104
Emberi kultúrák, és a tengerszint változása
-
forrai #64 Lám, én sem arról beszélek itt, hogy nincs lemeztektonika, hanem arról, hogy miatta egykor nem a Gibraltári szoros, hanem egy feltételezett keleti átjáró is táplálhatta a Földközi, és egyéb későbbi beltengereket. Ezzel egyfelől kiélhetem a "butáskodási" hajlamomat, másfelől sokat tanulhatok, ha valaki belinkel vagy beír valami jót.
-
forrai #63 Hát, megmondom őszintén, ilyen rabokkal akik mi vagyunk nem sokra mennek a rabtartóink, hiszen nemhogy nem termelünk energiát, hanem inkább eléggé növeljük az entrópiát! Szerintem ha léteznének, folyamatosan zokognának miattunk, megátkozva az időt, és helyet, hogy rabtartóinkká váltak!
Inkább az a véleményem, hogyha valami itt nem jó, a természet vagy a humán tudományokban, és az életünkben, arra magunknak kell rátalálnunk, és kijavítanunk. Én ebben serénykednék. -
#62 Azt még nagy nehezen meg tudom érteni, hogy az emberek egy része elutasítja, ellenségnek, hamisnak tartja a tudományt és inkább valamilyen hithez fordul, ami segít fenntartani annak az illúzióját, hogy az élet sokkal szebb, mint aminek látszik, hogy van reinkarnáció ill. aki felügyel minket, és még sok oka lehet. Nade ilyenben hinni, miért lenne "teljesen érthető" - egyáltalán feltételezhető - ez miatt 100% hamis történelem, ráadásul ha ez lenne az igazság és képesek lennének történelmet hamisítani ennek elrejtésére, akkor gondolod, hogy pont az az ember a videóban, meg te rájöhetnél erre?
Nem csodálom, hogy nem találtál igazán beszélgető partnert erre, ezekszerint az oktatás valamennyit mégiscsak számít, hogy az emberek nem hisznek el minden ilyesmit :D
(ám én is csak egy beépített ügynök vagyok nyilván, aki megpróbálja elrejteni az ilyen titkot -.-' ) -
Saintgerman #61 A téma több mint izgalmas. Ez a téma annyira bizzar, hogy teljesen érhető miért 100% ban hamis a hivatalos történelem. (és sok más kapcsolódó ág) Nekem már meggyőződésem, hogy a Föld egy eltérített bolygó, a rabok bolygólya, ahol a rabok - bármennyire hihetetetlen is - mi vagyunk. Egy mesterségesen összeállított Naprendszerben egy hoplografikus illúzióvilágba (matrixba) zárt energia termelő és tároló rabok vagyunk.... ehhez nemigen találtam még igazán beszelgetőpartnert otthon..
..bocs, de most épp országot váltok, (nem, nem dimenziót) holnapig nem leszek -
forrai #60 Ezt a linket Graham Hancock honlapjáról másoltam. Itt egyértelmű az utalás Marocco partjaira, és a Gibraltárra.
A sok lehetséges Atlantis közül én is ezt a területet fogadnám el.
http://www.originofculture.com/index.htm
Nagyon köszönöm, az angollal gyerekkorom óta küzdök, már majdnem olyan rosszul megy, mint magyarul :-). Szóval sok mindent értek, a többit a fordítás segít...
Én azt gondoltam, hogy ebben a témában izgalmas léehet a geodézia és a történelem kapcsolódása.
-
Saintgerman #59 Remélem nem haragszol, ha nem kapcsolódom be, de megragadom az alkalmat, hogy felhíjam a figyelmedet erre a videóra, ami számomra évekkel ezelőtt tanulságos volt, és többé kevésbé még mindig beleillik a jelenlegi "látásomba" (tudom, hogy nem vagy angolos, de anélkül már csak a '60 as évek szitje van)
The True Origins of Human History -
forrai #58 Ez a topik részben azért is indult, mert egy másik topik azt kérdezi, hogy buták voltak e a "régiek"?
És sokan mondják: butábbak mint mi! (engem kivéve, mert engemet is többen azok közé sorolnak).:-) -
forrai #57 ...azonban Atlantisz 5-7000 évvel előbb volt... -
forrai #56 Én is pont erre gondolok. Hogy ezek a templomok lassan süllyedtek el, mint például Máltán, ahol feltételezhető, hogy előbb a tengerhez közeli Mnajdra épült meg i.e 3500-ban, majd 500 év múlva talán éppen a lassan emelkedő tenger elől feljebb vonultak? Csak feltevés, hogy ez nagyjából az emelkedő tenger által a Boszporusz átömlésének (Fekete tenger), és esetleg egy "keleti indiai óceáni átjáró kialakulásának időpontja.
A Fekete tenger kialakulása egy évszázad alatt leürítette az óceánokat néhány méterrel, az átjáró megszünt, sós mocsarakat hagyva maga után. Most pedig újra emelkedik már a tengerszint.
Nagyjából abban az időben is több sumer várost is elárasztott a tenger.
Ez egy külön érdekes téma, azonban atlantisz 5-70000 évvel előbb volt.
Később is voltak katasztrófák, pld. a Santorini vulkán kitörése, ami szintén elsorvasztott egy civilizációt, (Kréta, ami azonban máshol tovább élt.
Nyilván azért, mert már akkor se mindenki a központban élt, hanem távoli területeken is voltak telepeik, kereskedelmi és vallási központjaik. Így a fejlett kultúrájuk fennmaradhatott. -
forrai #55 Ezt nem értem, nálam kinyilnak. A képberakásban egyébként bizonytalan vagyok. De a 46-os hozzászólásról ránavigálhatsz.(http://www.morien-institute.org/yonaguni.html). Vagy az se jön be? Ott van egy 39-perces videó erről.
Egyébként a "Mélység Titkai" (Graham Hancock) is ilyesmiről szól. -
forrai #54 Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam, hogy azt irtam, hogy országuk (nem a kulturájuk!) egy nap alatt veszett el?
Vagy hogy te tudod rosszul, és esetleg a távolkeletiek nem így gondolják?
Mindegy, örülök hogy bekapcsolódsz. Atlantisz nekem (is) egyik kedvencem, de itt többről, más helyekről, és aspektusokból is írok.
Írd le, ahogyan te hogyan tudod, hiszen nagyon érdekel. Ám én nem azt fogom rá válaszolni, hogy valótlant írsz (habár az nem sértő, hiszen nem szándékosan teszem azt, ha teszem is), hanem úgy válaszolok, hogy ez- szerintem jó, az meg mondjuk tévedés.
-
#53 nem látszanak a képek...nem nyílnak ki ((
Nem biztos , hogy képesség kérdése volt egyes kultúráknak az életben maradáshoz.... lehet nem volt se idő...se lehetőség a menekülésre....
-
Saintgerman #52 Nem szeretném megzavarni a gondolatmenetedet, de így beleolvasva az utolsó mondatod számomra túlságosan valótlan, ugyanis az én információim szerint az atlantisziak építették a későbbi (Föld felszinén) kulturákat. -
forrai #51 A tengeri archeológia rengeteg ilyen megalitot talált, többségében 10000 éveseket.
De nem tudja hozzákapcsolni a kulturákat még. Az egyik köuzülük persze lehetne az Atlantisz. Csakhogy lényeges különbség van azok között a kulturák között, amelyek képesek voltak, mert volt idejük helyet változtatni. Az Atlantisz azért különleges, mert országuk egyetlen viharos nap alatt tünt el. Menekvés, túlélés nem lehetett! -
forrai #50 Ez is yonaguni. A vízszint szépen megemelkedett? Vagy a szárazfökd süllyedt le?
-
forrai #49 -
forrai #48 http://www.morien-institute.org/images/Yonaguni4.jpg[/IMG]
Ez természetes képződmény? -
forrai #47 Yonaguni szfinksz
http://www.morien-institute.org/images/goddess_rock2.jpg -
forrai #46 http://www.morien-institute.org/yonaguni.html
Ez egy érdekes, 40 perces video egy japán melletti tengeralatti piramisról? -
forrai #45 "Ahol a Nap földereng
Ottan Japán földe reng!"
(Bocsi ezekért, írj te is szörnyűbbeket)
Végül is azt akartam kihozni, hogy nem csak egy meteorhullás, de a Föld szokásos folyamatai is kihatottak az élő fejlődésére, ráadásul nem is oly régen. Aminek köze lehet minden népek megőrződött meséihez.
Vagyis az emberi kulturákhoz.
Mert ha a Gibraltári szoros valóban tágul, akkor az Atlantisz összeroskadása érthető ott. Elég ránézni a te térképeidre is.
Egy kiváló pozicióju állam, amely kultúrában élenjáró volt, bizonytalan talajon építkezett. -
#44 Értem , de nem tudom.
A lemezmozgások két meghatározó tényezői, a földrengések és a vulkáni tevékenységek ábrái:
-
forrai #43 A különféle források nem egyértelműek.
Az egyértelmű mindnél, hogy a Földközi tengerből indul egy törésvonal az Atlanti felé. Csak abban tér el az én forrásom,hogy viszont az europai lemezt Gibraltárnál egyértelműen távolítja, és nem közelíti Afrikához. Illetőleg egy erős nyírás is látható rajta. (elcsúsznak) (Most nem tudok szkennelni.)
Ez egy profi kutató forrása, igaz, nem a legfrissebb. Mindenesetre a Tiéd is azt mutatja, hogy Afrika elfordul. De Gibraltár meredek partjainak földmetszete is ugyanezt bizonyítja! Mert ha nyomolna Afrika, úgy az üledék úgy eltorlaszolná Afrikát, hogy nem lenne átjáró, csak egy nagy üledékes hegy! Ami bizonyára volt is. De mert most már újra távolodik, a Gibraltár, és az egész Földközi tengeri medence - mélyül szerintem, vékonyodik ott a földkéreg. Így jogosak a derülátó jóslatok, hogy Afrika nemcsak a Vörös tengernél, de a földközinél is elszakad.
És mindez nem mond ellent annak, hogy valaha, még a jégkorszak előtt (és talán az újkorban is) a Földközi tenger nem a Gibraltárnál, hanem Sueznél volt kapcsolatban az Indiai óceánnal. Bőven magasabban, mint a Boszporusz. És valahogy odakacskaringózott az Aral tóig.
Ahogy Afrika az óramutató ellen fordult, lezáródott a Szuez, és megnyilt a Gibraltár. Ez pedig akár már a történelmi korok előtt közvetlenül történhetett.
-
#42 így van )
Mikor még a kontinens-lemezek egyben úszkáltak:
-
forrai #41 Valaki tegyen be egy földkéreg feszültség ábrát... -
forrai #40 Ha a Google Earth fényképeit nézed Gibraltárnál, láthatod, hogy ott a partszakaszt "késsel vágták ketté".
Ott szakadt le a törmelék, hogy eltömje azt, amit az +olló" nyitott.
-
forrai #39 Igen, mert azok a hegyláncok is feltorlódtak. De nem mindenütt az égig! Így nem kizárt , hogy amikor az afrikai lemez ütközött a gibraltáriaval, és az europaival, a Gibraltárnál is az üledékek feltornyosultak, talán pár száz méterre is, elzárva az Atlanti kijáratot. Ami viszont a visszafelé mozgásának kezdetekor leomlott, parányi hátságot: a gibraltári "párkányt" vagy inkább küszöböt képezve.
Egy közbenső fázisában azonban e szélsőségeknek ott egy, a tengerszinthez közeli plató alakulhatott, amelyet munkahipotézisként "Atlantiszi platónak" hívhatnánk. Platón szerint (furcsa név egybeesés) ez a plató akkora lehetett, mint M.o. régen.
Feltételezhető, hogy még a történelem előtti időszakban folyamszerű tenger- csíkok kötötték össze az atlantit, és a tengert. Amelyeken az atlanti felöl irdatlan erős áramlás lehetett a Földközi felé. És nemcsak fennt, de alagútszerűen a víz alatt is. Ezeket az alagútakat a jégkorszaki karsztvizek (esetleg felmelegedve) is táplálhatták. Általuk erodálódott az atlantiszi plato alapja. Platon leírása alapján a csatornák felett hidak íveltek, amelyek alatt vitorlások közlekredtek. A sziklafalban hajókikötők voltak, nehogy eső érje azokat. Nagy raktárak is. Ebből képzelhető, hogy a sziget? a terngerszint felett 25-30 m-re magasodott. Központja így a tenger által gyakorlatilag megközelíthetetlenül védett az ellenségtől.
Kivéve magát a tengert!
Mert az is csak munkahipotézis, hogy valamelyik jégkorszak végi nagy áradás, amely a tengerszintet rövid idő alatt megemelte több, mint tíz méterrel, mindez elsöprődött, iszappá változott.
Két dolog játszódhatott le egyszerere!
Az Afrikai lemezbemn hatalmas elfordító feszültségek halmozódtak fel, amelyek csak elsütő billentyűre vártak! Amihez kellően nagy vot egy hipotetikus kanadai vízcsuszamélás, vagyis több millió m3 víz, jég, és föld beömlése 1-2 nap alatt.
Ennek a hatása a földkéregre nem elhanyagolható. ~E+19-20 joule. Több. mint az árapály energiája, ami a Holdat 40 mm-re távolítja évente a Földtől.
Amikor a hirtelen 10 m-es ugrásokat látod az 1. diagramon, ilyen összehasonlítást képzelj. Hogy az afrikai lemez ollója mondjuk 10 cm-t nyilt, amelyet üledék tömött be. De az is lehet, hogy inkább a kisebb gibraltári lemez mozdult északabbra? Mindegy: az üledékes, meggyöngült torlasz összeomlott, és elsüllyedt. ~100 km3 üledék kitömte a hézagot, iszapos, lapályos lejtőt képezve a gibraltári küszöb mindkét oldalán, és hatalmas cunamit, ami mindent letarolt...
A lemeztektonika és a jégkorszakvégi olvadás együtt intézték el Atlantiszt.
"Mert oly nagy a Himalája,
Azért megy sok hím föléje"
÷) -
#38 elmondanám hogy még a himaláján is találtak fosszíliákat... -
forrai #37 Nem lehet, hogy akkor, amikor ütközött, a Gibraltárnál a tengerfenéki kőzet magasra torlódott? Olyan magasra, hogy a Földközi tengernek csak az indiai óceán felé nyílt útja csak. Most meg visszarugózik, távolodik, elfordulva, megnyitva a Gibraltárt? -
forrai #36 Nem tagadom, problémás a fordítás. De ha valaki a Földközi tengeri halak életét vizsgálja, akkor a kulturákat legalább olyan érdekes lenne.
És majd jobban belemélyedek a mélytengeri hal populáció változásába.
Meg az is érdekes, hogy kerültek ide egyáltalán Indiai óceáni halfajok?
Valaha bizonyára többségben voltak, azután lezáródott az indiai átjáró, és kinyilt az Atlanti?
Apró mozaikok csak, de ha elegendő információt gyűjtünk, akár csak ketten is, kialakulhat egy mozaik. Valójában így szeretnék nettezni, és nem ahogy a más topikokban.
Megpróbálok körülnézni majd a paleontológiában, a kövületek között is.
-
#35 Gibraltár mészkőrétege jura kori fosszíliákat ,korallokat, csigákat rejt.
175-200.000.000 éve, abból a korból, amikor az afrikai tektonikus lemez összeütközött a eurázsiai lemezzel.
Találtam egy tanulmányt a Földközi-tenger mélytengeri állatok: történelmi fejlődés, mélységmérő variációk és földrajzi változásokról :
tanulmány -
forrai #34 Kiegészítőleg a feszültségtérekép azt mutatja, hogy az olló forgáspontja valahol a Fekete tenger keleti csücskében van. Keletre záródik, nyugatra a Földközi tenger medrében nyitódik. Ezzel magyarázhatók a Vezúv, Etna, Santorini tüzes pontok. Ebből eredően a Földközi tenger üledékes kőzeteinek, süllyednie kell, Gibraltárnak nyílnia kell, hogy pótolja a hiányzó kőzetet. Valójában egy kezdődő Földközi tengeri árokról van szó. Aminek folyamodványa idővel egy tengeralatti hátság lehet, mint az Atlanti, csikóhalakkal, vulkánokkal, és tengeralattjárókkal.
-
forrai #33 Mindez volt a felvezetés a témához. Indoklásul még hozzá (Birdo linkje után):
"Sea levels during several previous interglacials were about 3 to as much as 20 meters higher than current sea level."
Az interglaciális időszakokban az óceánok szintje 3-20 m-el volt nagyobb, mint jelenleg".
Vagyis az átjáró a Földközi, és az Indiai között akkor létezhetett. A Holt tenger is tengervíz alá került akkor. Hogyan válhatott Lót asszonya sóbálvánnyá, ha ott nem volt sós tenger korábban?) Sőt, a tengerszint éppen már a sumérek korában ismét felemelkedett, számos sumér várost elöntve (Akkor fedezték fel egyebek között a su.mértant? :-).
Most is talán ilyen interglaciális idő közeleg? -
forrai #32 Az említett esetben óriási nyomás is lehetett a Gibraltári Atlantisz két oldala között! És ahogy nőtt a tengerszint, az is úgy növekedett! És mikor elindult az üledékes kőzet, elsodorta néhány ezer km-re pld. Máltát? Ami persze lehetetlen. De az nem, hogy Atlantisz esetleg Málta környékén volt?
Van aki a Santorini vulkán kitöréséhez kapcsolja, de az nekem túl közeli időben.
Van aki meg az Északi tengernél, Hellgolandnál sejti, de az meg túl távol van helyben!
Ebből is következik, hogy ez a téma érdekes. -
forrai #31 Van egy térképem a Föld rugalmas feszültségeiről, amely a lemezek mozgási irányát mutatja. E szerint, amellett, hogy Afrika keleten szétszakadni próbál, északon, és Gibraltárnál is Europától távolodik.
Miután valaha meg úgy egymáshoz nyomódtak, hogy az na. És mert egymáshoz nyomódtak, a tengerfenék üledékes kőzeteit torlasztották fel egymás között. Ilyesmiből áll Málta is.
Két gránittömb között üledékes között: úttörő szendvics. Gibraltárnál, ahol legszűkebb a hely, az üledék fel is tornyosult! Az volt a lökhárító! Talán még a Földközi tengert is elzárhatta! Lehetett olyan, hogy az beltenger volt, de olyan is, hogy csak egy jó nagy tavacska, amit a Nilus és néhány folyó táplált? Vagy hogy nem is volt más kijárata, csak az Indiai óceán felé, amire ugyebár senki se gondolna?
És akkor meggondolta magát az Afrikai lemez, és abbahagyta a nyomulást Európa felé, mondván, hogy "lemezteleníti" azt. Persze kellett valaminek történnie ahhoz, hogy ezt tegye. Nem tudhatni, hogy az a hatás a föld mélyéből indult, vagy éppen 20 milló km3 jeges áradat betoccsanása miatt? Mindegy! A Gibraltári olló nyilni kezdett, és garatként nyelte el az ott feltorlódott üledékes kőzetet, lehet, hogy az Atlantisszal együtt? Hiszen ha megnézzük a tengerfenék térképet, látszódik, hogy a tengerfenék ott átlag csak 200, min 400 m! És mindkét irányba meredeken lejt- máshol 1500 m mély! Az alját meg düledékes kőzetek képezik.
Lehet, hogy a gibraltári átjáró alja telve Atlantisz romjaival? Mert az a hely: ideális! Délen elefántok, északon tehenek legelésztek! Kulcsfontosságú, védhető kereskedelmi központ, jobbat kivánni se lehet! Gazdasága megengedhette néhány olyan költséges tudós fenntartását is, mint Hermesz háromszor magasztos, aki nem átallott a munkájáért reggel egy féldecit, este meg tejbe grízt kérni! (én kevesebbel beérném). Persze a Platon által említett hőforrások bomlasztották, kimarták az alapközetet is...lehet, hogy barlangátjárókat létesítve az Atlanti, és a Földközi között, ahol veszettül áramlott a víz, erodálta?
Máltán is találtak ilyen barlangokat, de Gibraltáron is!
Szóval e történet forgatókönyve nagyon is érdekes- nekem.
Mert Afrika és Europa távolodása a gibraltári üledékes torlaszt már kis elmozdulása esetén is szétzilálhatta. A gibraltári átjáró térfogata nem több, mint 100 km3. Az könnyen elporlódhatott a környező, iszapos tengerfenéken.
-
forrai #30 A tengervízszint vájta teraszokhoz tartozó kérdés az, hogy azok vajon mind csak kiemelkedtek, vagy a tengerszint volt magasabb akkor? Vagy hogy mennyi az, ami kiemelkedett, és mennyi, amivel a vízszint volt nagyobb? Mert ha csak 10 m-el volt nagyobb, mint most, akkor például a szuezi csatorna természetes hajózható viziút volt, valszeg az indiai óceán felé kifolyással, vagy változó irányú, apály- dagály folyással. Hiszen jó hosszú, és az egyik végét az Atlanti, a másikat meg a Csendes óceán nyaldosták csendesen!
No. Ennyit az árapály és az emberi kulturálatlanság kapcsolatáról. -
forrai #29 Nagyon köszönöm a linket. Ezek a számítások 80 m vízszint növekedést is bizonyíthatnak, ha minden jég elolvad, amivan,azután, hogy már 125 el is olvadt. Ha jól értem? Vagy nem? Nem vagyok angolos!
De mindez a Mohó Sapiens idejében már! Mit tudunk mi az emberi multról, ha ilyen tengerszint ingadozások, olvadások és visszafagyások lehetnek?
Valakik tudták már, hogy mit jelentenek ezek! Valakik figyelmeztették Noét, csinálj hajót öreg, és vigyél mindent magaddal!
Építs piramist!
Jegyezd fel az emberi tudást, Hermész, különben nem lesz rétes estére!
Stb. Tehát kellően műveltek voltak, hogy ilyesmit előre lássanak, vagy előidézzenek? mikor még csak repedezett a jég, óriási csattanások voltak, hogy a neandervölgyi is a barlang ajtóhoz rohant, hogy alunni tudjon!
Ezt a szituciációt nehéz elképzelni, pedig bizonnyal volt. Próbáljuk meg együtt!
-
forrai #28 A diagramhoz adj hozzá 2000 évet..." -
forrai #27 Nagy dolog, ha valakit érdekekűl egy téma. Nekem sok témám közül az Atlantisz is az, bár ez nem csak erről szól.
Két téma: a kontinens vándorlás, és a kultúrák találkozása ez.
Vagyis mindkét végébe belekaphatunk, a kultúrákba is!
Lám Plas rámutaztott egy képződményre. Lehet hogy megalith?
Olyan, mint a Platon alaprajzra az Atlantisról!
Ugyebár körkörös csatornák, átjárókkal. ~90/70/50 m átmérővel. Mondjuk: 1:10 ben?(Lemértem a Googlen). Pontos Észak -Dél tájolással.
Persze nem hiszem, hogy megalit...vagy az?
Az 1. diagramon láthatod, hogy a vízszint ugrásszerűen nőtt. Volt egy 30 m-es ugrása 15000 éve, egy 20 m-es ~12000 éve, egy másik 10m-es 9000 éve, és egy hasonló 6-7000 éve (az már nem látszik, az töltötte fel a Fekete tengert?) A diagramhoz adj hozzá 20000 évet!
2. Képzeld el, hogy a Kanadai 2 km magas jégmező lassan olvad, közepén beltenger mélyül. Rajta eltévedt zergék keresik a hegycsúcsot. Alul meg a földmeléeg lassan olvasztja, ott is gyűlik a víz.
Képzeld, hogy néhány száz, vagy ezer km3 ilyen víz nekilódul, jéghegyestül, zergékkel együtt. Kanadában találtak ilyen vájt kanyonokat, és földtúrásokat. A jkéghegytörmelékbeleuszva a tengerbe azonnal megemelte annak szintjét, hiszen vitt magával törmeléket, de jegesmedvéket is, az mind tömeg! Lehet, hogy az Arktisz is így keletkezett? Szóval,ilyesmi játszódhatott le , nem is egyszer, pokoli léptékben akkor, mikor már vad indiánok, talán vikingek is táncolhattak a 80 km -rel a Gibraltár felé is rohanó jéghegyeken! (Ha már addig átvándoroltak Kanadába.)
Hát ilyesmirőlis szólhat ez a topik!
-
forrai #26 Máltán persze nemcsak megalitok vannak, hanem a keresztesk, stb is hagytak nyomott. El kéne menni...Te voltál, ha jól értettem? -
#25 Találtam egy hitelesnek tűnő tanulmányt... a kedvenc témámmal...a kis jégkorszakkal
Tengerszint vágta teraszok