Mass Effect 3
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
EvolutiON: már a DLC bejelentésekor egyértelmûvé tették hogy a befejezésen nem fognak változtatni, nem igazán értem ez most miért ért váratlanul.
szomferi: minden karakternél mûködik, nem csak a gethnél. Azért a követi az erõs túlzás, mondjuk úgy hogy egy minimális mértékben tud kanyarodni a lövés, de csak akkor ha a célpont be van fogva. Vagyis a piros négyzet veszi körül ami csak bizonyos távolságon belül érvényesül.
És végül egy plusz infó azoknak akik még nem tudják és szeretnének segíteni azokon a csapattársukon akit éppen egy Banshee próbál felnyársalni: ha betámadjátok heavy melee-vel akkor (ha idõben támadtok) eldobja az áldozatot és az nem hal meg.
Tegnap nyomtam egy goldot, gondoltam nosztalgiázok kicsit. (meg a pénz is kellett) Észrevételek: máshoz csatlakoztam be és elsõ alkalommal nem volt lag (igaz hogy amikor én hostoltam silveren meg kétszer is csúnyán beszaggattam) A Banshee kicsit bugos. Kettõ is odateleportált mellém, mire felhúztam a nyúlcipõt és megpróbáltam elfutni. Már csak én voltam életben, sikerült is eltávolodnom olyan 10 méterre, erre a karim megáll, elkezd visszafelé csúszni, egészen a Banshee elé aki felkapta és kivégezte. Hát lol. Azt meg igazán nem értem hogy ki az a mazo aki Gold Reaper-t indít Goddess-en. Eleve nem egy könnyû pálya, szerencsére a 10. körben a feladat után haltunk meg így a pénzt és az xp-t megkaptuk.
Smash: 4 Electrical Damage (reave szerû sebzés lesz az ellenen és tech burst is lehet belõle) , 5 Force & Damage, 6 Impact Radius, ha egyszerre többet akarsz sebezni vagy Armor Damage, ha csak a bossokra mész
Lash: 4 Detonate, 5 Damage Over Time, 6 Shield Penetration (ez nagyon fontos)
Phoenix Training: 4 Damage & Capacity, 5 Power Damage
Fitness: 4 Durability, 5 Shield Recharge, 6 Fitness Expert
Fegyvernek carnifex, hurricane, paladin, mattock, disciple, hasonló, a lényeg, hogy kb. 160-170%-nál ne legyen kisebb a cooldown.
A smash-sel a falon át is tudsz sebezni, és most megnövelték hatótávolságát és a sebzését, sokkal használhatóbb lett.
Smash után rögtön használhatsz heavy melee-t, hasznos, ha túl közel vannak az ellenfelek.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU \"A man chooses. A slave obeys.\"
bár nem tudom, hogy nem geth kezében is így van-e
AsRock Z77M|Intel Core i7-3770|Thermalright Macho 120|KINGSTON 8GB HyperX DDR3 1600MHz CL9 KIT|EVGA GeForce GTX 760 SC w/ EVGA ACX Cooling|ThermalTake TR2 470W|CoolerMaster RC 690|Samsung 840 120GB
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
(szerintem legalábbis egy olyan kasztnál, ahol eleve eszement kicsi az életerõ, és az alap shield sem olyan hûde nagy, egy a huntermódos shield felezés tud kellemetlen meglepetéseket okozni. nem beszélve a "zajos" képernyõrõl).
\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"
June 12, 2012
----------------------------------------------------------------------------
Saber Assault Rifle
- Damage increased from ❤️89.0-486.2>389.0-486.2> to <427.9-534.8>427.9-534.8>
Talon Pistol
- Encumbrance reduced from <1.25-0.7>1.25-0.7> to <1.1-0.6>1.1-0.6>
Scorpion Pistol
- Encumbrance reduced from <1.5-0.9>1.5-0.9> to <1.1-0.6>1.1-0.6>
Reegar Carbine
- Encumbrance increased from <1.75-1.0>1.75-1.0> to <1.75-1.25>1.75-1.25>
Krysae Sniper Rifle
- Damage reduced from <531.2-664.0>531.2-664.0> to <476.0-595.0>476.0-595.0>
Hunter Mode Power
- Base damage bonus decreased from 10% to 5%
- Rank 3 damage bonus decreased from 5% to 2.5%
- Base vision range decreased from 20 meters to 15 meters
- Evolution 5 vision range bonus increased from 50% to 60%
Smash Power
- Base cooldown decreased from 8 to 5 seconds
- Base damage increased from 500 to 550
- Range increased from 6 to 8 meters
Shockwave Power
- Base range increased from 10 to 16 meters
Fortification vagy defense matrix?Most sentinellel tolom és a tech armorral együtt lehet használni a fortification-t 😄
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU \"A man chooses. A slave obeys.\"
ezek vannak hozzá
ezzel kéne használni csak nem tom hogy hogy kell 😞
de még ha lonewolf-ként használja valaki, akkor sem rossz damage boost egy darab ellenféllel szemben, mondjuk egy geth pyro ellen.
\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU \"A man chooses. A slave obeys.\"
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU \"A man chooses. A slave obeys.\"
\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"
A halál csupán a kezdet...
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
A többi, aminek N7-es jelzés van a képén amikor megkapod, azok Ultra Rare-nek számítnak.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU \"A man chooses. A slave obeys.\"
tényleg nevetséges, hogy nem mûködik.... nem indul el, megjelenik folyamatok között, de nem indul el, akármit csinálok!!!<#nemtudom>#nemtudom><#falbav>#falbav><#boxer>#boxer><#gun>#gun><#violent>#violent><#kuss>#kuss><#vigyor2>#vigyor2><#conf>#conf><#wow3>#wow3>
Intel core i7 4770K; Gigabyte GTX 1070 G1 Gaming; 16 GB Kingston HyperX
Erre rámész, és a csuszkát a legalsó pozícióba állítod.
Ati