Digital Combat Series: World
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A Pimax8K fogja tudni a natív 4K bemeneti jelet felhasználni (de az is felskáláz két 4K-s kijelzőre), de amit legutoljára olvastam róla, akkor még küszködtek, hogy túl lassú a kijelző. Azt is meg kell nézni, hogy a fejmozgás követéssel hogy állnak, sima Pimax4K-ban nincs 6DOF, csak valami kiegészítővel.
www.pumaszallas.hu
Biztos vagyok benne, hogy ha a VGA piac nem toporogna egy helyben, akkor komolyabb kijelzővel érkezett volna. Így egyszerűen nincs értelme olyan HMD-l előállni, amit a felhasználók töredéke képes megvenni és használni. A VR út elején járunk abban a fázisban, amikor a felhasználók számát kell drasztikusan növelni. Ezt csak úgy lehet, ha felhasználok széles táborát célzod... ez a tábor a GTX1070 és környéke, ide értelmetlen olyan HMD-l előállni, ami egy 1080Ti-t is hasra vág.
Most gyakorlatilag úgy hoztak ki egy HMD-t, hogy összességében jobb lett a kép, de nem, vagy csak minimálisan nőt a gépigény. Emellett nem kellenek az érzékelők, nem kell az extra USB kártya, hogy működjön minden rendesen, ha mondjuk 3 db érzékelőd van. Az új belépők számára ez egy teljesen jó kompromisszum.
Utoljára szerkesztette: Solt, 2019.03.30. 16:59:33
www.smart-bus.hu
A legtöbb VGA (1070 és alatta) még az OR felbontását sem tudja 90 stabil FPS-el, nem véletlenül trükköznek a 45-el, mutass nekem egy VGA-t ami akár csak a 1440p 144Hz-et tudja.... Innentől kezdve, mégis minek emelnének a gyártók felbontást? Az lenne a vége, hogy a nyakukba varrná a tudatlan nép, hogy "dehátezszar"...
My2cents
GOOBY, pls
Nekem ebböl az jött le hogy a VIVE élesebb a pixelek, de a legnagyobb a SDE, az OR viszont nem csikozik a klép az oled miatt ez sztem hosszutávon kelleesebb a szemnek viszont homályosabb a képe a többinél.
Furcsálom, hogy ha ennyire egy szinten van vagy akár jobb is a pimax a két nagyhoz akkor miért nincs neki akkora reklámja vagy miért nem lehet könnyebben beszerezni.
Én azt nem értem, hogy a játékgyártók miért nem használják ki jobban. A főnökömmel beszélgettem éppen erről.. hogy például VR-ben a Star Wars játékokkal (mint a régi X-Wing, TIE Figter, Jedi Academy, stb..) akkorát lehetne szakítani, mint az állat! Vagy Quake, Unreal, mit tudom én... 😊
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Persze az lenne a királyságos, ha 4K-t elvinne egy 386 DX2... 😉
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Kiváncsi leszek a többire.

A monitor teljesen más történet, mert ott a szemed távolsága állandóan változik a monitorhoz képest, míg a VR-ban ez "fix". Az IPD pedig a pupillák távolságára vonatkozik, mivel ez adott értéken belül mindenkinél más... a CV1 esetében ez hardveresen állítható, hogy a két kijelző közepe pont a pupillád előtt legyen, mert akkor a legélesebb a kép.
www.smart-bus.hu
Van a menüben beállítható VR zoom, de az eléggé torzítja a képet, tényleg csak arra jó, hogy valamire rázoomolj, elolvasd és vissza is válts.
Az IPD állítás sokkal kisebb értékkel dolgozik, mint amiket monitoron FOV-al állítasz, és nem azt érzékeled, hogy többet vagy kevesebbet látsz a környezetből, hanem hogy a játékban lévő dolgok méretei, a world scale mekkora. Feltoltam 80-ra, olyan érzés lett a Hornet, mintha egy pedálos autóban ülnék, 30-al meg mint egy jakuzzi. De nem láttam magam mellett a szárnyakat, vagy iylesmi, ami monitoron a FOV állításkor van.
www.pumaszallas.hu
Tehát VR alatt se tünik ez el?
A méretpontosság szerintem a modell pontosságától függ, de alapvetően a valós méreteket látod. Ebből következik az egyik legjobb dolog a VR-ban, ettől jön az "ott vagyok érzés".
www.smart-bus.hu
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Mert sma monitornál nekem az a furcsak, hogy az egész müszerfal olyan távolinak tünik, hogy szinte el se lehetne érni kézzel, mikozben a valóságban meg a kéz és a láb is behajlitva van és ugy is elér mindent a plóta. ÉS a FOV állitással ugye ez csak jobban romlik.
A VR-es videokban is nekem a a fura , hogy amikor az oldalkonzolokon kapcsolgatnak akkor olyan mintha a másik oldalról nézne rá, rengeteg a hely , oké, hogy nem látszik a pilóta teste , de attól függetlenül is. Egyébként van már pilóta modell is benne? hogy lehessen a lábat kezet is látni, mert kóüldö nézetben már látszik a pilóta, főleg ahogy a Tomcatnél is, de FPS nézetben is megvan ez ?
Hamarosan jön a mustang BoX-ba is, akkor majd azért megnézem jól dcs-hez képest, mekkora.
Utoljára szerkesztette: Paladin, 2019.03.28. 15:33:03
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Odyssey-nél voltak arány problémák eleinte az ipd beállítások miatt, de azok már tudtommal orvosolva vannak, neked meg rifted van amúgy is.
Egyébként ja, a steamvr-ban a hangeszköz váltás nem mindig megy rendesen. Én Oculus tray toolt használok, azzal is lehet automatikusan váltani.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
www.pumaszallas.hu
Sztímes DCS meg Istenkáromlás... 😉
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"