38447
  • rubber785
    #35364
    elmondom nektek a hábrúban azt parancsolták a bf 109 -eseknek, és a fókáknak, hogy 3000 méter alá ne jöjjenek le, mert kikapnak fordulóharcban a yakokkal.. erről ennyit.. :)
  • VaniliaThunder
    #35363
    Óóóó ha már a jet így szóba jött. Nálam rakott már be Yak-15-öt, mikor én első Tier 4-es gépemmel (109 G6) repültem, és a mi csapatunkban egy darab sem volt. Ha az a cél hogy valósághű gépek legyenek, és történelmi légi csaták akkor hogy kerül egy háború utáni (szerintem harcteret sose látott) orosz jet Berlin fölé?

    Félreértés ne essék, én örülök hogy a németek elvesztették a háborút, ki tudja milyen világ lenne most? (még nem játszottam az új wolfeinstein játékkal) Persze a kommunizmus bőven több áldozatot szedett (és szedi ma is őket). Mégis azt el kell ismerni hogy technikailag elképesztő miket műveltek. Szó nem volt arról hogy Európa felszabadításáért kellett velük szembe szállni, inkább a technológiáért. 1939 augusztus végén repült az első német jet, csak akkor a náci vezetést nem nyűgözte le. Rá valamivel az angolok is csináltak egy gépet, aminek a terveit támogatásért cserébe (már a háborúban nyakig) eladták az amerikaiaknak. Az első amcsi sugárhajtású gép meg egy szar lett, a dugattyúsok lenyomták. A koreai háború gépei is mind a német mérnökök gondolatain alapultak. Jó lenne ha a gaijin felfogná hogy egy többfontos anyagháborúban győztek iszonyatos emberáldozatok mellett...
  • JethroHUN
    #35362
    Én is elvertem az RP-t Az FW190 A-5/U-5 -re. (valamiért nagyon tetszik a gép design) De valami reménytelen azt fel fejleszteni... hagytam is 10-10 AB-RB csata után. De BF-109 F4-gyel is ugyan ez a helyzet... bőven túl emelkedi már bármelyik nemzet. Oroszok ellen pedig tényleg esélytelen. Minden téren jobbak... Ki is fejlesztettem a yak-3-mat...
  • Sherman0070
    #35361
    FW-kel egyszerűen lehetetlen realisticban játszani. Bárhogy csinálod fölötted vannak 2 km-el a jak9-ek jak3-ak de úgy hogy te egyedül ők meg 8-an falkában. Utána még gyorsabbak,jobban fordulnak. Erre még az a bónusz hogy náluk az egész csapat sqad németeknél meg egy sqad sincs. Dejó lenne egy olyat látni hogy Me-262 vs jak1 b.
  • VaniliaThunder
    #35360
    Hát az orosz gépek játékosai elég szánalmasak. Mikor ők vannak előnyben (mert az orosz fejlesztők felhúzták a haszontalan szovjet gépeket) akkor persze játszanak, de ha nehéz/vesztes csatába kéne menni akkor nem. Ez a mostani stalingrad event jó példa erre. Ott ül 20-30 német pilóta a váróban, de nem jönnek az oroszok mert itt éppen meg kéne dolgozni a győzelemért....(tisztelet a kivételnek persze)

    Egyébként nem tudom miért csodálkoztok azon hogy az oroszok tönkre vágják a játékotok, ez mindig is így volt. Az egész nép egy agresszív massza. Attól hogy a szovjet unió felbomlott még nem változtak meg. Jó példa erre a mostani ukrán háború. Na de ennyit a politikáról.

    Ha játszott valaki IL-2 Sturmovik-ot picit komolyabban (Airforce war) akkor tudja hogy ott is fel voltak húzva a szovjet gépek. Plusz az airforce war is ha jól emlékszem orosz dolog volt, így a német oldalon harcolók sokszor hulladék és korszerűtlen gépeket kaptak még a szövetségeseknek kijárt a rendes vas. Ennek ellenére ügyes összjátékkal aprítottuk őket.
  • a.carkey
    #35359
    Erre mit nyerek meg az amerikaiakkal? Faszán egy rohadt 500 pontos bombázásos meccset. Rohadjon meg a gaijin!
  • a.carkey
    #35358
    Azóta 21nél tartok. Ugyanez a felállás mindenhol. A német és orosz ág kipipálva a duplára. Az amerikaiakkal ha megfeszülök se tudtam nyerni. Most 79:800 volt az állás. Megöltük az összes gépüket, erre 0:100ra mi vesztettünk, mert az egyik emberünk katapultált idő előtt ... Áh. Megölhetsz akárhány gépet, nem tudsz mit kezdeni olyanokkal, mint nem látszódnak, csak hopp, a semmiből rajtad (fullelit a legénységem), rálősz, nem találsz. Rálősz egy európaira, azonnal megdöglik. Ő valahogy csak megsebez, ugrik a tailed, stb. stb. Unalmas. Én felgyújtom, nem ég ki, repül tovább. Ő felgyújt, és meghalok ua típusban. stb.
  • JethroHUN
    #35357
    Nem csak árkádban... RB-ben teljesen lehetetlenné teszik a játékot. Mind1 hogy velem vagy ellenem vannak azért a csatáért RP-t nem fogok kapni...
  • a.carkey
    #35356
    15 meccsből ma 1x tudtam nyerni. Mindegyik game tele van ruszkikkal és ukránokkal, 1k fly/gép/klántag. Olyan sorsolások vannak, hogy 4 4444Is meg egy ukrán klán két tagja, +ROW, meg nálunk egy squad, noname emberkékkel.

    Komolyan, nem engedném BR7.0 felett a klánozást arcadeban! Nem normális mennyire szétqurják a játékot az ukrán-orosz játékosok ruszki szerverekről EUra átruccanva.
  • a.carkey
    #35355
    Egy MrHenky nevü L29es gyerek topjetek között kb. zéró múlttal (semmi kiemelkedő a statban) durván 10 jetet szedett le typhoon late konstrukcióban. Ez az ami ejha kategória. Arcade, ok, de sebezni senki sem tudta. Pedig ha a Typhoont eltalálják még arcadeban is, annak kb. annyi, túl nem nagyon éli. Ja, és fel is gyújtottam, de semmi. Kiégett, és repült tovább. Bugos a Typhoon?
    Utoljára szerkesztette: a.carkey, 2014.08.30. 13:13:16
  • bgabor
    #35354
    Én ma láttam egy oroszt szimulátor tankcsatában (ahol egyáltalán nincsnek repülők) játszani egy légvédelmi löveggel. Komolyan, csodálom hogy levegőt venni tudnak ezek.
  • bgabor
    #35353
    Mit vársz tőlük? Oroszok, a világ szemete.
  • rubber785
    #35352
    már megint a ruszkik.. rb -be 2-en voltak egy fw 190 -re, de olyan nagy a célzótudásuk hogy nembírták kilőni 300 méterről, egyet lőttem bele(az utolsó számít), én kapom meg a killt, erre tüzet nyit rám a la 5fn -jével a marha ruszki.. ugye p63 -al simán lefordultam és leszakítottam a bal szárnyát, erre chat-ra írkálja a ciril betűvel a bánatát.. -37200 -at kaptam asszem.. grat!
  • Eagle16
    #35350
    Az volt a második amit kifejlesztettem hozzá, de amúgy tracer-el használom, API-T van benne csak. A géppel amúgy nincs baj, de a fegyverzet nekem valahogy kevés, a 4 ágyús Corsair után meg főleg. Egy-egy kritikus sebzést be lehet vele vinni, de nem az a fajta, ami szétkapja a gépeket egyből...és így lassan is haladok vele, mert csak assist-ot ad általában.
  • vajakos21
    #35350
    Sajna sok a papír gép de legalább eventen nincsenek.A yak9 nagyágyus se volt életkêpes de itt valahogy sikerült kijavítani a gyermekbetegségeket...
  • Seaweed
    #35349
    Azert P-47 default loszerrel is ugyanugy le lehet durrantani egy Foka szarnyat (tapasztalat, ma is tobbszor megvolt). Sokkal fontosabb bal alul a halozati kapcsolatot jelzo resz ilyenkor. azt vettem eszre ha zold, vagy netan lila, tehat jo a kapcsolat, akkor 8 agyubol kop annyit hogy vegighuzva a a celon is boven eleg sokszor ahhoz hogy levalassza a szarnyat az ellennek. (RB es SB-ben. arcadeot nem nyomok egy ideje).
  • bgabor
    #35348
    .50-es kaliberű fegyverek az universal lőszer kifejlesztése után érnek valamit, a default teljesen értéktelen. Mondjuk ez a játék összes default lőszerére igaz, attól semmit se szabad várni. Fullra fejlesztve mutatja a meg a gép, mit tud.
  • gstup
    #35347
    Ha valósághű lenne az me 262 nem menne jetek ellen.Csak propelleresek ellen. :)
  • rubber785
    #35346
    ez egy játék, nem valóságű(nem teljesen), ha valósághű lenne a ta 152 lenne a legjobb gép benne..
  • gstup
    #35345
    Ne is mond.Mentem vele pár kört.Jézusom.Jó gép.Nagyon. :)
  • Eagle16
    #35344
    Én nem tudom mit kéne csinálni ezzel az F8-F1-el, az M3-as pingponglabda köpködőkkel szerintem még egy dararab gépet nem sikerült lelőnöm. Hit-hit-hit...az van.
  • Her Laca
    #35342
    Én ezen mindig felvisítok:) Ez az I 185 :)) Épült belőle 4 darab egyik szarabb volt mint a másik,estek -keltek aztán az oroszok feladták:) De ebben a világban mecsoda gép lett:))
  • vajakos21
    #35342
    lengyel map új képek...
    http://forum.warthunder.com/index.php?/topic/165738-under-construction-city-location-poland/#entry3104327
  • rubber785
    #35341
    ja, iszonyatosan dobálja az orrát ha lősz.. az i-185(m71) sokkal stabilabban lő, mert jobb a gépágyúk elrendezése.. la-9 -ről már ne is beszéljünk..
  • gstup
    #35340
    Viccelsz.Stockon is iszonyat gép az La-7b.
  • robi3
    #35339
    Kikaptunk :( 2 zérónk 6000m-es magasságban próbált elkapni egy mustangot és egy xp 50-et, ott gyakorlatilag a mustangnak korlátlan wep-je van, ráadásul egyenes repülésben kergették őket, olyan magasságból, ha szorul a hurok kb 4-szer tud felgyorsítani 700-ra ahol a zéró már darabokra törik, ráadásul nyerésre álltak tehát biztos, hogy nem mentek volna be felesleges kockázatba, ezért is mondtam nekik, hogy jöjjenek le tengerszintre, (mert akkor biztos támadtak volna) ugyanis alapvetően turnfighterek vagyunk és úgy hogy 30m-el alattunk víz van elég hamar elvesztették volna az energiájukat. De ez nem így történt :)
  • rubber785
    #35338
    megint éppen hogy megynyertem a csapatnak.. egyedül voltam 3 ellenfélre.. 1 tempest annyira le akart fordulni, hogy lezuhant, 1 beufightert kilőttem, 1 b17 maradt, lőtte a pillboxokat, és egy milliméter maradt a csíkunkból, erre őnekik szinte full.. megtalálom megint azt a ku*va bujós gyáva férget, (b17), szembemegyek vele és 3 lövésből kilövöm, és nyerünk, 79 pontunk maradt.. éppen hogy, de..


    ja, és egy szaros la-7b20 -al voltam(alap gép, semmi nincs meg hozzá)
    Utoljára szerkesztette: rubber785, 2014.08.29. 16:53:58
  • a.carkey
    #35337
    Ukránok detto. Reggel/délelőtt pang az EU szerver jet szinten, és csak ukrán és orosz KLÁNOK! vannak fent, akik között kell RPt gyűjtögetni. Meg kínaiak. Ma délelőtt 5 meccs kellett a duplához az amerikaiakkal, ami betegen itthon nekem kicsit sok. :) És még most jön a német, orosz, japó és brit ág. :)
  • a.carkey
    #35336
    Ue itt is. Tök tele, de 1x voltam velük egy csapatban, de akkor ukrán majmok voltak az ellenfeleink, és ők nyertek. Amikor egy qurva squad nincs, akkor érdekes módon nincs orosz/ukrán/kínai player, és hogyhogynem ahová lövök, oda megy, és döglik is szépen. Egyébként meg laggfest international EU szerveren.
  • rubber785
    #35335
    új rekord.. :)
  • Eagle16
    #35334
    EU szerveren megyek mindig, de mindig csak az orosz hablatyot látom, tele van vele a chat ablak. Meg ha lemerem lőni amit üldöznek, mert én magasabbról gyorsabban megyek rá az ellenségre, akkor fel vannak háborodva és a saját csapatom elől kell menekülnöm mert szó szerint levadásznak ha nem futok el. Most is egy Yak-9T üldözött vagy 10 percen át, mert le mertem lőni egy gépet, amire nem volt ráírva a neve, ha jól láttam. Engem valahogy nem izgat hogy ha segítenek lelőni valakit, de ahhoz azért kell egy elmeállapot hogy ilyen miatt elkezdd üldözni a csapattársad. Az oroszok meg menjenek az orosz szerverre, azért van.
  • robi3
    #35333
    egy kicsit megbotránkoztam a hayate-k javítási költségein, nem túlzás ez egy kicsit?
    Utoljára szerkesztette: robi3, 2014.08.28. 15:49:43
  • Seaweed
    #35332
    Átlag 3-5 perc. Főleg hétvégen vannak elegen.
  • sulyid
    #35331
    Egy gyors kérdés: SB-re mostanság milyen bekerülési idővel érdemes számolni? Van-e egyáltalán rendes játékközösség az SB szerókon mostanság?
  • rubber785
    #35330
    yak 15 -el.. mindkettő f8f-1b volt.. és mindkétszer 1 találat elég volt, erről ennyit, hogy szar a yak 15.. a végén egyedül maradtam az f8f -el.. simán lefordultam :) szerencsére a másik srác kilőtt 2 b17-et.. :D első is lett (yak 9ut -vel)
  • R0GERIUS
    #35329
    Én jobban utálom az olyanokat, akik kiugranak a gépből, amikor tudják, hogy lelőnék őket...
  • rubber785
    #35328
    most már tényleg kezd elmenni a kedvem a realistictól.. komolyan, 1 emberük maradt, egy do 217, tőlünk ketten (én: yak9p (37mm), yak9t) és 20 percen át nem találtuk meg, hol a repterükre mentem, hol a tengerre.. semmi.. 6-5 volt a földiek aránya az ő javukra, de nekünk csak 2 bázis volt nekik 3, így fele annyi pontunk is volt.. gondoltam teszek még1 próbát a repterükre, a társam tőlem 22km volt másik irányba, erre mit látok? pont ott van az a kis féreg, 3-at lőttem bele szét is szakadt, és kereken 10mp kellett hogy ne bukjuk el, 106 ticketünk maradt a végére, és megnyertük.. szerencse.. utálom az ilyen kis bújócska játékot, rengeteg időt és bosszúságot okoz..
  • bgabor
    #35327
    RB vagy Arcade? Ha RB akkor megnétem őket. Amúgy igen, a RUtardok hírhedten ostobák a játékokban.
  • Luciferkee
    #35326
    Ma játszottam 1-2 kört ruszki szerveren... hát öhm izé na :)
    Mindenki 100-300 méter között repked, bombázók egyenesen mennek fent, meg sem próbálnak kitérni a lövéseim elöl, szal vicc ami ott folyik. Bf 109-ekkel, beufighterekkel, LA-kkal dogfigthtolnak 100m magasan :) De Xp-t farmolni tökéletes rajtuk.
  • gstup
    #35325
    Ezt már régóta tudjuk... :) Mármint a p63-as részt.
    Utoljára szerkesztette: gstup, 2014.08.26. 14:09:44