117
  • Hugo Chavez
    #77
    Miért, a marskutatásnak milyen gazdasági haszna van, vagy lehet?

    Nem gazdasági igényről beszéltem, hanem tudományosról.

    Az mindenesetre furcsa, hogy csomó holdutazás során nem derült ki, hogy nagy rakás víz van a Holdon. Mellesleg pár hónapja olvastam először, megint csak nem amerikai felfedezés, ha jól emlékszem japán műhold mérte ki a sok vizet a Holdon. Erre most jön megint a "holdkövek" vizsgálata, hogy zárványokban biza van víz. Kicsit utánlövés szaga van.

    A Mars esetében ez úgy játszódott le, hogy ott mászkált az első amcsi marsjáró és qurvára nem akart egy molekula vizet se találni. Majd jött az európai mars műhold és kimérte a színképből a vizet, meg fotózott vízfolyásnyomokat. ezután jött a második amcsi marsjáró és csodák csodájára megkapirgálta a felszint majd kiderült, hogy az a fehér valami biza jég, pedig először az össze fehér ásványt felsorolták tippnek.

    Ezek után mit higgyek?
  • llax
    #76
    "Jön ez a cikk, hogy nagyon nagy tévedésben vagyunk a Hold víztartalmát illetően."

    Eddig sem voltunk tévedésben, csak kevesebbet tudtunk. LCROSS óta tudjuk, hogy van értelme más formában is keresni a vizet, mint ahogy azt eddig tették. Mi több, az LCROSS becsapódásának köszönhetően, még a azt kört is lehetett szűkíteni, hogy melyik kavicsokban keressék újabb módszerekkel a visszahozott sokezer közül.
  • Cef
    #75
    "mert igény az lenne rá."
    Pont az a baj, hogy nincs rá igény. Nincs a Holdon semmi, ami egy ilyen vállalkozást indokolna. Egyébként volt az amcsiknak holdprogramja (Constellation program), csak Obama nemrég leállította pénzügyi okok miatt. Arra hivatkozott, hogy az usa már járt a Holdon, ő volt az első, nincs mit bizonyítania ezért egy új holdprogram haszontalan lenne. Helyette új kihívásokat tűzött ki célul: leszállás egy Földközeli aszteroidán (valamikor 20 éven belül), Marsra szállás(ki tudja mikor).

    "mert már nincs meg a technika hozzá."
    Igen, az Apollo program elég régen volt, azóta nem használtak az amcsik hasonló űrhajókat, az akkori mérnökök akiknek lenne egy ilyen tervezéséhez tapasztalatuk pedig már vagy nyugdíjasok vagy halottak, így az újaknak sok mindent újra kellett tanulniuk. Új űrhajót és új leszállóegységet kellett kifejleszteni:

    - Orion űrhajó: a holdprogram leállítása ellenére használni fogják, mivel már olyan stádiumban volt, hogy gazdaságosabb volt befejezni, mind törölni és így legalább lesz egy emberes űrhajójuk az űrsiklók nyugdíjazása után is. 2016 után várható az első űrrepülése. Az ISS utánpótlására fogják használni, plusz az aszteroidán való leszállást is ezzel szeretnék végrehajtani.

    - Altair leszállóegység: Ezt végleg törölték.
  • Hugo Chavez
    #74
    Akkor most elmagyarázom neked hogy jutottunk idáig.
    Van az az elmélet, hogy sose járt ember a Holdon. Én ezt nem tudom eldönteni igaz e, de nem zárom ki a lehetőségét.
    Jön ez a cikk, hogy nagyon nagy tévedésben vagyunk a Hold víztartalmát illetően.
    Beírom a fórumba, hogy lálmlám igaz az összeesküvés elmélet.
    Erre fel jönnek a hivatalosverzió hívők és elkezdik bizonygatni, hogy márpedig volt holdraszállás és ökör aki mást gondol.
    Szerinted ki kellene hagynom a lehetőséget, hogy az ördög ügyvédje legyek?

    Ui. :
    A hidegháború tényleg kamu volt. Mindig mások szívták meg a kamu szembenállást: lásd vietnám, afganisztán, stb.
  • NEXUS6
    #73
    Miért érzem úgy, hogy nem vetted komolyan, amit írtam!?
    Az a baj, hogy csak Kotász doktor vesz itt komolyan, pedig neki meg inkább nem kéne!
  • JMáté
    #72
    Ne is haragudj, de számomra ez, meg NEXUS #46-os hsz-e (ami zseniális :D), semmivel sem nagyobb baromság mint hogy a hidegháború meg a holdraszállás kamu.
  • NEXUS6
    #71
    Én az elsőt (kevélység).
    Te meg a negyediket (irigység - mások örömét szereted elrontani), a hatodikat (harag - ezt nem kell magyarázni, iszonyatosan jön belőled), a az ötödiket (torkosság - ezt meg találd ki, te kis borz).


    A főbűnök amúgy csak a 7. c filmben halálosak, hiszen te is élsz.
  • Hugo Chavez
    #70
    Érdekes vitastílus.
    Mondasz egy oltári nagy baromságot, majd úgy állítod be, mintha én ilyeneket mondanék és megállapítod, hogy csak egy elmebeteg hihet az általad felvázolt baromságokban.
    És tényleg.
  • llax
    #69
    Tudod, nem mindegy, hogy hidegháborús vetélytársak versengenek, vagy éppen egy adott ország több országgal is háborúzik...

    Képzeld el azt a helyzetet, ha az afgán és iraki háborúkra költött pénteket odaadnák a NASA-nak... Azokból a pénzekből sok ezer mérnök fizetésére, a legjobb technikákra, párhuzamosan futó gyakorlati kísérletekre is bőven telne... Ha ma azt mondanák, hogy ott van annyi zsé, mint ami a két háborúban elmegy, max. 5-6 éven belül újra ember léphetne a Holdra.

    Márpedig a '60-as években valami hasonló zajlott. (Sőt, az eredetileg 10-re tervezett holdraszállásokat éppen a vietnámi háború miatt csonkolták.) Képzeld el azt, amikor egy projekt megvalósításán cca. 500.000 (azaz félmillió!!!) ember dolgozik... Mert a '60-as években valami hasonló játszódott le a NASA (és partnercégei) körül. Mindehhez jön, hogy a rakétatechnika fejlesztésére egyéb okokból is vagyonokat költöttek, annyi ember dolgozott rajta, amennyi azóta eltelt időben összesen nem...

    De lehetne ezeket a dolgokat a végtelenségig sorolni...
  • NEXUS6
    #68
    Baxus, lebuktunk!
  • Doktor Kotász
    #67
    Aha, persze.
    Azt leplezik, hogy a földkéreg alatt van egy boldog világ. De oda csak a kiváltságosak mehetnek le, a pórnép meg a felszínen nyomorog. A vulkánok is csak elterelés, hogy azt higgyük, nem érdemes oda lemenni. Aki ilyenekben hisz, az elmebeteg...
  • Hugo Chavez
    #66
    Valamikor 200X-ben szóba került, hogy miért nem utaznak mostanában az amcsik a Holdra, mert igény az lenne rá.
    Mondták a szakértők, hogy ha most rábólintana kormány, akkor 20 év mulva meg is történhetne, mert már nincs meg a technika hozzá.
  • Doktor Kotász
    #65
    Majd fognak. Megmagyarázod nekik, azt a jövő héten újra előjönnek vele.
  • Hugo Chavez
    #64
    Na, mutass már egy képet, amin látszanak a leszállóegységek és mostanában csinálták. Mert ami pár hónapja megjelent hírben láttam abban egy pixel volt a leszállóegység. Csak kicsi képzelőerő kellett hozzá, hogy tényleg ott van.

    Egyébként meg az összeesküvés elméletek szerint az usa meg a szovjetúnió nem konkurenciája egymásnak. A nagy szembenállás meg a hidegháború csak a saját lakosaik szórakoztatására volt eljátszva. De nem folytatom, mert nem ez a téma.
  • Doktor Kotász
    #63
    Hallod, a konteosok mindig nagyon okosak.

    Az a baj, hogy egy igazi összeesküvést a teljes közöny fogadná, mert az emberek legyintenének, hogy újra egy bolond és az ő agymenése.
  • Doktor Kotász
    #62
    Aha, akkor most bogozd ki, hogy a halálos főbűnök közül melyeket hágsz át ezzel a hsz-el.
  • JMáté
    #61
    Amikor megláttam a cikket azt hittem házi űrkutatóink megint előhozakodnak a "vákumban lobogó zászlóval". De nem. Megkönnyebbültem.
  • llax
    #60
    Mire kérsz példát???

    Konkurencia??? Akkor elsősorban a Szovjetek... (azóta Kína, ESA, India, Japán etc.).

    Eszközök??? Például Szovjet eszközök is szállta le a Hold felszínére (sőt, mintahozó küldetésük is volt). A legkisebb kétség esetén is véletlenül valamelyik eszközük éppen "látótávolságon" belül száll le valamelyik ottmaradt LM leszállóegység közelében...

    Azóta már készültek olyan képek is a Hold felszínéről, amelyen láthatók a leszállóhelyeken hátrahagyott bizonyítékok (leszállóegység, kihelyezett műszerek, az otthagyott holdautók ill. azok nyomai etc.).
  • NEXUS6
    #59
    Például?
    Csak érdekel.
  • llax
    #58
    Arról nem is beszélve, hogy voltak versenytársak is (még ha akkor nyíltan nem is ismerték el), akiket nem lett volna egyszerű átverni... No meg azóta is: ha bármely űrhatalom számára kétséges lett volna, hogy megtörtént a holdraszállás, már rég bizonyították volna milliónyi eszközzel...
  • NEXUS6
    #57
    Nem, ez egy olyan dolog, amit szintén nem értesz, mint a vallásos erkölcsös okfejtéseimet, de nem azért mert ateista vagy.
  • NEXUS6
    #56
    Hát ez kész!

    Ponyavaregényes utalás, meg külön pirospont benne!
  • Doktor Kotász
    #55
    Logikai bukfenc.
    Az, hogy törtlnt Holdra szálás, azt bizonyították a résztvevői.

    Felvetődött egy ellenponti nézet, a konteós.
    Na ők állítják, hogy meg se vót az egész sztori.
    De az állítást nem bizonyítotték sehogy.
    Csak harsogják, hogy azémerazokmindighazudnak.
  • Doktor Kotász
    #54
    "Talán még te is képes vagy felfogni..."

    Ez így elég szánalmas.

    Na mindegy. Egyetlen bizonyíték vagy érv, ami napvilágra került az esetleges átverésről? Mert ilyennel még nem találkoztam. Mindegyik konteohívő csak mondja, hogy vannak bizonyítékok, de mutatni egyet sem tudnak.

    Amilyen fényképeket, felvételeket előszoktak kaparni, az mind nyílvános, és ha valaki azokat cáfolatnak veszi, akkor trigonometriából, fizikából egyes.
  • Doktor Kotász
    #53
    Ilyen alapon odavinni a tükröt is elég kihívás, így miért hazudták volna az emberes küldetést? Nagyon megtudom érteni azt az Holdat megjárt űrhajóst, aki lenyomott egy sallert egy futóbolondnak, aki nyílvánosan hazugsággal vádolta meg egy rendezvényen.
  • Doktor Kotász
    #52
    Ez valammi vallásos erkölcsös akármi, amit ateistaként nem érthetek?
  • Archenemy
    #51

    én nem foglaltam állást abban, hogy van-e, nincs, volt vagy nem lesz

    egy logikai hibára hívtam fel a figyelmet, miszerint a "bizonyítsd be, hogy nem" egy érvelési hiba
  • dregnarr1 #50
    Az a szomorú, hogy ha nem rakok a végére szmájlit, vagy ASD:ASD:AS:ADSA-ot, akkor komolyan van véve. Legközelebb a sajtos verziót említem meg;)
  • Cef
    #49
    Már bizonyították. Sőt, mindent meg megmagyaráztak amibe belekötöttek.

    De ajánlom a Holdra szállás mi az igazság topikot. Olvasd végig.
  • Zoli007
    #48
    Erre csak ennyit:
  • Archenemy
    #47
    "Mellesleg egyetlen bizonyítékot sem mutattak fel az összeesküvés hívők, hogy miért nem lett volna Holdra szállás."

    mindig az állítást kell bizonyítani (van/volt Isten, ufó, holdraszállás, holokauszt), valaminek a hiányát nem lehet
  • NEXUS6
    #46
    OK, bevallom, igen.
    Az a helyzet, hogy biztos forrásból tudom, hogy a nácik a Holdon vannak. Háborút terveznek, hogy visszaszerezzék von Braun földi maradványait. Ennek a fedősztorija az egész ufózás, meg Hódraszálás, meg a hidegháború is. Mert túl szörnyű lett volna elmondani a lakosságnak, hogy a szövetségesek valójában nem győztek a II. VH-ban. Az egész Naprendszer a náciké, nem csak a Holdat, de a Marsot a Vénuszt és az óriásbolygók holdjait is gyarmatosították. Mengele által kidolgozott klónozási eljárásnak hála, ma már több százmillióan vannak és egyértelműen uralják sz űrt.
    Ez az igazság.
    De aki most ezt olvassa természetesen mindenkit meg kell, hogy öljek.
  • sanyicks
    #45
    vótmá topik
  • Hugo Chavez
    #44
    Gyenge
  • WoodrowWilson
    #43
    Várj, kitalálom, Odüsszeusz járt arra amikor a frigyládát lopta el Mózestől, és ő hagyta ott valami jelként a szabadkőművesek számára.
  • Hugo Chavez
    #42
    Iszonyat nagy ész kell ahhoz, hogy kitaláljuk hogy a fenébe lehet egy tükröt eljuttatni a Hold felszínére.
  • Irasidus
    #41


    A bizonyíték olyan sok, hogy felsorolásban is egy könyvet töltene meg. Ellenben az, hogy hogyan került a tükör oda, ha nem így erre nincs válaszod: vagyis a kritika nélküli kritizáláson kívül: nulla a bizonyítékod van, hogy a tükör nem bizonyíték!

    Köszönjük
  • Hugo Chavez
    #40
    Talán még te is képes vagy felfogni, hogy nem ugyanaz leszállítani a Holdra egy tükröt, mint oda menni pár embernek, ott sétálgatni, majd vissza is jönni.
    Ugye?

    Szóval a tükröd bizonyító ereje ebben a kérdésben: ZÉRUS.
  • Shiny Copperpot
    #39
    Az eddigi hozzászólásaid alapján szerintem ezt te nagyon is komolyan gondoltad... ugye? ;)
  • NEXUS6
    #38
    Mellesleg a másik fórumon csodálatos harmóniában volt a véleményetek, és a stílusotok is ahogy kifejeztétek, mi most ez a látványos elhatárolódás?