50
  • krajcsovszkig
    #50
    Közben jutnak eszembe még dolgok:
    Az OVI Shop-ban kezdettől fogva, mindig, minden körülmények között lehet telefonszámlával fizetni
  • Madve
    #49
    Kikapcsolt ébresztés: Azért érdemes lenne kifejleszteni. Ha az utóbbi több mint 10 évben nem volt probléma, akkor most miért nem lehet megoldani? Mondjuk android amilyen ütemben fejlődik szerintem ez sem lesz sokáig kérdés.

    "Térképek: Ok, itt valóban ott van a nokia (és nem a symbian). Sztem egy plusz szolgáltatás nem éppen az OS része. A telefonon meg úgyis van mobilnet, úgyhogy én simán szoktam a maps-et használni, egyáltalán nem zavar hogy pörgeti a netet (mellesleg nem nagyon)."

    Miután elsősorban symbianra lett fejlesztve (ez alól eddig csak maemo a kivétel), és a nokia tulajdonában áll a symbian is, ami azóta nyíltforrású lett, (de attól még a tulajdonjog nem változott) nyugodtan ráírhatjuk a symbian számlájára. Egyébként sem magukról az os-ekről vitatkoztunk eddig sem, szerintem elég érdekes lenne egy telefonos hír alatt csak kizárólag kernelekről szóló vita, pláne hogy ez nem egy fejlesztői fórum.
    Az internethasználattal nekem sincs gondom, hanem annak hiányával inkább. Pl nézz meg a térképen vmit, amikor egy alagsorban vagy egyéb helyen tartózkodsz, ahol nincs térerőd. Google mapson nem fog menni, pedig mint mondtam az inkább való térképnézegetésre, mint navigációra.

    Biztonság: Hány év piacvezetés (akár hype) áll is a Nokia mögött? Milyen rendszer fut(ott) is az összes nokia telefonon az utóbbi 10 évben (kivéve n900)? És még itt nem számoltuk bele más gyártók (Ericsson, Siemens, Samsung, és Panasonic) által kiadott symbianos telefonokat. Volt elég ideig az előtérben szerintem. Meg volt rá elég idő, hogy javítsák.

    "USB: Valóban jó dolog hogy erre is van lehetőség (pendrive), plusz 1 pont (bár kevés használati esélyét látom, ettől függetlenül a lehetőség jó)."

    Ezzel én is így voltam, amikor még csak előrendeltem az N8-at. Azóta eljutottam odáig, hogy a telefonon minden féle kis hülyeség helyett ott fityeg a lehető legkisebb méretű (nincs 2 cm) micro usb-normál usb átalakító amit találtam, és heti egy-két alkalommal biztosan használom.

    "Ingyenes progikkal is megoldható hogy neten keresztül lockold a telefont"

    Túlnyomorészt ezeknek a próba-, vagy törtverziója ingyenes. Ennek a locknak inkább az a lényege, hogyha ottfelejted vhol, vagy vkinél a telefont, akkor zárod le egy sms-el, hogy más ne tudja használni/átnézni. Ez hétköznapibb, mint a lopás, és abban az esetben hülye a tolvaj, ha nem kapcsolja ki a telefont, és szabadul meg a simtől még az első percben...

    "Végezetül, aki úgy vesz androidos telót, hogy nem akar folyamatosan bütykölni rajta, új progikat kipróbálni, rendezgetni, alakítgatni (nem romfőzéssel), az vagy elégedjen meg a telóval úgy ahogy van és ne fikázza az OS-t, vagy ne vegyen androidos telót.
    Ezeknek a telefonoknak pont az a lényege hogy a végletekig átalakíthatod."

    Mint ahogy a symbian is erről szól.
    A többieknek ott vannak az os mentes butafonok, vagy az s40-es modellek és persze az iphone, meg wp7-es telefonok.

    Továbbra sem gondolom úgy, hogy történt volna bármiféle android fikázás.

    "És még mindig nem látom hogy túlzottan jobb lenne a symbian :)"

    Éppen ezért nem is látsz hsz-eket ilyesmiről. Én is azt mondtam már lejjebb is, hogy hasonlóak. Android gyorsan fejlődik, amit tegnap még hátránynak tudtam volna felhozni symbiannal szemben, arra ma már van használható megoldás, holnapra meg már megoldott. Persze azért nem ilyen gyorsan, de az utóbbi alig több mint egy évben sokat változott. Mint mondtam, nem elképzelhetetlen, hogy nekem is lesz, de erre legközelebb jövő nyáron kerítek sort, addigra már a nemsokára megjelenő meego is egy éves lesz... Majd akkor eldöntöm melyik előnyösebb számomra. :)
  • krajcsovszkig
    #48
    Nem állítom, hogy a Symbian jobb, mint az Android, de sok minden a Symbianben NEKEM (meg sok más embernek) kényelmesebb, mint bármi más rendszer megoldásai és ez-az objektíve jobb is benne. Ezek a dolgok kár lenne, ha elvesznének a piacról. Nekem az is jó, ha beolvasztják egy másik rendszerbe (pl. Android alkalmas lenne rá), csak ne vesszenek el.

    Nagyon tetszik az Android és a WP7 is, de az androidot jelenlegi állapotában inkább csak egy második, technikai különlegességként tartott telóra tudnám magamnak elképzelni (amire nincs pénzem :D) a különleges funkciói és lehetőségei miatt, a WP7 meg túl sok mindent nem tud még.

    Közben eszembe jutott még pozitívumként, hogy a Symbian^3 GPU-val számolja a GUI-t, ez se gyakori máshol és elég jól tud jönni.
  • Match
    #47
    Elkerülve a giga hozzászólásokat, kiragadok pár mondatot a teljes idézés helyett.

    Multitask: Valóban idegesítő az android alatt, hogy a program dönti el, hogy ha átváltasz eyg másikra, akkor ő kilép, fut, pause-ol, vagy mit csinál. A megoldás tényleg a task killer (és egyébként jobb megoldást én se tudnék, így egyszerű, nem kell foglalkozni vele, bármikor fut egy játék, nyomok egy home-ot, és már ténykedhetek). Az ébresztőt (legalábbis az én telómon) nem kell ignore-ra rakni a task killerben, úgy is működik ha kilövöm. Én még egy rakat system processt is beraktam a task killerbe :)
    Amiről úgy gondolja, az újraindul hamarosan (és ezt utálom pl....minek fut a részvényfigyelő? (stocks)).

    Kikapcsolt ébresztés: Tulajdonképpen ha átteszi a telót airplane mode-ba, és kikapcsolja a kijelzőt, esetleg nyom egy task killt, már olyan mintha ki lenne kapcsolva (tényleg 1 éjszaka alatt nem lesz 1%-nál több aksifogyasztás).
    Ezt az egész kikapcsolt telefonos ébresztős dolgot amúgy abszolút nem értem. Nagyon kevés esetben jönne jól (pl lemerül). Mivel általában estére egész napos wifivel, 3g-vel, netezéssel játszással telefonálással estére úgyis 20-30%-on lesz az aksi, estére úgyis fel kell tenni a töltőre.
    A kényelmesek és a "engemnezavarjanakeste" embereknek meg ott vannak az automata profilállító appok és az airplane mód. Kényelmesebb mint ki be kapcsolni.


    "Akkor minek a romfőzés?"

    A romfőzés nem azért van pl hogy a kezelőfelületet lecseréld. Én pl a gyári appok kiírtása miatt fogom kipróbálni. A főzött romok is általában valamelyik marketről letölthető homescreent használják, amit a rom nélkül is nyugodtan feltehetsz.
    Nem mellesleg új rom, új kernel, proci húzás stb, egyéb geek dolgok :)

    Térképek: Ok, itt valóban ott van a nokia (és nem a symbian). Sztem egy plusz szolgáltatás nem éppen az OS része. A telefonon meg úgyis van mobilnet, úgyhogy én simán szoktam a maps-et használni, egyáltalán nem zavar hogy pörgeti a netet (mellesleg nem nagyon).

    Biztonság: Az android és az iOS a 2 hype-olt rendszer ma, persze hogy ezeknek a hibáiról zeng az egész net. Ha a symbian lenne hasonló cipőben, akkor arról jönnének hasonló hírek...egyszerűen kevesebben foglalkoznak vele.

    USB: Valóban jó dolog hogy erre is van lehetőség (pendrive), plusz 1 pont (bár kevés használati esélyét látom, ettől függetlenül a lehetőség jó).

    Utolsó blokk: net megosztás van, kábelen (1 nyomás), illetve ott a wifi thetering (3 nyomás, 1 ha kiteszel neki egy widgetet). Semmi plusz progi nem kell hozzá sehova.

    Ingyenes progikkal is megoldható hogy neten keresztül lockold a telefont, megnézd hol van gps-en, üzenetet küldj rá, illetve vannak progik, amik új simkártya esetén egy másodlagos telefonszámra küldik a gps koordinátákat, illetve használhatatlanná teszik a telefont, automatán törölnek róla mindent, stb. Ezek nagyrésze a htc-ken alap, és ingyenes, a többinél túrni kell a marketet, de hát erre való.

    A menürendszer érdekes...én pl legtöbb esetben kerülöm az appdrawer használatát, mert minek. A homescreenre pedig úgy raksz ki valamit, ahogy nem szégyelled. Pl ott van a simi folder app, ingyenes, össze vissza rendezheted a progijaidat. Az appdrawer-re is van ilyen megoldás, pl a nexus S-en ha jól tudom alapból van ott is folder kezelés.

    Végezetül, aki úgy vesz androidos telót, hogy nem akar folyamatosan bütykölni rajta, új progikat kipróbálni, rendezgetni, alakítgatni (nem romfőzéssel), az vagy elégedjen meg a telóval úgy ahogy van és ne fikázza az OS-t, vagy ne vegyen androidos telót.
    Ezeknek a telefonoknak pont az a lényege hogy a végletekig átalakíthatod (ok, valamihez root kell, de anélkül is elég sokmindent lehet).

    És még mindig nem látom hogy túlzottan jobb lenne a symbian :)
  • Madve
    #46
    Én voltam ilyennél is, olyannál is. Általábban a rencergizdán múlik, esetleg a vezetőség hozzáértésén, hogy mit használsz. Ha ezek kevésbé hozzáértőek, vagy csőlátásúak, akkor kicsi az esélye, hogy ha az adott feladatra van microsoftos szoftver, akkor ne azt használd. Na ilyen helyeken én is kifelé tekintgetek.
  • Madve
    #45
    Mellékesen symbiannál ott vannak a szokásaidat tanuló widgetek amik tudtommal egyenlőre egyedinek számítanak.
  • Madve
    #44
    Nem emlékszem, hogy kérdeztél volna, vagy már nem néztem vissza oda, vagy elcsúsztam felette, ha belinkeled az említett fórumot akár ott is szívesen válaszolok a kérdésedre.

    Előljáróban annyit, hogyha elolvastad eddigi hozzászólásaimat, észrevehetted, hogy nem jellemző rám, hogy szembe állítsam a symbiant az androiddal, többek között azért sem mert hasonszőrű rendszereknek tartom őket, mindkettő jól használható, androiddal kapcsolatban csak az a kifogásom, hogy még mindig fiatal, még mindig vannak gyerekbetegségei a symbian v3-hoz képest, viszont elképesztő sebességgel gyűri le azokat. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a jövőben lesz androidos telefonom, pláne, hogy a symbian fejlesztése le fog állni a jövőben, na de addig még sok víz le fog folyni a Tiszán, az n8-am is öregnek fog számítani, és a meego is debütál majd, amibe remélhetőleg mindent átemelnek amit a symbian jelenleg is tud.

    "- Élőképes multitaszk (mint a webosban meg a Maemoban)
    - Korlátlan multitaszk (az Android tudtommal korlátozza a futó programok számát és ha betelik a ram, szónélkül kilő párat, illetve nemtom biztosan, de szerintem a háttérben nem futnak a programok, hanem le vannak pause-olva)"

    A pausolás inkább ios-re jellemző, plusz ott még nem is lehet minden alkalmazást a "háttérbe" helyezni csak ha az adott program kifejezetten támogatja azt.
    Androidnál inkább csak az a hiányom, hogy alapból nem lehet bezárni a programokat hanem automatán minden háttérbe kerül, persze erre letöltesz egy task killert, ami elintézi, persze az ébresztőórát nem árt a kivételek közé rakni. Mellékesen symbiannál is androidnál is azonos a probléma, sok telefontulajdonos azt sem tudja, hogy van multitask, és hogy azt a menü gomb nyomvatartásával tudják kezelni, csak értetlenül bámulnak hogy mitől lassú a fasza telefonjuk. Gondolom a pause funkció ezt a lassulást hivatott kiküszöbölni ugyanakkor engem bizonyos esetekben kifejezetten idegesítene, mivel nem azért tartok nyitva valamit, hogy álljon..

    "Ennek nem sok köze van az OS-hez. Ha jól tudom, androidra is van ilyen sleep szerű app, ami kb mindent lelő, mintha ki lenne kapcsolva, de valójában fut az OS, így tud ébreszteni is, valamint így max 1% a fogyasztás egy éjszaka alatt. És ezt valóban az OS csinálja."

    Ez egy érdekes témakör androidnál. Xperia X10 pl. nem ébreszt ha kikapcsolod, Galaxy S viszont igen. Hogy az utóbbinál az általad említett módon van megoldva, vagy félig hardveresen azt nem tudom. Az általad említett mód meg egy hibernáláshoz hasonló funkciónak tűnik, ami nem egy megbízható dolog egy desktop rendszeren sem, ilyesmire nem szívesen bíznám az ébresztést, pláne hogy amúgy is hajlamos vagyok elaludni éppen azért is mert szándékosan keveset alszok.
    Mellékesen jó lenne, ha egységesen és stabilan megoldott lenne.

    "- Sokkal több dolgot lehet benne hivatalosan, hekkelés (és garivesztés...) nélkül módosítani (pl. komplett kezelőfelületet ahogy van)

    Androidon is, amit csak akarsz."

    Akkor minek a romfőzés?

    "Részletek? Ha nagyon biztonságot akarok, akkor blackberry-re váltok. Biztonsági hiányosságok meg minden telóban vannak, nem érdemes kiragadni 1-1 OS-nél 1-et, úgyis lesz a másikban is ha nagyon kekeckedni akar az ember."

    Perpillanat az ios, és az android a két legkévésbé biztonságos rendszer, kettőjük közül pedig az ios a rosszabb. Wp7-ről tudtommal még nem készült felmérés, symbian meg ritkán említett biztonsági hiányosságokkal egy lapon. Alátámasztani nem kell, keress rá, itt sg-n is van havonta legalább egy cikk ami ezzel foglalkozik, és alátámasztja neked.

    "- Kisebb a gépigénye, jobban kíméli az akksit

    Lehet..bár tudtommal egy N8 sem bírja tovább mint bármelyik okosteló."

    Hmmm... Akárhogy is számolom az általános másfél 2 nap nem egyenlő a(z) (majdnem) egy nappal, persze azonos használat mellett.

    "Én meg törvényileg kötelezném őket hogy 1 rohadt progi se legyen rajta, hanem opcionálisan az első bootnál kérdezzék meg, hogy mit akarok az általuk ajánlott cuccok közül telepíteni. Baromira idegesít hogy a telóm tele van olyan számomra felesleges cuccokkal, amiket nem tudok root meg romfőzés nélkül letakarítani."

    Miután sok eddig "butafont" használó ember vesz okostelefont, vagy ahhoz hasonlót manapság lásd Iphone tulajdonosok nagyrésze eléggé öngyilkos lépés lenne bármelyik forgalmazótól egy "szűz" os-el rendelkező telefon. Az talán megoldás lenne, hogy az első bekapcsolásnál megkérdezné, hogy megfelel-e az általános telepítés, vagy szeretnéd kiválasztani, hogy mit szedjen le, és milyen alternatívát választasz.

    "- Normális ingyen GPS térkép

    Maps, ott van."

    Google maps térképnek tényleg fasza, de internet kapcsolat nélkül használhatatlan, navigációs szoftvernek meg jóindulattal sem nevezhető. A többi ingyenes meg a közelében sincs a fizetősökkel versenyző ovi mapsnak. Én a 3-as verzió megjelenése után végleg elfelejtettem azt, hogy én gps-t akartam venni.

    "- Egyszerűbb és kiforrottabb programozói eszközök vannak rá

    End user szemszögből ez nem sokat számít. Symbian fejlesztőkörnyezethez még nem volt szerencsém, remélem nem is lesz. Az androidnál én semmi kellemetlenséget nem tapasztaltam, bár tény hogy nem is túlzottan másztam bele."

    Egyszerűnek nevezett QT. Állítólag nagyon könnyű meg fasza, meg van annyi előnye, hogy a megírt programot bármelyik asztali os is elfuttatja. Ugyanakkor ha emlékeim nem csalnak ios vagy android is hasonló környezetet használ. Ebbe nem mászok bele jobban, én is csak ennyit tudok róla.

    "- USB OTG (billentyűzet, egér is, amit meg nem támogat, ahhoz lehet írni drivert és utána igen; ezzel gyakorlatilag bármit rá lehet kötni)

    Bluetooth-on, wifin működik androidon is, és még drivert se kell írni hozzá."

    USB OTG esetében én inkább a pendrive-ok, külső merevlemezek csatlakoztathatóságát emeltem volna ki, nekem mellékesen másik telefon memóriájáról is sikerült vele másolnom, sok időt meg is spóroltam.
    DAB rádió is ennek köszönhető.
    A billentyűzet, egér, stb. meg másodlagos pláne hogy azok bluetoothon is csatlakoztathatóak, szóval minek erre az usb-t pazarolni.


    "- Mediacenter (WiiMote-tal is irányítható, HDMI bedugásakor automatikusan elindul)

    Androidon szintén megoldható."

    Mediacenter utólag jelent meg, én személy szerint nem preferálom az ilyen instant dolgokat, vagy csak nagyon ritkán ezek csak agylustítók, a hasonló instant dolgoknak (is) köszönhető az a sok még újszerű állapotban lévő használatlan agy ami kitölti az emberek többségének a fejét. Nekem sokkal inkább tetszik hogy egy az egyben mindent látsz a tv-n amit a telefonon is, amíg androidnál csak a mediacenter meg bizonyos alkalmazások jelennek meg.

    Symbian esetében még ott van a remote lock is amivel egy a telefonodra küldött előre beállított szavat tartalmazó sms-el lezárod azt. Ehhez a többi telefonon futnia kell egy fizetős programnak a háttérben.

    Mellékesen kiemelném az internet tetheringnek nevezett funkciót ami szinte mindig is elérhető volt symbianon, és az utóbbi pár évben már különösebb szoftvertelepítést sem igényel, a desktop rendszer alapból egy modemet lát a mass memória mellett, mellékesen wifi adapterként is használhatod a telefonod vezetéknélküli csatlakozó nélküli számítógépeddel. Tudom ez mostanában androiddal és talán iphone-al is elérhető, de azok még mindig igénylik a desktop gépre és a telefonra is telepített szoftvereket, ami azért hátrány, mert kizárja a spontán, különösebb előkészületek nélküli kapcsolódás lehetőségét.

    A kezelésről/felületről meg annyit, hogy symbian csilivilibb kinézettel eladhatóbb lenne, ugyanakkor egyszerű programtelepítéssel lecsérelhető, csak a sok birka erre nem jött rá, ugyanakkor nekem jobban bejön a késleltetett scrollozás pl. a képernyők esetében (kisebb az esély scrollozás helyetti kattintásra és fordítva) és pl. a telefonkönyv esetében is jobban tetszik hogy a scrollbar húzásával szmút görgetés, míg síma toszogálásnál egy késleltetett görgetést kapsz, ami jóval pontosabb, mint a mindenáron extra szenzitív görgetés ami látványosabb, de sok esetben idegesítően használhatatlan tud lenni.
    A "menüről" meg annyit hogy személy szerint rühellem, amikor egy görgetésnél többet kell tennem bármelyik irányba, mivel az sok minden, csak nem egy gyorsan kezelhető rendszer ismérve, mivel nagy rá a valószínűség, hogy többször is átgörgetsz egy ritkábban de hirtelen nagyon fontossá vált ikon felett mire észreveszed. Symbian esetén az egymásba ágyazott mappa szerű menü miatt erre kisebb az esély, mondjuk ez lehet, hogy csak nálam van így, de számítógépeken is jól működik ez. Tudom androidnál is megoldható, de bonyolultabb ez egy olyan rendszeren, ami alapvetően nem erről szól. Emiatt is van hiányérzetem android alatt.

    Persze ez az én ízlésem, szerintem mindkét rendszer hiányossága a scrollozás érzékenységének, vagy módjának állíthatósága, ami a menü nézetére is igaz.
  • Match
    #43
    Na, ha nem volt sok közöd androidhoz, akkor elmagyarázom hogy ott mi hogyan van.

    - Élőképes multitaszk (mint a webosban meg a Maemoban)
    - Korlátlan multitaszk (az Android tudtommal korlátozza a futó programok számát és ha betelik a ram, szónélkül kilő párat, illetve nemtom biztosan, de szerintem a háttérben nem futnak a programok, hanem le vannak pause-olva)

    Korlátlan annyira, amennyire lehet androidon is...Más OS sem tud mit tenni ha nincs több memória. A futó cuccokat prioritás alapján lövi ki, tapasztalataim szerint sosem lőtt ki olyat ami fontos lett volna, bár nem is nagyon fogyogat el a memóriája, pedig nincs csúcs telóm.
    A háttérben lévő programok pedig futnak, kivéve ha úgy vannak megírva hogy pause-olják magukat ha elváltanak róluk.
    Sztem ennél a pontnál egálban vannak.

    - Akkor is tud ébreszteni, ha ki van kapcsolva

    Ennek nem sok köze van az OS-hez. Ha jól tudom, androidra is van ilyen sleep szerű app, ami kb mindent lelő, mintha ki lenne kapcsolva, de valójában fut az OS, így tud ébreszteni is, valamint így max 1% a fogyasztás egy éjszaka alatt. És ezt valóban az OS csinálja.

    - Sokkal több dolgot lehet benne hivatalosan, hekkelés (és garivesztés...) nélkül módosítani (pl. komplett kezelőfelületet ahogy van)

    Androidon is, amit csak akarsz.

    - Biztonságosabb

    Részletek? Ha nagyon biztonságot akarok, akkor blackberry-re váltok. Biztonsági hiányosságok meg minden telóban vannak, nem érdemes kiragadni 1-1 OS-nél 1-et, úgyis lesz a másikban is ha nagyon kekeckedni akar az ember.

    - Kisebb a gépigénye, jobban kíméli az akksit

    Lehet..bár tudtommal egy N8 sem bírja tovább mint bármelyik okosteló.

    - Annyira ez nem fontos, mert azt töltesz le amit akarsz, de több alapból a program rajta, jó eséllyel semmit nem kell vadásznod rá, nincsenek kihasználatlan hardverek (androidos mobilnál csomószor van, hogy nincs pl. rádió szoftver, pedig vevő van)

    Én meg törvényileg kötelezném őket hogy 1 rohadt progi se legyen rajta, hanem opcionálisan az első bootnál kérdezzék meg, hogy mit akarok az általuk ajánlott cuccok közül telepíteni. Baromira idegesít hogy a telóm tele van olyan számomra felesleges cuccokkal, amiket nem tudok root meg romfőzés nélkül letakarítani.

    - Normális ingyen GPS térkép

    Maps, ott van.

    - Nekem a kezelése egyszerűbb és magától értetődőbb (noha kevésbé intuitív és sokmindenhez sokkal többet kell nyomkodni, a beállítások menü pedig egy őskáosz)

    Neked, ettől még nem jobb az OS. Sztem meg az android kezelése egyszerűbb és magától érthetőbb. Akkor most az a faszább?

    - Egyszerűbb és kiforrottabb programozói eszközök vannak rá

    End user szemszögből ez nem sokat számít. Symbian fejlesztőkörnyezethez még nem volt szerencsém, remélem nem is lesz. Az androidnál én semmi kellemetlenséget nem tapasztaltam, bár tény hogy nem is túlzottan másztam bele.

    - USB OTG (billentyűzet, egér is, amit meg nem támogat, ahhoz lehet írni drivert és utána igen; ezzel gyakorlatilag bármit rá lehet kötni)

    Bluetooth-on, wifin működik androidon is, és még drivert se kell írni hozzá.

    - Mediacenter (WiiMote-tal is irányítható, HDMI bedugásakor automatikusan elindul)

    Androidon szintén megoldható.

    Tehát ennyivel nem igazán vagyok meggyőzve hogy a symbian jobb lenne.
  • krajcsovszkig
    #42
    - Élőképes multitaszk (mint a webosban meg a Maemoban)
    - Korlátlan multitaszk (az Android tudtommal korlátozza a futó programok számát és ha betelik a ram, szónélkül kilő párat, illetve nemtom biztosan, de szerintem a háttérben nem futnak a programok, hanem le vannak pause-olva)
    - Akkor is tud ébreszteni, ha ki van kapcsolva
    - Sokkal több dolgot lehet benne hivatalosan, hekkelés (és garivesztés...) nélkül módosítani (pl. komplett kezelőfelületet ahogy van)
    - Biztonságosabb
    - Kisebb a gépigénye, jobban kíméli az akksit
    - Annyira ez nem fontos, mert azt töltesz le amit akarsz, de több alapból a program rajta, jó eséllyel semmit nem kell vadásznod rá, nincsenek kihasználatlan hardverek (androidos mobilnál csomószor van, hogy nincs pl. rádió szoftver, pedig vevő van)
    - Normális ingyen GPS térkép
    - Nekem a kezelése egyszerűbb és magától értetődőbb (noha kevésbé intuitív és sokmindenhez sokkal többet kell nyomkodni, a beállítások menü pedig egy őskáosz)
    - Egyszerűbb és kiforrottabb programozói eszközök vannak rá
    - USB OTG (billentyűzet, egér is, amit meg nem támogat, ahhoz lehet írni drivert és utána igen; ezzel gyakorlatilag bármit rá lehet kötni)
    - Mediacenter (WiiMote-tal is irányítható, HDMI bedugásakor automatikusan elindul)

    Meg még biztosan van pár cucc, igazából nem nagyon volt még szerencsém androidhoz, nem tudom hogy azon pontosan mi van meg mi nincs, meg mi hogy van
  • Match
    #41
    Még mindig várnám a válaszod a kérdésemre, amit még egy másik topicban elfelejtettél megválaszolni.

    Mégis miben tud többet (és komolyabbat) egy symbian mint egy android?
  • sanyicks
    #40
    hát én egy elég nagy multinaci cégnél dolgoztam és nem kitekintőt használt...
  • JTBM
    #39
    Szerintem erősen sanszos, hogy nagy bakot lőtt a Nokia.

    A telefonoknál kevéssé érdekli az embereket, hogy milyen okos.
    A design adja el a telefonokat és nem a tudás.
    Pl. én csak fémházas telefont veszek.

    Persze ma már elvárnak az ügyfelek pár plusz dolgot, ilyen pl. a GSP + map rendszer, ami van a Nokiának, a levelezés, stb.

    Ezeket azonban szvsz. a Symbian is tudta volna hozni.

    Az egyetlen komoly dolog, amit a Nokia nyer az az Outlook támogatás.
    Minden nagy cég Outlook-ot használ, amiatt a vállalati ügyfélkörnek csak így lehet eladni egy "okos" telefont.
  • Madve
    #38
    Hát kb így mehetett. A dolgozók lázadnak is ellene, a nokia részvények elég keményen estek is a bejelentés után...
    Amúgy a wp7-nek esélye sem lenne a piacon szerintem, ha a neve nem windows lenne, és nem a microsoft gyártaná. Ezekkel a nevekkel elég nagy figyelmet kapott ahhoz, hogy sok ember verje a nyálát, hogy ilyet akar, de az meg eszébe sem jut, hogy utánanézzen, hogy jelenleg nincs rosszabb választás.
  • Madve
    #37
    A többi mobilgyártó éppen hogy nagyon szájhúzva fogadta a wp7-et, egy jó ideig egyik sem akarta egy telefonjával sem árusítani pontosan annak zárt és hiányos mivolta miatt. Ezért is kellett vki a microsoftnak.
  • Madve
    #36
    Acer mostanában elkezdte nyomni az aspire one netbookjain az androidot is. Ez úgy néz ki, hogy van egy win7 starter, meg egy android azonos partícióra telepítve gyárilag, és te választhatod ki, hogy mi induljon (multiboot). Volt szerencsém kipróbálni, nem rossz dolog, ha elhasal pl a wined miközben letöltötted a frissen talált pornóoldalról a videóik nézéséhez igen fontos codekeket, még mindig tudsz egy másik rendszert tölteni, hogy elintézd, amit el akarsz. Mondjuk én erre egy ubuntut szoktam pluszba felrakni az általam telepített gépekre. Alapvetően nem rossz dolog, csak elég vicces egy érintőképernyőre optimalizált rendszert touchpaddal, és billentyűzettel kezelni, szóval azon a gépen tényleg afféle "csak végszükség esetén" rendszer. Esetleg javíthat vmit a felhasználói élményen az ebayen is kapható érintős monitor "előtét".
  • Madve
    #35
    Ja még annyit, hogy remélhetőleg a csúcskészülékeket nem csak wp7-el adják ki, és egyenlőre az E-széria (üzleti) lesz wp7-el kiadva.
  • Madve
    #34
    Mondjuk ez a cikk is sg-s módra hiányos lett. A más portálokon előforduló cikkek ecsetelgetik pl. a nokia fejlesztéseinek sorsát is. Symbian továbbra is marad, és meego-s telefont is adnak még ki, sőt a Nokia is Intel is nagyon sokat vár tőle, na meg ha ezek nem maradnának, akkor Nokia mibe is integrálná azt a f*s binget?
    A lényeg, hogy a microsoft integrálja a nokia maps-ot a szolgáltatásaiba, cserébe a nokia a binget, meg az msoffice mobilverzióját, meg az ms-es exchange-t. A nokia nem ad át semmit a symbianos, és meego-s fejlesztésekből, ez így is van jól, mivel a wp7 az ios nyomdokaiban akar haladni, szóval a buta szériában, ha átvenne vmit is, még a végén jó rendszert alkotnának. Úgy látszik Elop szíve visszahúzott a microsofthoz. Gondolom meglovagolják a wp7 körüli hype-ot, néhány wp7-es telefonnal, addig amíg ki nem jönnek vmi igazán ütőssel, aztán szépen lassan elkezdik majd felejteni a wint, de addig is időt nyernek. Igazából symbian v3 elterjedéséhez is annyi kellett volna, hogy vmi ütős kinézetet kapjon, azt a sok hülye megvette volna, mer' milyen fasza új rencer. Ez van, Nokia soha sem hülyéknek gyártotta a csúcskategóriás telefonjait, arra volt az s40-es széria, de mióta az apple kinevezte az iphone-t okostelefonnnak, azóta a buta felhasználók mondják meg, hogy milyennek kell lennie egy okostelefonnak, és megmagyarázzák, hogy a perpillanat legkomolyabban tudású mobil os (symbian) egy elavult fos, mer' hogy néz ki, meg mer' nem lehet kezelni. Az eszükbe sem jut, hogy 10 év alatt egyszer kellett volna elolvasni a használatit...
  • csirkenátha
    #33
    ifconfig NOKIA down!!!!!
  • MrImy
    #32
    Ennek majd az lesz a következménye, hogy a használt Nokia telefonokat nem lehet eladni, mert a Microsoft-féle licenc nem teszi lehetővé a végfelhasználó számára az értékesítést. A PC-k világában ez így működik.
    Kár. Pedig szerettem volna venni egy Nokia E7-et, de ezek után nem kerül ilyesmire sor, mivel 2-3 év múlva lehet már támogatás sem lesz hozzá.
  • sanyicks
    #31
    remélem ezt most átgondolják/ beperlik a nokiját
  • sanyicks
    #30
    Igazából asszem androidban az a "különlegesség" a desktop linuxhoz képest, hogy sok minden le van butítva (mert telefonra nem kell sokminden ami desktopra), nincs x11 támogatás. Szóval főleg butításokat, és a kis teljesítményre optimalizáló apróbb módosításokat jelent az android kernel, de állítólag desktop disztribet el lehet indítani android kernellel, csak hát az x11 hiánya miatt gui nemnagyon lesz :D
  • fika ferenc
    #29
    Még jó hogy miközben néhány hónappal ezelőtt az "Európai Bizottság úgy döntött: az Artemis Joint Technology Initiative kezdeményezésen keresztül összesen 11 millió euróval támogatja az operációs rendszer további fejlesztését célzó Symbian - Embedded Operating System for Europe (SYMBEOSE) projektet, míg cégek és intézmények ugyanekkora összeget utalnak át" addigra már a NOKIA sem a Symbian-t fogja használni - azaz senki sem fogja használni. Tök jó kidobálni a pénzt az ablakon LOL
  • gebegebe
    #28
    Talán, ha közösen lefordulnak a köcsögtelefonszoftverekről, és elkezdik újra a PDA vonalat, akkor megtalálják azt a nem kis , fizetőképes réteget aki nem csak faszbukkozni, meg a Bözsire rácsengetni akar.
  • donatus13
    #27
    Hatalmas linux szakértő vagy , köszönjük emese , andriod 95 % ban hasonlít egy linuxhoz... azon is alapszik.
  • sanyicks
    #26
    Bazze a modified linux kernel az nem linux? Elaszondom, minden linux disztrib modified linux kernel is lehet akár... vagy hogy a rákban van az hogy ugyanazok a konzolparancsok, ugyanúgy működik, és még a kernel verziószáma is egyezik a desktopéval?
    Miért ne tudná az android és a win is olvasni az sd kártyákat? Egyrészt fat32, másrészt winre is van driver, meg totalcmd plugin ext akármennyi fájlrendszerre, amire szintén lehet formázni a kártyát, bár lehet hogy csak a külsőt... arról nem is beszélve hogy desktop linuxot is lehet akár fat32-re telepíteni, sőt ntfs-re is, csak tök hülyeség.
  • Hungarikum
    #25
    MeeGo-val szerintem kicsit elkéstek. Az már nem elég, hogy nyilt. Androiddal szerintem már nem lehet versenyképes. Nokia mindig későn lép.

    Lassan már a portás is tudta, hogy a Symbian halott ügy. Az, hogy a Marketing hiánya vagy egyéb ok, az itt mond mindegy, de fölösleges volt eddig huzni.

    Windows Phone meg egy ideig helyzeti előnyre juttatja a Nokiát, de ha jó v. esetleg kedvező lesz a WP, akkor az a helyzeti előny azonnal csökkenni fog mihelyst a többi mobilgyártó ráugrik a WP-re. Ez nem az iOS-es, hogy csak az Almás cég használhatja.

    Summa summarum: nyertek egy kis időt.
  • FtranX
    #24
    Alapbol az SD kartyan FAT32 van, igy mindketto tudja irni/olvasni.
  • Ferrer
    #23
    Ez is írja, hogy modified linux kernel. Alapból, ha linux lenne, nem tudná olvasni a Win is meg az Android is az SD kártyákat, az eltérő fájlrendszer miatt.
  • FtranX
    #22
    Az elonye nem fog sokaig tartani. Ha a platform sikeres lesz, kb fel even belul lesz 10 masik versenytarsa. Pont ezert nehez most a Nokia helyzete. Nem akar hardvergyartova valni, de most ez es a megsemmisules kozott valaszthat.
  • Kheller
    #21
    Jah, rövidebb a sor, egy nagyságrenddel...
    A dolog annyiból érdekes, hogy most könnyen befuthatnak vele, ha jól sikerül, mert minimális a konkurencia, utána meg már más is beállhat a sorba, nekik nagy előnyük lesz.
  • FtranX
    #20
    Szerintem nem a nyilt forraskodra gondolt, hanem az oprendszer nyitottsagara a user fele. A WP7 ugyan ugy korlatoz, mint az elso iOS. (nincs bluetooth fajlkuldes, multitasking, nem fersz hozza a fajlrendszerhez, nem mukodik usb meghajtokent, csak jovahagyott appok)
  • sanyicks
    #19
    Valami ilyesmi lehetett a dolog:
    Ballmer: hello stephen! Tudnék ajánlani egy os-t a telefonjaitokra, és a régi szép idők emlékére küldünk egy nagyobb összeget is, mondj egy számot!
    Elop: hello haver, köszi akkor megbeszéltük, asz összeg pedig legyen xx millió!
    Ballmer: Elfogadható, jólvan akkor így lesz, és Disz iz dö bigining of a bjutiful frencsip.

    Értekezlet a döntésről:
    Elop: A wp7 lesz a kiválasztott
    Dolgozó: De uram nem hiszem hogy az jó ötl...
    Elop: KUSS! AZ lesz és kész!
  • FtranX
    #18
    A WP7-tel ugyan ugy versenyezniuk kell a tavol keleti gyartokkal, csak a sor rovidebb. Talan, ha exkluzivitast kaptak volna az MS-tol, megerte volna.
  • sanyicks
    #17
    más kérdés ha nem linux lenne, akkor is nyílt szóval erről ennyit :D
  • sanyicks
    #16
    idióta (megint)
  • Ferrer
    #15
    lófaxt
  • joebacsi
    #14
    Android~Linux
  • Ferrer
    #13
    Nyílt operációsrendszerek kora? Hány százalékon áll a Linux-UniX? 2%?
  • okosan gyerekek
    #12
    Nem volt áruló Elop! :) Haza vitte a prémet! Mi meg örülhetünk, mostmár három nagy vállalat operációsrendszere szivárog az USÁ-ból; a Symbian pedig bedőlt. Hülye gyökerek, mostmár biztos nem lesz többé Nokiám, ezzel a döntéssel eldőlt. A jelenlegi nyílt operációsrendszerek korában egy Microsoft-féle zárt oprendszer egy vicc, 10 éves lemaradást jelent, teljességgel verseny ellenes fellépés, és most vagy a személyes adataim teljes spektrumával dolgozni kívánó android felé megyek, vagy a szerzői jogvédők kedvencének áldozata leszek az iOS személyében, vagy egy szar, kb. javának megfeleltethető oprendszer, a Windows fut a készülékemen, vagy egy kiforratlan Bada, ennek aztán kurvàra lehet örülni!
  • Kheller
    #11
    Pontosan. Semmi értelme nem lett volna beállni ezredik mobilgyártónak androiddal bohóckodni. Inkább léptek egy meredeket és összeálltak a ms-al. Ha bejön hatalmasat kaszálnak, ha nem, akkor se történik katasztrófa, elég pénzük van, majd beállnak az android mögé és elvegetálnak mint tucatgyártó.

    De jó esély van a hosszútávú sikerre, nagyon sok ember van aki hány az androidtól, ők örömmel mennek bárkihez aki használható alternativát ad rá.