38447
  • sulouos
    #30248
    Nem szeretek emiatt nyavalyogni, mert mindig jön egy köcsög troll, aki felhívja a figyelmem arra, hogy én is a "nyomorék g*ci bandában" játszottam :P
  • sikora
    #30247
    sajnos ismét béna gecikkel összerakva 2 perc alatt vesztettünk és SZÓ szerint 2 perc alatt. igazi nyomorék banda
  • Coral Springs
    #30246
    Hány olyan köröm volt nekem is hogy beáldoztam mind az 5 gépem, azt eszeveszetten mentem előre. Nem ért semmit, ilyenkor döntöttem úgy hogy inkább szarok bele. Én játszom a játékomat, a többi meg a team -en áll. Max kicsit feljebb repülők ha elfogynak a kékek.
  • Zero 7th
    #30245
    Kedvencem head-onnál a rakéta. Kilométerről jóóól rászórni az összeset aztán kitérni. Általában észre sem veszik, hogy mi a baj, csak mikor már csattan rajtuk a robbanófej... :D Gondolom elhiszik, hogy gyorsan ki is gyulladtam a kilométerről puttyogtatásuktól, vagy nem tudom, de nem szoktak kitérni a rakéták elől... :P

    Hol van még rakéta orosz T1-en kívül sima vadászon (tehát nem attackeren és bombázón)?
  • Elar
    #30244
    Igen. Általában az első 4-ben benne vagyok, de ennek nincs jelentősége.
    Múltkor 2 gépemet beáldoztam h CAP-eljek egy repteret - vagyis előtte eltakarítsak róla 3 tankot. De nem volt értelme a team nem segített
  • a.carkey
    #30243
    Felettünk a csillagos ég c. könyvben van egy német pilóta Afrikában, aki a ruszki frontról jött. (Ebből lesz a sorozat hamarosan a HBO-n The Mighty Eighth.) Bár a században mondják, hogy nem megyünk szembe a P-40-ekkel, ő ruszki frontos tapasztalatai alapján így nyomja. Úgy látszik más is a ruszki frontról jött. :)
  • sulyid
    #30242
    Szeretek kockáztatni, néha azt is kell, főképp mivel szembetámadásnál ők is osztották az ólmot csak elfelejtettek mellette célozni... Bár az igaz hogy normál esetben és sem szoktam szembetámadni, mivel nagyon feltud húzni ha lekapnak közben.
    Sokkal szórakoztatóbb a messzereket fordulóharcra kényszeríteni és gyak. könnyedén lekapni őket. [tudomköcsögvagyokszmájli:D]
  • Coral Springs
    #30241
    Hogy szembementél egy Me 410 -el inkább ne reklámozd, azt is ugyan úgy belehet szopni mint az IL-2 -t.
    De úgy általában a head on -t ne reklámozd, itt senki se preferálja. Jó kört mentél, de bármelyik idióta szembemenésnél elbukhattad volna.
  • sulyid
    #30240
    Azoktól akik már repülik: mi a véleményetek a spitfire mk16-ról? Mennyire kevés a lőszer bele? Mennyivel fordul jobban mint az elődje?
  • Coral Springs
    #30239
    Én már igazából leszarom AB -ben hogy nyerek vagy sem, minimálisan ugyan tudod egymagad befolyásolni a csata alakulását, lehet taktikusan gondolkozni, de leginkább a team állagától függ hogyan végződik. Engem két dolog érdekel az egyik hogy ne halljak meg, a másik hogy csináljak annyi kill -t amennyit jónak érzek. A statisztikában ez a te érdemed, hogy hány csatát nyertél viszont a random kategória. Az RB ilyen szempontból teljesen más, ott akár megtudsz nyerni egy csatát egyedül is, sokkal nagyobb hangsúly van 1-1 player tudásán.
  • Eagle16
    #30238
    Nekem most egy F1-esem meg egy F2-esem van, én szeretem őket...csak hullámvasutazok velük, AB-ben is van gravitáció, szóval egy 1000m-es zuhanás után nem fognak csak úgy pikk-pakk utolérni. Nagyobb sebességet kell gyűjteni mint RB-ben, de eddig nagyon jól bevált a BnZ AB-ben is. Nagyon jól emelkednek, a bombázókat szépen el lehet velük kapni már a csata elején.

    Az F2 különösen jó a 15mm-es MG151-el, 200 lőszer van hozzá és nagyon jó a ROF-ja, bár tény hogy bombázók ellen nem az igazi. Vadászok ellen viszont szuper, sok kritikus sebzést lehet vele csinálni mert gyorsan köpködi kifelé a lőszert.
  • sulyid
    #30237
    Megvan az új rekordom:
    Bugle, spitfire mk5b, 5 német player lelőve. Köztük 1 me 410-es szembetámadással, a másik 4 pedig F szériás messzer volt. Kemény 1x kellett leszállnom újratölteni, akkor már 2v3-as felállásban voltunk, a végén kettéváltunk: a barátom ment elkapni a prém wllingtont én pedig mentem a kettő messzerrel megküzdeni. 3000 méter magasan találkoztam a kettő német kollégával akik szoros kötelékben repültek és megpróbáltak szembetámadni egyszerre. Ez olyan jól sikerült hogy már a szembetámadásnál leszedtem mind a kettőt durván 15 mp különbséggel a 20mm lőszerének a felének a felhasználásával.... Utána pedig mentünk az ellenséges reptérre lekapni az utolsó prém wellingtont ami éppen újratöltött. :D
  • Elar
    #30236
    Én alacsonyon megyek fele....
  • Elar
    #30235
    Érdekes a FW - én alig vártam őket a fegyverzet miatt.
    Igazából miután megvan az első kettő belőle - maradnék a Typhoonnál és a Spit V/B nél.
    azoknál egyszerűen tényleg elég pár találat és hullanak.
    A FW-nél (nekem) még mindig kevés a pár találat.
  • Coral Springs
    #30234
    Tier 4 -ben a német gépek uralják pedig a játékot, minimum van 2-3 fent akik a bombázókat várják, avagy aki feltéved. Rendszeresen meggyűlik a bajom velük mert általában én sem a tömegbunyót erősítem, azt nonstop head on -ra mennek. Részben ezért szopás a tier 4, mert alacsonyabb szinten a majmok maximum 4-5km -re érnek fel, itt viszont már 7-8km -ig nem vagy biztonságban a noob -októl.
  • sikora
    #30233
    valaki tudna segíteni abban, hogy az il-2 milyen magasságra való milyen fegyverzettel, mert nemigen találom a helyem vele. hiába a nagy stukker ha simán szarrá lőnek. azt hittem sokkal strapabíróbb de csalódtam.
  • Zero 7th
    #30232
    Én is hasonlóan eredményes vagyok német gépekkel, a különbség az, hogy ami nem megy, azt nem erőltetem.

    Lassan meglesz az első FW-m, abban van még egy kis reményem, de nem túl sok.

    Mivel a német gépek előnye emelkedésnél jönne ki, az meg pont szét van barmolva arcade meccseken, így szerintem értelmetlen szenvedni velük.
  • Elar
    #30231
    De azt hiszem ezért vagyok ilyen lányos:

    A feszültség oka
  • Fura Alak
    #30230
    A vadászokat meg kell szokna bombázás közben (érdemes a lövészek statjaira is áldozni), de egyvalamit rühellek: AB-n a bombázó spawn környékén kempelő szemeteket.
  • vajakos21
    #30229
    Custom battlet menj,ott nyugodtan tesztelgetheted az ágyukat,beállitásokat.
  • Elar
    #30228
    A másik tragikomédia a bombázó
    Én beléphetek a játékba akármikor, elején végén, közepén - holtziher h az esetek 80%-ban a bombát sem tudom ledobni, mert PONT ott terem egy kibaszott vadász.
    Lehetek akármilyen magasan
    Persze ha én megyek fel vadászni az esetek 80%-ban valaki head to head lelő, vagy egyszerűen pont nem kezdenek bombázóval.
  • Elar
    #30227
    Yak-kal könyebben boldogulok. Főleg a 37 milissel.
    Pont azért mert ha "nagy nehezen" betalálok, legalább 1 lövéstől málik is szét a másik gép.
    Most a Bf109 G-cel volt egy remek élményem.
    szarrá lőttem egy B25-öt - sajnos 4 CH után is repült - engem simán ledurrantott egy F 109-es.

    Az esetek felében "elkapom" a fonalat. Csak túl nagy a szórás. Vegy megy és 5-9 kill vagy nemm egy és 1-2 Persze 1 5-6 assist mindig megvan
    És egyszerűen már szétbasz az ideg, hogy ha én üldözök egy gépet akkor lőhetek bakker mindenhova kőrbe, kőr elé a tököm hegyére is - még mindig nem esik le, ha én próbálok meglógni - az esetek nagy részében gakorlatilag ki is ugorhatok a hunting elején mert nincs esélyem.
    Most 30. szinten vagyok túl jók az ellenfelek (illetve én gyenge :) )

  • Coral Springs
    #30226
    Nálam ez pont fordítva van. A Yak 9T -t bármikor előveszem mészárlást rendezek vele, lehetetlen helyzetekből kiszedem az enemy -t. Viszont az Airacobra / Kingcobra -val meg bénázok néhány csatát mire ráérzek, ettől függetlenül nagy kedvencem mindegyik gép. A Yak 9K -t viszont nem preferálom annyira mert nagy a szórása annak a 45mm -es cannon -nak, és ez a másik amit nem vesz figyelembe a karika, a fegyver szórása.
  • Zero 7th
    #30225
    Na persze, az számít igazán.

    Azért azt mentségül tegyük hozzá, hogy a különböző országok mindenféle fegyverei elég eltérően viselkednek, amiatt nehéz az egészet egyben megszokni. Egyes gépekre rágyúrni könnyebb, mint ide-oda ugrálva próbálkozni.

    Pl Yakokon(már amelyiken) is, Airacobrákon is 37mm ágyú van, mégis, a Cobra olyan szinten sokkal jobban kézre áll és jobban érzem, hogy azzal képes vagyok egylövéses killre, míg Yakkal meg jellemzően rámegy egy célpontra az összes ágyúlőszer, mire az lemegy...
  • Zero 7th
    #30224
    "A marker a géppuskát mutatja, ezért ugrik előre ha az kifogy, mert a gépágyú lövedék sebessége kisebb"

    Jaj, izé, igen, sikerült összekevernem, köszi a javítást.
  • Coral Springs
    #30223
    "Azt kell ráügyeskedni a gép elé pakolt leading markra." Az már régen rossz, ha valaki a karikát akarja eltalálni. Fegyverzettől függően van hogy az ellenfél gépe hosszának kb a felét a karika elé kell tartani, de van olyan szituáció ahol ez akár egy egész gép is lehet.

    [URL=http://sg.hu/listazas_msg.php3?id=1307435053&no=29679]#29679[/URL]

    Erre rá kell érezni megtanulni nem lehet, maximum tisztában lenni a karika jelentőségével. Aki meg 200 óra után se érzett rá...
  • Glo
    #30222
    Fordítva van tudtommal. A marker a géppuskát mutatja, ezért ugrik előre ha az kifogy, mert a gépágyú lövedék sebessége kisebb, és jobban elé kell tartani. Alapszabály az, hogy egy kicsit a marker elé kell lőni, hogy a nagyot szakító gépágyú is betaláljon.
  • darki81
    #30221
    megvettem a mig9-et, mentem 2 hb-t, 0 kill meg kb 0 pont :)
    fasza lomha szar gép, amire felszálltam ezek már 12ezer méterre voltak...
    4-es géppel többre megyek jetek ellen mint ezzel a lomha szarral.. kb ennyi!
  • Zero 7th
    #30220
    Akkor gratulálok, nagy tehetség vagy! :P

    Első lépésként beállítod, hogy a gépágyúid lővonala mekkora távnál keresztezze egymást. Érdemes ezt arcade módban 5-700 méter köré rakni (mert ott teszi ki a kis leading markert), realisticon inkább olyan 300 körül van értelme, mert messzebbről úgysem lősz.

    Onnantól meg két eset van, realisticon kiveszed a stealth lőszert, úgy érzésre elé lősz, és figyeled a tracercsíkot, és az alapján korrigálsz.
    Árkádban meg van a géped célkeresztje, ami követni akarja az egérrel irányított karikát. Azt kell ráügyeskedni a gép elé pakolt leading markra. Azt kell még ezzel kapcsolatban tudni, hogy a mark az ágyúk sebességére van belőve _amíg abban van lőszer is_. Tehát olyan gépen, ahol ágyú és géppuska is van, a géppuska nem fog találni, amikor az ágyú igen, és fordítva (legalábbis kis célpontok esetén). Amikor kifogy az ágyú, akkor a marker előreugrik úgy, hogy a géppuska találatát mutassa.

    Az is fontos, hogy a marker a _pillanatnyi_ sebességből és irányból számol, ha közben a célpont manőverez, akkor az befolyásolja, hogy az akár halálpontosan a markerre lőtt lőszer talál-e (nyilván).

    Hát kb ennyi a tudománya a dolognak, de legtöbbször úgyis érzésre megy, főleg közelről. Messze lévő, egyenesen repülő célok esetén segít csak igazán, amikor kikapcsoltam árkádban is, csak messzire "sznájpolásnál" hiányzott.
  • Coral Springs
    #30219
    Szép volt tőlük efelől nincs kétségem, ám az éremnek két oldala van. Egyfelől ha nem vagy tapasztaltabb player, avagy eddig is kínlódás volt a játék ez a gép nem tesz csodát. Tier 4 -ben már 70-80 -as szintű ellenfelek jönnek szembe top gépekkel, nem árt észnél lenni hogy mit csinálsz sokszor számomra is nyalóka ez a szint mindkét játékmódban. Viszont ha minden frankó csak annyi a teendő hogy meg kell szokni a gépet, onnantól meg mint egy hurrikán söpörsz végig az egész játékon.
  • Elar
    #30218
    200 óra játék után sem tudom, hova kell lőni h eltaláljam az ellent. Melyik tököm célkeresztel, kőrrel hova mennyit mikor.
    Vki meg tudná mutatni?
  • Glo
    #30217
    Látod, mégis van akivel nem lehet jót tenni :))

    Az előbb láttam egy posztot, ahol 4000 modul RP, 9000 gépfejlesztő RP és 110K SL-re írták, hogy kevés :))
  • bgabor
    #30216
    Én őszintén szólva még mindig az államat keresgélem hogy csak úgy ingyen hozzánkvágtak egy tier4es prémiumgépet ami az amúgy 7400 aranyba kerülő orosz FW-190D9-el azonos pénzügyi és xp hozammal bír, miközben a gép képességei még is jobbak annál.

    Nesze neked, free Givaway akció, a WT most jól megmutatta hogyan is kell ezt csinálni.
  • darki81
    #30215
    nekem még 4000 kell a mig9-ig, ha szerencsém van meglesz 20 percen belül :)
  • Coral Springs
    #30214
    Az A-10 tier 4 -es, nem nagyon szoktam látni korai Bf 109 -et.
  • Coral Springs
    #30213
    Hamarosan megvan a MiG-9, a tápláléklánc csúcsáig (MiG-15bis) meg sem állok.
  • WinstonTheWolf
    #30212
    Jó ha fele olyan gyorsan fejlődsz prémium nélkül mint prémiummal, azért ez jelentős különbség, és nincs is ezzel semmi baj, nyilván a fejlesztők munkát fektettek a játékba, normális hogy pénzt várnak érte. Az pedig szintén egy alap dolog hogy csatában nem vehetsz előnyt pénzért, az teljesen megölné a játékot.
  • Fura Alak
    #30211
    Sem itt, sem a WoT -ban nincs prémem, és köszönöm, megvagyok. Nincsenek IG "anyagi" gondjaim, és szépen fejlődök a pénzem ablakon való kidobása nélkül is. :)
  • Zero 7th
    #30210
    Azért szerintem messze nem megkerülhetetlen. Persze sokkal jobb prémium számlával és prémium gépekkel röpködni, de nem _annyira_ érvágás anélkül. Vannak ennél sokkal pofátlanabbul lehúzós pay2win játékok is, itt legalább előnyt nem kapsz a prémiumért, csak időt nyersz.
  • WinstonTheWolf
    #30209
    Oké hogy béta, viszont sok fizetős tartalom van a játékban, amiknek egy része megkerülhetetlen ha fejlődni akarsz (Előfizetés, esetleg prém gépek)
    tehát gyakorlatilag pénzt kérnek a játékért, és ha fizetek érte lehetnek elvárásaim.