Etika az IT-világban

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#40
Nagyon egyszerûen gondolkolkodsz és nem fogod fel, hogy olaj alapú társadalomban élsz.

#39
Az a szép az olajkészletben, hogy anélkül tud nõni, hogy új lelõhelyet fedeznénk fel. Ez a definíciójából következik. Az olajkészlet ugyanis az olajlelõhelyeken található olaj gazdaságosan részét jelenti. Konkrét példa: Amíg az olaj ára alacsony volt az olajhomoknak nevezett ásványi olaj tartalmú kõzet nem számított olajtartaléknak. Amint átlépett az olaj ára egy küszöböt, már is beleszámított és ezzel megnõtt az olajkészlet.
Ezért se lesz olyan, hogy egyik pillanatról a másikra elfogy az olaj.

Indirekt bizonyítás következik: Tegyük fel hogy tényleg vészesen fogy az olaj. Szerinted az olaj készet birtokosai eladnák olcsón az utolsó csepp olajukat is? Kétlem. Ha vészesen fogyna az olaj már most is 400-500$ lenne. Az olajkitermelõ országok, pedig nem növelnék hanem csökkentenék a kitermelésüket. Mivel ez nincs így, az alapfeltevés, miszerint vészesen fogy az vélhetõen olaj, hamis.

Ha a közeljövõben (5-10 év) 400-500$-os lesz az olajár, azt az inflációnak köszönhetjük.

Nézzünk egy olyan változatot, ahol az olaj elfogy és semmi más alternatív megoldást nem tudunk kitalálni:
Ha az olaj elfogy helyettesíthetõ. Szinte minden biológiai forrásból lehet etanolt készíteni amibõl pedig bármilyen vegyipari termék elõállítható. Az etanol teljes mértékben helyettesíteni tudja az olajat. Ez természetesen a mezõgazdasági termékek árának drasztikus megemelkedését okozná. Az olaj elfogyása tehát nem társadalmi összeomlást, "csak" humanitárius katasztrófát okozna. Ez viszont nem vezetne világégéhez, mivel a fegyver is azok kezében lenne akik meg tudnák fizetni az élelmet.

Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#38
Eddig is voltak hasonló esetek, amikor az éppen aktuális társadalom összeomlott. És mi lett a vége? Az öldöklés elõbb utóbb abbamaradt és a társadalom újraszervezõdött. Ez miért lenne más? A természetnek van egy eltartó képessége. Amint lecsökken az emberek népessége ez alá, lesz élelem a társadalom pedig újraépül. A tudás sem tûnik el nyomtalanul. A túlélõk pont azok lesznek, akik megfelelõ fizikális és szellemi adottságokkal rendelkeznek, és a tudás hasznos részét továbbadják (ez valószínûleg a fizika és a kémia gyakorlatiasabb részét jelenti majd). Persze nem mindet, de a társadalom újrafejlõdésével elõbb utóbb újra feltalálnak szinte mindent. És akkor olyan dolgokat még nem említettem, hogy a ma meglévõ hihetetlen mennyiségû könyvbõl is maradnak példányok.

Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#37
Nézz becsléseket, hogy mennyi van még a készletekbõl.

Hidd el lesz az a hordó még 400-500$ is.

#36
Kieg: Vagy szerinted egy atomháború után mennyi ember maradna életben a földön? 5-10 millió?

És aztán azok hogyan maradnának életben évtizedekig? Segítek, sehogy.

#35
"Szal jó kérdés, hogy azért melegszik az atmoszféra, mert nõ a CO2 gázok kibocsájtása, vagy azért nõ a CO2 szint a légkörben, mert a melegedés hatására az óceánokból fölszabadul!" Erre van kísérleti bizonyíték. A tengervizek pH-jának a csökkenése, és az összes karbonáttartalom növekedése. A magyarázat: A hõmérséklet emelkedés igaz, hogy a kibocsátás irányába hat, viszont a levegõbe lévõ CO2 koncentráció emelkedés a másik irányba és ez a dominánsabb.

Persze, ahogy a melegedés folytatódik, az óceánok CO2 felvevõ képessége csökken sõt akár át is fordulhat.

"Az ember által kibocsájtott CO2 mennyiség minden esetre az össz kibocsájtott mennyiség 0.5%-a sincs." Ezt hogyan sikerült kiszámolni? A biomassza kibocsátást húzd ki, mert ott van mellette a biomassza elnyelés és a kettõ gyakorlatilag egyensúlyban van. (Éppen ezért nem az erdõs terület nagysága, hanem annak változás számít. A meglévõ erdõk nem segítenek. A kiirtásuk ront, a telepítésük javít a helyzeten.) A lényeg: légkörben 3000 gigatonna mi pedig évente emeljük 10 gigatonnával. A kibocsátás mérete pedig nõ.

Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#34
Ember.

Minden ÁRAMMAL megy. Amint megszûnik az áramellátás MINDENHOL (pl 3.vh EMP bombái miatt, amit szinte elsõnek fognak bevetni (az összes ország) vagy egy nagyobb napvihar). Ebben a pillanatban ki fog pusztulni az emberiség azon része aki városokban él, minimális számú marad életben, mert minden megszûnik ami a modern élethez kell (elég ha belegondolsz abba, hogy felrobban minden atomerõmû, mivel túlmelegszenek)


Aki túléli, az elkezd felhalmozni, bandába verõdni stb. (The Road-ban ezt nagyon jól bemutatják, fõleg a könyvben). Kiírják egymást a picsába, az élelem & víz kombó miatt, majd késõbb a só és egyéb dolgok miatt.

Egy ideig egész szép lehet még minden, csak el fog fogyni minden 1-2 éven belül (se lõszer, se étel, se víz se semmi)

--> Üdvözöllek a sötét középkorban.

Lehet itt fröcsögni, hogy túl sok filmet nézek, de hidd el amint elmegy az áram megszûnik a társadalom és mindenki csak a túlélésre fog játszani bármi áron, ha tetszik ha nem.

#33
És abból hogy minden kõolajból van következik, hogy néhány évtizeden belül el fog fogyni?

Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#32
"Sosem fog belenyugodni az ember, mint faj abba, hogy õ már 1000 év múlva se lesz itt, kipusztul a gecibe." Nagyon valószínû. Végül is mióta vagyunk itt? kõbaltával végigvittünk egy jégkorszakot. Most hogy van hitech foglyuk magunkat és kipusztulunk... Hát normális?

Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

NEXUS6
#31
Jól mondod! Én is most akarok venni egy jó kis 2,5 literes kocsit.

A mamutok meg kapják be!
<#nyes>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#30
A globális felmelegedés, a jégkorszak az teljesen normális dolog a földön, csak az embereknek csoda...

Nem mi okozzuk a globális felmelegedést mi maximum csak felgyorsítjuk azt. Sosem fog belenyugodni az ember, mint faj abba, hogy õ már 1000 év múlva se lesz itt, kipusztul a gecibe. Pontosabban önmagát pusztítja ki.

#29
Tudtam, hogy valaki bele fog ebbe kötni 😄

NEXUS6
#28
Némi adat a wikibõl:
Az óceánok széntartalma kb 36 000 gigatonna.
A légkörben 3000 gigatonna van.
A kõzetekben 1500 gigatonna.
A biomasszában kb 600 gigatonna.
A növények által kibocsájtott 220 gigatonna/év.
Az ember által kibocsájtott max 10 gigatonna/év. Hmmm...
A vulkánok által kibocsájtott 200 millió/év.

A CO2 mennyiség a légkörben a dinók idején kb 4X-es volt.

Ja és hallottam olyan teóriát is, hogy a WTC összeomlását öngyilkos termeszek okozták, azóta is lelkiismeret furdalásuk van!
<#nyes>

Szal jó kérdés, hogy azért melegszik az atmoszféra, mert nõ a CO2 gázok kibocsájtása, vagy azért nõ a CO2 szint a légkörben, mert a melegedés hatására az óceánokból fölszabadul!

Az ember által kibocsájtott CO2 mennyiség minden esetre az össz kibocsájtott mennyiség 0.5%-a sincs.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#27
"MINDEN kõ olajból van"

Akkor nagyon sok olaj lehet a vilagon, mivel kobol nincs hiany Miert nem alakitjak at a kobanyakat olajkitermelesre? 😊

B0nFire
#26
*mankind

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

B0nFire
#25
Én kíváncsi lennék azért egy összehasonlításra, hogy az emberiség évente hány köbméter üvegház-gázt bocsát ki, és emellett a Föld-anyánk magától, mondjuk vulkáni tevékenységek következtében mennyit. Érdekes lenne, ha csak azt nézzük, hogy vannak vulkánok, amelyek állandóan pipálnak megszakítás nélkül, az meg, hogy kitörnek, olyan számba megy, hogy még csak meg sem említik a hírekben. Pl a napokban tört ki az Etna, de semmi baj, az idén már kilencszer kitört, most miért izgatna?

Szóval érdekelne egy felmérés manking vs volcanos felállásban.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

NEXUS6
#24
Igen van ilyen lehetséges jövõkép, a Római klub is folyamatosan finomítja a jelentéseit. Azt lehet tudni, hogy az a vad túlnépesedés, amire a 70-es években számítottak elmarad. 10 mrd is sok a jelenlegi technológiai szinten persze a Földnek.
De azt jól nem tudjuk, hogy más technológiai, gazdasági rendszerben ez a 10 mrd ember fenntartható-e.

Az biztos hogy sok esetben minimális elõrelépés nem történt a nem megújuló erõforrásokkal való takarékosságban, azok helyettesítésében, pótlásában.

A legtöbb ilyen jövõkép jól nem számol ezekkel a helyettesítõkkel, a jelenlegit extrapolálja. Pl az amerikai rendszert. Ahol az emberek ugyan arra a feladatra többszörös erõforrás igényû, és a környezetet többszörösen megterhelõ eszközöket használnak már az európaihoz képest is. Pl max 2 literes autók helyett 5000 cc-et, harmad annyi árú benzinnel.
Ez nem tartható fenn, az amcsik is átfognak másra térni, de gyakorlatilag az áttérés soha nem tervezhetõ, hiszen olyan technológiákkal kell számolni aminek nagyléptékû hatásai ismeretlenek.

Nem mellesleg a klíma változása, a felmelegedés meg vagy 12 ezer éve tart. Nagyrészt tehát természetes folyamatok zajlanak, az ember hatása is azonban vitathatatlan. De tartok tõle az emberi felelõsségnél fontosabb az, hogy a klíma valszeg akkor is tovább melegedne, ha ebben a pillanatban megszüntetnénk a technológiából eredõ üvegházgázok kibocsájtását!

A fontosabb azonban, hogy a melegedés nem egyértelmûen jelenti a civilizáció végét, az már annál inkább, ha nem tudunk a környezethez alkalmazkodni, ez is a környezettudatosság egyik oldala, csak általában nem így fogalmazzák meg.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

B0nFire
#23
"Nem csak minden ismétlem MINDEN kõ olajból van. Igen a tetves ruha is ami rajtad van, ha nem pamut."

Az a baj, hogy az emberek elfogadják és teljesen természetesnek veszik az egyre jobban tért hódító mûanyag jelenlétét, ott is, ahol erre egyáltalán nem volna szükség.

Gyerekkoromban a felvágottat papírba csomagolták, méghozzá olyanba, ami elázott, mert nem volt a belseje fóliázott. Elázott – na és? A csomagolópapírok egyre jobban "zörögnek" "csörögnek" – meg lehet õrülni tõlük. Miért? Mert kevés bennük a papír, annál több a mûanyag és a kötõanyag (ragasztó), így mindegyik zörög, mint az állat.

Miért kell a boltban két kiflit mûanyagzacskóba rakni, amikor a 80-as években megfelelt neki a papírzacskó? Miért használunk irdatlan mûanyag reklámszatyrokat, ahelyett, hogy papírzacsit használnánk, mint az amerikaiak? Mindenhol. Természetesen amikor papírról beszélek, mindig újrafeldolgozott papírt értek alatta.

Miért kell a kartondobozos burkolaton belül egy mûanyag paplan, azon belül meg buborékos fólia, azon belül meg mûanyag golyócskák? Tudom: rázkódás, ütõdés elleni védelemnek. Anno amikor csomagot adtunk fel, a törékeny cuccokat újságpapírral béleltük ki, és nem is volt abban hiba. A mûanyag meg nem is szellõzik, az ilyen csomagolás mellé már szilikagélt kell csomagolni, ami magába szívja a párát, hogy ne az áru sérüljön meg.

Ezért kell a sok olaj, mert sok helyen akkor is mûanyagot használunk, ha ott más is megtenné. Papír, vagy könnyûfém. Egy könnyûfém házú laptop strapabíróbb egy mûanyagnál – ezt azt hiszem, nem kell részletezni.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

#22
Igaz, hogy a kender megterem. Viszont jelenleg majdnem 7 milliárd ember él a földön. Nincs annyi termõföld, hogy mindenkinek tudjál 'kendert' stb. termelni. Szóval lesz még itt legális népírtás pár évtizeden belül. Majd az USA keres valami jó indokot, hogy miért bombázza le fél afrikát stb. Oroszország vagy Kína meg ami marad.

A robotokra meg visszatérve. Igen is a programozót kell felelõsségre vonni. Amennyiben egy lift elromlik ott is a liftszerelõt veszik elõ és nem mondhatja, hogy kérem a lift okosodott és azért ölt meg 10 embert. Ilyen max a resident evilben van 😊
#21
És te? LOLOLOLLOL.
De faszán bekommenteltem ide, most aztán kõkemény vagyok.
Tetsuo
#20
LOL Hany eves vagy? 5? 😊

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#19
George Carlin - Save the Planet


Nézd meg. Van hozzá hunsub is youtube-on. Rá fog ébreszteni 1-2 dologra

#18
Nekem ez megvan, csak rühellem ha valaki az erkölcsre hivatkozik bárhol is, mert az erkölcs nem más mint egy politikai szabályozás.

#17
Már csak az jut eszembe, hogy ezek a nagy környezetvédõk meg globális felmelegedés ellen harcolók mire gondolnak? Azt hiszik, hogy tényleg meg lehet állítani a vílág pusztulását? Vagy nevezzük a folyamatban inkább megújulásnak......
Evolúció! Na ez az ami nem végtelen! Pont mint az élet! Ha nem keresünk gyorsan másik lakható és aztán másik és másik bolygót akkor lõttek az emberiségnek! Maximum lassítani lehet a vég bekövetkeztét!
De annyira szeretjük a dolgokat megõrizni, vigyázni rá! Ez biztosan nem beleszólás a föld életébe? Az evolúciós folyamatokba?
Ez az élet rendje!
Megszülettünk és meghalunk.....Az emberiségnek is ez a sorsa. Megszületteünk, fejlõdtünk és elpusztulunk! Fogjuk már fel végre! Nem mi vagyunk a világ közepe!

AMD 975 X4/4015 GHz, 90 GB Kingstone SSD Radeon PowerColor HD6950 2 GB, 8 GB DDR3/1600 MHz BF3: [H]WhiteR

Tetsuo
#16
Pedig van egy ilyen lehetseges jovokep.
Nem is feltetlenul a gazdasagosan kinyerheto olaj elfogyasa miatt, hanem a kornyezetunk komplex osszeomlasa miatt.
Pl. elso kostolo: Dr. Hetesi Zsolt konyvet vagy egy Jared Diamond - Osszeomlas c konyvet minimum el kell olvasnod a temaban, majd Molnar Geza - Ember es termeszet, termeszet es ember es hasonlo muvek.. kozben kinyitni a szemed es felfedezni magadkorul a vilagot. 😉 Azt, hogy jelen tarsadalmunk pusztitja kornyezetét szinte minden aspektusban es az eroforrasok bizony vegesek, amikkel nemhogy kesztyus kezzel banunk, hanem egyenesen pazaroljuk azokat. Ez szerintem nem lehet vita targya.
Az mar igen, hogy hogyan oldjuk meg ezeket a problemakat, de egyelore nincs realis, szamunkra (az emberiseg szamara) kedvezo es valoszinu megoldas semilyen iroasztalon sem.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

NEXUS6
#15
Az erkölcs "világszinten" nem értelmezhetõ. Ami nem jelenti azt, hogy alacsonyabb szinten ne lenne jelentõsége, ne kéne követni. A legmagasabb szervezõdési szint, ami az emberre jellemzõ, az a max. pár száz milló fõ szinten értelmezhetõ, civilizáció és/vagy kultúra és/vagy vallás. Az erkölcs ezek az ezekbõl értelmezhetõ a társadalmi együttélést meghatározó, alapvetõ, de jórészt íratlan szabályok összessége.

Ami nekem erkölcsös, az egy muszlimnak nem, és vicaverza. Ezt én is tudom, meg a muszlimok is tudják, a vezetõink meg úgy tesznek minden oldalon, mintha nem tudnák a különbséget.
Ennyi.

Melyik rész volt eddig számodra ismeretlen?

Nekem ne akard itt eljátszani a karosszék világpolgárt, aki mindenbe bele tud xarni. Magadat becsaphatod, engem nem hiszem.
<#papakacsint>

Ha nem teccik ENNEK az országnak, a kultúrája, az erkölcsisége, akkor lehet odébb állni. Liszt F. se tudott magyarul, szal ez nem biztos, hogy annyira alapvetõ. De ha tudsz valami ottani nemzeti nyelvet akkor annál jobb. Látod érdemes nyelveket tanulni!
<#hehe>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#14
Szerintem konkrétan arra gondolt, hogy "kozmopolita" szinten/szempontból, ha érted mire gondolok.
<#papakacsint>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#13
"am meg háborúzni a békéért olyan mint dugni a szüzességért "

Hehe! 😊
Ha tudsz egy jobb módszert, hogy még több szüzet csináljunk, szeretném hallani!
(innen loptam: http://qdb.us/32206)

#12
Nem csak minden ismétlem MINDEN kõ olajból van. Igen a tetves ruha is ami rajtad van, ha nem pamut.

am meg háborúzni a békéért olyan mint dugni a szüzességért

#11
Te aztán nagyon jól informált vagy! Kíváncsi vagyok honnan szerzed az információidat. Hogy döntöd el, hogy kinek hiszel? Vagy úgy gondolkozol, hogy az olajcégek gonoszak tehát biztosan hazudnak? Vagy csak úgy zsigerbõl megérzed? Esetleg megtaláltad a mindig igazat mondó weboldalt? Vagy csak úgy leszûröd abból amit hallasz?

&#292;|&#936;>&#8776;i&#295;&#8706;|&#936;>/&#8706;t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#10
"A békének és az informatikának nagyon sok köze van egymáshoz. Elég csak arra gondolni, hogy a fegyveres erõk számára napról - napra újabb és újabb olyan csúcstechnikájú fegyvereket fejlesztenek ki..." Gyors témaváltás. Avagy a háborúval a békéért? 😊

"Ki viseli a felelõsséget azért, ha az a robot valakit megtámad?" Szerintem ez egyértelmû. Ha a robotnak van tulajdonosa (aki megvette, vagy legyártatta, mert ugye nem a semmibõl lett), övé a felelõsség. Aztán õ perelheti a gyártót, aki felelõsségre vonhatja a programozóját. Ha nincs tulajdonos akkor pedig pillanatok alatt elviszik a színesfémgyûjtõk. 😊
Amennyiben a robotok elérik azt a szintet, hogy ki akarják harcolni a saját jogaikat, onnantól pedig a kiharcolt jogokkal járó felelõsségek alapján lehet felelõsségre vonni õket. De ez azért még elég messze van. Szerintem.

&#292;|&#936;>&#8776;i&#295;&#8706;|&#936;>/&#8706;t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#9
világszinten.

Motoroj
#8
VILÁGSZINTEN?

Volvo mëg SAAB. http://szomagyarito.hu

#7
Etika... Erkölcs... Valaki határozza már meg nekem ezt a 2 kibaszott szót VILÁGSZINTEN légyszíves...

2 idióta szó ami miatt idiótaságokat lehet csinálni.

#6
Jönnek a terminátorok és a sylonok. 😞

"I am the man who surpasses God!" "Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims."" "See you space cowboy..." "Roger, roger."

NEXUS6
#5
Az erkölcs, etika elég érdekes kérdés. Alapvetõen ahhoz a közhiedelemhez van köze talán, ahogy az emberek látják a saját társadalmukat.
Most például elég necces embert ölni, de ha már Gombabá felvetette, egy posztapokaliptikus medmeksz világban, meg szinte kívánatos.

A robot, MI viszont valójában tényleg egy tárgy, nem az akarat, hanem az eszköz amivel a "bûnt" adott esetben elkövetik. Amikor az IT eszközök használatát korlátozzák a biztonságra való tekintettel az valójában azt tükrözi, hogy a hatalom mennyire kiszolgáltatott és tehetetlen az ilyen jellegû támadásokkal szemben, és az elkövetõt nem sok esélye van nyakoncsípni.
És ugye itt eljuttottunk a hekkerkedéshez. Az meg azért érdekes, mert pár éve/évtizede amikor megindult a tevékenységük még nem igen voltak korlátozó szabályozók. A hekkerek, mint a biztonsági kérdésekre vonatkozóan nagy tudással rendelkezõ IT szakemberek tevékenysége szinte egyértelmûen pozitív volt. Akkor nem is igen tudtak volna nagy értékû károkozást csinálni. Ráadásul ritkán fordult elõ, hogy a munkáltatójukkal, a társadalommal szemben lépjenek föl.

Ma viszont nagy értékek vannak, információ formájában fenn a hálózatokon. Az esetenként rombolólag fellépõ emberkék már nem egy nagy IT cég megbecsült szakemberei, hanem valami deviáns, a társadalom perifériáján élõ emberke, aki ma már a pusztításhoz szükséges infóhoz, eszközökhöz is marha könnyen hozzájut.

Szóval mindig az ember a felelõs. Ha egy mérnök rosszul tervez meg egy hidat, ami nem azonnal, de egy folyamat eredményeként 5-10 év múlva összeomlik, akkor börtönbe megy.
Ha egy IT szakember tervez egy mesterséges intelligenciát, egy algoritmust, amit ma már ha pusztító, akkor kártevõnek, vírusnak nevezünk, akkor közben tudatában kell lennie a következményeknek. Ha tervez egy MI-t, amiben meg van a lehetõség és meg is valósul, hogy rászabadul a netre és pusztítóvá válik, akkor bizony hasonló felelõsségvonással kell szembenéznie, mint akármelyik mérnöknek, de legalább is kéne.
Szerintem.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#4
Nem mondták még neked, hogy túl sok medmeksz, meg kevinkósztner filmet nézel?

Amúgymeg, mi tudatlanok addig is élvezzük az életet, neked viszont láthatóan már most tele a gatyád.

Lazíccsál, csak nyugi, majd csak lesz valahogy, a kender akkor is megterem!
<#hehe>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#3
Ez kb olyan volt mint h "a maják megmondták 2012 azt vége mindennek" tehát úgyis mind1
#2
mivel néhány évtizeden belül az olaj elfogyásával a civilizált világ brutális jóléte nagyjából megszûnik, és ezáltal a tudományos fejlõdés is kb leáll, a téma teljesen érdektelen

#1
Érdekesen ötvöz két teljesen független témát ez a cikk 😊
Abban majdnem teljesen biztos vagyok, hogy robotok soha nem fognak bíróság elé állni. Ha egy gép emberre támad, az jó eséllyel rövid idõn belül be lesz zúzva.
Amikor az ember intelligenssé vált, az állatvilággal kapcsolatban hasonló dolog történt: az emberre támadó állatok cselekedeteit olyan hatékonyan megbosszulták, hogy az állatokban kialakult egy félelem az emberektõl, és kevés állat van, ami ma emberre támad, hiába nagytestû ragadozó.
Kérdés, hogy ez tanulás volt-e vagy evolúció? Mindenesetre ha tanulás lenne, akkor az valamiféle kommunikációt feltételezne az állatok között is, hiszen generációról generációra is át kell adni a tudást.
Hasonló folyamat a gépeknél is megjelenhet, de inkább bízzunk benne, hogy kordában lehet tartani a gépek gondolkodását. Egyébként bõven van aktualitása a témának.
Az információszabadság meg hát igen... ha az ellenség korlátozza akkor mocskos diktatúra, amit meg kell dönteni, ha mi, akkor közérdek. Szemét dolog a politika.

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy

← ElőzőOldal 2 / 2