetések mellet - néha, mert nem mindegyiknél - jelezve van kis képeken, hogy kik szerepelnek benne stb. Johhny alternatív kinézete talán nem olyannyira jövő idegen, mint a korábbi, eredeti stb. stb.
DE EGY ÉV ALATT SEMMI ÚJ ÉRDEMLEGES TARTALMAT nem sikerült prezentálni? Ráadaásul megint nem ez volt igérve! Emlékszem az év elején úgy indultunk, hogy "nagyon hamarosan jön egy DLC", aztán később egy fajsúlyosabb fizetős... Lassan már arra sem veszik a fáradtságot, hogy hazudjanak valamit. 😄
Nemrég egyébként állásokat hírdettek meg, amiben oylan fejlesztőket kerestek, akik képesek élő-lélegző világot alkotni. 😄 Aztán olvasni lehetett arról is, hogy egy külső, már gyakorlott céggel kereszt fejlesztésben vannak, vagy valami spin-off félén dolgoznak amazok valamlelyik nagy címükön emezeknek (Witcher vagy Cyberpunk)
Utoljára szerkesztette: hykao, 2021.10.26. 18:19:55

Ok, ma is tanultam valamit.
Amúgy nekem akkor is fura volt, mert ugye ott halunk meg és ott a "nevünk" egy kereszt mellett...
Amúgy nekem akkor is fura volt, mert ugye ott halunk meg és ott a "nevünk" egy kereszt mellett...
Þór vígi þessi rúnar
Igen. Nem is lenne értelme V-nek, mert akkor még egy senki vagyunk, egy névtelen kleptopunk, ahogy Kerry mondta.
#5562
Miután elcsesztük a Conpeki plázát a No Tell Motel-ben:
V és egy kereszt... Eddig észre se vettem.

V és egy kereszt... Eddig észre se vettem.

Þór vígi þessi rúnar
Azért vicces 1 év után az a trailer amit beraktak oda. 😊
Más. Elkezdtem megint egy netrunnert a változtatások óta. Kicsit nehezebb de elég jó. Kicsit lassabb igy a játék.
Más. Elkezdtem megint egy netrunnert a változtatások óta. Kicsit nehezebb de elég jó. Kicsit lassabb igy a játék.
Þór vígi þessi rúnar
#5559
Cyberpunk 2077 16.63€ (gog)
#5557
Nextgen update 2022 Q1.
Series X-en van performance mode, ahol a dynamic resolution miatt 4K közeli felbontás és 60 fps. Legalábbis a digital foundry mérése szerint. Ez is csak az xbox one x változat persze, de a series x tulajok mázlistábbak, mert a ps4 pro változatban sajnos nem volt performance mode, de a boxon last genen igen.
#5555
Lassan 7 éves játék, persze, hogy konzolon olyan 😄 De a nextgen patch örömteli, amint kijön indul nekem is az újabb Witcher kaland, pedig már kijátszottam 7szer 😄
Igazából ps5-ön nagyon égető ez a patch, mert ott még mindig a ps4 pro változat fut mindenféle módosítás nélkül. Ez magyarul 30 fps-t jelent, ami vicc.
Nem tudni egyelőre, de sanszos, hogy ray tracing meg egyéb nyalánkságok. Kis mázlival DLSS-sel együtt, hogy rendesen fusson is. De állítólag kap némi extra contentet is majd a Netflix show apropóján, de erről még kevesebbet tudni. Lehet, hogy csak alternatív skinek lesznek.
EPIC-en 3500 Ft a witcher 3 GOTY. Erősen gondolkozom. Eddig csak "virágbolti" verziót toltam, de annyit megér... Ott is megkapjuk majd ingyér' a nextgen patch-et? Mi is lesz az pontosan? (eddig nem nagyon foglalkoztam vele)
Þór vígi þessi rúnar
Erősen úgy néz ki, hogy ebből is meg a W3-ból is a next-gen változat átmegy 2022-re. Szinte minden megjelenést áttoltak a jövő évre, de engem nagyjából csak ezek érdekeltek.
Köszönöm a sok választ! Lehet, akkor rosszul emlékeztem a kezdést illetően, ez egy régebbi mentés.
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
Nekem elég volt a főszál. Inkább örültem volna egy reaktívabb világnak, olyan bandákkal, amiket ígértek, valódi trauma teammel meg több olyan dologgal, ami élőbbé teszi a várost.
Aztán jöhetnek a dlc-k, amik adnak még küldetést meg tartalmat, de a váz már az alapjátékban készen lett volna.
Mindegy, majd a CP 2-ben, ha lesz. Remélem lesz. Az alap jó itt is, csak hiányzik még ez-az.

Igen unfair összehasonlítás volt, bár ha jobban belegondolsz abban amikor szerepelt lehet még marginálisabb szerepe is volt mint Jackienek.
Igazat adok a 20-30 órából eleget kapott, de abból a szempontból viszont nem, hogy sehol nem volt kőbe vésve hogy 20-30 óra kell hogy legyen. Nagyon sok mellékküldetést beáldoztam volna szívesen egy dupla-tripla ilyen hosszú főszálért 😄

Azért a Witchernek 3 játéka volt erre, mire kivégezték Vesemirt, persze hogy jobban hat. Bár a másodikban egyáltalán nincs Vesemir, csak az elsőben. De ott vannak még a könyvek is, a W nyilván előnyből indul emiatt.
Jackie nekem nem volt annyira szimpi, nem érdekelt a halála sem. De azt nem tartanám jó ötletnek, ha egy kb 20-30 órás játéknál további órákat vesztegetnénk el egy amúgy annyira nem is fontos mellékkarakterre. Jackie szerepe szerintem marginális, ha kihagynánk az egészből, a történet akkor is kerek lenne. Johnny és V története ez, Jackie nem sok vizet zavar.

Meg logikusabb is úgy, aztán már úgy lett felépítve mintha legalábbis
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Vesemir-t vesztettük volna el. Igyekezett a Cyberpunk a zenékkel stb nagyon igyekezett de egyszerűen nincs kötődés egy olyan karakterhez akivel 1 küldit nyomtál le tulajdonképpen. Vesemir-re ott volt 2,5 játék és nagyon működött is a hatás. Itt meg teljesen súlytalan, ha azokat a küldiket lenyomjuk, beszéltetik Jackiet, van vele sokkal több mellék biszbasz biztos itt is működött volna de lehet tényleg Keanu miatt kellett ezt hanyagolni 😞 Emlékszem mikor az anyja ideadta a motort is úgy voltam hogy kösz de mostmár kocc nyanya, annyira nem hatott meg az egész és mentem volna inkább tovább. Mindezt úgy hogy egyébként egy szimpatikus karakter volt Jackie csak 1 küldetés tényleg semmire nem elég.
Hát pedig azért töltünk el időt Jackievel:
- mindhárom előélet sztoriban feltűnik, a nomadnal konkrétan közös küldetés is van
- Sandra Dorsett
- lövöldözés a hazafelé úton
- a maelstrom küldetés
- a nagy balhé a szállodában
Ez legalább 2-3 óra játékidő, ahol legalábbis a környékünkön van, sokszor velünk együtt. És ugye a játék lényegében ott kezdődik, ahol ez véget ér, ott kapjuk meg a title screent is. FO4-ben 5 perc kb. amit a családdal töltünk. Nem is lehet nagyon kitolni, mert ha sokáig tökölsz pre-war sanctuaryben, akkor jön a bomba és game over. És FO4 egy open ended bethesda sandbox, többszáz órányi játékidővel, míg a CP2077 eléggé lineárs és 20-30 óra alatt végig lehet vinni simán. Ebből 2-3 óra Jackie, szerintem korrekt.

Hát, én igen 😊 Illetve nem is a "hiányolom" a jó kifejezés, inkább az "örültem volna neki, ha van". Picit az a szitu, mint a FO4-ben, egyszerűen annyira rövid a bevezető, hogy nincs meg az az emócionális kötődés a tragédiában, ami miatt azt mondod, hogy na akkor hajrá, szétcsapok mindent miatta.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Jó, Jackie esetében azért fényévekkel jobb a helyzet, meg lehet kedvelni így is valamennyire - plusz a szertartás is szerintem zseniális lett -, de simán el tudtam volna képzelni több időt vele az elején az erősebb kapcsolatért.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Ez a montázs volt az első "gameplay", amit megmutattak a játékból. Amikor Jackie megy előttünk, majdnem fellökjük a fekete telefonálós faszit stb. Nem tudom, mi volt a terv, de ide speciel pont nem hiányolok egy full lineáris játékrészt. Nekem ezzel nem volt bajom. Ha valami, még így is túl hosszú volt a játék bevezető része, mielőtt megkapjuk Johnnyt és az igazi játék elkezdődik.
> Ez nem hiszem, hogy ki lett volna vágva, ezt eleve így tervezték,
Anno volt valami leakelt anyag, küldetések, szövegek, miegymás - nem emlékszem már - ami alapján ez egy végigjátszható rész lett volna, nem csak egy montázs.
Anno volt valami leakelt anyag, küldetések, szövegek, miegymás - nem emlékszem már - ami alapján ez egy végigjátszható rész lett volna, nem csak egy montázs.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Ja és ezek a cutscene-ek, átvezető mozik amiktől elszoktunk a mai battle royale online lövölde-világban, de a történetvezérelt játékok tele szoktak lenni velük. Ez teljesen normális, főleg mondjuk játékok kezdésénél a bevezető mozi. Egyébként nagyon sok nincs ilyen a játékban, a legtöbbnél, a kamerát legalább azért tudod mozgatni meg van dialógus. Egy rpg-nél ez nem akkora baj szerintem.
Igazából a karaktered talán ha kétszer látod kívülről ezen felül a játékban még - nem ideszámolva a motorozást persze.

Ehhez nem kell spoiler tag, ez konkrétan a játék első 10 perce 😊
A street kid kezdésnél kocsit akarsz lopni, összefutsz egy másik versenyzővel, mindkettőtöket elkapnak a rendőrök. A gazdag tulaj azt akarja, hogy végezzenek veletek, de a rendőr nem gyilkos és egyszerűen leüt, aztán kidob egy sikátorban. Ezzel összebarátkozol a másik tolvajjal, Jackie-vel és jön egy montázs-rész, ami pár percben bemutatja, hogy mekkora cimbik lettetek. Ez nem hiszem, hogy ki lett volna vágva, ezt eleve így tervezték, jelentősége csak annyi, hogy a kiválasztott előéleted és a játék tényleges kezdése közti hónapokat (?) valahogy megmagyarázza. A játék igazából ott kezdődik, hogy mentek Sandra Dorsettért. Onnantól minden kezdés ugyanaz.