Grand Theft Auto 5

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

RJoco
#25689
Itt anarchia működik. A gyenge meghal, az erős megöli a gyengét.
Hányszor feltételeztem azt, hogy ááá, nem lövöm le, békés játékos vagyok. Erre ő lőtt le engem. Meguntam és, ha valaki az utamba került, akkor nem vártam meg, míg kiderül, hogy lő e. Meghalt. Ha békés játékos, akkor tovább csinálta a dolgát és én is tovább tudtam haladni. Ha nem békés, akkor meg utánam jött, azt elvertük egymás száját.
A K/D arányt nagyban befolyásolja a dolog, hogy eleve harcra készülsz, így nem ér meglepetés, míg a másikat érheti meglepetés, amitől elszáll az agya és hiába jön nekem, nem tud úgy koncentrálni és csak halálozik.
Ezért sem tudok már igazán PHHU-s közösségben játszani, mert sosem lehet tudni hogy ki kattan éppen be. És, ha váratlanul ér, akkor nagyon kellemetlen tud lenni. Márpedig PHHU-soktól biztonságban kellene magam éreznem. De nem így van.
A jó társaság hiányában már nem is tudom, hogy mikor indítottam el utoljára a játékot. Le kellene törölnöm, mert másik férne a helyére, de még nem vitt rá a lélek.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#25688
Ne szögezzük le,az olyan erőszakos dolog.<#buck>

#25687
Igen nem lehet ki-be mászkálni belőle vagyis lehet csak úgy ahogy leírtad és én is leírtam az elöbb és ez pont elég ahhoz hogy szívatsd a másikat!
Azt hiszem ezt most már leszögezhetjük.
Nincs ebben ennyi😊
#25686
Én meg sokat szoktam lenni passzívban.
Tudom hogy nem lehet ki-be mászkálni belőle.
Ki kapcsolás és a vissza kapcsolás is cd-s.
Ezért szoktam várni a gyárban amíg nem biztonságos.
Amikor beleülnél passzívban helibe vagy egyéb vacakba amit nem lehet passzívban vezetni a játék figyelmeztet hogy ha beleülsz akkor oda a passzív.
Én sosem kerestem a harcot,ez a része sosem érdekelt.
K/D-m gőzöm sincs mennyi.

#25685
Nah hát ez új, nem tudtam hogy van olyan harci járgány pedig minden fontos dolgot megvettem.
Mondjuk én nagyon ritkán megyek el passzívba sziinte soha.
Mindegy a lényeg hogy én nagyon nagyon nagyon sokat pvp-tem a játékban.
Én keresem a harcot, de ártatlanokat nem bántok,csak idiota trollkodó hülyegyerekeket.
Kezdő játékosra rá is irok hogy az én karakterem sokkal erősebb álljon le mert baj lesz.
0,6-os a K/D-m mert nincs olyan helyzet amibe én nem állok bele....
Rendszeresen lövetem magam szarrá trolkodó klánokkal akik oppressorral.tankal, laserrel jönnek egyszerre és egyik sem érzi soha hogy tök szánalom, 5-en egy ellen viszont ha valamelyiket magára hagyják a haverjai annak álltalában annyi😊
Nem sok trükk van ha van amit én még nem láttam,ezért ebben a témában elég nagy a pofám 😄
Simán müködik miért ne müködne.

#25684
Nem szoktam harcolni és nem is keresem a harcot.
De szerintem ki be kapcsolgatás nem működik úgy ahogy leírod.
Mert lehetetlenség ki be kapcsolgatni.
Harci járgányban nem is lehet mindegyikben passzívnak lenni.
Van amibe ha beleülsz a passzív automatikusan kikapcsol.

#25683
A passzív bekapcsolva rögtön mükszik és ez pont elég hogy ne vigyem be az utolsó rpg-t a szaros füstölgő attack helikopterébe vagy tankjába, az egy perc az kevés idő de ennyi kell is hogy összeszedd magad a következő támadásig,10 másodpercet meg minden gyógyegér vissza tud számolni.

Nagyon jól müködő stratégia ez, rengetegen szivatnak vele másokat csodálom hogy még nem találkoztál vele.

#25682
Jut eszembe,nincs igazad passzív módban is lehet gyárakat bunkert supplyzni.
Passzív módban bemész bunker vagy MC gyárba laptopnál bejelentkezel megveszed supplyt,utána disband Mc és bekapcsolod passzív módot és kimész gyárból bunkerből.
Gyárból amúgy sem érdemes úgy ki menni hogy MC-ben vagy mert betámadhatják.

Utoljára szerkesztette: Plata, 2018.10.26. 16:18:54

#25681
Ha valaki passzív nem tudsz rá fejpénzt tenni.
De ha van facility-d akkor passzívban is szívathatod a másikat.
Másik meg hogy valaki ki meg vissza megy passzívba az nem működik.
Azonnal nem leszel passzív és vissza kapcsolni sem tudod csak egy perc múlva minimum.
Ha passzív vagy és kikapcsolod akkor sem kapcsol ki egyből hanem asszem 10 másodperc múlva,vissza kapcsolni meg nem lehet csak legalább 1 perc múlva.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2018.10.26. 15:57:58

#25680
Meg fogom venni de még gyűjtögetnem kell rá 😊
#25679
Amikor azt mondom sokan használják a passzívit gyilkolásra úgy értem hogy megöl majd elmegy passzívba majd megint megöl megint passzív.
Ez akkor vicces amikor valami amúgy is op cuccal tolja amit sgyébkébt sem könnyű leszedni...

Majd tapasztalni fogod te is hogy sok az ilyen kis gyökér, de nyugi ahogy bemegy másnap a suliba úgy is valaki összeveri helyetted vagy fikázák a csajok stb. gondolom ettől hülyülnek így be szegény nyomorúltak...
#25678
Én az egész passive módot eltörölném a fenébe!

Ha abban vagy úgy sem csinálhatsz semmit ha meg nem akar semmit sem melozni az ember akkor menjen privátba.
Rengeteg kis szaros használja a passzív módot gyilkolásra.
Én már minden bunyót úgy kezdek hogy vérdíjat rakok rá ne tudjon passzívba menni.
Akkor meg jön az off the radar, meg a ghost,vagy lakásba tereportálás..
Idegesítő baromság tud lenni az egész ettől a sok funkciótól,ez öli meg a játékot.
Ilyenkor lépek ki a fenébe és megyek át Battlefieldezni ahol szarrá lövök mindenkit nincs sunnyogás! 😄
A laser vagy a hydra támadás ellen meg megint csak annyit tudok írni: oppressor mk2..
#25677
Semmi értelme privát sessionban játszani.
Max akkor ha felakarod húzni a gyökereket.<#buck>
Soha semmit nem érdemes csinálni publicban.
IGN PNDA MGTA HOCC THCC és hasonló crew tagokat kerüld mint a pestist,ha ilyen van a sessionban akkor jó eséllyel modder.
Bár pandások nem túl veszélyesek,szegényeknek annyi észre sem telt hogy tudják hogy lehet a másikat megölni moddal.
Ha pandás modder rád száll,akkor passzív módban lazán ki tudod neki fejteni a véleményed a felmenőiről,aztán rá érsz elhagyni a sessiont.
Görcsölni fog persze hogy megöljön,de úgyis hülye hozzá és jól fel lehet húzni őket ha kicikized hogy mekkora balfék.<#hehe>
Az egyiket asszem csúnyán megsértettem,az egyiknek ugyanis bőven kifejtettem mit gondolok a felmenőiről meg a rokonságáról.Miközben görcsösen fel akart robbantani meg pénzt akart dobálni rám,jól kiröhögtem meg igen csúnyákat mondtam neki.<#hehe>
Egyébként passzív mód publicban vicces lehet,sokan agybajt kapnak tőle ha valaki passzívban van.
Nagyon fel lehet húzni embereket vele.Amit én rendszeresen élvezek is,bírom amikor anyáznak meg egyéb.
Az még jobb ha valakit úgy fel húzol hogy megpróbál neked támadni a hajódon.
Eszement jó hecc felcukkolni passzívban egy gyökeret és elcsalni a hajóhoz.
Ha elég hülye hozzá hozza a haverjait is.No persze attól meg még jobban elgurul a gyógyszere mikor passzívban lelövi a hajód ő meg nem tud semmit csinálni.
Jó pár agyhalott reportolt már hackelésért mert passzívban megöltem,de ugye nem én voltam hanem a hajó,a hajó passzívban is lő.<#whatever>
Régen a WOT-ban is szerettem a közös csetet,pont ezért,hányszor szidtak hogy hacker vagyok,azt imádtam.<#hawaii>
Utoljára szerkesztette: Plata, 2018.10.26. 14:57:01

#25676
Lassan majd csak kiismerem, egyébként az a probléma hogy CEO-ként alapból nem lehet passzívba rakni magát az embernek csak ha azt előbb kikapcsolja, és akkor is asszem 1 percet várni kell... Úgy vettem észre hogy rengeteg a 12 éves agyi szintű játékos, nagyon kevésszer találkoztam eddig tényleg értelmes, komoly playerekkel, pl akik felajánlották hogy segítenek bármilyen küldetésben, vagy épp segítséget kértek küldetéshez normális hangnemben chaten. Akadt ilyen is de sajna túlzóan nagy számban vannak a s*ggfejek, akik jól láthatóan unatkoznak és csak azért játszanak hogy trollkodjanak a többi játékossal.

1-2 sztori az elmúlt napokból:

Szállítottam le egy autót, elég messziről kellett bevinnem, de mikor közeledtem a garázs felé láttam a minimapon hogy közeledik egy játékos. Direkt megálltam a garázs előtt, láttam hogy befordul a a garázs felé vezető utcába, akkor már tudtam hogy értem jön. Gyorsan rágurultam a körre, beraktam az autót, majd vártam kicsit, de csak nem akart tágítani a garázs elől. Végül úgy döntöttem kimegyek, akkor látom hogy az ottani agresszív bandával meg a rendőrökkel harcol, majd odagurult elém és csak nézett. Nem reagáltam agresszívan, mondom ha nem támad akkor én sem bántom, beültem egy autóba majd elindultam, erre hirtelen otthagy mindent, követni kezd, majd beáll mellém és mielőtt realizáltam volna a szándékából bármit is, kilőtt SMG-vel az autóból. Hát élvezzen erre ha akar, de persze nem hagytam megtorlatlanul, eleinte úgy tettem mintha nem érdekelt volna hogy megölt, majd egyszer csak én is rárontottam ahogy ő tette velem és a páncélozott Kurumájával együtt felrobbantottam egy rakétával a fenébe majd otthagytam. Le is lépett a srác a sessionből.

Egy másik eset tegnap, egyedül voltam a sessionben az említett trükknek hála, viszont épp egy boltban alakítgattam a karakterem ruházatát. Egyszer csak megjelenik egy player (ja van hogy ez a trükk csak pár másodpercig működik és rögtön bejön pár player) a sessionben. Kérdezi friendly? Gondoltam biztos ő se szeret PVP-zni, válaszoltam neki hogy nem bántok senkit ha nem provokálnak. Erre visszakérdez, hogy nem provokálnak? Majd az ajtóból kinyírja a boltost és ott vár pár másodpercig, nézte a hatást vagy arra várt hátha kimegyek én is gondolom hogy megölhessen, majd mint aki jól végezte dolgát elhúzott onnan. Nekem meg persze kellett volna keresnem egy másik boltot mert ha meghal a boltos ugye "bezár a bazár", de inkább átpakoltam magam egy másik nullás sessionbe előtte.

Már azt is megtanultam hogy nem szabad AFK-olni a nylít utcán ha nem vagy passzív mert valami idióta aki arra téved és látja hogy AFK vagy biztos hogy megáll megölni párszor, egyik alkalommal mikor visszajöttem a géphez a gyerek már épp a 13. alkalommal ölt meg. Hát váljék egészségére, ettől biztos érezhette magában az erőt és a tehetséget.

Volt egy még ezeknél is nagyobb szemétláda, épp 2 ismerőssel leszállítottunk 3 autót, pont mikor beértünk velük odajött valaki egy tankkal és ott spawn campelt rajtunk egy ideig, majd miután megölt minket pár alkalommal, mint aki jól végezte dolgát odébb állt. Ismerősömnek van már egy APC-je, lehívta és utána mentünk. Innentől mi is megöltük párszor ugyanazzal a spawn kill módszerrel ahogy ő tette majd ott hagytuk miután úgy gondoltuk talán leesik neki hogy mivel jár ha trollkodik és gané módon szívatja a többi játékost. Ezután mi is tovább álltunk, gondoltuk jó lecke volt neki. Hát később leesett hogy mégse mert egyszer csak megjelent valami vadászgéppel és szétlőtt minket APC-stől, gondolom meg akarta mutatni hogy akkor is neki nagyobb a f*sza... Miután kilőtt minket távozott is a sessionből, gondolom félt az újabb megtorlástól 😄 Ezen már mindhárman csak nevetni tudtunk.

A számtalan csalót meg már meg sem említem, akik pl. még a lakásból is kiteleportálnak a sessionon belül mindenkit egy csomóba, csak azért hogy utána felrobbantson mindenkit egyszerre. Vagy olyan rakétavetőt használ ami úgy lövi a rakétákat mintha golyószóró lenne, meg ház méretű sziklákat dobál rád vagy épp helikoptereket, tankokat, vagy csak simán hatalmas UFO-t rak rád ami veled mozog és nem látsz tőle távolabb 2-3 méternél és nem jön le rólad csak ha újraindítod az egész játékot (ezt ráadásul passzív módban kaptam meg pont).

Reportolni egyébként van értelme az ilyen játékosokat? Gondolom hasonló sztorikat mindegyikőtök tudna mesélni, de muszáj volt kiírnom magamból őket mert időnként ez a játék is fel tudja nyomni a pumpát az emberben a főként gyökerekből álló community-je miatt.
Utoljára szerkesztette: ntex, 2018.10.26. 14:38:25
#25675
A robbanós sniper is két lövésből öl 120 szint felettieket akár a sima kivéve ha headshot,a helik és repcsik ellen úgy ahogy jól tud jönni néha de a HC játékosok hevy snipert tartanak, minden másra ott az oppressor mk2....😊

A bulletprof helmet megvéd a headshottól az nem drága szerez be egy olyat, de igazán ne éld bele magad mert így is gyakran one shot lesz a vége.
Számít a játékos szint, a body armor,és sokan nyomatják a bullsharkot.
Online-n ritka az egyenlő igazságos küzdelem.

A játék netkódja amúgy baromi rossz sokszor akár 1-2 mp késések is lehetnek amitől úgy érzékeled rögtön meghalsz ahogy rádl lő miközben ö mindent túl él.
Ha ilyet tapasztald ne állj le hanem menekülj passive-ba!
Ha nem tudsz akkor válts szervert.

totyak
#25674
Valójában csak 2020-ig elnök, náluk is 4 éves elnöki ciklusok vannak. Szerintem Dan Hauser a nyilatkozatában a jelenlegi ciklusra gondolt, nyilván nem várnak újabb 4 évet, ha netán újraválasztják Trumpot, mert a játék már valószínűleg készülődik, 4 év eltolás elavulttá tenné. Amúgy is arra lehetett számítani, hogy 2020-ban, vagy 2021-ben jön új GTA. R* nyilatkozta korábban, hogy a RDR2-t 2011-ben kezdték fejleszteni és ugye ma adták ki, ez durván 7 év. Ha a RDR2 kap 7 év fejlesztést, akkor a GTA-nak is kell annyi. Az én elméletem szerint az új GTA fejlesztésével megvárták a GTA V kiadását, nem hiszem, hogy 3 nagy projektet vittek egyszerre. Ha 2013-as első verziós GTA V kiadáshoz számolunk 7 évet, az ugye 2020. Ha a jelen generációs változathoz, akkor 2021. Ha netán nem elég 7 év, akkor meg 2021-2022. Az szerintem már bőven next gen, nem húzzák addig a mostani konzolok, ha csak nem megint két generációra adják ki. Nyilván a RDR2 most kap legalább 1-2 év előnyt, amikor tuti nem jön új GTA, hogy ne aprózódjanak el a játékosok, az megint csak 2020-ra mutat. Talán a jövő évben már bejelentik a játékot, megmutatják a logot, másfél-két évvel előre be szokták jelenteni a játékaikat és váratják az embereket. Személy szerint egy 2021-es kiadást látok reálisnak. Legalább 7 év fejlesztés, RDR2 megkapja az előnyt és jövőre éppen aktuális lenne a bejelentés.

Caliph
#25673
ez szomorú,mert 2021ig elnök trump,ha megválasztják második ciklusra is akkor 2025ig nem jön a gta 6 😄 4és 5 között 5 év ment el,az 5 2013! ban jött ki,szal most szeptemberben már jöhetett volna az új rész,de rdr2 jött. szal akkor 5 év múlva 2022ben gta6 ... 😄 szerintem nem húzzák addig,kell a pénz 😄

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#25672
Tök mindegy csak inkább olyan legyen a 6 mint az 5 és ne olyan trágya mint a 4.
A 4 optimalizálatlan konzolos trágya,az V pedig szépen optimalizált.
Egyébként a Rockstar nyilatkozott,hogy amíg trump az elnök nem jön ki újabb GTA.<#circling>
Link.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2018.10.26. 09:23:02

#25671
fix hardver,elobb kesz ,mint a pcnel ahol tesztelgetni kell hogy a vasalon meg az atomeromuvon is fusson <#papakacsint>
Utoljára szerkesztette: Alanw, 2018.10.26. 08:50:38
#25670
Robbanós sniper ahhoz bunker kell és sok idő mire kifejlesztik neked a munkások.
Vagy sok pénz és azonnal kifejlesztik.
Ha mázlid van pár milla és megvan ha nincs sok sok milla és megvan.
Heist sisak az véd 50%-ot,de csak heist alatt,ha csak a városban mászkálsz max dísznek jó.
Fejlövést sniperből nagy szinten túl lehet élni.

#25669
Rám szállt előbb egy 120 valahányas szintű csávó, valami robbanós sniperrel ölt meg állandóan, meg volt rajta valami sisak és túlélte a fejlövést sniperből, ilyenek. Hogy lehet ilyen cuccokhoz hozzájutni?
Caliph
#25668
<#idiota>

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

PiszkosFred
#25667
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#25666
Miért konzolra adják ki elösször?
#25665
GTA VI még szvsz minimum 2-3 év mire PC-re is meg fog jelenni, mert hogy a PC 1 évvel megint később fogja megkapni a konzolokhoz képest mint az eddigi részeknél is az szinte 100%
Utoljára szerkesztette: ntex, 2018.10.23. 20:54:35
PiszkosFred
#25664
Fejlesztik azt, ne viccelj, javaban keszul, erre nagyobb osszeggel mernek fogadni, teljesen laikuskent. A penznel csak a tobb penzt szeretik jobban a fejlesztok 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#25663
Szerintem készülhetsz a GTA 6-ra is.
Bár ha nem San Andreasban játszódik nem is nagyon érdekel.<#buck>
Esetleg Vice city,esetleg újra 80-as 90-es évek,ne zárt szutyok város.
Mivel úgy néz ki jön a PS5 így valszeg a GTA 6 is.

#25662
Jah hát nem haragszom én amiért nem a gta 6ot fejlesztettèk elengedem én ezt a dolgot csak csodálom a rockstar üzletpolitikáját 😄
A gta alap játék de sosem volt a kedvencem túl élem.
#25661
Sajnos a rockstar eléggé magasról letojja a modder problémát,sőt szerintem élvezik is hogy ebből keresnek sok pénzt.
Amíg egy modder nem pénzt kezd el modolni addig nem érdekli.
Sok modder miatt több játékot tudnak eladni.
Minél többet ki bannolnak annál több veszi meg újra a játékot,kérdezz meg egy Panda vagy MGTA crew tagot,kb 90% eséllyel modder úgyis,majd büszkén elmondják hogy nem zavarja őket ha ki bannolják úgy is van neki 8-10 accountja.

PiszkosFred
#25660
Sajnos a jateknak sok koze nincs a mara toxikus, ostoba, folymatosan picsogo, a frusztraciojukat a jatekokban kielo "jatekosok" gyulekezeteve valt gamer kulturahoz, azon valtoztatni nem fog. Tudna, de ahogy latszik a GTAO eseteben is, tul sok melo lenne, tul sok valtozoval es mivel azt is ki tudnak jatszani, ezert inkabb szarnak bele. Keress olyan kisebb tarsasagot, akik kozott nincs gyoker, idiota, modder, stb. Csak igy mukodik, ha szorakozni akarsz es nem idegeskedni 😊
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2018.10.23. 12:45:44

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#25659
Pecázás látod érdekelne.<#fejvakaras>
De azért nem tudom,farmerkodás esetleg meg marhatenyésztés.
De RDR2-ben biztos nem lesz rádió,amit kimondottan imádok,nekem mindig a Los Santos Rock Radio szól és igen is sokat dob a játékélményen,nekem.
Bár szerintem RDR Online is pont ugyanolyan lesz mint a GTA,töb tonna modder,gyökér és idióta akik csak tönkre akarják tenni más szórakozását.

PiszkosFred
#25658
> nem tudom mit lehetne a vadnyugaton online-ban olyan sokat csinálni

Ha csak atszineznenk a mostani GTAO-t, akkor minden, ami a GTAO-ban megtalalhato siman atultetheto lenne abba a RDR koraba is, a szalonok vezetesetol a rablobandat alapitasan at a kurvak futtatasaig, nem beszelve a fejvadaszatrol, kincskeresesrol, postakocsi rablasrol, bankrablasrol, vagy a pacifistabb emberek szamara berakott farmerkedesrol, marhacsordak tereleserol vagy aranymosasrol es meg lehetne sorolni. 😊 Nyilvan nem errol van szo, de siman megallna a helyet. Egyedul az autolopas helyett kepbe kerulo lolopas lenne vicces, mert a vilagon nincs annyi fajta lo, mint ahany tipusu autot lehet lopni 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#25657
Engem érdekel az RDR2,de nem Online hanem a sztori,az igen,de ne tudom elképzelni hogy úgy le tudna kötni az RDR2 Online mint a GTA,nem tudom mit lehetne a vadnyugaton online-ban olyan sokat csinálni,egymás lövöldözése GTA-ban sem érdekelt.

PiszkosFred
#25656
Hat, nem a te penzed, nem a te dontesed, nem a te jatekod, nem a te vilagod, szerintem engedd el a dolgot! 😊 Nincs rahatassal a GTA sorozatra a RDR sorozat, se nem fog jonni hamarabb, se nem csuszik a kovetkezo GTA resz miatta.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#25655
Biztos hogy siker lesz az RDR2 de olyan mint ha valamelyik befolyásos baromarcunak a cégnél beragadt volna a vadnyugat gyerekkorából és most ezen álmán lovagol pedig a gta sorozat jóval jobb döntés üzleti szempontból.
Többet hoz mint bármi más veszik mint a cukrot ahányszor kijön egy.
Csak azon kellett volna dolgozni nem máson ha csak a pénzt nézem.

Caliph
#25654
na majd amikor lányokat kell hajkurászni a kocsmában... 😄

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#25653
RDR2-ben mi az ördögöt lehetne csinálni?
Bár úgy néz ki jön Pc-re szal.
De nem tudom,nekem GTA-hoz rengeteget ad az is hogy például imádom a rádiót GTA-ban.
Lovaglás meg cowboy élet sok izgalmat nem tartogat.

#25652
Mindig jó látni ha vannak még kezdő játékosok😊
Kár hogy nem érdekel annyira a vadnyugat mert az RDR2 most jó lenne nekem mint ujdonság...
A gta-ban már nem tudok mit csinálni annyit játszottam vele:/
#25651
Köszi, ezek is hasznos infók voltak <#eljen>
Caliph
#25650
A bunker fejlesztések azért kellenek,mert ugyanannyi supplyból többet és gyorsabban állítanak elő,security meg elvileg a támadások számát csökkentik(olykor betámadják npck a bunkit,ellopva a készletet,ekkor reagálni kell és vissza kell szerezned,vagy bukod)
A bunkiban lehet még fejleszteni is,ez szintén a supplyt fogyasztja,viszont olyan finomságokat kutathatnak ki mint pl a robbanó lövedék a mesterlövészpuskához. Hogy épp mit kutassanak arra nincs befolyásod,lehet hogy épp csak egy álcafestést kapsz amit szintén végig kell várni

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Caliph
#25649
fejlesztéseket vegyél bele mindenképp,security annyira nem fontos. teli bunki olyan 1 milla körül hoz(+ pénz ha teli szerón adsz el,viszont ha veszed be a supplyt értelemszerűen az is bevétel kiesés,nincs még sok gyárad,szerintem megéri lopni a supplyt,akkor ingyen van,csak játszani kell érte egy adott küldit),viszont egyedül a legtöbb esetben nem fogod tudni eladni a teljes készletet. Mást nem érdemes venni bele,se lőtér se MOCt ne vegyél,a facilitys avenger szintén egy MOC de sokkal jobb 😊 de igazából az sem létszükséglet,csak ha küldizni akarsz az olcsóbb gépekért.

Ja még valami,eladni bármikor lehet ha van készleten árú,a kis tételeket simán el lehet passzolni egyedül
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2018.10.22. 19:56:02

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#25648
<#eljen> Volt némi plusz pénzem a mostanában tolt ingyen lóvék miatt, vettem egy bunkert ha már le vannak árazva. Vittem is bele egy adag supplyt, kíváncsi leszek mit lehet belőle kezdeni majd 😄
Utoljára szerkesztette: ntex, 2018.10.22. 19:13:21
Caliph
#25647
elgondolkodva,kezdőként neked már a buzzard attack copter is sokat segítene: az egyik leggyorsabb heli,ceo menüből lekérhető,mindig odarakja közvetlenül melléd,szal ezzel lényegesen fel tudod gyorsítani az ingázást.

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Caliph
#25646
igen le lehet: kell hozzá egy terrorbyte nevű kamion. Ahhoz meg egy nightclub. 😊 Kocsi lopást keveset csináltam , de láda lopásnál tök jó: viszont kell hozzá 2 láda raktár is. lehívod a terrorbytot menüből,lerakja a közelben,beleülsz,hátul a számítógépről indithatod a láda beszerzés küldit: ha megvagy lehívod megint a terrorbytot,és indithatod is a kövi küldit a másik raktárhoz...
nem tom autó garázzsal és lopással működik e így...
azért kell két raktár mert ha egy raktárba loptál akkor elindul egy visszaszámlálás,és addig amig az le nem jár nem indithatsz ugyanabba a raktárba másik lopást.viszont a másik raktárba gond nélkül engedi,mire azzal végzel az első raktárról lejárt az idő és igy tovább

ja és a terrorbytehoz vehető az opressor 2 , egy repülő motor rakétákkal,azzal még jobban fel lehet gyorsítani a lopásokat.
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2018.10.22. 16:52:46

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#25645
Ezt is köszi! Sorry a noob kérdésekért de nem vagyok még tisztában ilyen alap dolgokkal sem. Lehet valahogy rövidíteni az autóbeszerzés folyamatán? Úgy értem hogy ugye mindig vissza kell mászkálni az irodába új ellopandó autó miatt, aztán elmenni érte majd leszállítani, aztán vissza megint az irodába. Ezt a folyamatos ingázást lehet valahogy rövidíteni? Elérni pl. távolról az irodai számítógépet hogy ne kelljen legalább oda visszamászkálni?
Caliph
#25644
night club passziv jövedelem,de csak ha van hozzá csatolható más üzemed is: a legjobbak az mc kokó ,pénzhamisító,meth,bunker,és ceo ládás raktár.
ezek akár felfeljlesztés nélkül is jók,azonban több milla mire beszerzed őket. Sokan ceo autólopósdira mondják hogy a legjobb bevétel egyedül,sztem még a ládázás sem rossz egyedül.

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#25643
Láttam van most van bunkerekre akció, meg lehet night clubokat venni. Előbbinél többnyire már láttam miket lehet csinálni, night clubot érdemes venni? Mennyire jövedelmező?
#25642
Értem, köszi!
PiszkosFred
#25641
Ne privatot indits, hanem solot!
A "private session" egy gyari beallitas, de ahogy irtad, sok feature le van tiltva.
A "solo session" egy kieroszakolt megoldas a netes forgalom 8-10 seces lelovesevel (vagy task menedzserben a gta5.exe szinten 8-10 seces ideiglenes felfuggesztesevel), vagy ha a lent is emlitett netlimiter progival lekorlatozod a savszeledet olyan alacsonyra, hogy a gtao szervere inkabb nem enged veled jatszani senkit sem, mondvan annyira szar a neted, hogy csak gond lenne vele - de te egyedul maradsz egy public sessionben es barmit csinalhatsz. Nyilvan a solo sessionben nem fognak aktivalodni a kozossegi eventek (gyorsasagi versenyek, ejtoernyos versenyek, stb.), de minden mast csinalhatsz, akar CEO, akar MC, akar mas feladatokat, zaklatok nelkul.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#25640
Üdv. Lehet volt már téma, de milyen tevékenységeket lehet csinálni privát sessionben ami jövedelmez is? Egyelőre még csak autó leszállítással tudok foglalkozni, ahhoz van garázsom meg irodám, de ezeket nem engedi privátban. Van 1.9M még a számlán, kicsit elegem van már a grieferekből meg csalókból.
Utoljára szerkesztette: ntex, 2018.10.22. 12:30:57