Digital Combat Series: World

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

GaBika6
#9493

"A balszerencse mutatja meg a hadvezér zsenialitását; a jószerencse ezt még elrejtheti!"

repvez
#9492
Ma frissült 1.2.10-re

Ezekszerint az 1.2.9 után nem az 1.3.0-a jön. Van akkor még ott sok tizedes jegy mire elérjük <#idiota>
#9491
Csak, elmélkedek, DE

Azt mondták 1.3, aztán módosították, hogy 1.3 nem lesz.. Lesz helyette 2.0 mert annyi változás van, hogy indokolja a váltást.
Nahmost, kijött ez a Dóra videó, megemlítve, hogy 2.0, de igazából nem látszik az a rengeteg változás. Legyen.
Viszont ebből nekem az következik, hogy egyből 2 féle 2.0 van, az egyik az új motorral a másik meg a régivel. Ez barátok között is ordas nagy f*szság volna, nah nem mintha meglepő volna EDe részéről....

Persze nem feltétlenül a grafika a fontos, de abban a pillanatban hogy az Occulussal is terveznek, igen is számít. Ellenben azt meg kétlem, hogy a network kódot hibamentesre csiszolták, pedig ha más nem, nah annak kellene az elsőnek lennie.

Nyilván sokaknak úgy tűnik, hogy mindenki csak sír, meg semmi sem elég, de akik ezért fizettek, elvárják, hogy a software működjön, és ez most épp ha jól tudom nem igazán valósul meg. Ha pedig ennek valaki hangot ad mondjuk Facebookon, úgy törlik a commentet, mintha nem is lett volna... <#taps>
PhantomAss
#9490
nekem nem számít hogy a grafika kicsit elavult ha a FM és a DM jó . Az FM márpedig jó, legalábbis a Mustangnál, és bízom benne hogy a Dora is rendben lesz.
Ha kijavítják a multis hibákat akkor én nem is várok többet (egyelőre).
Persze elismerem hogy ennyi idő alatt és ennyi pénzért adhatnának sokkal jobbat is.

GOOBY, pls

z0ty4
#9489

ASRock H570 Phantom Gaming 4 \ i5-10600K \ 64gb DDR4 \RTX 3070

sure
#9488
Edge, ketthő, chárom, nédge

Isten nem bottal, hanem VMware.

#9487
Ez még nem az EDGE.

Ka-50

Hecker007
#9486
Milyen béta? Nekem a nem béta verzió is 1.29re frissített most. Az 1.3-al jött volna az EDGE, de a motor váltás miatt átkeresztelték az egészet 2.0.0-ra. Itt tényleg nem látszik akkora változás ami indokolná ezt, a gépek most se néznek ki szarul szerintem, a talaj meg a kifutók, repterek egy kis textúramoddal meg még jobban is néznek ki.

repvez
#9485
Valószínú, hogy 2 fajta sorszámozás van,bár értelmét nem látom. Mert ugye a béta most 1.2.9-nél tart , azt mondták, hogy az 1.3.0-ával jön az EDGE, de akkor ez a DCS 2.0 honnan jött?
Mert ahhoz nagy ugrás, hogy a képek alapján szinte semmi nem változott a grafikában.

Egyébként nekem a fényekkel és a füsttel van bajom föleg. a lámpák olyan mintha valami óriás vattapamacsok lennének és a füst is elég sűrű és lassú, bár a szárnyvégi páracsik az tetszik.
#9484
A leszálló pálya viszont új.
#9483
Köszi a videót Cutter!

Ezen a videón látszik egyértelműen, hogy ez nem EDGE motor vagy ha az akkor no comment.
#9482
Igaz hogy a video DCS:World 2.0-val készült "Recorded using DCS World 2.0.0 (unreleased), de ez még nem hiszem hogy EDGE motorral van, mert látható, hogy a talajtextúra a faluban az ismert régi motor. Egyedül amit én észrevettem az a zónában álló Dóranál a zóna betonillesztésén látszik, hogy az újabb a beton.
Azt már korábban is írtam a korábbi videók alapján sajnos az EDGE motor már elavult lesz mire kijön, már csak abban reménykedek, hogy rámcáfolnak, legyen úgy.
#9481
Van itt leszállás is, de ha ez a 2.0, ami elvileg EDGE alatt fut, háttt.... <#gonosz1>

Pl a kabin kereten az árnyék egy hányás, de úgy igazából konkrétan nem látok különbséget... <#hehe>


http://www.youtube.com/embed/5GAvT7QiM98
repvez
#9480
DCS 2.0-ával készitve,de még mindig olyan festmény szerü a kinézet, már amennyi látszik .
http://www.youtube.com/embed/ArgtdYGiuaI
Borisz80
#9479
Érdekes videó. Kicsit beállítottnak tűnik az egész. Ha meg igazi akkor a kamerást kellene agyonverni, hogy a sebesültek filmezése helyett inkább valami minimális elsősegélyt adna.

Steel Beasts PRO PE v3, Falcon BMS 4.32, DCS: World - F-86F - MiG-21Bisz - Szu-27 - MiG-15Bisz - Mi-8MTV2, FSX ACC: Aerosoft F-14X

PhantomAss
#9478
nekem megvan de online, mások ellen még nem repültem, szóval nem tudom hogy mennyire realisztikus a sérülési modell. A törésmodell (amennyit én eddig tapasztaltam pl. a rossz leszállásoknál) nem túl részletes, eléggé egyszerű, de persze a légi harcban keletkező sérülések ettől még lehetnek kidolgozottabbak.
A repmodell a hozzáértők szerint rendben van.

GOOBY, pls

#9477
akinek megvan a dcs-p51 mustang az megtudná mondani hogy a sérülés modellje olyan-e mint a clod-nak hogy ahova esik a lövedék az ellenséges gép törzsén, ott keletkezik-e a sérülés, vagy olyan-e mint a il2-1946-é, hogy van pár db sérülés effekt és kész
köszönöm a választ
Hecker007
#9476
Ráadásnak ritka elcseszettül van megcsinálva az egész, F15-nek nincs is igazán ellenfele mióta megkapta a frissítést. A Su27, Su33 kapott egy kabint de ennyi, a MiG-ekkel nem csináltak semmit, pedig azokra is ráférne a frissítés. Az egyetlen SEAD képes gép a Su25T az meg megint csak elég érdekesen néz ki, hogy kék meg vörös oldalon is ugyanazok a gépek lövik egymást, mert nem lehet úgy megcsinálni, hogy tényleg orosz és amcsi technika legyen egymás ellen mert egyszerűen lehetetlen, nincsenek a gépek tulajdonság és alkalmazási terület alapján párosítva, pedig nem lenne lehetetlen megoldani.

repvez
#9475
Az ugyan olyan különáló modul lesz mint a F86. Még a végén az lesz mint a vissza a multba, volt 8 db modern gép kiinduláskor, most van 1 db ami teljes 3d-s fülkével rendelkezik, a többi maradt az alap kivitelnél, nemhogy azokat felhoznák erre a szintre inkább elkezdjük a ww2 és Koreai gépeket , igy egyre messzebb kerülünk a multirol képességű gépektől földi radar képességgel célmegjelőléssel.
sure
#9474
<#eljen>
Az F-100 vajon egy F-86-ra épített mod, vagy Edéék következő agymenése?

Isten nem bottal, hanem VMware.

LeonSilver
#9473

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

LeonSilver
#9472
Nem, ez még nem az
Viszont a fülke (is) ott van a szeren :p

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Borisz80
#9471
1.2.9.
Apám.... <#wow1>
DCS MiG-21 pilot
Nekem már ez a fülke is megfelelne <#crazya> .....
21a
.....a naracssárga textura nélkül
21b

Steel Beasts PRO PE v3, Falcon BMS 4.32, DCS: World - F-86F - MiG-21Bisz - Szu-27 - MiG-15Bisz - Mi-8MTV2, FSX ACC: Aerosoft F-14X

sure
#9470
#9469
Ja mert ez már az<#fejvakaras>?

#9468
Én is keresem erősen.
#9467
Csak én nem látom a hatalmas újítást amit az EDGE-hoz a DCS 2.0-val?
PhantomAss
#9466
http://www.youtube.com/embed/8Lk67WwXcQQ

GOOBY, pls

Papa01
#9465
Sziasztok!
Az AI gépek nem képesek több rakétát indítani egyszerre, vagy időkötönként? Pl a MiG-31-es is csak egy rakétát indít...
Köszi a válaszokat! :)

If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb

#9464
Én is a MIG 15-öt várom,azt százas hogy megveszem.

Ka-50

z0ty4
#9463
" Egy IP címről egy nap csak egyszer lehet szavazni "

akkor arra járkálok minden nap <#gun>

szavazni meddig lehet? vagy csak én nem látom?

ASRock H570 Phantom Gaming 4 \ i5-10600K \ 64gb DDR4 \RTX 3070

#9462
Mikor lesz hozzá kész a MiG-15?
Ez a páros már ütős légiharcokat hozhat.

#9461
+1
GaBika6
#9460
http://www.youtube.com/embed/4fdDmU2gleM

"A balszerencse mutatja meg a hadvezér zsenialitását; a jószerencse ezt még elrejtheti!"

i robot
#9459
+1<#vigyor2>

Hecker007
#9458
+1

#9457
+1
#9456
+1
#9455
+1

Ha már fingottál,kár összeszorítani a segged!

#9454
Szintén zenész.

Ka-50

#9453
<#eljen>

www.smart-bus.hu

z0ty4
#9452
szavazva <#integet2>

ASRock H570 Phantom Gaming 4 \ i5-10600K \ 64gb DDR4 \RTX 3070

LeonSilver
#9451
Id Kositzky Attila:

KEDVES BARÁTAIM! Összeszedtem bátorságomat, és a Veszprém megyei "Napló" újság selfie pályázatra beneveztem a mellékelt képemmel, amely 78. számmal Kositzky Attila névvel megjelent. A képet egy MiG-21biszAP gép kabinjából készítettem, kísérőm Pető "Pinyó" István volt. A háttérben a pápai 1. sz. légtér Ny-Dny-i része látható a Bakonnyal, a Kőris hegyi polgári radar antennával és kilátóval, valamint Bakonybél ÉK-i csücske és a csúcsra felvezető út.Kérlek benneteket, ha a kép megnyerte a tetszéseteket, szavazzatok. Segítségeteket előre megköszönöm Attila.

Itt a link: http://veol.hu/hirek/naplo-selfie-palyazat-2014-szavazas-1637032
Alul lehet szavazni, a 78. számúra kell :)



\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

TG Gida
#9450
Köszi!

Isten áldja a pogányokat!

sure
#9449
\Saved Games\DCS\Config\config.lua -ban 0-ra le lehet venni manuálisana Tree visibility-t, akkor már csak egész kevés van belőlük :)

Isten nem bottal, hanem VMware.

TG Gida
#9448
A fákat nem lehet teljesen kikapcsolni?

Isten áldja a pogányokat!

#9447
Amit kitudnék emelni pl. az a jóval több átrepülhető fa, mint ami kellene..na abból elég sok van!<#alien>

#9446
Sziasztok! Jó lenne ismételten, rendhagyó módon közösen repülni, gondoltam lennétek páran, akik jönnétek. Vasárnap 10:00-órától, TS3 Elérhetőség: Virtual-Aerobatics.Teamspeak3.com utána valamelyik üres szoba Flight1 HUNter névvel vagyon Online. Várok/runk mindenkit!
Az Esemény FB oldalán több infót is találsz :-)

#9445
mi az ami bőven sok ami van?

Ha már fingottál,kár összeszorítani a segged!

Cancri55
#9444
Mit panaszkodtok, nem is repültök multiban, pedig ott vannak a lényeges problémák, a single-hez meg bőven sok ami van.