Counter-Strike: Global Offensive

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

bulba
#3788
A játék újrarakása 😄 esetleg 1-1 effekt ki majd bekapcsolása. Vagy ha nem túl nagy áldozat, akkor komplett Windows reinstall. Esetleg próbálkozhatsz egy rendszer-visszaállítással is ha van mentett visszaállítási pont abból az időből amikor még hibátlanul futott.

60s: drugs sex rock\'n\'roll, 90s: bugs sux plug\'n\'play

#3787
Időközben teljesen újraraktam az egész drivert, és továbbra is fennáll a probléma. Az az érdekes, hogy korábban nem tapasztaltam ilyet, és azóta se változott igazából semmi, szóval én még inkább tanácstalan vagyok. Van valakinek bármilyen további ötlete?
#3786
Közben most megpróbálkoztam vele, először sikerült valami régebbi változatot felrakni, ami nem oldott meg semmit, aztán leszedtem a legfrissebbet, amit meg nem tudtam feltelepíteni, ugyanis a telepítő azt írja, hogy hiba történt a telepítés során. Ha valaki ide be tudná linkelni nekem, hogy egy ATI Mobility Radeon 4500-hoz pontosan melyik drivert kell feltenni, azt megköszönném, illetve nyilván kipróbálnám, hátha úgy működik.
plu604
#3785
Illuminati <#idiota>
én egy videokárya driver frissítéssel próbálkoznék először.

#3784
Sziasztok!

A következő probléma merült fel nálam a CS:GO-val:
http://abload.de/img/csgo_hibas3uzu.png
http://abload.de/img/csgo_hiba2qnuof.png

Ilyen, és ehhez hasonló fekete háromszögek vannak a képernyőn, amelyek folyamatosan mozognak, ugrálnak össze-vissza. Tegnap délutánig semmi probléma nem volt, soha nem tapasztaltam még ilyet addig. Tegnap este viszont mikor elindítottam a játékot, akkor rögtön ezek a háromszögek fogadtak, ráadásul mint az első képen látszik, a háttérben is tapasztalhatók ilyen problémák. Maga a probléma egyébként akkor is fennáll, ha belépek egy játékba, akkor is ugyanúgy ott vannak a háromszögek a képernyő felső részén, csak akkor éppen szürke színűek. Steamen rányomtam a játékfájlok épségének ellenőrzésére, és egy fájlt le is töltött újra, de a probléma továbbra is megmaradt.

Magával a számítógéppel szintén nincsenek problémák, mind a többi Steames játékot, mind az egyéb programokat, internetes videóket gond nélkül megjeleníti.

Valaki esetleg tud segíteni nekem?
#3783
mizu az nyf-en te webprogramozó? 😊
#3782
B.U.É.K
#3781
B.Ú.É.K. 😄

#3780
Tökéletes zárása az évnek. BUÉK <#vigyor>

Metalmilitiakid
#3779
Egy darabig most nem játszottam volt vmi update az AWP n? Mert megszokásból ugye késes lövéseket toltam volna és azt vettem észre, hogy visszaváltás után már nem tudom egyből szemhez emelni, hanem meg kell várni amíg az ujja visszaér a ravaszhoz a fegyveren, csak akkor célozhatok. Ez eddig is így volt és én voltam sokkal lassabb vagy ez vmi új?

[BF2 151k,156k,164k,170k][TF2:10k] [Humoros: 168k] Steam: MortalMilka, Bnet: MortalMilka#2417

#3778
Pontosan😄
#3777
Igen és ha szeret idegeskedni, akkor szintén nagyon ajánlatos ezt a játékot játszani. 😄

https://www.twitch.tv/sp1gu

LaszloLedzenyi
#3776
😄

\"Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!\"

#3775
Szerintem ez a recoil nem nagy probléma. Ha tetszik a CS akkor nem fog érdekelni. Szerintem nincs még egy ilyen multi játék mint ez 😊
Jim Morrison
#3774
én tegnap egy granyóval sebeztem -1 -10 -1 et 😄 elfutottak, ez van 😞

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Spészgószt
#3773
Akkor mar a HE is lehetne instakill foleg ha pofanbaszol vele valakit...

[:::Powered By EIZO:::] Tegnap el?tt dáretettem Én, tegnap dáretettél Te, ma dáretet ?.

plu604
#3772
Bocsánat, akkor félreértettelek, meg azért is, hogy ebből adódóan elragadtattam magam.

Jim Morrison
#3771
ha azt akarod, hogy ne legyen recoil akkor ajánlom a codot 😄

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

#3770
Nem az a gond hogy reális nem reális.De akkor ne az legyen hogy a egyik fele többszöröse a reálisnak a mások fele pedig fantasztikum irreális baromság.Akkor legyen no recoil a gépfegyvereknek is ha már ugrásból fejest lehet lönni egy sníperrel,ne méterekkel menjen mellé az meg rám néz és már fekszem.Voltam katona minek menjek vissza,mondjuk én szerettem főleg ha fegyverekkel kellett bánni.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

plu604
#3769
Hidd el, viccesebb, mint a sokadik én-értek-a-fegyverekhez-mert-fegyvereket-szarok-és-ez-a-játék-nem-reális hozzászólás...
Ha nem tetszik ahogy szórnak a fegyverek, keress másik játékot, vagy állj be a honvédségbe és jól magyarázd el mindenkinek hogy melyik fegyver hogy reális.
Mindenki tudja hogy nem reális, és kit érdekel? Ez egy JÁTÉK, nem egy fegyvermodellező szoftver, a versenyért, a győzelemért, az elismerésért vagy csupán szórakozásból játszunk, nem azért, hogy azon háborogjunk, hogy nem reálisak a fegyverek. Tudjuk. Ennyi.

bosco05
#3768
Én azzal játszom 😊
#3767
Nagyon vicces vagy.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

plu604
#3766
Oszt lőttél már ugrásból Dragunovval?
Ha nem, akkor honnan tudod hogy úgy nem lehet fejest lőni?
<#banplz>

Metalmilitiakid
#3765
Játsz ARMA val azt ajánlom.

[BF2 151k,156k,164k,170k][TF2:10k] [Humoros: 168k] Steam: MortalMilka, Bnet: MortalMilka#2417

Roger6
#3764
Ez nem szimulátor, ez így működik sajnos a JÁTÉKBAN. Biztos van másik játék, ami máshogy viselkedik hasonló esetben.

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

#3763
Na és akkor mit csináljak?Ne lőjjek?Reális?
Lófaszt,lőttem több fegyverrel életemben,LMG-vel is sorozatot érdekes ha sorozat közben ha a célpontra tartottam akkor oda is ment.
Persze a sok majom sníperrel ugrásból fejbelő.Azt nem értem miért kell minden játékban ennyire a snípreseket segíteni,a többiek kapják a realitást többszörözve a buzi sníperes pedig fantasztikumot.Volt kezemben Dragunov is tudom miről beszélek.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

Spészgószt
#3762
Ő is lő téged?
Mert altalaban azt felejti el mindenki, hogy amikor bekapja az elso golyot az ellentol, a celkreszt szart se ér... szanaszet lő... recoil az egekbe...persze hogy nem oda adja... ezert van eselye barkinek egy pisztollyal pontozva egy tunkolo ellen...

[:::Powered By EIZO:::] Tegnap el?tt dáretettem Én, tegnap dáretettél Te, ma dáretet ?.

#3761
Amúgy az miért lehet hogy lövöm a célpontot rajta a célkereszt és kb. 1 méterre mellette csapodnak be a lövedékek.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

Jim Morrison
#3760
célozz<#idiota>

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Ingman12
#3759
Wow...2 centiről lövöm és nem hal meg. Gratula már b**meg. 😊

#3758
Szerintem az a legszomorúbb, hogy emberek képesek fizetni csalásért.
Utoljára szerkesztette: undY1ng, 2014.12.28. 16:31:27

https://www.twitch.tv/sp1gu

bosco05
#3757
a csalók 95%-a nem bukik le 😊 ez a realitás 😊 ott volt a forgó aimbotos gyerek akit linkeltem is többször, a mai napig játszik...
Jim Morrison
#3756
ugye használod a vac ban követő oldalt? kíváncsi lennék hány emberke kap vac bant akire te azt mondod hogy csal 😊 (tudom lehet nem buknak le páran, de követni jó dolog)

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Jim Morrison
#3755

#3754
Az, hogy fos a netkód az igaz, amire a 64 tick még rátesz, viszont kár azon elmélkedni mennyi csaló van, mert sajnos rengeteg. Én minden demot visszanézek és az utóbbi időben egyre egyértelműbb... Régen még én is gyanakodtam, talán olyanra is mondtam hogy csal aki nem csalt, de manapság kételyek sincsenek. Füstön egyhit egy meccsen 15x, ugrásból egy körben 5 desi hs, forgó aim a map közepén stb... 10-ből 7 meccs minimum ilyen. Több accom nekem speciel a drop miatt van, meg azért hogy tudjak játszani alacsonyabb rangon lévő spanokkal.
oliwwer
#3753
Jó éjt!
Győri Devi
#3752

&#12420;&#12425;&#12428;&#12383;&#12425;&#12420;&#12426;&#36820;&#12377;&#12290;&#20493;&#36820;&#12375;&#12384;!

Roger6
#3751
Hagyjuk, értelmezned kéne azt, amit írtam ("az emberek 90%-a buta"😉, te vagy az, aki kiemelte a magyarokat. Na jó éjt.

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

oliwwer
#3750
Ha az emberek általánosságban buták, akkor fölösleges kiemelned a magyarokat. Pont.
Roger6
#3749
Az emberek buták. Pont. A magyarok nem kivételek. Pont.

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

oliwwer
#3748
Azért, mert a magyar emberek közül a buták találnak meg téged, még nem kell általánosítani. Én meg a "magyarok hülyék" hozzáállást utálom.

Abban, hogy valamit lépnek a csalók ellen és ez jó dolog, egyetértünk
Roger6
#3747
Most nem azért, de ha tettek valamit, akkor ne fikázzuk már őket. Jobb lenne, ha semmit nem csinálnának? Utálom az ilyen hozzáállást. Csalók mindig is voltak, meg lesznek is, de ha küzdenek ellenük, akkor talán értékelni, és támogatni kéne őket ebben, nem fikázni. Bár nagymagyarban ez tudom divat, de azért, mert az emberek 90%-a buta, de nagyon, nem kell hozzájuk tartozni.

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

Spészgószt
#3746
persze kb szarnak egy pofon....
btw... én mgII ben nagyon nagyon ritkán látok sőt sosem láttam még csak amikor serif haverom is játszik, akkor Ő állandóan rinyál hogy ez is csal az is csal...nem hiszem el hogy mindenki csal....egyszerűen fos a netkód...és aki kapja az rögtön csalót kiabál...gondolom rád is rögtön megy a report mindig...amilyen videókat beteszel....és persze TE nem csalsz...minek van több accod amúgy.... ?<#vigyor5>
Utoljára szerkesztette: Spészgószt, 2014.12.27. 21:45:07

[:::Powered By EIZO:::] Tegnap el?tt dáretettem Én, tegnap dáretettél Te, ma dáretet ?.

bosco05
#3745
Semmit se ért... 40000-ből kirúgtak 1600-at amelyikből 1400-nak van másik acca és mára már frissült a cheatje, szal... Adtak a szarnak egy pofont... Játszhatatlan a játék minden rangon a csalók miatt.
Spészgószt
#3744
<#worship> végre <#taps>

[:::Powered By EIZO:::] Tegnap el?tt dáretettem Én, tegnap dáretettél Te, ma dáretet ?.

RoboKutya78
#3743
auu karácsonyi ajandok😊

de azt a botot ütném agyon aki megvette😊 ha nem botol valaki a piacon eme bakikat nehezen veszi észre
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2014.12.25. 15:41:05

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

lalakov
#3742
Szegény; ezért nem szabad részegen használni a Steamet. 😊
HTS s3rg1nh00
#3741
szerintetek öngyilkos lett aki felrakta a 192 eurós howlt 1,92ért? 😄DD

BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D

RoboKutya78
#3740
az e sportoknak nem akar vissza állni a rég 0.09es áruk vagy mennyi volt annó? 😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#3739
a franc én meg 2 hete kidobtam őket mérgemben mert brutál olcsók voltak 10 c ért adtam el őket😞

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming