1846
Akusztikai szórakoztató elektronika
-
#1042 Akkor esetemben a gyakorlati példa, ami megerősíti, amit írtok.
A Q300 belleméről készült képek engem is azért kicsit megdöbbentettek, látszik, hogy már az angol hifi cucc is mind Kínában készül.
A hangfal freki/impedencia görbéje is csapnivaló, szerencsére valamiért az ősanya erősítőmet marhára hidegen hagyja, hogy jobbára 4 Ohm közelében tartózkodik a 16 Ohmos csúcsokat leszámítva.
Aztán van valami döngős 125 Hz körüli kiemelése a doboznak, ezért is ajálják, hogy jó távol tartsuk a falaktól. Sajna ez esetemben nem igazán járható, szal küzdöttem vele. Végszükség esetére mellékeltek két szivagydarabot amivel eltömködhetem a basszreflex nyílást.
Hát azért ez a minimálhifi kategóriába esik, de hát meg kell fizetni a tekknológiát nem igaz!?
Szerencsére viszont lehet kettőskábelezni és mivel az Ősanya végfoka is 4 mono blokkból áll, ezt már az előző hangfalnál örömmel megtettem. -
#1041 Nálam az öregség jele valszeg, másnál nem tudom hogy van, de én is el szoktam téveszteni mostanában az évtizedeket: jó lesz az 98-99-es katalógusnak is. -
#1040 jaj dehogy ismertelek félre, annyi mindent meosztottál már fotóban, gondolatokkal,linkekkel, videókkal, hogy abból még a harmadiglan rokonságod is könnyen leprofilozható.
ad 1.
tetszik ez a Zephyr Records kiadvány!
hi-res audio, pcm 24bit/96khz,masters at work,dvd-audio,master-audio,audiophile,digital master
és ez még CSAK AZ EGYIK OLDALA!
ezek után el sem tudom képzelni, hogy mi lehet a másikon??!
pazar!
a 3utassal egyébként egyetértek, hogy milyen (miből) legyen a doboz anyaga,arra már nagyobb a mozgástér, de a potizással már nem, ott nagyon el lehet tolni a hangképet, de tényleg. ha meg azt sem tudod,mihez képest tekergesd,akkor meg főleg.és utána hozzászoksz egy elnagyolt vagy borzalmasan színezett hangzáshoz és azzal le is ne nulláztad a hifid minőségét.
nem a potikat kell beépíteni a dobozba,hanem a dobozt kell méretezni és hangolni a helyiséghez. ne keverjük a kültéri hangosítást a szoba hifivel. nyilván erre keveseknek van lehetősége, ezért sok-sok hangdobozt rakosgatnak és cserélgetnek ide-oda,amíg találnak egy nekik odavalót. én is ezt tettem vagy 20 évig,aztán újraértékeltem az addigiakat minden szempontból.
"elsősorban a legelső és legfontosabb elem a kiváló hangzású hanghordozó, és csak aztán következhet a lejátszóeszköz....... "
ha egy rendszert nem csak szobadísznek használsz,hanem hallgatsz is,akkor ott nincs prioritási sorrend, hogy minek kell előbb lennie, hisz egyidőben kell mindennek megfelelő minőségben megjelennie a légtérben.
na drusza, hagyjuk a magasztos szakmai konzultációkat, nyomass vmi értelmes zenét, a múltkori néhány ajánlód 1-2 szomszéd fórumban egész jók voltak.
-
#1039 Amúgy nosztalgiából előkerestem a 88-89-es említett hifi katalógust is..
A keresés közben meg rábukkantam egy régebbi "szerelmemre" is
-
#1038 Ez a pár soros esszé annyira szép lett, hogy minden elismerésem
Szépnek ugyan szép, de örömmel konstatálom, hogy totálisan félreismertél,
illetve azt, hogy nem tudsz te rólam semmit sem, kedves druszám
ad.1) a hifik legnagyobb hazai (ismert) védelmezője vagyok, ami annyira igaz, hogy még a kevésbé kompetens music centerekért
is vitába szállok ha kell, hogy méltóan dicsérve legyenek
ad.2) a belépő szint bár tényleg mindenkinél mást jelent, azért találhatunk némi viszonyításalapot, ha akarunk.
Ilyen alap pl. egy közel 20-30 éves, lehetőleg préselt fa dobozos, minimum 3 utas doboz lehet, mert akkoriban még törekedtek a megfelelő doboz és hangszóróik közötti kompetenciára a megfelelő akusztika jegyében.
Privát véleményem erről az, hogy érdemes még egy plusz közép és magas-vezérlő potmétert építeni a dobozokra (ha nincs) mert így az adott terem/szoba akusztikájához illeszthetjük a saját fülünk hangérzékenységét..
Egyébként ha már hifi a téma, elsősorban a legelső és legfontosabb elem a kiváló hangzású hanghordozó, és csak aztán következhet a lejátszóeszköz.
Kiváló hangminőségen (ismerve a legtöbb kontár hangmérnök ízlését) természetesen azt értem a magam számára, amit én ellenőrizem és készítettem személyesen a magam és a barátaim szórakoztatására.
Pl:
-
#1037 fogalmam sincs, miről beszélsz -
#1036 Öregem, ha a te múltaddal nem ugrasz rá, hogy személyesen megtekints egy eredeti Steinway zongorát,
akkor már mindennek vége
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A búcsúztatásodon ígérem, a legmeghatóbb gyászbeszédet én mondom majd
-
#1035 bocs a néhány betű elírásért
-
#1034 neked az a bajod, hogy mindig kíváncsi vagy. ez a veszted.
ha olyan kényszerpoénos akarnék lenne, mint sokszor te,akkor azt mondanám, hogy belépő szintre pont olyat ajánlanék,ami neked van 20-30 év hifizgetés és hangmérnöki ösztöndíjazás és 83 db mindeféle hangdiploma után.
belépő szint,mert ahogy belépsz a szobádba, máris csodálkozol,ámulsz-bámulsz, kötözkedsz, átheggesztgetsz ezt-azt,majd egymás hegyére-hátára pakolod és vígan élvezed az életet. nagyjából ennyiben is kimerülhet a belépő szint.
bár erre a kérdésre alapvetően felesleges minden válasz (most is csak a kedvedben akarok járni, hogy nem egy szóban válaszolok), hisz mindenkinek más a belépő szint és én nem olvastam olyat, hogy ez belépő szintre lett véve (akkor sem, ha a csomag alapvetően azt sugallná). és ha sokat hifiztél volna, amit nem tettél, csak annak látszatát próbálod kelteni, akkor tudnád, hogy sem a drágaság, sem a martin-logan-ség nem a legfőbb mérvadó a komolyabb, avagy mondjuk csak úgy normálisabb hangrendszerek kapcsolatában. persze ettől még bárki kökthet bármekkora nagyságot hifis komponensekre,mint ahogy autókra, házakra is.
nekem pl erről az ultrahájendbe pozicionált szépségről az a véleményem, hogy kb. egy erős közepes szintet épphogy megugorja,mert a gyönyörűségén kívül és a hatalmas maszlag reklémkörítésen kívül amivel a forgalmazó és pár fizetett cikk meg félsüket műrajongó sztárolja, úgy 2-3 perc zenei meghallgatás alatt egyértelművé vált, hogy több a hátránya,mint bármi előnye.
ettől még lehet szeretni.
a kefq300 pedig tökéletes annak,akinek a környezetében az tökéletesen meg tud felelni. mert a hifi elsősorban arról szól mindenkinek, hogy neki megfeleljen, és nem utolsósorban meg tudja fizetni. a tonalitás, gyorsaság, precizitás és a sok egyéb tényező (amiről mindig ügyesen tudsz guglizi kopipaszte tanmódszerrel),ami ezeknél jobban meghatározza bármely eszköz hifiben való szintjét, ezen paraméterekhez való ragaszkodás jobban segít majd a későbbi szelekcióban.
én így gondolom, és nem vagyok sem high-end hívő, sem pedig 24 milliót hifire költő, de majd 30 év alatt azt sikerült már látnom és hallanom, hogy mire figyeljek és mik a valóban fontos tényezők. pl. az , hogy nyomon kövesselek, higgyek benned, és sokat tanuljak a remek és okos hozzászólásaidból.
-
#1033 ez mondjuk érthető, így jó döntést hoztál! -
#1032 Miért is? -
#1031 CES 2016 Technics SL-1200AE
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.01.06. 22:50:30 -
#1030 Ezt most kár volt...Mucsácsó kollégát többé le sem tudod majd vakarni magadról
-
#1029 Ja, volt drágább hangfal is, de momentán ez passzolt leginkább a zebracsíkos szőnyegemhez, meg a fekete Steinway zongorához (nem játszom) a sarokba. -
#1028 Nagy kedvencem volt mindig is ez a széria, de elmesélem, én miért nem vettem meg még eddig..
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Annyira tetszett, hogy beszereztem még az eredeti korabeli magyar nyelvű Panasonic/Technics katalógust is, amiben ez a széria szerepel. Kivesézik aprólékosan minden részletét, különösen a technikai paramétereket, bár ezek valamiért mindig szebben festenek, mint a valós stúdió mérések eredményei
Sajnos van régóta már egy rossz szokásom. Vágyok valamire, annyira, hogy kerüljön bármennyibe (de nem árt ha annak a feléért kapom meg) én beszerzem, ha törik, ha szakad. Aztán két napig csodálom, kapcsolgatom, pucolgatom, majd bekerül valamelyik szekrényembe és vagy 5 évig el is feledkezem róla..
Számtalan hifi ketyere járt már így velem, sajnos. Inkább emiatt perlekedik velem (jogosan) az asszony, és nem azért mert már megint vettem valamit. Egyszer úgy 5 éve történt az ominózus eset. Volt itt a városban (már bezárt rég) egy olyan kereskedés egy magánháznál, ahol hifik is voltak többek közt. Ennek a külön elő-végfokos Technics-nek botlottam bele a midi változatába kompletten.
Deck, pre és power, surround eq, digitális rádió és többtáras cd lejátszó külön rack-ekben, eredeti hangfalakkal és távval, gyári magyar nyelvű kezelési útmutatóval csak egy 20-asért! Hibátlan állapotban, pezsgőszínben.
Volt is nálam egy 20-as, tehát gondolkodás nélkül meg is vehettem volna.
De eszembe jutott az egyik műhely szekrényem, ahonnan egy hasonlóan szép fekvőkazis láboncsatlakozós! ritka midi tornyot szedtem ki szintén gyári falaival kompletten. És már 4 éve nem láttam!
Megsimogattam a Technics-et és távoztam..
Mit mondhatnék még? Ilyen is van
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.01.06. 21:56:28 -
#1027 Csak kíváncsiságból kérdem, ugyan áruld már el, szerinted mi a jó hangfal kategória belépő szintje?
Nem kell, hogy félmillás Martin Logan-ekkel gyere most, elég csak a szerinted belépő szint, amit már akár nevezhetnénk is hangfalnak..
(Talán tévedek, de szerintem te egy kicsit magasra tetted a mérce-lécedet) -
#1026 szemet gyönyörködtetű az biztos!
a hang az más kérdés, bár ha a kefq300-nál jobb hangfallal menne, még több kijönne belőle.
-
#1025 frankó -
#1024 Csáó fiatalok!
Jó régen nem hifiztem már, bár a 90-es években mondhatni nekem is ez volt a hobbim. A 2000 körül vásárolt eszközeim aztán szép lassan lerohadtak/kimentek a divatból, és amikor áttértem a számítógépes zenehallgatásra, attól kezdve nem is tartottam magam hifistának.
De aztán idén karácsonyra megleptem magam egy új hangfallal, ami kb annyiba került, mint amennyit az elmúlt 15 évben költöttem volna összesen erre, szal kerestem egy fórumot ahol eldicsekedhetek vele.
A számítógépes zenehallgatás sem annyira ciki már, egy alaplapi sima Realtek gyökérség is 24bit/192KHz specifickóval rendelkezik (hangminőség persze más kérdés), úgy hogy engedelmetekkel bemerészkedek ide.
Szal a mostani upgrade-nél igazából csak félig örültem az új hangfalnak (KEF Q300), mert a muzsika másik fele az ő érdeme:
[/URL]
Lassan 20 éves kora ellenére igazán jó műsort csinál itt nekem! (A szomszédok nagy örömére)
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.01.05. 14:07:16 -
#1023 Nyissuk az idei nyugis évet egy csendes blues-zal.
Bill bátyóval Hódmezővásárhelyen egy kocsmában futottam össze pár éve.
Valamire még egy autogramot is kért az öcsém tőle. Jó fej az öreg, csípem.
Tavaly itt Orosházán a Sör-Virsli Fesztiválon lépett volna fel utoljára
a Bikini, a Tankcsapda, a Hősök, a Neoton Família, Kowalsky meg a Vega és a Ganxsta Zolee és a Kartel társaságában..
sajnos az időjárás közbe szólt. Remélem, idén azért bepótoljuk a bulit
Örök sláger nálam a Rossz vér..még 1984-ből eredetileg..idén lesz 69 éves "Bill" kapitány.
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.01.03. 13:05:50 -
#1022 Sufnituning a la Sansui
Gondolkozom valami hasonló szépészeti doboztuningon..de remélem az enyém jobban sikerül majd.. -
#1021 Lassan vége az évnek.
Mindenkinek köszönet aki benézett ide (még akkor is, ha nem volt semmilyen mondanivalója),
és köszönet mindenkinek akinek volt
Az év utolsó napjait Gyulán töltöm a párommal kettesben, így innen kívánok békés, boldog kellemes ünnepeket
Pár hely ahová benéztem..(és pár ami csak nyaranata van nyitva, így jövünk még)
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Talán korai még, de én már az évet is búcsúztatom hamarosan
ezért egy friss hazai rap-zenével búcsúznék is idénre.
Igaz, nem épp karácsonyi nóta, de talán sikerül vele valamennyire visszaállítani ezt a mások által
annyira lehúzott zenei stílust.
Egy újabb terület, ahol utolértük a nyugatot...
Szóljon hát volt földimtől az Önkergető
"...pedig én annyira egyszerű dolgokra vágyom,
hogy belegabalyodom és túlkomplikálom.
De ha tagoltan mondom akkor sem érti más
biztos hibás vagyok egy picit beszédhibás..."
-
#1020 egy ilyen tornyot még én is beszereznék (dísznek), mert tényleg nagyon tetszetős, de ezek szép állapotban nagyon ritkák sajnos. -
#1019 És ha már szóba került egy Dual 496-os a bakelit lemezekben, itt a hozzá használt erősítő és hangdoboz is
A mélynyomó egy az egyben Tesla kinézet
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2016.12.17. 17:50:25 -
#1018 -
#1017 És mindenki másnak, aki beéri a high end alatti szinttel is,
egy igazi szépség a Kenwoodtól és Stingtől:
Ugye, hogy ugye?
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2016.12.12. 11:47:53 -
#1016 Csak neked:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
A legfrissebb KSH adatai szerint,
a fórumokra ma már mindenki csak legyint,
de akad pár tag, ki beköltözött
nem volt kivel, így ott kötözködött..
Az észt osztani igen jött ide,
megmondani a tutit röptibe.
Ki mást gondol, azt nem lehet,
Menekültek is az emberek.
Csak egy legény maradt a gáton,
Megfordult már Agárdon,
Velencében és Bukaresten,
és néhanapján Budapesten.
Mindenhol kábszer, meg a pusztítás
de az ő lételeme meg a gyógyítás,
így egy nap ő is beteg lett
és függőségén csak nevetnek.
Lépni kell, mondja a belső,
mert ma már sajnos a fórum az első.
Volt idő mikor nem így volt,
mikor lelke még nem volt holt.
De a függőség ezt tette vele,
tönkrement tőle az élete
elhagyta a családja
és nincs egy szem igaz barátja.
Pár perce keltem fel, ha egy picit alaposabban átgondolom, akár sláger is lehetett volna belőle -
#1015 egy holt költő veszett el vagyis éledt fel benned! te vagy a múzsám! vagy muzsikám, tudja már a fene. -
#1014 ezt elfogadnám szobadísznek! -
#1013 Egy szép kis "Pájó" torony
Azoknak akik még nem iszkoltak el pánikszerűen -
#1012 Zen-élnék én ha nem Zef lennék...
és ha te is nem csak ide-i-zengetnél
Köztünk is láthatatlan a híd, ki mást mond annak el ne hidd
Akkó' csapassuk
-
#1011
istenem! néha rád jön az értelmetlen szófosás, amit öncélú önigazoló ömlengéssel próbálsz feldobni vagy elmélyíteni, és ilyenkor mindig azt hiszem, ezt nálad csak bizonyosan súlyos és gyógyíthatatlan fokozatú, mélypszichológiai végstádiumos kényszerképzetek okozhatják. pedig nem. te ilyen vagy, alapból. ilyen igen súlyos. majdnem mint én, de te még jobban. ennek viszont örülök, mert tudom, hogy akkor nem is én vagyok a legrosszabb,ami bárkivel vagy az emberiséggel megtörténhet. néha ennek is örülnöm kell. de nincs mindig kedvem,erőm, lelkesedésem vagy időm ahhoz, hogy hosszasan cáfolgassam a sok baromságot,amik leírására fordított idődet inkább a szabadban, hideg levegőn meztelenül futkározással töltenéd el, mert egyrészt az egészségesebb, drasztikusan javítja a vérkeringést, másrészt a friss levegő sokat javít az agyi kondíciódon is, ami ha esetleg nálad tudna javulni, akkor az ezáltal felgyülemlet és számodra megtartani feleslegesnek gondolt energiatöbbleted sokkal értelmesebb hszek írogatására is elhasználhatnád. ésatöbbi ok-okozat,amivel mindenkinek csak jobb lenne.
hagyjuk ezt a sok értelmetlen süketelést, meg a még értelmetlenebb -legalábbis ide, a témába vágóan nekem teljesen haszontalan - cikkek idézgetését, szóval csak címszavakban:
-más a "normális" hifi és autó hifi értékrendünk, ez pár hónap alatt azért szerintem nem csak nekünk kettőnknek, de más ártatlan és megdöbbent majd pánikszerűen tovább iszkolt nézelődőnek is kiderült. míg a tiedbe belerak-ná-nak minden bizbaszt, ha lenne, addig az enyémbe ez szükségtelen.mint az otthoniban is.
-igen tudom, van aki 0,2-1 W-os teljesítményből kipréselt 100-120dB-től is meg tud süketülni, gondoltam, hogy csúcsképzett hangmérnök lévén a "teljesítményt" éltszerűen érted, hogy az nyilvánvalóan attól függ, hogy a hangforráshoz milyen közel rakod a dobhártyád és ott mekkora hangnyomás és mennyi ideig nehezedik rá, de azt is tudod nyilván (hisz mindent tudsz a magad módján), hogy egy kocsi erejét (teljesítményét) a köznyelben lóerőben vagy kW-ban "mérik", nem pedig a lényegesebb értéket képviselő forgatónyomatékban (és most az egyszerűsgét végett hanyjuk az rpm-eket is), a zenében és pórnép között ez is ilyen dolog, általánosan értettem, nem pedig úgy, hogy te milyen vasember vagy, mert álltál a prérin, ahol egy hektár földön 360 fokos 3D-ben egymillió wattnyi bemenő vagy kimenő teljesítménnyel 80db hangfallal lesugározták a teret és te olyan faszán álltad, mint egy öreg 600 éves tölgy az időjárás viszontagságait. igaz, hogy a füledbe ettől még csak tizedannyi hangnyomás vagy energia jutott be,mintha felvettél volna egy jó fülest és kib. hangerővel tomboltattad volna 12 órán át valamelyik techno- vagy rock fesztivál best of-ot, de te igyekszel mindig elveszni a lényegtelen részletekben.
a másik újabb szokásos hülyeséged meg az alábbi videó.nincs itt semmilyen csúcsról szó, ez reklám. van akit izgalomba hoz, van akik más máshol,más márkákkal, más cuccokkal ugyenzt megcsinálják, ha a pszichopata vevő megfizeti nekik.
a tököm szedetné atomjaira a zsír új camaro-ját, hogy belekössenek 10-12 hangszórót és 1km kábelt + pár villogó erősítőt.
arról nem szól a videó, hogy ez hogy szól (biztos jól,biztos hangosan, de nem biztos, hogy nekem tetszene is, mármint annyiért,amennyiért ezt a szettett belepakolják)
autohifit be tudnak építeni, de egy értelmes youtube videót már nem tudnak kirakni hozzá?
2.40-3.23-ig néma sötétség megy, nem lehet, hogy ezt pont neked csinálták? mármint a sötétséget,amivel szeretsz szimbiózisban élni?!
na, zen-éjjé valamit, de ne írj sokat hozzá!
-
#1010 Ezt meg bónuszként jelenleg ez a plafon ezen a területen.
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2016.12.10. 16:33:13 -
#1009 khmmm..kh..
Ha megengeded pár elírásodat most akkor korrigálnám is az iménti hsz-edben..
Minden "normális" autó és házi hifiben is van DSP (illetve pár régebbiben helyette Bass és Treble esetleg Loudness ami szinte ugyanaz)
de egyáltalán nem azért van benne mert benne kell lennie
Azért van benne, mert a zenehallgatási szokásaink is eltérőek (tehát ez is szubjektív dolog) és van aki több basszussal illetve akad aki több magassal (de olyat is láttam már, aki mindkettőt mínuszba tolta mondván: ez így szól jobban) szeret zenét hallgatni.
A DSP-t inkább egyfajta plusz szolgáltatásként kellene felfogni, amit ha akarsz használsz, de ha nem akkor meg nem. Ennyi.
Bár ez még semmi ahhoz képest amit ezután olvastam tőled
Mint azt bizonyára magad is jól tudod (vagy tudtad valaha amíg nem ment ki a fejedből..)
a wattoknak igen csekély köze van a megsüketüléshez.
Hogy hirtelen csak két példát emeljek ki a számtalan egyébből,
Eger mellett 5 éve 8000! wattos összteljesítménnyel nyomták a szabadtéri koncertet az Ismerős Arcok. Ott voltam, csekkoltam
De az 1990-es években Hódmezővásárhelyen szintén ott voltam az első Hódtói Fesztiválon,
ahol kezdőként debütált az Irigy Hónaljmirigy formáció nem kevesebb, mint kereken 10 000! watt összteljesítménnyel szintén szabadtéren.
Ha a wattoktól meg lehetne süketülni, én és még az emberiség koncertekre járó harmada már rég töksüket lenne
Mindegy. Betudom a bakidat egy buli utáni fáradt megnyilvánulásodnak és el is van sikálva a dolog ennyivel
Amikor meg időd engedi, nyálazd át ezt újra, (katt) ahol kiváló kollégám Hermann János fejti ki pár szóban a watt és a decibel közti kapcsolatot kezdőknek.
Légy jó és szobatiszta, kezeket a paplan fölé és éljenek a HG-k!
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2016.12.10. 16:21:48 -
#1008 Hidd el, jobb lenne ha te lennél a HG mindenhol -
#1007 normális auto hifibe nem kell sem dsp, sem mindenféle hangzásmanipuláló, bár ha ez az ember ilyen zenéket hallgat,ahhoz teljesen felesleges 16, de még 8 hangszóró is. nem hogy 600W, (valós!) színusz 200-nál ugyanúgy meg lehet süketülni. -
#1006 az jobb lenne, ha minden zene fórumban én lennék a HG? na ugye, hogy nem.
azon stílusok is elég közel állnak hozzám, csak ennyi. -
#1005 A zene meg annyira bejön, hogy külön is kiteszem
és akinek van 16 hangszórója és 600 wattos cucca, hallgassa azon
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2016.12.08. 19:18:03 -
#1004 16 hangszóró 600 watt
Vennem kell egy BMW-t megint
Azért megmutathatta volna a hangszórókat is
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2016.12.08. 19:13:01 -
#1003 Miből is gondolom hogy diszkóbubus vagy? Nézzük csak..
Például HG vagy egy "NEW ITALO DISCO & Hi-NRG - SYNTHWAVE - NEW RETRO WAVE - NU-DISCO" jellegű totyikban..
A mostani generáció meg olyan amilyen. Emlékszem, mi is szálkák voltunk anno az "öregek" szemében..