4680
banner
  • Evoluti0N
    #3355
    Rajta vagyok. :) Úgy csinálom, hogy ha vannak új területek, akkor ott igyekszem mindent megcsinálni, ami a szintemhez megfelelő. Jelenleg azonban ott tartok, hogy nem vagyok még 12-es szintű és Hinterlandsen is 12-es szintű ellenségekkel tarkított területeken hiányoznak még küldik, ugyanez a helyzet az oázisnál is, valamint a többinél is. Sőt, van egy terület, ahol rögtön már az elején ekkora szintű ellenek vannak. Szóval most ráfeküdtem a főszálra egy kicsit.
    Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2014.12.10. 11:05:58
  • wedge31
    #3354
    Javaslom minél elöbb szerezd meg skyholdot nem érdemes várni vele.
  • SötétBarom
    #3353
    Nem egy hasonló jelent volt, hanem csontra ugyan az az anim ;)
  • Sir Quno Jedi
    #3352
    Elég sok mindenkivel lehet beszélgetni, igen. Sokszor nem is gondolnád. Változik a settings. Időnként érdemes körbe mászkálni és háttérinfókat gyűjteni.
  • Evoluti0N
    #3351
    Valami nem teljesen világos. Szóval Josephine-től meg tudom mindig kérdezni, hogy vannak-e említésre méltó vendégek nálunk és néha mondja, hogy senki, néha meg mondja, hogy van valaki, mégpedig ez meg az. Most akkor ilyenkor van valahol valami vendég(Havenben vagyok, nincs még váram), akivel lehet valamiről beszélgetni?
  • Sir Quno Jedi
    #3350
    De mondjuk az igaz, hogy ez nem lett olyan szemtől szemben vérengzős (mármint interakcióknál), mint az első rész. Emlékszem az első rész trailerére, amit vagy százszor láttam. Olyan durván véres és ütős volt, pláne azzal a zenével, meg Loghain dumájával, beszarás jó. A játék fele olyan jó sincs, mint a trailer alapján lehetne, de mégis, ha odateszed magadat, azé lehet odabaxni.
  • Sir Quno Jedi
    #3349
    Amúgy van egy faja rész, ahol kibaszod a fejvadászt az ablakon rutinból berontva (és auszradíren), na az bejött. Pont, mint az ME-ben volt egy hasonló jelenet. :D
  • Sir Quno Jedi
    #3348
    Azért volt egy-két rész, amikor simán legyilkolhattad ott helyben a delikvenseket, vagy törvényt ülhettél rajtuk később és ott ugyanez stb. Nyilván a sztori komoylsága miatt, van ahol nem keménykedhetsz jobban egy foknál. Pl. Putyint is meg lehet fenyegetni egy Obamának mondjuk atomcsapással, de azért még nem fogja ott helyben legéppuskáztatni a CIA ügynökökkel. Nem így megy.
  • SötétBarom
    #3347
    Én az első végigjátszást mindig úgy tolom, hogy a saját személyiségem tükrözze.. Ebben a részben mondjuk hiányoltam a keményebb dumákat. Több helyen hiányzott az [Attack] opció a párbeszédkarikából :D
  • Sir Quno Jedi
    #3346
    Én azt ami helyes. Éppen ezért volt kurva uncsi Morrigan az elsőben, mert csak életidegen, cinikus, balfasz gonoszkodós módokon tudtál a kedvében járni. Bármi ami nemes és hősies és becsületes és helyes, netán könyörületes, az kifejezetten taszította. Nem volt az a kiscserkész, ami reális esetében, csak rohadt szar hőst játszani egy ilyen negatív zónával a hátad mögött, aki hangot is ad elégedetlenségének (és éget a hatalmasságok előtt a beszólásaival).

    Persze pláne itt nincs fekete és fehér, inkább csak rossz és még rosszabb, sok kérdés meg nagyon nehezen eldönthető. Így a karaktereink is képviselnek sok mindent. És hogy mi helye ls mi helytelen, az sokszor nagyon nem egyértelmű, vagy nem is meghatározható. Pont a császárnős küldinél mondhatod egy pontnál, hogy deee én csak segíteni jöttem a birodalomnak. Nos ezt a "segítség"et sokan sokféleképpen értelmezik/gondolják... :D

    Ebben a részben is bőnyállal lesznek gondjaik a társainkkal (is) és bezony bebizonyíthatjuk, hogy hipokriták vagyunk és hol-, mennyire tudunk ragaszkodni az elveinkhez, mi az elsődleges prioritás stb. Nagyon sötét a dolog és nagyon komoly, "felnőtt" döntésekben kell részt vállalnunk, ezért is a bio az egyik cég, akiknél érzed játék közben, hogy ez nem babra megy, el tudják hitetni veled, hogy vezetőnek lenni milyen durva felelősség és mindez a te válladon nyugszik (de mindig kikérheted a hozzád közel állók és tanácsosaid véleményét stb.). Minden szónak súlya van, igazi szerepjáték. Nagyon bejövős. Az ember néha érzi, hogy a kurv@anyátokat, ez odabaszott durván.
  • Különc
    #3345
    Cassandrának azt mondom, ami közelebb visz a bugyijához, többieket meg osztom ahol tudom
  • PiszkosFred
    #3344
    "Szeretnék olyan gazdag lenni az életben, hogy végre mindenkivel őszinte lehessek" :) Ha már ez - egyelőre - nem adatott meg, akkor én részemről kihasználom azt, hogy a játékban ellenben megtehetem azt, hogy tényleg "kimondom" azt, amit gondolok. Az első végigjátszás során mindenképpen. Másodjára már szoktam tervezni és kísérletezni, szituációkat gyártani, stb.
  • Evoluti0N
    #3343
    Az előbb felötlött bennem egy kérdés és kíváncsi vagyok a válaszokra, véleményekre. Ti hogy szoktátok csinálni a DAI-ben, na megy úgy általánosságban a Bioware játékokban a társakkal való beszélgetésekkor? Inkább azt szoktátok mondani, amit tényleg gondoltok, vagy inkább azt, amit szerintetek a társatok hallani szeretne?
    Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2014.12.10. 09:41:22
  • Molnibalage
    #3342
    Ok, köszi a válaszokat. Jelenleg NWN2-zök, mert 5 éve megvannak, illene végigtolni őket. Aztán jöhet ez. :)

    OFF
    Anno imádtam a PB játékait, de a Risen 2 után valahogy a 3 nem tud érdekelni, ezért merült fel a DA főleg, hogy láttam a 3. rész grafikai megjelenítését és azt, hogy RPG akciónak hívják. A TPS akció/RPG a TR óta nem tűnik rossznak. Azt is azért pórbáltam ki, mert a The Last of Us longplay annyira bejött még nőzként is.

    ON
  • Sir Quno Jedi
    #3341
    A sztori miatt is van akiktől nem lehet megszabadulni, mert az egész nem működne. Viszont vannak akiktől meg meg lehet. DE nem érdemes, mindegyik társunknak bőnyállal vannak sztorijai, meg kiváló küldiket kapunk miattuk/tőlük. Csak járjunk eleget a nyakukra és nyomozgassunk, románcoljunk stb. MÉg egymással kapcsolatban is interakcióznak, van véleményük, keverik, sőt. Ezért Biowhore a bio, mert nagyon durván összeszövik az egészet, van kohézió mocskosul.

    Az a durva, hogy amúgy fix főküldiknél is (amiknél azé előfordulnak döntések keményen) is figyelnek arra, hogy melyik karival románcolunk éppen és kivel hogy állunk. ÉS változnak dolgok. Plusz opciók, cut-scene-ek, stb. Kurvajó. Tényleg mintha élne a dolog és igazi lenne.
  • Evoluti0N
    #3340
    Szerintem bárkit nem lehet elküldeni. Azokat a társakat, akik a játék elejétől veled vannak, nem lehet. Azok, akik később akarnak csatlakozni hozzád, eldöntheted, hogy csatlakozhatnak-e vagy se és van olyan, akit később is elküldhetsz. Az alap társak sokszor részt vesznek a War Roomban levő megbeszéléseken, ahol döntések születnek és fura lenne, ha el lehetne mindenkit küldeni, mert akkor nem lenne kivel beszélni és kb. magad vezethetnéd az Inkvizíciót. :D

    #3334 Nem olyan rossz a 2. rész, mint ahogy sok helyen be lett állítva. Egyszerűsödött és sok az ismétlődő helyszín, de a sztori továbbra is érdekes, ahogy a karakterek is azok. Sőt, végre egy olyan Bioware játékot kaptunk a 2. résszel, amiben nem a világ megmentése a cél, hanem sokkal személyesebb hangvételű. Egyszer legalább érdemes végigjátszani. Szóval én azt mondom, hogy ha bele akarsz vágni a sorozatba, akkor a 3. rész előtt mindenféleképp játszd végig az első kettőt.
  • Sir Quno Jedi
    #3339
    " mindig férfival voltam" + "Anderstől viszont soha nem bírtam elszakadni, mindig vele jöttem össze akárhányszor csatlakozott hozzám" őőőőő
  • Raxner
    #3338
    Hi!

    Mai patch eredménye, hogy nem indul a játék.... valakinek valami ötlete?
    Eddig semmi bajom nem volt a játékkal. Simán végigvittem ma pedig el sem indul. Valaki találkozott ilyennel?
  • Aszrian17
    #3337
    Orginsban voltam 3* harcossal ebből 3* férfi ember + 2 * voltam pagony elf és 1* törp. Minden történet máshogy kezdődött más karakterrel. Bizony elfként sokszor voltam rasszizmus áldozata, törpként meg száműzött stb. Nos a 2ben ezt nem élhettem át mert csak embert lehetett választani máig nem értem miért hagyták ki a többi fajt. Lehetett érezni a társadalomban betöltött helyzetünket.
    Na viszont Hawke története sokkal közelebb áll hozzám mert jobban átéreztem az életét. Bár azt hiszem mindig férfival voltam. Valahogy nőt soha nem bírtam indítani a 2-ben, de a karakterek annyira szerethetőek voltak, jobban mint az első részben, Alister viszont hiányzott.
    Anderstől viszont soha nem bírtam elszakadni, mindig vele jöttem össze akárhányszor csatlakozott hozzám.
    Nagyon remélem ebben a részben végre ismét szerethető karakterek lesznek.
    Azt viszont had kérdezzem meg, hogy ha valaki nem szimpatikus akkor azt el lehet itt is küldeni? meg lehet ölni vagy csak a történet folyamán?
  • BEAST #3336
    A sztori rendben volt a második részben is. A játék attól lett pocsék, hogy folyamatosan ismétlődtek a helyszínek és elkezdték erőltetni a az akció-kaszabolósdit. :)
  • MerlinW
    #3335
    Annyira azért nem pocsék. Az első rész után fura lesz, emellett repetitív és casual az elsőhöz képest. Viszont a fősztorira koncentrálva 1x érdemes végigfutni rajta.
  • Molnibalage
    #3334
    Ha valaha rászánom magam a sorozatra, akkor a II. részt ki lehet hagyni? Én semmt sem tudok a sorozatról, de aki játszott vele, azt mind anyázik, hogy mennyire pocsék.
  • Sir Quno Jedi
    #3333
    Templomosokkal komoly gondok vannak amúgyis, majd meglátod... már ha utánajársz... :D Több téren is. Ezé jó ez a játék me keverik nagyon amit kell...
  • Evoluti0N
    #3332
    Templomosok? Végül a mágusok lettek. Nem csak az miatt, amit írtál, hanem úgy végiggondolva az egész helyzetet.
    Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2014.12.10. 00:43:11
  • Evoluti0N
    #3331
    Nos. Ha az ember belemászik kicsit a főszálba, akkor kellemes meglepetések érik. Itt is megvan, ami a korábbi DA részekben és ami szempontjából erősebb a Mass Effect sorozatnál. Sokszor nincs olyan, hogy jó válasz vagy rossz válasz, nincs jóság és gonoszság csík, nincs olyan, hogy a párbeszédnél felül a jó, középen a semleges, alul a rossz. Itt sokszor a jó és a rossz választás helyett egyszerűen választás van. Most, hogy jó-e vagy rossz, az idővel kiderül. Néha inkább úgy tűnik, hogy a rossz és kevésbé rossz között kell választani.
  • Sir Quno Jedi
    #3330
    Pedig tök egyértelmű. Bazki, ki ért a fade-hez, a veil-hez, a kapukhoz, démonokhoz, mágiához, idézéshez stb. Na ki??!?
  • Evoluti0N
    #3329
    ÁÁáááá!! Nem tudom eldönteni, hogy a
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    templomosokat vagy a mágusokat válasszam-e.
  • Evoluti0N
    #3328
    Nem is fut annyira szarabbul DX-ben, mint ahogy emlékeztem. Na, majd meglátjuk, hogy így van-e megakadás.
  • rage
    #3327
    Az AMD kártyákhoz frissen megjelent Omega driverrel próbálta már valaki a játékot?
  • Evoluti0N
    #3326
    Ok. Kipróbálom. Se overdrive, se FPS overlay. Mantle-t használok, de csak azért, mert jobban fut, mint DirectX-ben. Vicc lesz, ha most DX-ben nem fogja ezt csinálni, mert akkor a patch-csel azt érték el tulajdonképpen nálam, hogy szarabbul fog futni a játék.
  • yesname #3325
    Lehetséges, hogy VGA gond és a GPU sikeresen restartol. (Ez esetben mondjuk a képnek elé kéne tűnnie kis időre.) Próbáld ki, hogy DirectX módban csinálja-e (ha Mantlet használsz). Vagy esetleg kapcsold ki az Overdrive-ot ha használod. Ne használj FPS overlayt stb.
    Utoljára szerkesztette: yesname, 2014.12.09. 22:03:44
  • Evoluti0N
    #3324
    Szupi. Az új patch olyan dolgot hozott elő nálam, ami eddig sosem volt, most meg ez a másfél óra alatt már háromszor előjött. Megakad a játék néhány másodpercre, az utolsó hang, ami megakadás előtt hallatszott, ismétlődik folyamatosan, majd néhány másodperc után megy tovább rendesen minden.
  • TBTPumpa
    #3323
    Hivatalos patch notesz

    Elég sok dolgot javít elvileg.
  • Evoluti0N
    #3322
    Ja meg az nem tudom, hogy a patch óta van-e, vagy eddig nem vettem észre, de a V lenyomása után a minimapon is mutatja a felszedhető dolgokat.
  • Evoluti0N
    #3321
    Hm... Vettetek észre bármi különbséget bármiben a patch óta? Én csak egy dolgot, amit gondolom, hogy a Mantle javítás miatt van, amit a patchben írtak. Eddig bárhol voltam, szépen futott ultrán, aztán tegnap megérkeztem Redcliffbe és ott azért már látszott, hogy alacsonyabb az FPS. Most a patch után már ott is simán fut.
  • Nos
    #3320
    Hm, elég erősen fogalmazol. Nekem megvan az előző kettő is eredetiben, de nincsenek meg a mentéseim, és a fene se tolja végig őket újra csak azért, hogy meglegyenek. A harcrendszeren való kattogásodat megértem, de az előző mentések importálásának nincs akkora jelentősége. Sok játéknál semmi ilyen lehetőség nincs. Itt meg legalább három különböző játékot három különböző előzményből indíthatsz. A játék 97 százalékánál egyébként mindegy. Ez egy másik történet.
  • wedge31
    #3319
    Elöbb kellet volna szólnom mert már tölti a javitást.
  • Evoluti0N
    #3318
    Lehet, hogy csak valamikor holnap hajnalban lesz. Amerikában az még 9-e.
  • wedge31
    #3317
    Nem lesz patch?
  • yesname #3316
    Ez volt a 2. résszel. Ez szerencsére jól sikerült. Nagyon előítéletes voltam és kicsit negatív is még 10 óra környékén is. Aztán a az egész beindult, értelmet nyert mindent, összeáll minden. A harcrendszer itt is egyszerű, de most, hogy jobban belemélyedtem azt kell mondjam ez csak a látszat.
    Balance probléma persze van (pl. Knight Enhancer ugye), de az egész matematikája és rendszere ami a gyors külső mögött van bizony jól kitalált és átgondolt. Véleményem szerint ez a gyors akciódús külsőlegesen kivitelezett harc is pozitív. Már értem miért is. Gondoljatok bele, ha nem így lenne ekkora mennyiségű tartalommal mikor végeznének a játékosok? Így is 70-12 óra...
    Ami a pörgés mögött van az a lényeg és az jól össze lett hozva. Nem beszélve a lore-ról, történetről, átvezetőkről, karakterekről. Én azt mondom összességében ez méltó utódja az Originsnek.
    Utoljára szerkesztette: yesname, 2014.12.09. 18:04:56