3032
Crusader Kings II

7439670952_0001009b22_b.jpg
  • pocoksari
    #2272
    nem is nagyon 20-30 olyan célpont akinek hadüzenetet tudott volna küldeni, nem is ez az elvárás, hanem, hogy kicsit mocorogjanak, ennél kicsit kezdeményezőbb gépet várnék...a németes példa pedig arra vonatkozott, hogy a németek a jelenlegi felállásban lassú tempóval is simán befoglalhatnak a térképet, tehát amire a mongolok megjelennek nekik papíron simán az Aral-tónál kellene lenniük...eközben konkrétan nem csinálnak semmit, állnak és várnak

    na, most azért az sem jelenthet gondolom nagyobb örömöt, hogy szerzek feleséget a örökösnek, a lány taníttatom, meg örölük ha megkapom a "just" traitet...nem véletlenül vannak ott katonák, ha meg már ott vannak akkor a gép is használja, legalább a warmongerek fegyelmezésére
  • Belkar
    #2271
    Ez azért van mert az AI reálisra van megcsinálva és racionális döntéseket hoz. A valóságban nem volt olyan épeszű király aki 20-30 hadüzenetet küldött volna bárkinek is vagy olyan jövőbelátó uralkodó aki az Aral tónál próbált volna megállítani egy Mongol hordát aminek a létezéséről senki más nem tudott...

    Ez a játék elsősorban egy királyság/dinasztia szimulátor szerepjáték elemekkel. Nem arról kéne szólnia hogy ki tudja hamarabb kihasználni az AI gyengeségeit és befoglalni a világot. De persze megértem hogy vannak olyan játékosok akiknek ez okoz örömet viszont ha valakinek csak ez a célja az elég hamar ráunhat a játékra...
  • aadam
    #2270
    sziasztok!
    1. milyen előnyei vannak ha az én bíborosomat választják pápának?
    2. ha van egy antipápát azt hogyan lehet lemondatni?
  • Although
    #2269
    Kipróbálhatod a rome 2-t is. A gép AI tényleg jó, időnként durva dolgokat csinál, taktikázik és váltogatja a stratégiáját is. :) Battle AI- meg durva lett. A Rome 1-be látott 0-10 fős vesztességek elképzelhetetlenek. Ha hátrányban van is igyekszik pokollá tenni az életed :) Nem is emlékszem láttam volna ennyire hatékony AI-t mint ami a rome 2 -be van. Nyilván más jelegű mint a CK.
  • pocoksari
    #2268
    diablózom is néha...megy, öl, megy, öl...mondjuk inkább akkor, ha nem vagyok szellemileg toppon
    most mondjuk jobb, mert elég régen játszottam a ck2vel, így kicsit kiestem a gyakorlatból; meg ugye india is ott van, ami nekem új, ráadásul jön az új kieg.
    az igazi problémám az, hogy én mindig csinálok valamit, tehát tevékenyen töltőm a játékidőt, amihez képest a gép álldogál, tehát a környezetem hozzám képest mozdulatlan, nem történnik semmi, csak amit én csinálok
    pl. magyarokkal korábban 20-30 hadüzit küldtem ki egyszerre, volt mozgás :D a gép itt német császárként megtámadja a franciákat egy azaz egy (!!!) tartományért, majd 10 év múlva megint, miközben neki kellene lennie a legnagyobb warmongernek és az Aral-tónál várni a mongolokat 500k sereggel...
  • pocoksari
    #2267
    vagy beb@szni őt másik hűbéres alá vagy más hűbéreseket a lázadó alá...klik, klikk és kész
  • Belkar
    #2266
    Nyilván előtte jogot kell szerezni a földre vagy a hűbérest be kell feketíteni.
  • Although
    #2265
    Én is így állok most a rome 2-ben. Elkezdett össze állni az egész és látom a exploitokat. Vagy is a számokat az egész mögött. Nem jó ez mindig igyekszem nem foglalkozni vele, meg csak szerepet játszani, mert ezzel az a baj, ezen a ponton megszűnik az, hogy igazán élvezed a játékot. :)
    Neked meg valószínű már nem sok olyan játék van ami problémát okoz. Szar lehet :)
    Kezdj el akciójátékokkal játszani ahhoz ügyesség kell :)
  • pocoksari
    #2264
    kicsit én is játszottam, hogy visszarázódjak, az abbasidokkal kezdtem 1204es kezdéssel...a félszigeten lévőket behúztam, aztán az etióp részt, kicsit indiába is belenyúltam, majd egyiptomtól elszedtem szíriát, onnan át bizáncon a bolgárokig...aztán az ilkánok befoglalták perzsiát, így a balkánon és mezopotámiában is határosak lettünk...hadat üzentem, persze ő volt az erősebb, de ugye csata nem volt, mert rohamoztam a várakat, így perzsiát elszedtem....erre ő üzent hadat, megint rohamoztam, kikapott csata nélkül...közben egyiptomot teljesen megettem, ahogyan a balkánt is a magyarokkal együtt...aztán hadüzenet az ilkánoknak...volt csata, de olyan vastagon nyertem, hogy 30k katonát a szomszéd tartományon hagytam, mert nem kellett...hiába kap a gép bitang sereget, csak felfújja magát, aztán kipukkan
  • pocoksari
    #2263
    ha úgy veszel el földet, hogy nincs rá jogalapod, akkor kapsz egy szép kis máluszt a viszonyra a többiekkel (is)...gond volt 1 pofával, most 20al van....nagy tűnik olyan nagy üzletnek
  • pocoksari
    #2262
    1. kis hűbérest odaadni a nagy hűbéresnek (várost, várat, templomot grófnak, grófot hercegnek, herceget királynak), lehetőleg minél kevesebb közvetlen vazallust tartani, akit könnyű kezelni mivel a friss hódítást csak pár pofa között kell szétosztani

    2. naszóval, ha úszni kezdünk, akkor nem az olimpiára nevezzünk első körben...jó lesz a megye II. elsőre....kezdj német császárral, erős, így azt csinálsz amit akarsz...gondozhatod a vazallusokat, gyakorolhatod a harcot stb., gyakorlásnak jó valamelyik horda is vagy egy kövér arab ország...aztán szépen nehezíteni

    3. saját földből több katonát kapsz, mint a vazallustól (ha meg a viszony 100nál kevesebb, akkor lényegesen többet)
  • kissssss
    #2261
    ez mi ez a halálsugár az első képen? :DDD
  • Belkar
    #2260
    Gondolom nem eredeti? Próbálj meg olyat letölteni ami 2.1.6 patchet tartalmazza mert az a legújabb.
  • JACKAL89
    #2259
    Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni.
    Telepítettem a CK II-t. Tökéletesen működött, a megjelenítés is rendben volt.
    Feltettem a 2.0.2 patchet. A telepítés rendben volt, a játék is elindul. Viszont, a grafikai megjelenítéssel gondok vannak.
    Csináltam képeket, amik mutatják a problémát.






    Remélem tudtok segíteni. A legfrissebb VGA driver van fent.

    Válaszokat nagyon köszönöm!
    Utoljára szerkesztette: JACKAL89, 2014.10.07. 21:34:57
  • Belkar
    #2258
    Mindig van valami oka amiért nem szeretnek a hűbéresek. Nézz utánna és javítsd ki a kapcsolatodat vagy ha az nem megy akkor vedd el tőle a földet és add olyannak aki szeret.
  • becne222
    #2257
    Helló!
    A freeweekend során megtetszett a játék ezért megvásároltam és megpróbáltam jobban belevetni magam de 1-2 ponton rendszeresen elakadok valahányszor új játékot indítok bármely országgal.

    1. A hűbéreseim rendszeresen úgy érzik jobban tudják, mit kéne csinálnom mint én, ezért rendszeresen lázadoznak, ha földet adok nekik akkor nagyjából megnyugodnak, de mire 1 uralkodóval sikerül magam elfogadtatni addigra meghal és jön a következő, az ellen megint fellázádnak és bukta...

    2. Ha mondjuk egy adott korban érdekesebbnek beállított országgal kezdek pl. Anglia, Norvégia akkor ugyebár háború van. Na, ha Angliával vagyok alig van katonám és több 10e katonával rohannak le a norvég és normandiai seregek, ha norvégiával akkor pedig angliai csapatok. Így hogy lehet megnyerni egy háborút?

    3. Földosztás a nemeseknek. Olvastam itt lentebb különféle parktikákat, mingyárt megyek és kipróbálom őket, de ami nekem lenne a fő gondom az az, hogy ha kiosztom a földeket alig adnak katonát, ha nem osztom ki akkor meg utálnak és a szomszédos országnak így persze mindig négyszer annyi katonája van mint nekem kivéve ha kis országról beszélünk.
    Előre is köszönöm a segítségeteket, remélem nem tűnök totálisan bénának.
  • Maarius
    #2256
    Igazad van, hogy mindegy kitől jön a katona, azonban míg te csak a számokat látod, addig én szeretem beleélni magam a játékba, mondhatni szerepjátékozom :)
    Például ha egy család nem szimpatikus, mert korábban mondjuk lázadtak ellenem, akkor ha törik ha szakad, az a dinasztia egy deka földet nem kap, ha meg szerez, akkor biztos, hogy elveszem, még ha háborút robbantok is ki. Így azért sokkal izgalmasabb szerintem, mint mondjuk 3 vazallusnak odaadni mindent és csak azzal foglalkozni, hogy azok boldogak legyenek és hozzák a sok katonát... az nem életszerű.
  • Jaqen
    #2255
    Hali. Az, hogy lehet, hogy mióta leszedtem a legújabb DLC-ket, és ugye új játékot kezdtem a Magyarok első seregét (9000 valahány fő) porig alázza a bolgár sereg 4800 fővel? Ez elképesztő, csak tátottam a számat mikor megláttam, hogy vereség. Nem egyszer újrakezdtem, és mindig ez van. Csináltak valamit a harcrendszerrel vagy mi? A hadvezérek vezetik a sereget (nekem persze nincs két oldalsó szárnyam csak középső, de eddig így is simán elvertük őket, gond nélkül...) Így, hogy vonuljak be a Kárpát medencébe?
  • pocoksari
    #2254
    nekem sohasem volt problémám a rokonokkal, teljesen más szempontok alapján döntök a föld kiosztásakor pl. hány éves (öregnek nem adok azért, hogy 2 év múlva az örökösének hirtelen adnom kelljen), mekkora a supply limit a székhelyén (ugye 10k limitre 40k katonát behívni pazarlás, mert megdöglik), tengerparti-e a székhely (könnyebb logisztikázni)....az, hogy rokon éppen nem számít nálam

    ugye az, hogy van igénye a trónra egy dolog, viszont amíg nincs ereje megpróbálni sem engem nem is érdekel :)

    elvenni a tartományt és odaadni a másiknak semmi értelme, mert csak a viszonyt öli miközben neked teljesen és tökéletesen mindegy,hogy kitől jön a katona, az viszont már nagyon nem mindegy, hogy mennyi jön...kerülném az ilyet
  • Diopapa
    #2253
    A CK2 fordítás teljesen leállt?
  • Maarius
    #2252
    A perzsáknál ugyebár zoroasztrián vallás van, aminél előny, ha valaki a saját rokonát veszi el feleségül/férjül, így általában családon belül házasodnak (mármint a családon belül is a szűk családon belül), így minden terület ott marad és nem lesz az, hogy mondjuk az egyik uncsitesóm 3 királyságot birtokol, a másik meg csak 1et, hanem mindenkinek 1 van.
    Inkább a hersegségekben (perzsáknál satrapy) fordul elő, hogy néha a de jure területek összekeverednek, ilyenkor elveszem a provinciát és visszarakom oda, ahova tartozik (szeretem ha rend van :D). Persze ekkor megharagszanak rám, de ha elég erős vagy, akkor úgysem jelenthetnek rád veszélyt.

    Keresztény vagy más vallású országokban is így szoktam. Saját családban szétosztom a területet és mindig figyelem, hogy ne keveredjenek. Ott mondjuk még kisebb is rá az esély, mert közeli rokonok nem házasodhatnak. De vigyázz, hogy túl közeli rokonnak ne adj területet, mert akkor annak a gyereke már nagyon nem fog kedvelni a trónra való igény miatt. Ha mondjuk te vagy Józsi királlyal és Sanyi fiad örököl, és nincs olyan távolabbi rokonod, aki biztos, hogy nem örököl semmit. Azonban, ha van mellette még 3 lányod, akkor érdemes 1-2-t arra szánni, hogy női ágon (matrilineal angolul, magyarul nem biztos, hogy jó a fordítás) házasítod, és az ő gyerekének (lehetőleg fiának) adod a királyságot, amit kiosztani szándékozol. Ekkor elvileg az anyai ágon az unokád már nem kap jogot a trónra, vagy csak egy gyengét.
    Utoljára szerkesztette: Maarius, 2014.10.05. 11:11:34
  • Joker307
    #2251
    Kösz, lehet kezdek egy újat az új információk segítségével.
  • pocoksari
    #2250
    de régen játszottam ezzel...
    1. minél kevesebb embernek minél többet
    2. ha az 1. pontot betartod, akkor azt emelsz és olyan magasra ahogyan szeretnéd...minden maxon
    3. nem kell
    4. szerintem tőled függetlenül az emelésre törekszenek, tökmindegy, hogy te mit csinálsz, nekik önös édekük a minél magasabb policy, de igazából ez meg neked tökmindegy
    5. Maaris leírta, bár én nagyobb azték seregre emlékszem, van egy csataképem, ahol 200k-s azték sereget csapkodtam le, tehát többen vannak :) ettől függetlenül ha beindul a harci szekér, akkor kb. tökmindegy, mert úgyis mindent elfoglalsz mire megjelennek...
  • Joker307
    #2249
    5.
    Érdekes egy időszak lesz akkor. Most hogy megörököltem Itáliát, Bajorországot kezdtem örülni a 30 000-es seregemnek amit nagy nehezen kiszenvedtem magamból de ezek szerint az édes kevés lesz :D

    1.
    Azért gondoltam hogy megszabadulok a Királyi címtől mert számomra nem tűnik túl értékesnek viszont így sokkal több nemessel kell törődnöm. Ha átadom másnak akkor Kiesnek a hercegek és így már csak a királyokkal kell szenvednem.
    Viszont azt nagyon megbántam hogy a bajorokat és a horvátokat ottani nemzetiségűnek adtam, folyamat szopok velük.
    Tetszik az ötlet hogy rokonoknak adjam a királyságokat. Lehet néha a trónra törnének viszont így az egész császárság egy vérvonal alatt lenne és talán könnyebben kezelhetőek lennének.

    Milyen szempontok alapján nézted hogy egynél többet ne örökölhessenek?

    Mindig arra törekszem hogy magas korona fennhatóságot érjek el viszont az abszolút azért is tetszetősebb mint az alacsony adó mivel ebből pénzt alig kapok viszont Abszolút fennhatóságnál nem háborúznának egymással, nem merítenék ki a seregeiket, nem változnának az általam kiosztott erő viszonyok és több lenne a minimum sereg amit adniuk kell.
  • Maarius
    #2248
    1.: Ez csak rajtad múlik. Van aki minden területet egyetlen hűbéresnek ad, mert így csak egyetlen embert kell boldogan tartani, én viszont jobban szeretek megtartani 1-2 királyságot a birodalmon felül, a többit kiosztani másoknak (hercegségeknél szintén... amint elérem a maximum tartható tartományt, a többi hercegséget külön családoknak kiosztom). Ott majd egymás között elrendezik és csak azzal a pár királlyal kell törődnöd, meg néhány herceggel (akik a királyságodban vannak).

    2.: Amennyiben nagy sereged van sz**d le (bocsi a szóért :)), hogy mennyit mínuszol. Nagyobb országnál, birodalomnál már azért illik legalább egy magas korona fennhatóságot összehozni, de az abszolút sem árt, különben állandóan megtámadnak valakit a vazallusaid (például nálam Syria királya előszeretettel támadta a Bizánci Birodalmat 1-2 hátramaradt de jure tartományért, de egyszer sem győzött...).

    3.: Lásd 1-es pont.

    4.: Tudtommal igen. Szép lassan az évtizedek alatt ők is emelik.

    5.: Nos... a tatárokat itt azt hiszem Golden Horde-nak hívják és ... na várjunk, kezdem az elején.
    Szóval...több fajta horda létezik. Az első ugyebár a magyarok. Ezt nem kell részletezni. A 2. 960-980 környékén a Seljuk törökök olyan 50.000 katonával (ezeket már legyaktam :P).
    Ezután kis szünet (vihar előtti csend) és 1220-ban lesz egy event, miszerint jönnek a mongolok apró családjukkal (50.000 fő).
    Ekkor kezd érdekessé válni a dolog, mert a mongolok-kal majdnem egyidőben jön az Ilkhanate kb. 90-120 ezer emberrel és ehhez kapcsolódva valamikor 1224 és 1250 között a Golden Horde, azaz a tatárok hasonló sereggel. Amennyiben ezek kinéznek maguknak, ott kő kövön nem marad :D
    Továbbá 1250 éa 1350 között nyugaton (ha megvan a Sunset Invasion dlc) jönnek az Aztékok 60-120 ezres sereggel (ami mondjuk hülyeség), valamint a timuridák 1360 és 1405 között 150.000 fővel keleten.

    Ennyi :)
    Persze nem biztos, hogy minden helyes, de az arányokat azért remélem érzed...
  • Maarius
    #2247
    Én például a Perzsa Birodalom uralkodójaként megtartottam a perzsa királyi címet, a többi királyságot (Mesopotamia, Khiva, Afghanistan, Baluchistan, valamint a nem de jure királyságok, mint Syria, Arabia, Abyssinia és Nubia) kiosztottam a rokonaimnak ügyelve, hogy ne nagyon forduljon elő az, hogy valaki később többet örököl egynél.

    Ami pedig a cassus belit illeti, amennyiben a vazallusod birtokolja a címet, úgy meg kéne, hogy kapjad a háborús okot.
  • Joker307
    #2246
    Tudnátok ezekben segíteni:
    1. Az jó taktika ha minden nemesnek egy hercegséget osztok ki?

    2. Alacsony nemesi adó helyett(-10) jobb lenne az abszolút korona fennhatóság(-10)?

    3. Magyar Császárként érdemes megtartani a magyar királyi titulust ha már 3-4 királyságból áll a császárság?

    4. Ha császárként emelem a korona fennhatóságát akkor a vazallus királyaim is azon lesznek hogy emeljék?

    5. Tatárok mikor tájt várhatóak és mekkora haderővel?
  • Joker307
    #2245
    Császárként miért nem kapom meg a királyaim területi Cassus Beliét? Pl Horvátoknak a tengerparti tartományaira? Nincs rá mód?

    Gondolom értelmesebb lett volna tőlem ha a királyságokat magyaroknak adom, csak mert a horvát és a bajor király is a legkisebb bajnál is pampog. Ti hogy szoktátok a titulosokat kiosztani?
  • Maarius
    #2244
    A de jure azt jelenti, hogy jog szerint hozzád tartozik, azaz ha mondjuk Esztergom de jure a te területed, de más tulajdonában van, akkor ez már egy háborús indok, hogy megszerezd. Ha rákattintasz a de jure duchies, de jure kingdoms, vagy de jure empires fülekre, akkor láthatod milyen lenne az ideális "felosztása" az államoknak.
  • Joker307
    #2243
    Bulgária most is a birodalmam része teljes területével, azért nem értem.

    A magyar kultúra terjedése mitől függ?
  • Joker307
    #2242
    Az egész birodalomban magas a korona fennhatósága, maxra nem akartam rakni mert az már komoly levonással járna. Szerintetek érdemes lenne abszolút fennhatóságot létrehoznom és a nemesi adózást alacsonyról 0-ra rakni?

    Az mi hogy de jure? :)
  • aadam
    #2241
    lehet rosszul emlékszem, de az 57/100 év asszem azt jelentheti, hogy az adott királyságok függetlenek lesznek a de jure császáruktól(bizánc) a 100 év letelte után és a te császárságod lesz a de jure uralkodójuk
  • wednes
    #2240
    A polgármester és a püspök a te hűbéresed, úgyhogy van belőle hasznod. Egyrészt adóznak neked (a püspök csak akkor, ja jobbnak tart téged mint a pápát), másrészt katonákat kötelesek kiállítani. Pont, hogy belőlük van valami kis hasznod hiszen alap esetben a nemeseid nem adóznak neked, kivéve ha a törvényt úgy szavaztatod meg, de azt nem fogják szeretni.

    Tény, hogy nem annyi a bevételed belőle mint a saját birtokaidból, de mindent nem irányíthatsz. Ők rendben tartják közben a birtokokat, fejlesztik őket stb.

    Így hirtelen nem tudom miért lehet, pláne azt nem, hogy miért van időhöz kötve. Talán lehet más örökli A bolgár trónt, aki nem a te hűbéresed. Meg kell nézni az öröklési rendet és a korona törvényeket is. Milyen erős a királyi fennhatóság?
  • Joker307
    #2239
    De úgy nem lesz belőle pénzem :(

    Létrehoztam a M.o.val a Császárságot és minden benne lévő kis országot(Szerbia, horvát, stb) és Bulgáriánál azt írja hogy 57/100 év múlva független lesz. Szaggatott vonallal is jelzi azt a tartományt abba a térképmódba, ez miért van?
  • wednes
    #2238
    Várost és püspökséget nem irányíthatsz közvetlenül, nem vagy se pap, se polgármester. Azt a megfelelő embereknek kell kiosztani.
  • Joker307
    #2237
    Kipróbáltam hogy visszavonom kíváncsiságból és -75%-os adó levonást kaptam valami Hibás kormányzatra, ezt miért kaptam?
  • Joker307
    #2236
    HELP
    Megalapítottam Mo. és Pest megyébe Pest városát és a püspökséget is elvesztettem, a kancellárral képes vagyok valahogy visszakövetelni mert nagyon idegesítő hogy pont a főváros régió nem az enyém. Főleg hogy elég jól tejelő területek.
    Erre van valami ötletetek?
  • Joker307
    #2235
    Én úgy tudom hogy nem mert olyan mértékű levonást kapsz hogy nincs az az isten hogy összeházasodjanak veled.
  • Metontour
    #2234
    Más vallásiakkal lehetséges házasságot kötni mert a zoroasztriánus játékomban elég egyedül vagyok szövetséges nélkül. A vallási viszonyt kell növelni a pappal más uralkodóknál?
  • Party Hard
    #2233
    Valakinek van ötlete a fosztogatós kérdésemre?