World of Warships
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Persze, hogy el lehet, nem azt mondom, hogy nem volt még olyan, hogy a wyomingomat ollóba fogta két romboló, és azonnal végem volt. De nem úgy , mint a WOT-ban, ahol azt sem tudod ki vett észre, csal telibever egy atom-TD, vagy egy arty , az első percben.
"Cs?döt mond az üreges páncél, prémium nélkül nincsen hátszél." By Lunki88
Pedig el lehet hullani 1 lövés nélkül is. Lőttek már így ki engem és nekem is sikerült már nem egyszer. Viszont elég ritka 😊
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
Azért ez részemről kellemes meglepetés, hogy adtak két slotot a két új ágnak. El voltam készülve a legrosszabbra.
Jó kis játék ez, amióta belekezdtem, a WOT-nak még a gondolatától is kiver a víz. Sokkal kiforrottabb, átgondoltabb, és nincsenek benne azok az idegesítő dolgok, mint a WOT-ban. Még a csapat gyengesége sem olyan végzetes hatású, mint ott, mert a hajók méretéből adódóan, egyszerűen nincs olyan, hogy egyetlen lövés nélkül hulljon el az ember.
Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem érzem szükségét a MOD-olásnak, ellenben a WOT ocsmány , az eredeti formájában.
Utoljára szerkesztette: voivod32, 2015.10.19. 09:56:24
Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem érzem szükségét a MOD-olásnak, ellenben a WOT ocsmány , az eredeti formájában.
Utoljára szerkesztette: voivod32, 2015.10.19. 09:56:24
"Cs?döt mond az üreges páncél, prémium nélkül nincsen hátszél." By Lunki88
#8823
Azt a bomba mondja, amikor ledobják 😊
#8822
Ez a beszólogatás még a IV. tier-ben nem annyira megszokott. Inkább azoknál jön ez divatba, akik valamilyen okból már úgy érzik, hogy nagyobb farokkal /hajó osztály/ rendelkeznek. Bár, be kell vallnom itt és most -hogy önkritikus is legyek-, hogy néha én sem tudom tartani a pofám. Ilyeneket szoktam beszólni induláskor-persze magyarul-, hogy: aki bújt, aki nem megyek! Csak egyszer jött rá válasz és csak annyi, hogy: "jaj"😊
#8821
Nah, ezzel meg van a Hosho is. Viszlát Myogi. A búcsúcsatában egész jól szerepelt. De a CV-zést még nagyon szokni kell. A kamera néha önálló életre kel, és a támadási szöget sem tudom még gördülékenyen beállítani támadó rajoknál.... :/
Azért én elég jól el voltam vele 😊 Tripla lövegek nagyon szépek 😊
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
#8819
Szintén zenész.
#8818
Az milyen már ,hogy ennyire kicsi a New Mexico lőtávja? Mindennel együtt 17 km -re növelhető. Azért az elég kevés. Ma lett meg, de még nem próbáltam ki.
#8817
Ki hogy játszik az amcsi rombolókkal? Mert azok annyira opportunista valamik h el nem mondhatom.
#8816
De, napok óta.
Srácok, nektek nem laggol az EU szerver ,mint állat? Vagy az én netemmel lenne baj, 15000-es pingjeim vannak, stb. Ugyanakkor, viszont a youtube, stb videók meg simán futnak...
"Cs?döt mond az üreges páncél, prémium nélkül nincsen hátszél." By Lunki88
#8813
Haverral belső CB-t használunk: skype-on hanghívással beszélünk, miközben játszunk. Ilyesmit bármikor létre lehetne hozni a divisons-ben, megbeszélés alapon. Csak szerintem ehhez még nem túl fejlett a játékos-morál a WOWS-ban.
#8812
nem értem miért nem képesek egy voice chat-ot beépíteni a játékba + még egy "mute/silence" opciót hozzátelni ha valaki épp teli akarná szemetelni az "étert" akkor el lehessen némítani az illetőt.
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
#8811
Ismerős a dolog 😊
A szomorú az, hogy az ember azt hinné, mire t9/10-re érnek, megtanulják legalább az elemi dolgokat, ismerik a térképeket (nincs olyan sok, mint tudjuk). De nem...
A szomorú az, hogy az ember azt hinné, mire t9/10-re érnek, megtanulják legalább az elemi dolgokat, ismerik a térképeket (nincs olyan sok, mint tudjuk). De nem...
#8810
Ma volt egy aranyos: Colorad-s beírja: left or right? Ketten rámondtuk, hopgy "left", erre a fél banda jött veülnk. Jó hogy nem bégetnek... 😄 Nade, tényleg fájó a kommunikáció hiánya, ám az még rosszabb, ha túl van kommunikálva a dolog. Pont az előbb azon buktuk a csatát, hogy egy csávó mindenképpen a saját tervét akarta ráerőltetni a népre, mind ezt csata közben... Ment a szájtépés a csetben, közbe az ellen szépen elszedett mindenkit. Az okoska meg még azután is osztotta az észt arról, hogy most akkor deffenzív vagy offenzív taktikát kövessünk, hogy kilőtték... 😄
#8809
Én elindulok egyedül az ellenkező irányba, mondjuk balra, aztán beírom hogy a bátrak/hősök balra, a többiek jobbra. Erre 1, max 2 veszi a lapot és csatlakozik. Férfi módra halunk meg 😄
#8808
egy AOBA meg én elfoglaltuk C-t...a maradék 5 A mögé ment,de nem foglalta el.........természetesen az ellenfél odajott C hez és kinyírt minket a mieink pedig még mindig nem foglaltak el semmit................mivel A nál megjelent 1 db! IGEN! 1 db New MEX ezért elindultak B felé...hátha ott nem lesz senki akivel harcolni kéne...............ez a "RANKED" play
azért cruiserrel az igazi (stock omaha), jobban pörög az adrenalin <#idiota>#idiota>
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Per Aspera Ad Inferi.
#8806
ehhez újra kéne születnem 😄 ,mert én nem bírok se tökölni se gubbasztani a sarokban 😛
#8805
Én úgy szoktam, hogy ha látom, hogy a többiek mind egy helyre vonulnak, akkor 1., követem őket; 2., ha meg már szétszóródva látszik a káosz, akkor max sebzésre-süllyesztésre megyek addig amíg ki nem tisztul, hogy vesztésre-vagy nyerésre állunk. Nem egyszer láttam, hogy komoly (Tier V-VII, az én szintemhez képest komoly) hajók jószerivel csak kóricálnak a pályán, és néha ki-ki szednek egy két enemy-t. Aztán, amint az "ostobák", azaz a vakmerő hőscincérek dicsőséges 5 perc után lángolva süllyednek, beindulnak, és közösen, egymással kooperálva letörlik az ellent. A trükk, hogy ne te legyél az expendable, akinek a kihullását (mint zavaró hősködőét) annyira várják...
#8804
Persze, gondoltam, csak rohadt idegesítő volt, hogy alig fordul, ha fordul nem tudok lőni, mert a tornyok mééég rohadt lassabbak, és hogy a sz@r elrendezésű Myogival meg szabályosan aratok ehhez képest, holott, iszonyú sok melóba került a Kongo megszerzése... De hát na, ehhez hozzá kell szokni. 😊
#8803
😄 Nekem ugyan ezt csinálta. Kilövöm a cirkálót és senki a közelemben. Elindulok a 10-12 km-re levő csatahajó felé. Már csak valamivel több mint fél élete van. Na öreg! Megleszel torpedózva. Elhaladok egy sziget mellett és abban a pillanatban egy BB. De közvetlen közelben. Hol volt eddig. A semmiből tűnt fel. Ő persze látott és mire felfogtam, hogy itt van, már a torpik félúton. Csicsika.😊
#8802
Ez általában így van, a következő stock szintű jármű gyengébb mint az eggyel kisebb mint az eggyel korábbi maxra fejlesztett.
#8801
ennyi logikával csinálhatnám azt is,hogy a JOIN után kimegyek a konyhába főzni és visszajövök a LEAVE BATTLE-ra...........vagy lövöldözzek össze-vissza mint egy hülye gyerek? ha pókerezel hogyan fogod a kártya lapokat? gondolom nem figurával kifelé,hanem értelmesen játszod! én úgy szeretnék veszíteni,hogy a csapat tett is valamit a győzelemért ez,hogy 3 bázisos map-en egy bázisra ül a 90% nyi játékos és össze vissza lődözgetik egymást vagy elkezd menekülni ha ellenfelet lát ez nem játék ezek balfaszok..........nem létezik,hogy ilyen kuka a játékos állomány,képtelen vagyok megérteni
#8800
3-om csatát mentem 3x volt ugyanez...............
#8799
Naaah... végre sikerült "felújítanom" a Kongo-t (Kongo-B, + korábban a tüzérség és a meghajtás). Klasszisokkal jobb lett. Komolyan, ott tartottam, hogy a Myogimat jobb hajónak tartottam. Az új Kongo viszont messze jobban teljesített, lazán hozta a Myogi legjobb eredményét... Most van két nagyon f@sza kis csatahajóm, már csak a CV kell. 😊 Ölül és lajong! 😄
#8798
Nem ne legyél ideges. Amúgy, tényleg miért nincs itt egy házigazda, ahogy azt már kismilliószor tárgyaltuk hogy az ilyen értelmetlen ostobaságokat törölje?
#8797
Nézd, én is sokszor dühöngök magamban az ostoba csapattagok miatt, de szerintem emberileg nemesebb, ha nem ordibálom vele teli a világot. A másik: ez egy kibeb@szott játék. Francnak idegeskedni rajta, azzal ha kilőnek, vagy veszít a csapat, nem veszítesz összességében semmit. Nincs levonás (kivéve repair, de na...). Szóval kár nyafogni. ha meg csak dühöngeni akarsz, akkor vezess naplót (de ne itt), vagy kiabáld bele egy kútba.
Utolsó megnyilvánulásom irányodban. Good luck and fear seas. 😊
Utolsó megnyilvánulásom irányodban. Good luck and fear seas. 😊
#8796
T8-9-10 es playerek..................11-en! befoglalják B-t..................elindulok A-ra tök egyedül,baszik jönni bárki is.......ott beleakadok 3 om BB-be meg egy Cruiserba.....lebontom őket,OFC megölnek....a csapatom 800-as állásnál elindul A-hoz ,mert látják,hogy ott van 4 sérült hajó 2db 5k alatti HP val............mire odaérne az első BAMM 1000 az ellenségnek......nálunk ketten haltak meg ellenfélnél senki............és ennyi volt egy high end csata.............MI A FRANCOT GONDOLNAK EZEK??????????????????? NEM LÁTJÁK A SZÁMLÁLÓT?????? HOGYAN LETTEK T9-10-es playerek ennyi ésszel???????????????????? erre nincsenek szavak ezek az emberek hülyék,de nem úgy,hogy viccesen lehülyézel valakit hanem agyilag frankón hülyék basszameg! OKÉ ne legyek ideges mi?
ui: várom a 100 meccses hozzászólókat,hogy nekem is ott kellett volna ülnöm B-n miközben csak a bázis tikkből simán nyeri a csatát az ellenfél
Utoljára szerkesztette: StrikeFor, 2015.10.18. 14:24:29
ui: várom a 100 meccses hozzászólókat,hogy nekem is ott kellett volna ülnöm B-n miközben csak a bázis tikkből simán nyeri a csatát az ellenfél
Utoljára szerkesztette: StrikeFor, 2015.10.18. 14:24:29
Majdnem száz hozzászólás, nahát! Zajlik az élet; gondoltam, benézek. 😊
Kár volt.
@RatBaG: Gyakorlatilag mindenem van T6-ig kivéve japó CV és DD-t (plusz Murmanszk), és eddig úgy gondolom, talán a Kongo számomra a legnagyobb játékélményt nyújtó hajó. Komolyabb túlélőképessége van, mint egy csatacirkálótól elvárná az ember, lőtávja nehezen überelhető a saját ringjében, közelre pedig relatív pontossága miatt úgy szórja kifelé a citadellákat, mint Lagzi Lajcsi a rezsicsökkentést, gyors, mint a kerítésépítés, teljes sebességen korrektül manőverez, fordulokény, és szubjektíve egy gyönyörű hajó. Hull upgrade-del, modification-nel és erre trenírozott kapitánnyal és manuális tűzvezetéssel meg bár ugyanúgy becumja a bombákat, de legalább elkezdi szedni a repülőgépeket, mint a meggyet.
Jellemző, hogy bár óvatosan költök a játékra, ezért nem vettem még pl. új slot-ot, de az egyetlen hajó, amit eddig a már mögöttem lévő tier-ekből megtartottam, az a Kongo.
A Fuso hasonlóan fasza lesz, bár az már tökösebb ellenfeleket is kap.
Utoljára szerkesztette: PrasCo, 2015.10.18. 14:10:55

#8794
Mondjuk azért az "vicces", hogy az alap Kongo majdnem hogy gyengébb, mint a fullos Myogi... :/
#8793
Fogalmam sncs. Az imént is. Azt hittem két cirkálóval fightolok, 13-12 kmről, közbe meg vhonnan jöttek a torpedók... miután elsűlyedtem derült ki, hogy 6-7 km távolságban volt egy romboló... semmi sem jelezte. WTF? Írjak a WG-nek?
#8792
Ezek szerint. Vagy nem tudom, mikrolag?
#8791
Oké, de rendszeresen, több más hajóval is?
#8790
Bug? Wot -ban is szokott lenni
#8789
Na, erre van-e tudományos magyarázat: Kongo vs Tenryu, nyílt víz, 7 km-ről osztjuk egymást, majd puff.. Tenryu eltűnik, nem látom, de ő oszt tovább. Mi van ilyenkor? Nincs rajta álcázás, érzékelési és lőtávolságon belül van bőven (7 km!!!), tereptárgy sincs, se romboló a közelben, hogy füstfelhőt csináljon...
mostanra tudtam végre megszabadulni a myogitól. mint már írtam, mintha sörétessel lőnél. egyelőre még ismerkedem a kongoval, de már van egy enyhe pozitív érzésem. bár az első három meccsen szétszopatták a teamem, végül a duplázós win jól sikerült. pedig fix bukónak tűnt kapásból, valami kretén behozta a tier 1 japán ladikot, meg ezen a passage mapon úgy osztotta el a csapatot, hogy alul egymagam bb +3 kisebb, fent meg 3 bb + többiek... aztán valami csoda folytán nyertünk, mondjuk engem persze szarrá bombáztak a végén légi fedezet nélkül.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Per Aspera Ad Inferi.
#8787
idegbajt fogsz kapni a pontosságától, képes 7km-en belül is körbelőni a hajót... és igen kevés az ágyú
#8786
stat alapján nekem jónak tűnik, 29 csomós max sebességgel ott van és akkor amikor akar, a 15 km körüli lőtávjával kivűl tudja magát tartani a wyoming lőtávján, viszont csal fele annyi ágyúja van vagyis amitől rossz lehet az az hogy kétszer annyi idő kell ugyanannyi sebzéshez. Viszont ha van spot, és nem magas tierben van, szerintem eltud vigéckedni. Vagy rosszul gondolom?
#8785
várd ki a myogit, az a legalja 😊
#8784
Azthiszem megtaláltam a legrosszabb hajót amivel eddig játszottam. Szörnyű ez a kawachi, messze rosszabb mint a south carolina pedig azt se éleztem, de legalább jobb lőtávja volt, ez az alap 9 km-es lőtáv egy vicc, a velem egy tierű cirkálók lazán szétszedhetnek, mert túl lomha vagyok hogy közel kerüljek hozzájuk...
Ez mind szép és jó, lehetsz bármilyen jó játékos, de a fórumon való megnyilvánulásaid kritikán aluliak. Ez az ami bántja az emberek szemét nem az, hogy mennyire faszán distractolsz. Szerintem.
#8782
64 hsz, érdemes visszaolvasni vagy csak a szokásos Sztrájkfor hiszti?
#8781
mondtam délután is,hogy Tiki taki....ennek ellenére a random ehhez képest katasztrofa pedig ez sem semmi emberek gyülekezete 😊
#8780
kis érdekesség legutóbbi meccsről: A és B pont............beírják ,hogy merre menjünk.....ez alapban fail,mert nem szabad hagyni egy pontot sem,mert túl nagy előny a score tikkelésben...tehát ha ezt megkérdezik tudod,hogy elég szar teambe kerültél....én azt csinálom,hogy amíg elmennek 5-6an mondjuk A-ra én megyek B-re distractolni /magamra húzom a többi bugyutát az ellenfél csapatából,kigyújtom,megtorpedózom akit lehet-->elhasználja a repairt--> profit a csapatomnak
Szóval épp most is ez történt,mivel még poénos srác is vagyok be is írtam,hogy 5 dollár,hogy ha ők B-nél ellenfélt látnak elmenekülnek és nem foglalnak.............szerencsére jött velem egy okos DD is......jól be is húztuk ketten A-t és elkezdtük leszedegetni az ellenfél DD-it és széthúzni őket...ahogy mondtam a mi csapatunk nem foglalta be B-t,de mivel az ellenfél is bugyuta volt elkezdtek rám jönni / a DD-t nem látták/ és HOPPSZ a mieink egyből meg is táltosodtak és mivel az ellenfél már megosztotta a tűzerejét a mérleg nyelve a mi oldalunkra billent....van is egy kis szösszenet a csetről ahol írom is az 5 dolláros storyt és egy gratuláló whisper csata utánról! sőt akit érdekel itt a csata jól mutatja a taktikámat élesben....jó szórakozást
ami még poén a gyerek még be is írja,ha az ellenség is A hoz megy ők elindulnak B hez....ez mekkora LOL? értitek...ha harcra kerülne sor ők megfordulnak és alindulnak a pálya másik végébe 😄 na mindegy a srác belátta ,hogy lenézett.....
a csata mentett file-ja
Utoljára szerkesztette: StrikeFor, 2015.10.17. 21:38:20

Nem szeretnélek bántani vagy megsérteni, de a wotban is szinte nulla teljesítménnyel el lehet érni T10-es tankot.
Lassan, de itt is lehet előre haladni.
Lassan, de itt is lehet előre haladni.
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
#8778
játszottam veled? nem hiszem....szóval
azt tudom,hogy érdekes módon itt senki nem nyom rankedet én meg a full "nyomi" taktikámmal épp most léptem R14-re
Utoljára szerkesztette: StrikeFor, 2015.10.17. 21:19:50
azt tudom,hogy érdekes módon itt senki nem nyom rankedet én meg a full "nyomi" taktikámmal épp most léptem R14-re
Utoljára szerkesztette: StrikeFor, 2015.10.17. 21:19:50