6609
Dragon Age II
-
#1806 Ezek után tul sok újdonságra nem számitok. -
#1805 Now playing-et meg lehet mindig utólag is. -
Pares #1804 Á, megnézném, de már rohadtul fáradt vagyok. Remélem azért felvételről meg lehet nézni... -
Pares #1803 Konkrétan mire gondolsz? Mert így, ahogy néztem, minden maradt a régiben, csak új köntösben. Journal ugyan olyan, sőt jobb, mert szépen csoportokra lehet bontani a bejegyzéseket, nem pedig szám szerint vannak elrendezve. Inventory blokkolva van, onnan sokat nem tudtunk meg. A játék közbeni inventory meg ha jól emlékszem az egész képernyőt eltakarta, szóval sokra nem mentél vele "mozgás közben" (persze lehet, hogy rosszul emlékszem, régen játszottam már vele utoljára). A menük nekem kifejezetten tetszenek.
A Heroic Accomplishments-et speciel nem is kerestem, bár ahol néztem, nem láttam olyat. Lehet az inventoryn belül van elrejtve, vagy nemtudom. Ezt majd meglátjuk a teljesben. Bár speciel nem lennék lesúlytva, ha esetleg nem lenne benne ilyen. -
#1802 20 perc múlva Mike Laidlaw demozza itt a DA2őt. Nem a demot tolják majd, hanem teljesen új, eddig még nem látott részeket mutatnak. -
Bhalage #1801 hat kicsit elkonzolositott az a resz ; karilap, skillek, journal,
sot kar hogy inventory nem latszik "mozgas kozben"
en azt mondom, nekem egyelore da1 ezen dolgai jobban tetszettek,
lehet csunyacska, de en szivesen olvasgattam a heroic accomplishmentset vagy szoszmotoltem a skilleken/journalba -
Micsu #1800 hehe
egyébként a da1ben is voltak "együtéses ellenfelek" (elég volt nekik egy ütés lövés bármiből) a végső harcban, gondolom azért tették bele hogy epikusabb legyen a harc a nagy számok függvényében, de itt a szakadások miatt jobban üt -
Pares #1799 Na, én is befejeztem.
Azok után, hogy vagy fél éve nem nyomattam a DA:O-t, elég fura volt a harcrendszer. Nem rossz, csak fura. Az első néhány tucat Éjfattyú után már azért belejöttem. Tetszik. Annyiban más, hogy gyorsabban mozognak a karakterek, a képességeket sokkal gyorsabban használja mindenki, több animáció van, és a harc sokkal egybefüggőbb. Nagyon nem tetszett a DA:O-ban, hogy minden ellenséghez odament külön, és egyszerteegyszerén alapon elkezdték egymást ütni. Itt ezt szvsz tökéletesen orvosolták. Összességében a harcrendszer nekem bejön.
A grafikára nem lehet panaszom, igaz csak DX9 mediumban játszottam, de így is szebb mint a DA:O (nem sokkal, de azért van különbség).
A szinkronhangok, a környezet, a zene, mind szuper, mint szokásos. A menük szépen és igényesen kidolgozottak. Tetszik az új fejlődési rendszer is, sokkal érdekesebb és több variációra ad lehetőséget, mint a DA:O féle lineáris rendszer.
Egy valami zavart, amit már itt valakik írtak is előttem. Ez pedig az lenne, hogy gyakran megakad az átvezető videók közben a játék "loading-..."-olni. Remélem az ilyen dolgokat ha a teljesben nem is, legalább az első patchban orvosolják.
Összességében abszolút nem csalódtam a játékban, kb. azt kaptam, amit vártam. A sztori ismét remeknek ígérkezik, csak most feltuningolt játékmenet is jár hozzá. Várom a teljes verziót! -
#1798 312.264...
lesz itt bőven letöltés. pláne ahogy elindul a "word of mouth". -
kisokka #1797 A story miatt lehet, hogy én is.Aztán ha nagyon felhúzom ezen magam, lehet, hogy nem is foglalkozok vele, mert csak a márkát nem fogom megvenni. -
Bhalage #1796 nekem bejona mozgas es az effektek -
#1795 hát persze hogy japo stilusu harci animáciok vannak, de ezt már tudhatnád az elsö gameplay vido ota, most lehet rajta höbörögni, ujra, de ezen már nem fognak változtatni igy le kell nyelni vagy el kell felejteni a játékot. Nekem se tetszik ez, de storry miatt ugyis végigtolom. -
Bhalage #1794 foad irl ok? -
Bhalage #1793 ja Izabella néni se lesz rossz :d van benne anyag rendesen -
#1792 akkor l2p -
Bhalage #1791 Flemeth nénit is felturbózták, !!! bejön a nyanya :D
lánya is az 1ben -
Bhalage #1790 igen ezzel egyetertek! -
Bhalage #1789 nem mondod :o) tesom kint el 10 eve -
#1788 Eleve ezt az egész elejét varric meséli el. Lehet, hogy nem kicsit túloz a történtekkel kapcsolatban és azért lehet tonnaszámra irtani elején a darkspawnokat :D -
Micsu #1787 youtube videót néztem a demoról, az elején elég nagy írtás van de valszeg személéltetés is, nem kell egyből arra gondolni hogy egyfolytában ez fog menni valszeg lesznek majd ilyesféle csaták is
grafika jó, sokat javult az első részhez képest, az me3 tényleg szép de itt ált a bejárható terület is jóval nagyobb -
kisokka #1786 Japó stílussal -
#1785 Darksiders nem japó, hanem amcsi. -
#1784 Na megnéztem én is a demót. Akinek arcade meg hackNslash a játék az kapcsolja ki rögtön az összes automata, skillhasználatot az összes karakternél azon a fülön ahol az egyéni stratégiákat meg lehet adni nekik. (én DAO 1ben is így tettem), és majd ha kijön a teljes felhúzza a nehézséget és már nem is arcade az egész, és egy DA1hez hasonló harcrendszert kap. Amúgy nem toltam végig, csak a harcrendszer miatt raktam föl ha már mindenki ennyire szapulta, de nem lesz gáz. Aki meg meg a grafikát nézi, az fáradjon át crysis 2-zni. -
kisokka #1783 Hát elég gyors az egész animáció, független, hogy mennyi animációt csinál.Japóra igenis ez hajaz még az 5 méteres kardon kívül.Darksidersben hasonló volt a gyorsaság. -
#1782 Ja ott is. -
#1781 Pécén is? legalább sötétülne el, de amikor megáll minden az hülyén néz ki. -
#1780 Parancsokat osztogatsz, taktikákat állítasz be, képességeket használsz, karakterek közt váltogatsz, megállítod a harcokat. Mi ebben a kasza? attól hogy több animációt is csinál még semmi köze a Darksidershez. Japóra csak a 5 méteres kard hajaz a szerencsétlenek hátán:) kicsit hülyén néz ki. -
#1779 Egyetlen dolog ami kicsit idegesítő az az, ahogy a cutsceneket beadja. Egyszer csak megáll a kép, néha kiírja hogy loading és bejön a videó. Ez elég gagyi. -
kisokka #1778 Értsétek már meg mit értek automata monotonságon, nem igaz, hogy ez felfoghatatlan...Ha rühelleném az ilyesmit, akkor az elsőt ziher, hogy nem tolom végig, se a KOTORokat, vagy sorolhatnám.A legjobban wedge jellemezte, felesleges gyorsítás és nekem ez nem tetszik.Ezen gyorsítás miatt tűnik monotonnak, hogy mész, kaszabolsz, és ennyi.Japós kasza, és még mindig Darksidersre emlékeztet(a kinézet miatt).Ennyi.A többire nincs panaszom.(eddig) -
#1777 Egyesek ugy beszélsz az auto attackrol, mintha életükben most játszanának elösször PC-n, közbe ez tök általános dolog rengeteg játéknál,elég ha csak az elsö részre gondolunk.... Aki püfölni akar gombokat minden egyes mozdulatért az vegyen konzolt. -
#1776 Másodjára vittem végig, elsőre tényleg fura volt közvetlen az DA1 teljes véig vitele után, nem lesz ezzel a játékkal semmi baj, ugyan az a, csak egy jóval modernebb, v újszerűbb megvalósításban. Ide már tényleg kell a "space" gomb majd nehezebb szinten. Elsőre szkeptikus voltam, de másodjára sokkal jobban bejött, így felirat nélkül még nagyobb kihívás, a szinkronok naon jól érthetőek. A grafikáról, annyit h dx11ben medium szerintem nagyon szép, 4x antival, az emberek azok sokat fejlődtek, csak a darkspawnok nem tetszettek, de ebbe az új látványvilágba beleillenek. Bár annyira nem "dárkos" mint az DAO inkább mondern fantasy. -
#1775 Demó első fele tőlem. végre felkerült, a pufferelést kell megvárni és jó lesz. feltettem a demót és aztán egyből ment a rec.
-
#1774 Hát Isabellát meg kell jegyezni, nagyon eltalálták. bombanő:D -
#1773 Harmadjára vittem végig a demot és továbbra se értem itt egyeseket. Grafról meg annyit, hogy bőven jó. Még így mediumba is. Akinek meg nem tetszik az olvassa el az optionsba, hogy mivel ad többet a high meg a very high. -
#1772 50 perc volt végigtolni a demot, azt kaptam amit vártam nálam biztos vétel lesz a játék, nagyon jónak tünik ez alapján. Erre a felesleges gyorsitásra meg csak lesz valami hack mert ahogy olvasom máshol és itt is nem csak az én szememet szúrja. -
#1771 első részbe se nagyon lehetett mást csinálni max olvasni oszt annyi.
ezé untam én bele.
De am te írtad h látványosabb harc zavar téged...
-
#1770 Ja párbeszéddel nem elsz gond, ez a lényeg. ez menti meg a "bukástól" számomra a játékot. de mint jól tudjuk, millió példány szám fog elkelni belőle. -
#1769 úgyis megveszed -
#1768 USben ilyenkor még suli van/meló. -
#1767 Ja és ha így marad a környezet, akkor nagyon mérges leszek bioware-re, mert kurvára sterilek! olyan semmilyenek. főleg a demó első fele.