Kerbal Space Program

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Dimefromhell
#4422
A mai küldetés egyszerűnek tűnt, de nagyon nem volt az: Hozz vissza a Holdról egy otthagyott alkatrészt.
Meg is építettem izibe (balfasz módon XD) a gépet, a dolog egyszerű: odarepülök, leszállok és vissza.
Az aljára raktam a kampót, így az oldalára kerültek a tartalék tartályok meg a motorok. Azt terveztem hogy ezeket a tartályokat majd szépen lekapcsolom, annyival kevesebb súlyt cipelek majd, csak hát oda raktam az extra ejtőernyőket a hazajutáshoz. Természetesen ez már a holdon jutott eszembe. :D
Szóval targeteltem (szép magyar szó :D ) az elkóborolt alkatrészt (hőpajzs) majd kb ötödszörre sikerült is pontosan landolni mellé. (hiába ezt még gyakorolni kell)
Ezután szépen fölé lebegtem majd becsuktam a lábakat. Igen ám, csak a plusz súllyal így megváltozott a hajó súlypontja. Szomorúan konstatáltam hogy a shield közepét kellene megfogni hogy ne forogjak gyorsításkor. Ez kb sikerült is (sok bénázás után).
Aztán rájöttem hogy nem lesz elég az üzemanyag (kevesebb mint 1300 deltaV maradt) meg az ernyőket is rossz helyre raktam, így az eredetileg ledobásra ítélt tartályokba átszivattyúztam az üzemanyagot és reméltem a legjobbakat.
Pár hintamanőver után a lehető legközelebb kerültem a Kerbinhez, de még így is messze voltam, hogy le tudjak szállni. Aztán eszembejutott hogy tele vagyok RCS üzemanyaggal, így a Monopropellantot használtam a lassításhoz. Ez a taktika be is vált, így még a maradék üzemanyagot is elégethettem, a Kerbin hirtelen közelinek tűnt.
Sikerült jó lapos szögben érkezni így jó hosszan tudtam levegőfékezni és mivel a shield amit hoztam döglött volt közben imádkoztam hogy ne essen darabokra az egész.
Meglepődtem, de sikerült. Ahogy szépen nyíltak az ernyők majd süllyedt a cucc már örömködtem.
Aztán ez gyorsan szertefoszlott, mert láttam hogy egy igen meredek lejtőn fogok talajt fogni. Földet érés után gurulni kezdett az egész, az ernyők sorra elpukkantak, de egy kitartott. Egy lankásabb részen kinyitottam a lábakat, majd szépen meg is állt a cucc. Ismét örömködés.
Mivel nem felejtettem el science-t sem gyűjteni közben majdnem 900-at sikerült végül bezsebelni.

KÉPEK
Utoljára szerkesztette: Dimefromhell, 2015.10.26. 16:39:42
#4421
Megoldódott.

StarTrek Forever

#4420
Kelite Kangerous (Reshade FX)

Erről a módról lenne szó.

StarTrek Forever

#4419
Sziasztok! Kérnék egy kis segítséget! Szeretném futtatni a parancsikon végén a force-D3D11 parancsot de sajnos nem tudom, hogyan is kell ezt megtennem. Próbálkoztam de nem sikerült sajnos.
A parancsikonban hová, és mit kéne beírnom ahhoz, hogy el is induljon?

StarTrek Forever

#4418
Nem gond,lényeg,hogy megoldottad!

A Béna.

SötétBarom
#4417
Felhúztam magam, és kis utánajárás után, a megoldás (hátha valakivel előfordul hasonló), hogy az egész kiosztást törölni kell, és kézzel újra bindolni minden gombot..

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ

#4416
Szuper, akkor kipróbálom. Amúgy a MechJebnek is van ilyen modulja, bár az teljesen automata, tehát végre is hajtja a manővert, amit létrehozhatunk vele. De gondolom ezt tudod. Nekem elég lenne simán a manőver szerkesztő, meg az egérrel tologatás, húzogatás elég pontatlan tud lenni. Köszi az infót még egyszer.

üdv: zsolti

#4415
Simán megy 1.0-4-gyel, több 10 óra alatt sem találtam semmi hibát.
#4414
Ismerem ezt a MOD-ot, sok videóban is láttam, hogy használják, de egyelőre csak v.1.0.2-höz passzol, ha jól tudom.

üdv: zsolti

#4413
Én nem szoktam túlbonyolítani: először sima LKO-ra állok, csinálok egy manőver node-ot először szemre, majd pontosan belövöm, hogy a lehető legkevesebb delta V-vel a lehető legközelebb jussak a munhoz. Nagy segítség hozzá ez a kis mod.

Szerk.: "legközelebb" = pár 10 km maximum.
Utoljára szerkesztette: Szabolcs92, 2015.10.19. 11:27:49
#4412
Sziasztok!

Nem túl rég óta foglalkozom a programmal és megmondom őszintén még csak a Mun-ig jutottam. Mondjuk nem is sietek sehova, és pont elég tökéletes ez így is a gyakorláshoz. Mert gyakorolni van mit. Szóval most ott tartok, hogy a Mun-ra próbálok úgy eljutni, hogy az minél tökéletesebb legyen, ezáltal minél hatékonyabb, már ami az üzemanyagot illeti.



Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy nektek szokott sikerülni, vagy nem törődtök azzal, hogy a Munhoz szabályos 8-as pályán érkezzetek? Illetve így a legjobb érkezni szerintetek? Pontosítok, szóval a szabad visszatérési pályával szoktatok menni a Mun-hoz vagy nem foglalkoztok ilyesmivel.

Számomra ez fontos, érdekes lenne, és kíváncsi vagyok mások hogy boldogulnak ezzel. Nem az Apollo programot akarom majmolni, de számomra ez így lenne érdekes, így is nagyon lenyűgöző, hogy amit a program tud. Szombaton a második Kerbálos Mun-ra szállásom annyira magával ragadott, hogy totális együdüllét érzése tört rám, amint egy ideje leszálltak a kis manók. Olyan távolinak tűnt a Kerbin, ami oly hatalmas ha ott vannak, hogy magam is meglepődtem.

üdv: zsolti

#4411
Hm.. Na ez az egy nem jutott eszembe :) Bár azért megnéznék egy dokkolást ~5 fps környékén.

Desktop #1 ASRock Fatal1ty Z370 Gaming K6 / i7 8700k / MSI GTX 1060 6gb / 16GB Corsair 3200Mhz Desktop #2 ASRock Fatality H87 / i7 4770 / MSI GTX 960 / nVidia Quadro 2000 / 16GB Corsair XMS3 LP

#4410
Általában úgy, hogy a játék szaggat, de a videót felgyorsítják, hogy folyamatos legyen ;)
#4409
Mostanában elég sok videót nézek a Kerbal dolgokról, és egyre több helyen látom, hogy rengeteg alkatrészt használnak mindenféle szaggatás nélkül... Kérdésem lenne, hogy oldják ezt meg?
a.) Nitrogénhűtéses szénné húzott i7 @ 6.0 GHZ
b.) Mod
c.) Egyéb

Desktop #1 ASRock Fatal1ty Z370 Gaming K6 / i7 8700k / MSI GTX 1060 6gb / 16GB Corsair 3200Mhz Desktop #2 ASRock Fatality H87 / i7 4770 / MSI GTX 960 / nVidia Quadro 2000 / 16GB Corsair XMS3 LP

#4408
Nem mondtam, hogy hülye vagy de ne feledd,hogy én nem látom a te monitorod. De tudod mit? Találd ki magad ha így fogadod azt ha valaki segiteni próbál.

A Béna.

SötétBarom
#4407
Nem vagyok teljesen hülye, az 1.0-ig dokkoltam sokat. Az 1.o óta elbaszták az input beállításokat. Lehet egyedi probléma, de láttam még pár embert netszerte, akinél ugyan ez előjött. A legjobb, hogy docking módban ha megpróbálok rotationről translationre váltani a space-el, ellővi a következő stage-et :D IJKLHN nem csinál semmit.

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ

SötétBarom
#4406
A space center nézetben hibátlanul odawarpol különböző launch windowkra, elég hasznos plugin.

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ

Palinko
#4405
köszi majd átnézem, az alarm clock nem tudom minek, nodeot kijelzi alul hány perc, felgyorsítom az időt és kész, olyanoknak kell alarm akik otthagyják a gépet

én most a holdbázis alapításnál járok, kerestem videót, erre találtam egy ilyet :D
//www.youtube.com/embed/ChE58JFEsog

na asszem majd magamtól rakom össze mégis :D
#4404
Ez az alap beállítás, W-A-S-D-SHIFT-CTRL a forgatás és a tolóerő.
I-J-K-L-H-N a vertikális és horizontális kitérés (Csúsztatás).
Ezek csak az RCS üzemmód bekapcsolásával müködnek.

A Béna.

Dimefromhell
#4403
Inspiráció
Utoljára szerkesztette: Dimefromhell, 2015.10.17. 14:54:31
#4402
indítási ablakokhoz a legegyszerűbb a Kerbal Alarm Clock

#4401
Én mechjeb nélkül játszom, ezt használom, szerintem ez a legegyszerűbb.
SötétBarom
#4400
Konkrétan beállítani se engedi. Hiába nyomok az apply-ra, hogy mondjuk az S legyen a down, és CSAK translationben, ahogy újra ráklikkelek, már megint mind a három mód be van pipálva. (translation, rotation, staging).

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ

#4399
Próbáltad az IJKLNH billenytűkkel? Én maradok normál irányításon és a lineáris mozgástt ezekkel a billentyűkkel vezérlem közben.

A Béna.

SötétBarom
#4398
Az 1.0 óta képtelen vagyok belőni úgy az irányítást, hogy működjön a dokkolás. Hiába váltok forgatásról lineárisra, ugyan úgy a rotációs kontrol az aktív. Nem tudom mi a fasz baja van. Szal azóta mechjeb dock autopilot. :D

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ

Palinko
#4397
jaja, ma főleg landolgattam, Minimus, Duna meg a holdja meg egy kis szatelit. viszont mai legnagyobb bajom a bolygók közti váltás, általában 3-4 próbálkozás még eltalálom :D
#4396
Menni fog ez később könnyen, csak gyakorlás kérdése ;) A helyes dokkolás megtanulása viszont hasonlóan időrabló eleinte...
Palinko
#4395
Azért én 10 méterre mentem, órákat szenvedtem vele, de meglett :D dolgozott az F5 és F9 :D
#4394
Ahogy Szabolcs92 írta, pár száz métert, vagy akár 1 km-et is simán megtehetsz egyedül a kerballal űrsétálva.

üdv: zsolti

#4393
Pont ehhez a küldetéshez abszolút nem létszükséglet, ha ~100 méteren belülre érsz, onnan már könnyen át lehet menni kerballal az egyik hajóból a másikba.
Palinko
#4392
köszi hogy leírtad, elolvastam tegnapelőtt az összes alapok részt, de most mikor kellett volna eszembe nem jutott. és egyébként érthetőbb és részletesebb a te leírásod, csak kár hogy még nincs RCS fúvókám :(

na majd próbálkozok.
#4391
Nem olyan bonyolult az űrrandevú.

Fontos, hogy az egész manőverezéshez meg tervezéshez a céltárgyat ki kell jelölni célnak (set to taget).

A kilövést úgy indítsd, hogy a céltárgy pályájánál kisebb méretű, így nagyobb orbitális sebességű pályára állsz, úgy, hogy a céltárgy mögött legyél, mondjuk legfeljebb fél fordulattal. Minél közelebb vagy a céltárgy pályájához, annál több idő kell, hogy utolérd, mivel a sebesség különbségetek kisebb, mintha kisebb pályán követnéd. A mentőhajó pályáján, magad előtt valamennyivel (hogy legyen időd a manőver megtervezni) hozz létre egy új navigációs pontot, és növeld meg úgy a pályádat, hogy az egybe essen a céltárgy pályájával. Utána ezt a navigációs pontot addig mozgasd a mentőhajód pályáján (vélhetően magad előtt), ameddig meg nem jelenik, a találkozási pont ikonja (olyan idézőjelféle, vagy tevepata, ahogy tetszik) ahol ki is fogja írni, hogy ott akkor milyen közel lesztek egymáshoz. Ha megjelent ez a pont, akkor tovább elmozdítva a navigációs pontodat finomat, még közelebb kerülhetsz a céltárgyhoz. Ha már nem közelebb kerülsz, hanem távolodsz, akkor még igazíthatsz a pályádon hogy még közelebb kerülj a sebesség (prograde) növelésével vagy éppen csökkentésével, mert lehet nem volt elég közeli a két pálya (kicsit nagy lett vagy kicsit kisebb, csak nem látszódott).

Tehát a manőverezési pont áthelyezésével és a pályaméretezéssel tudsz majd egy olyan találkozási pontot találni, ahol egészen közel kerülsz a céltárgyhoz. Az egészen közel mondjuk a 10 km-en belüli távolság. Kisebbre is sikerülhet, de sokszor nem könnyű eltalálni. Ha ezzel meg vagy, akkor várd meg ameddig oda ér a mentőhajó a manőverezési ponthoz és hajtsd végre a manővert. Ha jól csináltad, akkor már úgymond szabad szemmel is láthatod, hogy a céltárgy ciklámen jelölése a tervezett távolságot mutatja, 1 km felett km-es értékben, alatta majd méterben. Végül is mielőtt, eléred a tervezett legkisebb távolságot, figyeld meg, hogy a navigációs gömbön, mekkora a sebesség különbségetek (fontos, hogy ezt lásd, ne a surface, ne az orbit, hanem a target legyen kiválasztva). Fordulj a prograde irányába és indítsd be a hajtóműved, de csak finoman. És majd láthatod, hogy a sebesség érték nőne vagy csökkenne, ha nőnek, akkor azonnal állítsd le a hajtóművel, és csináld meg az előbbi műveletet a retrograde irányába. A lényeg, hogy ezzel a céltárgyhoz képesti sebességedet el tudod tüntetni/koptatni. Ez az állapot, azonban csak átmeneti, ezért ez után gyorsan fordulj a target irányába és indítsd be a hajtóműved és mondjuk legfeljebb 100m/s sebességet érj el a céltárgy irányába. Ha 10km távolságra voltál, akkor ez azt jelenti, hogy 100m/s sebességgel közeledve ~100 másodperc múlva eléred a céltárgyat. DE, mielőtt oda érnél, 2-3 km távolságra már kezd csökkenteni a sebességed, úgy hogy a retrograde irányba fordulva begyújtod a hajtóművet. Az utolsó 1-2 km-en már csak 50m/s alatti sebességgel közeledj, majd még kisebbel. És így szépen odaérsz a céltárgyhoz. Az utolsó pár száz méter már az RCS fúvókákkal meg tudod oldani. Ennek idejére, célszerű leállítani a hajtóművet, hogy még véletlenül se gyújtsd be...

És itt egy videó, amiből én is megtanultam, pont ezt írtam le neked, 3:38-nál hozza létre az utolérő manőverezési pontot.

//www.youtube.com/embed/AHkY3FusJIQ

Remélem tudtam segíteni.

üdv: zsolti

#4390
Itt, a fórumban legfelül vannak linkelve az "Alapok", a másodikban pont a kérdésed van nagyon egyszerűen elmagyarázva.
Palinko
#4389
na megkaptam én is az első megmentési küldit, nagyon meg szeretném csinálni, de nem tudom :( próbáltam videót keresni találtam is 3-4 et, de mind fejlettebb cuccokat használ mint ami nekem van. magamtól nekimentem a dolognak, orbitális pálya megvan, aztán kb egyeztetem is a 2 pályát, aztán rájövök mikor közelinek is tűnik km-ek választanak el :D

van valami olyan videó ami alacsony fejlettségi szinten mutatja meg hogyan kell? egyre inkább az a gyanúm hogy sok olyan küldit ad amihez nincs egyszerűen eszközöm

de legalább egy hold flyby összejött :D
Dimefromhell
#4388
Én szinte csak karrierbe nyomom.
Ha az ember csinálja a questeket, akkor jön a pénz is.
Ments meg egy kerbált itt-ott, építs űrállomást, flyby repülés stb. Nekem ezek adják a kihívást. És az, hogy a feladatok teljesítése közben a lehető legtöbb science-t gyűjtsem.
#4387
Nincs itt semmi hiba, ha megérted a küldetéseket és a fizikával is tisztában vagy jól lehet szórakozni a Karrierrel. Csak nagyon sok időt emészt fel. nekem és sok felnőttnek akik dolgozunk, egyszerűen nincs elég időnk ezzel foglalkozni, hiszen szeretnénk más bolygókra holdakra eljutni. Így marad a science, amiben azért legalább van valami cél is, szemben a sandboxal. A sandbox arra jó, hogy kikísérletezheted a járműveket előre, így nem kell pénzt kidobni felesleges projectekre. Sok sikert a küldetésekhez. XD

Tesztgép: Asus p77h Proci i7 2,93GHz, Ram 16GB DDR3, VGA: Asus GTX 1660 OC 6 GB

Palinko
#4386
muszáj hogy keményfejűsködnöm egy kicsit, nekem tetszik a karrier és nem a pénz, hanem a science pont szokott a szűk keresztmetszet lenni. majd ha a pénz lesz egy kicsit farmolok. nekem pont ez a küldetés, fejlődés tetszik, ha csak olyan sandbox módban lenne minden sztem 3 nap alatt megunnám.
#4385
Akinek van kérdése az nyugodtan keressen meg a Weboldalaink Team Speak szerverén!
IP.: ts.442pcgames.com:5555 vagy wolfet.hu:5555
Ez ugyan az a ts, mindkét ipéről elérhető. Van KSP külön szoba, bátran gyertek fel és kérdezzetek! esténként általában 6-7 óra után megtalálható vagyok.
//www.youtube.com/embed/laeIH6GvMRg

Tesztgép: Asus p77h Proci i7 2,93GHz, Ram 16GB DDR3, VGA: Asus GTX 1660 OC 6 GB

#4384
Kezdők NE akarjanak Karrier-ezni, mert nem elég, hogy fogalmuk sincs semmiről, de még pénzt is keresni kell, fejleszteni az atya uristent is.... nem kezdőknek való.... Nem hiába a Science-t ajánlom. Sajnos a nyugati kultura elvárja, egy játéktól, hogy "játék"szerű legyen, tehát kell a fejlődés, küldetés stb. DE ez akkor is egy játékos űrszimuláció!. A Tac life support ajánlot, (és egyáltalán nem túl nehéz a hozzávaló) mert szerintem anélkül olyan mintha müanyag babákat lövöldöznék fel. A Mech jeb megint lehet nagy falat a kezdőknek, inkább a Kerbal Engineer redux, hiszen konkrét adatokat ad mint a meglévő Delta-V stb ("í" betűvel hozható elő) A lényeg, hogy mindent meg kell tanulni, mert a fizika az fizika! :D Sok sikert!

Tesztgép: Asus p77h Proci i7 2,93GHz, Ram 16GB DDR3, VGA: Asus GTX 1660 OC 6 GB

#4383
ja az amire gondolsz :) am én is még csak most próbálkozom összerakni egy "űrbázist" :D am modok nélkül nem halnak éhen a kerbálok. Kopasz honlapját melegen ajánlom meg a magyarra fordított kerbwikit! ha twitchet is nézel akkor ott én DasValdezt szoktam lesni.:)
Dimefromhell
#4382
Szia.
A kajával nem számol, csak kopasz elég sok modot használ a játékban. A kaja az éppen a Tac life support mod. Ha azt nem raktad fel, akkor nem kell aggódni, nem fognak éhen halni a kerbálok.
A napelem meg aksi tényleg kell, mert ha elfogy az elektromosság, nem tudod begyútjani a hajtóművet, meg irányítani a hajót.
Az inline wheel egy giroszkóp, irányba tartja a hajót, a SAS modul is ugyan ezt csinálja. (T-vel tudod ki-be kapcsolni bár ezt gondolom tudod)
Ajánlom a Kerbal Wiki olvasgatását, meg érdemes itt is visszanézni a fórumban.
Érdemes csinálgatni a felajánlott küldetéseket/teszteket. Hajrá :)

Palinko
#4381
Sziasztok Dimefromhell és Palaja. köszi a segítséget, látom már nem tartok még sehol :D a tutorial tényleg az alapokat mondja el, de néztem a videót, hogy napelemek fontosságáról beszél, meg legénység ellátmányáról. én meg több napos hold küldit lenyomtam nem is gondoltam a kajáltatással is számol a program :D szóval ott már ki is kapcsoltam, beláttam, hogy nem fogom megúszni videó nézések nélkül, hiába cheateltem ki mindent maxra, fogalmam nincs mi az-az inline wheel, gondolom az, ami úgy működik mint egy csapágy, de hogy ez most miért lenne jó nekem nem értem. arról már ne is beszéljünk, hogy űrbázist, rovert, szatellitet fogalmam nincs hogy kéne építeni. szerintem akkor járok legjobban ha törlöm a karriert és újat kezdek, de már a videók megnézése után. az alap irányítás begyakorlására jó volt ez a 2 nap, meg hogy megnézzem kb mik használhatók és melyik fül alatt van. holnap sztem kezdem tiszta lappal és cheat nélkül eljutok ameddig tudok, legfeljebb majd jelentkezem :)
#4380
Szia!

Én sem vagyok egy nagy fizika zseni de ez a játék nagyon bejön, így egyszerű meglátásként azt vettem észre, amíg nincs Inline wheel addig a legegyszerűbben úgy tudod kilőni az űrbe a hajód ha olyat építész ami "magától forog" :D Csalni meg szabályosan úgy tudsz ha addig elszenveded magad, hogy meglegyen a science lab meg a napelemek, és csinálsz egy grindelős hajót. Nekem jelenleg kettő van fent és jól hozzák a science pontot amíg bénázok egy egyszerű holdra vagy marsra szállással.
Dimefromhell
#4379
Szia bzsoli!
A Rovereket a szimmetria miatt tanácsos a Spaceplane hangárban megépíteni. Az alapja egy okto2, aköré építek mindent, az alkatrészek elhelyezésekor sokat használom az offset meg a rotate gombokat (bal fent). Arra kell figyelni hogy ne lógjon bele a konténerbe, mert akkor szétesik az egész. A konténer a legvégén kerül a rover köré, belső felén felül rögzítetem egy tr-2v decoupler-el, így ha azt oldom, akkor a rover lepottyan és ki tudok gördülni vele. Érdemes sokat kísérletezni, nekem kb 1,5 óra volt ezt így összehozni h működjön. (előtte nem csináltam ilyet) KÉP

Szia Palinko!
A játék 1.0-val sokat változott leginkább az aerodinamika így nehéz felszállni a Kerbinről. Ami nekem nagy segítség, hogy használom a Mechjebet. Célszerű kelet felé dönteni a rakétát (jobbra) mert így a Kerbin forgási sebessége is hozzáadódik a sebességhez. (nyílván ha poláris pályát akarsz akkor nem arra döntesz. Emelkedéskor finoman döntöm a rakétát és figyelem az apoapsist (legmagasabb pont) Ha ez elérte a 75-80e m-t akkor leállítom a hajtóműveket és teljesen bedöntöm a rakétát, majd megvárom amíg elérem az apoapsist. Figyelem a mechjebet, ha már kb 15mp van az apoapsisig akkor elindítom a rakétákat teljes tolóerővel és ügyelek rá hogy az apoapsis mindig előttem legyen. Ha csökken az idő (közeledek az apoapsishoz), akkor megemelem az orrát ha nő (távolodik) akkor bedöntöm vízszintesen, és ha még mindig nő, akkor csökkentem a tolóerőt. Ez türelemjáték. Ha a periapsis is elérte a 70e m vagy afeletti távolságot akkor leállítom a motorokat elértük az orbitális pályát. Remélem érthető volt a leírás.
A megfelelő tolóerő számításhoz érdemes kalkulátort használni, illetve rengeteg tutorial van fent youtube-on.
Kopasz videója is sokat segíthet.

A kilövő állást és az összes épületet is tudod fejleszteni ha az épületekre jobb klikkelsz, majd ott az upgrade gombra nyomsz. Mindegyik fejlesztés kemény pénzbe kerül.
Palinko
#4378
tegnap kezdtem kis training majd karrier módban. van ez az orbitális pályára állás, és egyszerűen képtelen vagyok megoldani 20 tonnás
űrhajóval. ebbe belefér egy LVT-30 meg egy LVT-45 hajtómű a többi üzemanyag, meg 3 szerencsétlen AV-R8 szárny, elég instabil a cucc de ellavíroztam vele, odáig is, hogy már megjelent a röppálya legalacsonyabb pontja, de túl közelinek bizonyult és bevonzott a Kerbini.

egyébként hogy lehet fejleszteni a felszállóállást? van már pár 2,5 méteres cuccom, de egyszerűen túl nehezek. sok cuccom van már amit nem tudok használni mire. kicsit begyorsítottam a fejlődésbe mert kevés scient pontot adott, alt + f12 vel. szóval már megvan a 10 es vertikális sor szóval jó cuccok vannak. főleg a kezdetekhez viszonyítva ahol még robbanó cucc sem volt és egymásba égettem a fokozatokat stb :D

még sok mindent nem értek de érdekes lesz ez már látom. adhatna több segítséget carrier módban is kéne kemény tutorial.
#4377
Szia!

Szabad kérdeznem, hogy a járművet, hogy teszed be oda építéskor? Hogyan rögzíted, hogy építed meg, és hogy kerül oda bele úgy, hogy működjön? Előre is köszönöm a segítséged.

üdv: zsolti

Dimefromhell
#4376
Mai móka:
Jeb felmarkolta Bill-t és Valentina-t a KSS-en, majd átrepültek a Minmuson frissen felhúzott bázisra.
A rovert nem volt egyszerű úgy megtervezni, hogy beférjen a konténerbe.
A KSP mindig meglep: A leszállást két hajtóművel kellett véghezvinni, mert a másik kettő elfagyott, így elég messzire sikerült landolni a bázistól de ez van.
KÉPEK
Ui: Az hogy lehet, hogy a KAC-ban beállítom az indítási ablakot, az adott időben mégsincs megfelelő helyen a kiszemelt bolygó?
Kopasz442 írtam neked privátot.
Utoljára szerkesztette: Dimefromhell, 2015.10.11. 22:33:15
#4375
Próbáltad újratelepíteni?
#4374
1.0.4 asszem ez a legfrissebb. a mentést sikerült betölteni működik is de 2-3-4 óra játék után ugyan úgy crashel a játék :( (gyakori quicksave kell tudom :)
#4373
érdekes... melyik verzió?