43
  • remark #43
  • gybfefe
    #42
    A túlzás nem az én hozzászólásom, hanem a profit :)
  • remark #41
    Ezek szerint a homeopátia szóról mindenkinek más jut az eszébe. Hárman három dologról beszélünk. Így jó a vita.
  • remark #40
    Gumicukorról volt szó. Mikor a gumicukor után rámutatok a cukor hatásaira, akkor nyilvánvaló, hogy nem az almában lévő kis mennyiségű természetes állapotú cukorról beszélek. Hanem az ellenkezőjéről: a nagy mennyiségű finomított cukor hatásairól.

    A finomított cukor önmagában is gáz, de a legnagyobb probléma azzal az óriási mennyiséggel van, ami a "nyugati étrend" mellett a szervezetbe jut. A szervezet meg majd meg szakad a teher alatt amit ez jelent.
  • Kara kán
    #39
    Igen, persze.
    Én nem homeopátiáról beszélek, azt én is parasztvakításnak tartom.

    Én arról beszélek, amit csak a hozzám hasonló Akasha-könyvtárosok tudnak, hogy megfigyelték, hogy egyes szerek erős reakciókat váltanak ki az emberi szervezetben:
    - vagy túlpörgetnek
    - vagy inhibálnak
    egyes élettani funkciókat.

    Oszt akkó a túlpörgetőket lehet használni - mögfelelő adagolással! - ha valakiben ellustul az életerő, az inhibitorokat meg akkó, ha valakit tör a nyavalya, rángógörcs, fájdalom stb.
  • JMáté
    #38
    Igen, viszont előidézni nem tudják ezeket a betegségeket. És még ha tudnák is, az sem jelentené azt hogy ez általában is, minden más méregre is igaz. Továbbá lehet perze hogy én tudom rosszul, de mindig azt hittem hogy a homeopátia alapelvei közé tartozik hogy nevetségesek felhigítanak mindent.
  • Kara kán
    #37
    Pedig a kutyaharapás szőrivel - igaz.
    A gyűszűvirág méreg, de szívbetegséget gyógyít.
    A kobraméreg méreg, de reumát gyógyít stb.
  • Kara kán
    #36
    Ez ugye csak vicc volt?
    Mert itt mindenki a finomított cukorról beszélt, és nem úgy általában.
  • Sir Ny
    #35
    Nem hiszem, hogy a cukor egészségtelen lenne. Próbáld ki, hogy egy ideig nem eszel cukrot. Pár hónapon belül úgy elpatkolsz, mint a huzat.
  • remark #34
    Ja jó. Ha nem állítod, hogy a homeopátiás szerek szarok, akkor nem szóltam. Hisz csak egy konkrét készítményt szidsz, amivel kapcsolatban akár még igazad is lehet, hisz fogalmam sincs, hogy miről van szó, csak egy hígítási arányt látok.
  • JMáté
    #33
    Szerintem elég érthető hogy kit állítok:
    "A homeopátiás szer pedig sima csapvíz (most komolyan, 1:100^200-s higítású oldatok?! emberek, számoljatok már!!)."
    Ha valaki azt mondja hogy 100^200 víz molekula között 1 "hatóanyag" molekula van, akkor 1 pohár homeopátiás oldatban (ami jóval kevesebb molekulát tartalmaz) legfeljebb 0 lehet. Az 1800-as években még megértem hogy hittek benne, de ma, mikor bárki számára nyilvánvalónak kéne lennie hogy a víz molekulákból, azok pedig atomokból épülnek fel, hihetetlen hogy van aki beveszi hogy a higítás alatt a víz valahogy megőrzi a "hatóanyag" tulajdonságait. Az meg külön vicc ahogy a "hatóanyagot" választják. "Kutyaharapást szőrivel", ugye.
  • remark #32
    Juj, ez azért erős túlzás. A profit is lehetne kisebb, és akkor mindjárt nem lenne olyan drága az a sok szép gyógyszer, amitől sok esetben nem hogy nem gyógyulsz meg, de még beteg is leszel. (Félreértés elkerülése végett: a gyógyszer a vészhelyzetek elkerülésére való. Az, hogy valaki élete során folyamatosan gyógyszereket szed, az nem normális. Viszont profitáló... )
  • remark #31
    Mit állítasz? Hogy a homeopátiás szereknek nincs olyan hatásuk, mint a "gyógyszereknek"? Ez nyilvánvaló, pont ettől homeopátiás szerek.

    A homeopátiás szer a gyógyszerekkel ellentétben nem azonnal akar hatni, hanem szépen lassan. Ha azonnal akarsz meggyógyulni, bevállalva az azonnalisággal együtt járó mellékhatásokat, akkor neked az az utad, senki se tart vissza, és legfőképp senki se nevet ki. Akinek viszont jó az, hogy a természetes regenerációjához kap egy kis külső segítséget, az válassza a homeopátiát.

    Megjegyezném azt is, hogy az nem orvoslás, hogy bemegy a majom a boltba, megveszi a homeopátiás szereket, aztán nekiáll kiokoskodni otthon, hogy melyiket mikor és hogyan kell bevennie. Orvoshoz kell menni, olyanhoz aki érti is a dolgát.
  • remark #30
    A cukor egészségtelen. Attól nem meggyógyulni fogsz, hanem pont ellenkezőleg.
  • gybfefe
    #29
    A gyógyszerek azért olyan drágák mert kevés beteg van. Ha sok lenne, mondjuk az emberiség 50%-a, nos ebben a kedvező esetben, már amennyire sikeres infrastruktúrát sikerülne ráhúzni az iparágra, csak úgy szárnyalna, mint a legjobbfajta angol humor :)
  • JMáté
    #28
    Srácok, van néhány új (új annak aki nem szokott könyveket olvasni) infóm:

    Rossz hír az összeesküvéselmélet-hívőknek hogy a placebohatást igenis kutatják, jelenleg több elmélet is van rá pl. endogén opiát peptidek, kognitív disszonancia redukció, szuggesztibilitás (természetesen nem tudom mik ezek, de a placebóról szóló (magyar) wikipedia cikk első hivatkozott forrásában bárki elolvashatja). Itt olvastam azt az egyébként így utólag rendkívül egyértelmű dolgot is hogy minden gyógykezelés során egyben fellép a placebo hatás is (tehát a hatóanyag által nem indokolt "gyógyulás is történik"), és azt hogy a populáció kb. 33%-a placebo-responder (lásd még: teddybear #11-es komment).

    A homeopátiás szer pedig sima csapvíz (most komolyan, 1:100^200-s higítású oldatok?! emberek, számoljatok már!!).
  • manoszey
    #27
    Na, ezt jó tudni! Asszem, ha legközelebb beteg leszek, csak némi gumicukrot fogok bevenni, és elképzelem, hogy attól meggyógyulok. Vagy lehet, hogy már most elkezdem, azt fogom gondolni a gumimacikról, hogy szteroid és megnyerem a 2012-es londoni olimpiát!! Fene fog ezek után gyógyszerre költeni!
  • naxa
    #26
    a szertartás?
    (talán annak számít, és mégis gyógyító ereje van.)
  • gosub
    #25
    Ez így ok. De még ettől nem tudni hogy hogyan működik. Hogyan és milyen biokémiai folyamat játszódik le attól, hogy egy beteg "azt hiszi" gyógyulást hozó szert szed be és meg is gyógyul. Attól hogy tudományos nevet adott neki az orvostudomány még nem magyaráz meg semmit. Olyan mintha csodák léteznének és tudományos névvel elintéznék, nevesítéssel megoldnák a magyarázatát. Én még nem találtam a hatásmechanizmusáról leírást csak diagnózist.
  • remark #24
    Sok mindent megemlítesz, de a táplálkozási szokások változását nem. Ezzel azt sugallod, hogy mindennek köze van a kérdéshez, csak pont ennek nincs.
  • remark #23
    Ez nem ilyen egyszerű. Az nem mindegy, hogy mit eszel. Evés és evés között óriási különbség van! Ahogy a benzines autóba se töltesz dízelt, se nem veszed ki a légszűrőt a motor mellől. És eközben bármit, amire az van írva hogy étel/ital azt megeszünk/megiszunk, igaz? Akkor a kocsinál miért nem mindegy? Hisz egyik is üzemanyag meg a másik is, és egyik is levegő meg a másik is. De mégse kockáztatjuk meg azt, hogy az autónk amit drága pénzért vettünk, az tönkremenjen, igaz? De a saját szervezetünk az "nehogymár megszabja hogy mit együnk/igyunk", igaz? Mit szól bele a bugris "test" a felsőbbrendű (majom)agy dolgába, nem igaz?
  • remark #22
    A II. VH óta jóval több finomított cukrot eszünk, így több a cukorbeteg is. Micsoda véletlen! De persze az olcsó, cukorral hígított élelmiszereken is és a cukorbetegség kezelésén is profit van, arról már nem is beszélve, hogy a cukortól eltompult majd megbetegedett ember nem fog a saját életének értelmén töprengeni, és életének irányítását saját kezébe venni. Mert 1) hülye hozzá 2) gyenge hozzá.
  • remark #21
    EV1
    Ez a modell olyan jól sikerült, hogy a tulajdonosaik nem akarták visszaadni a GM-nek. De muszáj volt. Aztán a GM bezúzta őket.

    A hibrid szemfényvesztés. Az autógyárak viszont jól járnak velük.
  • B0nFire
    #20
    Bullshit! Még a hatóanyaggal ellátott gyógyszer hatása is csökken egy idő múlva, mert a szervezet megszokja. Ilyenkor szoktak gyógyszert cserélni. A gyógyíthatatlan betegségek szinten tartására is muszáj hatóanyaggal ellátott gyógyszert szedni. Az IBS különben is pszichés betegség (gyak.: lámplaláz), amit enyhe nyugtató hatású készítmények, (mondjuk tea) és néhány életmódbeli változtatás elmulaszt. Ha nem stresszel annyit, nem fog menni a hasa.

    Attól még a súlyosabb betegségeken ez nem segít.
  • teddybear
    #19
    A betegek egy részének a tünetei már attól javulnak, ha egyáltalán foglalkoznak velük. Ez is placebo-hatás.

    Különben nem lehetne eladni nekik mindenféle szir-szart.
  • teddybear
    #18
    Már hosszú ideje próbálom megértetni veled, hogy az elektromos autó fejlesztése kb. 100 éve lezárult. A gyenge pontja viszont, ahogy torreadorz is írta, az akkuk. Az akkukon még mindig lenne mit fejleszteni, meg a feltöltési módszereken.

    A hibrid viszont zsákutca, de mostanában a méregzöldek nagyon pártolják, és a törvényhozókat is megdumálták.
  • endrev
    #17
    gosub, "Mert ha igen, az azt bizonyítja, hogy van aki képes az elméjével a testére gyógyítólag hatni. Márpedig ha így van akkor ezt kéne kutatni."

    Valójában minden pillanatban hat az elme a testre, ez már bizonyított, csak lassan érnek oda a hírek...
  • torreadorz
    #16
    Az elektromos autók tervei eddig sem voltak eldugva.
    Mindösszesen csak "némi" problémával küszködik az akkumulátoripar. Pont úgy ahogy szarásig vagyunk okostelefonokkal, amiken a wifi-től kezdve már minden szir-szar megy, csak éppen az akksijuk jó ha 1 napig birja...
  • Kara kán
    #15
    Off-olok

    Örüljetek és örvendezzetek!
    A nagy autógyártók sorra veszik elő a páncélszekrényekbe eldugott elektromos autók terveit.
  • sanyicks
    #14
    jaja ez a legvalószínűbb
  • gombabácsi
    #13
    lehet, hogy a tesztalanyok nem ismerték a placebo szó jelentését :)
  • gosub
    #12
    De elvileg a placebo 'kezelésnek' nem szabadna hatnia kettős vak teszt esetén sem. Mert ha igen, az azt bizonyítja, hogy van aki képes az elméjével a testére gyógyítólag hatni. Márpedig ha így van akkor ezt kéne kutatni.
  • teddybear
    #11
    Példa rá a kettős vak teszt. Ahol sem a beteg, sem pedig a kezelőszemélyzet nem tudja, hogy melyik tabletta placebo, és melyik gyógyszer. A mérési eredmények pedig a két fajta kezelés utólagos összehasonlításából születnek. Általában a placebokezelés vagy egyáltalán nem hat, vagy max. 33% körüli javulást mutat. Ehhez képest a gyógyszeres kezelés sokkal jobb eredményeket szokott adni.
  • Balumann
    #10
    Sajnos különbséget kell tenni a betegségek között, nagyon sok betegségből nem lehet kigyógyulni, maximum MEGELŐZNI! A cikk szerintem hülyeség egyébként, a placebo akkor hat, ha hisz abban, hogy az meggyógyítja, és akkor ér többet a semminél, ha egyébként nincs elég akaratereje meggyógyulni, vagy nem hisz semmiben teljesen ami meggyógyítja.
  • teddybear
    #9
    A háború után olyan sok egyéb betegség volt(TBC, vészes alultápláltság, stb.), hogy a cukorbetegség értelemszerűen a futottak még kategóriába csúszott. Arról nem is szólva, hogy akkor nem is volt olyan, mindenhol igénybe vehető orvosi hálózat, mint most. Ez a szoci rendszer érdeme, előtte ilyen nem volt.
    A cukorbetegség detektálásához vérvizsgáló labor kell, gyakorlott személyzettel, megfelelő felszereléssel. Ez sem volt kellő mennyiségben.

    A háború után még az előzőleg normálisnak számító betegellátás sem volt. Példa rá a nagyapám, aki '46-ban tüdőgyulladásban halt meg. Egy olyan betegségben, ami most a kevésbé veszélyesek közé tartozik.
  • torreadorz
    #8
    "Ez a cukorbetegség érdekes. A másoik világháború utolsó éveiben például megszünt, az éhinség következtében az orvosok szerint. "

    Egy régi kinai közmondás szerint, ha van kaja akkor sok probléma van. Ha nincs, akkor csak egy... :)
  • kisemlős
    #7
    Ez a cukorbetegség érdekes. A másoik világháború utolsó éveiben például megszünt, az éhinség következtében az orvosok szerint. Szóval, lehet nem a gyógyszer csak a mindenható.
  • torreadorz
    #6
    "Komoly szervi bajok esetén(mondjuk cukorbetegségnél) miért is nem szokott javulni a placebótól a helyzet?"

    Biztos nem szokott? Lehet hogy csak nem kockáztatnak az orvosok. Feltételezem hogy egy komolyabb betegség placebó esetén sem 1 hét alatt gyógyul meg, hosszabbat meg nem akarnak megkockáztatni valódi gyógyszerek nélkül.

    Mellesleg az emberek jó része gyógyszerek és minden egyéb nélkül is meggyógyul "magától" (immunrendszer) a betegségek jó részében, maximum továbbig tart.
  • servell
    #5
    Egyébként az IBS egy túlérzékenységi tünetegyüttes, magyarán majd' állandóan fáj a hasad tőle meg rosszul vagy. A hisztéria az egy külön dolog. De az már tényleg érdekes, hogy endorfint kezd el termelni a testük.
  • servell
    #4
    Egyébként 40-nek nem tudom, hogy jött ki az 59%-a. Mert az 23,6 ember lenne. Kerekítve, azaz 24 emberre számolva az kerek 60%. Akkor már megnéztem 23-mal, az meg 57,5°%. Gratulálok. -.-