4680
banner
  • Plata
    #4600
    Második részt nem nagyon szeretem,most próbálom végig vinni steamen,de már hét napja hozzá sem nyúltam.
    Eredetileg originen volt meg a játék,de onnan eltűnt a második rész,az Origian spéci változat megmaradt,a steames inquisitor is,sőt lett még egy Inquisitorom,így az most duplán van meg.
    A másodikat csak azért vettem elő mert az idén sokat játszottam originnel és az inquisitorral és pár dologra nem emlékeztem a másodikból,de amíg az origint meg az Inquisitort néha hajnali háromig toltam úgy hogy reggel korán keltem addig a második részt marha gyorsan megunom.
  • lwb
    #4599
    A második véleményírót rögtön hazugságon lehet fogni. Vagy soha nem játszott a DA2-vel vagy nem mond róla igazat.

    Pár óra játék után a DAV lényegében DA2 második rész. Kevesebb repetitív dologgal, mert nyilván erre nem egy évük volt, hanem több, de maga a játék, a writing, a hangulat stb, az egy az egyben DA2. Még az art style is inkább DA2, mint DAI (DAO-ra egyik másik DA játék sem hasonlított, szóval azt nem is említem). Még a játékmenet és az irányítás is arra hasonlít leginkább az egész franchise-ból.

    Akinek minden hibája ellenére bejött az eléggé lineáris, akciódús, képregényszerű karakterekkel teli és gyakran humorizáló DA2, annak ez is be fog jönni. Akinek meg nem, annak ez sem fog.
  • Plata
    #4596
    Nekem ma ez a vélemény tetszett.
    "Terrible, This is not a Dragon Age game.
    It looks like a Disney Toy Story game.
    Dragon Age should be dark and full of emotion. This is nothing like that.
    Characters talk to each other like toddlers.
    The standard ideology shoved in your face from the beginning.
    EA is dead, Bioware is just a name."

    Bár ez sem rossz.
    "I'm a diehard dragon age/bioware fan, i've been playing all their games since neverwinter nights and jade empire.
    Dragon age origins was a masterpiece, the sequel was great(i dont mind the action gameplay) and i enjoyed inquisition.

    But i'm 2 hours in, and a few problems already arise.
    The world has dissappeared from this game, every character feels like they went to the same school, same village, we're just running on crash bandicoot tracks, every companion is joking even though the world is ending, and people are supposedly dying everywhere.

    I hope this gets more dragon-agey, but initial impression is bad, the immersion is not there yet.

    I feel out of place with this character, a nobody who just happens to make friends and meet every npc from the previous games x.x feels like cheap cameos in a railroaded movie, rather than characters you can have a meaningful interaction with.

    What's this "starting out as an allknowing hero" when every dragon age game has been a game about slowly being introduced to the world through your character. It feels like Rook might aswell have been the inquisitor from DA:I, since he/she is so determined to save the world, despite having no real connection to it.

    At this point i feel like assassin's creed has better dialogue options and choices."
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2024.10.31. 23:09:56
  • Plata
    #4597
    Állítólag ha játékből származó képpel vagy videóval ír valaki negatív kritikát a játékról, a Bioware neki megy és DMCA-val vagy mi a rossz nyavalyával fenyegeti meg.
  • MrAndree
    #4596
    Nem meleg volt hanem biszex, akkor is ment a disapprove ha nővel utasitottad vissza. És igen, rohadt idegesitő volt.
  • Plata
    #4595
    Nyírd ki a meleg karit és a dolog meg van oldva. :D
  • lwb
    #4594
    Ez már volt egyszer a DAI-ban is. Itt most a quanri nem bináris vagy mi és az ő loyalty küldetésében van ilyen. Ezt az egy dialógust viszik körbe, mint a véres kardot egy 50 órás játéknál. Ha ennyi lenne rossz a játékban, akkor még GOTY is lehetne felőlem.

    Ebből a szempontból a DA2 volt a legalja nekem. Ott ha nem farkaltam meg a meleg csapattársat, akkor ment is a disapprove ... Wtf. Ezen már a DAI is javított szerencsére.

    Nem ettől tartok itt, hanem azoktól a pontoktól, amiket SkillUp felhozott. Az egy valid kritika és aggodalomra ad okot. Ez meg clickbait. Mint asmon contentének 99.9%-a.
  • PiszkosFred
    #4593
    Wow, nem is tudtam, hogy Iza is visszatero karakter a jatekban? Vagy ez nem o?
  • MerlinW
    #4592
    Nem Asmond a lényeg, hanem a videó második fele, a klip a játékból. Mikor egy DA-ban arról vitatkoznak, hogy she vagy they/them...
    Nem vagyok kultúrharcos, de amikor egy játékba indokolatlanul belepakolják a politikát, azt nálam alapból skip. Kivétel persze ha politikai hangvételű a játék (pl. Deus Ex), de olyan kevés van, hiszen ahhoz kell szürkeállomány :)
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.10.31. 12:06:42
  • lwb
    #4591
    Azt hiszem három napot kapott vagy mit eleve is. Legalább volt ideje csótányt irtani a házában. Az ember dollármilliomos és mocsokban meg szrban él nyakig.
  • Plata
    #4590
    Mi a manó asmongold már nincs bannolva?
  • lwb
    #4589
    Mondjuk Asmongoldot meg Trentet azért ne tekintsük már forrásnak semmire sem. A review-k megosztottak, van akinek nagyon bejön, másoknak kevésbé, de egy dramatuber meg egy kultúrharcos mondjuk pont nem két olyan valaki, akinek a véleménye mérvadó lenne.
  • MerlinW
    #4587
    Az év játéka xD




    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.10.31. 11:29:08
  • Plata
    #4587
    Biztosabb az, kitudja kinek a lelkivilágát sérti.
  • lwb
    #4585
    Ja, vágom a Morriganes dolgot, nem kell szerintem spoiler tag egy 15 éves játékhoz.
    Utoljára szerkesztette: lwb, 2024.10.30. 15:38:30
  • Plata
    #4585
    De nem csak Morrigan-től lehet gyerek.
    Másik gyerekre is szert lehet tenni, de arra nem jöttem rá hogy később szerepel-e.
    Csak az originesben van róla infó.
  • Plata
    #4584
    Volt pent pár modom,például saják kecó meg hasonló,de azt mindig lusta voltam leszedni,inkább végig csináltam,úgyis csak kb az első két végigjátszásnál volt rossz,utána már ment emlékezetből.
  • Plata
    #4583
    Nem kell meghalnia senkinek,a halál kijátszható két úton is,az egyik még hozzá szerintem vicces is. :D
    Végig játszottam az originst minden lehetséges előtörténettel,halvány gőzöm sincs hány ezer órám volt benne.
    Ha minden apróságot és marhaságot elolvastál,megcsináltál minden küldetést és tovább vitted a mentésed a második és harmadik játékba akkor nagyon is jó volt,a harmadik részben is olyan rejtett részleteket találhatsz hogy az durva.Plusz a mellék küldetéseidnek is lesz hatása a következő részekben.
    Halál kijátszása egyszerű.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Vagy pasi karaktered van és lefeküdsz Morrigannel,aki így teherbe esik és nem te hanem a magzata szívja el a vezérdémon lelkét,vagy mi a túrót.Így túléled.
    Másik lehetőség,ha női karid van rá dumálod Alistair-t arra hogy feküdjön le vele,na az utóbbi állati poén.Azt a pofát amit vág. :D
    Azonban Morrigan gyereke nem hal meg,hanem fel neveli és találkozhatsz vele később.

    Az idén is végig vittem az originst kétszer.
    A hármat is,most épp a másodikkal vacakolok,amikor van hozzá kedvem,mert a második a leggyengébb.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2024.10.30. 14:02:39
  • PiszkosFred
    #4582
    A gyuruvel megkaptad azokat is, gondoltak a perfekcionista jatekosokra is. :)

    Nekem szemely szerint az volt az egyetlen resz, ami megfekudte a gyomromat, akkoriban mindenkeppen. Deep Roads is oda-vissza barangoltatta a partit, de az megsem volt annyira zavaro, mint az oda-vissza rohangalas a toronyban, csak mert hirtelen elerheto valt a tovabbjutast jelento "ajto", majd goto 10 meg vagy otszor.
  • lwb
    #4581
    Ha már DAO: Deep Roads (Derp Roads az ismertebb nevén ...) volt még sok sírás alapja.
  • lwb
    #4580
    Én végigvittem mindig. Arra jó volt, hogy egyes főjellemzőidet permanensen megnöveld, ez volt kb az egyetlen lehetőség erre a játékban. Amúgy tényleg idegesítő rész volt.
  • PiszkosFred
    #4579
    Plusz nagyon jol scriptelheto/programozhato volt a tarsak "mukodese", igy ha raszantad az idot es beallitottad a "mit csinaljon akkor, ha..." dolgokat, nem kellett annyit menedzselned oket a harcokban es megis azt csinaltak, amit te akartal.

    Nagyon sokszor ujrajatszottam, bar ketsegtelen, hogy az elso vegigjatszas utan mar hasznaltam egy "gyuru" modot, ami instant atugrotta a magus torony szopatos "labirintusat". Aki azt kitalalta, jesszus, peklapattal vernem agyon.
  • lwb
    #4578
    Pedig a DAO nem volt rossz. Mondjuk pc-n főleg. Rendes, partialapú izometrikus rpg, baldur's gate kategóriás real time with pause. Konzolon ilyen 3rd person izé lett, de a pc verzió az olyan volt, mint egy szebb BG1-2. A sztorival se voltak bajok. Ja, nem volt túl bonyolult, de azért volt benne csavar (valakinek meg kellett halnia a végén) és voltak benne érdemi döntések: pl ki lesz a trónon (te is lehettél, de Alistair is), sőt még az áruló Loghaint is bevehetted a partiba, bár akkor Alistair kilép stb. Messze a legjobb DA volt sztori terén, ráadásul az origined is számított sokat, egész más volt a játék egy-egy fejezete a származásodtól függően. Egy törpének az Orzammaros fejezet volt más, az ember nemesnek meg a Denerimes cuccok stb, mindenkinek volt valami. És érdemi dolgok, pl. ember nemesből lehetett király is a játék végén, másból nem. De Orzammarban is más volt a történet vége, ha törpe nemes voltál.
    A darkos hangulat nyilván szubjektív, de az art style nem az. A karakterek emberszerűek voltak, reálisak és nem képregényszerűek, mint most. A színvilág, a vér (nagy újítása volt a vércsepp-mechanika, ebben ez nincs) stb. Az elején a darkspawn sereg meg konkrétan félelmetes volt, horrorfilmszerűen voltak megrajzolva. Azóta ezen már változtattak, az új darkspawnok inkább vicces orkok és nem olyan szörnyetegek, mint az első játékban.
  • militavia
    #4576
    Hát, én játszottam a DAO-val és nem értem a nagy imádatot körülötte. Halál egyszerű tucat RPG volt. Mintha csak egy picit szebb és nagyobb NWN lett volna. Semelyik karakter nevére sem emlékszem, a történet meg annyi, hogy jő a gonosz meg van tórnörökös srác és meghalt a mentor benne. Ha jól emlékszem. Ha mai szabadidő mennyiséget nézném soha a büdös életben nem toltam volna végig annyira rossz volt. Darkos hangulata meg, na az nem volt.

    A Gothic 1+2 közelében nincs a DAO élményben. Az a kettő örök mai napig emlékszem belőle karakterekre is, névvel stb.
  • MrAndree
    #4576
    A karakter design nem annyira jön be de meg tudom szokni. A helyszinek amiket láttam videokban azok tetszettek. Új darkspawn design az viszont borzalmas. Akció RPGket nagy általánosságban jobban szeretem mint a CRPG-ket szóval azzal a részével szerintem nem lesz gond. De ja, nálam is a sztorin/karaktereken fog múlni sok minden.
    Baldur's Gate 3-as dude aki dicsérte amúgy "publishing director" Lariannál.
  • Plata
    #4575
    Én magyar nyelvűt láttam reggel telón.
  • Plata
    #4574
    Tdudom mi az,csak elfelejtettem melyik játékról is volt szó. :P
  • PiszkosFred
    #4573
    Pontosabban: "Ill always be a DA:O guy, and this js not that. But at least it’s something it wants to be, and not a mishmash of everything. I respect that. I like action games, i like RPGs, I like it when they collide. I like shooting baddies with mage magic. Ur mileage may vary!"
  • MerlinW
    #4572
    Ha nem tudod mi az a Baldur's Gate 3, akkor az új DA pont neked készült :)
  • Plata
    #4571
    Ha jó lesz és nem egy szár,akkor majd én is beszerzem,ha már lesz hozzá rendes magyarítás,nem gépi szutyok.
    Az úgyis hülyeségeket ír.
    Dragon Age csak úgy jó ha megértek benne minden apróságot.
  • lwb
    #4570
    BG3 és azt hiszem egy community manager, de ebben nem vagyok biztos. Holnap meglátom én is, mert nyilván megvettem, de azért aggódok nagyon.
  • Plata
    #4569
    Baldur gate 3 vagy mi a szent szar készítője szerint a veilguard a legjobb DA játék.
    Mindenestere valami rpg harmadik részének a készítője.
    Bocsi de melón járt az eszem és elfelejtettem. XD
  • lwb
    #4568
    Szerintem azon áll vagy bukik a játék, hogy mennyire jön be neked ez a színes-fortnite-os új design. Ha nem zavar vagy még tetszik is, akkor a játék is be fog jönni.
    A writing miatt kicsit azért aggódok, azon sok minden múlhat és a jó harcrendszer ezt nagyon nem tudja ellensúlyozni.
  • lwb
    #4567
    Hát RDR1-et még x360-on végigvittem, a játék meg ugyanaz, nem nagyon érzek rá késztetést, hogy pc-n is megpróbáljam. A 4K one x patchnél ránéztem mégegyszer, de nem kötött már úgy le az RDR2 után, pedig a sztorija jobb sokkal.
  • PiszkosFred
    #4565
    Basszus, siman elfelejtettem,hogy mar a megjelenesnel tart a Dragon Age uj resze, a videora emlekszem, de valahogy most nem votl akkora hype, vagy csak hozzam nem jutott el. Fasza lesz a kovetkezo egy het, Life is Strange uj resz vagy Dragon Age vagy Red Dead 1... basszus, kinek van ennyi ideje?

  • MrAndree
    #4565
    Woke része engem se érdekel (azt meghagyom a kulturharcosoknak) viszont a megosztó mindig jobban érdekel mintha mindenki megszórná dögunalmas 8/10ekkel. Aminél látok kb 5/10től kezdve 10/10ig mindent ott kiváncsi leszek, hogy vajon mi lehet benne ami ennyire ellentétesen jön le mindenkinek illetve, hogy nálam hova fog esni. Plusz az összes DA drasztikusan más volt mint az előtte lévő szóval igazából ezen a részén már meg se lepődöm.
  • lwb
    #4564
    Én is megveszem, de az nagyon nem jó jel, ha ennyire megosztó a játék. Skill Up és Matty nem a szokásos brühühü woke brühühü brigád, azok hisztijét automatikusan kikapcsolom a fejemben, de azért az IGN-es reviewernek volt némi személyes érintettsége ebben a játékban, ebben azt hiszem kiegyezhetünk. Ezek viszont a videókban valid kritikák, amiket a játékból kivett részletekkel támasztanak alá. Ezek egy jelentős része a saját félelmeimet erősíti meg, amelyek a játék promó videóiból eredtek.
    Azt is azért tegyük hozzá, hogy egy rakás kritikusabb reviewer nem kapott kódot 31 előtt, de még az olyan nagy oldalak, mint a fextralife sem.
  • lwb
    #4562
    .
  • MrAndree
    #4562
    "Noname" IGN akárki aki videóban felhozta, hogy kezdetektől fan és folyamatosan Origins-t emlegette szóval játszott vele? Skill Up valóban nem offenziv és nagyon jó review-kat csinál valóban de attól nem objektivebb mint bárki más. Illetve mondjuk én sokszor egyet se értek vele de ez nyilván személyes preferencia. IGNes mellett, négy videót néztem végig, ebből kettő utálta, MrMatty és Skill Up. Ketten szerették, Mortismal szerint év játéka. De ő bevallottan nem szereti Originst. Kala Elizabeth szintén szerette, kisebb youtuber de ő szintén nagy DA fan. És mind a 4 elég részletesen levezeti miért jó/szar. Plusz végigolvastam jópár review-t, pozitivat és negativat is (igen, nagyon ráértem ma munka közben). Okosabb nem lettem mert mondanak homlokegyeneset ellentétes dolgokat de a review amúgy is csak egy vélemény mint az enyém, csak ők pénzt keresnek vele én meg nem. Szóval 31.én kiderült, annyit azért le tudok szürni, hogy Inquisitionnél esélyesen jobban fog tetszeni.
  • lwb
    #4561
    Kettő olyan, akiknek az ízlését évek óta ismerem és megbízom bennük. Noname akárki IGN-nél nem ez a kategória, meg úgy 10-20 évvel fiatalabb is, sose játszott a DAO-val, fogalma nincs az egész franchise-ról.

    SkillUp a legpozitívabb, legkevésbé offenzív yt-er. Ha valami neki nem jön be, azzal bajok vannak.