69
  • teddybear
    #69
    Feladom. Műszaki és géptervezési tudományokból Kara kán színvonalán állsz, keveset tudsz, de legalább azt is rosszul.

    Még utoljára: a most sztárolt hibrid autók minimális szinten fogyasztanak kevesebbet a hasonló méretű motorral szerelt hagyományoshoz képest, és azt is csak napi 20-30 kilométeres futási teljesítmény esetén. Azért ekkora távon belül, mert városban kb. ekkora távolságra elég az akkuban tárolt energia. Ami a fékezéskori energia-visszatárolást illeti, az úgy 30-50% pluszenergiát jelent.

    A kerékagyba épített motor mindenképp megnehezíti a kerékagyat, mert a szokásos alkatrészeken felül kerül beépítésre. A felni és a gumi meg mindenképp kell.

    Részemről ebben a témában ez az utolsó bejegyzés, nem az én dolgom helyretenni azt, amit a műszaki oktatóid(ha voltak egyáltalán) elbaltáztak.
  • sanyicks
    #68
    "amíg az éjjel a hálózatból külön betárolt energia el nem fogy."

    ami addig tart amíg nem fékez egy nagyot, és visszatölt egy csomó energiát ;)
    Így a köv kigyorsítás -xx%-al kevesebb üzemanyagot igényel.
    "A futómű rugózatlan tömegének növelése úttartási hibákat hoz, ami a kocsi vezethetőségét csökkenti."

    egy ilyen motor valszeg még egy sima átlag abroncs+felninél is könnyebb, így aztán nem oszt nem szoroz.
  • teddybear
    #67
    Azzal nincs baj. Az elektromos autót már a múlt században kifejlesztették, az jól is működik. a problémás része az energiatárolás. Azt nem tudják egyenlőre versenyképessé tenni. Léteznek az akku alternatívái, de egyik sem az igazi.

    Amúgy a hibrid meghajtást azért találták ki, mert úgy 1000 lóerő felett a járművekben egyre nehezebb megoldani mechanikus módszerekkel az erőátvitelt. Ezért kezdték kifejleszteni a hibrid meghajtást, mozdonyoknál, bányadömpereknél, és hajóknál. Viszont csak minimális hatásfok növekedést tudtak elérni vele. Az autóknál alkalmazásra kerülő rendszer csak addig fogyaszt kevesebbet benzinből, mint a tisztán belsőégésű motorral szerelt, amíg az éjjel a hálózatból külön betárolt energia el nem fogy.

    Ami az általad kedvelt kerékagymotorokat illeti, nem olyan jók. A futómű rugózatlan tömegének növelése úttartási hibákat hoz, ami a kocsi vezethetőségét csökkenti.
  • sanyicks
    #66
    nem, de ahhoz nem kell mérnöknek lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy egy fullos normál autós hajtáslánc főtengelyére rákötött villanymotor, nem más mint egy gányolt szar fos, egy óccsó(an ki"fejleszthető", és drágán adható) de jó szar megoldás.
  • Molnibalage
    #65
    Nem. Az egyik ismerősömnek van (vagy volt) ilyenje. Tökéletsen meg volt vele elégedve, csak az áron húzta a száját...
  • Tetsuo
    #64
    Gondolom ugy erti, hogy hiperszuper csillivilli high-tech, de az alapelv rossz.
    A Ferrari is diszitve van mindennel, az alapelv megis elavult es pazarlo eletvitelt kepvisel..
  • Amergin
    #63
    Netán te csak a tekintélyekben hiszel? Vagy a papírokban? Plecsnikben?
    Próbálj meg gondolkodni a magad fejével és megvilágítani a fórumozó társadnak, hogy miben és hol téved. Ha nincs meg a tudásod esetleg olvass utána.
    Azt meg nehogy elvárd már, hogy annak, akinek nincsen doktori címe valamilyen témából, annak véleménye se legyen! Senki nem ért mindenhez, de véleménye lehet és írhat hülyeséget is, de akkor az érveit kell szétszedned és nem a leíróját fikáznod.
  • Molnibalage
    #62
    Gányolt szar. Netám tapasztalt mérnök vagy, hogy ekkora a szád?
  • Molnibalage
    #61
    A Tesla autóról konkrétan lesújtó vélemény volt egy autós szakportálnak. Kis túlzással hulladkénak minősítették.

    A konteóhívők meg kíméljenek...
  • dilofekete
    #60
    Szerintem inkább arrafelé megy a játék hogy az árak növekedjenek, nem a nyersanyagok megszerzése a legfőbb cél. Egyre lassabban csökkenő árak a piacon és egyre dráguló élelmiszer árak. A segélyek meg mások zsebében landolnak, hogy ez az arány meg is maradjon. A népírtás sose vetődött fel bennem csak az hogy hogyan lehetlenítsék el a szegény emberek életét.
    Az hogy a benzin drágul azt még helyeseleném is, mivel egyáltalán nem az a zamata a levegőnek ami régen volt, ez már nem is levegő, a duna partján se látni a duna szélének a talaját, régen lehetett, ma már egyáltalán nem lehet. Ilyen alapon minek kéne adóznom hogy itt élek a fővárosban, ha vidéken jobbak a körülmények.
    Már a tömegközlekedés is drágább, mintha inkább a kocsmában döglenék.
    Nagyvárosban meg semmi pénzért nem laknék, inkább lőjenek le, de komolyan, de már azért is adóznom kell hogy elköltözzek innét, hogy éreztessék nincsen szabad döntésekhez jogunk, ha csóri emberek vagyunk, mert a szegénynek segély jár nem élelem meg ingyem áram a melegvizes fürdéshez.
    Az ilyen igazságtalanságok tartják fenn a keresletet, hogy én nem költözhetek el ingyért a saját pénzem nélkül, mert teszem azt vidéken nem kell hollibiris árakat fizetnem bkv-ra stb... rengeteg dolog van még ami miatt növelni kell aaa főváros népességét, el lehet képzelni.
    Nagyvárosok meg nem érdekelnek és soha nem is fognak, de ha én így gondolom, akkor a nagyvárosok már a kis népeket is leírtják azért ami az embereket a nagyvárosokban tartja, mint olcsó üzemanyag stb. Azt meg nem hiszem el hogy egy évtizedig tart meghódítani egy országot, szóval tuti a válság fenntartása a céljuk ezzel is, mert valamivel több lesz jópár helyen a bevétel.
    Csakhogy a birkák nem látják be valamiért, hogy nem ettől fogunk fejlődni.
  • sanyicks
    #59
    "Csakhogy a hibridben mind a kettő benne van, ha nem tudnád. A belsőégésű motorra van kapcsolva egy generátor, amely árammal látja el az elektromos részt. Két rendszer egymás mellett, nem hogy dupla, hanem tripla meghibásodási veszély."

    Akkor talán olvasd el mire válaszolsz, ugyanis írtam hogy normális hibridautóval jobb lenne minden, de nem ezekkel a gányolt szarokkal amik most vannak.

    De bizony egy mozdony is nevezhető normális hibridmegajtásnak, mert ugyanúgy megy. dízelmotor generátort hajt, az áram meg a tengelyeken lévő motort. Pont úgy mint ahogy egy normális hibrid autónál kéne, csak ott még akksikkal kiegészítve, hogy a visszatáplált áramot el lehessen tárolni, és lehessen konnektorból is tölteni.
  • Amergin
    #58
    Ezt hívják ököljognak és az "igazságos" usa ezt a nyelvet beszéli, jól mondod.
    Ha van egy erős apukám aki megveri a te apukádat (óvodás színvonal, ugye), akkor nekem sokkal több mindent szabad, mint neked. Ez a "nemzetközi jog". Izráel is remekül gyakorolja ezt az elvet...
    Egyébként valóban komolyan gondolod, hogy Kínának inkább megéri konfrontálódni az ENSZ-szel és az usákokkal azért, hogy megmentsen egy "vicces hadsereggel" rendelkező sztálinista diktatúrát? Mi lenne a jó neki ebben?
    Szöul 50 km-re van a határtól, ha csak egy "piszkos bombát" (radioaktív anyagokat tartalmaz) átlőnek, akkor az egész főváros életét ellehetetlenítik.
    Ha akarnák az usákok el tudnák intézni, hogy Kína semleges maradjon, de mint mondottam eszük ágában nincs, hiszen nincs ott olaj
  • Asperot
    #57
    Egyszerűen, bár látom néha úgy is nehéz: Akinek olyan barátai vannak mint Kína annak viszonylag sokat lehet. Szerinted honnan van a cucc a fegyverhez. Megkockáztatom, hogy amit elpukkantottak teszteknek azt Kína dobta nekik. Nem olyan rossz neki, ha kicsit óvatosabb a világ velük. Iraknak nem voltak ilyen barátai, csak a hatalmas szája. Ez nem kettős mérce, ez egy mérce csak mindenkinek más a súlya.
  • teddybear
    #56
    Na, hogy pár ténnyel tisztába légy.

    A hibrid hajtásnak nem kisebb a fogyasztása hosszabb távon, mint egy ugyanolyan motorral szerelt normál autónak. Csak hogy rövidebb távon, úgy pár tíz kilométeren belül nem csak a belsőégésű motor szolgáltatja a teljesítményt, hanem az éjszaka feltöltött akku is. De ha mondjuk egy Budapest-Miskolc útról van szó, akkor már úgy Gödöllő magasságában kifogy a szufla az akkuból, és marad a kis belsőégésű motor. Azaz felugrik a fogyasztás, és lecsökken a kocsi sebessége, mert egy ilyen nehéz dögöt nem tud egy ilyen kicsi motor hajtani(általában csak 1,4-es motort építenek be egy legalább 1,5-2 tonnás szerkezetbe). Merthogy egy hibrid autó úgy másfélszer nehezebb, mint az eredeti normál, a plusz alkatrészek miatt.

    "Gondolod hogy bonyolultab 2 tekercs/ villanyomotor vagy generátor, néhány akksi egy egyszerű egyenirányító és inverter, mint 4 dugattyú jó tömítésekkel, szelepekkel, hűtőrendszerrel, fogaskerekekkel, tengelyekkel, csuklókkal, kenőrendszerrel? Hát nem hiszem"

    Csakhogy a hibridben mind a kettő benne van, ha nem tudnád. A belsőégésű motorra van kapcsolva egy generátor, amely árammal látja el az elektromos részt. Két rendszer egymás mellett, nem hogy dupla, hanem tripla meghibásodási veszély.

    "nem véletlenül találsz alig néhány dízel-hidraulikus mozdonyt azt is kis teljesítményre, és jóval több dízel-elektromos nagy teljesítményűt... igen azért mert az utóbbi jóval egyszerűbb és megbízhatóbb."

    Más teljesítménykategória. A dízelmozdony ritkán párszor tíz kilowattos, de amelyik csak ennyit tud, az nem is hibridmeghajtású. A nagyobb teljesítményűek viszont azért azok, mert ekkora teljesítményt már jobb elektromos úton átvinni.
    Arról nem is beszélve, hogy az elektromos motornak sokkal jobb a vontatáshoz a fordulatszám/nyomaték karakterisztikája. Példának ott van a MÁV M61 NOHAB-ja.
  • Julius Caesar
    #55
    Iránnal és az arab világgal nem lesz SEMMI. A legtöbb arab ugyanolyan, mint te vagy én. Irán teljesen normális állam lesz, a vezetőjük egy hülye, sok ottani utálja is. Ez van, majd elküldik és lesz egy normálisabb.

    Arabok dettó. Kicsit más a jogrendszerük meg a szokásaik, de alapjába véve mindig közelebb vannak hozzánk, mint az ázsiaiak.
  • Amergin
    #54
    Személyeskedjél csak, téged minősít.
    Ha az atombomba előállítására irányuló (tagadhatatlan) Észak-koreai erőfeszítés nem ok a támadásra, akkor mi? Mindamellett, hogy az ország hadereje egy "vicc" (szerinted) és hivatalosan is hadiállapot van. Gondolom megvárják, amíg Szőulra átlőnek egy atombombát és akkor majd lesz "bizonyíték".
    Érdekes, hogy Irán esetében az állítólagos szándék már casus belli és azt csaholja minden médiacseléd, hogy mikor bombázzák már végre Iránt.
    Kettős mérce, persze csakis az "igazságosság" jegyében.

    Nem "éri meg" folytatni a koreai háborút ez a fájdalmas igazság, akár kimondjuk, akár szemérmesen elhallgatjuk.

    Most pedig nézzük, hogy ma éppen mit loptak el az Igazságos Izom Tibor "barátaink", sőt "szövetségesünk"
  • Julius Caesar
    #53
    Irónikus, hogy kijelented, nincs szólásszabadság.

    Aúgy meg:
    Szabadság: felírhatOD a falra, hogy "szabadság"
    Elnyomás: fel KELL írnod a falra, hogy "szabadság"
  • MsUser
    #52
    Ilyenkor derül ki minden az elnyomó hatalomról!
    Ezért még jobban elnyomnak mindent és mindenkit aki informálni próbál
    Éljen a szólás szabadság, a szabad információ áramlás, csak nem igaz jelenleg.
  • sanyicks
    #51
    igen tényleg, ugyanis az olaj túlnyomó része az autós közlekedésre megy el, eléggé gáz azt hinni hogy nem. hajónál meg külön vicc, ott még könyebb megoldani az alternatívot, mert ott hely is van sok, a teherhajóknál mehetne a reaktor is...
  • who am I 7
    #50
    máskérdés, h mire az aksi elkészül meg maga a kocsi eleve..már az is szennyezi, mind1 lófax a háború a javakért és hatalomért van, mi meg minmeghalunk ennyi kész :D
  • who am I 7
    #49
    A pénzéhesség a jó mértékegység ennek megállapítására.Nyugodt lehetsz, h el tudom képzelni.Mivel úgymond monopol helyzetbe vannak az olaj "lobbik", majdnem! azt csinálnak amit akarnak....A környezetnek nagyjából jót tesz a magas ár, mivel kevesebbet autózunk az egyre növekvő autóparkkal...bár a növekedés ezt ellensúlyozza, viszont az alternatív megoldásban is van üzlet.
    Egyébként egy jó hibrid megoldással nem lenne probléma, jó dinamika mellett 2-3 liter fogyi nem lenne rossz.
  • Asperot
    #48
    Az exportképes mennyiséget már hívhatjuk „gazdagnak”.
    Az hogy van atomfegyvere, bárki szerint is csak feltételezés lehet. Igaz hogy robbantottak de valószínűbb hogy a hencegésre elment miden forrásuk, mint hogy képesek legyen ilyen technikát halmozni. Ha lenne fogalmad milyen pénz és energia kell ezekhez a célokhoz…..nem véletlen hogy kevés ország rendelkezik ilyen fegyverrel.
    Igen! Katonailag meg gyenge. Ez még persze nem ok egy támadásra. Kína, kapcsolódó viszonyát firtatni elég vicces. Tényleg ijesztő ha ebben hiszel. Én csak annyit kérdeznék: A lobotómia fájdalmas?
  • Asperot
    #47
    Tényleg azt hiszitek ott a kihívás hogy milyen autóval pötyögsz le hétvégén a nagyihoz? Légi forgalom? Fapados vitorlás repcsi? Vizeken megint lesz vitorlás hajó? Olyan apróság mint a haditechnika, már ne is beszéljünk.
  • Amergin
    #46
    "Észak-Korea ásványkincsekben pont gazdag" -ezen az alapon Magyarország is "gazdag", csak az nem mindegy miben és hogy mekkora készlettől "gazdag"...

    [URL=http://en.wikipedia.org/wiki/2006_North_Korean_nuclear_test]"Atomfegyvere nincs"[/URL] -te már csak tudod, hiszen te értesz hozzá...

    "Katonai ellenfélnek úgy magában a „semmi” és a „vicc” közé tehető." -Igazán??? Akkor csekély lenne a veszteség és az usákok pillanatok alatt győznének. Miért is nem teszik vagy még inkább tették már meg évekkel ezelőtt?
    1. Hülyék? 2. Gyávák? 3. Esetleg talán mégse úgy van ahogy írtad?
    Ha viszont homokba dugom a fejem és azt mondom, hogy "nincs" nukleáris fegyvere, akkor viszont tudható, hogy fejlesztik! Ez esetben azonnal meg kellene támadni!!!
    Avagy Usrael nem "aggódik" emiatt a fenyegetés miatt? Úgy tűnik egyes országoknál "aggódik" más országoknál "nem aggódik"

    "Ami kicsit bezavar a képbe az Kína." -amely országnak abszolúte semmi érdeke nem lenne rá, hogy bekapcsolódjon egy ilyen háborúba Észak-Korea oldalán a "fenséges" USA (a legnagyobb exportpiaca) ellenében.
  • sanyicks
    #45
    nem véletlenül találsz alig néhány dízel-hidraulikus mozdonyt azt is kis teljesítményre, és jóval több dízel-elektromos nagy teljesítményűt... igen azért mert az utóbbi jóval egyszerűbb és megbízhatóbb.
  • sanyicks
    #44
    "Amúgy sokkal nehezebb, és bonyolultabb, mint a tisztán mechanikus."
    lol csak most nézem. Gondolod hogy bonyolultab 2 tekercs/ villanyomotor vagy generátor, néhány akksi egy egyszerű egyenirányító és inverter, mint 4 dugattyú jó tömítésekkel, szelepekkel, hűtőrendszerrel, fogaskerekekkel, tengelyekkel, csuklókkal, kenőrendszerrel? Hát nem hiszem.
  • sanyicks
    #43
    nem tökmindegy. Mert egy kábelen kisebb a teljesítmény csökkenés mint 8 fogaskereken, 6 csuklón és 5 tengelyen, na meg egy kábel és egy elektromos motorban is "pici" kisebb a meghibásodásra képes alkatrészek száma.
    Na meg a regeneratív fékezés sem 0 dolog...
    Na meg fura módon a mai gányolt hajtásláncos hibrid autók is jóval kevesebbet fogyasztanak.
  • sanyicks
    #42
    Mert talán van néhány százezer villanymozdony a néhány millió olajos cuccal ellentétben? Mert a vasúti vállalatok sokszor állami kézben vannak, és ott számít a költséghatékonyság, viszont a az adófizetőnél pont fordítva van (az államnak az a jó ha minél többet perkál az egyszerű paraszt).

    Nincs működő elektromos autó? LOL keress már rá erre: tesla roadster bár ezt is jelentősen túlárazva adják(mert megtehetik, bár nem is népautónak lett csinálva). Meg volt pár éve valami japán porsche 996-ot legyorsuló 370 km/h végsebességű feltöltésenként 500 km-re képes elektromos limuzin. Kínaiaknál és indiában is gyártják az elektromos taxikat a nagyvárosokba, mert ott lassan az olajozás kárai meghaladják a hasznát.

    De mondok egy furcsaságot. Dízel elektromos mozdonyoknál 50 éve megvan a normális meghajtás. A hibrid autóknál meg csak a gányolt nagyon nem hatékony marhaságok. Na ez hogy van, hogy több ezer lóerőnél sikerül, néhány tíz-nél meg nem?
  • Molnibalage
    #41
    Egyetértek. Én egy tűsszedő akcióhoz hasonlítottam egy másik oldalon. A tűsszedőkkel végeznének, gond egy szál se. A tússzabadítók közül is belehalhatnak, ezzel számolnak. Ok. Na, de a túszokkal közben meg...
  • Papichulo
    #40
    Gazasagilag akkor is pusztito lenne a ROK szamara egy haboru, meg ha katonailag nem is, ez a lenyeg. Ezert akarjak minden eszkozzel kerulni.

    Kiveve persze, ha General Cha vezeti a koreai csapatokat, mert akkor az USA-nak is rettegnie kene: http://groups.google.com/group/soc.history.what-if/browse_frm/thread/a5efeb1920ea1a4d/7752f3f38ebe3600

    Nem vonom ketsegbe tajekozottsagodat en is gyerekkorom ota foglalkozom haditechnikaval/geopolitikaval, forditottam ilyen konyvet is es cikkeket is irtam a temaban. Emlekszem az elso technothriller amit a koreai konfliktusrol olvastam (olyan 20 eve) a red phoenix volt, Larry Bond-tol, de a 38 north yankee is jo volt, Ed Ruggero-tol. Azok voltak a szep idok...
  • teddybear
    #39
    A hibrid-hajtás nem alternatívája a belsőégésű motorosnak, hanem egy változata. Amíg a belsőégésű motor látja el energiával az egész hajtásláncot, tök mindegy milyen módon viszed át a kerekekre a teljesítményt.

    A hibrid legfeljebb kis energia-pótlást kap az előre feltöltött akkujából. Amúgy sokkal nehezebb, és bonyolultabb, mint a tisztán mechanikus. És a környezetkímélő hatásáról sem vagyok igazán meggyőződve. Mivel az akkukat, a plusz villanymotort is elő kell valahogy állítani.,
  • Molnibalage
    #38
    Ez nem teljesen igaz. Max. a rakétás és rakéta póthajátsúak számára és akkor is "csak" a város perem kerületei. Persze ez is pont elég ahhoz, hogy egy hábprú kezdetén 4-5 számjeggyel leírható mérhetű civil halott és sebesültet lehessen összehozni.

    A linket ismerem, de azért köszi. :)

    (A FreeFalcon 5.5 szimulátorhoz új hadjáratot és egyebeket készítek. Korea a fő helyszíne a játéknak, ennélfogva viszonylag jó képet alkottam az elmúlt 3 évben arról, hogy mi ott a helyzet nagyvonalakban.)
  • Papichulo
    #37
    Maximalisan tisztaban vagyok a felek hadviselo kepessegeivel. Viszont a foldrajzzal is es Soeul az eszak koreai csoves tuzerseg kozvetlen hatotavolsagan belul van.
    Akarmennyire is kozepkorinak tunik a DPRK felszerelese, arra eleg, hogy gazdasagilag foldrekenyszeritse a ROK-t. Nem vitatom, hogy egy konvencionalis haborut nem tudnanak megnyerni, de nem is ez a celjuk.
    Ajanlom figyelmedbe ezt a tanulmanyt:
    http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?162240-Bluffer-s-Guide-North-Korea-strikes!-%282009%29
    Nagyon szinvonalas es atfogo! Meg fogod erteni mire gondolok.
  • Asperot
    #36
    Ami rendelkezésükre állt azt kb ott el is sütötték. Gyakorlatilag, lehetetlen hogy önerőből fegyverkezzenek. Amit meg Ők állítanak… :) De legyen, 2-3 még lehet a polcon. Reméljük úgy működik mint a hordozó rakéta.
  • Molnibalage
    #35
    A észak-koreai haderő kb. a 30-50 évvel ezelőtti szinten tanyázik nagy átlagban. A légierő lassan már mennyiségileg sem éri el önmagában a déliek légierejét. Azt, hogy a légierő milyen mészárlásra képes egy hagyományos háborúban, azt a Sivatagi Vihar alatt láttuk. Na, az a '80-as évek eszközeivel volt. A RoKAF és a jenkik "picit" túl vannak azon a szinten...

    Szárazföldi erőknél dettó ugyanez a helyzet. 40-50 éves vackokkal bír észak. Délen meg a világ legmodernebb harckocsijai között számontartott K1(A1) van elég nagy mennyiségben + a K2 gyártása is folyamatban van. Ha ne részletezzem, hogy milyen csúcstechnikás csapatlégvédelem, páncélelhárítás, stb. van.
  • Molnibalage
    #34
    Ez csak azt jelenti, hogy ha van is bármit fel tud robbantani, amit Észak-Koreában van. Megfelelő hordozóeszköze nem igen van. Ha van pár miniatürizált ilyenje azt nem lehet olyan rakétára tenni, ami többnyire nem működik...
  • hitman08
    #33
    Nincs atomfegyverük? Akkor Észak-Korea biztosan az élelmiszertartalékaival robbantott fel egy fél hegyet 1-2 éve, és az akciós sajtos stanglijaival fenyegetőzik egyfolytában. Azért ne legyünk már ennyire vakok, ha lehet. Katonai szempontból meg nem túl szerencsés egy ilyen elvakult komcsi országot betámadni, ezek egyáltalán nem riadnak vissza a konfliktustól. Évek óta hangoztatják, hogy mennyire lenézik a nyugatot, és nem félnek senkitől. Csúnya dolog származna belőle, egy fél második Vietnám is akár. Arról nem is beszélve, hogy a környéken mit reagálnának a többiek. Nem véletlen, hogy régóta kényes téma ez az ország.
  • kvp
    #32
    "elenleg a belső égésű motoroknak nem igazán van vetélytársa és ennek műszkai oka van."

    Van vetelytarsa, a szenhidrogenekkel uzemelo elektromos hajtaslanc (generator-aksi-motor), azaz a hibrid jarmuvek. A szenhidrogen pedig barmi lehet, akar vizbol es legkori szendioxidbol nuklearis energiaval eloallitott metan is. Onnantol, hogy valaki epit egy ilyen uzemanyag gyarat mar rogton van vetelytarsa a koolajnak es a foldgaznak. Arrol nem beszelve, hogy a mostani jarmuvek csak minimalis (vagy semmilyen) atalakitast igenyelnek es a megoldas teljesen szen szemleges, mert a folyamatbol csak annyi szendioxid kerulhet a legkorbe amennyit kivontak az eloallitas soran. Bizonyos koolajar folott meg olcsobb is lenne, mint kulso forrasbol megvenni az olajat. Ehhez az olajarhoz nagyon kozel vagyunk. A technika nagyon regen megvan, mert a legtobb amerikai vasuti dieselmozdony mar a masodik vilaghaboru vege ota elektromos hajtaslancot hasznal. Ha az aksikat kihagyjuk a rendszerbol, meg akkor is jobb egy generatoros villanymotoros rendszer, mert a generatort hajto motor mindig idealis fordulatszamon jarhat, a villanymotornak pedig allo helyzetbol is maximalis a nyomateka. Lassan mar 100 eves technikarol van szo...

    ps: Ha az atomenergia valakinek nem tetszik, akkor stirling generatoros naperomuveket is hasznalhat. Ha uzemanyagot allitanak elo, akkor az energia tartalyokban tarolhato, tehat nem szamit ha nem egyenletes a napsutes. A stirling generatorok pedig nagyon olcsoak, mivel gyakorlatilag viktorianus eszkozokkel is eloallithatoak es a napelemekkel ellentetben az eloallitasuk teljesen kornyezetbarat technologia.
  • Rotyoka
    #31
    Közelsem kell annyi idő.. Csak kérlek szépen az olaj-lobby teljesen elnyomja az alternatívot mert ebbe van a pénz.... Már vagy 10 éve lehetne elektromos autókkal menni, meg az energia 70-80%-át kiváltani alternatívval, csak inkább lefizetik az adott feltalálót nem kis öszeggel és így neki is jobban megéri, hogy még tolja el 40 évvel a "feltalálását".... Erről nem 1 dokumentum film készült..

    Ennyit a töritanárról mert ez mindig is így volt.
  • Julius Caesar
    #30
    Ha lenne egy háború észak-korea és a "nyugati világ" (értitek, kikre gondolok) között, akkor ÉK ijedne meg a legjobban. Nem baj, dzsunkaflotta erős, meg a hordozórakétákkal majd fürtökben lövik át a kis koreaiakat japánba :D

    Ez az amerikai háború meg teljesen egyértelmű, a fegyverlobbi teszi (sztem az olaj másodlagos, nem az a döntő tény). Az amerikaiakat nem utálom, de a külpolitikájukat igen.

    Mondjuk kíváncsi lennék, hogy ha a jenkiket támadnák, ugyanígy sírnátok-e, hogy ártatlan emberek hullanak. Vagy akkor menne hogy "megérdemelték"?

    Ja és 9/11 nem volt belső munka, sokkal olcsóbban meg lehett volna oldani. Irakban a nagykövetség előtt robbantanak, meghal pár amerikai diplomata, lelőnek pár katonát, kicsit "vacilálnak" hogy most mi legyen majd mennek "demokráciát szolgáltatni". Teljesen felesleges fél NYC-t lerombolni...