92
  • ManoNegra
    #92
    Csak annak a naptára sose ér véget. :D
  • Doktor Kotász
    #91
    Kiszel Tünde is csinált naptárat, és semmivel sem haszontalanabb, mint a majáké. :-D
  • Irasidus
    #90
    A maja naptárat a maják készítették, az azték naptárat az aztékok, de a maják, aztékok, stb. kulturális, technológiai fejlődésében az olmékoknak szerepük volt... Olyan ez mint Európában sok-sok ország, népcsoport együttélése, háborúi, stb. Az olmék voltak mezoamerika Görögjei.

    Kronologia
  • ManoNegra
    #89
    Nézd el nekem hogy nem fogalmaztam pontosan, nem vagyok történész, csak érdeklődő laikus.

    olyan csodákat hajtottak végre mint az agyagművesség, és kukorica ültetés

    Még a naptárat sem ők hozták össze?
  • Irasidus
    #88
    Valóban éltek az ókorban is Maják, és olyan csodákat hajtottak végre mint az agyagművesség, és kukorica ültetés. Az összes ismert várásuk, templomuk 300 – 950 között épült. A civilizációnak ezt tekintjük, a Preklasszikus korban élőket kultúrának mondják. (Történészek, sorry...) Maják mind a mai napig élnek Mexikóban. Aztékok idején is éltek, szép nagy városaik voltak, azért hívjuk Azték civilizációnak mégis, mert az ő városállamaik voltak hatalmon akkor. (Az egyik Maja város 80 éven keresztül tartotta magát a Spanyol hódítóktól, csak csellel sikerült bevenniük...)

    Mezoamerika legismertebb ókori civilizációja a Olmék
  • hdo
    #87
    Ez nem olyan mikor ránézel egy képre ami egy embert ábrázol, és neked bal, neki jobb oldalt van valami ... az egyes szám második, az egyes szám második. Amúgy sejtettem, hogy ilyen logika alapján gondoltad.
  • JMáté
    #86
    "de nem kezd mérget termelni"

    Ez csak a véletlenen múlik. De azt nagyon jól látod hogy elhanyagolható a valószínűsége. Épp mint agm esetében.
  • ManoNegra
    #85
    Ha jól emlékszem, nem is állítottam azt.
  • Doktor Kotász
    #84
    De ettől nem az indiánok voltak a fejlettebbek, és kész.
  • Doktor Kotász
    #83
    Igen, ha nekem egyesszám második számban beszél, akkor az rám nézve egyesszám elsőnek vonatkozik.

    Párbeszéd.
    A: Te kézen állsz.
    B: Én kézen állnék?

    Azért érted, hogy miről van szó...
    De igazad van.
  • ManoNegra
    #82
    Persze, alkalmazkodik, ahogy csernobilnál is megfigyelték. Esetleg radioaktiv lesz, de nem kezd mérget termelni.
  • hdo
    #81
    egyes szám második
  • JMáté
    #80
    "A növénynemesítés nem lottó, nem lehet két kukoricafajta keresztezéséből hirtelen mérgező növény"

    Ezt honnan tudod? Ha pl. valami sugárzás éri a kukoricát akkor az bizonyos valószínűséggel mutálódni fog. Nem kérdezi hogy "Hé, te kozmikus háttérsugárzás vagy, vagy a Napból jössz, vagy valami tudós küldött?"
  • ManoNegra
    #79
    Ez csak pár példa, de mondhattam volna elektroszmogot is, vagy a mobiltelefon hálózat által generált rádióhullám sugárzást. Kimeríthetetlen a választék.
  • Doktor Kotász
    #78
    Ez már finomabb álláspont, de nem hiszem, hogy információtartalma lenne annak, hogy van szmog.
  • ManoNegra
    #77
    Lehet hogy nem jól fejeztem ki magam, de a lényegen nem változtat. Én is szívom a szmogot, én is eszek génmódosított élelmiszereket (szinte biztosan, az hogy nem tüntetik fel, még nem jelenti azt hogy nem tartalmaz) fizetni fogom a gyógyszereket, és a többi. Tehát ezek érvényesek mindannyiunkra, ezt "kapjuk" a számítógépes hálózat mellé és a többi pozitívum mellé. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem fekete-fehér a dolog, én nem jelenteném ki, hogy a technológiai fejlettségünk miatt az emberiség is fejlettebb lenne mint akkoriban. A technológiai fejlettséget arra használják elsősorban, hogy minél több profitra tegyenek szert, bármi áron. Felelősséget viszont már nem szívesen vállal az aki a profitot zsebre teszi. Ez azt hiszem vitathatatlan. Erkölcsileg semmit nem fejlődtünk.

    És nem emelem ki magam a tömegből, én is csak ember vagyok, de igyekszem változtatni.

    Az őskor-ókor határvonalán élő indiánok technikailag, társadalmilag elmaradottak voltak. Te azt állítod, hogy ez nem így van, mert mi vagyunk a fejletlenebbek.

    Nem ezt állítom, hanem azt, hogy ennek a fejlődésnek nagy ára van, és nem biztos hogy mindent összevetve megérte. Persze ez majd elválik.
  • Doktor Kotász
    #76
    "Nem személy szerint rád értettem ezeket, hanem ezek is a civilizációnk dicső vívmányai.."

    Ezt írtad:

    "Zabáld a génmódosított szarokat, fizesd a gyógyszermaffiának a sápot hatvan fölött, szívjad a szmogot kétpofára, zabáld a fukusimai aktívan világító halat, fizesd a bankármaffiának az adósságot, és ha ez még nem elég mehetsz háborúzni is, de ha nem fűlik hozzá a fogad, majd előbb utóbb megkeres téged a háború ne aggódj..."

    Ez pedig javában egyesszám első személy.

    "Komám, ez a bejegyzésed... A stílus maga az ember."

    Ez pedig egyáltalán nem igaz. A legtöbb esetben a stílus egy álarc, ami mögé bújunk. Mint például te is. Neked az az álarcod, hogy fúj civilizáció, miközben használod és benne élsz. Ha nem vagy amis, akkor képmutató vagy.

    Elnézést, hogy pont nálad ragadtam meg, hogy nevetségessé tegyem ezt a viselkedést, de a viselkedésed, a képmutatásod nevetséges.

    De térjünk vissza a témához!

    Az őskor-ókor határvonalán élő indiánok technikailag, társadalmilag elmaradottak voltak. Te azt állítod, hogy ez nem így van, mert mi vagyunk a fejletlenebbek. És ezt egy számítógépes hálózaton keresztül teszed. Erre nehogy már ne reagáljon az ember, hogy bűdületes baromság.

    Erre azt mondod, hogy zabáljam a génmódosított élelmiszert. Hát eleve az nálunk tiltott, ezért csak a csempészet, hamisítás, véletlen baleset következtében tehetem azt az országhatárainkon belül. Utána meg simán letagadod, hogy nekem írtad volna.

    Neked súlyos problémáid vannak az önértékeléssel, és azt hiszed, ha képmutató vagy, akkor kiemelkedsz a tömegből. Ez szánalmas.
  • ManoNegra
    #75
    Hogy érted, hogy nem kezd el? A növénynemesítés nem lottó, nem lehet két kukoricafajta keresztezéséből hirtelen mérgező növény. Ha rovarirtót termel egy növény, akkor azt általában nem eszi meg az ember. Bár ilyen növényt nem ismerek, de nem jelenti azt hogy nincs is. A gyomirtó rezisztens kukoricát tudod hogy mivel módosították? A glifozátot gyártó cég talált a szennyvíztárolójában egy olyan mikrobát, ami ellenállt ennek a szernek, és ezzel módosították a kukorica génszerkezetét. Jó étvágyat hozzá.
    Ebben ráadásul nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy az USA-ban ezt a módosult kukoricát levédette a cég aki előállította, és akinek a földjén a kukoricáját beporozta azt kártérítésre kötelezték. Nem kell nagy fantázia elképzelni azt, hogy megfelelő ellentételezés fejében előbb utóbb itt is ez lesz.
    Profit maximalizálás minden áron...
  • JMáté
    #74
    Honnan tudod hogy nem kezd el? Pont ez a lényeg. Ezt nem tudod. Csak reméled hogy ételből egy generáció alatt nem fejlődik ki semmi halálos. Azt viszont már nem értem hogy a gm-mel kapcsolatban (ahol alaposan megvizsgálják kifejlődés után hogy halálos lett-e) miért nem bízol ugyanebben.
  • ManoNegra
    #73
    Azt tudom persze, de azért az mégiscsak egy természetes szelekció, ami már itt van velünk mióta világ a világ. De nem kezd el a kukorica magától gyomirtó ellen módosulni, sem rovarirtót termelni. Köszi, de ezekből ha egy mód van rá, inkább nem kérek.
  • JMáté
    #72
    Azt te ugye tudod hogy az élőlények maguktól, a természetben is "génmódosulnak"? A gm semmivel sem rosszabb mint a sima, és cserébe nem kell annyi idegmérget rászórni hogy megvédjék a kártevőktől.
  • ManoNegra
    #71
    Magyarországon tiltott a génmódosított vetőmag használata, nem az EU-ban lásd itt és itt is..

    Nem személy szerint rád értettem ezeket, hanem ezek is a civilizációnk dicső vívmányai..

    Komám, ez a bejegyzésed... A stílus maga az ember.
  • Doktor Kotász
    #70
    "Semmit nem tudsz rólam, de azért le idióta hülyegyerekezel, ez nem egy érett gondolkodásmód..."

    Hát ha ezt írtad:

    "Zabáld a génmódosított szarokat, fizesd a gyógyszermaffiának a sápot hatvan fölött, szívjad a szmogot kétpofára, zabáld a fukusimai aktívan világító halat, fizesd a bankármaffiának az adósságot, és ha ez még nem elég mehetsz háborúzni is, de ha nem fűlik hozzá a fogad, majd előbb utóbb megkeres téged a háború ne aggódj..."

    Akkor egy álszent hülyegyerek vagy.
    Nincs mit ragozni, az vagy és kész.

    A szánalom csúcsa vagy. Egy idióta hülyegyerek. Nekem kezdesz el pampogni, hogy génmódosított szarokat zabálok. Eleve az tiltott az EU-ban, tehát az csak szennyeződésként vagy csempészésként kerülhet az asztalomra. Eleve mekkora űészent idióta fasz vagy már, hogy ikyeneket leírsz. Ülsz a monitorod előtt, és köpködsz, hogy génmódosított kajazabáló vagyok.

    Vedd már észre, hogy mekkora fasz vagy öcsém!

    Az a legszebb, hogy szerinted egy látens gyerekgyilkos is vagyok, aki háborúba akar menni, és te ebben biztos vagy.

    Sőt, gyógyszerfüggő is vagyok, aki örömmel adja a pénzét a gyógyszermaffiának.

    Rühejes vagy vazzeg! :-D
  • ManoNegra
    #69
    Amint látod használok számítógépet. Nem azt mondom hogy semmi pozitívum sincs ami jó lenne, csak az arányok eltolódnak, ami alapján azt mondom, hogy több rossz van, mint jó.
    Semmit nem tudsz rólam, de azért le idióta hülyegyerekezel, ez nem egy érett gondolkodásmód... Képzeld el, évek óta érlelődik bennem az, hogy ki kéne szabadulni a mókuskerékből valahogyan, de nem olyan egyszerű. Először is az ember nem döntheti el hova születik, nagyban befolyásolja az eddigi élete, és bizonyos kor után nehéz radikálisan életmódot váltani. Bár lehet, de rizikós. Így is igyekszem minél inkább természetközeli életet élni.
    Másodszor, ha körbenézel itt Magyarországon, nem életbiztosítás tanyára költözni, mert amíg bármikor rám törhetnek a kannibálok, és mérlegelnem kell hogy mi az erő amivel felléphetek velük szemben, addigra fel is zabáltak...

    Szóval köszönöm a jókívánságokat, hasonló szépeket neked is...
  • Doktor Kotász
    #68
    "Miért lennék álszent, amikor azt mondom, hogy korántsem olyan tökéletes az általunk kialakított világ, mint ahogy beállítod? Zabáld a génmódosított szarokat, fizesd a gyógyszermaffiának a sápot hatvan fölött, szívjad a szmogot kétpofára, zabáld a fukusimai aktívan világító halat, fizesd a bankármaffiának az adósságot, és ha ez még nem elég mehetsz háborúzni is, de ha nem fűlik hozzá a fogad, majd előbb utóbb megkeres téged a háború ne aggódj...

    Bocs a stílusért, a doktorúrnak szól..."

    Ha nem egy tanyán élsz valami biohippi faunában, akkor egy álszent idióta vagy.
    Gondolom még számítógépet sem használsz, mert az áramot fogyaszt.

    Idióta hülyegyerek...
  • Doktor Kotász
    #67
    "Te azt állítottad, hogy a közép-amerikai kultúrák kapcsolatban kerültek az ókori keleti kultúrákkal, erre írtam, hogy időben nem stimmel, mert a Maják nem ókori kultúra, hanem középkori."

    Ja egyébként a maják az ókorban is léteztek, és egy belső trónviszály miatt kezdtek hanyatlani, és mire a spanyolok megérkeztek, már csak régi árnyékai voltak önmaguknak.

    Már keverem az azték és tolték kultúrát, de szerintem a spanyolok az aztékokkal találkoztak, hiszen a maják chileiek inkább, tehát a kontinens tóloldalán laktak. De ez nem igazán tananyag nálunk, inkább nem írok semmit, mint valami hülyeséget.
  • ManoNegra
    #66
    Miért lennék álszent, amikor azt mondom, hogy korántsem olyan tökéletes az általunk kialakított világ, mint ahogy beállítod? Zabáld a génmódosított szarokat, fizesd a gyógyszermaffiának a sápot hatvan fölött, szívjad a szmogot kétpofára, zabáld a fukusimai aktívan világító halat, fizesd a bankármaffiának az adósságot, és ha ez még nem elég mehetsz háborúzni is, de ha nem fűlik hozzá a fogad, majd előbb utóbb megkeres téged a háború ne aggódj...

    Bocs a stílusért, a doktorúrnak szól...
  • Doktor Kotász
    #65
    A maják előtt is voltak amerikai kultúrák. Én magáról az indián kultúráról beszéltem. A lényeg, hogy a középkorra, az europai ipari forradalom előestéjén ők még mindig ókori szinten álltak, miközben valószínűsíthető, hogy azt a szintet is a mediterráriumtól tanulták a kulturhéroszokon keresztül.

    Egyszerű parasztrok voltak, az ókorhoz képest is elmaradt építészeti technológiával. Ávezredekkel maradtak le az indoeurópai népekhez képest. Az őskor és az ókor választóvonalán tipegtek egyhelyben.

    Ehhez képest ódákat zengenek róluk az emberek, hogy milyen fejlettek voltak.
    Az európaiak olyan népeket igáztak le, akik bőven a maják után jöttek, és fejletebbek voltak a majáknál. De ellettek söpörve, mert még mindig az őskor-ókor határán tartottak.
  • Doktor Kotász
    #64
    "Ha már annyira felmagasztaljátok ezt a fejlett civilizációt amiben élünk, akkor azért megkérdezném, hogy ha összevetjük az előnyöket és a hátrányokat, akkor hova billenne a mérleg nyelve? Tartok tőle, hogy ez a sok szar amit a fejlődés nevében elkövettünk a bolygónk ellen, az nem marad büntetlenül..."

    Költözz ki egy tanyára biohippinek, menj el remetének a hegyre, vágd fel az ereid, ugorj ki a metro alá, baszd ki az ablakon a számítógéped, taposd meg a mobilod, vagy akármi...

    Csak ilyen kibaszottul álszent ne legyél!
  • ManoNegra
    #63
    Ez csak találgatás, mindenhol csak feltételes módban beszélnek. Lehetettet több éven át tartó szárazság is. Régen nem trágyázták a földet itt sem, főleg nem ilyen mértékben mint manapság. Ezért találták ki a vetésforgót, és a parlagot. Attól még persze lehet hogy igaz, de kicsi az esélye.
  • hdo
    #62
    Nincs semmiféle találgatás, ez volt a valós ok.
  • ManoNegra
    #61
    A Maja civilizáció nem azért omlott össze, mert kiirtották az erdőket, a termőtalajt kiszipojozták (trágyázást nem ismerték), és éhínség következet be. Á, dehogy! Ez is csak mese.

    Igen, ez csak mese. Pontosan nem tudjuk mi vezetett a maja kultúra bukásához, csak találgatnak.

    Meg a mai átlag életkor is hazugság, meg az orvosi ellátás, meg olyan luxus cikkek mint a meleg víz meg a szappan.

    Ha hiszed ha nem, nincs bajom sem a melegvízzel, sem a szappannal. Viszont ha ennyi a pozitívuma a mai civilizációnak, meg a magas életkor, akkor nincs több kérdésem...
  • Irasidus
    #60
    "Ha már annyira felmagasztaljátok ezt a fejlett civilizációt amiben élünk, akkor azért megkérdezném, hogy ha összevetjük az előnyöket és a hátrányokat, akkor hova billenne a mérleg nyelve? Tartok tőle, hogy ez a sok szar amit a fejlődés nevében elkövettünk a bolygónk ellen, az nem marad büntetlenül..."

    A Maja civilizáció nem azért omlott össze, mert kiirtották az erdőket, a termőtalajt kiszipojozták (trágyázást nem ismerték), és éhínség következet be. Á, dehogy! Ez is csak mese. Meg a mai átlag életkor is hazugság, meg az orvosi ellátás, meg olyan luxus cikkek mint a meleg víz meg a szappan. Ez mind a kormány akarja elhitetni velünk, pedig a Maják már térhajtóművel jártak, és lelézerezték a zidegeneket akik a piramisokat azért építették, hogy a Hold ne essen le. Tudom. :)
  • Irasidus
    #59
    Te azt állítottad, hogy a közép-amerikai kultúrák kapcsolatban kerültek az ókori keleti kultúrákkal, erre írtam, hogy időben nem stimmel, mert a Maják nem ókori kultúra, hanem középkori. Meg azt írtam még, hogy szakállas fehér istenség az a spanyolok partraszállása után terjedt el. A vikingek amerikai látogatásáról régészeti leletek vannak, konkrétan viking halász falukat tárnak fel Új-Fundland partjainál. A Thor Heyerdahl filmje azt mutatta be, hogy technikai lehetséges lett volna. És? Ez nem bizonyít semmit. Skorbut? Vagy milyen okból hajóztak volna arra az ókorban? Thor Heyerdahl tudni kell, hogy ő minden hajós népet - gondolatban - mindenhova eljuttatott, vagyis mindenről ugyanaz jutott eszébe.
  • hdo
    #58
    Én ismerem. A maja hit szerint több földi korszak van, melyek 3-4 ezer éves ciklusokban követik egymást, majd rendszerint özönvízzel végződik a régi, és utána kezdődik az új. Az a bizonyos maja kalendárium az éppen aktuális korszakot ábrázolja, és a vége nem a világvége, hanem az aktuális korszak vége.
  • moikboy
    #57
    Thor Heyerdahl volt
  • xrt
    #56
    Azé' megjegyezném továbbra sem találtam újabb lapot a naptáramban december után, lehet a maják is így jártak. :)
  • xrt
    #55
    Nasa cáfol. Miért is foglalkoznak vele? Engem ez aggaszt.
  • 123xyz
    #54
    Jó ez a sok kutatás meg minden, de alapból a maják nem állították, hogy világvége lesz... ezt csak a hülye (bulvár) média kezdte híresztelni. És sokan "pánikolnak", hogy jaj mi lesz, pedig semmi különös. Csak átfordul a naptáruk "számlálója" (nem ismerem a pontos felépítését, de a lényeget értitek), kb úgy, mint nekünk 1999-ről 2000-re. És ennyi. Innentől kezdve nincs értelme világvégéről vitázni. (Persze jó, hogy a Nasa kizárja bizonyos események bekövetkezését, de ezt bármelyik évben vizsgálhatja, nem kell ennyire rágyúrni a 2012-re.)
  • ManoNegra
    #53
    Annál, hogy "elképzelés szerint" meg "a tudományos világ nem zárkózik el az elmélet elől", még Danikennek is több "bizonyítéka" van a teóriái alátámasztására. Én azt hallottam, hogy volt a maják előtt egy olmék kultúra.

    Ha már annyira felmagasztaljátok ezt a fejlett civilizációt amiben élünk, akkor azért megkérdezném, hogy ha összevetjük az előnyöket és a hátrányokat, akkor hova billenne a mérleg nyelve? Tartok tőle, hogy ez a sok szar amit a fejlődés nevében elkövettünk a bolygónk ellen, az nem marad büntetlenül...