The Elder Scrolls Online
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2024.01.31. 16:30:32
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Emellett van egy szintén Coldharbourba torkolló küldetéssorozat, ez a frakciós sztori. Ebből van három és ahogy írtad, Cadwell azt akarja, hogy ismerd meg a DC majd EP szempontjából is azt, hogy mi történik a világban a Második Kor végén.
2014-ben még a frakcióknak külön területeik voltak, nem volt átjárásod más frakció zónáiba. Lett is hiszti, így kitalálták a rendszert, hogy lvl1-50 között saját területen fejlődsz, majd Veterán rang1-8 között a "második" frakcióban, 9-16 között meg a "harmadik" frakcióban. Így megismerheted a játék összes tartalmát, a pénzedért nem csak egy frakciót kapsz.
Mivel ekkor még nem volt open world a játék, hanem szintfüggő területeken játszottál (kvázi egy irányított theme park mmoként), így sosem találkozott egy AD és egy EP/DC karakter egymással.
Megint jött hiszti, hogy ez így nem jó, a TES játékokra jellemző szabadság hol van?!?! Ekkor kirúgták a creative directort (ment BL3-ba talán) és jött a teljes szintfüggetlenség és a területek egybenyitásával a teljes szabadság.
Cadwell sztoriját megtartották, csak most már annyira nem fontos, hiszen akár friss karakterrel már lvl3-asként is mehetsz bárhova, nem kell "kényszerből" irányított pályán mozogni, mint régen.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2024.01.31. 15:40:26
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

A szakma huzasat - a melo szempontjabol - nem tudod gyorsitani, mennyisegi kerdesrol beszelunk, vagyis mindenkeppen ki kell asnod "X pontot" ero zoldet, hogy elerhetove valjanak a kek kincsek, majd ki kell asnod "X pontnyi" zoldet es keket, hogy elerhetove valjon a lilahoz szukseges szakmai szint.
1-2 skillnel: Zold kincs helyenek megfejtese -> zold item kiasasa
3-4 skillnel: Zold lkincs helyenek megfejtese -> zold item kiasasa -> Kek kincs helyenek megfejtese -> Kek item kiasasa
5+ skillnel: ugyanaz, mint elobb, csak bejon a kepbe a lila kincs.
7+ skillnel kezd erdekes lenni a dolog, mert bejon a kepbe a tenyleg ertekes arany fokozat
Nyilvan a dolog kombinalhato, kiashatsz tobb zoldet is gyujtheted a kekeket, hogy azokat is egymas utan asd majd ki, ez mar rad van bizva. A zoldek 1 pontot ernek a skill fejlodesenel, a kekek 3-at, a lilak 5-ot, az aranyra nem emlekszem, de az adja a legtobbet.
Na most az egyetlen, amivel gyorsitani tudsz ezen a korforgason, az az, hogy a kutatast es asast olyan helyen/zonaban teszed, ami relative kicsi, vagyis lerovidul az asatasi helyszinek kozotti ide-oda rohangalas. Ez pedig Artaeum. Ott par masodperc alatt atersz egyik helyrol a masikra. Artaeumba a Summerset Isle fo sztorijan keresztul vezet az ut, vagy megkersz valakit a guildchaten, hogy segitsen eltaxiztatni oda teged, ekkor o odautazik te meg a nevere kattintva a "travel to player" opcioval koveted.
Az, hogy alacsony szakmai szinten szerzel arany leadet, az mindennapos, de ertelemszeruen nem tudod kiasni a cuccot 7-es skillig. 30 nap utan a nyomok eltunnek, de barmikor ujra megtalalhatoak.
Es ha mar itt tartunk, lesznek kincsek (lila es arany), amelyeket csak egyszer tudsz kiasni a karakterrel es lesznek, amiket tobbszor is. Ezek rendszerint nagyon ertekes targyak, amelyek csak sajat hasznalatra valok (lasd pl 100 000-et ero treasure), vagy karakterhez kotott mythic szettek, hatasok, petek, stb.
Lila es gold leadek eshetnek bossokbol, dungeonokbol, hullakbol, kuldetesek ladaibol, stb., altaban ezek az ertekesebb es egyedibb cuccokhoz vezeto nyomok.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2024.01.31. 09:27:58
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Tenyleges eladas szempontjabol rengeteg olyan motif konyvet ki tudsz asni (lila minosegu leadek kellenek hozza), amiket jo penzert el lehet adni tradernel.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Bár ahogy elnézem jó cuccok is vannak.
Na és lopás közben folyton sárga és lila minőségű vackot találok ehhez a szakmához.
Plusz akkor még nem volt meg az event vendor kezelében travel pont,vagy félóra tevegeléssel értem le craglorn-ba.
Hiányzik hogy nincs ESO+,tele a táskám már rengeteg craft cuccal,tervezem hogy veszek ESO+-t de szerintem nem most,most úgysem tudok sokat játszani,legalább is rendesen,afkolva meg úgysincs értelme mert ESO már 10 perc után kivág. XD
STO-ban lehet félnapot afkolni akkor sem dob ki.
Sose dobd el vagy hagyd feleslegbe menni. Eventek alatt van egy vendor, mindig ugyanott talalhato a vilagban (a nagyobb varosok kozeleben, Impressario neven, egy kis sator ikon jelzi a terkepen), nala le tudod vasarolni egyedi skinekre, petekre, stb. Maximum mindig 12 Event Ticket lehet nalad, igy 9-10 korul mar erdemes venni nala valamit, hogy a kovetkezo napok kapott 2-3 Ticket ne menjen karba.
Ami a goldot illeti, eventek alatt szerezheto specialis lila es arany ladabol esnek egyedi, eladhato stilus lapok, motifok, receptek, stb. ezekbol sok penzt lehet csinalni, foleg amiota ritkabban esnek ezek, feljebb is mentek az arak. Lila ladat naponta farmolhatod mindig orrverzesig, az aranybol csak napi egyet kaphatsz account szinten.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Viszont, ha fejleszted a Chef/Brewer skilledet ugy, hogy 1 adagnyi alapanyagbol 4 adagot tudj kesziteni, ott mar azert elkezdi visszahozni az arat a szakma, akar magadnak fozol, akar eladasra, akar master writeket csinalsz.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Régen keresgéltem kincsesládákat,volt valami fura thief guild-os kincsesláda is,de nem is láttam olyat mióta újra játszom.
Lehet hogy ahhoz is kell valami külön skill vagy az évek alatt át alakult esetleg lőttek neki?
Napi craft feladat az necces,mert néha olyat kér amit nem tudok elvégezni,de megnézem azért.
Az eventen szereztem tokeneket,még párat el is dobtam mert tele voltam.
Majd a solo dungeonra is ránézek.
Isabel-el az oldalamon nem lehet olyan nehéz.
Plusz rémlik hogy régen mikor játszottam a játék mutatta hogy melyik recept ad skillt ha elkészítem.
De az lehet hogy addon volt.
Azt hiszem elő kéne vennem a régi gépem és megnézni rajta az addon mappát.
Érdemes a chapterek solo dungeonjait (delvek) vagy dolmenjeit csinálni, esetleg world bossokat ölni vagy kincsesládákra vadászni, az így guberált tervrajzokat és recepteket megint több tízezert aranyért el tudod adni.
Daily craftingot minden karakterrel le kell nyomni, az a hét feladat PC-n addonnal kb 5 perc, annyi idő alatt karakterenként 5-6 000 aranyat kapsz (plusz rakás extrát, survey mapokat, bontani való cuccokat, stb.), egy hétre így 30 000+, egy hónapra már 120 000 / karakter. Nyilván két drágább motif/stílus lap ugyanennyit ér, de ez biztos bevétel.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Még mindig azzal vagyok elfoglalva hogy elérjem a kívánt champion pontot,vagyis esténként két 50-es karival letolok egy egy instát,plusz szokásos marhaságok,mint lopkodás zsebelés.
Általában glenumbra-ban szoktam rosszalkodni,valahogy azt a helyet kedveltem meg,esetleg ha tudtok valami nagyobb várost ahol több zsebelhető NPc van meg rabolható ház akkor szóljatok.
Másik kérdés hogy kellene gyűjteni kristályokat hogy legyen több skillpontom,láttam hogy a térkép közepén cyrodill-ban van sok,de az teljesen pvp zóna? Mellesleg hogy lehet oda eljutni?Bár ha pvp akkor felejtős.
Craftolni is tudok már pár dolgot,de őszintén szólva még mindig tök káosz nekem a játék ez a része,a WoW az ESO-hoz képest lófütty.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2024.01.28. 16:32:51
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2024.01.28. 13:49:44
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Ahogy osszeszedted es visszahoztad oket a "varosba", ugy nyilik meg eszak fele is az ut es folytatodhat az akciod.
Csinalj meg minden kuldetest, mert vagy a regi fo csapattarsakat talalod meg, vagy regi ismerosoket, akik szinten a sereggel tartottak vagy idegeneket, akik beallnak segiteni. Minel nagyobb a sereg, annal konnyebb lesz a vege.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2024.01.28. 09:57:01
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
most meg szt h az npc vel mehetsz dungiba azt meg a ff14ből
semmmi eredeti ötlet
Tutdtok erről valamit?
Mondta az egyik tag hogy mi is az oldal neve,de behívott dungeon finder és elfelejtettem leírni,plusz a guild cseten volt aki azt írta hogy veszélyes le tölteni,meg volt aki szerint a magyarítás szabályellenes.Végül nem tudom mire jutottak,mert két dungeont is le toltam meg mentem solo instát küldetés miatt,kettőt is.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2024.01.21. 01:27:34
Minimap melletti menüben lehet bekapcsolni.
Amire te gondolsz az addon,olyanom is van.


Mármint a keen eye-t.
De gondoltam talán valami felett elsiklottam és itt is van térképen jelzés csak nem vettem észre hogy hol kell be kapcsolni.
De akkor köszi az infót.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2024.01.20. 19:45:55
Passziv szakmai skillek kozott van egy-egy szakmanal a "keen eye", ez annyiban segit, hogy ragyogo aurat kap a nyersanyag a vilagban X meterrol es igy konnyebb eszrevenni. De, a terkepen nem jelenik meg ez sem, csak a jatekteren jelent elonyt (pl alkimia nyersanyagok nehez kiszurni fas vagy fuves kornyezetben)
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Tudom addon megmutatja azt amit már meg találtam,de például más MMO-kban a minimap mutatja a felszedhető craft alapanyagokat,amikhez van szakmánk.
Például WoW-ban is mutatja térkép a közelünkben látható herbát vagy ércet például,ha mining és herba skillünk van.
De Sw ToR-ban is megjelenik minimapon a felszedhető cucc.
ESO-ban nincs hasonló?
Vagy van és én nem vettem észre eddig?
Semmit nem tudtam beálítani az accomban.
Ma leszedtem két újabb addont,harvestmap-ot ,mert az régen is volt,csak elfelejtettem a nevét,meg valami bounty timer-t.
Este majd próbálok farmolgatni ezt azt.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2024.01.19. 09:39:44
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Mindet kővé dermesztettem. 😄
Szerk.: Érdekes, ráfrissítettem a Twitch oldalán és most már azt mutatja hogy összekapcsolva ¯\_(ツ)_/¯
Utoljára szerkesztette: ntex, 2024.01.19. 01:07:33
Mindjárt 100 slottal több hely lett a táskámba.
Vivec állati jó hely,azt hiszem nekem még mindig a morrowind a kedvencem a sorozatban.
Kár hogy nem hasonlít jobban a hely Morrowind játékbeli térképre.De így is nagyon hangulatos.