23077
banner
A Wargaming új MMO játéka
  • Darun
    #20877
    A történelmi hitelesség tekintetében mindenkinek addig nagy a szája, amig rá nem jön hogy ez mit is jelent. Csak érdekességképpen, a Hood-nak 52 perc kellett amig eléri a teljes sebességet. A másik dolog, szerintetek a Bismarck-ra anno hány gránátot lőttek ez az angolok és ebből hány talált? Biztos hogy ezt akarjuk? A japán prém sub merülve max 13 csomót tud (mert ugye a japánok nem tudtak tengeralattjárót épiteni) az orosz viz alatt is 20 csomó felett tud (mert az oroszoknál meg olyan fejlett volt a technológia).
    A WoT-ban anno volt "történelmi csata" mód. Pár hónap után kivették. Miért? Én is próbáltam. És még azt sem mondhatom, hogy a németek olyan op-k voltak a Tigrissel meg Ferdivel, mert nekem a csapataimat pl rendre letolták a T-34/85-ök meg az IS-2-k.
    Ami az MM-et illeti, valóban lehet kompetencia alapú meccsmékert csinálni? Lehetne, megmondta a WG is, de nem fognak. Erre ott van a Ranked meg a CB (mondjuk a Ranked azért sántit kicsit, mert még low WR-el is feljuthat valaki Goldba, ha naponta 5-6 órát játszik).
    Hány olyan játékot tudtok mondani, ahol rendesen működik az MM? Mert sokat én se.
    Ha kevésbé árkád hajóst akarsz, akkor marad a War Tündér. Ha az sem tetszik, akkor meg lehet Silent Service-ezni, meg nem tudom milyen hajós játékok vannak még, de azt azért nehezen hiszem, hogy egyáltalán nincs.
  • Darun
    #20876
    Az Armored Warfare-ben előbb volt BP, mint a WoT-ban. Szóval onnan vették át. Az oké, hogy az ingyenes is ad acélt/szenet/RP-t, nem is ezzel van a gond. Flamu sztem rossz szinész, mindig túljátssza (és nem kicsit) ezeket a kiakadásokat. Ráadásul jah, nem fizetős játékosként is kapunk valami kis pluszt. A nekem még nem tiszta, hogy a prém szint miért kap több BP tokent? Mondjuk még nem volt időm megnézni a működési mechanizmust, de van egy olyan érzésem, hogy az alap BP-s küldik nem adnak annyi tokent, hogy végig lehessen húzni a free sort. De ma vagy holnap majd kiderül. (a piros boostokat meg pont lekaksizom, a kékeket is alig használom, pedig van dögivel). Illetve még az a kérdés, hogy mennyire használható a prém hajó. Mert ha valami hulladék, akkor nem éri meg (ennek ellenére rengetegen fognak fizetni érte) ha viszont op lesz, akkor még inkább a P2W felé fog elmenni a játék, ami még inkább nem fog tetszeni a közösségnek. Ráadásul 6500 Ft 3 hétre úgy, hogy oké hogy a küldik miatt gyorsabban kapod a tokent, de azért igy is meg kell még dolgozni jócskán a végső jutalomért. Biztos hogy meg fogja érni?
  • rebekakocsis
    #20875
    Ez idáig rendben is lenne. De tudjuk , hogy ingyenebéd nincs. Aki ingyen játszik, annak a fizetős vendég veszi a játékot. De én arra gondoltam, hogy egy hasonló játék, működő vagy legalábbis egyensúlyozottab MM-el , neagyisten történelmileg hitelesebben használná a hajókat/hk-at , arra lenne kereslet. Pl. a steam alapból feldobja az új megjelenéseknél a hasonszőrűeket, de eddig meh... vagy akkora már a gajin befolyása , hogy csírájában fojtja el a hasonló kezdeményezéseket?
  • mumus70
    #20874
    Ne fossatok már, bőven lesz idő ingyenesen is végig csinálni, nem kötelező megvenni a fizetős részt! WoT-ban már nagyon rég óta működik, ott hétköznapi, nem kocka játékosként is végig lehet vinni fél kézzel is bőven az adott idő alatt! Ne sopánkodjatok, örüljetek a sok potya cuccnak! A WoT ban én mindig is imádtam, sőt, eléggé népszerű dolog arra felé is! ;-)
  • pajer_csaba
    #20873
    "Másodlagos" boost - úgy, hogy a f2p nem kap lófaxt se (és azért tegyük hozzá, hogy a hyper-prém boost se ad akkora hűdenagy jutalmakat a szén-acél-prém hajó kombón kívül + a legvégére! rakott, pár darab fogyóeszközös piros tokenek), illetve, ha jól vettem ki Flamu videójából, fejlődni sem lehet enélkül a "boost" nélkül, hiába csinálod a küldiket, f2p-ként nem lesz meg időre annyi, hogy szintet léphess.
    Utoljára szerkesztette: pajer_csaba, 2022.10.14. 23:27:25
  • pajer_csaba
    #20872
    Ja, én messze nem lepődtem meg annyira, mint Flamu. Csak próbáltam összerakni, mi a franc ez. Engem az SWTOR Galactic Season-jére emlékeztet, ott is van ilyen kettős felosztás, hogy f2p és prém reward sáv, a tokeneket (pontokat, merthogy a tokeneket a rewardokból szedegeted össze, amiket aztán vendornál váltasz be mindenfélére) meg küldikből kapod, de az közel sem ennyire pofátlan (pedig EA!), még a f2p-nek is esnek jó cuccok.
  • Darun
    #20871
    A játék része abból a szempontból, hogy a pass tokeneket küldikből kapod. Ez inkább egy ilyen másodlagos prém boost, ami nem a creditet meg az xp-t, hanem a többi nyersanyagot boostolja, meg kapsz egy prém hajót.
  • Caliph
    #20870
    üdv a wargaming monetáris politikájában :D
  • pajer_csaba
    #20869
    Szóóóval.. ez a Battle Pass dolog tulajdonképpen nem is a játék része, csak egy közönséges vásár. Ahol ráadásul a nagy büdös semmit is kapod, kurva drágán. (oké, talán a szén és acél, de b+... mennyi dublon kell hozzá? Merthogy játékból kifarmolni biztos nem lehet majd olyan halandók számára, akiknek van élete.)
  • Caliph
    #20868
    de legalább már tudjuk hogy a legerősebb,piros felhasználható xp,free xp,credit , capt xp tokenek fizetős battlepassból jönnek. :)
    6250 arany 18 napra
    ja és acél is jön,mondjuk a freeben is,de a fizetősben több :D
  • Darun
    #20867
    Remélem csak nekem jutott eszembe a WoT-ból az a peccs, amikor Himmelsdorfra beraktak 3 madarat.
  • Caliph
    #20866
  • szemes63
    #20865
    Kössz a választ a 10.-ben vagyok
  • Darun
    #20864
    A kedvezményes a Starter Pack. Csak akkor tudod megvenni, ha még nem értél el bizonyos szintet (4-6 szint környékén valahol). Ha már túl vagy ezen, akkor nem elérhető a Starter.
  • szemes63
    #20863
    Azt írta nekem a kikötőben egy kis ablakban, hogy a "Hat fázist vásárolhatsz kezdőcsomagokban 7500 dublonért, az armoryban, a többit pedig harci küldetések teljesítésével lehet befejezni." Ha a dockyard-ban veszek 6 fázist az 10.500 doublon lenne. Van valamilyen kedvezményes vételi lehetőség 6 fázisra, az armoryban? Én nem találom.
  • Tivot
    #20862
    Igen nagyon szépen köszönöm. így már átjött igen mindenkinek köszönöm a segítséget nagyon jó kis csapat és nagyon jó ez a játék nagyon szeretem a hadihajó és a technika főleg a tengeralattjárók az a cél, hogy amikor majd elérhetó és nem ezzel a módszerrel ami most van, Hanem a fejlesztés fába de még úgy nem lehet ugye, :)
  • rebekakocsis
    #20861
    Részleteztem neki, hátha így átmegy.
  • Darun
    #20860
    *találatnak (már én se tudok irni)
  • Darun
    #20859
    (((a lepattanó és az overpen is találatlan számit)))
  • rebekakocsis
    #20858
    Komolyan , kb 5ször olvastam el , de nem értem mit írsz.

    Egy találat = egy ribbon, egy tűzgyújtás = egy ribbon, egy spot = egy ribbon, egy stb = egy ribbon. Persze egy destroyed = egy ribbon.
    Sőt egy lepattanó/overpen = egy ribbon.
    Utoljára szerkesztette: rebekakocsis, 2022.10.11. 17:28:30
  • Tivot
    #20857
    Rendben köszönöm szépen a segítséget így már világos Elnézést hogy nem volt ennyire világos Nagyon szépen köszönöm ezt a mélyreható leírást Viszont azt nem értem hogy akkor a ribbon ahhoz egy elsüllyesztett hajók és stb kell Tehát akkor egy meccs alatt például a 75 ösnél adott hajó osztály és szint pl 5 ös 75 darab különlegesség sülyesztés stb kell csinálnom...ami adott esetben nehéz
  • Caliph
    #20856
    hát pedig a #20826 ban leirtam. ribbont mindenért kapsz,ha találatot érsz el,ha tüzet gyújtassz,ha spottolsz,ha foglalsz,lényegében a képernyő jobb felső sarokjában gyűlik.
    és tényleg mindenért kapsz,tehát csak játszani kell. és coopban a leggyorsabb összeszedni a kellő mennyiséget botok ellen.

    itt a link mi számít ribbonnak

    ribbons
  • Tivot
    #20855
    Sziasztok Nagyon szépen köszönöm kedvesek vagytok Csak vannak olyan kifejezések amit nem tudok illetve azt nem tudom hogy milyen módon lehet egyáltalán ezeket a tokeneket vagy ribbonokat vagy mi a k**** anyját megszerezni mert ez hol írja hogy mit kell csinálni Hát akkor úgy viselkedek a játékba értitek Köszönöm szépen a segítségeteket. Nem vagyok profi elnézést.
  • Darun
    #20854
    A probléma az, hogy 1250 tokennél többet nem lehet kiszedni az első fordulóból.
  • szemes63
    #20853
    A 6-os sub könnyen összejön, mert az első eresztésként csak 25 db, ribbont kell összeszedni másodszorra már 50-et ugyanabból a típusból utána 75-öt stb. Úgy gyűlik gyorsan, ha coop-ban sokat lősz, ágyúval . A nyolcas subért már nagyon kell hajtani, és jónak is kell lenni.
    A „combat mission” belül a „personal Challenges” ben tudod követni, hogy hol tartasz.
  • Caliph
    #20852
    ingyen verzióban az van amit korábban irtunk,a ribbonos küldi. vagy veszel aranyat és nyitogatod a ládákat amit Darun írt
    a dolog lényege pont ez,hogy fizess ha haladni akarsz.
    vagy ha nem fizetsz ,akkor seggelj a gép előtt és grindelj.
    sajnos ez már jobb nem lesz
  • Tivot
    #20851
    Köszönöm szépen a segítséget. Még annyit hadd kérdezzek hogy hogy lehet ezeket a tengeralatjáró tokeneket gyorsabban szerezni , mert egyszerűen nagyon nehezen megy dehát lehet van valami különleges dolog amit a meccsen csinálni kell vagy Vagy miért nem gyűlik pedig mindig megnyerjüka csata és nekem is nagy sebzésem van ss magas xp t kapok. Nem értem az egészet tudnátok ebben segíteni?
  • Caliph
    #20850
    nem sokat foglalkoztam még replayekkel,de sztem a kliens mindenképp kell hozzá
    irányítás: space a pause
    jobbra nyil= 20 sec előre
    balra nyíl = 20 sec vissza
    insert / delete: lejátszási sebesség növelése/csökkentése
    home/end= ugrás a csata elejére/végére
    bal egér gomb= kamera nézetek(ahogy a játékos látja/illetve szabadon nézelődős a hajó körül)
    szabadon nézelődős kamera módban:ctrl+shift+backspace átrak free camera módba,ezzel lehet nézelődni bármerre a nyilakkal. numpad 7 emeli a nézet magasságát ,numpad 1 csökkenti,egérgörgő meg zoomol

    googlen talátlam és fordítottam,remélem még igy működik :D

    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.10.10. 07:51:54
  • Darun
    #20849
    Amúgy alapból elmenti, nem kell bekapcsolni semmit.
  • Tivot
    #20848
    Szia köszönöm szépen megtaláltam a mappa stb de ezt amúgy nem állítottam semmit ,mágis elmenti ezt hogyan tudom a külső lejátszóval megnézni hogy ne kelljen elindítani a játékot mertszeretnék bele tekerni és köszönöm előre a segítséget és hogy válaszoltál, Szép estét .
  • Darun
    #20847
    A játék mappájában van egy Replays mappa, abban találod.
  • Caliph
    #20846
    ha be van kapcsolva játékon belül a beállításokban hogy mentse el,akkor a játék könyvtárában a replays mappában

    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.10.09. 19:35:20
  • Tivot
    #20845
    Sziasztok Azt szeretném megkérdezni hogy a játékon belül amikor végig viszek egy egy adott csatát online hogy hol tudom azt visszanézni videó formájában lehet hogy korábban már volt erről szó de tudnátok nekem segíteni az hol talán Hol tárolja a rendszer illetve hol lehet előhívni?
  • Darun
    #20844
    Azért korai hozzáférésben mindig könnyebb hozzájutni, jár hozzá port slot is. És aki csak subozni szeretne, annak elég sokat kell grindelnie hogy szerezhessen egyet. Pláne coopban.
  • Caliph
    #20843
    vagy vár az ember pár napot,és tech treeből kihúzhatóak lesznek . wg jót kaszál ezzel az "early access" dologgal is :D
  • Darun
    #20842
    Az event első köréből 1250 tokent lehet kiszedni, ez az egyik T6-os subra elég. A második körben gondolom ugyanez lesz, csak ott nem ribbont, hanem base xp-t kell szerezni. Ha az is 1250 tokent ad (márpedig annyit fog) akkor vagy kiveszed a másik T6-t, vagy ha ki tudod pótolni, akkor lehet még egy T8 is.
  • Darun
    #20841
    Ez már korai hozzáférés. Nem kivenni fogják, hanem berakni a tech tree-be. Most ugye még nem fejleszthető, csak az eventből lehet megszerezni.
    A ribbont pedig az alapján adja, amit csinálsz. Caliph leirta hogy működik, bár kicsit félreérthetően. Am aki klántag és Navalozik, az onnan ismeri már ezt a táblázatot.
    A lényeg, minden nemzethez és hajóosztályhoz tartozik egy mező. 25 ribbont kell csinálni. Ha ez meg van, akkor 50, 75.... stb. Vagyis egy adott nemzet/osztállyal egyre nehezebb megszerezni. Mindig amikor teljesül egy szint, kapsz tokent. Ha nem teljesül, akkor nem kapsz. Itt nyilván előnyben vannak azok, akik több nemzettel játszanak és több osztályt húznak párhuzamosan.
    És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ezzel a módszerrel is csak véges számú tokent lehet kiszedni. Nem néztem mennyi a max, de ha azt eléred, utána asszem már csak szenet ad.
  • Tivot
    #20840
    A tengeralatjárok maradnak elvileg nem igaz? mert azt irja nekem 26 nap csak ebből akkor lehet kiveszik stb szerintetek?
  • Tivot
    #20839
    Sziasztok értem köszönöm a sok segitség s hozzászolás ,de mi alapján adja a ribbont vagy tokkenek mert nem mindig és nem halok meg...illetve nem látom ezt hol irja a statisztikában sem
  • Darun
    #20838
    Egy coop csata átlag 5 percig tart. Rombolóval vagy valami gyorstüzelő/sok ágyús cirkálóval pillanatok alatt össze lehet szedni és ha yolo közben meghalsz, már mehetsz is a kövi csatába, szóval még a végét sem kell kivárni.