27707
-
T800 #23023 Az érvek úgy szólnak, hogy Leslie Benzies kiszállása a Rockstar Gamesből távolabbra tolta a játék 2016 végére tervezett bejelentését, és mivel 2018-19 körül már sokan az új konzolok befutására számítanak, a cégnél úgy döntöttek, inkább a GTA Online életbentartásával és pár testvérprojekttel foglalkoznak, a GTA 6-ot a mostaniaknál sokkal erősebb hardverekre bízzák.
Mivel azonban a PS5 és a következő Xbox legalább egy évvel a megjelenésük után érhet el annyi emberhez, hogy megérje exkluzívan fejleszteni rájuk, a GTA 6 is csak valamikor 2020-ban érkezhet meg. Ez azt jelentené, hogy összesen 7 esztendő választaná el a még most is vagyonokat termelő ötödik epizódtól.
Egy ilyen cikket olvastam a napokban (ami nem jelent semmi biztosat!) csak el kezdtem foglalkozni a témával. Mindössze kíváncsi voltam, hogy itt a fórumozók többsége mit szól a dologhoz. Érdekes azért... -
#23022 Én úgy tudom, hogy a GTAV is először konzolra jelent meg és csak később jött PC-re.
Ami azt illeti sokkal egyszerűbb konzolra kiadni és nem foglalkozni a játékon belüli biztonsággal, mint PC-re is megcsinálni és ott meg jönnek a hackerek, a tört verziókról nem is beszélve.
Konzolon nincs pénzeső és egyéb nyalánkságok sem.
Ha elég sokat játszol kontrollerrel, akkor tuti megszokod. Nekem nem volt időm megszokni, a gépem amúgy is erősebb és a játék is szebben fut, mint PS4-en, így nem erőltettem. De találkoztam olyanokkal, akik úgy céloztak, mint kevesen PC-n egérrel. A többség meg csak jól. Én, meg mint kezdő, elég bénán. De nem csak GTA-ban, minden hasonló lövöldözősben. -
Plata #23021 Ez egy agyatlan baromság. -
T800 #23020 Szevasztok!
Tudom korai erről beszélgetni, de csak egy kérdés. Miért beszélnek arról, hogy a következő GTA már csak és kizárólag XBOX/PS-en lesz játszható? Ha jól tudom az elődök mindig PC-re készültek el első körben, de így a jövőre nézve ez teljesen meg fog már változni. Nem bírom elképzelni magamat, hogy kontrollerrel próbáljak meg célozni mert úgy sem fog menni, és mert nem akarom. Senkit sem akarok megbántani a konzolosok közül, ez csak az én butaságom/bénaságom, hogy nem akarok váltani. De most így belegondolva lehet, hogy igaz lesz ez a hír?
Ti hallottatok már valamit a következő részről vagy ezekről a találgatásokról? A Red Dead-et is sajnálom, de azt már elfogadtam, hogy sose lesz, na de hogy a GTA is eltűnjön... Ezt el se akarom hinni! -
Plata #23019 Állítólag van olyan mod amivel hackerek is kitudnak bannolni Online-ból. -
#23018 Én csak azt nem értem, hogy akkor miért lehet modolni a játékot, ha nem lehet használni legálisan?
Ez egy akkora fszság a rockszr részéről.
Ha meg már van lehetőség modokat feltolni, akkor csinálnának az online részhez egy szűrőt, ami csak bizonyos dolgokat enged használni.
Érdekes mód a Blizzard képes volt ezt megcsinálni a WoW-nál, a Frontier sem rak ki, ha modolt az Elite, EVE Online-ban meg elég sokan botolnak ahhoz képest, hogy azért is végleges ban járna. De valami oknál fogva egyik játékban sincs pénzeső és egyéb dolgok sem hullanak az ember fejére. De lehet, hogy csak azért, mert ezeket a játékokat (WoW kivételével) nem játszák degeneráltak.
Egyedül ezek a hülyék csesznek ki az emberekkel és veszik el az ember játékát, pénzét. -
Plata #23017 Nem tudom hogy igaz-e,nekem sosem volt modom,de elvileg ha a játék ellenőrzi magát és talál modot akkor tök mindegy hogy felmentél-e vele online.Mert bármilyen módosított file-ért jár a bann,bár először nem végleges járna.
De volt aki karácsonyra kapta a játékot magyarította és felment online-ba is úgy hogy nem kapcsolta ki,neki is végleges kampó lett a jutalma.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2017.01.05. 11:02:06 -
jocking #23016 Magyarítás nem volt fenn, volt viszont egy mod, amivel singleplayer módban hülyéskedtem egy ideig (boost, végtelen ammo, halhatatlanság, gyors futás, stb.). Ezt csak és kizárólag Singleplayer módban használtam (ahol a 3 hülye van játszható karakternek, nem az online cucc), online soha nem mentem vele, mindig töröltem mielőtt az online-ba léptem volna. Ugyanez igaz a pénzre is, offline mókoltam vele, hogy legyen zsé hülyéskedni, de a Gta Online-ban (ami technikailag egy külön játék) minden legit és hackmentes volt.
A sinlge/offline mód piszkálása rohadtul nem indok egy ban-ra.
De ha ez tényleg így van, ahogy írtad, akkor ez volt az utolsó játék amit megvettem ettől a köcsög bandától.
Utoljára szerkesztette: jocking, 2017.01.05. 10:51:02 -
Plata #23015 Feltetted a magyarítást?
Azért is bann jár vagy bármilyen modért.
Még ha nem is online mod.
Ha valaki dobott rád pénzt azért is bann jár.
Vagy ha hackertől pénzt kértél.
Tuti csak valami sablon választ fogsz kapni.
Most sok embert bannoltak a semmiért és hiába írtak.
Sőt hacker is tud bannoltatni amire a rockstar szarik. -
Plata #23014 A végleges ban az végleges.
A kulcsod többé nem létezik. -
jocking #23013 Közben kiderült pár dolog.
Az "új" profilommal megnéztem a r* support oldalát, ott volt minden ezzel az e-mail címmel kapcsolatos "ticket". Ott volt a két mostani új ticket, és egy régebbi, kb. akkorról, amikor utoljára beléptem (kb. fél éve), az alábbi szöveggel:
"REQUEST #6992212
BAN REPORT
JULY 10, 2016 04:53 PM
This is a complaint regarding a ban."
Ennyi, és nem több. Ebből nekem nagyon úgy tűnik, hogy bannolva lett a rgsc profilom valami miatt.
Ezzel csak az a gondom, hogy:
1) Soha semmilyen módon nem csaltam a játékban.
2) Ban =/= profil törléssel, hogy engedhetett ugyanazzal az e-maillel újraregisztrálni profilt? Egyszersmind miért nem találom az eredeti profilomat, ha rgsc-ben rákeresek? Az e-mail tuti, hogy a réginél is ugyanez volt, megtaláltam az e-mail fiókomban az eredeti regisztrációs leveleket.
3) Rgsc-ben 2 játékom van, a Gta5 és az LA Noire. Utóbbit sikerült elindítanom az új profillal, a Gta5-öt viszont nem, minden áron serialt akar ellenőrizni (ami fail, mert a serial az eredeti nevem alatt már be lett aktiválva - bár ha az LA Noire-t felismerte, ezt is fel kéne...)
3/b) Rgsc profilomban ott van, hogy megvan nekem a Gta5, mégsem tudom elindítani még a singleplayert se az előbb említett serial check faszság miatt.
Ezt mind leírtam nekik a ticketbe, kíváncsian várom a választ. -
#23012 Nézz körbe az email fiókodba, hátha kaptál rockstartól levelet email cím és jelszóváltoztatásról csak elkerülte a figyelmed.
Ha nincs, akkor még mindig írhatsz a support-nak, leírva a nick neved, email címed. Hátha tudnak segíteni. Nekem segítőkészek voltak, bár én időben észrevettem, nem hetekkel, hónapokkal később. -
Zsoxx #23011 Lenyúlták az accountodat. -
Plata #23010 Hát nekem Online a motoros clubomban 5 moci van,nem is emlékeztem ennyire.
Még az egyik házamban van 1-2 eventes moci,Július 4 dlc-s meg hasonló.
Motoros klubomban ezek vannak.
Na meg ez a kedvencem,amúgy nem szeretem a motorokat.Ha jól láttam 140 mérföldel is tud repeszteni,sajna a városban nem lehet jól tesztelni.
-
jocking #23009 Valami nagy gáz van a RGSC-mmel, ezzel kapcsolatban kérnék segítséget.
A helyzet a következő:
Elég rég léptem be game-be a launcheren keresztül. Most megpróbáltam belépni, de nem enged be a jelszavammal. Kértem jelszó resetet, de az meg nem érkezik meg az e-mail címemre.
Kínomban csináltam egy másik RGSC profilt is (érdekes módon engedte használni regisztrációnál az e-mail címet, amit annál használtam, ahová most nem tudtam belépni) de ezzel az a gond, hogy ehhez nem tudom ugye hozzáadni a játék serialját, mert azt a másik (nem elérhető) használja. Amikor RGSC-ben felhasználó profilra keresek, nem látom magam (ugyanaz a nickem, mint itt, elvileg az SG crew-nak is tagja vagyok).
Valakinek volt már hasonló gondja? Mi ilyenkor a teendő? -
SzinesGeza #23008 Nekem csak egy.
(itthon a garázsban) -
Plata #23007 Őszintén szólva rühellem a motorokat.Csak egy kettő van. -
SzinesGeza #23006 És végsebességben jók, vagy gyorsulásban?
A story-ban nem jó a gyorsulásuk sem és 120 mph-nál többet nem tudok kihozni belőlük. :) -
Plata #23005 Nem,Online-ban vannak baromi gyors motorok,az én karim speciel egy négykerekű motorral randalírozik,de megy mint a veszett istennyila. -
SzinesGeza #23004 Azt értem, csak megjegyeztem, hogy én - jelenleg - hogyan tolom.
Egyébként Online-ban is ilyen lassúak? -
Plata #23003 Ez nem sztori,Online.
Sztoriban nem lehet motoros clubot venni sem saját céget.
Online-ban vannak olyan durva motorok hogy be tojsz,csak hát az áruk is eszement,ma is jött egy újabb motor Online-hoz.
Online-ban a motoros bandák különböző alakzatban is tudnak vonulni,amiért bónuszt is kapnak. -
SzinesGeza #23002 Én mindig motorral megyek story-ban.
Kár, hogy nagyon lassúak lettek az autókhoz képest. -
Plata #23001 Motoros gyorsabb és poénosabb.
Csak várd meg míg kialszik a tűz. -
#23000 Én Bullshark testosterone-al megyek be, amit Brucie ad egy 500-asért. Többnyire halál nélkül megúszható, csak vagy a lenti vagy fönti részre kell menni hogy ne vegyenek körbe.
De kipróbálom majd ezt a motoros témát is :) -
Plata #22999 Supplies-t vehetsz pénzért is de lophatod is ingyen,pénzért egyből fullra tölti,lopás csak 1 csíkot tölt.
Ja ha olyan lopás van hogy be kell menni egy bárba és le verni egy rakás rossz arcú motorost arra van egy trükk,ha simán bemész a bárba agyon vernek vagy 10-en,a bárban nem lesz nálad semmilyen fegyver max az öklöd,de tízszeres túlerő ellen sokat nem ér,ne gyalog menj be a bárba hanem lopj egy motort pakold meg robbanószerrel és úgy menj be a bárba,várd meg míg a rosszarcok feléd indulnak szaladj ki a bárból és robantsd fel a mocit.
Valszeg ki fog gyulladni a bár,de tojd le,ha már nem ég menj be és szedd fel a táskát,a sok gyökér meg behal.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2017.01.04. 16:08:57 -
farad66 #22998 Köszi! -
Plata #22997 Kell bele Supplies,mellesleg a laptopnál indítsd el a termelést,addig nem csinál semmit.
Ha lesz pénzed upgradeld is a gyárat,mindent upgradelj. -
farad66 #22996 Sziasztok!
Vettem egy káb.szer. labort bele is raktam az eszközöket,az lenne a kérdésem,hogy hogyan kerülnek bele az emberek ill. hogyan kezd el termelni?
Köszi! -
Plata #22995 Most nagyon nézik a dolgot,már nagyon kevésért is bannolják a népet.
Most is bannoltak pár szerencsétlent akik nem csináltak semmit.
Én nem is megyek public sessionba,csak privátba vagy buherált privátba.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2017.01.03. 13:11:20 -
#22994 Én egyszer kaptam pénzesőt, nem bannoltak miatta. Viszont hogy ne menjen kárba, vettem yacht-ot, házakat, járműveket...:)
Mondjuk esetemben pont lekaki hogy bannolnak-e vagy sem, negyedévente 1x ha elindítom a játékot. -
Plata #22993 Nem tudom mi abban a mimózaság ha kerülöm a sok bunkó csalót,nincs kedvem bannt kapni pénzeső miatt.
-
#22992 Felesleges túlozni, nem kell ennyire mimózának lenni. -
Plata #22991 Online úgy jó játszani ha van kivel,ha van crew akivel együtt el lehet szórakozni,saját privát sessionban.
Sima public session játszhatatlan a sok retardált baromtól. -
#22990 Köszönöm, ettől tartottam. A játék eredeti, ki is próbáltam most online, de egyenlőre nem jött be. -
Plata #22989 Mellesleg a 100%-hoz rengeteg baromság kell.Mindenféle vackot szemetet összeszedni.
Szó szerint szemetet is szedni kell.Fő sztori után fölösleges vacakolni vele,ha egyszer felmész online-ba többet úgysem nagyon akarsz sztorival tökölni. -
Plata #22988 Offline-hoz nincsenek,az a sok DLC ami kijött mind Online,vagyis eredeti kell hozzá.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2017.01.02. 19:31:15 -
#22987 Sziasztok!
Én nemrég játszom a játékkal, így elég mazsola vagyok benne. Csak offline játszom, de a sztorit végig játszottam. Igaz maradhatott jó sok mellékküldetés, mert olyan 70% körül van a teljes végig játszás.
Offline játékhoz vannak Dlc-k, küldetések, letölthető tartalmak, vagy minden csak az online játékmódhoz készült? -
Gibor #22986 Mai nap folyamán ha valakinek lenne kedve Heistelni, 2embert várunk haverommal pacific standardra. -
Plata #22985 Tegnap óta támadják Rockstar szervereket,ha jól tudom. -
#22984 Mint ahogy írja is, az update szerver nem elérhető. Próbálkozz később vagy nézd meg a szerver státuszát.
Ha a státusz ok, akkor próbálkozni kell. De érdemesem lemezről felküldeni mindent, mint a szerverükről letölteni. Sok időt spórolsz. Utána meg van pár link lejjebb, amin érdemes leszedni az offline patch-eket. És bízni, hogy utána már nem lesz gond.