12
Strike Zombies - 2D akció / tower defense játék
  • donpedro
    #12
    Semmi baj, értékelem a szándékot. :)
  • tutituti
    #11
    oh,ezt nem tudtam.Gondoltam hátha nem ismeritek és belendülhet a project egy kicsit.
  • donpedro
    #10
    Sajnos a kickstarterhez amerikai állampolgárnak kéne lenni. De jó lesz az indiegogo is, csak még nem indult el teljes gőzzel az online marketing. Csapatunk harmadik tagja, aki a hírek terjesztésével van megbízva, költözés miatt még jövő hétig gép nélkül kénytelen tengődni, utána igyekszünk majd rendesen beteríteni magunkkal a netet. :) (Na meg egy idő után a játékot váró fiatalok is hasznos segítséget nyújtanak majd a közösségi hálós aktivitásukkal...)

    Egyelőre még csak nagyon kevés ember tud rólunk, holott - egy bizonyos színvonal elérése mellett - ez a kulcsa az egész crowdfundingnak.

    Tudomásom szerint hazai játékfejlesztők eddig még nem nagyon vittek komoly crowdfunding projektet, pedig szerintem szuper ötlet: a célközönség előre el tudja dönteni, hogy kik azok a fejlesztők, akik érdemesek a bizalomra, akiknek jobb fejlesztőeszközöket kell a kezébe adni, na meg az ezért járó extra jutalmak is jópofa dolgok.

    Mindenesetre ha nekünk összejön, talán mások számára is kitaposhatjuk az utat. Tervezem is, hogy az induló blogunkban írok majd egy cikksorozatot a tapasztalatokról. (De azért a hangsúly továbbra is a játék fejlesztésén van.) :)
  • tutituti
    #9
    itt nem próbálkoztatok a támogatással?
    http://www.kickstarter.com/
  • donpedro
    #8
    Kösz a biztatást (meg a video beszúrását) srácok, hamarosan jövök újabb részletekkel.

    Lammer: Semmi gond, nyilván nem tetszhet mindenkinek. Mi dolgozunk tovább, és talán a következő játékunk már elnyeri a tetszésedet (bár az teljesen más témát dolgoz majd fel, egy szál zombi se lesz benne...). :)

    Megjelenés kapcsán előzetesen annyit tudok mondani, hogy valamikor nyár közepére tervezzük a bétát, de sok függ attól, hogy a kampányunk milyen eredménnyel zárul. Ha lesznek jobb eszközök, akkor a munka is felgyorsul.
  • Lammer
    #7
    mint gyerek kora ota zombitemafuggo*:
    hat ez nagyon nemgyerebe... es akkor messzemenoen udvarias es diplomatikus voltam... de azert sok sikert!

    en nem az a fajta "aktuális divathullám" fan vagyok sajnos... -.-
  • tutituti
    #6
    Ma ugrott be,bár tudom nem kívánság műsor,de egy hozzáértő androidra átportolhatná az Amnézia RPG makeres játékot.Szerintem sokan örülnének neki.
  • Solid Snake
    #5

  • Teppik Amon
    #4
    +fav
    szóljatok ha kijött, vagy van bármi infó.
  • tutituti
    #3
    Nekem tetszik!
    majd meglesem tableten!
    addig is +fav
  • donpedro
    #2
    A videónk sajnos nem jelenik meg, ezért most belinkelem ide: Strike Zombies Teaser
  • donpedro
    #1
    Sziasztok! A nevem Péter, és 2011 végén megalakult – többek között – játékfejlesztő csapatunkat képviselem, melynek neve SharpByte. Első játékunk a Strike Zombies amolyan nyílt titokként, csendben cseperedett, épült-szépült, de a srácokkal úgy gondoljuk, hogy elértünk a munka azon fázisába, amikor már a világ elé tárhatjuk eddigi eredményeinket.


    Még pár hónap és jönnek a zombik, csak a te villámaid állíthatják meg őket...

    Programunk ötlete nagyjából 18 hónapja fogant, és elsősorban az okostelefonok, valamint táblagépek érintésvezérlése ihlette. Biztosan sokan ismerik a Fruit Ninja című - egyszerűsége ellenére rendkívül sikeres - játékot. Ebben a képernyőn felbukkanó gyümölcsöket az ujjunkkal húzható vonallal hasíthattuk ketté. A Strike Zombies esetében a koncepció annyiban módosul, hogy nem egy vonalat kell húzni, hanem kettőt, és ezek metszéspontjából csap majd ki függőlegesen lefelé a gyilkos villám, amely a mélyben ritkítja a támadó hordák sorait.


    Ez itt a menü kezelőfelülete. Okostelefonokon, Tableteken az ujjunkkal gördíthetjük a menüt.

    Hogy ellenfeleink aprítása ne ütközzön morális korlátokba – na meg az aktuális divathullám meglovagolásának érdekében is – a rosszfiúk zombiformát kaptak. A játékmenet változatosságának növelése okán a húsunkra pályázó zombik több különféle formában törnek az életünkre. Lassan sántikálva, futva, időről-időre felszökkenve, vagy épp (majdnem) teljesen kiszámíthatatlanul cikázva törekednek a játékos elfogyasztására. Ezek a vérszomjas élőhalottak természetesen abban is különböznek majd egymástól, hogy némelyikük kevésbbé „ütésálló”, míg másokat szó szerint többször is agyon kell csapni.



    Szerencsére a zombipusztításban segítségünk is lesz. Akadnak más túlélők, akik részben - nem kimondottan önkéntes - csaliként szolgálnak majd, esetleg saját puskájukkal ritkítják a sorokat, de lesznek a pályán itt-ott elszórt, villámmal felrobbantható hordók, áramot vezető nagyobb pocsolyák, kidönthető fák, felgyújtható bokrok, és még néhány egyéb nyalánkság. Továbbá a felhasználható villámok fajtái is egyre gyarapodnak, ahogy a pályákat leküzdve halad előre a történetben a játékos. (A teljesség igénye nélkül: zombiról-zombira ugró „chain lightning”, össze-vissza cikázó, majd robbanó gömbvillám, tektonikus rengést előidéző, ezzel a zombikat lábukról ledöntő sugár, stb, stb...)

    A történet háttérébe nyújt betekintést ez a bő egyperces teaser, amelyben a játék készülő prototípusából is felvillan néhány másodperc:



    A részleteket hasonló, rövid átvezető videókból ismeri majd meg a játékos – ezzel kapcsolatban többet egyelőre nem árulnék el, bár a műfaj sajátosságaiból fakadóan sok minden eleve adott, például világmegmentés közben mindig jut idő arra, hogy feltűnjön egy bajba jutott nőnemű is...



    Előzetes terveink szerint Androidra, IOS-re és Windowsra is elkészítjük a játékot; ezek közül az Android élvez elsőbbséget. Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a játék ingyenesen elérhető lesz! Ez persze azt is jelenti, hogy (kizárólag!) a menüben időnként reklámok bukkanak majd fel. Ugyanakkor ha valaki szeretne egy teljesen reklámmentes változatot, (vagy csak szeretné támogatni a játék fejlesztését) jelenleg is zajló (itt elérhető) crowdfunding kampányunk keretében mindössze 2$ ellenében „előrendelheti” a reklámok nélküli verziót! Szerencsésebb anyagi helyzetű rajongóink nagyobb összegekért cserébe egészen külenleges extrákkal is gazdagodhatnak!

    Amennyiben kérdésetek van, weboldalunkon a SharpByte.org-on, Facebookon, vagy az [email protected] emailcímen tehetitek fel azt. Egyébként is arra buzdítok mindenkit, hogy ha szimpatikus számotokra az ötlet, vagy a megvalósítás bármely részlete (például a zene, a grafika, bármi...), like-oljatok, osszatok meg minket, terjesszétek hírünket, hogy fejlesztői ígéreteink valóban magas szinten valósulhassanak meg.

    Különösen jól jön számunkra, ha közvetlenül a kampányhoz, vagyis ide írjátok kommentjeiteket. (Regisztráció nem szükséges, ha facebookról léptek be.)

    A közeljövőben szeretnénk még sokszor hírt adni a projekt fejlődéséről, úgyhogy nézzetek vissza gyakran!

    Köszi a figyelmet!

    Lukács Péter,
    A SharpByte alapítója