19
  • Aldo Moro
    #19
    Ha egy film 1994-ben hoz 100 millió dollárt, az nem sikerfilm?
  • Chocho
    #18
    De szeretem, hogy ezen a kurva fórumon eltűnnek a hsz.-eim. :)
  • winnie
    #17
    na, azt meg nem írtam oda, amit akartam. szóval úgy érzem, hogy sokszor egy nagy névhez sok filmjét társítják. pl. a reanimator nem feltétlenül nagy neves horror, viszont van damme (vagy a többiek, ld. a példákat) hozott több olyan ismert filmet, amiket kedveltünk/kedvelünk. kérdés, hogy ezek közül akkor a bloodsport az, ami a többi elé kiemelhető? mármint a kisebb csoport leginkább ezt ismeri el?
  • winnie
    #16
    "Egy szó mint száz, attól még igenis lehet valami kultfilm, hogy nem szereti az egész világ, sőt, éppen hogy a többség számára közömbös"

    ez így van, egyetértek. a reanimatort is azért hoztam fel - az is tipikusan kisebb csoportos, nem mainstream.
  • opeca
    #15
    Szerintem alapvetően el kell különíteni a kultuszfilm és a klasszikus státuszt, ámbár nagyon is elképzelhető, hogy ez a két státusz egyszerre van jelen egy filmen.

    Ugyebár míg az utóbbi főleg a "mainstream" közönség körében népszerű, időtállóan, addig az előbbi jellemzően csak egy kisebb csoport között igazán népszerű.

    Nézd meg pl. a Rotten Tomatoes-on a Véres Játék statisztikáit, 33%-on áll, ennek ellenére 71% szereti.

    Egy szó mint száz, attól még igenis lehet valami kultfilm, hogy nem szereti az egész világ, sőt, éppen hogy a többség számára közömbös. Mindig az a lényeg, hogy vajon mennyire lelkes és kitartó "rajongótábor" alakul ki körülötte, "függetlenül" - a szélsőséges esetektől elketintve természetesen - a rajongók létszámától.
  • winnie
    #14
    nem, lehet, hogy félreérthető voltam. csak random leírtam pár 200 milliós összbevételű filmet, hogy kábére be lehessen lőni az akkori 100 milliós bevételi szintet. már, ha feltételezzük, hogy nagyjából életképes a párhuzam.
  • Etinger
    #13
    A District 9 miért? 30 millióból készült, és már az első hétvégén hozta ezt a szintet 7 millióval megtoldva. Oké, még ugyanennyi a marketingre, akkor is bőven nyereséges volt a film, az összbevétele meg 250 millió környéki, szóval nem értem miért került a felsorolásba...
  • Nebojsa
    #12
    Voltak nézhető filmjei, de kár erőltetni. Seagal legalább halad a korral, ő már realityt forgat. Habár, JCVD reality mi lenne? Pofozzuk a nőket 40 percben? Fedezzük fel Románia kocsmáit Jean-Clauddal? A karate kölyök élete más szemszögből, avagy a kiesett 20 év krónikái... Lehetne még gegelni...
  • winnie
    #11
    "Szerintem 16 évvel ezelőtt nem volt olyan szörnyű a 100 milliós "

    nem "nem szörnyű", inkább korrekt. majdnem 2szeres a szorzó ahhoz az évhez képest, így nagyjából ma 200 milliósnak számítana, ami nagyjából végső állomás 4, watchmen vagy district 9 szint.

    de ez most jó apropó némi vesszőparipa kibontásra. honnan tudni, hogy pl. a véres játék kult? mert egy ember mondja, vagy szavazzuk meg?:)

    nem vitatkozni akarok, de úgy érzem, hogy a kult szó kezd kicsit elkopni, mert ráaggatjuk nagyon sok mindenre, amit anno szerettünk. félreértés ne essék, lehet, hogy kult a véres játék, nem azt mondom, nem tudom, hogy milyen a nemzetközi megítélése (vagy csak magyarkult?), de sok gyerekkorban istenített filmet főleg a videókorszak nosztalgiája miatt hajlamosak vagyunk értékükön felül kezelni. legtöbben a régi akciósztárok filmjeit - én ugyanígy vagyok a gyerekkori horrorokkal, de hiába alapfilm, hiszem, hogy azért egy gyerekjáték nem kultikus. (inkább az a sokkal kevesebb embert elérő reanimator, amiről nincs túl jó véleményem:)

    ahogy anno kezelték az amerikai nindzsa (dudikoff) vagy az ütközetben eltűnt (norris) is kult, vagy azok más tészták? vagy a svarci (kommandó, red heat, running man, piszkos alku, vörös szonja) és stallone-féle akciók (cobra, tango és cash, rambo 2, rocky 3, túl a csúcson), seagal (törvényre törve, nico, ölve vagy halva)?
  • Nebojsa
    #10
    Tong Po-t akarom!!!!
  • opeca
    #9
    Szerintem 16 évvel ezelőtt nem volt olyan szörnyű a 100 milliós bevétel.

    Amúgy pedig egy filmet nem csak a bevételei alapján lehet, kell mérni. A Véres Játék sem produkált nagy bevételt, mégis pár év után kultfilmmé vált.

    Vagy a Dupla Dinamit, mondjuk az is majdnem hozta a 100 milliót...
  • digweed666
    #8
    Osztom vg véleményét..
  • Wittgen
    #7
    Sohasem értettem, minek verik a nyálukat a népek arra, hogy 1-1 animációs karakternek ki a szinkronhangja. Nem mindegy? A lényeg, hogy passzoljon a karakterhez, nem muszáj híres/közismert embernek lennie.
  • kalapos01
    #6
    A JCVD pedig megérdemelte volna, hogy több ember megismerje. Milyen volt már. :))
  • vg
    #5
    Szekeres Viktor, azaz Winnie! Lehet, hogy TE nem éltél a nyolcvanas évek közelén végén, esetleg a kilencvenes évek elején, de akkor bizony Van Damme sikeres volt a mozikban is, hazánkban legalábbis nagyon(én sok filmjét telt házas előadásokban láttam a már nem létező Fény, vagy az Alkotmány mozikban). Arról ne is beszéljünk, hogy 1994-ben az a összesen 100 milliós bevétel minden volt, csak bukás nem. Inkább maradjál a blogodnál, és a született feleségek évadjainak részletes bemutatásánál!
  • xido
    #4
    Az meg a másik,hogy ez Magyarországon nagyon értelmes hír egy gyerekfilm esetében,aminek szinkronizált verziójában a kutya se fogja tudni,kik az eredeti hangok és még nem is fogja érdekelni őket...
  • Ragnar360
    #3
    naja, meg lesz vagy max 5 perces szöveg amit fel kell mondania azt cs, nem hinném, h egy föszerep, arra ott a sok ismert hang
  • Etinger
    #2
    Ezzel mindent elmondtál :)
  • Chocho
    #1
    "De mindez jövőre meg fog változni, hiszen bár a színész minden évben legyárt egy-két, csak DVD-n megjelenő alkotást, ezúttal komoly hollywoodi filmben, a Kung Fu Panda második részében kapott egy szinkronszerepet."