889
A Nehrim az Elder Scrolls IV: Oblivion motorjára épülő, de történetileg teljesen új RPG
  • SaGa Jr
    #529
    Fel lehet hidd el (én is felmásztam). A trükk, hogy tovább kell menni nyugat felé mert majd egy onnan, magasan átvezető sziklanyúlvány segítségével jutsz el a helyre (oda meg vezet fel rejtett ösvény a kövek és sziklák között).


    Molnibalage:
    Elfek fáklyája: Aeterna torch. Én az egész játék során hármat találtam. Egy normál fáklya nyél csak a tetején egy kristály van. Az adja a fényt, nem pedig lobogó láng. Fényereje valahol a bright torch és a normál torch között van.
  • mindero
    #528
    Föl lehet menni, még egy út is van oda (jelzi a térkép is).
  • Molnibalage
    #527
    Mi az az elfek fáklyája?
  • hollófernyiges
    #526
    Na jó, fél órát keringtem a beacon körül, oda nem lehet felmenni, majd alkimizálok valami vazelint amivel feldugom a Gervasius seggébe mind a három kőtábláját.
  • Molnibalage
    #525
    Nekem eddig a közepe tetszett a legjobban, már délre éppenhogycsak megérkeztem. A hegyes, haves, kiégett területen mikor esteett az eső még a hangulatom is nyomott volt. Mondjuk középen is azt szeretem, ha szép az idő és süt a Nap. :)
  • SaGa Jr
    #524
    Southrealm a legszebb része az egész játéknak és jó változatos. Van hegyvidék, sivatag, tengerpart, trópusi részek, mágikus csapás sújtotta terület, szóval minden ami csak egy játékba kell. :)
  • Molnibalage
    #523
    Igen.
  • koschwarz
    #522
    ez a legutóbbi kép...southrealm? baromi jól néz ki.
  • Molnibalage
    #521






  • Molnibalage
    #520
    Képek.

    Teszek még ma, egy másik szép helyről. :)









  • Molnibalage
    #519
    Majd rakok fel képet a térképemről. Kíváncsi vagyok, hogy minden helyt megtalálta -e. Egy idp után megunja az ember a dungeonokat, mert a főszállal nem halad. És rádásul elég noob karakterrel pucoltam ki pár elég durva helyet, és pár játék eleji hely mellett meg elmentem, mert nem vágtam akkor még a játékot. Félistenként visszemenve 5 perc hent egy ilen hely. :)
  • Molnibalage
    #518
    Nem adta a következő feladatot. A dokkokat a szememmel az utolsó centiig felporszívóztam elvben. Nálam van a blueprintes könyv és egy jegyzet, ami mellette volt az asztalon. Visszamentem és nem mondott semmit.
  • koschwarz
    #517
    basszus, azon kapom magam, hogy mint az oblivionban, a küldetések elvégzése helyett itt is csak kutatom a "donjon"-okat. annyira egyediek, ráadásul szép kis loot-ot is össze lehet szedni.

    és még csak fold valley-ben kalandozok.
  • SaGa Jr
    #516
    Minek mennél vissza? Nem adja a következő feladatot a manus vagy mire fel? Ha a könyv is és a papír is nálad van akkor annyi, nem kell tovább semmit csinálnod, csak beszélj Geravius bácsival és adja a következő feladatot. Mert semmi okod oda visszabattyogni (egyébként simán visszamehetsz, csak használd a teleportokat, mert gyorsabb mint végiggyalogolni).

    A szerzetes alatt ugye a nagymester érted aki a hegyi kolostor főnöke? :)
    Elmondta hol a ház (a kikötőben a víz mellett, az egyik épület mellett ott lesz a ládád és az az épület a kérdéses épület, a neve is az ahová menned kell, így nem tévesztheted el)
  • Molnibalage
    #515
    Akkor visszamegyek majd a dokkba. Kérdés, hogy a déli területekről vissza tudok -e menni csak úgy északra. Még nem próbáltam.

    A szerzetes elment egy házohz. Hol van ez a ház?
  • SaGa Jr
    #514
    A beacon a városba bevezető kelet-nyugati irányú az út mellett van (az útelágazástól ami a város felé visz, onnan kicsit nyugatra), fenn egy sziklacsúcson (két csont vigyázza). Lentről csak kerülővel jutsz fel (körbe kell menni és figyelni a felfelé vezető lehetőségekre), kisebb sziklamászás után.



    Molnibalage:
    Szerintem az elfek fáklyájába való (csak tipp, én eladogattam az energy kristályokat). Az működik kristállyal és világít. De az is elképzelhető hogy teszemazt majd a gyűjtő (Geravius) még nem teljesíthető küldetéséhez jól jöhetnek (a Nexus komplexumoshoz ahová nem leeht egyenlőre bejutni).

    A fordítást segítő szöveg (nekem az egyik ficcakban volt nem a könyv mellett) és a könyv meg nem neked szól, nem kell vele kezdened semmit. Csak le kell adnod és elvállalnod a következő feladatot. A könyv nálad marad de ezt el is mondja a fickó. Ő csak gyorsan lemásolja azt amire kíváncsi (és elmondja hogy lényegében használhatatlan az egész mert olyan technológiák is kellenének amik nem állnak rendelkezésre, például speciális kristályok).
  • Molnibalage
    #513
    Az energy stone az mire jó?
  • hollófernyiges
    #512
    Nekem is a Gervasiusos küldihez kéne valami infó. Elküld a délnyugati romvárosba (Thirin? Tirion?) ahol kapok egy infót hogy a déli toronyban van egy tábla ahova a város előtti signpostnál levő slider visz fel. Ez hol van? Van egy beacon de az csak egy romos ház. A tornyot megtaláltam de alulról csak egy keveset lehet bemenni.
  • Molnibalage
    #511
    Egymás mellett volt a kettő cucc, de mégsem tudtam semmit kezdeni vele. A gyűjtő egyben a megbízó? Elmentem a könyvárshoz hátha... Nem volt semmi opció.

    Igen, trezorba vágtam a levelet is. Igazából az összes ilyen levél lényegtelen. Nevetségesen kevés pénzt adnak és még rohangálni is kell érte, mert a nyereséget önmagában elvinné a teleportkövezés.
  • SaGa Jr
    #510
    Az a könyv marad nálad. Szerepe nincs. Ezt kellett visszavinned a gyűjtőnek a fővárosba, ő lemásolta és ennyi, nem veszi el tőled (emlékeim szerint lehet találni egy pergament is vagy levelet a dokkoknál ami a fordításban lesz segítségére a gyűjtőnek, de nincs szem előtt és én is sokat kóvájogtam anno ott mire véletlenül belebotlottam). Ha nem adja a következő feladatot akkor ezt a papírost még nem találtad meg.

    Mit tettél a sörfőzővel? Már a jutalom miatt kérdem. [spoiler]Ha elengeded akkor ad egy levelet ami be kell tenni a banki trezorod megfelelő részébe és hozza a zsetont napi szinten.[/spoilr]
  • Molnibalage
    #509
    1. Mivel ez az egyetlen függőben levő a dáriusos kaladot leszámítva gyak. minden papírt eladtam, mert annyi volt, hogy már átnyálazni is vicces volt őket.

    2. A Nautilus dokkoknál van egy könyv ami a hajóépítésről regélne. Kinyitáskor azt látom, hogy van pár töredék + egy megjegyezés arról, hogy nem tudom olvasni, mert zavaros az írás. Egy asztalon volt a könyv.

    3. Fel. Végig is vittem azt a szálat. Ott ért véget, ahol a kővévált emberek voltak. Kicsit vicces is volt, mert 10k arnyat azért nem egykönnyen szed össze az ember, de a lények meg olyan gyengék voltak, hogy a játék eleji noob karakter is leverte volna mindet, kettőt kivéve. A 290XP-s fekete özvegyeket...

    4. Köszi. :)

    5. Igen. Addig volt egy ki nem nyíló ajtó. Azon kersztül kijutottam a legelső vízeséshez. A hordo olyan helyen volt, ahol már n+1-szer elúsztam, de mégis csak akkor jelent meg. Vagy nagyon béna voltam... :)
  • SaGa Jr
    #508
    1. Az a küldetés ott ér automatice véget, ahol behelyezed a megfelelő helyre a hamvakat. Lehet hogy valami más feladatban vagy megakadva. Olvassad el mi tartozik a küldetéshez, nézd át a jegyzeteidet (ugye eltetted őket vagy legalább egy papírra leírtad ha már ne mvitted azonna lvégig a feladatot?).

    2. Milyen könyvet? Nem vágom miről van szó.

    3. Felvetted a kulcsot a házadban? Az egy trezort nyit. Keressed fel, szedd ki belőle ami tetszik és olvassad el a levelet. Elindít egy feladatot.
    Emeleltt meg van egy szép, saját kecód. Ennyi a szerepe semmi több.

    4. Már a nagy szobrokra gondolsz? Aszondja van egy kicsit ÉK-i irányba Tirin Abbey-től (valami jó magas szikla tetején gubbaszt).
    Egy másik van Stonefield várának környékén (talán DNy-i irányban az erdős részen), van egy kicsit D-DNy-ra Zerobilion-tól, meg van egy messze ÉK-en majdnem a parton, a sziklák között. Most ennyi jut eszembe, de talán tuti akad még legalább 1 ha jól emlékszem.

    5. Börtönön keresztül? Én simán nekiindultam a folyónak ami az északi város meleltt folyik, miután az a gyogyós másik szeszfőző "szerette" ki lett szabadítva és ott volt.
  • Molnibalage
    #507
    Az örök nyugalomra helyezés megvolt, de a küldetés még mindig aktív. Már, ha az a küldetés.

    A dokknál megtaláltam a könyvet, de nem fogadja el még a kereskedő. Kell valakit találni, aki olvashatóvá teszi?

    A házat már sikerült megvenni. Értelme nem sok volt. 10 ropik kiadni azért, hogy párszázat kapjak és miniális XP-t? :(

    Szobrot még nem találtam, pedig már keresztül kasul bejártam a földetket eddig is. Vagy a romoknál szokott lenni?

    Egyébként már a IV.fejezetben vagyok.

    A sörfőzőt is megtaláltam nagy nehezem. A gond az volt, hogy nem a börtönön keresztül mentem ki, ezért a script nem tette ki. Marha jó...
  • SaGa Jr
    #506
    Igen ő lesz aki kalandorokat toboroz. Tervrajzokat gyűjtöget és ehhez kellenek neki kalandorok (voltak páran akik neki dolgoztak csak nem jelentkeznek egy ideje). Előbb elküld tengeralattjáró tervrajzért aztán majd másért is. Az egyik küldetése során majd jó sok helyen kell mászkálgatni hogy összegyűjtögess kis táblákat (nem ezért küld, hanem hogy utánanézz mi lett az egyik kutató csapattal de átveszed a feladatukat) és emiatt például a lávafolyásnál lévő barlangba (vagy annak közelében lévő másikba? a csoda emlékszik már rá) is be kell majd menned, amit említettél (igen, ott az északi havas tájon).

    A tomb (igazából ugye várrom kicsit délnyugati irányban a sanctuary-tól) küldetése ugye a halott kalandortól indul akinek a hulláját megtaláltad az úton mikor mentél dél felé az úton a sanctuary-tól. Bemész levered a leverendőket, átmész a nagy kapun amin csak úgy jutsz át hogy bizonyos fegyverek közül egyet fogsz, majd kinyírod az egész végén a delikvenst. Ezután a hamvait felveszed és elviszed a családja nyughelyére (ez a feladat és ezt a program is elmondta neked) és örök nyugalomra helyezed (a sírhelyet ami a tomb, a térkép jelzi, nem külön helyszín, csak a vadonban pár sírhely és szép zöld nyilacska jelzi a helyét a nagy térképen ha kiválasztottad a feladatot mint elvégzendőt). Ekkor ér véget az a feladat.

    A J betűs nevű fickó a városházán van. Bazinagy szobor van a városháza épülete mellette és lépcsőn kell felmenni hozzá (de ha nézed a kis térképet akkor elér rávinni a kurzort az ajtó ikonokra és az egyik a court house vagy valami hasonló nevű lesz amit keresel). Elmész mellette mikor mész a gyűjtőhöz. Gyakorlatilag ahol befordulsz hogy menjél a főtérre (a kovács után), ott ha nem balra mész hanem jobbra akkor szemközt lesz (ekkor nagyjából déli irányba nézel).


    Szobor.
    Addig nem is tudsz vele mit csinálni (max ha jó helye ntenyerelsz rá akkor elfordul) míg nincs nálad a megfelelő kulcs (amiket majd szépen a Darius küldetés során szedegetsz össze).
  • Molnibalage
    #505
    Ezeket sem találtam meg még asszem. Egy van a Salen melletti hídnál. Egy batár nagy szobor. Egyik kezével mutat, a másikkal meg bilincset lógat. Túl magas, semmit sem lehet kezdeni vele. Akkor ez nem is az a szobor..? :)
  • Molnibalage
    #504
    Még mindig nem találtam meg, hogy ki toboroz kalandorokat... :(
  • Molnibalage
    #503
    Elnéztem, megoldottam már a küldit. :)

    Más. A G betűs fickó hirdetése az az, hogy valami hajó tervrajzot keressek? Mert az jó, már azt is elvállaltam.

    Még a játék elején délen megcsináltam valami küldetést, ott szereztem meg a most is használt Isaela greave-st. Kijöttem a tombból úgy, hogy a talált fegyvereket kellett viselni, de a küldetés még mindig aktív. Mi a péket kellett volna még tennem?

    A fővárosban meg mi a francra gondol courtyard alatt? Meg akarom venni a házat, de a J betűs fickót az istnnek sem találom...
  • SaGa Jr
    #502
    Csak helyszín (van saját csatornája benne szép kis varázsjellel). Torna nem lesz (totál kihalt a hely).
    Az ott felszedhető infó mutat a bányára ahol a kulcs van, plusz az elolvasott infókból kiderül hogy miként lehet hasznosítani az aknákat (némi infó ezügyben a bányában is el van rejtve).
    Ha nem olvastál el mindent, akkor azért nem törlődött a feladat. Csak felszedted az aknákat de nem volt meg a háttérinfó miként hasznosítsad.
  • Molnibalage
    #501
    Egy rakás aknát szedtem fel. A bulival tisztában vagyok, hogy hogyan kezdődőtt. Egy jópofa rajtaütéssel.

    Ja, lesz majd lovagi torna is? Vagy csak egy vicces helyszín? :)
  • SaGa Jr
    #500
    A torony alsó szintjein van a műhely (több teremnyi jóság). Egyszerűen csak fel kell kapnod az aknákat és kész is vagy. Persze azt elképzelhetőnek tartom, hogy ha nem találkoztál még az aknás meglepetéssel az úton akkor nem lesz ott akna, így nem valósulhat meg a feladat teljesítése sem ami oda irányítana.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Az egész buli azon az úton kezdődik ami Stonefield várából vezet a fővárosba. Nem messze a kiéget falutól és a hídtól ahol át lehet jutni az északi területekre, lesz egy kirabolt szekér mindenféle szétszórt cuccokkal. Ott van egy láda, amit ha kinyitsz az arcodba robban. Aztán megtámad egy lelkes figura hogy legyengült állapotodban majd jól lever és kifoszt. Legyilkolod és a nála lévő információk alapján eljutsz egy rejtekhelyre. Innen tovább visznek a nyomok a lovagi torna helyszínére (igazából ez ne mles za szádba rágva, amgadtól kell rájönnöd kit kell keresni), ott bemész a kocsiba, levered a manust, elolvasod a mindenféle papirosokat és újabb infókhoz jutsz. Kimész, elindulsz a megadott bányába, ahol majd megszerzed a kulcsot amive lbe tudsz menni Zerobilon-ba. Ott végigjárod a tornyot és bele fogsz futni olyan termekbe ami tele van aknákkal (van ami ha megközelíted támad), szerszámokkal, mindenhol kis emelvényeken vannak mindezek. Felveszed az első aknát és máris lezárva a feladat. Aztán már csak ki kell jutnod felül.
  • Molnibalage
    #499
    Az aknarakás megtanulása az, ami kimaradhatott. Azt hogyan kellett volna?

    Egyébként egy jó 10 percig rohangáltam mire rájöttem, hogy hogyan lehet egyáltalán elindulni a toronyban. :)
  • SaGa Jr
    #498
    Abban a toronyban (Zerobilon) a portal zárva marad, csak egy érdekesség de ne mhasználható (nyugi, lesz még ilyen nem is egy). Nincs onnan tovább sehová csak a tetőre.

    A küldetés meg ugye a lovagi torna helye mellett indul ha kinyitod a robbanós ládát és a vége, hogy kikötsz a toronyban és megtanulod az aknarakást (merthogy erről szól az egész). Ekkor tűnik el a küldetés kiírása. Ha valamelyik lépést kihagytad a nyomozgatás során akkor a küldi beragad míg azokat is el nem végzed.
  • Molnibalage
    #497
    Bejutottam a Z betűs toronyba. A védő mágust is megöltem. A teleport kivisz a tetőre, leléphetek. Ok. Viszont a portal tűzfalát nem tudtam megszüntetni és a küldetés sem zárult le. Ezt csak később lehet megcsinálni, vagy valamit elbénáztam?

    A törpe bérgyilkosos küldetés vége baromi ütős volt. :)
  • SaGa Jr
    #496
    Azt a legjobb egy menetben megcsinálni, mert úgy van igazán hangulata. Olyan szinten ahol most állsz már lényegesen könnyebb lesz így némileg veszít majd a varázsából a dolog, de még így is príma kis feladatsor.
  • Molnibalage
    #495
    Azt éppenhogycsak elkezdtem. A fában jártam már.
  • SaGa Jr
    #494
    Esélyes hogy ez történt. Velem is megesett már és rohadt idegesítő tud lenni. Ahogy az is mikor a legyőzött ellenfél félig beleragad a falba és ilyenor ami a beragadt felén van a testnek azt nem tudod begyűjteni.
  • SaGa Jr
    #493
    Jut eszembe, szerintem tuti tudok mondani legalább 3 olyan helyet a belső részen ahol nem jártál, mert nem lesznek feltüntetve a térképen. Ha esetleg találkoztál olyan szoborral ami talapzaton áll és a karját előre felé nyújtja, ahhoz menj oda. Ha megvizsgálod akkor elfordul és kinyílik a mellkasa ahová egy bizonyos tárgyat betéve felemelkedik a szobor és feltárul az alatta lévő lejárat. Ezek a szobrok (azt hiszem 4 van belőlük) és a dungeon-ök amik alattuk vannak (templomok) a Darius kincse feladathoz tartoznak. Amint elérted az act 2-t onnantól a falvakban lesz kirakva egy lusz ragasztvány amit elolvasva megkapod az első talányt és elkezdheted a nyomozgatást. Én eddig a kirakott hirdetményt (ne a nagy táblán keressed meret ez sem, ahogy a fővárosi faszi küldetését elindító hirdetmény sem, mert ezek külön vannak) megtaláltam minden faluban ahol van teleport, a fővárosban is és még a Saren és a G betűs falu közötti partmenti településen is aminek olyan jó németes neve van).
  • Molnibalage
    #492
    Ja, tehát fent a vár természetből elérhető részénél kellen lennie a kulcsnak, ami nyitja a lenti részt és egyben a várban levő lezárt ajótót? A földön kellene a kulcsnak heverni?

    Egy szobában a 136-os speedemmel nekimentem egy tárgynak és csak a fal állította meg hogy ne szálljon el. Ha a kulccsal is ez történt, akkor soha a büdös életben nem fogom megtalálni... :(
  • SaGa Jr
    #491
    Mármint odalent akadtál el egy ajtónál? Az normális, mert a kulcs odafent van a várban, így naná hogy nem mész ki onnan és elakadsz. A lenti irományokból és a látomásból aminek köszönhetően rábukkantál a lejáratra szűröd le az információkat a származásodról, plusz amit korábban elmondott neked a téged romokhoz irányító jóember.

    A szimbólumokról meg a 399-es hozzászólásban megtalálod a fellelési listát amit kikerestem. Összesen 98 található meg, mert 2 hely van ami nincs megnyitva (noha az egyikbe egy bug miatt sikerült bejutnom mikor egy pofon miatt berepültem az ajtó mögé ami a törpék elhagyott tárnáiba vezet kicsit délkeleti irányban a nagy romvárostól) így onnan a szimbólumok nem összeszedhetőek.

    Vannak piszkos módon elrejtett szimbólumok is (mikor a tűzbe van bedobva vagy éppen egy kandalló kiszélesedő részben van csak belül és csak bizonyos szögből nézve észrevehető), amiket észrevenni tényleg művészet.
  • Molnibalage
    #490
    Akkor valszeg nem volt meg valamim, mert emlékeim szeritn egy ajtónál elakadtam. Akkor nem is vittem végig azt a szálat ezek szerint.