Visszaveszik a vezetést a PC-s játékok

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#218
Inkább legyek nagyarcú köcsög, mint konzumidióta droid. Egy bunkó paraszt vagyok, ezt soha nem tagadtam.

De az, hogy PC-n játszani drágább lenne, mint konzolon, az objektíve, tényszerûen hülyeség (FÕLEG a mostani generációban), és ezen a stílusom egy picit sem változtat. Tévedni emberi dolog, de ragaszkodni a tévedéshez már ostobaság.

Ha meg ostoba vagy, azt az orrod alá fogom dörgölni, mert ráérek és unatkozom.

#217
Ezt fejtsd már ki nekem=)

narumon
#216
"A vita tárgya az, hogy a konzolosok nyomatják az elbaszott ostobaságaikat, és nem tudunk elmenni mellette anélkül, hogy ne javítsuk ki õket."

Én fordítva látom visszaolvasra. A cikk arról szól, hogy a PC "visszahódítja" az eladásokat a konzolról, pedig ez semmibõl nem következik, elég a grafikonra nézni, ahol az idei évben is messze vezet a konzol, a következõ évekre meg konzol csökkenést és erõs PC emelkedést jósolnak. Ez egy baromság.
Erre meg jött néhány PC-s elmondani, hogy a konzol mekkora baromság. (nézd vissza az elsõ pár hozzászólást).
Szóval szerintem itt a róka fogta csuka esete forog fent.

"Pluszban minõsítem a konzol géminget, igen, saját ízlésembõl kiindulva, és megy ellene a parasztlázadás. (Pedig a véleményem ez ügyben nem sokat fog változni, úgyhogy a célját én sem értem.)"

Errõl már írtam, hogy ízlésrõl nem lehet vitatkozni. Illetve lehet csak nem érdemes, mert hát a csokifagyi jobb vagy a vanília?

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#215
foggalmad sincs mirol beszelsz.

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

hdo
#214
Ja, bocs, elfelejtettem, konzolos vagy, nem tudod mi az a lemezképfájl!

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

#213
<#nemtudom>

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

#212
Hát én házimozi õrültként vettem egy HK lejátszót =)
Nem tudom milyen házimozi õrült az, aki ps3 at vett br miatt, de hogy nem volt túl igényes az tuti

hdo
#211
Ja, annyira buta vagyok, hogy ahelyett hogy 110 ezret költöttem volna annak idején egy sima lejátszóra, inkább vettem merevlemezeket tizen x ezer forintért, amiken minõségveszteség nélkül tárolom a mûsoros lemezeket! <#banplz>

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

#210
"A "legócskább alkatrészek", amik ma a boltban kaphatók, összerakva háromszor erõsebb hardvert eredményeznek, mint egy XBOX360. Azok az alkatrészek csak a mostani PC szinthez képest ócskák, de a mostani szint a konzol 10x-esénél jár."

Ezt benéztem, vissza is vonom, amit rá írtam. 😄

De az utolsót tartom.

#209
Csak a különbség az, hogy konzolon az indie fejlesztõk célközönsége a causal gémerek, míg PC-n a hardcore-ok. A konzolos indie kategória megfelelõje PC-n a flashjáték. Nem ugyanaz a kettõ, nagyon nem. Egy Angry Birds nem hasonlítható össze egy Mount&Blade-del, vagy egy A-kategóriás játékhoz készült multiplayer moddal, vagy egy Minecraft-tal.
Plusz a cél is más, konzolon a profit, PC-n leginkább az önmegvalósítás.

De ha tudsz mutatni konzolra olyan indie játékot, ami nem egyszerû mint a faék, hanem tényleg összetett és komplex játékmenetet kínál, akkor érdeklõdve várom!

#208
"A "legócskább alkatrészek", amik ma a boltban kaphatók, összerakva háromszor erõsebb hardvert eredményeznek, mint egy XBOX360. Azok az alkatrészek csak a mostani PC szinthez képest ócskák, de a mostani szint a konzol 10x-esénél jár."

Kissé ellentmondásos ez a mondatod. Akkor most 3x erõsebbek, vagy 10x. <#taps>
Egyáltalán nem olcsóbb a pc a konzolnál (bár egy szir-szar irodai lehet olcsóbb), akármit is írkálsz.

Nem voltam hülye pc-t építeni, de te úgy látom egy igazi nagyszabású gyökér gyerek vagy, aki mindenkinek csak osztja az "észt".

#207
te meg megint buta vagy.<#sniffles>
akik megvettek Blu-Ray lejatszokent, azok konzolosok? nem. hazimozi orultek.
es miert vettek meg? mert a PS3 volt a legolcsobb Blu-Ray lejatszo.

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

hdo
#206
Ezzel azt akarta mondani, hogy fingja nincs a konzolos felhozatalról, ebben az esetben arról, hogy konzolon is van indie.

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

hdo
#205
Ez megint a konzolosok "hülyeségérõl" tanúskodik. Ha én csak nyomtatni akarok, akkor nem veszek scanner/fénymásoló/nyomtató multifunkciós készüléket, mert marhára nincs rá szükségem!

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

narumon
#204
"Ezek az emberek soha nem fognak kikötni konzolon, pontosan ezt öli ki a játékIPAR a fejlesztõkbõl. És õk azok, akik mernek újítani. Egy saját ötletei megvalósításából élõ programozó nem fog elmenni napi nyolc órába kódolni, droidnak.

Végtelenszer többre értékelek egy ilyen projectet, mint egy nagy cég által egy év alatt kifosott TPS zúzda X. részét, ami ugyanolyan, mint az elõzõ része, meg mint az összes többi abban a stílusban."

Egyetértek de ennek mi köze a platformhoz. A konzolokhoz is találsz kb kismillió +1 indie játékot, aminem semmi köze nagy stúdiokhoz. Pc-n is ugyanígy van, tehát nem értem, hogy ezzel mit akarsz mondani.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#203
egyebkent amikor kijott a PS3, rengetegen csak a Blu-Ray miatt vettek meg filmzenesre. de ez ma mar nem szamit. csak erdekesseg.

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

#202
A vita tárgya az, hogy a konzolosok nyomatják az elbaszott ostobaságaikat, és nem tudunk elmenni mellette anélkül, hogy ne javítsuk ki õket.

Pluszban minõsítem a konzol géminget, igen, saját ízlésembõl kiindulva, és megy ellene a parasztlázadás. (Pedig a véleményem ez ügyben nem sokat fog változni, úgyhogy a célját én sem értem.)

#201
Így van. Az én, meg a barátaim igényét messze kielégíti. Rts-eket alapból kerülöm. Fps-t is ha ritkán játszom, az tökéletesen tudom irányítani joy-jal is.
A te ízlésednek a konzol nem való, ez tény. Szerencsédre van pc, amivel maximálisan el tudsz lenni. Nekem meg viszketésem van tõle.
#200
meg ha igy nezzuk, akkor is butasag volt, amit irtal.😊

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

narumon
#199
"Konzolon kapjátok a sorozatgyártott, epizódikus szemetet. Véget nem érõ sorozatok fél délután alatt végigjátszható részekkel, innováció nulla, a nagy cégek rettegnek az újítástól, a bevált sémától eltéréstõl, lenyomják a torkotokon századszorra is ugyanazt a szart."

Jéééé én azt hittem, hogy ezt PC.re írod, mert én ott érzem ezt.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

hdo
#198
"es ugy egyebkent mekkora a felhasznaloi bazis PC eseteben? 😄"

Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar.

Nem minden PC tulaj játékos, de az összes konzol tulaj játékos.

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

#197
nemnem, en az Xbox + PS3-at vetettem ossze a PC + Wii-vel...

es ugy egyebkent mekkora a felhasznaloi bazis PC eseteben? 😄

eloszor gondolkodj, mielott irsz!

(Mac szerintem nyugodtan kihagyhato, nem is vagyok benne biztos, hogy a Black Ops megjelent ra)

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

hdo
#196
Egy itt a baj. MAC+PC vs. Xbox, Wii, PS3 ... nem 1 eszköz eladásait kellene összevetni nyolc másikéval, mert ennyi erõvel mondhatod azt is, hogy szar márka a Ford, mert sokkal kevesebb autót ad el mint a Volvo+Volkswagen+BMW+...

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

narumon
#195
"Azt jól írtad, hogy a szoftverfelhozatal a lényeg egy platformnál, ÉS PONT AZ AZ, amitõl a gyomrom fordul fel a konzollal kapcsolatban."

Ha valakinél meg PC-vel kapcsolatban fordul fel a gyomra a fenti állítás figyelembevéve akkor is neked van igazad? Vagy csak olyanról vitatkoztok (izlés) amirõl nem lehet?
Itt egy dolog a kérdés; az eladási adatok. Ebben pedig a konzol vezet, még a fenti grafikonok esetében is, tehát úgymond nem is kérdés. Akkor meg mi a vita tárgya?

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#194
A "legócskább alkatrészek", amik ma a boltban kaphatók, összerakva háromszor erõsebb hardvert eredményeznek, mint egy XBOX360. Azok az alkatrészek csak a mostani PC szinthez képest ócskák, de a mostani szint a konzol 10x-esénél jár.

Igen, ennyivel OLCSÓBB most a PC, mint a konzol.

De látszik, miért voltál hülye PC-t építeni: nem a teljesítményt nézed, hanem hogy mennyire új, mennyire "divatos". Hát így nem lehet számítógépet összerakni, barátom. Menj, vegyed csak a lehúzós konzolt, az való neked!

#193
Nem, nem minden igényt elégít ki. A TE igényedet kielégíti, nekem meg baszottul kevés. Van bal kézre a lentebb linkelt kütyüm, van egy 1800dpi-s egerem, meg egy joystickem, és ha autóznék, lenne egy kormányom is (nem autózom). Szerinted mire elég nekem egy olyan kontroller, ami FPSre és RTSre kifejezetten szar, autózni jobb a kormány, repülni jobb a joy? Gyakorlatilag egyetlen értelmes, hozzá passzoló játékstílus van, a TPS, ami meg még éppen megfelelõen irányítható egér+bill kombóval.

narumon
#192
"Mikor feltalálták az autót, akkor még sokáig jobbak voltak a lovak eladási adatai..."

Húha ezt a példádat nem is értem. Mit akarsz ezzel mondani? Valami nagyon nem idevágót az sejtem.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#191
ja bocs, az csak az Xbox volt.
2010 novembere igy alakult: 8 millio konzol vs 400K PC+Wii+DS
ev vegere Steam-en 1.6 millio fogyott, az szep eredmeny. plusz kozben a dobozos verziok is gazdara leltek, plusz a kicsi digitalis terjesztok is adtak el nehanyat. igy lehet meglett osszesen 2010 vege mondjuk... 2,5 millio PC-s.
DE ez sajnos meg mindig sehol a 8 milliohoz, ami termeszetesen dec. vegeig csak tovabb nohetett par millerrel.

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

narumon
#190
VGAchartz?

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

Laza
#189
Pedig kb ugyanolyan teljesítményût össze lehet rakni. 45-50-bõl megvan az alap, csak videókártyát használtan kell hozzá venni 😊 (mondjuk 10k-ért egy 8800GT-t)
De még nem teszteltem 😊

Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**

#188
írd már le nekem légyszi, hogy milyen alkatrészekbõl raknál össze 55K-ból egy gépet, amin az összes multiplatform cím max grafikán elfut?

hdo
#187
Ez csak azért van, mert a fejlesztõk szívják a harci kékerest, nincs más választásuk mint agyon-optimalizálni a grafikus motort, hogy jobb grafika menjen régi vason!

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

#186
Azért pl. egy Castlevania-ra nem mondanám, hogy szar a grafikája, akármennyire is elavult az x360.
55-bõl max. masználtan veszel pc-t, vagy alkatrészt. Ennyibõl nem raksz össze gépet, csak a legócskább alkatrészekbõl. Azon meg nem fognak futni az újabb játékok.

#185
55k-ból röhögve raksz össze olyan gépet, amin az összes multiplatform cím max grafikán elfut. PC-exkluzívok esetében nem fog menni csak a grafika kimaxolása, de ott ugye még a medium szint is részletesebb, mint a multiplatform ultra high.

hdo
#184
Jah, fél évig toltam onlive-on, na ott is van egy százasom - dollárban -.

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

#183
arrol csak az elso hetrol vannak adataim (annyira nem erdekel, hogy jobban utana nezzek, de kovetkeztetni lehet belole):
nos hasonloan az elso heten a Wii+DS+PC platform 400K-t tett ki KOZOSEN... <#rolleyes>

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

yesname
#182
A többi apróbb digitális terjesztõrõl nem is beszélve.

Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz. Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy. [PSN: Desumort]

#181
Nem tudom mennyi játék támogatja, de nem is fontos, hiszen ott a joy, ami minden igényt kielégít.
hdo
#180
ADD HOZZÁ a PC eladási statisztikákhoz amik nem említik a STEAM-et te szerencsétlen!

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

ede0001
#179
Az X360 már egy szutyok. Tudom 2 is volt nekem. Mai viszonylatban már sajnos ritka szar a grafikája.Egyébként 55 bõl hardverileg közel azonos gépet össze lehet rakni.
Laza
#178
Tök felesleges vita megy ... pl Én lassan 25 éve játszom, gyerek korom óta konzolozom, PC-zek, és mindig is megfért egymás mellett a két platform.

Régebben jó volt, mert a játékkínálat is teljesen különbözõ volt, minimális átfedéssel. Mára ez az elmúlt 10, de leginkább az elmúlt 6-7 évben teljesen megváltozott. Az MS beszállásával elkezdte a PC-s gaminget benyomni a konzolok világába, majd ugyanúgy a konzolgaminget a PC világba. Akkor még a PS2 még egyedinek számított. Majd 5-6 évvel ezelõtt az XBox és a PS3 masinákkal teljesen összemosódott a konzol/PC gaming.

Jelenleg az X360-ra rég nem veszek játékot, mivel mindent ami érdekel megkapok PC-re is és olcsóbban ... és Nekem nincs problémám egy játék feltelepítésével és mûködésre bírásával.

De pl nálam ott van a PC-re dugva az X360 vezetékes kontroller, és azzal nyomom a Bastiont, a TrackMania2-t, az Assasins Creed játékokat, és mindent, ami számomra igényli.

Ennyi ...

Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**

#177
csak az EU-s arakat latom steam-en, ahol 60 Euro a Black Ops. feltetelezem, hogy 1:1-ben valtanak at (mint mindig), szoval 60 dollar amcsiban.
98 millio dollar / 60 dollar = 1.633.333 peldany.

amugy most, hogy elolvastam a hir masodik bekezdeset, oda is van irva, hogy 1.6 millio.😄 (legkozelebb alaposabban Adi...)

na most ez 2010-re vonatkozik, tehat december vegeig neztek az eladasokat. hol is van ez az ELSO HETEN konzolra ertekesitett 4-5 millio peldanyhoz kepest?

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597

#176
Ha ésszel raksz össze egy pc-t, akkor sem lesz olcsóbb az alkatrész hozzá. Megnézném, hogyan raksz össze egy gamer gépet 55K-ból. Ugyanis kb. ennyibe kerül pl. egy X360.

#175
Ja, csak minek? Linux támogatást kigyilkolták belõle, a játékok közül meg tudomásom szerinte 1, azaz egy darab támogatja a dolgot, valami Unreal. (Javíts ki, ha tévedek!)

#174
Figyelj, NEKEM sikerült. Ez bizonyítja azt, hogy lehetséges. Innentõl kezdve sajnos ez a viszonyítási pont, nem az, hogy a sok hülye képtelen erre.

hdo
#173
Nekem ilyenem van! 😄

Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

#172
Írtam is, hogy rá lehet csatlakoztatni, de idegenkedtek tõle, meg volt, hogy nem is mûködött. Na, mindegy. A konzolnál kénytelenek voltak megszokni. Mennyit röhögtem rajtuk, amikor a KZ2.-t akarták nyomni. Idegen volt nekik, mint busmannak a kólás üveg.
Amúgy PS3-ra simán lehet billentyûzetet, meg egeret kötni.
#171
Nézd meg az árakat, aztán oszd le, ez talán még neked is menni fog egy számológéppel.
Ha annyira szarul menne a Steamnek, nem hiszem hogy ott tartanának ahol...

#170
konzolosok közt több hater, elég csak benézni itt a konzolos topikba, igazi gettó
"bõvült az only-warez kiadói listám:
EA
2K
SEGA (new)"

#169
nincsenek eloiteleteim, de ez az "esszel csinalja az ember" elegge gyanus. es nem mervado...

VAS 0.5, Switch, N3DS, DSi, PS4 PRO, PS3, X360 PSN: Adam_GER | Steam: slickadam | Nintendo: SW-4269-9346-5597