Hi-Fi Choice

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

amaximus
#1193
csúcsgép (kategoriába sorolt), újkori árán hát nem a nép kenyerének szánt, aztán beállt egy olcsóbb, de még így is viszonylag magasra, <#nyes>8 oldalas funkcionalitással, szép, gyönyörű, ZENEhallgatásra is alkalmas, sokkal zeneibb hangú,mint pl. az előbbi Onkyo,kb. a Pioneer SC-LX kategóriával van egy súlycsoportban, merőben más hamgkarakterrel, ezen márkacsoportokban kb. mindegyik erősítőnek megvan a márkán belüli csoporttársa, hisz az alapjai ua. vagy hasonlóak, többnyire a dac résszel, kondikkal és a teljesítménnyel variálnak, a hangképe talán a denon és yamaha elegyében határozható meg,nem túl dögös, de nem is túl tolakodó, ellenben kiegyensúlyozott és megfelelő környezetben és hangfalakkal szerethető.
persze vannak gyengeségei (ha nem lennének, ez is az asztalomon lenne <#vigyor> ), de a hasonló hm erősítők mind ugyanazzal a jellemzővel gyengélkenek idézőjelben.

#1192
Csak úgy kíváncsiságból erről mi a véleményed.

amaximus
#1191
ha látod, csak ez az egy kis félszörny is majdnem annyit tudna fogyasztani,mint a te összes kis cumód, nem mintha bármit is számítana a hangzás vagy hangkép szempontjából.
amaximus
#1190
ha nagy ritkán unatkozom, elmegyek , veszek (mert csak kölcsönbe ritkán adják) egy dicsőített, nevesített, reménytelinek hangoztatott, majdnem világmegváltónak titulált stb. sztárolt használt vagy új sztereó vagy hm erősítőt, letesztelem, aztán vissza is viszem a fenébe, mert olyan szarok. ez úgy igaz is 100-ból 97-re.

gyönyörű, bíztató, mérnöki profi munka, 30 éve álmaim tűzpiros ferrarija is lehetett volna egy csak fele ilyen is, de így járt ez is, legalábbis sztereóban, ZENÉRE.
pedig ez nagyságrenddel magasabb kategória a nálad díszelgőknél.
persze nagyon sok fotót tudnék iderakni hasonló ügyben egészen a másfél milliós erősítőkig és hangfalakig bezárólag, az ismertebb márkákat és legendákat még idejekorán teljesen kivégeztem, kivéreztettem, de azonkon túl sem más a helyzet, csak a körítés és a szervírozás más.



szempontjaim alapján a néhány meglepetés pedig ritkaság számba megy, de az én szerencsémre, van.



amaximus
#1189
"úgymint részletesen kivesézve, hogy pontosan melyik opció mit is tud?"

nem! a papír adatok és félhazugságok nem érdekelnek! a valós tapasztalatokra gondoltam, de látva ezt a sort, nehéz lenne meglepetésekről írnod.
a pure audio az általam hallott igen sok kommesz márkák közül talán a pioneer-okon szólt hallgathatóan, minden más tömegmárkán inkább csak szegényes, érzelemmentes sterilséget hallottam, amit nem neveznék zenei élvezetnek. pedig féltonnányi erpősítőcsaládot hallgattam már végig. a funkció úgymond az erősítő lelkét kapcsolja ki ezzel. rosszabb a hang, mint egy sima d osztályú erősítőé. á hagyjuk is ezt a flancolást. a pure audio élvezhetőségéhez egy igen komoly erősítő kell, na az neked még nincs. az isigaz, hogy az igen komoly erősítőkre meg nem kell pure audio!<#hehe> hát igen, ördögi kör ez, de az eddigi előrelépési ütemeidet számolgatva úgy majd 20-30 év múlva talán te is rájössz. <#nevetes1><#integet2>



Zephyr Retiring
#1188
Úgymint részletesen kivesézve, hogy pontosan melyik opció mit is tud?
Hozod a kis takaródat magaddal hogy ne a padlóra kelljen ülnöd a szoba közepén,
a csipszet, a kólát, a sütit és a zenéket is én állom, oszt átruccansz ide békésbe<#nyes>

Az egyik legfontosabb opció a Pure Audio, ami minden flinc-flancot kikapcsol, és marad a színtiszta zene<#vigyor>

Egyszer talán majd alaposabban is kivesézhetem, vagy össze is hasonlíthatom a régebbi 96/24-es dts Philips erőlködőmmel is
amit leváltott, bár azzal is csak annyi volt a gond, hogy nem támogatta a hdmi-t, így a DTS HD-Master Audio-t sem.
De már ezt is kipipálhatjuk..<#hehe>
(amúgy a teljesítményfogyasztási adatokat csak simán összeadtam..)
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.09.10. 08:40:36

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

amaximus
#1187
azért ez nem olyan egyszerű, csupa kérdések merülnek fel.
de jó vagy matekból. <#nevetes1> egyedül ment az összeadás, ugye?
a kapott eredmény soknak számít nálad?
bekapcsolva vagy csutkán minden jön ki a fogyi? örülnék, ha neked már bekapcsolva is ennyit zabálna!<#nevetes1>

ha jó látom előkerült az eddig titkos onkyo is, és az ultra magnatok is, de ez nekem még mindig csak a recsegő kategória. komolyabb teszt nem is lesz? <#worship><#vigyor>



amaximus
#1186
a fotókon és leírásban lévő valamennyi cuccot sokat használtam régen. néhányat elfogadnék ismét, igaz, már csak szobadísznek vagy néha picit hallgatni.
Zephyr Retiring
#1185
Vol.3.

Összeszámoltam, ha mindet egyszerre beüzemelném 997! wattot zabálna így együtt<#hamm>



Lesz mit bekötögetni..



Itt pedig már a helyén beüzemelve..



PCM 96 kHz/24 bit. Azért nem szarral dobálózunk már 2017-ben..<#vigyor>



És már düböröghet is az italo disco<#eljen><#wave>



"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1184
Vol.2.

A másik oldalról talán jobban látszik a lemez..



Térhangzás próba DTS Neo:6 hangzással..



A dvd studio-mix név a jó öreg régi pro logic II térhangzást rejti..



Ezt csak úgy, mert tetszik<#nyes>



Logó hegyek, hova legyek..<#nevetes1> a Pure Audio gomb megnyomásával alap sztereóra vált a hang..





"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1183
Na dobok már pár képet azokról a lentebb említett Magnatokról..
vol.1.



..így egyben egészen pofásan mutat csupaszon..



..de felöltözve sem rossz..



Kicsit közelebbről szemügyre véve pedig..



Itt pedig megetettem egy kis DVD Audioval<#vigyor>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1182
Ne komolytalankodjuk kérem<#hehe>

Egy kis nosztalgia olvasgatni..

A Videoton hifi készülékei lazarbibi tollából.
És még egy Anarki kollégától, aki azt kérdezi: Mi volt az a magnókazetta?
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.09.07. 11:58:03

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#1181
<#hehe>

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#1180
Már megint figyelmetlen voltam<#vigyor> így akkor most helyesbítenék:

A Magnat valójában Marha az értékei pedig 14/28 watt csupán..<#vigyor5>
Természetesen az Onkyo-t is benéztem, az meg valójában Sharp.

..és így festenek együtt:




Remélem így már minden rendben<#nyes>

De a spoiler alá most ne nézz be, mert ott meg olyan aktív subwoofer van,
amit majd az Onkyo-mra kötök a Magnat-jaim mellé..
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Méretviszonyításként, a lábam 44-es..<#ticking>
<#eplus2>


Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.09.06. 07:19:51

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

amaximus
#1179
140/280 watt hagyjuk már ezt a nagyzolást a PMPO értékekkel. ráküldeném pár percre egy valódi ekkora tudású erősítőre,aztán szétolvadna a tekercs, meg magma folyna ki a szuper magnatodból. <#vigyor>

az autóhifiben vagy kültéri hangosításban dobálóznak ekkora és nagyobb számokkal, nem a hifiben. <#vigyor>

az onkyo teszt érdekel, az elég határozott véleményem megvan pár sorozatról nekem is, de érdekel a tied is.
melyik típus lenne az?!
Zephyr Retiring
#1178
Úgy néz ki, sikerült utolérnem önmagam (valamennyire) bár még idén két nagy felújítást terveztem..
Ide viszont csak a kisebbekről készült fotók jönnek majd...<#vigyor>

Be lesz fejezve mindkét hangfal, és tervezek egy valaha közép-felső kategóriás Onkyo erősítőt részletesebben bemutatni itt.
Értelmes tesztet erről a típusról nem találtam a neten, így nem maradt hátra más, majd magam írok egyet<#hehe>

Szert tettem közben pár Magnat hangfalra is (140/280 watt/db) így az azokon megtapasztalt zenei élményekről is beszámolok majd.
Egyelőre ennyi, ha maradtak még a hifik iránt érdeklődők itt, nekik kellemes őszt kívánnék<#wave>

Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.09.04. 11:26:23

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1177
Pontosítsunk: tervezőmérnök, kivitelező és projektmenedzser is egy személyben <#hehe>
Ennek azért van jelentősége, mert ha eltolnék valamit, kizárólag magamat hibáztathatom<#falbav><#nyes>

Na jó. szerény is vagyok: sok ötlet a páromtól származik. Vannak dolgok, amiben a nők jobbak<#vigyor>

És egy kis olvasnivaló azoknak, akiket a hangok világa is érdekel:

Az aktív mélyláda szerepe, fontossága

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#1176
Ha jól értelmeztem te magad vagy egyszemélyben a kivitelező is. Ügyes fickó vagy! <#eljen>

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#1175
Konkrét zeneszobám az nincs, mivel a fürdi, a kamra és a retyó kivételével (egyelőre) minden helyiségben van valamilyen zenegép<#vigyor>

Akkor íme a projekt, ami miatt áll egy időre a hangfalrenoválás:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
.. az ilyenkor szokásos ilyen volt/ilyen lett fotók:







És folyamatában van egy sportrobogó projekt is, ami úgy 90%-os elkészültségi aránynál jár jelenleg:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Ez utóbbi csak igen igen ritkán építődik, formálódik ha időm engedi..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.08.19. 11:43:45

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#1174
Akkor hasonló cipőben járunk. Nekem a zeneszobám van renoválás alatt. Lemezezés így lehetetlen. De már halaszthatatlan volt.
Mindenféle projekt érdekel. Jöhet a fürdős.

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#1173
Közbe jött egy be nem tervezett fürdőszoba tatarozási projekt.
Annak jelenleg a 3/4-énél tartok..
Ha befejeztem, folytatom a hangfal projekteket 😊
Kárpótlásul (bár itt nagyon off téma) spoiler alatt bedobhatok a majdani elkészült fürdiprojektről is egy-két fotót igény esetén..

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#1172
Már szerda van. Leállt a projekt?

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#1171
Azért rajzoltam be,mert ez a két sarki rész nekem most útban van..



..a kilátszódó részeket maszkolófóliával eltakarjuk..



..így nem virítanak a műanyagok közti részek..



Ha minden okés, hangszórók ki és mehetnek a tömítőcsíkok, a hangváltó meg belülre a hangelnyelő vatta-filc ..



A hangszórók bekötése után ellenőrizzük le az ellenállást. 9,6 Ohm <#eljen>



Mára ennyi, holnap buliba vagyunk hivatalosak, úgyhogy vasárnap majd folytatom<#wave>

Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.08.11. 19:52:43

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1170
Ma a projekt 2-n ügyifogyiskodtam<#nevetes1>



Kulcslyukformára igazítottam a csipogó helyét..



..emiatt volt rá szükség..



..és már be is fér..



..és akkor jöhet a jelölőfilc..

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1169
Projekt 1 felszerelése a fél pár reflexcsöves dobozhoz:



És a projekt 2 alkatrészei a fél pár zárt dobozhoz:



"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1168
Túl egyszerű lenne, ha a dobozba csak úgy szimplán beledobálnám a hangszórókat..
ezért folytatok egy régebben megkezdett projektet is egy időben. Legyen ez akkor a projekt 2:



..a doboz kész, pár furat is meg a hangszóró csatik be lettek már szerelve..



..egy régi gyári Orion frekiváltót fogok használni, ezért tettem rá régi hangfalcsatikat. Látszódni úgysem fog..

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1167
A 40Hz-re gyárilag behangolt doboz hangjára azért kíváncsi leszek.
Oszt ha nem tetszik a fülcsimnek, majd hangolunk rajta picit<#nevetes1>

A bármi se hangzik rosszul, de most is inkább maradnék a kedvenceidnél,
vagyis a 20 cm-es kevlárosoknál<#hehe>
De csodát ne várj..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.08.10. 15:14:11

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

amaximus
#1166
tényleg nem jön át, max 16ra tippeltem,

'gyárilag behangolták a csöveket már..'
szaki, csak szólok, igen, a gyári mélyközéphez!<#hehe>
a te esetedben ez egy lényegtelen műszaki tartalom,rakj bele bármit,azt hagy szóljon!<#nevetes1>
Zephyr Retiring
#1165
A fotókon ez annyira nem jön át, de 20 cm-es mélyek kellenek beléjük<#vigyor>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1164
Mielőtt belevágnék a régebben eltervezett tv állványba, előtte életet lehelek ezekbe is..



..hiába, precíz gyerekek voltak ezek a németek..<#vigyor5>


Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.08.10. 14:00:48

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1163
Előkerült egy régebbi aukciós oldalon vett üres dobozpár..



..a védőszövet alatt így fest most:



Mondjuk annyiból könnyű lesz a dolgom, hogy gyárilag behangolták a csöveket már..

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1162

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1161
New no touch Nakamichi RX-505 stereo cassette deck Full IR-Remote

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1160
Phats & Small - Turn Around

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1159
Papp Szabolcs aka DJ Diamond a kecskeméti hiphop függő

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1158
Aiwa CA-W30 (egyébként még működik is<#nevetes1>)


Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.06.28. 11:59:48

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1157
Yamaha HTR-5630.

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1156
Revel Concerta2 házimozi hangfalszett teszt AV-Online

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1155
Házimozi erősítő és médialejátszó egybeépítve - Arcam Solo Movie rövid bemutató

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1154
Indiana Line TESI 242 rövid bemutató

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1153
DJ Arch Jnr on it again.

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1152
Nekem a Musachy-t is nehéz kiejtenem, számomra te ezért lettél Mucsácsó..<#law>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#1151
Mint édesanyám, aki a parizer helyett mindig "parizel"-t mondott. <#vigyor>

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#1150
Nagybátyám egyik Hitachi pörgetőjét szíjaztam újra meg kapott egy új hangszedőt is bele..
Azon is fekete alphaset betűk voltak (úgy 30 éve kerülhettek rá).
Ha nem kapok valami hasonlót, akkor kénytelen leszek csináltatni valami olyasmit rá..
Volt, hogy sablonnal úgy készítettem betűket, hogy a betűk helyét kivágattam lézerrel és grafittal átsatíroztam.
Aztán lakk a teljes felületre és olyan lett, mint a gyári..ha nem találok jobb megoldást, marad ez a módszer..

Deprez nevét is kábé 20 éve rosszul ejtem és írom..<#falbav><#vigyor5>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.04.15. 18:24:45

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#1149
Fasza lett!

Amúgy csak egy apró kiigazítás: "Deprez"...

Emlékszel még az alphaset-ekre? Na azzal szép feliratokat is lehetett csinálni.

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#1148
" hogyan építsünk bele egy csomó erősítő alkatrészt és dobozt egy másik kibelezett erősítődobozba " befejező rész<#vigyor5>

Felcsavarozhatjuk a doboztetőt is..



..aztán megigazítjuk az öreg orsós deplez műszereit is..



Alkoholos filccel rögtönözhetünk segédlet rovátka jelzéseket (ez később lemosható, ha lesz majd matrica rá)..



És ennyi lenne...



Közelebbről már jobban látszik, ki is inspirált ebben a projektben..<#wink>



Majd egy kicsit rápihenek és aztán indulhat a tv állvány projekt..<#miaz>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#1147
Belül látszik egy "inspired" szócska...

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#1146
Bekötözgettem mindent amit akartam..



..csiszolás és festés után egyúttal egy régi kopott orsós előlapját is lerendeztem..



..beragaszthatjuk a szintmérőket is..



..majd a led paneleket is ragasztjuk (pillanatragasztóval)..



És már csavarozhatjuk is az előlapot a helyére..

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#1145
Ez csak barkácsolgatás, se több se kevesebb.
A célja: újrahasznosítás<#nevetes1>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

amaximus
#1144
figyelek, bár ez a legújabb projekt a dobjunk össze egy erősítőt, inkább a hogyan építsünk bele egy csomó erősítő alkatrészt és dobozt egy másik kibelezett erősítődobozba nevet viselné,akkor közelebb állna a valósághoz és a célhoz is.<#vigyor>
az erősítő építés nálam hagyományos értelemben picit nagyobb falat, de ez sem lesz piskóta.<#worship>