Digital Combat Series: World
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ha neked /másoknak jó minden, annak szívből örülök!
GOOBY, pls
Egyébként PH-n tavaly volt egy felmérés, hogy milyen árnyban vannak az NV illetve AMD GPU-k a PH fórumozók közt. Valami 70-30 árnyban voltak többségben az AMD tulajok! Ezek után csoda, hogy ott több panaszt olvasol? :)
Utoljára szerkesztette: Solt, 2016.05.19. 11:59:48
www.smart-bus.hu
Ettől függetlenül tudtommal az AMD "híresen" rossz viszonyban van az 1C-vel, szóval az, hogy 1C-s játékban gond van AMD-vel, igazából nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy negatív kritikával illetik onnan őket. Bár ellen példa is van, mert például a RO2 alatt én soha semmilyen AMD specifikus hibával nem találkoztam. Ebben a kérdésben meglehetősen nehéz igazságot tenni, bár szerintem az elég beszédes, hogy a hibák mindig játék frissítéssel jöttek elő, vagy tűntek el, és nem a különböző driverek okozták, vagy oldották meg a gondot. Amikor megjelenésnél hiba van, az benne van a pakliban, na de amikor fél évvel, vagy éppen több évvel a megjelenés után még mindig grafikai hibák vannak, azt azért már nehéz egy gyártóra fogni, főleg annak a fényében, hogy a többi stúdió meg tudja oldani, hogy ilyen ne legyen tartósan.
A teljesítmény különbségekhez annyit, hogy az AMD driver rutinja eltér az NV rutinjától, ennek következtében CPU limites szituációban (jellemzően szimek a sok egység, nagy latotáv miatt) kapásból volt/van egy 5-10%-s hátránya, ami gyengébb CPU-k mellett akár nagyobb is lehet. Nekem mindig erős CPU-m volt, én így ezekből szinte semmit nem érzékeltem, de nyilván akinek egy AMD CPU van a gépében, annál ez a különbség jobban kijön, így lehetnek nagyobb eltérések azonos kategórián belül. Addig ez nem volt gond, amíg az árral ez kompenzálva volt, mert jó volt az ár/érték arány, de mára ez már sajnos nem igaz... Ráadásul ez az alacsony árazás hozta ilyen helyzetbe a céget is.
Hogy egy példát is hozzak... wolfhgb kolléga 7990-e DCS alatt minimum FPS-ben alig 20%-l maradt alul az én 980Ti-mel szemben, sőt ha W8-t használt én pedig W10-t, gyakorlatilag 10% körül volt a különbség. Ez nem éppen azt támasztja alá, hogy AMD alatt rosszabbul mennek a programok, igaz neki is erős CPU-ja van.
Utoljára szerkesztette: Solt, 2016.05.19. 11:43:59
www.smart-bus.hu
Amit az AMD driverjeiről írsz, az valós probléma, éppen ezért lesznek érdekesek azok a körülmények, amelyekben a driver már nem fog szerepelni.
Még jó, hogy én nem vagyok érdekelt DX12 -ben, így csak hátradőlök, és élvezem a versenyt, amit lesz@arok hogy ki nyeri, mert mint írtam, egyiknek sem vagyok ellene :)
ui.: Szerintem mostanában az nVidiások inkább hallgassanak arról, hogy az AMD -nek milyen vacak driverjei vannak... Én pl. már ha megjelenik egy új Geforce driver, nem merem felrakni, csak ha 1 hét után nem érkezik rá panasz. Hogy is volt a múltkor? Windows újratelepítés lett a driverfrissítés vége, ha több monitor volt a rendszeren...?! 2009 környékén mi is történt egy rakás referencia 9600GT -el? Leégtek mert a ventifordulat nem emelkedett meg, driverhiba miatt?!
Az meg hogy egyes játékok jobban vagy rosszabbul futnak egyes drivereken azért van, mert - ahogy a #20008 hsz -ben már leírtam - az AMD -nek kell az optimalizálás.
Ez elméleti probléma (mint évek óta minden amit az Nvidiával hoznak kapcsolatba, dx12, vr), mert csak a jelenlegi a gpu családra vonatkozik. Mire megjelennek a valódi dx 12-es játékok (vagy elterjed a vr) addigra lesznek új kártyák is.
Az AMD driver problémái viszont nem elméleti problémák, 10éve is ugyen ez volt a gond amikor nekem is AMD-m volt, meg most is. Örülök neki ha valaki elégedett az AMD-vel, de ahogy olvasgatom az összes játék fóruma tele van a ' melyik drivert tegyem fel, mikor jön ki peccs hozzá, miért akad', stb. kérdésekkel.
10 éve ugyanúgy. Szívesen visszamennék a vörös oldalra de nem akarom magam szivatni.
GOOBY, pls
Egy jó barátom szeretne VGA-t venni a következő konfighoz:
i5 4670k+8GB Ram +120 SSD
A Tom által írt 750OC 4GB kártyát preferálja. Ha 10-20 ezret rátesz, nem tudna egy időtállóbb kártyát vásárolni (NVIDIA)?
Ti mit javasoltok? (Gtx 950?)
Köszi a válaszokat! :)
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
Ha az nV nem tud Tier3 GPU -t készíteni, akkor gondban lesz, mert DX12 -nél a driver sokkal kevesebbet fog számítani - szinte semmit -, és akkor az AMD lesz az, akinek a kártyáin jobban fog menni minden.
Mellesleg mindkét gyártót egyformán preferálom / ítélem el, mindkettőnek meg vannak az előnyei és hátrányai. Jelenleg a DCS World miatt nV -m van, de februárig egy Radeon 7950 -em volt, amely akkor az örök játékmezőkre távozott.
REPVEZ: Nem hogy ott tud maradni, ha követted az elmúlt évek eseményeit, akkor tudhatod, hogy a DX12 -t gyakorlatilag az AMD -nek köszönhetjük :)
Ha nem követted, röviden leírom a történetet. Az MS nem volt hajlandó hallgatni a fejlesztőkre, akik már évek óta kérik, hogy változtassák meg a DX -et, mert nem tudják kihasználni a hardver képességeit. Az MS leszarta. (Konkrétan megmondta valamelyik AAA kategóriás játék fejlesztőjének, hogy ne alkalmazzanak akkora látótávolságot...) AMD megcsinálta a Mantle -t, ami alacsony szintű API, készült pár benchmark, ami igazolta, hogy sokkal jobb a teljesítmény vele. A fejlesztők örvendeztek vala, és valaki meg is jegyezte, hogy akkor DX -re nem is fog írni. AMD csepegtette az infókat a Mantleről, hogy excluzív lesz. Később mégsem lesz excluzív, nV megkapja. Eleinte azt mondták, hogy Win8.1 -től lesz. Később közölték, hogy Win7 -re, de még XP -re is kiadják, meg Linuxra, OSX -re, Androidra, meg még pár olyat felsoroltak, amikről nem is tudtam hogy léteznek. Pár hétre rá MS bejelentette a DX12 -t... És ez az API készült el a leggyorsabban az MS történetében, úgyhogy itt üti fel a fejét a bundaszag...
Utoljára szerkesztette: VO101Tom, 2016.05.18. 19:44:26
www.pumaszallas.hu
Ami az nvidia kártyákat illeti, épp pár napja kellett újat vennem, gépet nem cseréltem, szóval nem is gondolkoztam high end kártyákon (PC-m ki sem hajtaná), 560Ti után cseréltem 750OC 4GB-osra, az egész kártya 90 Wattot fogyaszt (560-as 170W-os volt), akkora hűtő van rajta, hogy lelóg a panelről, 65 fok fölé sehol nem ment még, és minden játék jobban fut (valszeg a brutális memória miatt is). 43e ért egész jó úgy, hogy az 560 volt 5 éve 60e (vagy 70e?). High end vonalon nemtom mi a helyzet, de én pl meg vagyok elégedve ezzel az ár/teljesítménnyel.
www.pumaszallas.hu
Igen, van, Igor Tishin a vezérigazgató(ő is alapította a céget).
Remélem, igy, hogy nem nekik kell a drivereket irni a vas alá talán más lesz a helyzet.
Ha viszont a fejlesztők nem akarják kihasználni a jobb okosabb megoldást akkor ott meg a bunda szaga veti fel a fejét.
Mintha egy kocsinál csak azért használsz egy régebbi benzin zabáló szörnyet mert valaki fizet azért, hogy azt használd és nem egy olyat amit olcsobban és könynebben de saját erőből tudnál használni.
Ha a wikinek hinni lehet, akkor annyira azért nem is kicsi cég, 2015-ben több mint 9000-en dolgoztak amd-nél, és 8000-en nvidiánál, 2012-es adatokban amd bevétele 5.4 mrd dollár, nvidiáé 4 mrd (pont clod-os fejlesztési időszak volt ekkor). Azért ebből futhatna már néhány ügyfélszolgálatosra basszus...
www.pumaszallas.hu
ÉS mindezek ellenére , ott tud maradni közel azonos szinten a zöldekkel , sokkal nagyobb fejlesztéseket végrehajtva, csak épp a nagyobb cég erejénél és pénzénél fogva a fejlesztöket átcsábitja magához.
Emiatt nem tud mit tenni az ipar sem változtatnak a szabványokon, hogy a töbségnek legyen igaza, mégha az az irány nem is olyan jó.
A DX12 nél is látszótt ,hogy lejjebb vitték a követelmény szintet, mert még a high end VGA-k sem tudták volna teljesiteni a kivánt részeket, mikozben az AMD-nél szinte már a belépőszint rendelkezett vele.
www.pumaszallas.hu
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
OFF
A Falcon talán ezért olyan népszerű kora ellenére, mert minden egyéb hiányossága ellenére a dinamikus hadjárat megadja a random környezetet úgy, hogy neked egy dolgod van, rányomni a start campaigng gombra...
ON
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.05.18. 15:45:10
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Teljesen jól látod. Nem vita tárgya, hogy az nVidia az architektúra fejlettségét tekintve le van maradva az AMD mögött. Az AMD kártyái hiába jobbak, alapoznak mind a driveres, mind a szoftver oldali optimalizáltságra. Ha ezek közül az egyik nem teljesül, akkor hiába fejlettebb, rosszabbul fog futni mint egy nV kártyán, mert az nV -t nem érdekli mennyire optimizált, elintézi erőből.
Még a Cliffs of Dover fejlesztés idejéről van erről egy sztori, a fejlesztőket a fórumon folyamatosan nyaggatták, miért fut jobban az nv kártyákon a játék, miért okoz olyan hibákat az amd-ken, amiket (szétcsúszó textúrák, extra vonalak a horizonton, stb). Mint ismeretes a clod alapoktól épített fel teljesen új grafikai engine-t, nem megvette valami jól bejáratott udk, cryengine, unity, satöbbi cuccot, ezét több problémájuk is volt vele. Luther azt mondta, ég és föld a különbség a két cég hozzáállásában. Amikor amd kártyával volt gondjuk, talán kaptak válasz e-mailt egy héten belül. Amikor nv kártyán futott valami szarul, és szóltak a cégnek, másnap már kint volt náluk az nv mérnöke (!), hogy tegyék rendbe a dolgot. És ez qrva nagy különbség. Ehhez képest, ha a dx12 tényleg annyira mélyebb programozói hozzáférést enged a kártyához, még inkább a játékgyártókra lesz tolva minden felelősség a programozás, optimalizálás terén, akkor el lehet képzelni, hogy ugyanez a hozzáállás melyiknél fog jobb végeredményt adni. Világos, hogy az amd kártyái, az alá tolt "vas" papíron mindig is erősebb volt, mint az nvidia, de sajnos ez az ipar sokkal összetettebb, hogy a benchmark pontok alapján lehetne megmondani, hogy végfelhasználói szempontból melyik a jobb kártya. Nekem az a fontos, hogy a kártyát beteszem, fölinstallálom a driverét, akkor onnantól hiba nélkül fusson. Ha pár fps-el szarabb, én ezt elviselem, minthogy a driverrel kelljen állandóan pöcsölni, vagy azon rugózni, hogy a grafikai hibák, széteső modellek most a kártyá gyártó hibája vagy a játék programozóié. Ez egyszerűen nem érdekel.
www.pumaszallas.hu
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
N+1-szer elmondatm már, hogy minek lenne értelme. F-4E, F-16A Block 1-15, F-14A/B, F/A-18A/B, F-111F (esetleg D vagy E, de ugyebár F volt A nagybetűs csapásmérő...) nyugati oldalon, esetleg Tornado IDS/Gr1 meg a Jaguar. Ezekről van anyag, mert már régen nem repülnek, ellenben az első két gépen n+1 ország üzemeltette, ezért n+1 user érezné a magáénak a gépet. A Tornado és Jaguárnál az átfedés már kisebb. Az F-14 a variaszárny miatt bajosabb, de az első kettő géppel semmi baj nincs. F-16 HFM-hez bőven van anyag.
Keleti oldalon van már MiG-21bisz, ennél öregebb gépnek nincs értelme, ezzel is elképzelem, hogy micsoda szopás lehet még csak AIM-7 + AIM-9-es F-15C ellen menni... So marad a MiG-23MF, ML vagy MLD, Szu-17 és Szu-24.
Ehelyett kapunk olyan ökörségeket, hogy elolvasom a hír és kb. el is felejtem a gépet kb. annyira érdekes számomra egy L-39 vagy Hawk modul...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Már persze akinek az a fontos.
Az átlagjánosnak meg nyilván jó a brute force is.
Engem teljesen hidegen hagy az architektúra meg a fejletlenség, azt is leírták ezerszer hogy mennyire sz@r kiherélt kártya a 970-es, én mégis tök jól elvagyok vele, és még egy-két évig biztosan nem cserélem le.
Utoljára szerkesztette: PhantomAss, 2016.05.18. 13:44:55
GOOBY, pls
Ami probléma lehet hosszútávon az nV részére, az az, hogy a DX12 teljesítménye az architektúrától fog függeni, és nem biztos, hogy a "Brute Force" stratégia működni fog. Hiába csinál mittudomén hány GHZ -es GPU -t akárhánymilliárd tranzisztorral, ha csak Tier2 -es a bekötési modellje, akkor közösülni lehet vele. Vagy az lesz, ami a DX10 -es időkben volt, hogy akkora GPU -t kell csinálniuk, amit nem fognak tudni versenyképes áron eladni...
Utoljára szerkesztette: Colos1357, 2016.05.18. 08:32:37
Ha csak ezt nézzük az pirosak már a pár évvel ezelötti 7850essel tudták , hozni ezt a szintet..
ÉS ha jól tudom, ök most egy teljesen egyedi és uj chipet gyártanak kisebb csikszélességgel .Valahogy ugy érzem, megint, hogy a zöldek erőből probálják a hátrányukat ledolgozni és nem fejlesztéssel.
geforce felépitése
Ha már VR... mostanában nagy csend volt a StarVR körül, íme egy friss hír: LINK Elég impesszív paraméterei vannak, 1-2 év múlva jó cucc lehet belőle! :)
www.smart-bus.hu
www.smart-bus.hu
amd fx 8350, radeon 7970 3gb, 12gb ddr2, sandisk extreme2 ssd
Nekem is ilyen videókarim van, az az OR-hez, vagy a Valvéhoz már nem elég. Lehet bízni a kínaiakban, ezek szerint. :-)
És mivel sokat szívtam régebben a pirosakkal (hadd ne írjam le hogy mi volt a gond, kezdve az első kétmagos amd fx prociktól kezdve a a gtx 1800 gto káryával folytatva, és több generáción keresztül, egészen pár évvel ezelőttig), ezért maradok az intel + nvidia vonalon továbbra is.
Nagyon durva dolgot kellene mutatniuk a pirosaknak berakjam a gépembe megint.
DE még egyszer, ez nem piros / zöld vita akar lenni hanem a saját személyes nyomorom.
Mindenki azt vesz amit akar, nekem megér a nyugalom és a teljesítmény egy kis plusz pénzt.
GOOBY, pls
Erről van szó!! <#eljen>#eljen><#worship>#worship>
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Persze benne van a pakliban, hogy nem vagy más gond jön, de engem nem zavartak eddig sem a fehér csikok a partnál .
ÉS nekem egyedül az ár érték számit. lehet zöld /piros vagy kék az számit, hogy a lehető legjobb teljesitményt adja le azért az árért amit még hajlando vagyok kiadni egy VGA-ért, eddig mindig ugy jött ki a sor , hogy CPU és VGA-ból is a pirosak nyertek.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"