33
  • hurkaur
    #33
    "Nem lehet sokáig vinni azt a trendet Apple-nek, h adjuk méregdrágán a felső 25 %-nak és majd dől a lé."
    Nos az a baj, hogy ebbol a kepletbol kihagytal egy igazan apro, de fontos tenyezot miszerint: jo termekeket adnak ki. Es amig ez igy marad, addig venni fogjak tovabbra is.
    "de ha egyszer a konkurens cégnek a telefonjaiból meg 5x annyi fogy" hat hajra, de amig az android mindenfele mosogepgyarto cegeket tud csak felvonultatni, az igyis szarra fregmentalt platformja moge, addig sosem lesz igazi alternativa iosra.
    link
  • TomecK
    #32
    Igaz teljesen jogos, amennyiért megveszik, mindig mindent annyiért adnak. Na de az Apple sosem lesz tömegtermék inkább akkor így fogalmazok, ez viszont gondot jelenthet a bevételnél, ez pedig majd a fejlesztésben látszik meg. Nem lehet sokáig vinni azt a trendet Apple-nek, h adjuk méregdrágán a felső 25 %-nak és majd dől a lé. Valahol ez megbukik a későbbiekben. mert lehet h drágábban adják el a telókat, mondjuk 2x-er annyiért de ha egyszer a konkurens cégnek a telefonjaiból meg 5x annyi fogy ? Végül is már látszik, hogy az apple is üzletpolitikát változtat az új Iphone-al, lesz elvileg ugye "Buta" verzió kicsi occó pénzért, meg lesz a szokásos brutál vassal méregdrágán.
  • hurkaur
    #31
    "hanem mert annyiért adják amennyit ér." erre aludj inkabb egyet, mert ez inkabb igy szol: hanem mert annyiert adjak, amennyiert megveszik.
  • TomecK
    #30
    A negyedéves jelentésekben állítólag csak 1 fontos adat van. A növekedés. Csúnyán hozza az Apple, de szerintem meg fog szűnni lassan a hype. Most már annak is van Apple-je aki eddig nem vehette meg, most már mindenikek van aki nagyon akart, szerintem szépen le fog nyugodni a piac és az Apple megmarad max. 10 %-os részesedéssel. Samujé a jövő, nem azért mert annyival jobb a telefonjuk, hanem mert annyiért adják amennyit ér.
  • lcee
    #29
    A Nokia azért nem csúszik le, mert nem csak kimondottan okostelefonokkal foglalkozik Nokia rekord: másfél milliárd Series 40 fogyott
    A csökkenés látszik, de még nem esett le az első helyről.
  • Cat #28
    Kerekítés. Ha századokig kiírnák a számokat megszűnne a probléma, de az érdektelen.

    Akkor lenne gond, ha összeadás után 99,8% lenne a végösszeg.
  • MR007
    #27
    Nem csak pár embernek megakadt a szeme vmin.
  • MR007
    #26
    Olyan deja vu érzésem van. Törölve lett pár korábbi hozzászólás. Gondolom, mert nem a lényegről szolt. De a felső táblázatban a 4Q10 Market Share akkor is 99.9%-ra jön ki. Az alsó az jó. Nagy vita volt belőle, de inkább megmagyarázni kellett volna, mint törölni. Az elegánsabb lett volna. Tudjuk hogy nem ott van a lényeg.

    Kiváncsi leszek a Nokia mikor csúszik le az első helyéről. Az ember azt gondolná, hogy az már régen megtörtént, mert a zuhanórepülés sokak szerint jó pár éve tart töretlenül, nemcsak a vezetőváltástól. És még a BB-re kiváncsi lettem volna a táblázatban.
  • narumon
    #25
    Elég érdekes a hozzászólások számozása. Tán itt járt valami troll? :)
  • sanyicks
    #24
    A legnézettebb műsorok pedig a valóság sók, a legnépszerűbb játék pedig a call of duty...
  • Sir Ny
    #16
    néha azon gondolkodom, hogy pl az nV vagy a ms mitakarnak ezen a piacon. Van az alma, ami a saját cuccait használja, a samsung is, a nokia bedől, rajtuk kívül meg nincs gyakorlatilag senki. Kinek akarja a sok lapkát eladni a qualcomm, a TI, a Marvell, az nV, az estébé?
  • fergusonpapa
    #15
    csak 1 troll.

    az apple megy annyira szar ugye h még mindig az ö teloi-k a legtöbbet eladottak... érdekes : )