38447
  • Glo
    #9272
    Nem kellett mind a 4500-nak találnia is :D Akkor már a súlytól leesett volna :D
  • Glo
    #9271
    Dehogynem, a Ratát ha HB-ban előretolod akkor lecsökken a motorteljesítmény, esetleg le is áll. De a korai Hurri is ilyen.
  • Susarc
    #9270
    BESTOF: amikor 40 májusától az angol vadászgépek először kerültek szembe német gépekkel, azt tapasztalták, hogy egyetlen német gép lelövéséhez 4500 golyót kell kilőniük. Ezzel szemben egy Spitfire tárkapacitása mindössze 2400 golyó volt. Ez lényegében azt jelentette, hogy 2 Spitfire-nek az együttes tárkapacitásuk több mint 90%-át ki kellett lőniük egyetlen német gép lelövéséhez

    :D:D
  • Susarc
    #9269
    ez a karburátoros dolog egyáltalán benne sincs a játékban:S mondjuk baszott nagy előnye lenne az össze német gépnek akkor.....
  • Susarc
    #9268
    "Ebben az összehasonlító elemzésben nem akarok abba belemenni, hogy az angliai csatában vagy akár a világháborúban ki miért nyert vagy vesztett , mert arról úgyis a végtelenségig lehet vitázni eredmény nélkül. Csupán olyan technológiai különbségekre szeretnék rávilágítani, amik a köztudatban nincsenek benne, és ami nélkül nehéz megérteni a Luftwaffe hatékonyságát az ellenfeleivel szemben.
    Motortechnológia
    A Luftwaffe erőteljesen profitált abból, hogy Németország már a 19. század vége óta a belső égésű motorfejlesztések központja volt, így a világháború alatt a Luftwaffe motorjai a jövőt, az ellenfél motorjai a múltat testesítették meg.
    A szövetséges gépek ugyanis karburátoros motorokat használtak, a Luftwaffe ezzel szemben tüzelőanyag-befecskendezéses motorokkal rendelkezett (elég feltűnő, hogy a 100 éves autókban karburátorok vannak, a korszerű gépjárművekben ezzel szemben már mindenhol injektoros motorok vannak). Ezeknek tüzelőanyag-befecskendezéses motorok légi harcban nagyon fontos taktikai előnyöket biztosítottak a német vadászgépeknek. Ugyanis az injektoros motorok teljesítménye független a gép által végrehajtott manőverektől és a gép repülési helyzetétől, mivel nagy nyomáson működnek, és így gépre ható gyorsulási és gravitációs erők a motor tüzelőanyag-ellátását nem befolyásolják. Ezzel szemben a szövetséges gépeknek karburátoros motorjai alacsony nyomáson üzemeltek, így a motor tüzelőanyag-ellátása függött a gép repülési helyzetétől és a végrehajtott manőverektől.
    Ez ahhoz vezetett, hogy bizonyos manőverek esetén a szövetséges repülőgépek motorjainak teljesítménye visszaesett, illetve akár le is állt, mivel megszűnt a motor üzemanyag-ellátása. Ezt a Luftwaffe vadászgépei leginkább meredek vertikális manőverezéssel (meredek emelkedő és zuhanó manőverekkel) használták ki, ugyanis az előbb vázolt problémák ezekben a helyzetekben érintették legjobban a szövetséges gépeket. Ugyanis például ha egy 109-es zuhanórepülésbe kezdett, amihez előrenyomta a botkormányt a gép orrának a ledöntésére, akkor ha egy Spitfire követni akarta ebbe a manőverbe, akkor a Spitfire-nek leállt a motorja, mivel a motor ilyenkor negatív gyorsulást kapott, aminek hatása az üzemanyag benn ragadt a karburátorban, amiből az alacsony nyomás miatt nem távozott ilyenkor a benzin-levegő keverék. Ezáltal a német gépek szorult helyzetből meredek zuhanórepülésbe átmenetellel könnyen meg tudtak szabadulni. Meredek emelkedésénél szintén csökkent a karburátoros motorok hatékonysága, mivel olyankor a gravitáció nem nyomta ki az üzemanyag-levegő keveréket a karburátorból. Az injektoros motorok másik előnye az volt, hogy a motor teljesítménye kevésbé változott a repülési magassággal, mint a karburátoros motorok esetében.


    Fegyverzet
    Különösen a háború korai szakaszában, de általában a későbbiekben is a németeknek kedvezett a fegyverzet hatékonysága. Ugyanis a németek a háború előtt rájöttek, hogy a modern repülőgépeknek olyan nagy a teljesítményük, hogy annak komolyabb leromlása nélkül lehetséges páncélozni a gép létfontosságú részeit, a pilótafülkét, a motort, és el lehet látni a gépet öntömítő üzemanyagtartályokkal. Ezek a védelmi eszközök minimálisra csökkentették a géppuskák hatékonyságát, ugyanis a géppuskalövedékek kevés strukturális kárt okoztak ugyan, viszont ez által a létfontosságú részeknek nem tudtak ártani.
    A másik dolog, amire rájöttek, hogy a korszerű gépek lelövésére a leghatékonyabb eszközök a gépágyúk. A gép létfontosságú részeit ugyan a gépágyúlövedékek sem ütötték át, viszont a robbanólövedékek hatékonyan okoztak strukturális károkat, ezáltal megtámadott gép a nagyságától és páncélozottságától, valamint a találatok helyétől függetlenül bizonyos számú találat után vezethetetlenné vált, vagy pedig szimplán darabokra szakadt.
    Ezt az előrelátást leginkább az angolok német gépek elleni tapasztalatai és az arra adott reakciók igazolják. Ugyanis amikor 40 májusától az angol vadászgépek először kerültek szembe német gépekkel, azt tapasztalták, hogy egyetlen német gép lelövéséhez 4500 golyót kell kilőniük. Ezzel szemben egy Spitfire tárkapacitása mindössze 2400 golyó volt. Ez lényegében azt jelentette, hogy 2 Spitfire-nek az együttes tárkapacitásuk több mint 90%-át ki kellett lőniük egyetlen német gép lelövéséhez. Az angliai csata hatására az angolok a vadászgépeik géppuskáit 41-től kezdve gépágyúkra cserélték, az amerikaiak viszont a háború végéig ragaszkodtak a géppuskákhoz, annak ellenére, hogy egyértelműen hátrányban voltak velük.
    A német gépeknek a gépágyúikkal tipikusan negyed-ötöd annyi ideig kellett lőniük egy célt, hogy megsemmisítsék, mint a géppuskákkal felszerelt riválisaiknak, ami főleg manőverező légi harcban nagyon lényeges, mivel a pilóta csak korlátozott ideig tudja a célkeresztet a célon tartani (mivel az folyamatosan kitérő manővereket tesz).
    A szovjet gépek problémái
    Üzemanyag
    A keleti fronton a német gépek egyik előnye az volt, hogy az ő gépeik 100-as oktánszámú üzemanyaggal repültek, az orosz olajipar viszont csak 80-as oktánszámú üzemanyagot tudott előállítani. Ez azért nagyon lényeges, mert a benzinmotorból kihozható teljesítményt legkönnyebben az üzemanyag minőségével lehet befolyásolni. Így a német gépek motorjainak pusztán a jobb benzin miatt magasabb volt a teljesítmény/tömeg aránya, aminek következtében egy azonos tömegű motorral és azonos kialakítású szerkezettel rendelkező orosz gép alacsonyabb sebességű, gyorsulású és csúcsmagasságú volt, mint a német vetélytársa.
    Öntömítő üzemanyag-tartályok hiánya
    Az oroszoknál luxus volt a vadászgépekben az öntömítő üzemanyagtartály, amit felemás eredményű megoldásokkal próbáltak pótolni. Ezek közé tartozott, hogy a motor füstgázát az üzemanyagtartályba vezették, amit a pilótának kellett bekapcsolnia légi harc előtt. Ennek hatására viszont ha a harc elhúzódott, vagy a pilóta bekapcsolva felejtette a rendszert, akkor a nyomás megnövekedése miatt deformálódott a szárny, ami a gépet vezethetetlenné tehette, illetve akár szét is robbanhatott a tartály bármiféle külső beavatkozás nélkül."


  • Glo
    #9267
    Fókával ne akard lefordulni a Spitet semmilyen magasságban.. BnZ aztán hawaii.
  • vass17
    #9266
    Árulja már el valaki, hogy mi történik nagy magasságban, ami miatt ilyen nehézkesen fordul a gép. Kezd elegem lenni, hogy a Spitfire-ek bárhol lefordulnak. Én úgy fordulok FW-vel fent, mint valami iskolabusz, ez meg simán befordul mögém... Esküdni mernék, hogy belenyúltak a 190-esbe, biztos, hogy nem ez a gép lett a kedvencem, amivel mostanság szenvedek..
  • gstup
    #9265
    *tud ha
  • gstup
    #9264
    Milyen lőszerrel tolod a német ágon lévő 109-el? Do217 M1 Akár 4000kg bombát is tudott vinni,nem?Holott a játékban csak 2250-et tudha jól emlékszem.Na mindegy...
  • Conqvistador
    #9263
    Meg 7 betű is egyezik lehet benézte a gép höhö de ez vicces.
  • Glo
    #9262
    Mindkettőtök neve C-vel kezdődik, na.. kávé előtt megesik :)
  • Conqvistador
    #9261
    Lehet :D
  • Conqvistador
    #9260
    De azt a bejegyzést nem én írtam.
    Ma még be se léptem a játékba :D
    És Peleliun nem is játszok szinte soha. Az kilépős pálya nálam.
  • CptYossarian
    #9259
    Bevallom én írtam, de érdekesen működik az SG.hu fórum ma, biztos az időjárás.
  • Glo
    #9258
    Hát ja, van ez így :D

    Én felszállásnál is sasolok mint az állat nehogy a levegőben összeakadjak valakivel :)

    A lemming trainbe meg nem szabad beszállni :)
  • Conqvistador
    #9257
    Ez mi nem is én írtam :D
  • Conqvistador
    #9256
    OMG, hárman crasheltek össze a teamből az imént egymásnak, valami nyavalyás TBF-et kergettek Peleliu-n, agyrém. Mindezt persze pár méterre tőlem, ideje nyitnom egy foldert ahova epic fail néven, gyűlne bele az anyag.
  • Conqvistador
    #9255
    Bizony meg.
    Én éppen ezért álltam rá a bombázásra, hiszen úgysem tudok 5-8 gépet lelőni rendszeresen azzal többet segítek magamnak és a csapatnak is ha 10-30 célpontot kigyomlálok. Annak ellenére hogy hatalmas barmok is vannak a csapatban olyan 60%os a győzelmi arányom 800+ meccs után.
    Ha még egy kicist javítanának a rewardokon cska egy ici picit még meg is érhetné a prémium :D Ja és előbb utóbb cska squadba lesz érdemes menni, mert 3-4 emebr már eldönthet csatákat a nyomingerekre nem biztos, hogy jó támaszkodni. Sok csak repül a semmibe nem is értem mi a céljuk 0tank 0 gépre még győztesen se kapnak pénzt.
  • Glo
    #9254
    Jah, én a sok kicsit azért viszem mert a kombóért szép reward van (ha 6-ot kiviszel egyszerre az már 20K xp csak a rewardokból), plusz ugye utána egyesével is lehet kenni a tankokat ha szétszóródtak. Ha jó vagy 1 bomba 1 tank :)

    Ju88-al amúgy 1450 xp meg valami 1100 körüli lion a tankok darabja. Ergo ha 2-t kiviszel már pluszos köröd volt.
  • Glo
    #9253
    Gyors bomberrel érdemes menni. Pl a Ju88 elég gyors, felteszed rá a sok 50-est, aztán irány a tankoszlop. Úgy kell csinálni, hogy pont sorban legyenek a tankok mikor odaérsz, és végigszórod az oszlopot. Ju88-al az elsők pont nem fognak beleesni a szórásba, de a hátsó 2/3-át el lehet kapni a menetnek. Rá kell érezni h milyen irányon kell rájuk menni. Ez az első 2-3 csata után kiforrja magát. Én mindig a közelebbi oszlopra megyek, mert a távolabbinál előbb érnek oda az ellenséges vadászok és 1: lelőnek 2: tudsz bombázni és csak utána lőnek le :)

    Mondjuk a Ju88 jabítása amúgy is csak 1400 lion, szal nagyot nem buksz akkor se ha lelőnek 1 kidobott cél nélkül.
  • vass17
    #9252
    Az nem semmi reward :) Viszont ezekhez a light tankokhoz majdnem felesleges a bombázó szerintem, mivel 20mm-el is elég csak eltalálni és már robban is. Persze nem az elsődleges célpontjaim vadásszal, de ha már kevesen maradunk és amúgy is szeretnék megszabadulni a lőszertől, arra tökéletes :)
  • rrally
    #9251
    HB milyen magasról bombázol,vagy van valamilyen kiforrott taktika,vagy mindig a helyzethez alkalmazkodsz??Én nem merek bemenni bombázóval Hb-re mert fosok hogy leszednek az első percben..Hát mondjuk a legnagyobb bombázom az a Ju-88-a4 ,S79 bis ,h111-h3 .... nem agy rakéta típusok..Mekkora szinttől érdemes bemenni bombázóval Hb-re???
  • Glo
    #9250
    Muszáj teperni, mert majdnem 2 milla volt a Do217-es megvétele meg a rendszerbe állítása Expertre húzással..

    Már csak 30 ilyen kör és vissza is hozza az árát :D

    De amúgy ha 5 tankot kiviszek már nem minuszos a kör, mert 10K a javítása a gépnek.
  • rrally
    #9249
    Omg 70 k lion....én csak álmodok az ilyenről ..A tegnapi 13 mecsemből jó ha össze jött 200k lion abból az 1 győztes csata Beaufighterrel hozott 37k liont...( elment az egész délután vele...Mert ugye a vesztes csatáért is meg kell dolgozni...
  • twi452
    #9248
    Meg a mostani pályán van 1 amcsi leszállópálya, az egyik pont amit el kell foglalni. Nem tudom, hogy az "működőképes" vagy sem. De semmiképpen sem biztonságos mert ugye felette mennek a harcok :D
  • Glo
    #9247
    Az oké, csak akkor lelőttnek tekinti a gépedet, ami nem mindig jó, főleg ha a többiek elfogytak :)
  • twi452
    #9246
    Kényszerleszállással anyahajóra :) Más megoldás nincs :) Viszont működik az még könnyebb mint a "sima". Szépen lassan rásiklasz és beveszed a kereket az utolsó pillanatban :D B-17 is simán elfér a hordozón :)
  • Glo
    #9245
    A nem haditengerészeti gépek (pl A20) még mindig nem tudnak hova leszállni miután elszórták a kemény 3 bombájukat? :)
  • twi452
    #9244
    Nekem újra kellett "tanulnom" a hordozóra leszállást mert rá kellett jönnöm nem egészen működik az amit eddig a tutorial-os küldetésben csináltam :D Az az sbd talán mint a kezesbárány úgy beakadt a többi gép nem egészen olyan :)

    Úgyhogy utána néztem, hogy is csinálták az igaziak anno és hát itt is úgy lehet a leghatékonyabban letenni. Egyszerűen csúnyán oda kell kicsit verni a gépet és akkor a lendület lecsapja a seggét a gépnek és beakasztja a horgot.
    Ha jól emlékszem azt olvastam, hogy anno a corsair fejlesztésénél a futómű volt a kritikus pont mert túl gyengének találták pont ezért mert oda kellett vágni a gépet a fedélzetre.

    Úgyhogy most már kb 10ből 7szer sikerül eltalálni a helyet is és simán törés nélkül megy :D Egy kis sikerélmény :) Egy kis gyakorlás még és mint az ágyba hugyozás xD
  • Glo
    #9243
    Kösz a lehetőséget, de én csak HB-ban bombázgatom a zsíros tankoszlopokat.

    Retardáltakkal amúgy fullon van a játék. Egy csomószor azért nyiffantanak ki, mert a védővadászaink éppen az Artillery-ket meg a légvédelmet géppuskázgatják 0 méteren, aztán mikor odaér az ellenség szétrebbennek és otthagynak minket koncnak míg elmennek emelkedni.

    Éjfélkor betett egy jó csatába, volt egy 17-es Meteor meg nálunk egy 162-es. A mieink elég jól chateltek h mi a szitu, a 162-es azzal kezdte hogy igen, tudja h ő noob, de ez van ezt kell szeretni :D Aztán túl is élte végül. Egy bajom volt h egy La5-ös is beszállt a végén földi célokat irtani, rajta ment el a Matchmaker rewardom mert jobban fordult az utolsó célra mint a Dornierem :)

    A Meteor maradt utolsónak, rajta csüngött 3 gép (G6, D13 meg egy La5), a végén nekiállt könyörögni, hogy leszáll és kilép, csak hagyjuk békén, így is nyerünk :) De végül kibekkelte míg elfogytak a földi céljaik.

    80K xp meg 70K lion :)

    Mondjuk egy ilyen csatára jut 20 olyan amiben szopóágra kerülök. De ezekért megéri :)
  • Torzonborz
    #9242
    Múltkor volt egy meccse ahol csak én írogattam chatre, van ilyen sajnos . Ezeknek a játékoknak ez a hátránya hogy sok olyan ember beszabadul aki a csapatjátékot még csak hírből sem ismeri és leszarnak magasról mindent többek között a kommunikációt is.
    Mondjuk le is 'tardoztam a bagázst , elfogyott az összes gépem 19 célpontot szedtem ki de a végére maradt 1 szál pillbox amit 5 perc alatt nem voltak képesek kiszedni aztán egy gyereknek csak sikerült némi kamikaze akció árán de annak is Én írtam hogy esetleg azzal kéne törődnie és nem vadászt kergetni bombázóval :D
  • Coral Springs
    #9241
    Ajánlom figyelmedbe a #9032 -es hsz -t. A problémád nem egyedi.
  • Coral Springs
    #9240
    Mi a helyzet a lőszerekkel ? A "for air targets" nevezetű lőszer a "for ground targets" nevet kapta. Hogy az összetétel változott-e azt nem figyeltem, de szerintem nem. A másik ! Szerintetek a gazdasági rendszer marad a jelenlegi ? Csak mert az utóbbi változtatás óta megint tűrhető lett a bevétel, úgy gondolom ez már vállalható ahhoz, hogy ne a semmire aktiváljam a premium -ot.
  • rrally
    #9239
    Nahh de jó kiírtam magamból a mérgem.....Az asszonynak hiába mondom az csak néz rám és pislog mint hal a szatyorban,hogy noooormális vagyok -e??....
  • rrally
    #9238
    Mai nap Ezt a HB egy rakás szar volt T6 ellen berak T11-12est.sok köcsög megy egyszerre a 3 spotter gépért 6000 magasra lent megint szétszednek mindenkit.Beírom chatbe " hogy ki megy spotterért?? -retardáltak közül senki nem válaszol(MERT MINEK A TEAM CHAT "Arra hogy az egyik köcsög dicsérje a másiknak milyen szép gépe van,az meg hivja egyből arcadozni,jó hogy már nem fekteti le""szóval ilyenek...)". Körbenézek nem megy senki -mondom fel megyek.mire elérem azt a kurva 6000 métert attackerel,az összes vadász fent van és ott jamburiznak.2 kill és 23 földi célpont és vesztünk,meg ilyenek.Amilyen jól indult ez a játék kezdem beleverni a faszom.13 meccsból 2 győzelem persze az egyik győzelemben egy gyökér lerammolt az elsö 5 percben.....Akikkel egy csapatban vagyok azok 2/3a vagy boot vagy vagy valami ortopéd retardált aki szerintem még a monitort is elfelejti bekapcsolni játék közben.....
  • Ooorky
    #9237
    Én szeretem a Yer-t, valami hihetetlen törékeny a tier-jéhez képest, egyszer poénból G2-esen csak a géppuskákat használtam a lelövéséhez :) .
  • Conqvistador
    #9236
    Ha van kedved bázist bombázni keress meg :D
    Szívesen bombáznék veled. Sokszor pont +1 kőrnyi bomba hiányzik a győzelemhez vagy lelövés vagy időtényező okán.
    Lenne egy bajtárs aki beszállna bombázni vagy akár 2is akkor a többi lúzer csapattárs nyugodtan mehetne lepkére vadászni jó esélyel győznénk 4ből 3szor. (Néha akad jó squad az ellen oldalon)
  • Conqvistador
    #9235
    Hát a yer is tud.
    A peschka meg még jobban :D Igaz annak negyede is a bombaterhe :D
  • Glo
    #9234
    Ebben az a jó hogy tud menni 470-et vízszintben, mire odaér az ellenség már kivittem egy kört és megyek hazafelé :D
  • Conqvistador
    #9233
    Na ugyan ezt képzeld el a t12es Yer el.
    23db bombája van 3db 1000es és 20db 100as :D
    Igaz drágább is a szerelése de olcsóbb a 13as dorniernél :D