World of Warships
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"Muszáj valamennyire intelligensnek lenni ahhoz, hogy észrevedd milyen hülye vagy."
"Muszáj valamennyire intelligensnek lenni ahhoz, hogy észrevedd milyen hülye vagy."
Még a hétvégén kireseteltem az angol dd ágat, igy kaptam egy kis pénzt, tegnap pedig befejeztem a Clydebank-et, szóval ingyé megkaptam a kifejlesztett Acasta-t és hozzá egy 6 pontos kapitányt. Mentem is vele egy csatát, szóval a RP is megvan. Hihetetlen mákom van, mert a következő reset pár nappal az IT event vége előtt lesz esedékes, szóval be fogok tudni húzni még egy T5-ös angolt.
#20483 Ez már egy hónapja szerepelt a hírekben, volt táblázat illetve kalkulátor, ahol meg lehetett nézni, mennyi eco bónuszt fogunk kapni a meglévő signalokra. Teszt szerón élesben is ki lehetett próbálni. Ettől függetlenül csütörtökön jól meglepődtünk, hogy a WG megint jól megvariált mindent, de általában aki minden nap játszik, annak elég két-három nap hogy megszokja (de azért még pár napig utána is megy a morgás, mert miért ne) és kb ennyi. Nekem pl egy hete már csak 20 comm xp signalom volt, most ilyen ezres nagyságrendű comm xp bónuszom van. Sőt, az éjjel egy sima +200%-as ship xp bónnal meg prém fiókkal mentem egy 10k ship xp-s szorzós kört
a flagek helyett kaptál economy dolgokat. a perma bonus dublonos,ahogy anno a perma camo volt. a többi economy cuccot meg ládából,küldikből lehet nyitni
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Hogyhogy nem hisztiztetek be ezen? Gyanúsan nyugodtak vagytok. Ez ilyen ideiglenes dolog?
nagyon sokáig tart a támadási szakasz,cserébe a tiny tim orosz megfelelelőjével vannak felszerelve ami elég nagyot tud ütni
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.07.19. 12:21:16
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
amúgy ja,kár cvt beletolni rankedba meg brawlba...
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.07.19. 09:05:18
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Incomparable-t egyetlen sorozattal 10 kilóméterről hazavágtam.
Devastating strike és High caliber-t kaptam érte.
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
Tegnap láttam egy csatajelensét, a delikvensnek 548 secondary találata volt Schliffennel és 5 tüzet okozott. Van még kérdés?
Ez tényleg ennyire gáz hajó?
Ennyi találatból egy angol hajóval felgyújtottam volna az egész pályát.<#hehe>#hehe>
"Muszáj valamennyire intelligensnek lenni ahhoz, hogy észrevedd milyen hülye vagy."
Catham: 67.200
Elswick: 70.300
Clydebank: 77.600
Utoljára szerkesztette: DannyL81, 2022.07.16. 06:24:34
"Muszáj valamennyire intelligensnek lenni ahhoz, hogy észrevedd milyen hülye vagy."
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
Akinek esetleg most lenne aktuális a Researc reset, az megspórolhat némi free xp-t. Reseteljetek egy angol hajó ágat (valamelyik cirkálót vagy a dd-t) és ha teljesititek a választott "ipari óriás" personal részét, megkapjátok a T5-ös hajót, ráadásul asszem kifejlesztve, tehát "csak" a T6 hajó árát kell kigarázdálkodni.
Akinek van ideje hétvégén játszani, az várja meg a szombatot, addigra már elég jól fog látszani, hogy melyik csapat hogy áll illetve jó eséllyel ki fog nyerni. A Personal rész egyébként 2-3 nap alatt teljesithető (persze jópár órát rá kell azért áldozni)
Valaki röviden elmondaná hogy mit kell benne csinálni nagyjából?
Nem volt időm játszani.
"Muszáj valamennyire intelligensnek lenni ahhoz, hogy észrevedd milyen hülye vagy."
Az hogy volt egy kalkulátor ami előre megmutatta hogy milyen eco bónuszokat fogunk kapni, szintén jó, de azért kiigazodni senki nem fog rajta, hogy melyik bónt mire kaptuk. Ez annyira nem jó. Megnéztem az új eventet és van egy sanda gyanúm, hogy mire ment ki ez az egész. Eddig a T8-es hajókhoz ki lehetett szedni a perma camo-t eventből, ami gyorsabb fejlődést tett lehetővé. Egy rendes ágnál ez azért elég komoly spórolás volt a játékosoknak, hiszen T5 és T8 között a camok össz ára több ezer dublon volt. Ez nagyban meggyorsitotta a hajók kifejlesztését is. Ha megnézitek a mostani event "jutalmakat", a camot most is megkapjuk, de ez 200 dublon és cserébe nem csinál semmit, azon kivül hogy nem az alap rozsdás hajótesttel kell kihajózni. Eddig az eventekből mi spórolhattunk meg dublont/pénzt, most a WG kiszúrja a szemünk 200 dublonnal és ha kell a régi perma camo gyorsabb fejlődését adó bónusz, akkor vegyél perma eco bónt. Ez viszont nagyon nem jó játékos szemmel, hiszen dublonból amúgy sem halmoz el minket a játék.
Nem akarok konkrét számokkal dobálózni, mert lusta vagyok, de ha végiggondoljátok, ti is be fogjátok látni, hogy összességében nagyon csúnyán le lettünk húzva megint. Mert eddig mi volt? Kaptunk free xp-s hajókat, amiknek az ára 1-2M free xp volt. Ez prém fiókkal, signalokkal és camoval meg egy jó szorzóval simán ki lehetett húzni 10k free xp/csatára. Aki tudott spórolni free xp-t és nem modul meg hajó fejlesztésre költötte, az ki tudta gazdálkodni a free-s hajókat. Ez volt eddig.
Most kivették a tech tree free xp-s hajókat, mert ezek helyett van a Research Bureau. Ez hogy működik? Kihúzol egy tech tree ágat és eldobhatod újrahúzás céljából. Eddig ez jó is volt, bár már ezzel is lehúztak, hiszen a free xp-s hajó 1 creditbe került, resetnél meg a hajók vételárának csak a felét kapod vissza, tehát már is buktál több millió kreditet. Miután eldobtad az ágat, két lehetőség volt. Vagy free xp-ből végighúztad az egészet, vagy megvettél minden hajót és végiggrindelted még egyszer az adott ágat. Ezen segitett valamit az, hogy kaptunk perma camokat, hiszen az a hajó jobban hozta az xp-t és ez nekünk játékosoknak nem került plusz pénzbe. Eventes camokból pl a teljes US LCA ág el volt látva. De akadt még olyan ág, ahol 2-3-4 hajó is rendelkezett ajándék perma camoval. Most ezt a lehetőséget is elvették. Ha kell a régi perma camo eco bónusza, akkor vedd meg. A 200 dublonos festést meg farmold ki az eventből. Végül számold ki, hogy hányszor kell ágat resetelned ahhoz, hogy kiszedhesd a kivánt hajót, ez mennyi free xp-be, mennyi creditbe és főleg hány csatába kerül, aztán hasonlitsd össze az 1 meg 2M free xp-s hajóval, ami 1 creditbe került. Még szerencse, hogy a hajókon feleslegesen gyűlő xp-t át lehet váltani free xp-re.
Még egy apróság. Idén még nem vettem prém fiókot, de hála a szuperkontiknak, még nem is kellett alap fiókkal játszanom (vagy ha még is, farmoltam prémet a repcsiből) A prém fiók ugye +xp-t és kreditet jelent. Egy közepes játékos azonban a magas szintű hajók árát sztem nem keresi meg addig, amig összegyűlik rá az xp. A T11 ára meg tényleg horribilis. És sztem nagyon sokan nem fogják sajnálni a valódi pénzt arra, hogy creditet vegyenek. Holott a prém fióknak felerészben pont ez lenne a szerepe.
Oké, most hogy el lehet adni a camokat, hozzájutunk némi plusz kredithez, de ez egyszeri dolog, ráadásul azokat a camokat valahogy ki is kellett farmolni. Szóval megoldoztunk érte.
Ohhh, majd el is felejtettem. A konténerek és a UI átdolgozásával bekerült a játékba egy hasznos ficsőr. Szerintem már nagyon ideje volt. Egyrészt a max konténerek számát lekorlátozták 100-ra (még régebben) és az efölöttieket automatikusan kinyitogatta. Eddig ugye két lehetőség volt, vagy sorban kibontottad őket, vagy egybe az összeset. Most a View all container alatt szétválogatja az egyes tipusokat. Ez igazából azért fontos, mert igy a prém napos illetve SC-ket nem kell kibontani (ha esetleg épp nem tudná valaki kihasználni a prém fiókot) az eventes kontikat viszont igen. Mondjuk itt inkább az a bosszantó, hogy erre tényleg 5 évet kellett várni? Igy tényleg elhiszem, hogy még 100 évre való fejlesztési lehetőség van a játékban.
camo pedig valóban már csak kozmetika
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
"Muszáj valamennyire intelligensnek lenni ahhoz, hogy észrevedd milyen hülye vagy."
"Muszáj valamennyire intelligensnek lenni ahhoz, hogy észrevedd milyen hülye vagy."
Tedd rá a fordítót, én is innen informálódtam! :-)
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
Most 2 kört mentem, aztán mára ennyi. Mindkét körben sikerült találkozni az idióta ba..ma által berakott hülye SUB-jával ami ugye vidáman eregeti a torpedóját és esélyed sincs BB-vel kikerülni. Aki ezt kitalálta és így berakta, az nálam Darwin díjas.... 😊 További szép napot mindenkinek. 😊
Az öregség átka. Nem mumus hanem Darun üzijére reagáltam.
Utoljára szerkesztette: Paradoxon61, 2022.07.13. 14:42:35
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
de mindig igy kezdődik 😊
németeknél is jött a Graf Zeppelin,aztán teljes ággá nőtte ki magát az is 😊
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.07.12. 15:41:28
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Részben igazad van. Apám nyugger, neki is a romboló áll inkább kézre, de csak azért, mert az azonnal reagál. A BB túl nehézkes neki, azzal ugye előre kell gondolkodni, nem tudsz olyan gyorsan eltűnni, lőni is csak fél percenként tudsz... Viszont az idősek problémája pont az, hogy váratlan helyzetekben nem tudnak gyorsan reagálni. Hozzátartozik az is, hogy ő stratégiai játékokon öregedett meg. És mondjuk egy C&C-ban még néha kell gyorsan reagálni, de a Heroes-ban vagy Civilization-ben tengernyi idő van minden lépésre. Ennyi idősen már hiába próbál gyorsan reagálni, csak kapkodás lesz belőle.
bár jönnek lassan az olaszok is 😄
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time