121
  • Zsolt1980
    #81
    Jaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!
    Bocsi, semmi, utána olvastam el, hogy kinek írtad!
    Bocsi!
    Ész...
    :D:D:D:D:D:D:D:D:D
  • Zsolt1980
    #80
    Boond:mármint én és a Cateran?
    Nyugi, nem!:-)
    :D
  • boond
    #79
    Arra nem gondoltál, hogy nem az igazira gondolt valójában?
  • Zsolt1980
    #78
    Ezzel igen, pont az a baj ezzel az elképzelésével, hogy egy évad ugye 22-24-26 részből áll (néha pl. 23 részből, l.:Hősök (első két évada) ), és egy-egy csomagban veszik meg a sorozatokat a tévécsatorná.
    Egyben egy 100 részes sorozat dupla, vagy akár két és félszer annyiba kerülő részenkénti költségvetéssel túl (4 millió szorozva 2*-2 és fél*= 8-10 millió; és most csak bizonyos összeghatárokat említettem)drága egy amerikai csatornának, még a legnagyobbaknak is eléggé nagy falat.
  • boond
    #77
    Most magadról beszélsz ? xd
  • Axlkenobi
    #76
    Neked is ez volt az érzésed? :-D
  • Axlkenobi
    #75
    Igen, Luke hajt Leiára, mert nem tudja, hogy a testvére és mert akkor még talán még AZ ALKOTÓK SEM TUDTÁK hogy majd testvérek lesznek. Ezt magyarázom, mert az Erőpróba/Jedi Kristály könyv kapcsán jött ez szóba.

    Az meg, hogy Yoda azt válaszolja, hogy "nem... van még más is", ez egy tök ködös megfogalmazás, ami akkor még bárki lehetett volna. Hogy ez Leia lett, ez csak a Jedi megalkotásánál tisztult le. Nem véletlen, hogy ködös volt a megfogalmazás.
  • boond
    #74
    Barátodnak :LOL:
    SZERINTEM mind2 egy személy...
  • Zsolt1980
    #73
    Ez így van...Sajnos...:D
    ;-)
  • Axlkenobi
    #72
    Nem tudom pontosan, hogy mennyi terv nem lett megvalósítva, illetve, hogy mennyi leforgatott anyag maradt ki az adott részekből, ami biztos, hogy A Klónok Támadása és A Sith Bosszúja jelentősen meg lett kurtítva, jómagam sajnálom is ezt, különösen az utóbbi rész esetében, hiszen ott a kivágott jelenetekből megtudhatjuk, hogy a lázadás gyakorlatilag a birodalommal egyidőben születik meg. Nekem ez nagyon tetszett, igazán benne maradhatott volna a filmben.

    Bírnám egyébként, ha a Blu-Ray megjelenésre lenne bővített verzió a filmekből. :-DDD
  • cateran
    #71
    Az eszed tokja...."Szerelmi" 3szog volt,istenem meg ezt is magyarazni kell?
    Lasd amikor luke megtekinti a hologramot r2d2-tol..azonnal belezug:D
    Gyengebbek kedveert- luke hajt leiara,han hajt leiara,leia hant valasztja...melyik resze nem ertheto (mondjuk nem artana olvasgatni is hozza...mert lathatoan a filmbol nem sok jott le neked..)

    Csak neked osszefoglalo:
    "Princess Leia was Luke's only love interest in the Star Wars films. His attraction to her began when he saw R2-D2 project her holographic message to Obi-Wan Kenobi. At the end of A New Hope, there was some tension between Han Solo and Luke with regards to who would pursue Leia's affection; Luke assured Han that a smuggler like him would have no chance with a princess."

    Luke and Leia flirt with each other in the early EU works Marvel Star Wars and Splinter of the Mind's Eye, although when Leia kissed Luke in The Empire Strikes Back, it seems she was only trying to make Han jealous. Regardless, the revelation in Return of the Jedi that Luke and Leia are twins put an end to any semblance of a relationship, and Leia married Han Solo.

    Masreszt mar a Birodalom Visszavagban biztos volt hogy testverek
    " ObiWan -”That boy is our last hope.”
    Yoda- “No. There is another.”"

  • Zsolt1980
    #70
    Nem éretted a lényeget Cateran.
    A hivatalos könyvekről van szó, a hivatalos filmkönyvekről, regényformátumúakról.
    (Nem is a hamisítványokról.)
  • Zsolt1980
    #69
    Axlkenobi:
    Talán bekavarhat, de ne feledjük a lényeget:
    Én a itthoni megjelenési sorrendet, és így a sorban megjelenő címeket vettem alapul-méghozzá a kilencvenes évek második felében megjelenő könyveket is, mint pl. a "Történetek Jabba palotájából", "Történetek a fejvadászokról", Crispin (ifjú) Han Solo-trilógiája, "Fejvadász háborúk I. rész-A Mandalori páncél", stb.
    Valószínűleg tudatalatt még a Zahn könyveket is beleszámoltam.
    Vagyis igencsak durván elbaszarintottam a lentit.:-):D

    Jut eszembe:A Mandalori páncél folytatásai megíródtak egyáltalán kint USÁ-ban?Ha igen, miért nem jelenik meg nálunk?(Illetve miért nem jelent meg ezidáig???)
    (Az Dean Koontz által írt Frankenstein-trilógia harmadik részét a szerző még meg sem írta; ezt csak azért írom ide, hogy akit érdekel, aki várja már a könyvet, és nem érti, hogy miért késik, az tudja ezt, vagyis nyugi, várni kell még rá, ki tudja meddig.Forrásom:a magyar Wikipedia Dean Koontz életrajza és az abban szereplő általa írt könyvek, regények, novellák felsorolása.)
  • boond
    #68
    Igen, de eredeti tervek alapján sokkal hosszabb lett volna a 3 rész. (úgy tudom) ezért is lett "megvágva". Már az elején látható űrcsata egy közel másfél óra lett volna, ami több helyszínen játszódott volna asszem 3. Ebből végül kb 20 perc került be.

    Szerintem mondjuk meg lehetett volna esetleg úgy is csinálni, hogy 2 részre vágják a 3 részt. (mint most a Harry Potternél) és akkor azok is meglennének, ezért örülnék egy olyan extra kiadásnak ahol ezek benne vannak, vagy legalábbis a többsége (fontos jelenetek+ űrcsata), azonnal meg venném :). (egyébként ezen oknál fogva csak a 3 rész nincs eredetiben) Viszont ezt is moziban néztem meg először (kötelezően :D)

    De sajnos egyelőre ilyenről nem tudok hogy kiadásra kerülne :(
  • gulyasandras
    #67
    Számomra legnagyobb probléma az új trilógiával az, hogy nem bírta eltüntetni az azóta leoprált bőrkinövéseket Obi homlokáról, így állandóan nézhetem a szarvacskáit.

    Bocs George, de ezzel engem tönkretettél.
  • cateran
    #66
    Ajhh kozben megtalatam az eredeti beszelgetest..

    " LUKE: Leia... do you remember your mother? Your real mother?
    LEIA: Just a little bit. She died when I was very young.
    LUKE: What do you remember?
    LEIA: Just images, really. Feelings.
    LUKE: Tell me.
    LEIA: She was very beautiful. Kind, but sad"

  • gulyasandras
    #65
    Lehetett (normál) moziban is látni.

    A gyengén kivitelezett effekteket mindig meglátjuk. (Aztán, ha nagyon szereted a filmet, akkor esetleg megszokod.)
  • Axlkenobi
    #64
    Ez azért van, te "szerencsétlen", mert talán nem tudod, de az alkotófolyamat olyan dolog, hogy bármi változhat, így alighanem, még a Birodalom készítése során sem volt biztos, hogy Luke és Leia testvérek és ez csak a Jedi írásánál jött szóba, mint újabb csavar.

    Ráadásul te írod, hogy azért csókolja meg Luke-ot, hogy bosszantsa Hant és nem azért, mert ő jön be neki. Ott végig Han és Leia között van meg ez a feszültség.
  • cateran
    #63
    Csak sajnos ez a beszelgetes a Jedi visszaterben hangzott el,a konyvben...a hivatalos konyvben...
  • cateran
    #62
    Atyauristen...a romantikus feszultseg mindvegig koztuk van te szerencsetlen...(emlekezz vissza amikor a korhazban Leia megcsokolja Luke-ot csak hogy bosszantsa Hant,Luke meg elegedetten hatradol..vagy amikor beszelgetnek es Leia mondja bosszusan: "Han-t csak a penz erdekli" mire Luke: "engem nem csak az"...meg millio mas pelda....mi a szart neztel? cseh 2-t?
  • Zsolt1980
    #61
    Cateran:
    Annak az alábbi két oka lehet a magyarázata:
    1., Általában, ha egy filmforgatókönyvből írnak könyvet (filmkönyvet; l. Pókember)rendszerint egy korábbi forgatókönyvet, illetve annak vázlatát kapja meg az adott béríró, így szerepelnek, szerepelhetnek benne olyan mozzanatok, események, történések, akár konkrét jelenetek, jelenetrészek, dialógusok, melyek a legvégső forgatókönyv-változatból (és így a filmben is) hiányoznak, kimaradnak, vagy a korábbiba be sem kerülnek.
    Ez nagyon is gyakori, sőt, a legtöbb esetben ez így is történik, valójában igencsak kevés az olyan hollywoodi film (nagy nyári blockbusternek szánt filmek esetében pedig főleg így van ez), melyeknél csak nagyon minimális, illetve-és legfőképpen-nulla a különbözőség.
    2., Vannak olyan bérírók, akik ragaszkodnak-méghozzá nagyon-a saját elképzeléseikhez az adott regényadaptációval kapcsolatban.(Az ilyen fajta írok talán egyik legtipikusabb, ha nem a legtipikusabb képviselője egyébként pont Alan Dean Foster.)
  • Axlkenobi
    #60
    Hogy kivitelezhetetlen-e azt nem tudom, nem igazán vagyok képben a sorozatok világában, de az tény, hogy Lucas ezt nyilatkozta - amúgy ez nekem is elég meredek gondolat volt.

    Ha minden igaz, a most futó animációs sorozattal is ezt akarja, hogy 100 rész készüljön és folyamatosan dolgoznak rajta, ha minden igaz már a negyedik évadot készítik, pedig a harmadik csak ősztől lesz a CN-en.
  • Axlkenobi
    #59
    Erre már nehéz válaszolni bármit is, így inkább azt mondom, tedd/írd/mondd, amit akarsz. :-)
  • Axlkenobi
    #58
    Éreztem, hogy valami ilyesmi lehet. Kevin Smith-ék fogalmazták meg a Jay és Néma Bob Visszavágban nagyon jól, hogy "az internet arra való, hogy minden lúzer filmeket fikázzon rajta". Mekkora igazság. :-DDD

    A Mr. Pinkett féléknek alighanem ez nap fénypontja, mikor megcsinálnak egy ilyet. :-DDD
  • winnie
    #57
    "Szerintem azért habozik Lucas a sorozattal, mert a gazdasági válság őt is érinthette komolyabban. Többször elmondta, hogy 100 részt szeretne csinálni és mindenképpen meg akarja csinálni, tehát nem lenne olyan, hogy "cancel"."

    ez amerikában sosem működne, egy ilyen nézettségfüggő piacon nem. ezért is csak egy évadot írtak meg.

    "Ez a 100 rész viszont biztos, hogy nagyon sokba kerülne, főleg ha minőségi látványt akar, ez még neki sem lenne olcsó mulatság."

    a lényeg mellett elsiklanak sokan. nem az a gond, hogy sokba kerülne a sorozat lucas-nak. az sw-sorozat nem a klasszikus modellt követné, hanem a manapság egyre népszerűbb "leforgatjuk, majd eladjuk" módszert. azonban, ha leforgatnák részenként 6-8-10 millió dollárból, akkor nem lenne olyan csatorna, mely megvenné az igen drága produkciót.
  • semmikozod
    #56
    Olyasvalakivel felesleges vitázni, akinek nincs birtokában a megfelelő tudás. Csak sajnállak, mert a véleményed alapján fogalmad sincsen miről szól a Csillagok Háborúja.
    Csak egyet mondok még. "NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO" XDDD
  • Axlkenobi
    #55
    Semmi baj nincs, a honi megjelenési sorrendet nem tudom fejből, főleg mert több könyvet - köztük a Zahn-regényeket - kétszer is kiadták. Szóval az valóban bekavarhat.
  • Papichulo
    #54
    Mr Plinkett "kritikai" rohadt humorosak, bar ahogy emlekszem semmi kozuk nincs a jelenlegi vitahoz. Oszt o mindenfele filmet, nem csak SW-t, a ST sem ussza meg. Imadom a redneck stilusat es vilagfelfogasat, ahogy eloadja...
  • Axlkenobi
    #53
    Mert végig van köztük egy romantikus feszültség, ami nyilván azért került bele, mert Fosternek lövése sem volt róla, hogy ők majd később testvérek lesznek. A végén Vader lezuhan és a szövegből emlékeim szerint egyértelműen lejön, hogy meghalt.

    Igen, a Roburban jelent meg Jedi Kristály címmel, később pedig Erőpróba címmel regény formájában. Mi a probléma?

    Az anya-szálat meg lehet magyarzáni, ha nagyon akarjuk, mert Leia végülis Anakin gyermeke volt, tehát az Erő benne is megvolt. Azon keresztül pedig láthatjuk a "múltat, a jövőt, tovatűnt barátokat", hogy Yodát idézzem a Birodalomból. Tehát az Erőn át lehettek Leiának emlékei Padméról.

    Jobb lett volna, ha el sem készül? Miért, csak mert neked nem tetszett? Nekem igen. Ízlések és pofonok, ahogy mondani szokták.
  • Axlkenobi
    #52
    Briliáns érv.
  • Zsolt1980
    #50
    Amúgy megvan már a cikk címében szereplő gebasszal kapcsolatban a megoldás!
    Mármint, hogy miért nem készül el a sorozat!
    Lucas túl sóher!
    :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
  • Zsolt1980
    #49
    Egy kérdés:ki a tosz az az Mr. Pinkett?
    Amúgy még jó, hogy nem tudok angolul...;-):D:D:D
  • Zsolt1980
    #48
    Axlkenobi:
    Bocsánatot kérek Tőled, ezt aszem rendesen elbasztam, mivelhogy miközben írtam azt, amit írtam, én arra gondoltam "természetesen", amilyen sorrendben NÁLUNK, tehát idehaza megjelentek az eddig magyarul kiadott SW-könnyvek.
    De ezt így nézni ugye félrevezető!
    Szóval még egyszer bocsi. :-)
  • cateran
    #47
    Egy az egyben baromsag... a Jedi Crystalban Luke es Leia testverek (csak ertelemszeruen nem tudjak)Vader nem hal meg es egyaltalan...honnan veszed ezeket a baromsagokat? (a Jedi kristaly anno a Robur sorozatban volt olvashato magyarul..)

    Engem inkabb az zavar,hogy amikor Luke es Leia beszelgetnek az igazi szuleikrol,Luke megkerdi: "Emlekszel az anyadra? Mar az igazi anyadra?"
    mire a valasz: "kodosen...mindig szomorunak tunt"
    Ehhez kepest meghalt mikor megszulettek....na ez a gebasz...
    Ami meg a 1-3 reszt illeti..jobb lett volna, ha sosem kerulnek napvilagra...
  • semmikozod
    #46
    És folytatod a hülyeségeidet...
  • Axlkenobi
    #45
    Nézzem meg Mr. Pinkett kritikáit. :-DDD

    És minek nézzem meg? Hogy órákon át lessem, hogy egy kocka unalmában megpróbálja a hülyeségeit magyarázni? Ma minden boldog-boldogtalan filmkritikákat nyomat a neten, még nekem is van blogom. Nem is olvassa senki, igaz, csak a saját szórakoztatásomra csinálom, mert jópofa.

    A filmes ízlés amúgy is messzemenően szubjektív, szóval magasról teszek rá, hogy Mr. Pinkett szereti-e a Csillagok Háborúját vagy sem, és a szereti, akkor melyik részét és melyiket nem. :-DDD
  • Axlkenobi
    #44
    A nagy vitában még nem is szólam a sorozathoz. :-DDD

    Szerintem azért habozik Lucas a sorozattal, mert a gazdasági válság őt is érinthette komolyabban. Többször elmondta, hogy 100 részt szeretne csinálni és mindenképpen meg akarja csinálni, tehát nem lenne olyan, hogy "cancel".

    Ez a 100 rész viszont biztos, hogy nagyon sokba kerülne, főleg ha minőségi látványt akar, ez még neki sem lenne olcsó mulatság. Bízom azért benne, hogy valahogy elkészül, mert biztos nagyon jó sztorikat találtak ki hozzá, de ha mégsem lesz belőle semmi, remélem, hogy a kész szkripteket regényformába öntik és kiadják, vagy legalábbis majd felteszik a netre, hogy megismerhesse a közönség.
  • semmikozod
    #43
    Bocs, igazad van. Nem tudom, hogy hülye vagy-e csak hülyeségeket (is) irkálsz.
    mrzed barátomnak talán sok dologban nincs igaza, de nem mindenben.

    Ezért bátorkodtam javasolni, hogy nézd meg Mr Plinkett Star Wars kritikáit. Kb. estére végzel velük, akkor jöhetsz vissza és legalább nem fogsz hülyeségeket irkálni. ;)
  • Axlkenobi
    #42
    Hát, a Thrawn trilógia előtt csak hét darab regény volt:

    Alan Dean Foster:
    Erőpróba

    Brian Daley:
    Han Solo Hadjárata
    Han Solo Bosszúja
    Han Solo Küldetése

    L. Neil Smith:
    Lando Calrissian és Sharu Varázskulcsa
    Lando Calrissian és Oseon Tűzvihara
    Lando Calrissian és ThonBoka Csillagbarlangja

    Foster regényét és a Solo-trilógiát olvastam, azokban nem szerepelt a bolygó. A Lando trilógiában benne lehet, ahhoz nem volt szerencsém, de legjobb tudomásom szerint, Zahn-nál szerepelt először a bolygóváros és ő adta a Coruscant nevet.
  • Axlkenobi
    #41
    Milyen kedves a megszólításod, téged is minősít. Igen, rámentem, megnéztem. Egy oldal, ahol van minden, köztük filmes "review"-k is. Mi benne az extra?