105
  • Doktor Kotász
    #105
    Egyébként a KDNK-ban tömeges éhhalálok voltak.
  • Doktor Kotász
    #104
    Jól összefoglaltad, hogy a kapitalizmus sikeresebb, mint a kommunizmus. Én is csak ennyit mondtam, demokráciáról egy szó sem esett. Akkor miért hazudtad oda?
  • Doktor Kotász
    #103
    "És ez elmondanád mit számít?

    Semmit. Ha valóban a hős usád nyert volna vietnámban akkor ezt nem tudták volna megcsinálni. De ő csak tökölt ott és döglesztette az embereit hogy megmutassa ő idegen földön is tud menő lenni, csak sajnos nem jött be.


    Szerintem miért tüntetett szinte az egész usa a vietnámi háború ellen? Hát nem azért mert annyira nyertes háború volt"

    Már megint hazudsz. Nem mondtam, hogy hős USA.
    Annyiz mondtam, hogy az amerikaiak térdre kényszerítették északot, az békét kötött velük, és miután az amerikaiak elmentek, két évre rá az északiak lerohanták a délieket. És mivel az amerikai lakosságnak már tele volét a töke az egésszel, nem mentek vissza háborúzni. Az amerikaiaknak egy célja volt, bevédeni a délt. Északot nem rohanhatták le a ruszkik miatt. Pedig azt kellett volna. Az igazi agresszor ott a SZU volt. Vietnám ésazki részén támogatott egy kommunista rezsimet, aminek köszönhetően ma Vietnám szegényebbb, mint amilyen a ruszkik nélkül lett volna.

    A vlferedmény az amerikaiak kudarca. Értelmetlenül háborúztak a semmiért. Hiába nyertek, ha a kivonulásik itán két évvel a kommunisták megszegzék a rájuk kényszerített békét.
  • NEXUS6
    #102
    Nem értem a logikádat? Amúgy rossz célpontot választottál. A magam részéről az imperializmus minden formája ellen vagyok, jöjjön az keletről, vagy nyugatról. A legtöbb regionális konfliktust ugyan is azt tartja életben, hogy valamilyen az adott országon kívüli erő marhára úgy érzi, hogy most neki akkor bele kell szólni a dolgokba, hogy az éppen vesztésre álló lieblingjét támogassa. Ezzel aztán mire véget érne a konfliktus az egyik politikai erő győzelmével, minden kezdődik előröl.

    A legkevesebb külső és belső konfliktus valahogy a semleges országokban van, amelyeknél a nagyhatalmak kölcsönösen garantálják, hogy nem akarják direkt az érdekszférájukba vonni, pl Svájc, Finnország, Ausztria, Svédország.

    De soxor tök irracionális az egész dolog, pl É Korea esetében. Mi a faxt akar Amerika egy ilyen picsányi kis országtól?
    Ott van most Vietnam, ott is még mindig szocializmus van, azzal nincs gond, az úgy jól van, sőt Kínában is?
    De mondok dúrvábbat, melyik az az ország, amelyik iszlám, nagyjából nyíltan támogatja a tálibokat, atomfegyvere van és technológiát cserélt mind Iránnal, mind É Koreával, még sem említik a gonosz tengelyeként, pedig Binláden is ott élte világát haláláig. Úgy van, Pakisztán.

    Ez egy hülye játék, Amerika a világ csendőre, de nem a jóságos fajtából, aki átkíséri a mamát a túloldalra, a részeget berakja egy taxiba és hazaküldi, hanem az a típusú aki kiszúrja magának a csórót az utcán azt jól helyben hagyja, hogy a többi egyszerű emberke is érezze, hogy mi a rend. A limós, fuxos gengszternek viszont messziről előre tiszteleg.

    Amit írtam csak azért írtam, hogy kicsit nyilvánvaló legyen, hogy ezek az imperialista módszerek minden oldalon ugyan azok. Vagy hogy kicsit felszakadozzon a rózsaszín köd, hogy attól, hogy a keletiből Magyarország átkerült a nyugati érdekszférában az ország relatív helyzete sem lett jobb egy csomó tényező tekintetében.
    Érdekes nézni a mai kormányzatunk kommunikációját olyan értelemben, hogy nagyobb mozgásteret deklarált magának. Erre érdekes módon nem támogatást, hanem iszonyatos össztüzet kapunk a "szövetségeseink" részéről.

    Szal, szerintem kicsit túlreagálod a dolgokat.
  • theCREATOR
    #101
    :D:D:D

    Persze, meggyőzték a háborút!
  • Merces
    #100
    ..itt már midenkinek elgurult a gyógyszere?
  • Molnibalage
    #99
    Nem mert a szoci blokkban nem tiltották be a többi pártot mi? Érdkes egy húzás. Betiltják a komcsikat, akkor rohanjuk le a szomszédot. Ennyi erővel, akkor a nyugat leronhanhatta volna az egész keleti blokkot 1948 után. Persze hogyan sipákolnának akkor a magadfajták...
  • Molnibalage
    #98
    Háborúban győzni szokás, kockán és rulettben szokás nyerni.
  • Molnibalage
    #97
    Kezedesz kibaszottul idegesítő lenni. Sem Vietnám, se Izrael kapcsán nem tudsz lószart sem, de osztod az észt.

    A Lin II következménye az volt, hogy a fővárosi körüli rész védelme igen szépen le lett amortizálva, a hadművelet előtti szovjet szállítások 1/3-át sem tudta már az infrastruktúra kiszolgálni. A fegyverszünet után két évig semmi sem történt. 2 év alatt a szovjet szállításokkal simán fel lehet építeni egy mennyiségi haderőt. Egyébként meg nem a 0-ról kellett, mert a hagyományos haderő egy része mindig is a főváros körül volt. Ugyanis 1972-ig Hanoi térségében nem volt támadható semmi...
  • NEXUS6
    #96
    Amúgy a rakéta tegnap felrobbant.
    Szal majd 1-2 év múlva megint megpróbálják valszeg.
  • NEXUS6
    #95
    A kommunizmus és a szocialimus tényleg nem ugyanaz. A marxista ideológia szerint a kommunizmus a társadalom végső formája. Itt akár már nem is létezik állam, a társadalom önálló független emberek közössége, akik saját akaratukból és belátásukból tesznek másokért, és szükségleteik szerint vesznek a közösen megtermelt javakból.
    A marxista ideológia szerint tehát azok az országok amelyek esetleg kommunistának nevezték magukat egyáltalán nem voltak azok, sőt még a kommunizmus alacsonyabb fokaként felfogható szocialistának sem igen minősíthetőek!

    Az hogy egy diktatúra minek nevezi magát nagyjából tök mindegy. Dél Koreában is elvileg köztársaság volt az államforma a háború után, de kb 92-ben volt az első szabad választás.
    Jellemző, hogy pont azok az országok kezdik magukat "kommunistának" nevezni, amelyek a legkeményebb diktatúrát alkalmazzák, amelyek a kommunizmustól a legmesszebb állnak.
    De az Amerika barát diktatúrák meg mind "köztársaságok" természetesen, amelyeknek elnökük van pl. a Chilei Köztársaság elnöke Pinochet volt 73-88 között, köszönhetően elsősorban nem a chilei emberek akaratának, hanem sokkal inkább a CIA-nak.
    Vagy a Magyar Királyság kormányzója Horthy is szépen kiebrudalta IV. Károlyt, amikor az véletlenül vissza akart jönni. Kétszer is.

    Az éhezésről meg annyit, hogy Magyarországon kb 2,8 millió a szegények száma. A szegénység egyik velejárója pedig a rossz táplálkozás, minőségi, vagy akár mennyiségi éhezés ugye.
  • Irasidus
    #94
    Általában (soha) nem szólok politikai témába bele, mert az csak ideológiai vita lenne, értelmetlenek találom. A Kommunizmus és Szocializmus nem ugyanaz. Csak egy kis történelmi kiegészítés: ÉK nem szocializmus van, hanem Forradalmi Kommunizmus, koreaiul Dzsucse. Nálunk ehhez hasonló, vagyis Kommunizmus 56' előtt volt. Az 56'-os forradalom (és a megtorlások) után úgynevezett "puha diktatúra" időszaka volt, ez ÉK soha nem történt meg.

    Magyarországon nem éheznek milliók. Honnan vetted ezt?
  • NEXUS6
    #93
    Ja és a lájtos katonai diktatúra valahogy soha nem zavarta az amcsikat, akik folyamatosan ott állomásoztak, természetesen szigorúan a demokrácia és a jog, az igazságosság és az emberek szabadsága védelmében.

    És ha már az É koreai atomfegyvereknél tartunk, az amcsik '91-ig folyamatosan állomásoztak ilyeneket délen, talán innen jött az ötletük az É-i elvtársaknak.
  • NEXUS6
    #92
    Éhezni és éhen halni szerencsére két különböző dolog.
    Talán Magyarországon is éheznek milliók, legalább is nem tudnak elégséges minőségű és mennyiségű kaját venni. Ez van most 2012-ben, egy agrár adottságú országban, pedig itt kapitalizmus van ugye.

    Szal ne keverjük a sezlont a faxommal. É Koreában szocializmus van, mint nálunk volt 20 éve, vagy ami van a világ gazdasági motorjaként működő Kínában. Amiről beszélsz az a tervgazdálkodás, mint gazdasági modell ottani, elég elfajzott változata.
    A gazdasági hanyatlás meg nagyjából az előző vezér alatt kezdődött, viszont a nagypapi alatt meg viszonylagos fellendülés volt.

    És hogy színesítsük a képet. A koreai háború kitörésében nem kis szerepe volt, hogy a választások során délen nyerő politikus, Rhee nagyjából azonnal törvényen kívül helyezte a baloldaliakat, akik elmentek a hegyekbe inkább partizánkodni.
    Politikai módszerek szempontjából egy kutya volt az északi testvérekkel, csak neki nem vörös volt a kedvenc színe. Kicsit autokratikus, meg korrupt volt és 10 évig azért hatalmon maradt, köszönhetően annak is, hogy a választások közeledtével az ellenzék börtönbe vonult, meg tragikus hirtelenséggel meghalt.
    Egy idő után azért tele lett a kisfaxuk az embereknek és kitört egy kisebb forradalom. Egy rövidebb instabil idő után a katonáknak elege lett a bénázásból és a kezükbe vették a hatalmat, ahogy azt akkoriban több helyen szokás volt. Annyi eszük azért volt, hogy nem engedtek a fegyvermániájuknak, hanem D Koreát egy erős gazdasági növekedési pályára állították. Hát most ezért élnek ott jól és nem másért, nem kell a rizsa a demokrácia/kapitalizmus nagyszerűségéről.
    Aztán a katonák még pofozkodtak maguk között néhányszor. Elvileg folyamatosan köztársaság volt, de valahogy mindig ők nyerték a választásokat, esetleg jött egy puccs. Aztán 1992-ben volt először civil elnökük.
    Röviden.
  • theCREATOR
    #91
    És ez elmondanád mit számít?

    Semmit. Ha valóban a hős usád nyert volna vietnámban akkor ezt nem tudták volna megcsinálni. De ő csak tökölt ott és döglesztette az embereit hogy megmutassa ő idegen földön is tud menő lenni, csak sajnos nem jött be.


    Szerintem miért tüntetett szinte az egész usa a vietnámi háború ellen? Hát nem azért mert annyira nyertes háború volt
  • Doktor Kotász
    #90
    Szerinted egy buznyákot is fizettek bármilyen fegyverért?
    Kaptak tíz-húsz kilométeres vonat szálltzmányt a SZU-ból, és kicsomagolták.
  • Doktor Kotász
    #89
    "te fasztalicska, mielőtt belém kötsz, te elmeroggyant. Az emó meg nem egy zene vazzeg, hanem az, hogy egy fiú lánynak néz ki és faszt szopik."

    Akkor elismétlem.

    Az emo egy zenei stílus külsőségekkel, és világvége filozófiával. Azért néznek ki úgy, mert náluk ez a külsőség a divat, de faszt azt nem szopnak az emo-s fiúk, mert nem buzik. Mondjuk a 70-es években, amikor a fiatalok hosszó hajat növesztettek, ők sem voltak buzik, sőt szerintem jobban megtudtak baszni egy nőt, mint az őket kritizáló lógó pöcsű trottyosok. Aki akkor elakarta verni a fiatalokat, azok annak a kornak a beteg faszjai voltak.

    Akik meg ma akarták elverni őket, azok a ma beteg faszjai.

    Egy Wikibejegytés az emo-tól:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Emo

    Az emo eredetileg a hardcore punk zene egyik ága. Az „emo” szócskát a kezdetektől fogva számos különböző jelentéssel alkalmazzák, amelyek között gyakorta csak a közös eredet az összekötő kapocs. A kifejezés használatának jogossága is számos vita tárgya volt már. Az "emo" szó az angol „emotional”, azaz érzelgős
  • Doktor Kotász
    #88
    Észak-Korea a legtetvesebb orstág a világon. Milliók hallnak éhen, miközben egy cinikus banda uralja az országot. És kurvára nem az USA-t védtem, hanem a dél-koreaiakat.

    Amúgy meg bolond vagy, ha azt hiszed, hogy azért éltek jobban nyugaton, mert féltek, hogy ott is szocializmus lesz.

    Azért áltek jobban, mert a tőkés gazdasági model hatékonyabb, mint a szocialista tervgazdálkodás. Az életszínvonalat meg nem kegyből növelték, vagy félelemből, hanem gazdasági érdekből. A gazdagabb polgár többet költ, és így a tőkés haszna is nagyobb. Többet termeltek, jobban, és volt olyan tőkés, aki a fogyasztási cikkekben is piaci rést látot, így kielégítette az igényt. Szóval a tőkés pont leszarta, hogy a melósnak mennyire jó. Ő csak termelt és eladott, és ez bővüléshez vezetett, ami mellékhatásként a melós életszínvonalát emelte.

    Míg a szocializmusban a hánymillió tonna vasérc, meg tank lebegett a tervezők szeme előtt, addig a kapitalizmusban mindenki csinálta magától a dolgát, és a nyereséges fentmaradt, a veszteséges, meg lehúzta a rolót.

    A központilag megmondom mi az igény, nem működik, mert minden mellébecslés veszteséget termel, feleslegek és hiányok formájában. A kapitalista model, meg megoldja magától.

    Mi ebben neked a bonyolult?
  • theCREATOR
    #87
    Ha nyertek, akkor mond meg honnan volt elég haderő Dél lerohanásához?

    Hmm érdekes. 1 év alatt össze szedtek egy ütőképes hadsereget a nulláról, ahaa :)
  • Rapid81
    #86
    Tanulj már meg szöveget értelmezni, te kis gyökér!
    Nem emós csitriket írtam, bazzeg,hanem "emós köcsögöket, meg kurválkodó tizenéves kiscsitriket". Legalább tanulj meg magyarul, te fasztalicska, mielőtt belém kötsz, te elmeroggyant. Az emó meg nem egy zene vazzeg, hanem az, hogy egy fiú lánynak néz ki és faszt szopik.
  • Molnibalage
    #85
    Kezdem azt hinni, hogy skizofrén vagy. 3-4 éve kb. olyan értelmes kommentelő voltál, mint Dj Faustus vagy Cifu. Most valahol remark és hasonló NWO-s idióták szintjén mozogsz.
  • Molnibalage
    #84
    Évtizetedes távlatban? 1 évre előre nem tudnak a "fúdenagyonszakértők" megjósolni semmit...
  • Molnibalage
    #83
    Wrong. A fornt összeomlott, csak a vég nem jött el, mert a hátország összeomlott. A II. Vh alatt hitler és keves követőinek köszönhetően nem volt lehetséges az összeomlás és az utolsó pillanatig zajlott az őrület...
  • Molnibalage
    #82
    A háború alatt végig nevetséges célok és RoE volt érvényben. Aztán jött a Linebacker II. és ÉV rohant fegyverszütet kötni. Aztán megvárták, míg a jenki hazamegy és utána foglalták el délt. Még az elején bepróbálkoztak hagyományos hadműveletekkel is. Jól seggberúgták őket.

    Politkai szinten vereség volt Vietnám, mert a felső vezetők elbalfaszkodátk. Harctéri sikert nemigen ért el ÉV, csak helyi sikereket.

    Arról meg miért divat elefeldezni, hogy a SZU-nak mennyibe került ez? Százámra szállították le a kor legmodernebb légvédelmi rakétáit és több száz vadászgépet. Mindennek, amivel a ÉV harcolt, azt szállították neki, de gázolajtól kezdve minden a SZU-ból jött. Havi 30-40 ezer tonnát szállítottak.

    A jenkiknek is sokba fájt a buli, csak nekik mélyebb volt a pénztárca. Nem omlott össze a USA. Afganisztán költeségei meg a rogyadozó SZU alól Csernobillal elég jól kirúgta a sámlit...
  • Molnibalage
    #81
    Ezen gurulva röhögök.
  • Molnibalage
    #80
    Közelebb állunk a 3. vh-hoz mint gondolnátok.

    Kicsin uncsi már ez aduma. Világháborút nehéz vívi úgy, hogy nincs közös hadszíntér. Ki vívná, miért, hol és mivel...?
  • passatgt
    #79
    Elindították a rakétát ami darabokra esett:D
  • halgatyó
    #78
    Te tudod mit írsz, vagy csak irkálsz?
    Az egész hozzászólásod pontosan olyan, mintha egy USA-buzi által írt mesterséges "intelligencia" írta volna.

    Mi nem tetszik neked? Az "atlantista szarfossajtó" kifejezés? Akkor leírom mégegyszer: a hazug, okádék, fos, rohadék, "demokráciáról papoló és hazudozó", a gyilkosok gaztetteit letagadó atlantista szarfossajtóról írtam, IGEN.
    Ha nem tetszik, belebújhatsz az USA hátsó felébe.

    Észak-Koreát nem kívánom védeni, mert én az életem nagyobbik felét a szocializmusban éltem le, és nagyon jól tudom, hogy milyen és hogy működik.

    A probléma az, hogy Észak -Koreát NEM AZÉRT baszogatja a hazug nyomorult gyilkos amerikai háttérhatalom, mert az emberek férgek módjára élnek, de nem ám! Ha te azt hiszed, hogy az az usákok baja, akkor veled nagyon nagy baj van.

    Az usákok nagy ívben szarják le a világ összes szenvedését, ha az nekik "baráti" (értsd: vazallus, függő, gyarmati, stb.) országban történik.


    Járják a világot és diktálnak a sorosok, richardfieldek, markpalmerek, aprilfoleyk és ezer és ezer hasonszőrű.

    Abban, hogy Észak-Koreában ekkora szörnyrendszer alakult ki, jelentős része van az usákoktól való félelemnek.
    Tudod egyszer egy katonatiszt (1971-72-ben voltam katona) azt magyarázta nekünk, hogy a nyugati kapitalista országokban csak azért jó a népnek, mert tőlünk tartanak és a szebb arcukat mutatják.
    Akkor magunkban elég csúnyákat gondoltunk erről a tisztről. (nyíltan persze mindeki pókerarccal bólogatott vagy nézett maga elé...)
    Pedig mennyire igaza volt! A "rendszerváltáskor" ugyanis minden megváltozott.
    És amit elhallgatnak: az igazi rendszerváltás nem nálunk, keleten volt, hanem nyugaton! Aztán az a szarfos jött be hozzánk is.
  • Doktor Kotász
    #77
    "A #63-as hozzászólásod, egy olyan embert sejtet, aki elfeledte saját kamaszkorát, vagy épp nem is volt neki."

    Inkább egy szociopatát sejtet. :-(
  • Doktor Kotász
    #76
    "Ha neked az elnáspángolás bottal való agyonverést jelent, akkor te meg még magyarul sem tudsz. Te beszélsz arról, hogy valaki hazudik arról, hogy mit mond a másik, amikor te ugyanezt teszed."

    Oké, elnáspángolnád. Ettől még egy beteg fasz vagy.

    "Szintén nem szóltam egy szót sem arról, hogy milyen zenét hallgat. Vegyél elő egy értelmező kéziszótárat vagy olvastasd el a hozzászólásaimat olyannal, aki tudja értelmezni és kérd meg, hogy fordítsa le neked birkanyelve, aztán gyere vissza beszólógatni. "

    Emósokat köcsög csitriket írtál. Az emo egy zenei irányzat külsőségekkel és depressziós világvége bánattal.

    Még mindig mondom, hogy egy beteg fasz vagy. Elvernél embereket azért, mert olyan zenéket hallgatnak, amilyet, meg úgy öltöznek, ahogy.
    Én csak nevetek rajtuk, hogy idióták, majd kinövik. Te meg vernéd őket.

    "Egyébként meg látom, hogy veled valóban nem lehet értelmes párbeszédet folytatni, mert csak félremagyarázni, beugatni és ordenáré módon írni tudsz, mást nem. Nem tudom, hogy honnan veszed a jogot és a bátorságot, hogy engem "elmebeteg fasz"-nak nevezz, mikor én semmi hasonló hangnemet nem ütöttem meg veled. Látod, az ilyen barmokkal van bajom, mint te. "

    Azon a jogon veszem a bátorságot, hogy elmebeteg fasznak nevezzelek, ahogyan másokról beszélsz. Normális vagy bazmeg? Neked az a normális párbeszéd, hogy vernéd a köcsög emós csitriket? Vedd már észre, hogy azért nevezlek elmebeteg fasznak, mert az vagy. Már hogy ne lennél az, ha fiatalokat a zenéjük és az öltözködésük miatt vernél meg?
  • gforce9
    #75
    Amúgy pl, úgy általánosságban mibajod az "emósokkal?" (félre ne érts én is rosszul vagyok tőlük),de azt is tudom, hogy az én koromban a hosszú haj volt a ciki, rólunk is azt gondolták, hogy értelmes ember nem lesz belőlünk, kinőttünk belőle, dolgozunk, adózunk, családunk van a hajunkat meg levágattuk. Az hogy valamelyik fiatal "emós" az nem predesztinál előre marhára semmit. Én magam is ismerek olyan fiatalt, aki épp nő ki belőle, kezd "emberesedni". Ez csak egy kamaszkori idióta divat hóbort, semmi több. Náspángolással ez ellen ugyan mit tehetsz? Egy kamasz ellen akarsz lázadni? :) Ez még nem sok embernek sikerült eredményesen :) A #63-as hozzászólásod, egy olyan embert sejtet, aki elfeledte saját kamaszkorát, vagy épp nem is volt neki.
  • theCREATOR
    #74
    Ez a vallási példa pont nem volt jó, mivel ahhoz hogy pedofil legyél és még mellé homokos is elég lenne simán felvenni a fekete csuhát.

    Elég jól példázzák mennyi pedofil pap bukott le, akiket nyílvánosan kellene kivégezni, mindazokkal akik védeni merik őket. Így rend lenne, és aki ezt ellenzi arra én nyugodt szívvel mondom hogy elmebeteg barom.

    De amúgy én értem, hogy Te mit mondasz és egyet is értek vele részben, csak annyival egészíteném ki, hogy senkinek nincs joga bele ugatni egy másik ország egy másik nép egy másik kultúra dolgaiba, ahogy ezt a "fejlett" világ teszi az """"""elmaradott"""""" kelettel.
  • theCREATOR
    #73
    Jót mondasz de van egy probléma.

    Amivel valakit megsértek azzal mást nem. Nincs olyan hogy középút mert valakit így is úgy is megsétek a viselkedésemmel. Pláne, hogy az egyiket akkor sértem meg ha úgy viselkedek ami a másiknak tetszik

    Érted így vagy megpróbáljam másképp megfogalmazni?
  • Rapid81
    #72
    Ha neked az elnáspángolás bottal való agyonverést jelent, akkor te meg még magyarul sem tudsz. Te beszélsz arról, hogy valaki hazudik arról, hogy mit mond a másik, amikor te ugyanezt teszed. Szintén nem szóltam egy szót sem arról, hogy milyen zenét hallgat. Vegyél elő egy értelmező kéziszótárat vagy olvastasd el a hozzászólásaimat olyannal, aki tudja értelmezni és kérd meg, hogy fordítsa le neked birkanyelve, aztán gyere vissza beszólógatni.

    Egyébként meg látom, hogy veled valóban nem lehet értelmes párbeszédet folytatni, mert csak félremagyarázni, beugatni és ordenáré módon írni tudsz, mást nem. Nem tudom, hogy honnan veszed a jogot és a bátorságot, hogy engem "elmebeteg fasz"-nak nevezz, mikor én semmi hasonló hangnemet nem ütöttem meg veled. Látod, az ilyen barmokkal van bajom, mint te.
  • Doktor Kotász
    #71
    Igen, tee nem azt írtad, hogy kussoljon, ha jót akar, hanem azt, hogy agyonvernéd egy bottal.

    Én meg ezért mondom, hogy beteg vagy. ellesleg olyan dolgokba akarsz beleugatni, amihez semmi közöd. Minden tinédzser feszegeti a világ korlátait, keresi a gasztuggya mit, de felnő, és munkába áll, normalizálódik. Ha te azért vernéd őket bottal, hogy milyen zenét halgat, akkor egy elmebeteg fasz vagy. Vahy csak egy alibi szájhős, aki mond itt nagyokat, és letudja annyiban. Ez lenne a szerencsésebb eset.
  • Doktor Kotász
    #70
    "Nem akarok tovább vitázni veled. Van egy elképzelt világod ahol Eu-Usa kombó a best a többi minden szar.

    Befejeztem veled ezt a témát, mert menthetetlen vagy."

    Szokj le arról, hogy hazudsz arról, hogy mit mond a másik.

    Egyáltalán nem mondtam azt, hogy az USA és az EU a best.
    Hogy veszed a bátorságot a hazudozásaidhoz?

    At EU egy tehetetlen vízfej, az USA meg a 70 éves anglia, aki nem veszi észre, hogy most húznak el mellette. A jövő és a jelen már Ázsia korszaka. Most még lehetne lépni, de az csak hiú remény, hogy fognak is.

    Mellesleg arról volt szó, hogy Iránban cenzúra van, és ostoba dolog részedről bármiféle belemagyarázása annak, hogy USA meg EU.

    Egyébként pont itt az SG-én az első cikk, hogy cenzúrázzák a netet Iránban.
    Úgyhogy gyorsan váltanod kellett a témát egy ordas hazugsággal.

    Van neked bőr a pofádon?
  • Rapid81
    #69
    Egy szót nem írtam arról, hogy kussoljon, ha jót akar. Én azt írtam, hogy a fékevesztett erkölcstelenség igenis ártalmas, mert mintát szolgáltat másoknak, amivel már ártanak is nekik. Igenis tanulják meg, hogy mi az emberi, emberhez méltó élet rendje. Ha szerinted ez meg fasiszta felfogás, akkor az is vagyok. Meg szűklátókörű is, ha nem tetszik az, hogy beteg lelkű emberek rózsaszín reverendában, rózsaszín Bibliával a kezükben vonaglanak fővárosunk utcáin, azt hirdetve, hogy aki nem olyan, mint ők és nem fogadja el azt, amit ők csinálnak és képviselnek, az beteg. Megszégyenítve mindazt, ami társadalmunk alapjait kellene, hogy szolgálja, a családot és az emberhez méltó viselkedést.

    Már látom, hogy mindjárt homofób is leszek, meg rasszista, meg nácifasisztaantiszemita is.

    Az egésszel ott a baj, hogy aki meg akarja védeni az emberi értékeket, azokra ilyen jelzőket aggatnak, megszégyenítik és lenézik. Vegyétek már észre, hogy ami körülöttetek van, az nem szabadság, hanem szabadosság, erkölcstelenség és minden emberi meggyalázása.
  • Lucy in the Sky
    #68
    Sajnos a mieink tették ezt velünk, nem az usákiak. Ők max. mintát szolgáltattak a disznóságokhoz. És borzasztó tévedés összekeverni a liberális értékeket a nálunk szabad pórázra eresztett, fékevesztett profithajhászó mocskok rombolásával. Az egyén szabadsága igenis tartson addig, amíg azzal nem árt másnak. És egy lépéssel se tovább - ez utóbbit valahogy itt nálunk nagyon sikerült elrontani... De ettől még ne tessék átmenni fasisztába, a bonyolult kérdések megválaszolása, a helyes irány közös keresése helyett nem megoldás az, hogy mindenkinek előre kiosztod a szerepét, hogy "tanulja meg mi a rend", és kussoljon ha jót akar.
    Szerintem is szörnyű ami körülöttünk zajlik, de amiről te beszélsz, attól meg a frász kerülget. A szűklátókörűséged melyik romlott, bocsánat, "megrontott, bűnös lelkű" embercsoport hibája?
  • theCREATOR
    #67
    Nem akarok tovább vitázni veled. Van egy elképzelt világod ahol Eu-Usa kombó a best a többi minden szar.

    Befejeztem veled ezt a témát, mert menthetetlen vagy.
  • Rapid81
    #66
    Ha szerinted azért beteg vagyok, mert undorodom attól, amivé a csodás usákiai civilizáció és liberalizmus változtatta a fiataljainkat, akkor vállalom. De ha én beteg vagyok, akkor te meg vak.