19495
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
lonvard #19055 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Ennek nagyot kellett volna ütnie. Azért mégis Havas Jon elárulja, leszúrja szerelmét. Shakespeare-i dráma. Szerintem akkor lett volna ennek nagy hatása, ha nem az sorozatzárón következik be, amiben vártunk azért valami végkifejletet, hanem olyasmi lett volna, mint a Red Wedding, hogy kapjuk a pofánkba egy váratlanabb szituban. És meg van alapozva a szerelem. Pl. Brienne meg Jamie 1 évadot csatangoltak együtt. Azért amikor ők később találkoztak, mindig ott volt a levegőben, hogy mennyi mindenen mentek keresztül. Na de persze itt már semmire sem volt idő, tartom magam ahhoz, hogy 1 epizód alatt megtettek amit meg lehetett tenni, és hát lényegében csodát tettek, mert az 5. rész végén ahogy álltak, szerintem nem gondoltuk volna, hogy le lehet zárni a történetet ennyi csavarral, és ilyen tisztességesen.
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.05.21. 10:19:55 -
#19054 pont most futottam bele, tán választ ad a kérdésedre..
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Utoljára szerkesztette: Shiwo, 2019.05.21. 10:19:24 -
#19053 köszi hogy részese lehettem a topiknak -
#19052 meg a jelek szerint a DnD-ből vagy a Süsüből indult ki, ahol a sárkány intelligenciája az emberével vetekszik -
#19051 "... the smartest dragon in the World..."
Remélem a srác tudja, hogy a sárkányok nem léteznek. Főleg nem ebben a formában.
Utoljára szerkesztette: sertrex, 2019.05.21. 09:21:21 -
#19050 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!és az benne a durva, hogy bár poénnak tűnik, de van benne ráció.. feltételezve, hogy a GoT sárkány intelligensebb, mint az állatok többsége, és képes valamivel komolyabb ok-okozat elvonatkoztatásra is, de azért egy kisgyermek értelmi szintjét nem haladja meg, akkor a második eset totál elképzelhetőnek tűnhet a szempontjából.. "anyuci elpusztult, apuci (?) ott sír miatta, anyuciból hegyes vacak áll ki, és itt ez az izé tele hegyes sz@rral, biztos ez volt ! bloááááá... "
akinek van gyereke, az tudja, hogy milyen fura következtetéseket tudnak levonni bölcsis - ovis korban
-
argo001 #19049 Olvasva a reakciókat a neten, szerintem az az emberek legnagyobb baja, hogy véget ért a sorozat. Nem tudják másképp kiélni a frusztrációjukat, és ezért van ilyen példátlan népharag. Ha nem ez lenne az utolsó évad, meggyőződésem, hogy közel sem lett volna ilyen nagy a felháborodás az évad "színvonalát" illetően.
Azt például sosem tudom megérteni, hogy egy kitalált világ kitalált szereplői és kitalált története hogyan válhat valaki szemében meghatározóvá, vallássá. Ez csak egy sorozat, annak pedig kiváló volt, minden csúcs- és mélypontjával együtt. -
#19048 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Főleg, hogy őt anno félrevezetve ugyanúgy elárulták és leszúrták.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.05.21. 08:38:53 -
lonvard #19047 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Jon meg Dany szerelme a nagy kapkodásban nem igazán volt megalapozva, jut eszembe. Egy pillanatig nem hittem el, hogy ezek szerelmesek. Tehát a végén az a dráma ebből a szempontból semmit nem ütött nálam, inkább az volt bennem, hogy ez egy fordulat most. Viszont amilyen váratlan volt, arra gondoltam, hogy Jon már megint valami baromságot csinált, amiben ő se hisz hogy oké volt, csak hirtelen ötlettől (Tyrionnal dumált 2 percet, minek kellett beengedni ugye) vezérelve lépett valamit, ami fél órája még eszébe nem jutott volna. Szerintem mindenki ledöbbent. Dany, a sárkány, Féreg, komplett Westeros, meg én is. :D -
Gerin #19046 Fickó mindent hibát eltalált kb.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához! -
#19045 A khálok megégetése az valóban egy lépés vot, de egy pici, pici lépés. Ezért modom, hogy óriási az ugrás a 8. évad végére - még az évad elejéről nézve is. Dany úgy kezdte az évadot, hogy nem akar halottak és hamvak királynője lenni, aztán hirtelen mégis. És miután felégette King's Landinget, gyorsan bejelenti, hogy ugyanezt akarja egész Westeros-szal csinálni, mert a jó alattvaló, az a halott, szénné égett alattvaló. Dorne-tól Winterfellig. Dorne meg Winterfell mindkettő az eredeti szövetségese, Jon az első embere, az Észak Királya (Sansa ellenére is, ez tény!), Dorne nemeseinek 80%-a meghalt érte a csatában. De azért égessük fel a szövetségeseket is. Egy lépésben eljutott az életszerű karaktertől a cartoon-figuráig, Thanosig a Marvel univerzumból. -
#19044 Pontosan így látom én is. Dany fordulása nem a baj. A baj az, ahogy megvalósították a sorozatban, el volt kapkodva.
Egyébként ez a rohanás eléggé nehezen vitatható. Azt ugye tudjuk, hogy az HBO 10 évadot akart, D&D 7-et. Ebből lett ez a két kb fél évad, a 7. meg a 8. A szokásos 10 epizód helyet hattal. Lényegében az lett, amit D&D akart, az HBO meg alkalmazkodott.
D&D meg azért rohant, mert vannak új projektek, pl. ha jól tudom, ők írják az új SW filmet is. Ez üzletileg, karrier-szempontból érthető, de szerintem a sorozat látta ennek a kárát. -
Quantumleap #19043 Nem értem, mi a problémád. Belemész a torrent megnyitásánál a fájlokba, és kijelölöd, hogy te csak a 8x06-ot akarod letölteni. -
#19042 Szerintem az Brynden Tully volt, a "Fekete Hal". Edmure bácsikája, Catelyn (Robb Stark anyja) Tully apjának a testvére. -
#19041 Dettó. Én komolyan arra számítottam, hogy a halottak elmennek egészen Királyvárig, és Weterosból alig marad valami, letarolják az egészet mielőtt meg tudják állítani a NK-et. Ha egyáltalán megállítják. -
#19040 szerintem valami random folyó vidéki úr -
lonvard #19039 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Ha nem ölik meg őket, akkor nincs normális lezárás. Ha ez megnyugtat, amikor a II. világháború vége lett, akkor szintén megölték a rossz karaktereket, és kezdődött egy újjáépítés. :) Teljesen jó lett a vége, messze nem az, amit várt a közönség, és ez nem egy happy end, csak vannak karakterek, akik elérték a céljukat, és azt csinálhatják amit mindig is akartak, és vannak olyanok, akik kényszerpályán mozognak. A többiek meg meghaltak. Egy csomó "jó" karaktert is megöltek. -
#19038 Akkor meg a Jonminátorozást hallgathatnánk -
#19037 én már irtam hogy csináltam volna:D
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!éjkirály,él,közeledik dél fele. jon leszúrja danyt,drogon mérgi lesz,letüzeli,de mivel jon targy nem fogja a tűz. viszont a valyriai acél szerelme vére és a sárkánytűz megteremti a lángoló kardot,hipphopp megszületik a tűz bajnoka,drogon is pajti lesz,és a végén egy epic csatában 1v1ben leveri a nightkinget,de halálos sebet kap. mindenki szomi és jöhet is a királyválasztás,ami itt is volt :D és a végén egy vágókép drogonról ahogy kotlik a fészkén :D jöhet a főcím vége,nekem meg az oscar. illetve sorozat,szal a golden globe
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.05.21. 00:02:58 -
#19036 szerintem egy ilyen sztorinak nincs vége, és ezt vártam volna... gyakorlatilag SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!minden
"rossz" karakter megöltek... na nemár. -
Oddball29 #19035 Ezt is sokkal jobban lehetett volna kihangsúlyzni, ha fenntartják az évad végéig a háttérfenyegetést. -
#19034 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Ki lett volna a trónörökös? a baretheon fattyúkovács? de hát robert is vérrel győzte le a targyt. vagy jon? a makulátlanok nem tűrték volna,erról beszéltek is -
Oddball29 #19033 Pedig akár hagyhatta is volna, hogy átmenjen rajta egy hadsereg. -
Kingtiger15 #19032 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Az is érdekes volt, hogy a királyválasztáson milyen szemérmesen hallgatott mindenki arról, hogy van egy jogos trónörökös. Valójában már Daenerys trónigénye is árulás volt. -
#19031 Sztem 5. 6. évadra lett az a tömeg sorozat, bár elejétől elég sok követője volt de később csatlakoztak be csak igazán sokan aztán felpontozták.
Hogy Dany vérengzésén egyesek még mindig fennakadnak én nem is értem. Már a sorozat elején is tényleg picsáskodott ahogy említettétek, nem azt mondom hogy nem csinált kegyelmes dolgokat is, de mindig egy kiszámíthatatlan valaki volt. Akivel ha beszélt valaki soha nem tudtad hogy mi lesz a következő lépése. Aki játszott esetleg a telltale játékokkal mikor Danyvel kell beszélni ott is mindig az az érzésed hogy soha nem tudod mikor fog megöletni. Pont hogy az utóbbi évadokra lett szerethető még nem jött el a végső elborulása.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Ebben az utolsó részben is tiszta náci volt, mikor beszélt Jonnak teljesen megszállott hatást váltott ki, hiába beszélt pozitív dolgokról már ismertük ennek az árát. Mindenhol olvashattuk hogy Emilia Clark egy egyarcú színésznő de itt sztem bemutatta hogy tévedés és tényleg jól tolta. Ha Tyrion nem tett volna rá egy lapáttal simán legjobb színészi teljesítmény az uccsó részben Danyé. -
#19030 A B5 teljesen más miatt lett ilyen. A 4. évad végén nem tudták, hogy adnak-e pénzt az 5-re. Annak a története a legelső évad elején is meg volt már írva. A B5 utolsó részét a 4. évadban forgatták le és az 5. évad végére tették. Emiatt lesz iszonyatosan tömény a 4. évad. -
Prof William #19029 Igen de ott azért mert eredetileg csak 4 évadosra tervezték az egészet és csak utólag derült ki hogy 5-ik évadot is akarnak. És az 5-ik évad nem is lett már olyan jó.
Valamint az a "lecsapás" azért elég jóra sikeredett. Igazán remek és monumentális lezárása volt az Árny-Vorlon problémának. Nem olyan kurta-furcsa mint itt a Night King. -
#19028 Nem, az ilyenekkel csak a saját retardáltságukat tudják jelezni. -
#19027 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Az volt az egyik kedvenc jelenetem és enyhe áthallás, hogy a könyvek POV stílusban íródtak. Mert J történetét más biztosan máshogy írta volna meg. -
#19026 Én őszintén nem értem azokat, akiknek a 8.évadra még mindig a "Ki fog a vastrónon ülni?" a legérdekesebb kérdés.
Ennek az évadnak teljesen a másokra kellett volna fókuszálnia és igenis elvinni Westerost a kihalás szélére. Ott lehetett volna nagyot meg váratlant húzni, de így semmi értelmük nem volt az egész történetbe. -
Sequoyah #19025 Na igen, erre gondoltam amikor irtam h a politikai eszkoztara ott kezdodik hogy kiket ol meg, es ott is er veget. -
Sequoyah #19024 Ha erdekel a Scifi, akkor a Babylon 5-ben ugyanez volt a lezaras. A galaxist fenyegeto osellenseg a szezon kozepen le volt csapva, es a valodi lezaras az egy ehhez kepest “apro” emberi belhaboru volt. Es ott teljesen jol mukodott.
Gondolom ezzel is jelzik hogy az emberiseg legnagyobb ellensege sajat maga.. -
#19023 Amikor a Khálokat megégette, akkor én már sejtettem. Túl sokadik alkalom volt amikor vérengzést rendszett és picsaként fenyegetőzött. Ez a szokása végig megmaradt. -
Sequoyah #19022 A Mad King egyaltalan nem volt annyira orult az elejen. Kegyetlen igen, de csak oreg korara hatalmasodott el a paranoiaja annyira hogy fel akarja egetni a varost.
A penzfeldobast pedig nem a vegen talaltak ki, az elejetol fogva tudjuk h a Targaryenek vagy nagyon jok, vagy nagyon bolondok szoktak lenni a belterjesseg miatt. -
ROBREGGAE #19021 Ezen azért felröhögtem. SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához! -
Sequoyah #19020 Robert Baratheont szinten senki sem gondolta josagosnak, es Danerys tettei is magyarazhatoak voltak amig
- nem fordult meg a fejeben hogy a gyozelem erdekeben komplett varost eget fel
- nem tette ezt meg a gyozelem UTAN, kvazi szimpla bosszubol
Szoval a parhuzamod santit... -
#19019 Az imdb-n igen. Ehhez képest már az 5. évad végét is, de a 6 .évadot is szanaszéjjel köpködték itt is. Mai napig nem értem mire fel van a 6. évad magas pontszáma. -
#19018 Ez kurva jó. :) -
#19017 Szerintem fusd át a kommentjeimet, hogy hányszor voltam itt az elmúlt pár évben, aztán gondold át még egyszer ezt a rajongó dolgot... -
ROBREGGAE #19016 Igen, ezért lett egy összecsapott hányás szar, néhány jó jelenettel ez a záró évad. Hiszen egyébként nem volt bajom a karakterek lezárásával, ám ahogy eljutottunk oda... Szegény Hodor rohamára sem kaptam egyértelmű választ, ahogy Jojenére se. Az Éjkirály művészi alkotásaira sem, úgy néz ki semmi jelentősége nem volt az egésznek, pedig még az első részbe is betették őket... SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Amit írtatok Jonnal kapcsolatosan az nekem is tetszett nagyon, ahogy falon túli király lesz és visszamegy a vadakkal. Meg amikor még utoljára visszanéz, miközben bezáródik a kapu. Ez nekem nagyon bejött uccsó jelenetként, a zenei aláfestés is adta a legvégén és a búcsúzkodásnál, asszem a Goodbye Brother track az.