889
A Nehrim az Elder Scrolls IV: Oblivion motorjára épülő, de történetileg teljesen új RPG
-
Flora2 #769 Hmmm, szóval akkor szerinted maradnom kellene, és még a kezdő tó környékén (1-7) edzeni magam? Volt egy olyan érzésem, hogy valamit nem jól csinálok, de hát hajtott a kíváncsiság. :) Meg persze azt sem tudtam, mikor lépem át a 7-14-es terület határát.
Asszem akkor visszamegyek Tirin Abbey környékére. -
#768 Képek.
-
#767 Viszonyításképpen, 3 sima Gothic II végigjátszás után a GII kiegje sokkal, sokkal durvább volt vagy elsőre a sima Gothic II. -
#766 Mivel én soha nem játszottam az előddel - 2 óra nem számít - én nem éreztem túl nehéznek a harcokat az elején sem sőt, pont az késletette a fő szálat, hogy egyre több helyre jutottam el, ahol bőven életben maradtam potion nélkül és pénz nélkül is. Asszem 11. szintűként mentem fel először a Rendhez...
Ez elég durva annak fényében, hogy van aki alig 20. szintűként toltva végig a játékot! Én 30. voltam, de cirka 50 LP nem volt elköltve és azelőtt is már csak passzióból költöttem.
Tanácsként csak azt tudom mondani, hogy járd végig a fő völgy helyszíneit és dungeonjait, amíg képes vagy az ott levő lényeket leverni. Én kb. a felét kipucoltam, mire felvettem a főszál legelső küldetését. -
Flora2 #765 Én harci stratégiai tanácsot szeretnék kérni a tapasztaltaktól, csak most kezdtem el játszani a Nehrimmel a hétvégén (Obliviont ismerem, ezt a topicot végigolvastam, wikiába belenéztem).
Szóval az addig oké, hogy máshogy működnek az ellenfelek, régiónként változik az erősségük, gyakrabban halok meg, mint az Oblivionban. Rendben van, hogy meg kell tanulnom menekülni vagy rejtőzködni, amíg kicsi vagyok (most 4-es). De viszont nem lehet folyton elfutni, mert akkor hogy szerzek harci tapasztalatot (skillek, EP), nem igaz? A kérdés az, hogy mi a jó stratégia: a kezdő 1-7-es régióban maradni addig, amíg 7-es szintű nem leszek, és csak ott felfedezgetni meg kurkászni; vagy merészkedjek feljebb 7-14-es területre is akár, amerre a fő quest visz, csak legyen nálam sok gyógyító cucc?
Mert én elindultam észak felé, a Sanctumban vagyok már, de nem tudom, nem volt-e hülyeség, a 7-14-es területen egy farkas is megesz reggelire, illetve elég sok potionba kerül leverni valakit. Lehet, hogy az Abbey környékén kellett volna maradnom, amíg meg nem erősödöm?
Ehhez kapcsolódik, hogy nem találtam olyan térképet, ami ellenfél-erősségek szerint mutatja a területeket. Tud ilyenről valaki (vagy ciki ilyet kérdezni)? A túl sok halál azért kicsit el tudja venni az ember kedvét. -
#764 Már nem számít. Vége. Minden hibája ellenére az egyik legjobb játék volt, amivel valaha játszottam. Külön jó pont, hogy a végr után is enged csámborogni, ha jól látom. Kijátszható az egész pálya. Ezzel én asszem nem élek.
A "hibája" alatt értem azt, hogy pl. minden árus vesz mindent, végtelen, pénz, stb. Viszont a hangulata és kidolgozottsága nagyon ott volt a történetnek. Ennek nem kell folytatás. Kívánom, hogy az V. résszel is készüljön hasonlóan magas színvonalú különleges dolog.
Akaratok még screeneket? :) (Sok, sok szép páncélt is megtartottam.) -
#763 a saját magadra ható spellek között keresd, és valami remove soul fragments, ha jól emlékszem. -
#762 Mi a neve? A flaska meg van töltve, már használta is. -
#761 beleejtetted a palackot a vízbe? utána mentek tovább. amikor spellt tanít, nézd meg a spell listádat. ott lesz az. -
#760 [spoiler]Ok, működött a meghalás után a víz. És most? Ott állok Arathel mellett, de nem tanított meg semmiféle spellt. Az ajtó zárva. Bug...?[\spoiler] -
#759 Csak ma 3 töltés közbeni CTD + egy fagyás. 1,5 óra alatt... -
#758 nekem is néha kifagyott, általában töltéskor, de nem volt idegesítően sok. -
#757 Idegesítően sokszor fagy ki a játék vagy száll el töltés közben... -
#756 nekem nagyon friss, mivel tegnap fejeztem be. de minden kiderül a végére, sőt SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!többet nem árulok el. de nagyon jó a történet, sőt a "tanulság" is.ha meglesz a legeslegvégén a végefőcím, utána visszakapod az irányítást, bemész a közelben lévő házba és kapsz egy könyvet. abban gyakorlatilag össze van foglalva minden történés. -
#755 A visszaolvasás nem korlátlan az NWN-ben sen. Úgy értem, hogy mondjuk az utolsó néhányszáz sort visszaolvasása jó lenne. -
#754 Lejátszottam újra ezt a részt. Most már értem a sztorit. -
mindero #753 Majd ha végignyomtad és nem világos akkor elmondjuk, a soul-flyerrről annyit hogy:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Az örvényt őrző lény a való világban legyőzhetetlen, ezért hagynod kellett hogy megöljön, ezáltal te is átkerültél a kardba, ahol az összes (a kard által) megölt, megsebzett teremtmény megtalálható. Így az őrző is, és ott már el lehet pusztítani. Lehet h nem pontosan így van, de ez a lényeg (rég volt már).
-
SaGa Jr #752 A shadow god téma majd később el lesz neked magyarázva és még könyvet is találsz a témáról amit olvasgathatsz, meg jegyzeteket. Úgyis a végén derül fény sok dologra, szóval emiatt nem kell aggódnod.
Egyébként én nem tartom hibának, hogy nem lehet visszaolvasgatni (kényelmi/lustasági funkció). Ez is egy olyan dolog ami arra ösztönöz, hogy egyben vidd végig a játékot ne pedig apránként, hosszú időszakokat kihagyva (vagy pedig készíts jegyzeteket).
Meg aztán számtalan könyv van amiben a sztori részleteiben leírásra került, így ha olvasgatod a játékban fellelhető könyveket, még többet is megtudsz majd mint a diskurzusokból (leginkább a hátteret illetően ami rávilágít nem nyílvánvaló összefüggésekre is). -
#751 [spolier]Tudom, hogy mit kell tenni. Csak nem értem már a sztorit. Onnan indult, hogy mesélt a Rend főnöke, hogy ő is egye volt azok közül akik...
Aztán a Baratheon kinyírta. Aztán sok szervezkedés és kaland után neki annyi lett. Közben kiszabadítottam azt a havert, aki segített kinyírni az utolsó kettő kivételével az összes Light-born-t.
Ok. De kik azok a shadow god-ok - én miért akarnék az lenni? - eddig miért nem volt szó az egyensúlyról és hogyan jön képbe a sors? [/spolier]
Sajnos nem lehet pörgetni a párbeszédeket vagy visszaolvasni, mint NWN-ben. Kapitális hiba. Sajnos sokszor alig olvasható a háttér miatt... -
SaGa Jr #750 A shadow god csóka majd további részleteket fog elárulni később, így vele ne foglalkozz most.
Miután a máészárlással végeztél Arantheal elmondja merre menj és mit csinálj (semmi különös, csak meg kell keress egy helyiséget). Nos tedd azt amit mondott és folytatódik majd a sztori. Már nem emlékszem pontosan merre kell menned de a városban ahol most éppen vagy, ott a könyvtárban kell körülnézned majd és lesz majd egy kis ketrec amivel le leeht ereszkedni a mélybe. A sztori ott fog folytatódni. A lényeg, hogy a leszámolás helyszinéről el kell menjél, ott már nincs több dolgod. -
#749 Asszem tényleg a vége felé vagyok. Csak már elvesztettem a sztori fonalát. Segítene valaki?
[spoiler]Kinyírtam 4 light-borne-t. Ok. Ő voltak az elnyomó istenek. Maradt kettő. Mint kiderül, ők Arantheal szülei. A megjelelnő shadow god (?) - ők ki is? - megöli Aranthealt.
Aztán találkozok Tyr-rel, ahol tökmindegy, hogy mit választok, ő meghal. Az asszony öngyi lett. Aztán a soul flyerben levő Arantheal lélek dumál, de már nem bírom követni a fonalat. A német karattyolás és angol szöveg egyszerre sok.
Összefoglalán valaki, hogy itt minek kellene leesnie? Ez történik, ha valaki 5 hónapig pihenni hagy egy játéok. Én fasz...[/spolier] -
#748 Csak hülye volt a barlang. Simn ki lehetett sétálni. Ami azt illeti, asszem már a játék végén vagyok. Csak éppen kifagyott... -
Benevolens #747 a ládákat egymásra kell rakni, és felmászni valahova -
#746 Az egy rohadt ki valami volt. Szóra sem volt érdemes nálam.
Most valami barlangban vagyok, amiből nem találok kiutat. Minden végen méregző tó. Van pár láda. Vajon jók bármire is? Eddig semmi? Van valami szutyok a plafonon, de nem jó semmire. Csónaknak sem jók. -
Benevolens #745 kalózbarlang. Zerobilontól északra a parton -
#744 Na, csak megtaláltam... -
#743 Na, már csak a 3. elixír kell. Nem igazán vágom, hogy milyen helyszínt ír le. -
#742 Na, de hol az a kurva szoba? :(
Találtam egy kulcsot az asztalon, de az nem nyitja a kis szekrényt az alkimista szobában.
Hol van az említett fórum? -
SaGa Jr #741 A láda ott van a ház oldalában ahol elszállásolódtok. Vagy a mellette lévő épület oldalában (már nem emlékszem pontosan melyik a kettő közül, a lényeg hogy a kikötőben van az egyik épület mellett).
A váron belül ugye ott a növény a fűvészkertben. Az alkimista szobájában van egy jegyzet ami leírja hogy el lett dugva egy kulcs. Na a szoba amiről szó van, ahol a szolga korábban megtalálta a kulcsot, na ugyanott van most is a kulcs. A könyvek mögé kell benézni.
Ha megvan a kulcs akkor az alkimista szobájában lévő magasra helyezett kulcsos szekrényke rejti a löttyöt.
Azt használod a konyhában a kajákra aztán feladat teljesítve.
Ahová meg a zöld nyilacsak mutat az felül lévő helyiség.
Ha nagyon elakadsz akkor szájbarágós leírás van a helyszínről a játék saját oldalán az amgol nyelvű fórumban. Vagy ha a németet jobban bírod akkor ott is megtalálod a választ. :) -
#740
Merre tovább? -
#739 É,D,K, NY? -
Benevolens #738 az emeleten. De nem biztos, hogy az, csak nekem úgy tűnt. Mert még a fal színe is más -
#737 Pontosabban vissza tudok menni oda, ahol a könyvet találtam az infóval, de semmiféle tróntermet nem találok és új kulcsot sem. Az olaj sehol.
Ennyire még soha nem akadtam el... -
#736 Továbbá elfogyott az összes invisbility cuccom. Hogy a rákba menjek vissza a nagy sötét terembe ezután? Kiteleportálni sem enged.
Néha azért febassza az agyam ez a játék is...
Most akkor mi legyen? Se elmenni nem tudok, se semmit csinálni... -
#735 Hol van ez a terem? -
#734 Akkor rossz szobában vagyok?
A növényről le tudtam vágni már a darabokat.
Az olajat (hashajtó?) kibaszottul nem találom sehol. Nincs az alkimista szobában. -
Benevolens #733 szerintem ha beleülsz a trónszékbe átfordul a fal. Mert a térkép kijelzi a helységet. -
#732 Volt ott titkos szoba? Arra gondolsz, ami a toronytól nem messze van.
Az előző kapcsán. A növény megvan, de nem értem az eljárást. Milyen sós alkohol kell. Hogyan kell csinálni? Nem értem. -
Benevolens #731 a kalóztanyán hogy lehet bejutni a titkos szobába? -
#730 Bent vagyok és próbálom az katonák ***-hoz összeszedni a cuccokat. Mindenhol őr. A könyvet megtaláltam, ami felfed az bizonyos infót. Egy fallal szembeállva a térképen látom, hogy ott a cucc, ami kell. Nem látok semmiféle utat, ami a fal mögé vinne. A másik alkotóelem közelébe sem tudok menni. Minden ajtó zárva. 1 órája bolyonfok.
Akkor most mi van..?