Tudományos összeesküvés
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"BTW a papír alapú útlevél felület tömeg aránya nagyon jó."
Hm, hát ez nagyon JÓ!!!!
PONTOSAN az egyik terrorista útlevele maradt épségben. Ja és persze ez döntõ bizonyíték.
Na de ekkora véletlen???(?!)
Az elsõ mondattal tökéletesen egyetértek.:))
Walk the Talk.
Mert akkor itt megint nincs min vitázni.
A hit az HIT. Nincs ellenfele.
Walk the Talk.
Csak képzeljétek el, hogy egy most végzett pilóta, aki gondolom nem egy böhöm nagy gépen végzett (sõt az egyik megbukott), végre tud hajtani olyan manõvereket földi utasítás nélkül amit õk tettek?? Pentagonnál egy ilyen pilóta 270 fokban meg tudja kerülni az épületet, hogy azután egy akadályokkal teletüzdelt terepen pont oda csapódjon be ahova akart?? Nem vétette el, nem suhant el felette, nem csapódott be hamarabb, sõt megkerülte a Pentagont, mert õ nem akart sok áldozatot, hanem egy felújítás alatt lévõ szárnyat vett célba. Egy (illetve kettõ) épületet oly pontosan el tudott trafálni, melyek bár közelrõl óriásiak, de messzirõl cérnaszálaknak tetszenek, s közben 800km\h sebességgel is repülnek??
Persze volt olyan válasz is, hogy képzett pilóták vezették a gépek egy részét, de kiderült, hogy Szaudban élnek, virulnak.
Légyszíves legalább ezekre reagálj érdemben, de ne úgy csípõbõl lehülyézel.
Persze adhatsz olyan válasz is, hogy kényszerítették a pilótákat. Nos õk sem tudnak "alsó" vezérlés nélkül repülni, ugyanis semmit sem látnak lefelé. Azonkívül nem hiszem, hogy az összes megtette volna.
Tehát várom tisztelettel a Te (tietek) válaszod legalább ezekre.
:))
Walk the Talk.
Persze gondolkozni szokás szerint luxus...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

N+1-szer volt linkelve kép, ahol ott voltak a hajtómûvek. El is volt magyaraázva, hogy mi marad egy gépbõl és mi nem lezuhanáskor.
TD-nek igaza van. Komolyan mondom az ilyen topikik arra jók, hogy a sok nímand balfasz emlékmûve legyen...
<i>A megtalált terrorista útlevél tényleg vicces! :</i>
Mert? Talán jó lenne indokolni...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog

Másrészt basszus semmi értelme.
Mert ti így viselkedtek:
Konteós:De az acél nem is olvadt meg!
Normálisak: Nem is olvadt meg, lágyult.
K:De akkor a hetes épület azzal mi van?
N: Sérült, összedõlt, mi a gond?
K De akkor a Pentagonba bele ment a rakéta!
N: Semmi logikai érv nincs a rakétára, és bizonyíték sincs rá.
K: De akkor az acél meg se olvad!
És kezdõdik az egész elölrõl. Tíz éve már. Unalmas.
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Persze Leclerc óta tudjuk, hogy a stílus maga az ember.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az elõbb arra utaltam, hogy patiang azon postjára reagáltam, amit molnibalage-nak írt. A hozzászólásom ez utóbbiról szólt.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Walk the Talk.
Walk the Talk.
Walk the Talk.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Valahol azért röhejes, hogy olyan balfaszok írnak ide, akinek se a repülésrõl, se a mechanikáról, se az égésrõl gõzük sincs, de a pofájuk az jár.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
És te lészen a kitüntetett aki válaszolhat a tudása szerint ezekre.
Mert azok még hiányoznak. Hátha az amik is tudnak magyarul.
Walk the Talk.
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
Nahát, többé 100 kilométerre elkerülök minden repülõgépet.
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
A becsapódásról azt az ócska filmet a CIA készítette már évekkel 9/11 elôtt... a lukat egy tomahawk rakéta csinálta...
Ha a késôbbi valódi filmen nem látja valaki, hogy hogyan vágják el a robbanások a magábazuhanó teher alatt a fôpilléreket, az nézesse meg a szemét...
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Mert szerintem is.
Walk the Talk.

\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Így téged is megkérlek, hogy a videóban szereplõ kérdések közül legalább arra próbálj válaszolni, melyek nem közvetlenül az épületekkel kapcsolatosak.
Légyszi tedd meg!!
Walk the Talk.
http://www.retrievers.hu/pearl-of-labrador/hun/hirek/h-alom.jpg
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Az furcsa volna. Fizikát te tanultál? Hm...beülök a kocsimba, neki megyek a villanyoszlopnak egy pillanat alatt el fog égni a benzin? Én a meg a kocsival együtt azonnal hamuvá vállok? Hát ez nagyon érdekes lenne
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog
Nem olyan nehéz ezt felfogni.
Tudod, ha épület bontás van, kissé körülményes lenne, az épület felsõ szintjeire több tonna kerozint hordani is meggyújtani...