Cities in Motion

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#81
Gratulálok, nagyon szép a városod!Én a lakókörnyezetünket(Miskolc) próbáltam lemodellezni, de aztán feladtam, mert nem találtam olyan épületeket.
Egy dolgot nem értek: mikor elõször kezdtem el a szerkesztést, 1920-as kezdõévet adtam meg.Késõbb ezt módosítottam és el is mentettem, mégis amikor sandbox-ban kipróbálom a map-ot, folyton 1920-al kezd a játék.Hogy lehet ezen módosítani?!
Apropó, azt észrevetted, hogy a saját szerkesztésû map-okat játszva a program küldetéseket ad? 😊 Ezen meg is lepõdtem, hiszen csak a kb. 1/10-nyi térképemet teszteltem, amikor az egyetemisták kérték, hogy építsek nekik metróvonalat.Még a célt is bejelölte a teljes játékhoz hasonlóan, karikával! 😊))

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

#80
Köszi, idõközben én is megtaláltam, csak azért nem írtam ide, mert napok óta csend volt...

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

#79


Erre gondolsz? Amúgy bocs, hogy sok képpel telenyomkodtam azonnal a topikot <#zavart2>
#78
Eddig ilyet csináltam. Elég hagyományos, de azért én élvezem Meg fogok próbálkozni egy hegyek közötti iparvárossal 1980-as kezdéssel. <#nemtudom>





#77
Sziasztok, egy hete játszom a játékkal. Eddig a Sim City összes részével (Kivéve Societies) TTD-vel Open TTD-vel TG-vel játszottam, és vártam, hogy egy ebbõl a játékból valami ötletes lesz.
"Modernkori Transport Tycoon a Sim City-vel való frigybõl!"
Ez a mondat nem igaz. Ez egy Traffic Giant Diagonal. Ez ugyanannyira el van rontva sok helyen, mint az, de lehet benne 45 fokos dolgokat csinálni. (hurrá) Kb minden hibával egyetértek, amit eddig leírtatok. Összességében a hibákon kívül viszont nekem az sem tetszik, hogy meg sem kísérelte lemodellezni a tömegközlekedés-szervezés hatalmas eszköztárát. A forgalom tényleg borzalmas, hogy a jármûvek megfogják 😞 A kapacitás is borzalmas. Ami viszont még szomorúbb, hogy a küldetéseket úgy is meg lehet csinálni, ha egyáltalán nem csinálsz semmit, csak kivárod az idõ végét. A gazdasági részét nem nagyon értem. Mi az a ballansz például? Eddig mindig adósságspirálba kerültem.
Viszont ami nagyon tetszik az a pályaszerkesztõ. Viszonylag kevés elem, de sokféle látványt össze lehet belõle hozni. Elkezdtem egy várost, eddig még csak egy kis belváros van meg. Remélem mind jármûvek mind épületek és tereptárgyak terén modolható lesz.


#76
Sziasztok!
Amikor elkezdek játszani egy idõ után elkezd villogni a képernyõm. nem tudom miért van ez? Esetleg tudna valaki segíteni?

#75
Köszönöm a segítséged! Nem tudom ,hogy nem vehettem észre....
Ben92
#74
Helló!

Baloldalon katt arra az ikonra ahol a vonalak tudod készíteni( Busz, Metró,Villamos stb.)

Utána ha már van kész vonalad azt írja ugye hogy Line 1, Line 2 NA és ezek közvetlenül van egy szem alakú ikon ami zölden világít, na arra kattints és eltûnnek a nyilak.

Hülye kérdésre, csak hülye választ kapsz.

#73
Sziasztok! Tudna valaki segíteni, hogy hogyan lehet eltüntetni az aszfaltról a nyilakat? Pl: a buszoknál a kék , a metrónál a zöld.<#fejvakaras>
#72
Ha még nem találtad meg a parkolókat, akkor most már tudok segíteni<#hamm>
Az egyebek építésénél a Misc. fül alatt az elsõ sorban van 3. vagy 4. helyen a Parking Place<#hamm> Hogy ezt elsõre hogy nem vettem észre<#falbav>
#71
Lényeg, hogy elõtag nélkül is mûködik.De akkor mire jó a figyelmeztetés, hogy tartsuk meg?<#nevetes1>

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

#70
Tegnap kipróbáltam.Nekem Sandbox módban is ott van a saját map.Nem értem, mi lehet a gond.Azért, ha megtalálod azt a parkolós dolgot, értesíts légy szíves!

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

#69
Köszi, az észrevételt. Ki is javítottam. Bár nekem mûködött z_ elõtaggal meg anélkül is.

#68
Én még csak az editornál próbáltam ki a saját map visszatöltést, de majd kipróbálom a Sandbox módban is, hogy nálam mi a helyzet?Most azonban nem vagyok saját gép mellett, úgyhogy csak délután tudok válaszolni.Ellenben a parkoló dolog nagyon bosszantó.Valahonnan csak betették ezt a többi pályára...!

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

#67
Én már több térképet szerkesztettem próbaképpen, le is töltöttem új pályákat, de ha sandbox módban új játékot akarok kezdeni,akkor egyszerûen nincs ott semmi, csak az alap városok. Erre eddig nem gondoltam, de a probléma forrása lehet az, hogy a minimum gépigényem nincs meg és minimumra van állítva az összes grafikai csúszka?
Amúgy semmi hibaüzenetet nem írt ki eddig.
#66
Nekem a Dokuments and Settings/User/Domumentumok/Cities in Motions/Maps mappába menti és igen, a Load map-al vissza tudom tölteni.Pedig a játékot nem a C/:-re tettem.Neked kiír valami hibát?

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

#65
Szerintem utóbbi megoldást kell valahogy kivitelezni, mivel én is kerestem az említett elemet, de tényleg sehol nincs a kategóriákban. Mivel látom, hogy te is map editort használsz, megkérdezném: Neked az elkészített térképeket a Dokumentumok/Cities in Motion/Maps mappába menti? Ha igen, vissza tudod tölteni?
Nekem miért nem mûködik?<#rinya>
#64
Map editorral kapcsolatos kérdésem lenne: hol a túróban találom a gépkocsiparkolót?Az egy külön elem aszfalttal, felfestéssel együtt vagy a felfestés tehetõ rá egy kész aszfaltra?Már összekerestem minden kategóriát, de nem találom.<#falbav>

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

Faterx
#63
Mármint a fórum tech oldalára
Faterx
#62
Na ja, csak itt azt hiszem nem sokan vették meg rajtam kívül), merthogy ugye ahhoz regelni kellene (cd kulccsal)
#61
Bocsánat, de nem igazán értem, mi okoz ekkora gondot ezeknek a modoknak a telepítésével és használatával?!
Minden egyértelmûen le van írva, sõt ha valaki veszi a fáradtságot és ellátogat a Tycoon Headquarters oldalon MINDEN mod mellett szereplõ Cities in motion Exchange oldalra(ahonnan a modok végül is letöltésre kerültek), akkor ott angolul ugyan, de egyértelmûen le van írva, hogy amennyiben nincs az illetõnek "addon" nevû mappája, akkor kreáljon egyet!
Ugyanez érvényes a "metro" mappára is.Nekem elsõre mûködött valamennyi mod, csak figyelmesen kell olvasni.
Tévesen szerepel viszont a Tycoon Headquarters oldalon a Vehicle Realism Mod v3-nál az a megjegyzés, miszerint:
"A .gs fájlt másold bele a CiM könyvtárába. A z_ elõtagot töröld ki a fájl nevének elejérõl."
Ugyanennél a mod-nál az angol nyelvû oldalon ez áll:
"Put the .gs file into your base CiM directory. Ensure it keeps the z_ at the start of the filename."
Vagyis épp ellenkezõleg: Meg kell tartani a "Z" elõtagot!Nálam is így mûködik.
Egyébként köszönet a mod-okért.Nélkülük kínszenvedés lenne a játék, még ha imádom is az efféle Tycoon-okat.

Miért jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór: Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, minthogy kilötyögtessem...

#60
Üdv!
Én térképkészítésre adtam a fejemet, viszont 3 órányi szépítgetés után kis pihenõt tartottam, és a játék újraindításával eltûnt az elmentett map, amit készítettem. A Dokumentumok/Cities in Motion/Maps mappában van néhány fájl az általam elnevezett város nevével. Az lenne a kérdésem, hogy miféleképpen tudnám betölteni a térképemet? A választ elõre köszönöm!
#59
Csinálni kell a játék könyvtárába egy metro és egy addons mappát. Ennyi az egész. A forgalomcsökkentõ egyébként is tartalmazza a metro mappa egy részét ha kicsomagolod. A játék ezt a mappát is figyelni fogja. Tudom, hiszen a magyarosítást is így csináljunk. Van egy metro mappánk, abban a nyelvi fájlok, és amint ott a mappa már nem foglalkozik a .gs fájl azon részével, hanem a mappából olvassa ki, esetünkben a nyelvi fájlt. Remélem segített.😊

bazza
#58
sõt, addons mappa sincs

\"Cum Deo pro patria et libertate!\"

bazza
#57
nekem nincs metro mappa, csak .gs fájl.

\"Cum Deo pro patria et libertate!\"

#56
A pénzcsalásnál véletlenül elírtam a telepítést, bocsi. Ide kell másolni: cities in motion\ addons\. A forgalomcsökkentésre viszont ötletem sincs, hogy miért nem mûködik.
cintula: igen, felül kell írni a fájlokat illetve mappákat kell létrehozni nekik. fõleg a metro mappát módosítják ezek a modok, így arról érdemes másolatot készíteni.

bazza
#55
Nekem sem a pénz csalás, sem a csökkentett forgalom szemmel láthatólag nem mûködik. Bemásoltam a játék mappájába mind, de nem megy. Az új jármûnevek, és a dupla kapacitás viszont megy. Ötlet?

\"Cum Deo pro patria et libertate!\"

#54
Jól értem, hogy a mod okkal csak elég újraírni a meglévõ fájlokat?
#53
A mai nappal elkezdtük a Cities in Motion fordítását. A csapat egyelõre 3 fõs, aki még szeretne jelentkezni az megteheti, minden segítséget szívesen veszünk. 😊 Tovább infó itt!

nyirog
#52
kösz, isten vagy <#taps>

#51
Köszi a modokat és bár az angol tudásom nem a legjobb de segítek pmben a modolás menetérõl várok instrukciót és a jövõ héten elkezdem.

Intel Core i3 530,1*4 GB DDR3, AMD Radeon HD 5670

#50
A honlapra feltöltöttem pár mod-ot, melyek megoldást nyújthatnak a nagy forgalomra, és az alacsony jármû kapacitásra. Innen letölthetitek õket. Valamint van-e olyan bátor önkéntes, akivel esetleg közösen elkészíthetnénk a magyarosítását?

bazza
#49
😊) Sajnos a TG-et kihagytam, csak TTD és OpenTTD, Railroad Tycoon stb.-vel volt szerencsém.

A legidegesítõbb számomra az, hogy dupla sávos, nagy forgalmú úton egy átkozott busz miatt megdöglik a forgalom. A külsõ sávban ácsorog mindenki, a belsõ meg teljesen üres. Mert ha nincs öböl, legalább ki lehetne kerülni a megállóban ácsorgó szerencsétlen buszt. De ezt biztosan túl nehéz lehetett volna leprogramozni... -.- Ráadásul pontosan a teljesen agyament férõhely/megállóban várakozók arány miatt nem egy buszra kell várni, hanem 5-6-ra is akár. És hiába teszek mellékutcára megállót, nem sokat javít a helyzeten, mert gyakran akkora dugó lesz, hogy belóg a forgalmas útra, így dettó meghal a rendszer.

Szóval, idegörlõ 😄

\"Cum Deo pro patria et libertate!\"

#48
Elolvastam a teljes topicot, láttam is amit írtál és igazad van, de nem tudom játszottál-e a Traffic Giant-tal? Ott is volt rengeteg baromság (szintén nincs buszöböl, csak derékszögû keresztezõdések, a nagyvasúti jármûvek megállóban, sinvégeken megfordultak, és még sorolhatnám (csak eszembe nem jut, rég volt már 😊).
De ennek ellenére élvezetes játék volt, még egy vérbeli (kb. amióta levegõt vesz azóta ezzel foglalkozik 😊) közlekedésmérnöknek is.
Egyébként nálam két busz megáll egyszerre a buszmegállóban 😊 (a 3-as megálló pedig úgy tudom nem valami gyakori).
Bétának még valóban elmegy, de teljes játéknak, 20 euróért szerintem pofátlanság.
bazza
#47
Ha visszább olvasol, én is jócskán kifogásolhatónak tartok jó pár dolgot, engem is kiakasztott a férõhelyek száma. De az, hogy a buszoknak nincs öböl, vagy nem lehet meghosszabbított, több buszos megállóhelyeket csinálni, se buszpályaudvar. Horror, és így csinálj egy frankó hálózatot ami kiszolgálja a lakosságot és még pénzt is hoz.

El lehet vele szórakozni, de mivel a legfontosabb dolgokat elfelejtették betenni a készítõk, így egyelõre közlekedés menedzselésre alkalmatlan, még laikus szinten is.

Szóval teljes mértékben egyetértek veled. Mondjuk egy bétának elfogadható, tessék továbbfejleszteni tisztelt paradox!

\"Cum Deo pro patria et libertate!\"

#46
Az miért van hogy akármennyire is teszem a fenntartást rengeteg jármû lerobban?
#45
Köszi szépen! Megpróbálom! 😊
#44
Én amilyen lendülettel próbáltam ki a játékot, ugyanazzal a lendülettel töröltem is. Hogy miért? Majd késõbb. Elõbb a pozitívumok: Bankhitelek, jegyárak, fizetések, javítások, áringadozás, tetszetõs kinézet (már ahol...). Egyelõre ennyi jut eszembe, de késõn van.
A negatívumok viszont:
1) Már az is katasztrófa, hogy 1920-ban a busz 10 férõhelyes. Ezt még elnézem.
2) Szintén 1920 a villamos 10 férõhelyes. Najó, nem voltak a környéken se közlekedésmérnöknek a fejlesztõk, az elõdnél (ami a Traffic Giant, és közel sem a Transport Tycoon, vagy a Locomotion) se volt minden szép és jó (mégkevésbé valós), de el lehetett lenni vele.
3) Szintén 1920: 40(!) férõhelyes a 4(!) kocsis metrószerelvény. Tehát 1 buszba ugyanannyian férnek mint egy metrókocsiba...
Itt még reméltem, hogy ez csak a kezdeti években van így. Hát nem, kapaszkodni! Hatalmas fejlõdések jönnek!
4) 2020: Duplacsuklós(!) autóbusz maximális férõhelye: 30(!) fõ! 30! Erre nincs más szó csak az, hogy bzmeg... Az Ikarus 415ökön (ami nemhogy 2, de még 1 csuklóval sem rendelkezik) van 26 ÜLÕHELY (nem férõ, ülõ)! Még példa: Ikarus 293: 229 férõhely, Volvo B9SALF:196 férõhely! /ezutóbbiak duplacsuklósok/)
5) 2020: Villamos = katasztrófa. Akkora, mint a Combino, de egy IK405 (várbusz) több férõhellyel rendelkezik.
6) 2020: Metró: 5 kocsis szerelvény, 90 férõhely, többszáz emberre. Remek. (Bár még ezzel van a legkevesebb gond)
7) Mindezek ellenére, 200-an várják mind az ötven megállóban egy olyan villamost amely kemény 10 férõhellyel rendelkezik (1. campaign pálya). (villamos darabszámától teljes mértékben függetlenül)

Értem én, hogy játék, de ez azért durva nah. 100 év alatt a buszok/villamosok férõhelye triplázódott, a metróé duplázódott (najó, 40rõl 90re nõtt). Valóban ennyi történt volna az elmúlt 90 évben??

Az olyan apróságokat mint a villamos kitérõ, némi beleszólás a menetrendbe (Tgiantban legalább nem indult ki ha a következõ megállóban állt jármû (opció)), némi beleszólás, hogy hova teszi le az újonnan a viszonylatra tett jármûvet, a térképnél uticélbeállítás (ismét jobb a Tgiant), vagy épp a fordulás rondasága (bárhol ahol "csukló" van, ocsmány. A Tgiantban jobban nézett ez ki, pedig az se volt egy remekmû ilyen téren) inkább már nem is említek.
Talán majd a következõ játszható is lesz... (Vagy csak ennek kéne valami irdatlan nagy patch, de azt várhatom 😊)

Üdvözlettel:
Marvinyo

U.I.: Reagálásokat szívesen fogadok. Lehet, csak én néztem el valamit (villamos/metró csatolása??), vagy nekem sikerült egy igencsak félresikeredett példányt beszerezni, de mindenféleképp normális (legkevésbé sem elvakult, csak mélységesen csalódott) partnere vagyok bármiféle társalgásnak.
#43
Itt van egy egész jó taktika a berlines pályához.

Most én is az Amsterdam pályát próbálom, de lehetetlen gazdaságosan csinálni, ha a feladatokat oldod meg. Metróhálózat kell hitelbõl az elején egybõl, amiket villamosokkal kötni össze a távolabbi lakórészekkel.

#42
kicsit homályos, de köszi, nagyjából értem 😄
Faterx
#41
Nevet adhat helyeken (városrészek, terek, parkok ..) a marker. Hely, hogy hová akar, és adja meg a terület nevét (a jel nem látható a homokozó játék mód, csak a neve mutatja). Föld textúrák lehet törölni a gomb a jobb egérgombot
Faterx
#40
Nézd meg a Credits-ben. (online aut. frissíti)
Nohab
#39
Akkor elméletileg már le is szedte. Automatán frissít a steam.
csige791
#38
Ez a patch hol található? (Steames verzióm van)

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#37
Én most azt csináltam, hogy rengeteg hitelbõl lebontottam pár olcsóbb házat, és azok helyén vittem a villamos vonalat. Így elég kevés helyen ment az úton. Viszont a középsõ (berlin pálya) vasútállomásnál így brutális volt a helyzet. Ide leraktam elõbb 1 metró megállót, de ebbe idõvel kettõ metróvonal is csatlakozott, a végén már 400 ember várta a metrót, és a felszínre is felért a sor, gyorsan leraktam mellé még egy metró megállót és így a két vonal külön megállóba érkezett. Az emberek szép lassan átszivárogtak a megfelelõ megállóba, így gyorsabban tudtam szállítani õket, mert sûrûbben érkeztek a metrók.

(easy-n játszottam.)

Most Amszterdamban vagyok, de csak most ismerkedem. Azt már látom ,hogy egy metróval összefogom kötni a repteret a városközpontot és a vasút állomást. Sokáig lehet a felszínen is vinni ami elég olcsó.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#36
Sziasztok!
Én már negyedik próbálkozásra se tudom megcsinálni az elsõ berlini pályát... Egyszerûen beáll a dugó és ott állnak a buszok. Van hogy 20 busz áll egy dugóban... Lehet én vagyok a béna, de képtelen vagyok bármit is tenni a dugó ellen. 😞((
#35
hi

meg tudná valaki mondani, hogy a map editorban a marker mire jó ?
köszi
#34
És érdemes a keresztezõdés elé és ne utánna mert akkor ha a busz nem tud beállni a megállóba mert valaki van elõtte akkor dugót okoz pikk-pakk
Faterx
#33
Az 1.11 patch már könnyített valamit a forgalmon. Túlontúl levenni sem volna jó, hiszen csökkenne a kihasználtság. Egyébként a tömegszállítás lényege ugye, hogy csökkentse az személyautó forgalmat. Ha nem jól szervezed meg a vonalakat/megállókat nõ a szgk. forgalom, ill. sokan lesznek a megállókban mert a hatósugaron kívülrõl is jönnek utasok stb.

Én úgy szoktam hogy ugye szûrõk: lakóhely/munkahely, stb. és ezek lebontva melósok, diákok stb. aztán a buszokat-villamosokat a megfelelõen forgalmas helyeken, de lehetõleg a mellékutcákban vezetem. A metrókat nyilván vihetem a felszíni forgalomtól függetlenül, viszont a megállók kapcsolódjanak felsz. megállókhoz.
Serpa
#32
olyat is olvastam, h nem mindegy hova rakod a megállót.
vagyis érdemesebb mellékutcákba, hogy ne lassítsa a forgalmat a fõbb utakon ...